Azt írja az internet, hogy - lassan mondom - a magyar állam 50 milliárd forintos gazdasági fejlesztési programot indít a Vajdaságban (értsd és mondd: 30 milliárd hitel, 20 milliárd vissza nem térítendő támogatás). Ugyanis, állítólag "a program elsődleges célja, hogy a világ legjobb termőföldjeivel rendelkező Vajdaságot és az ottani gazdákat segítsék, hogy távoli piacokra is el tudják juttatni termékeiket". Meg még hogy a szerbiai turizmus fejlődjön, és a vajdasági fiatalok térjenek vissza szülőföldjükre, ha már elcsámpázni voltak kénytelenek. Más szavakkal, miként a magyar kormány is az orrunkra kötötte: ez egy újabb, történelmi jelentőségű döntés, amire korábban természetesen nem volt példa. Még akkor sem, ha a sztori nem teljesen mai: már áprilisban tudni lehetett, hogy 11 milliárdnyi kedvezményes hitelt zsíroztak le Délvidéken. Az, hogy végül 30 + 20 lett belőle, szóra sem érdemes apróság.

Tekintettel arra, hogy az elmúlt héten kicsit lemaradtam a honi aktualitásokról, ez a hír olyan szinten hozott vissza a magyar valóság göröngyös talajára, hogy a Vajdaság adta a másikat. Vajon kimaradt nekem valami, és időközben visszacsatolták eme elszakított területet? Vagy egyszerűen csak az kerülte el a figyelmemet, hogy Magyarországon MINDEN a helyére került gazdaságilag és az időközben keletkezett apró kis felesleg gyors elszórásáról kellett íziben döntést hozni? Mert persze örülök én mindenféle történelmi léptékű és jelentőségű döntésnek, de nem lehet, hogy eddig azért nem volt példa erre, mert egy istentelen nagy disznóságról van szó? (Megint.)

Nem, nem demagógia. Sajnos. Már ha képesek vagyunk jelentőséget tulajdonítani annak az egyébként közhelyszerű ténynek, hogy Magyarország lakóinak egyre nagyobb tömegei a nyomortól nem látnak kettőig. Mert ha képesek vagyunk, akkor egyszerűen nem hihetjük, hogy van olyan elmebeteg állat, aki a szerb gazdaságot képes támogatni a magyar ellenében. Úgy értem, a magyar adófizetők pénzén. Márpedig van. Ha történelmi távlatokat kell nyitni, és mérföldköveket elhelyezni, akkor a regnáló magyar kormányt senki nem körözheti le. Ja, hogy nem az urak magánvagyonából finanszírozzák a határon átívelő nagylelkűséget? Sebaj, nyugtassuk meg magunkat, hogy bár a bőrünkön nem érezzük, valószínűleg ez azért lehetséges, mert a hanyatló svájci életszínvonalat ostromoljuk éppen. Merthogy egyébként el nem tudom képzelni, hogy különösen ilyen háborús időkben épeszű embernek az jutna eszébe kormányzatilag, testületileg, hogy basszátok meg: növeljük már magyar közpénzből egy tetszőleges ország GDP-jét! Ahol magyarok is élnek lehetőleg, mert az olyan jól hangzik. Persze ha már mindenáron a félhülye adakozó szerepében akarunk tetszelegni gatyából kilógó csupasz seggel, nem ártott volna jobban körülnézni: a kárpátaljai magyarok nagy része például konkrétan éhezik, miért nem őket kell megsegíteni? Ha már. 

Ettől ugyan nem válik igazzá, hogy a szép, rántotthús alakú Magyarországon siker van és csillogás, se föld-, se trafik-, se Quaestor-, se magánnyugdíj-maszatolás nem volt, az egészségügy és az oktatás szárnyal, nincs út felújítatlan, és stadionok helyett a nemzet jóllakatásába folyik bele minden adóforint, de. Legalább elmondhatjuk, hogy már megint olyat tettünk, amit korábban senki: ez a beruházás egy másik országot fog gyarapítani, egy másik országban létesülnek új munkahelyek, egy másik országban növeli a GDP-t, egy másik országban generál új adófizetőket. Hivatalosan ez lenne a cél és a következmény. Nem ez lesz. Nagyon egyszerű okoknál fogva. És még csak nem is a határon túli szavazatszerzésre érdemes gondolni, és attól idegrángatózást kapni. Mindenki nyugodjon meg: az 50 milliárd töredéke jut - és az is kizárólag a látszat megőrzésének okán - oda, ahova papíron szánták: a többi a helyi, Fidesz-lojális, Pásztor István nevével fémjelzett VMSZ-hez közel álló oligarcha elvtársak vagyonát fogja gyarapítani. (Ez az áprilisi helyzetelemzés kiválóan rávilágít a lényegre.) Amely hálás oligarchák visszacsorgatják a visszacsorgatnivalót a nagylelkű osztogató-megsegítő-magasságos nemzeti magyar kormány tagjainak, akiknek magánvagyonát fogják ékesíteni ezek az ilyen módon meghurcolászott adóforintok. Na, ugye?

