Üzenem a lakájmédia faszagyerekeinek: ez nem újságírás, ez egy nagy rakás szar

H_A Címkék: hazugság újságírás szélhámos seggnyalás lakájmédia Index Nógrádi György Dezső András 888.hu portrécikk2015.10.22. 21:16

Nem tisztem az Index hátsó felének semmilyen értelemben vett karbantartása. De. Azt föltétlenül meg kell jegyeznem, hogy Dezső András minap megjelent, portrécikknek indult, aztán műfajilag nem tudom mivé lett írása Nógrádi György agyhullámfegyverekben utazó nemzetbiztonsági szakértőről, igen üde színfolt a honi újságírás korszakalakotónak alig nevezhető jelenének palettáján. Fontos, okos, körültekintően körbejárt, érvekkel alátámasztott írás.  Arról, hogy az Orbán-kormány migránspolitikájának megkerülhetetlen szócsövévé avanzsált médiasztár Nógrádi ugyan hazánk elsőszámú biztonságpolitikai szakértőjeként tartja számon magát, ám e hízelgő imidzs hátterében bizony ordas hazugságoknak kinéző légüres terek és fekete lyukak húzódnak.

Aki még nem olvasta a szerdai cikket, annak mindenképpen kellene tennie egy erőfeszítést, ugyanis feltétlen tények köszönnek vissza biztonságpolitikai hozzáértő elvtárs személyével kapcsolatban: hogy életrajzában két helyen is hamis adatok szerepelnek, amelyeket az interjúban természetesen – és akkor mi van? alapon – letagad, hogy napra pontosan számontartott médiaszerepléseit tudományos tevékenységnek és eredménynek véli, hogy egy nem létező, (nógrádiul: alakulóban lévő) oktatási intézmény rektorhelyetteseként gondol magára.

Miután e fenti információk nem hatvan évre titkosított adatok, azt hiszem nem kell elvetemült Nógrádi-gyűlölőnek lenni ahhoz, hogy „hazug”, „szélhámos”, „kókler” és egyéb jelzők toluljanak az ember szájára. Főleg, hogy arról a sajátosan színes figuráról beszélünk, aki nemzetközi szinten jegyzett szakembernek tartja magát, miközben nemzetközi szinten a kutya nem hallott róla. Ellenben legalább jó hír, hogy egy jó ideje a közmédia elsőszámú megmondóembere bevándorlás-migráns-menekült-terrorizmus kérdésben. Az interjúban Nógrádi György, a magyar kerítés, gyoda, határzár, vasfüggöny megálmodója vagy maga ismeri el, hogy szó nincs arról, amit önéletrajzában állít (hogy tudniillik például elnökségi tagja a Svéd Nemzetvédelmi Egyetemnek (nemtom mér’ pont a svédnek), vagy mindenki számára elérhető, hozzáférhető, nyilvános adatok igazolják a nem mindennapi életének rajzában rejlő képtelenségeket.

fasza.jpg

És erre jön a géfodor-féle, 444-utánzatnak, és sok minden egyébnek is büdösgyenge médiatermék és jól megmondja: A „Kicsoda Dezső András?” című sokat sejtető cikkben teszi nyilvánvalóvá, hogy a funkcionális analfabetizmus és a gondolkodást egyáltalán nem igénylő szervilizmus együttes alapkövetelmény ahhoz, hogy valaki a 888 által képviselt médiában véleményformáló szerephez jusson. A minősíthetetlenül izzadtságszagúra sikeredett primitív odamondásból kiderül, a 888 annyit bírt megérteni a fenti botrányos információkból, hogy „Nógrádi egy senki.” És ha Nógrádi egy senki, akkor értelemszerűen adja magát a kérdés, hogy ki a f*sz az a Dezső András? És ezzel minden el van intézve.

Ellenben nyomát sem találtam a szellősen odahányt szavak egymásutániságában annak az újságírói törekvésnek, hogy a Nógrádi munkássága melletti kiállás szellemében, hivatkozásokkal ellátott fejcsóválások kíséretében bizonyítsák: Dezső András mi mindennek nem járt utána, hogyan csúsztat, vagy állít valótlan dolgokat a feddhetetlen Nógrádival kapcsolatban.

