Orbán Viktor 5 ordas hazugsága bevándorlásügyben

H_A Címkék: mantra bevándorlás menekültek embercsempészet Orbán Viktor Kossuth Rádió2015.06.13. 14:12

A nemzet szélkakasának legutóbbi fergeteges alakításáról a minap elmélkedtem, amikor is megemlékeztem arról, hogy jól öltözött araboknak miként tolta a skizofrén mantrát a barátságos, nyitott Magyarországról. Ott nem ért véget a történet, sőt. A Kossuth Rádió szokásos pénteki nemzeti mantrájában tovább folytatta, és mivel egyetlen ember nem volt a közelében, aki a közszolgálati berendezést a fejébe húzta volna, így megint sikerült hazaáruló vérnyomásomat annyira feltornáznia, hogy billentyűzetet ragadjak.

orbancsempesz.jpg

Kénytelen vagyok megállapítani, hogy a beteg állapotában semmiféle változás nem állt be, ezért mielőtt végérvényesen átugranám ezt a kérdést (hogy tudniillik soha többé nem írok le egyetlen sort sem ebben a témában) az utókor számára pontonként reflektálok az újabb demagóg sületlenségekre. Persze mennyivel egyszerűbb dolgom lenne, ha kivételesen, csak itt, csak most, igaznak tűnő dolgokkal kábított volna a legalantasabb ösztönök meglovagolása helyett. De mert nem… mielőtt a teljes fizikai határzár lekapcsolná a villanyt ebben a lábszagú, elszigetelt nemzeti istállóban, nézzük mi az Orbán-kormány legitim érvelése a bevándorlók ügyében: a nyitott, barátságos ország miniszterelnöke határzárral fenyegetőzik, és az embercsempészeknek üzen. Magyar nyelven, több százmillióból. Ilyen a barátság unortodox értelmezése: beléd törlöm a lábam, azzal riogatom a népeket, hogy elveszed a munkáját, majd arra hivatkozom, hogy mindez a keresztényi szeretet megnyilvánulása.

Mielőtt tömött sorokban jelentkeznének az embercsempészek, akik elolvasták a nekik szánt, több tiszteletre szólító plakátokat, és töredelmesen felhagytak gyalázatos tevékenységükkel, íme, az érvelés:

