Szobordöntögetős b*zmeg-performansszal a kormányváltásért?

H_A Címkék: tüntetés flashmob kormányváltás Fidesz Orbán Viktor Bajnai Gordon Magyar Szolidaritás Mozgalom Dopeman2013.09.30. 00:54

Bármennyire is szeretném az ellenkezőjét állítani, a Magyar Szolidaritás Mozgalom szobordöntögetéssel, bazdmegeléssel, Dopemannel és Bajnai Gordonnal felturbózott vasárnapi kormányellenes tüntetése borzasztó lehangolóra sikerült. Nem tudom, hogy az Együtt-PM frontemberének, a rezsimváltásra készülő ex-válságkezelő miniszterelnöknek ki adja a jobbnál jobb tanácsokat, és egyáltalán ki találta ki ezt a gyomorforgató tréfát, de ha engem kérdez: nagy kár volt kikirándulnia a Clark Ádám térre Orbán Viktor polisztirol-hungarocell szobrának árnyékába. (Vágom, hogy a Szolidaritás tagja az Együtt 2014-nek, de akkor is.)

Tartok tőle, hogy az Orbán-rendszer harsány gátlástalanságából kiábrándult, mélységesen megcsömörlött bizonytalan választók megszólítása tekintetében a jelenlegi miniszterelnök műanyag szobrának feltrancsírozásával és innen oda hurcolászásával egybekötött szeánsz hatalmas öngólnak bizonyulhat. Alpári volt és ízléstelen. Semmiben sem különbözött attól, ami ellen a kezdeményezés állítólag felemelni kívánta a szavát. Orbán fejének virtuális letépése, a bazdmegelés meg az őrjöngés ugyanarra a színvonalra és értékrendre utal, amelybe a jelenlegi kormánynak köszönhetően nap mint nap beleütközünk.

n05.jpg„Van egy régi mondás nálunk Baján. Fejétől bűzlik a hal. És a büdös halat nem tesszük bele a halászlébe. Azt kidobjuk." Ez a szobordöntögetős bazmeg-performansz  is a levágott fejtől bűzlik, Gordon!

Nem tudom, az elkeseredés szüli-e az ilyen nyilvános szerepléseket, de tényleg felfoghatatlan számomra, hogy Bajnai mit kereshetett Dopemannel, és a hangszorókból üvöltő bazdmegekkel egy színpadon. Vajon kinek támadt ez a hajmeresztő ötlete, és miért gondolta, hogy ebből politikai tőkét lehet kovácsolni?

Bajnai szimpatizánsai és támogatói számára a jól fésült, komoly gazdasági szakember, a visszafogott, elegáns jófiú, akinek egyáltalán nem áll jól egy vulgárrepper oldalán feszíteni. Szerencsétlen húzás valami olyasmit ráerőltetni, ami idegen a karakterétől. (Szeretném hinni, hogy idegen.) Darabjaira hullik az ember és eddig felépített, távolról sem széleskörű hitelessége. De legalább akkora baj, hogy az Együtt-PM vezéralakja nem fogalmazott meg egyetlen érdemi, jövőbe mutató gondolatot sem. Megelégedett Orbán kriminalizálásával, a "lopnak-csalnak-hazudnak" diagnózis öncélú puffogtatásával. Az összefogás szükségességén túl nem fogalmazott meg kézzelfoghatót. Nagy baj, mert amit - Orbán egyszerű primitívségét mintegy utánozni akarva - megfogalmazott, azt mindenki tudja, aki hajlandó a szájába rágott háborús dicsőségtől hangos propaganda mögé tekinteni. 