Ez nyilván nehéz is lett volna, mivel Dezső András becsülettel megírt egy távolról sem érdektelen cikket, amellyel egy notórius hazudozót buktatott le, vagy ha nem is: bemutatta, hogy mi áll egy közszereplő nemzetbiztonsággal összefüggő népszerűségének hátterében. A 888 triviálisan lábszagú, és teljesen indokolatlan felsőbbrendűsége által vezérelve egyáltalán nem érzi kínosnak, hogy ilyetén hazug szélhámosok gyakorolják a hatalmat, és töltenek be kormány közeli pozíciókat Magyarországon. A 888 nevű, újságírást megcsúfoló médiaterméket nem zavarja, hogy egy leendő egyetem leendő rektor-helyettesének nincs releváns tudományos tevékenysége. Az sem érdekli, hogy Ki-a-fasza-gyerek-Nógrádi maga ismeri el, hogy nincsen neki semmiféle, feljegyzésre érdemes tudományos munkássága, helyette szám szerint fel tudja sorolni tévészerepléseit, és erre módfelett büszke is. Vagyis Nógrádit azért kötelező komolyan venni, mert hatszáznyolcvanhétszer beült egy tévéstúdióba, miközben – hasból mondja a számot – az a szánalmas négyszáz tanár, aki azon a szánalmas egyetemen tanít, mindezt nem mondhatja el magáról. Igaz, hogy ezek a balfaszok publikálnak, kutatnak is, de kit érdekel az széles e hazában, amikor nyakunkon a lépfenét terjesztő dzsihád, és bezzeg Nógrádi mondta ki és meg a tutit: hogy tudniillik a kerítés mindent megold.

nogradi.jpg

Hogy a 888 is megértse, lassan mondom: nem Nógrádi elméleteivel vitatkozom (miként Dezső András sem azt tette), és nem érdekel, hogy ő a nem létező abszolút igazság birtokosa menekültkérdésben, vagy a vele ellenkező véleményen lévők azok. Nem érdekel, hogy Nógrádi egy szórakoztató, vicces tanár, vagy egy unalmas kutatóprofesszor: a tényfeltáró cikk nem erről szólt.  Az érdekel, hogy a kormány laza stílusban bégetni próbáló szócsöve orrfacsaróan izzadtságszagú lelkesedéssel védi a védhetetlent, a kimagyarázhatatlan.

Összegezzük a gyengébbek kedvéért: Dezső András írása nem arról szól, hogy „Nógrádi egy senki”. Olyan konkrét állításokat tesz ki az asztalra, amelyeket Nógrádi érdemben nem cáfol, amelyeknek egy része magától az érintettől származik. Ezek az állítások egy önjelölt szakértőről szólnak, aki enyhén szólva is kamuzik, konkrétan hazudik, tehát megbízhatatlan. Ez pedig teljesen független attól, hogy kicsoda Dezső András. Sőt. Attól, hogy a magát újságnak nevező 888 egy ("azon" az oldalon álló) újságíró ellen fordul, Nógrádinak nem lesz igaza.

Mint ahogy az a 888, amelynek ezzel a botrányos üggyel kapcsolatban csak egyetlen (rossz) kérdése van, sem lesz komolyan vehető sajtótermék. A töményen ítélkező, felsőbbrendű cinizmussal vegyes buta stílus se nem véleményformálás, se nem újságírás. Ahogy egy újságírótól elvárható, hogy Dezső Andráshoz hasonlóan utánajárjon egy érthetetlen köztiszteletnek örvendő közszereplő viselt dolgainak, úgy egy biztonságpolitikához mindenkinél jobban értő közszereplőtől is elvárható, hogy valós adatokat adjon meg az önéletrajzában. Tudom, hogy a Habony művek fanatikusainak ezt nehéz felfogni, de az kurvára nem újságírás, hogy a regnáló kormányhoz, vagy Orbán Viktorhoz közel álló gyanús alakokat leleplező igazi újságírókat tömören lekurvaanyázzuk, mert csak.

U.I. Fiúk-lányok! A „Jártál volna be inkább az órákra, hülyegyerek” című magyarázkodó förmedvényeteket pedig már végképp fölösleges volt megírni. A szar akkor is szar marad, ha krumplipürével tálaljátok.

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr198013157

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

E_S · http://orditok.blog.hu/ 2015.10.22. 21:33:04

Pedig ott a megoldás a remek elmúltháromszornyóc cik(i)k alján, a kommentekben. Soros György pénzeli a nemzetárulóbaloldali Gyurcsány Ferencet, aki a kígyóvállú gyíkemberek és a liberálbolsik segítségével igyekszik lejáratni Nógrádi művészúrmestert, akinek mindegy, hogy van-e diplomája (érettségije), de ő tudja a tutit és aki ezzel nem ért egyet, az rohaggyonismeg. Ennyire egyszerű ez.