  1. Orbán szerint a magyarok nagy része egyetért abban, hogy nem kellenek a menekültek. Tételesen hazugság. A magyarok nagy része egyelőre kizárólag abban ért egyet, hogy még a kisujját sem mozdítja a nemzeti inzultációs kérdőívek visszaküldését illetően. Az, hogy 8 millió emberből 200 ezer, azaz 2,5% vette a fáradtságot, hogy visszaküldje (lehet, hogy az óta 500 ezer, mondhatnak bármit, soha nem fogjuk megtudni) pont nem arra utal, hogy a magyar társadalom legnagyobb problémája az afgán gazdasági bevándorlók munkahelyei fölé tornyosuló, fenyegető árnyéka volna.
  2. Orbán szerint a plakátrongálásokat egy kicsi, de hangos kisebbség műveli. Nem, drága Viktorom, az ország lepusztítását, kirablását, ledózerolását műveli egy kicsi, de hangosan toporzékoló kisebbség. És bár tény, hogy nem több ezer ember végzi egyidejűleg a rongálásnak álcázott javítási munkálatokat ezeken a gyászos plakátokon (miközben a háttérben álló igazi többség párizsi, londoni álláshirdetéseket böngész) vannak ezek is simán annyian, mint az internetadós megfutamodásodat kikényszerítő, ezzel az ellenséges hangvétellel nem megvásárolható emberek csoportja. Sőt. E tekintetben, bármit is mutat az alternatív valóság elefántcsonttornyának panorámája, ez pontosan az a csendes többség, amelytől félnetek jó lesz. Az ellen-plakátokra pár nap alatt összegyűlt, történelmi 30 millióról most nem beszélek, mert ciki ez rád nézve, így is, úgy is.
  3. Orbán szerint a kormányzati plakátok azt mutatják meg, hogy Magyarország egy nyitott, barátságos ország. Ezt a poént már lelőtted a minap, akkor is vérlázító volt, úgyhogy nagy tisztelettel kérdezem: ha én jobb kézzel pofán töröllek, drága Viktorom, az azt jelenti, hogy mennyire szeretlek? Ha barátságosan lenyúlom a pénztárcádat is, akkor a magántulajdonod szentségének statuálok példát? Na ugye. Én azt gondolom veled ellentétben, hogy ezek a plakátok azt mutatják egyfelől, hogy Magyarországnak egy végzetesen korlátolt, az állampolgárok legalantasabb ösztöneinek folyamatos lázban tartásán ügyködő kormánya van. Ezek a plakátok azt mutatják másfelől, hogy miként kell egy totálisan lebutított, infantilizált, a rezsicsökkentés bikkfanyelvének szintjén értő társadalommal kommunikálni. A barátság és nyitottság kizárólag abban érhető tetten, hogy ezt a disznóságot mára csökkenő sikerrel művelő politikai elit még hivatalban lehet: pofázhat, levelezhet, plakátolhat, és érdemi munka helyett naponta nemi kapcsolatba léphet az emberek agyával.
  4. Orbán szerint elsősorban az embercsempészeknek szólnak a plakátok. Hazug mellébeszélés, nevetséges és siralmas egyben. Aki az embercsempészetet üldözi, miért nem azt írja a plakátra, hogy a törvény bünteti az effajta bűncselekményt? Az miért nem a határokat tapétázza ki ezzel a plakáttal? Az miért próbálja megveszekedetten elhitetni a hülyére vett néppel, hogy a leghatékonyabb módszer e bűncselekmény visszaszorítására a frekventált helyekre kihelyezett óriásplakátokon való üzengetés? Ha az embercsempészeknek szól az üzenet, mi végre levelezgetnek extra egymilliárdért a magyarokkal? Talán azok is mind potenciális embercsempészek? Mivel a napi ürülék-generátort minden bizonnyal kiakasztotta ez a bölcsesség, két dolgot mondanék, Viktorom! A magyar nép sem annyira idióta, hogy ne tudná: az embercsempészeket egyáltalán semennyire nem érdekli az általuk átcsempészett emberek további boldogulása, munkalehetőségei, és beilleszkedési képessége. Ami érdekli őket, azt már a határon kívül zsebre rakták, és egyáltalán nem akarnak közmunkásnak beállni Józsefvárosban. Ellenben van egy forradalmi plakát-javaslatom, hátha a Kutya Párt megoldja: „Ha ellopod a magyar emberek (köz)pénzét, levágjuk a tolvaj kezedet”.
  5. Orbán szerint, ha egy baloldali kormány lenne most hatalmon, akkor már menekültek százezrei lennének az országban. „Három év múlva már nem tudnánk, hogy Párizsban, Londonban, vagy Budapesten vagyunk.” Én a magam részéről nem bánnám – és gyanítom, hogy ezzel „a magyarok nagy részének” vágyait is tolmácsolom –, ha 3 év múlva nem tudnám, hogy Párizsban, Londonban vagy Budapesten vagyok. Ehhez képest most az van, hogy mivel Orbán Viktor van hatalmon, magyarok százezrei menekülnek külföldre. Azt hiszem, végzetesen eltévedtél a hanyatló Nyugatot idéző közhelyeid tengerében, ha meggyőződésed, hogy a Budapesten vegetáló népeknek London vagy Párizs hallatán valami mocskos fertő jut eszükbe, amitől az Isten őrizzen meg. Drága Viktorom, minden ötödik magyar nem perverz önmarcangolásból vette a nyakába Európát, és nem minden harmadik fiatalt ráz ki a hideg az európai életszínvonaltól, valamint attól a perspektívától, hogy ne büdös taplók mondják meg, hogyan éljen, mikor vásároljon, kit szeressen, és kibe szúrja a fanyelű konyhakést. (Ez konkrétan nem hazugság, inkább alattomos, felelőtlen, alá nem támasztható csúsztatás.)

