Normális körülmények között arról kellene írnom, hogy Orbán Viktor brüsszeli sikeréért (hat pontból öt bejött – most tekintsünk el attól, hogy ebből négy olyan, amit már az Európai Bizottság tagjai is pedzegettek, csak lusták voltak pontokba szedni) mekkora árat fog fizetni ez a nyomorult ország. Arról, hogy a Fidesz népszerűsége szárnyal, a skizofrén hajlamú küldetéstudatos isten megmentette az országot és Európát, és miközben soha ennyi menekült nem érkezett Magyarországra, mint ezekben a napokban, már nincs szükség a menekültek (bocsánat, nyelvbotlás volt: migránsok) körüli botrányokra. Arról kellene írnom, hogy – nem tudom, észrevettétek-e – ergo: nincsenek már a korábbi ostromállapotra hajazó botrányok a menekültek körül. És arról is, hogy miközben az ellenzék nagy részét a pozitív semlegesség szánalmas színjátékába kergette bele fél kézzel és kitartó propagandával a kormány, gyerekek köpködnek a tudomásuk szerint menekülteknek készülő pogácsákba, 14-15 éves diákok szorítanak kést színes bőrű társaik nyakához. Igen, arról akartam merengeni, hogy ezt a buta, előítéletes népet pár hónap leforgása alatt miként vezette orránál fogva egy megszállott hatalom, és hogy ebből az erőfitogtatásból szárba szökkenő gyűlölet hogyan mérgezte meg visszafordíthatatlanul még viszonylag ártatlan emberi lények, talán egész felnövekvő generációk lelkét. Igen, arról kell majd pár szót ejteni, hogy mi lesz, amikor ezek átcsörtetnek rajtunk, elmennek, és mi itt maradunk.

Úgy alakult viszont, hogy amikor az alábbi hírt megláttam, olyan szinten elöntötte a szar az agyamat, hogy kicsit elhalasztom ezt a nagy ívű projektet, és egy bejegyzés erejéig földhöz ragadok. A hír: „A Miniszterelnökség államtitkárává, miniszter-helyettessé nevezik ki Csepreghy Nándor fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkárt október elsejétől – jelentette be Lázár János csütörtökön.” Látszólag persze ez nem hír, mert ki a fene hallott ebben az országban Csepreghy Nándorról, és különben is, nem mindegy, hogy a mester sakktábláján a két legerősebbnek vélt paraszt kedvéért hogy rendeznek át, hogyan fokoznak le és emelnek fel. Nem tudunk mi abba (se) beleszólni, több is veszett Mohácsnál, és nincs nekünk elég bajunk amúgy is? Nem elég, hogy kiürült a Keleti, ezek a büdös arabok tényleg nem akarnak itt maradni, és nem veszik el a munkánkat, kit fogunk most gyűlölni?

Szóval. Ha valaki nem hallott eddig Csepreghy Nándorról, annak egyáltalán nincs oka szégyenkezni. Annyit kell tudni róla, hogy néha felbukkan (nem csak) a közmédiában, és mindig, minden körülmények között, az éppen feltett kérdésektől teljesen függetlenül tolja a számára leosztott csatakiáltásokat. Nyilván nehéz megkülönböztetni a többitől: személyisége kiválóan belesimul abba a tájba, amelyet a túlcsorduló szervilizmus és a hajlékony gerincoszlop határol körül. Bár egyáltalán nem érdemes, azt kell tudni róla még, hogy fontosságának teljes tudatában, a szükséges felsőbbrendűségi allűrökkel és a mindenkori munkaköri leírásából adódó öntudattal szokott dicshimnuszokat zengeni az uniós programok és pályázatok 150%-os jobban teljesítéséről, az EU-alapok hatékony és átlátható felhasználásáról.