Nagyon sok magyar ember számára egyáltalán nem képezi vita tárgyát, hogy Orbán Viktor kormánya átlépett mindenféle határt, amit bármiféle politikai felhatalmazás birtokában kormány átléphet. Nem kérdés az sem, hogy minden napra juttat ízelítőt abból a mérhetetlen korrupcióból és jogtiprásból, amely teljhatalmát megalapozza. Azonban Orbán letört fejével ünnepelni nem perspektíva, és nem is kormányváltásra buzdító alternatíva. Jó érzésű emberben - legyen az jobb, vagy baloldali - ellenérzést vált ki ez a romboló szobordöntögetés. És bár érteni vélem az '56-ra és Sztálin szobrának ledöntésére utaló asszociációt, sokadszorra írom le: a jelenlegi rezsim megdöntésének egyáltalán nem elmaradhatatlan kelléke az orbánozás. Főleg nem az ilyen primitív fajta.

Úgyhogy számomra az Origo tudósításának egyik gondolata ragadta meg legtalálóbban e szomorú, és (a széles médiaerdéklődés dacára) kontraproduktív happening lényegét: "Beszéde után (mármint a Bajnaié) nem sokkal már Dopeman és testvére, Kicsi Dope állt a pódiumon, és ordibálták együtt, hogy "bazdmeg a kormányt, bazdmeg az Orbánt", majd belekezdtek klasszikusukba, a Bazdmegbe. A főként idősekből álló közönség nagy része teljes zavarban hallgatta a produkciót, páran nevetve tapsoltak, és láthatóan nagyon bejöttek nekik a csúnya szavak, de a többség inkább szemlesütve hallgatott, vagy riadt szemekkel próbált rájönni, hogy mi lehet ez az egész."

Valahogy így állok én is most e silány, sok jóérzésű emberre nézve méltatlan produkció előtt. Szemlesütve, csalódottan és értetlenül. Nekem úgy tűnik ugyanis, hogy ez a szomorú performansz, amely itt a szemünk láttára történt, egyetlen dolgot bizonyít: a baloldal (tudatosan, vagy öntudatlanul) mindent elkövet a Fidesz 2014-es választási győzelméért. Ha az ellenzék ereje abban nyilvánul meg, hogy a sűrű "bazdmeg Orbánt" rigmusok dallamára műanyag szobrokat döntöget, azzal csupán a jelenlegi kormány kezébe ad muníciót.

Ha ez a baloldali válasz arra a kiábrándító, mindenfajta józanságot és jóérzést nélkülöző politikára, amit Orbán folytat, akkor feltehetően tovább nő a közélettől undorral elforduló, és egyre távolabb kerülő, passzív letargiában vegetáló emberek száma. És ezzel egyenesen arányosan Orbán Viktor önbizalma, hogy bármit megtehet, elmehet a falig ahányszor kedve tartja, hátradőlhet és kérhet egy kávét, mert semmiféle veszély nem fenyegeti újabb mandátumát.

Az orbáni populista szlogenek nevetséges utánzásával és avas, többnyire lerágott gumicsontokkal eleve nem lehet toborozni, bázist építeni a Fidesszel szemben. De gyűlöletre gyűlölettel válaszoló, kutyába lemenő, a jóízlés határát többszörösen átlépő, bizarr szeánszokkal még kevésbé. Ha ezekhez adja a nevét felelős, komolyan veendő, kormányváltást sürgető politikusként Bajnai Gordon, félek, hogy egyre többen lesznek azok, akik nem adják majd a nevüket Bajnai Gordonhoz. Olyanok sem, akik eddig igen. Biztos, hogy ez a cél?

UPDATE: Bajnai Gordon utólagos magyarázkodása hozzáfűznivalója: "A performansz messze van az én ízlésemtől és habitusomtól, de tudomásul kell venni, hogy Orbán Viktor uralkodása a társadalom egyre több csoportjában szít egyre nagyobb indulatokat. Néhány nappal korábban tájékoztattak róla, (mármint a szobordöntésről) de a szervezés teljes egészében a Szolidaritásnál volt. A fejhordozásról és a Dopeman-számról viszont nem tudtam. Ezekről lebeszéltem volna őket. Nem voltam ott, (mármint a szobordöntésnél) nem sokkal a köszöntőbeszédem után távoztam. A performanszot én is csak este, a neten láttam." 