Hát erről szól a bevándorlási mantra, amelynek sulykolásáért semmilyen hazugság nem drága. Sajnos már csak az eszelős híveket lehet elkábítani az elmúlt nyolc évvel, a bezzegGyurcsány teozófiával, kell a hiteles ellenség, aki elveszi a munkát, amiből amúgy sem lehet rendesen megélni. Nos, mivel ez az utolsó alkalom, hogy a billentyűzetemre veszem ezt a témát, zárjuk le: ezek a plakátok is azt mutatják, hogy mi történik, amikor egy vallás lép a racionalitás helyére. A vallási vezető elhiszi, hogy a végtelenségig fenntartható állapot: ha elég rossz neki, a hívő is elhiszi, ennek a rossznak az egyedüli okozója az, akire éppen rámutat a félistenség.

Ezek a plakátok, és az egész bevándorlási mizéria azt mutatja, hogy már bármit megtennétek azért, hogy ne bűzös korrupciós ügyleteiteken, és ne a valós, húsba vágó problémákon pörögjünk, csak kapásból mondok pár frissebbet: bróker-botrány, a baráti roma önkormányzat sikkasztásai, a Gömöri-Deutsch-féle gyalázatos paralimpiai sumákolás, Vajna papa szemtelen kaszinó-profitja, a kitiltásba csomagolt amerikai álom, a habonyosodás napi problémája, a magyar egészségügy szemérmetlen kiröhögése. Pont nem véletlen, hogy miközben fél órán keresztül szapultad a menekülteket-bevándorlókat, nem voltál hajlandó egyetlen érdemi válaszfoszlányt sem kipréselni magadból azzal kapcsolatban, hogy akik tegnap szívtak az egészségügyben, azok miért szívnak majd holnap is.

De van egy rossz hírem, Viktor! Nincs annyi hazugság, amitől ez a mesterségesen kreált téma valósággá szelídülne, nincs annyi hazugság, ami miatt a magyarok nagy része elfelejtené, hogy miattatok korog a gyomra. Az, hogy már utálni sem tudlak ezért a rengeteg hazugságért, nem fontos. Az viszont igen, hogy e magyarok nagy része, egyáltalán nem tapsol ezeknek a plakátoknak, ellenben számon fogja kérni, hogy ha ekkora nagy a baj, mint amennyire nem, miért nem oldottátok meg, a végeérhetetlen pofázás helyett. Bármivel áltatod is magad, hamarabb elkapnak ezek téged, mint ahogy te az első embercsempészt keresztre feszítenéd a Kossuth-téren.

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr127539080

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

micsoda? 2015.06.13. 14:57:17

Nem értem, hogy a KDNP miért nem érti, hogy ez a péntek reggeli politizálás nem családbarát. Imádni való a reggelink mellé:(
Jól indul a nap, mert ki-ki vérmérséklete, pártállása szerint kommentálja az elhangzottakat. Jót tesz az autót vezetőknek is:)
Egyébként a legutóbbi pénteki műsorban, nem volt valami erőteljes, meggyőző a OV. Műsorvezető pedig,a megszokott stílusával, hab a tortán.

Bryan élete 2015.06.13. 15:23:48

@micsoda?: annyi hírforrás létezik, épeszű ember nem hallgat/néz közcsatornát.
Bármikor meghallom az elviselhetetlen kappanhangot, fejvesztve kapcsolok máshová.

2015.06.13. 15:56:06

@Spániel: Alacsony vérnyomásra és pulzusszámra kitűnő gyógyszer.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.06.13. 17:03:16

Orbán exen 5 állítása közül 3 igaz (az első 3), 1 féligazság (a 4.), 1 meg butaság és szimpla politikai propaganda.