A cuki fiú, aki még életében nem dolgozott. Vagy de. Csak azt jobb helyeken nem munkának hívják (fotó: Népszava)

Ehhez az archoz tartozik az a száj, amely az Ökotárs Alapítvány fő vegzálójának szerepében (úgy értem, Lázár János után rögtön az első), az alábbi kijelentésre vetemedett tavaly: „Sem Norvégiának, sem Magyarországnak nem érdeke, hogy ’párthoz kötődő, szélhámos gittegyletek’ kezeljék a norvég alap nyújtotta támogatást, ezért az államra bíznák annak kezelését”. Most arra különösebben ne térjünk ki, de azért ne feledjük, hogy ez úgy értelmezendő: bírósági ítélet mondta ki az Ökotárs ellen elrendelt házkutatás jogszerűtlenségét. Bármit gondolt, vagy beszélt a szájával Nándika, hűtlen kezelés bűntettének gyanúja egyáltalán nem állt fenn, jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntette miatt nyomozás nem volt folyamatban. Mindegy, nem fontos.

A kötelezően viselendő tenyérbe mászó fejszerkezeten kívül Csepreghyről ezen kívül semmi más nem jut eszembe, és valószínűleg soha nem fárasztottam volna magam azzal, hogy jelentéktelen, senkiházi lényével foglalkozzak, ha nem jön szembe ez a gyönyörűség ITT (ha időközben eltávolították a kormány honlapjáról, esküszöm, ott volt).

Nos, aki tudja milyen egynél több oldalas önéletrajz birtokában, valós szakmai tapasztalattal a hát mögött, esetenként túlképzettként visszapattanni a magyarországi fizetési hajlandóság piacának üvegajtaján, az ne tanulmányozza a fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkárból miniszter-helyettessé avanzsált ifjú zseni magvas önéletrajzát. Sőt, a Londonban két diplomával mosogató fiataloknak sem kifejezetten ajánlom, csak arra az esetre, ha netán honvágyuk van. Ez esetben határozottan javaslom megtekintésre ezt a remekbe szabott alkotást: kezet ökölbe szorító képet fest ugyanis a honi, dübörgő munkahelyteremtésről, és rögtön elviselhetőbb lesz az a sok mocskos edény.

Igen, valószínűleg nem éreztem volna soha késztetést arra, hogy az n-edik ellenszenvesen fontoskodó, a jól bevált uborkafás módszerrel felkapaszkodott, magasból még magasabb pozícióba került cuki fiú viselt dolgaival foglalkozzak. Ám a rendszer ragaszkodott ahhoz, hogy az egyik zsíros állásból a másik, még zsírosabb állásba nyomja hűséges szolgáját. Ezért akadhatott meg a szemem ezen a mindannyiunkra nézve kínos, és megalázó önéletrajzon, amelyhez nem szégyellte adni a nevét ez a miniszterelnökség krémjéhez tartozó ficsúr.

Engem apám arra tanított, ha azt akarom, hogy legyen belőlem valaki, tanulnom kell. Szegény úgy halt meg, hogy nem tudta, mekkorát tévedett. Mint ebből az arcpirítóan igénytelen dokumentumból is kiderül, sem tanulnom nem kellett volna, sem értenem valamihez. Egy tisztességes önéletrajz összehozására, és minden kézzelfogható, hasznos dologra is totál alkalmatlan lehetnék, ha egyszer csak belecsöppentem volna a Fidesz moslékos vályújának vonzáskörzetébe. Elég lenne a seggnyalás, a gerinctelenség, és a gondolkodás nélküli, feltétlen szolgálatra való hajlandóság, amely a fenti ábra szerint garantáltan meghozza a gyümölcsét ebben a vigasztalan országban. Csepreghy Nándor a lehető legjobb példa erre.