Hát ezért annyira elkeserítő ez az egész. Mert nem tudtam róla, nem az én ízlésem, nem voltam ott, nem láttam, de adom hozzá a nevem. Miért?

fotó: www.origo.hu

 

· 4 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr785539637

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Diszlájkoltam Orbán Viktort 2013.09.30. 09:38:56

Két nagy tömeg uralta március 15-ét? A fenét kettő, hanem három, és a legnagyobb azoké, akik egyik oldalból sem kérnek. Ők a távolmaradásukkal demonstráltak. 2011 februárjában még megpróbáltam párbeszédet kiépíteni a két oldal között, de mára már te...

Trackback: Orbán Viktor kultusz 2013.09.30. 09:38:29

Orbán Viktor nem csupán vallásos. Ő maga a vallás!... Isten magára hagyta a földet. Tudta, hogy Orbán Viktor mellett nem lenne dolga! ... és hasonló kultikus megállapítások. A politikai dakota közmondások nagymestere és ihletője, a médiacenzorok&...

Trackback: Az ellenzéki vezető ezer arca - infografika 2013.09.30. 09:26:06

. Lájtos vasárnapi téma: kódfejtő kulcs a világra szóló össznépi magyar ellenzéki összefogás atyjának gondolataihoz. A "Végtelen a Bajnai-utálatod" kezdetű kommenteket előre is köszönöm. Az ötletet innen loptam:

Trackback: Nem vagy vicces, Gordon! 2013.09.30. 09:24:40

. Az 56-os forradalmárok az életükkel játszottak. És ti mivel játszottatok tegnap? Valóban meggyalázta az 56-osok emlékét a két bohóc, Bajnai és Kónya a hungarocell Orbán-szobor felállításával és ledöntésével? Erős kételkedéssel olvastam a Fidesz kö...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.30. 09:07:26

Bajnai egyre inkább kűzd, hogy a parlamenti küszöb alá kerüljön. De ahogy látom, sikerülni fog neki.

Ez az ember vagy balek vagy idióta. De egyik esetben sem való politikusnak.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.09.30. 09:07:46

nem tudom mire számítottál, de nnyire futja ezektől
mit akarfnak csinálni? AZON KÍVÜL HOGY MEGSZÜNTETJÜK az egysávos adót, és visszaállítjuk a kamurokinyuggereknek és 40 éves rendőröknek a nyugdíjat.
mit akarnak tenni? ennyit? bazmegolni?

nnnnnnnn 2013.09.30. 09:09:30

úgy mégis mit vártál a maszopnyikoktól blogger? értelmes cselekedetet?

Rigris 2013.09.30. 09:14:06

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Bajnai nem politikus, ez tény.
@FILTOL: Sajnos tényleg nem nagyon lehet tőlük másra számítani.

Egyszer egy barátom, aki aktív része a nemzeti együttműködés rendszerének, de ettől még jó ember, azt mondta nekem, hogy én nem vagyok nekik célközönség, mert van önálló véleményem. Nem fáradnak azzal hogy engem akarjanak meggyőzni, vannak elegen azok, akiknek a szavazatát sokkal kevesebb ráfordítással lehet megszerezni.
De ez a piac is véges, nem hiszem hogy elférne rajta két nagy cég. És a mostani elég jó helyzetben van.

maroz 2013.09.30. 09:16:14

Az egészben az a legröhejesebb, hogy az istennek sem értik. Itt ez az Orbán, ugyanezt csinálja/csinálta, neki bejön, nekünk meg baszik bejönni, bazmeg. Hát igazság ez, mondja Bajnai amikor a cél érdekében fényes nappal, az Oktogon közepén, dobszó mellett leszopja Szanyit. És még erre se indul be a népszerűség-növekedés, sőt. Hát mi a faszt akar már ez a csürhe, bazmeg, mit csináljak még nekik??? :))))

♔batyu♔ 2013.09.30. 09:19:05

Ez kb. annyira primitív, mint pld. a filmben náci bázis a holdon, vagy zombinácik. ZS kategória.

Orbánt jól diktátornak nézzük, majd jól ledöntjük a szobrát, amit persze nekünk kell felépíteni, mert ez a fasz diktátor nem állított magának szobrot, persze nyilván akart.