Éhes ló 2015.06.13. 19:30:34

Ezt bírta írni ez a hülye poster emitt fent:
"...De van egy rossz hírem, Viktor! Nincs annyi hazugság, amitől ez a mesterségesen kreált téma valósággá szelídülne, nincs annyi hazugság, ami miatt a magyarok nagy része elfelejtené, hogy miattatok korog a gyomra..."

Nem ártana ha a poster lejönne a szerről:
kozvelemenykutatok.hu/
kozvelemenykutatok.hu/partpreferenciak-2015-majus-junius-stabil-fidesz-vezetest-mutatnak-a-kozvelemeny-kutatok/

"A Medián és a Nézőpont Intézet statisztikai értelemben azonosan 27, illetve 28 százalékra méri a Fidesz-KDNP népszerűségét. Ettől eltérően az Ipsos csak 20 százalékos támogatottságot mér a kormánypártoknak a teljes népességen belül. A többi párt esetében a közvélemény-kutatók mérése megegyezik, mindössze 1-2 százalékponttal tér el. A második legerősebb párt a Jobbik, 15-16 százalékos táborral, őket követi a támogatottságából veszítő MSZP, mely jelenleg egy 7-9 százalékos szimpatizánsi körrel rendelkezik. A DK és az LMP továbbra is fej-fej mellett, 4-6 százalék közti sávban mozognak, míg tőlük egy nagyságrenddel lemarad az Együtt, és a csak néhol mérhető támogatottságú PM."

A valóságérzékelésed ilyetén hiánya, te szerencsétlen hülye poster, már életveszélyes lehet.

De tudod mit?
Maradj a szeren, addig jó neked... :)

micsoda? 2015.06.13. 20:39:27

@Spániel: Nézni nem, de hallgatni csak többet ér, mint a szomszéd pletykája.:)

Arthur Bloch 2015.06.14. 07:14:39

A mai állapotokat a kommentek "szórása" is megfelelően jellemzi...A szegénység, a "nemzethy"-esség, és a plebsz mindenkori befolyásolhatósága a meghatározó "ÉRDEKREND" ma !!!
Humanizmus,tisztelet mások iránt, - a saját történelmi múlt tapasztalatainak tudatos alkalmazása kihalt, - itt tartunk,de lesz még lejjebb is !?

2015.06.14. 07:45:51

felnézek rátok, hogy a csutit hallgatni bírjátok
ez én egyéni csúcsom orbánhallgatásból 2 másodperc
tényleg, kit éredekel, hogy éppen mit hazudik ?

József Koltai 2015.06.14. 09:49:47

OKOSKA!

A politikusok legfontosabb dolga a lehető legtöbbet hazudni!

Toportyán Zsóti 2015.06.14. 10:47:48

@Éhes ló: Maradj a szeren addig jó neked.

Toportyán Zsóti 2015.06.14. 10:50:29

Csuti orálmuzsik mostanából sorozatosan nekifutásból rúgja tökön magát és tolvaj hazug offshorkkjait.,ezzel a plakátmarhasággal már néppárti szövetségeseit is maga ellen hangolta,itthon szépen összeterelte ellenzékét.

tótágas 2015.06.14. 13:41:40

@micsoda?: Mivel kevered össze a KDNP-t???

Anna Kisfaludiné Baán 2015.06.14. 13:51:38

undortó az egész firkálmány

micsoda? 2015.06.14. 13:56:19

@tótágas: Nincs mivel/kivel összekeverni, egyedi eset:)

Éhes ló 2015.06.14. 18:32:50

@Toportyán Zsóti: tudsz olvasni toportyán?
Érted a magyar szót?