A mi vajdasági emberünk és a pénzeszsákok (fotó: bozokiantal.blogspot.com)

Ahol nincs 3 milliárdnyi nemzeti minimum a gyermekéhezés felszámolására, ott van gondolkodás nélkül, bármikor "okosba" elkölthető 50 milliárd határon túli célokra. Amivel alapvetően nem lenne baj (mármint azzal, hogy vannak ilyen célok), ha mindeközben nem lennének óriási kráterek a honi gazdasági-társadalmi állapotok terén. Igaz, hogy nem áll még minden fideszes atyafi kertje végében egy stadion, de gyerekek éheznek (ja, nem, Hegedüs Zsuzsa felszámolta a gyermekéhezést, csak akkor mi a gyászért nem küldték el őt a Vajdaságba az 50 milliárd helyett, ha itt már nincs semmi dolga?), családok kerülnek utcára, iskolákat zárnak be, éveket, hónapokat kell várni egy műtétre, vagy egy sima kivizsgálásra. Azért, hogy amit nem lehet ellopni, azt jótékony nemzeti elköteleződés címszó alatt elosztogatva visszaforgathassák saját jólétükbe a nagyurak.

Mindenki nyuogodjon meg: ez a pénz nem/sem fog semmilyen sajnálatos tendenciákat megfordítani, senki nem fog hazavágtatni, nem ettől lendül fel a szerb(iaimagyar) turizmus, de azért a felismerés legalább briliáns: mégiscsak ott lehet a legeredményesebben lopni, ahol nem "lássa" senki. Mármint Szerbiában például az EU nem néz oda. Mert Brüsszel is előbb-utóbb nem kiszúrta a családon belüli erőszakos meggazdagodást, hogy a fene essen beléje?! Mióta kiderült, hogy már Romániában is működik az igazságszolgáltatás, és elég elszántan hajszolják a korrupciót, és mióta Erdélyben csődöt mondott a Szász Jenőbe és Tőkés Lászlóba invesztált, szintén nem kevés befektetés (minő öröm és boldogság: egyikük sem maradt az út szélén, a Fidesz minden csahos kutyáját ápolja és eltakarja), új partner kellett a nagyüzemi tolvajláshoz. Vajdaságban. 

Tehát a határon túli magyar közösség támogatásának elve szép és nemes dolog, kár, hogy nem így, és ennyire képtelen, cinikus módon kellene gyakorlatba ültetni. Kár, hogy ennek az 50 milliárdnak, vagy egy másiknak, harmadiknak pont ugyanolyan jó helye lenne Magyarország nyomor-régióiban. Kár, hogy a komolyan vehető gazdaságfejlesztés nem a magyar adófizetők egzisztenciájának terhére elkülönített, vissza nem térítendő pénzeszsákokkal egyenértékű. Kár, hogy egy racionalizált adórendszer kidolgozása és a kevesebb lopás helyett többet, és egyre többet lopnak az urak. Kár, hogy nem dübörög a gazdaság, csak a propaganda. Kár, hogy az éhezés nem életforma, és a közmunka sem egy felhőtlen sikertörténet. És végképp nagy kár, hogy a húsosfazéktól elérhetetlen távolságban vegetáló 250 ezer vajdasági magyar pont annyira van meg- és kisegítve az ilyen támogatásokkal, mint amennyire Hegedüs Zsuzsa felszámolta a magyarországi gyermekéhezést.

Úgyhogy remélem a fejlett szerbiai-vajdasági gazdaság, amelyet mi fejlesztünk fejlettre, majd eltartja és jóllakatja a lila hajú, Fideszre szavazó néniket, mert ebben az ütemben, ilyen gyalázatos pénzszórás mellett, a honi munkaerő jódolgában tényleg testületileg húz el melegebb éghajlatokra. Akkor majd lenyúlt pénzeszsákok hiányában bottal üthetjük a nyomát. Határon innen és túl.