Volt komcsik és besúgóik megpróbálnak az 56-os hősök szerepében tündökölni, szánalmas.

Amadeus62 2013.09.30. 09:21:39

"Alpári volt és ízléstelen."

Az volt. Csupán lement a fidesz szintjére. És tényleg nem kellett volna.
Emlékszünk még a gyurcsányos performanszra, amikor kötél lógott a gyurcsányos bábun? Azt a fidesz intézte.

2013.09.30. 09:23:23

Nem érzem és nem értem én ezt, kérem tisztelettel. Mármint azt, hogy:

a szélballibber társulat által a mái szent napig is igen tisztelt és hőn szeretett, s dicső felszabadító sztálin elvtársuk

meg a nemrég trónolt szintén csodálatos papagájorrú elvtársuk belső körei által "nyilas forradalom" néven aposztrofált eseménysor egyik jelentős kezdeti momentuma

hogy találhatnak szimbóleumice egymásra, meg rájuk, a nemfülkésekre, és az orbány nevű tahó trógerre a kiművelt romkocsmai bölcsész közönség, meg a vérkomcsi munkásőr nyuggerek fanatizált fejében?

nnnnnnnn 2013.09.30. 09:24:26

@Amadeus62: szerintem inkább a te szintedre ment le szerencsétlen.

Hertelendi 2013.09.30. 09:26:16

Nem baj, hogy ledöntötték! Így legalább a kis cigány is tudja mennyire becsüljük!
@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
@FILTOL:
Ti meg bekaphatjátok!

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.30. 09:30:34

@Hertelendi:

Te, mint fideszes bérkommentelő, biztosan örülsz, de ezen nem is csodálkozom.

csibigabi 2013.09.30. 09:34:13

@Hertelendi: azért fogtok éktelen nagyot taknyolni megint, mert Bajnai felvette a stílusodat.

Steve the Great 2013.09.30. 09:34:56

Ráadásul még kiváló alapanyagot is adtak az ún. közmédiának. Reggel a rádióban pontról pontra ismertették, hogy ki mit csinált a szobor melyik részével. Így aztán senki le nem mossa a résztvevőkről, hogy idegbeteg, frusztrált barmok gyülekezete.

csibigabi 2013.09.30. 09:35:26

@Amadeus62: rosszul emlékszel, az nem fideszes volt. Mint ahogy az sem, amikor a hús-vér Kovács László nyakába akasztottak kötelet.

Netuddki. 2013.09.30. 09:42:22

Nemtom az itt kommentelők közül ki látta "A diktátor című filmet"?

Na, abban volt egy jelenet, hogy a diktátor "demokratikus" választásokat tartott. Persze csak, hogy a csaja kedvében járjon. A lényeg, hogy a választók 99.98%-a rá szavazott, az egyedüli jelöltre.
Szóval, kedves, ostoba, mutyizó, tolvaj fideszes barátaim, nem ismerős ez valahonnan? Csöppet sem érdekes, hogy eme performanszt pont tegnap tartották?

Megértem, hogy a blogban említett performansz sok fideszest kényelmetlenül érint. Szar lehet szembesülni, és nemcsak a szavak szintjén, hogy a szeretett vezért sokan diktátornak tartják, az őt követőket meg annak amik. De szerintem pont ez is volt a performansz célja. Ez van, a kedves vajdátok engedte ki a gumicsimmás szellemet a palackból, hát viseljétek a következményeit!
Mellesleg a performanszon volt törés zúzás, mások vagyonában okozott szándékos kár? Na ugye! Szerintem még az ellenzéknek lenne hová süllyedni. Már ami a szinteteket illeti...

pánpéter 2013.09.30. 09:43:41

nekem az jutott az eszembe, hogy ezek tényleg ennyire hülyék...
rezsim, orbán bazd+, és hasonlók, ez a baloldal programja.
mondjuk egy kónya szintű agyhalottól mit várna az ember. mindezt 1500 ember előtt. gratulálok, ez szép volt sutyerákok.