Mert ha igen, akkor ott vagyon leírva, fehéren feketén:
kozvelemenykutatok.hu/
kozvelemenykutatok.hu/partpreferenciak-2015-majus-junius-stabil-fidesz-vezetest-mutatnak-a-kozvelemeny-kutatok/

"A Medián és a Nézőpont Intézet statisztikai értelemben azonosan 27, illetve 28 százalékra méri a Fidesz-KDNP népszerűségét. Ettől eltérően az Ipsos csak 20 százalékos támogatottságot mér a kormánypártoknak a teljes népességen belül. A többi párt esetében a közvélemény-kutatók mérése megegyezik, mindössze 1-2 százalékponttal tér el. A második legerősebb párt a Jobbik, 15-16 százalékos táborral, őket követi a támogatottságából veszítő MSZP, mely jelenleg egy 7-9 százalékos szimpatizánsi körrel rendelkezik. A DK és az LMP továbbra is fej-fej mellett, 4-6 százalék közti sávban mozognak, míg tőlük egy nagyságrenddel lemarad az Együtt, és a csak néhol mérhető támogatottságú PM."

A valóságérzékelésed ilyetén hiánya, te szerencsétlen hülye toportyán, már életveszélyes lehet.

Toportyán Zsóti 2015.06.14. 19:37:35

@Éhes ló: Maradj a szeren addig jó neked,dugd a homokba a fejed.Guiness rekor ma már a narancsbircák letiplizése,lejtőn van a pocakmutyi és retardáltjai.

Éhes ló 2015.06.14. 21:08:44

@Toportyán Zsóti: nem tudsz te magyarul és olvasni se tudsz toportyán.
Rajtad kívül minden közvéleménykutató velem együtt dugja a fejét a homokba 2006 ősze óta?
ennyire nem lehetsz hülye!
De igen.
No fuss neki még egyszer, hátha a rebe segít neked megértened toportyán:
kozvelemenykutatok.hu/
kozvelemenykutatok.hu/partpreferenciak-2015-majus-junius-stabil-fidesz-vezetest-mutatnak-a-kozvelemeny-kutatok/

"A Medián és a Nézőpont Intézet statisztikai értelemben azonosan 27, illetve 28 százalékra méri a Fidesz-KDNP népszerűségét. Ettől eltérően az Ipsos csak 20 százalékos támogatottságot mér a kormánypártoknak a teljes népességen belül. A többi párt esetében a közvélemény-kutatók mérése megegyezik, mindössze 1-2 százalékponttal tér el. A második legerősebb párt a Jobbik, 15-16 százalékos táborral, őket követi a támogatottságából veszítő MSZP, mely jelenleg egy 7-9 százalékos szimpatizánsi körrel rendelkezik. A DK és az LMP továbbra is fej-fej mellett, 4-6 százalék közti sávban mozognak, míg tőlük egy nagyságrenddel lemarad az Együtt, és a csak néhol mérhető támogatottságú PM."

A valóságérzékelésed ilyetén hiánya, te szerencsétlen hülye toportyán, már életveszélyes lehet.

Toportyán Zsóti 2015.06.14. 21:40:25

@Éhes ló: Nem gondoltam hogy ilyen könnyű babuinmajmot fogni,még le is írod hogy szerencsétlen hülye vagy?!

Éhes ló 2015.06.14. 21:52:01

@Toportyán Zsóti: nem tudsz te magyarul és olvasni se tudsz toportyán. Még engem majmoznál, amikor nem érted ami oda vagyon írva?

Rajtad kívül minden közvéleménykutató velem együtt dugja a fejét a homokba 2006 ősze óta?
Ennyire nem lehetsz hülye!
De igen.
No fuss neki még egyszer, hátha a rebe segít neked megértened toportyán:
kozvelemenykutatok.hu/
kozvelemenykutatok.hu/partpreferenciak-2015-majus-junius-stabil-fidesz-vezetest-mutatnak-a-kozvelemeny-kutatok/

"A Medián és a Nézőpont Intézet statisztikai értelemben azonosan 27, illetve 28 százalékra méri a Fidesz-KDNP népszerűségét. Ettől eltérően az Ipsos csak 20 százalékos támogatottságot mér a kormánypártoknak a teljes népességen belül. A többi párt esetében a közvélemény-kutatók mérése megegyezik, mindössze 1-2 százalékponttal tér el. A második legerősebb párt a Jobbik, 15-16 százalékos táborral, őket követi a támogatottságából veszítő MSZP, mely jelenleg egy 7-9 százalékos szimpatizánsi körrel rendelkezik. A DK és az LMP továbbra is fej-fej mellett, 4-6 százalék közti sávban mozognak, míg tőlük egy nagyságrenddel lemarad az Együtt, és a csak néhol mérhető támogatottságú PM."