Fordítsuk le, amit látunk. Ebben az országban miniszter-helyettes lehet egy olyan ember, aki két egymást követő évben egyetemre járt, aki hallott már két idegen nyelvről, és akinek az országgyűlési választások munkahelynek minősülnek. Szerintem időszerű lenne újra definiálni a „munka”, a „hely” és a „munkahely” fogalmakat, mert látványosan nem ugyanazt értjük alatta, mint azok, akik a sorsunkról döntenek. Azon túlmenően, hogy még egy diákmunka elnyeréséhez is szánalmas lenne egy ilyen méretes semmit prezentálni, tudva azt, hogy egy mellékhelyiség takarítói állás betöltésére is szakmai önéletrajzot és motivációs levelet (!) kérnek, ilyen ma Magyarországon egy szédülést okozó magasságot súroló állásban okoskodó, a fenti ábra szerint sikert sikerre halmozó félanalfabéta közalkalmazott életrajza. Ez a tehetséges fiatalember nem más, mint egy jelentéktelen, mégis fájdalmas pattanás a tipikus magyar szervilizmusra épülő fideszes bürokrácia elhízott seggének jobb martján, akinek 27 éves korára állítólag sikerült elvégeznie egy egyetemet, és a Fidesz 2010-es hatalomra kerülése után rögtön, azonnal meg is fogta az Isten lábát.

A magyar adófizetők pénzén élősködő, érdemi munkatapasztalattal nem rendelkező miniszter-helyettes puszta létezése felér egy nagy nemzeti kormányzati coming out-tal. Nincs és nem fontos, hogy szakemberekkel feltöltött egészségügyi, munkaügyi, vagy oktatásügyi minisztériumunk legyen, ellenben van alsó, felső, középső politikai és kommunikációs tárcánk, kabinetünk, ahol napestig mehet az agymosó pofázás, az érdemi munkát majd elvégzi más. Nem véletlen, hogy a totálisan alkalmatlan, lovak helyett szamarak szerepét eljátszó csicskákat olyan jelentéktelen területekre csoportosítjuk át, mint az oktatás, az egészségügy, vagy éppen a kultúra.

Értjük, Nándika! Ennél jobban valóban kár lett volna megerőltetni magad, érzésem szerint így is enyhén túlbonyolítottad. Én értettem volna úgy is, hogy Csepreghy Nándor: meggyőződéses fideszes, Lázár János arrogancia miniszter úr ernyő- és táskahordozója. A szakmai tapasztalatokat és egyéb kompetenciákat meg hagyjuk másra. Neked a stressz és monotónia tűrő nyelv, a szemrebbenés és gondolkodás nélküli mellébeszélés, a rugalmas flegmaság és a legnagyobbaktól tanult zsigeri aljasság (lásd: párthoz kötődő szélhámos gittegyletek) kiváltja mindazt, amit másoknál a fáradságos munka, kitartás, hozzáértés.

Mivel életemben először egy szakmai önéletrajz (???!!!) értelmezéséhez a Wikipédia segítségét vettem igénybe, és ott némileg árnyaltabb képet kaptam arról, hogy ki is vagy te valójában, elárulom: másokkal ellentétben, én nem gondolom, hogy az a baj veled, hogy Kolozsváron születtél, és gazdasági bevándorlóként elveszed a magyar emberek munkáját. Ellenben az határozottan baj, következésképpen vállalhatatlan, sértő és megalázó ennek az országnak a felkészültebb, képzettebb, esetenként túlképzett, de meg nem fizetett munkaerejére nézve az, hogy te a miniszterelnökségen nem betanított segédmunkás-helyettesként vagy foglalkoztatva (nem sértésnek szántam ezekre a veled ellentétben valóban keményen dolgozó kisemberekre nézve), hanem miniszter-helyettes lehetsz. Ez szerintem tragédia. És nem az irigység beszél belőlem, hanem az aggodalom és az elkeseredés.

Csak abban bízom, hogy most már lassan minden sunyi vigyorú, tenyérbe mászó fejű, alázatot hírből nem ismerő, gerinctelen, tehetségtelen takonynak megtalálta a testhez álló pozíciót ez a gátlástalan kormány, és nem kell még millió, elmebajt idéző elnevezésű minisztériumot, kabinetet és egyéb konstrukciót létrehozni további megszámlálhatatlan Csepreghy Nándorok számára. Akik - akárcsak Petike - saját erejükből, tehetségükből legjobb esetben is árufeltöltők lehetnének a soroksári Tescóban.