Netuddki. 2013.09.30. 09:44:44

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: B+, te mi a tökömet csinálsz ott Bulgáriában, hogy állandóan a magyar blogokon lógsz?

Bernik 2013.09.30. 09:45:00

"Sztálin szobrának ledöntésére utaló asszociációt" valamiért nem közölte a hazai média 90 %-a. Vajon miért? Továbbá miért itt hátrálnak ki az ellenzéki "gondolkodók" az asszociáció mögül? Csak nem a sztálini párhuzam kommunista oldalára való emlékeztetéssel van a "baj"?

Továbbá! A címlapos szomszéd íráshoz, devizahitel témában "érdekes módon" nem lehet hozzászólni. Ezért itt teszem meg, mivel tele van hazugsággal és csúsztatással. Egyébként az is "érdekes", hogy bankok fizetett "tanulmánya" ilyen simán átcsúszott a címlap szerkesztőin.

Csak néhány ordas csúsztatásra reagálva: ha a "deviza"-hiteleknél a deviza csupán az elszámolás alapja, akkor mit kezdjünk az olyan "költségeken" alapuló banki követelésekkel, mint "átváltási költség"? Már önmagában ez a tétel is egyértelmű csalás a BTK szerint.
Mi van azokkal a kimutatásokkal, amelyek szerint a lengyel devizahitelek törlesztő részletei fele ekkora mértékben növekedtek, ugyanarra a svájci frankra és hasonlóan változó nemzeti valutára alapozva?! Miért is?
Továbbá az sem igaz, hogy "nem volt kényszerítés" a "deviza"-hitelnek hazudott csalási konstrukcióra. Volt! Erre pedig tanúk tízezrei állnak készen, amikor szükség lesz rá, ugyanis a csalási konstrukciót kifundálók közölték, hogy forintban NEM fognak hitelt nyújtani. Akik pedig ezt a szóbeli közlést, fenyegetést nem vették komolyan, valóban így is jártak.

dr Smittpálelnökúr 2013.09.30. 09:48:14

@♔batyu♔: "Volt komcsik és besúgóik megpróbálnak az 56-os hősök szerepében tündökölni, szánalmas."

Te most a fidesznyik seggnyalókról beszélsz, ugye?

csibigabi 2013.09.30. 09:48:28

@csibigabi: Rajkról nem is beszélve.

nnnnnnnn 2013.09.30. 09:49:06

@kovi1970: én örülnék a legjobban ha orbán-diktatúra lenne. de sajnos nincs.

csibigabi 2013.09.30. 09:51:40

@dr Kangörény: felteszem, jobban örültél volna, ha nem derül ki, hogy 56-ban nem is ellenforradalom, hanem forradalom volt.

2013.09.30. 09:52:17

Ha ez diktatúra volna, hát nem tudom, hol performanszolhatnátok el eztet, meg a hasonlóakat, *idióták ... :)

Az általatok állítólag igen hevesen utált zorbányt nem tudom, miért is ekézitek, mikor a ti vezetőiteknek is parancsolóknak a legszebb álmait váltja egyfolytában valóra, és ettől még a ti csodás, szintén 'demokratikus' hőseiteknek se jut kevesebb az eddig is bőséggel termelő húsos fazékból ...

Legfeljebb a javak és pozíciók újraelosztása folyik egy kicsit mostanság a felső tízezer más, nem a konkrét szélballibhez tartozó köreinek a szája íze szerint, mint eddig is, minden nómenklatúraváltás után, már 23 éve, amúgy meg tényleg csak ugyanaz folytatódik vele is, pepitában, mint ami őelőtte is volt.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2013.09.30. 09:52:30

@Amadeus62: Az melyik volt? (gyurcsányos perf.)

Amúgy láttál te már hivatalos fidesz (nagy)gyűlést, ahol a pártvezető v. kormányfőaspiráns (Gy.k. Orbán - itt most Bajnai) részvételével és aktív közreműködésével ilyen zsigeri lincshangulat uralkodott volna? Ahol a közreműködő "előadóművészek" fröcsögve bazmegoltak a színpadon? Az ellenfél jelképesen letépett fejének rugdosásáról már nem is szólva.