A valóságérzékelésed ilyetén hiánya, te szerencsétlen hülye toportyán, már életveszélyes lehet.

Toportyán Zsóti 2015.06.15. 18:35:49

@Éhes ló: Szórakoztató vagy patás papagáj,lassan új cetliket kéne kérned a gazditól,saját fajtád szerint is kretén vagy.

Éhes ló 2015.06.16. 20:39:21

@Toportyán Zsóti: nem tudsz te magyarul toportyán és olvasni se tudsz mesüge. Még engem papagájoznál, amikor nem érted ami oda vagyon írva és patásozol minden létező likban a blogszférában?
Eszednél vagy?
Nem úgy tűnik.

Rajtad kívül mindenki vak és hülye? Nem gondolod, hogy benned van a hiba, szerencsétlen toportyán?
Betegre buktátok magatokat 2006 ősze óta és holnapra már az osztódva szaporodott törpepártjaitok együtt sem lesznek olyan erősek, mint a legnagyobb ellenzéki párt, a jobbik.
Nem tűnik fel, hogy hónapról, hónapra gyengébbek vagytok?
Ennyire nem lehetsz hülye!
De igen.

No fuss neki még egyszer, hátha a rebe segít neked megértened toportyán:
kozvelemenykutatok.hu/
kozvelemenykutatok.hu/partpreferenciak-2015-majus-junius-stabil-fidesz-vezetest-mutatnak-a-kozvelemeny-kutatok/

"A Medián és a Nézőpont Intézet statisztikai értelemben azonosan 27, illetve 28 százalékra méri a Fidesz-KDNP népszerűségét. Ettől eltérően az Ipsos csak 20 százalékos támogatottságot mér a kormánypártoknak a teljes népességen belül. A többi párt esetében a közvélemény-kutatók mérése megegyezik, mindössze 1-2 százalékponttal tér el. A második legerősebb párt a Jobbik, 15-16 százalékos táborral, őket követi a támogatottságából veszítő MSZP, mely jelenleg egy 7-9 százalékos szimpatizánsi körrel rendelkezik. A DK és az LMP továbbra is fej-fej mellett, 4-6 százalék közti sávban mozognak, míg tőlük egy nagyságrenddel lemarad az Együtt, és a csak néhol mérhető támogatottságú PM."

A valóságérzékelésed ilyetén hiánya, te szerencsétlen hülye toportyán, már életveszélyes lehet.

Krio.Me.Tu (törölt) 2015.06.18. 02:20:14

Még a baloldali magyarok nagy része sem akar illegális bevándorlókat. Ez tény.
A plakátokkal mi is a baj? Az, hogy felhívja a figyelmet a törvényeink és kultúránk tiszteletére? Micsoda fasizmus!

Az 5. pont hazugság persze. Ha ballib kormány lenne, akkor már rég szétkardlapozták volna az illegális bevándorlókat. Lovasroham, gumilövedékek, könnygáz és hang-fény gránátok. És már rég állna az izraeli segítséggel megtervezett technikai határzár, betonból, acélból, fegyverekkel, tűzparanccsal, aknamezővel. És pont a Fidesz tiltakozna ellene és nevezné náci ötletnek. Ilyen ez a politika. Vannak ésszerű döntések, amiket mindkét oldal meghozna, ha éppen kormányon van, de ha az ellefél van hatalmon, akkor hirtelen máris ellenzik. Tiszta politikai faszkodás. A határzár politikai oldaltól függetlenül támogatandó terv.
süti beállítások módosítása