Toadwart66 2015.10.22. 21:50:51

Jó az illusztráció.:) Meg a cikk is. Nógrádi és Rugólábnyuszi Petra most celebkedhetnek kedvükre. Ők lesznek az ártatlan áldozatok. Persze a valóságban aljas mind a kettő. Petrának már rég börtönben lenne a helye.

"Szép a rút és rút a szép. Sicc, mocsokba, ködbe szét!"

mortullus 2015.10.23. 00:41:01

@Toadwart66: Semmi olyasmi nem történt, amiért a László Petrát el lehetne ítélni.
Az a gnnyláda betolakodó minimum egy bocsánatkéréssel tartozik neki. Meg a csaholó kutyák is.

maxval bircaman főszerkesztőhelyettes · http://bircahang.org 2015.10.23. 07:55:21

A kezdetekben voltak ballib pártmédiák és a ballibekhez közeli független médiák.

Aztán lettek fideszes pártmédiák is. Ezt még valahogy képes volt - nehezen ugyan - megemészteni a ballib agytröszt.

De az, hogy legyenek Fidesz-közeli független médiák, az már szentségtörés a ballib agytrösztnek.

Alhazred 2015.10.23. 08:47:24

@maxval bircaman főszerkesztőhelyettes: a gond inkább ott van, hogy a fidesz-közeli független médiáknak az értő olvasás nem megy. neked se.

Toadwart66 2015.10.23. 09:22:47

@mortullus: De, a kislányt tényleg megrúgta. Ezzel rendkívül sokat ártott Magyarország megítélésének. Ez az igazi hazaárulás, csak ezt a magukat nemzetinek tartott fröccsöntött magyarok nem hajlandók belátni. kiragasztanak egy Nagy-Magyarország matricát (320 Ft + Áfa) és rendkívül büszkének és bátornál tartják magukat, pedig csak kínosan nevetségesek és ostobák.

Éhes ló 2015.10.23. 10:53:08

hvg.hu/itthon/20120405_terror_nogradi
Ez egy 3 és fél éves cikk, Nógrádival.
Eddig minden bejött a jóslataiból.

Hatalmas a kontraszt más "szakértők" (Tarjányi, Tálas, stb) tereléseihez és kimért okoskodásaihoz képest.

A poster pedig sehol nincs, vagy lengyellel az antijós kategóriában nevezhet a fődíjra.

Barnalány 2015.10.23. 13:50:31

@maxval bircaman főszerkesztőhelyettes: Te, ez a "Fidesz-közeli független médiák" hogy lehetséges? Hogy lehet valami független, ha valamiközeli?

Ez olyan, mintha a kurva a műszakja után azzal hencegne, hogy szűzlány - szóval teljes ellentmondás, akárcsak az okos birka!:)

maxval bircaman főszerkesztőhelyettes · http://bircahang.org 2015.10.23. 14:58:17

@Barnalány:

Nem olyan.

Pártmédia - a párt irányítja.

Pártközéli média - a párt vonalával egyetértő személyek irányítják.

Spermahajder 2015.10.23. 15:25:57

@maxval bircaman főszerkesztőhelyettes: "Pártközéli média - a párt vonalával egyetértő személyek irányítják."
Ja. Vagyis független.

Barnalány 2015.10.23. 18:09:33

@maxval bircaman főszerkesztőhelyettes: Aha! Csakhogy ezeket a "párt vonalával egyetértő személyeket" egytől egyik a párt irányítja - és pénzeli!:-)

Ha tudnál/akarnál egy lépésnél tovább gondolkodni, akkor ezt magad is beláthatnád!

Avagy: ugyan mi lenne egy GFG-ből (888.hu), ha nem tartaná jól a Fidesz? Egy kiröhögött, ezredrangú egyetemi előadó - vagy még az se!

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2015.10.24. 17:43:19

@maxval bircaman főszerkesztőhelyettes: Akkor keresd meg, biztos jónéven venné, ha tiszteleted jeléül lecidáznád. És tudod mit, ugyanezt megcsinálhatnád a Felcsúti Gecivel is. Mostanában olyan sok helyen nem szeretik.

István Magyari 2016.05.08. 21:35:40

@H_A:Beleszartam a pofádba.
süti beállítások módosítása