Mellesleg tudja valaki mi Bajnaiék programja? (már azon kívül, hogy váltsuk le Orbánt)

Netuddki. 2013.09.30. 09:52:43

@Bernik: A "kiszámoló" blogjához a legelső bejegyzéséhez lehetett hozzászólni. Akkor kiderült, hogy balfasz, amit a kommentekben meg is mondtunk neki. Na, azóta le van tiltva a kommentelés.
Ne kattints rá, ne olvasd, akkor talán egy idő után az Index nem fogja kirakni a főoldalra. Mindenesetre ennek a blognak nem sok köze van hozzá...

Globetrotter2014 2013.09.30. 09:52:59

Ez gáz.

Ezzel a performansszal csak a saját magukról alkotott képet rontják.

A "Karaktergyilkosságra" vonatkozó vádakat első kézből erősítik meg.

Okod andak viszontszemélyeskedésre, a szegény gyámoltalan poltikus pózát elfelejthetik.Ráaádsul az hogy Bajnai ott szeméylesen van a legnygaobb öngól.

Ha esetleg volt valami szakértelmet feltételező üzenettel is próbékoztak (?) ezzel a populista mutatvánnyal arról elterelték a figyelmet.

Netuddki. 2013.09.30. 09:53:22

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Mer itt élek és érdeke a saját sorsom. Hát te?

DezInf 2013.09.30. 09:57:23

@$$$=$$$:

Bacod, akkor miért fizetnének téged, te agyatlan troll ? :))))
Diktatúrában nincs ellenség, azt berakják a spájzba.
Éhen halnál :)))))
Megszünne az internyet is, csak írásban olvasgathatnád amit a cenzor jónak lát nem cenzúrázni.
Mehetnél dolgozni, mint egy rendes ember.
Tényleg ezt szeretnéd????????

Netuddki. 2013.09.30. 09:58:12

@$$$=$$$: A diktatúrát sokféleképpen lehet megvalósítani. Csak egy nagyon egyszerű kérdés.
Mi történik azzal a fideszes képviselővel aki a saját lelkiismeretére és a választói érdekeire hallgatva nem azt a gombot nyomja meg amit a szavazás elején a vezérképviselők bekiabálnak? Esetleg nemcsak egyszer fordul elő ilyen?

nnnnnnnn 2013.09.30. 09:58:27

@DezInf: sokkal jobb gépfegyverrel őrködni a munkatáborokban mint itt kommentelni.

csibigabi 2013.09.30. 10:00:59

@kovi1970: és mi történne egy ilyen szocialista képviselővel? Ha már így lerepültél demagógba.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2013.09.30. 10:01:09

Jövőre 50% sem lesz a részvételi arány, ez borítékolható. Egyik párt szemetebb, aljasabb mint a másik.

DezInf 2013.09.30. 10:02:22

@$$$=$$$:

Nem tudok olyan mélyre süllyedni, hogy értelmes vitát folytathassak veled :)))
Megpróbáltam, feladlak:D

Stabilo 2013.09.30. 10:09:07

Ennyit Bajnairól. Hányinger amit műveltek. Javaslom legközelebb Orbán feleségét, sőt gyerekeit is hasonló módon és stílusban alázzák meg.
Ezt hívják ők Európainak...gratulálok hozzá, meg azoknak is akik ezek után ezekre szavaznak.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.09.30. 10:09:24

Ez nagyon gáz. Miért "árazza" be magát az ellenzék a kormány szintjére kommunikációban? Világos, hogy az alsó rétegekhez akarnak szólni, de ehhez a kormányoldalt a saján focipályáján kéne legyőzni, és az nem fog menni. Az ilyen bunkó performansszal viszont nem iq szegény szavazókat vesztenek.

Netuddki. 2013.09.30. 10:10:20

@csibigabi: Csak röhögni tudok rajtatok. Ha a fideszt kritizálom rögtön a maszoppal jöttök. Mivel most éppen nem a maszoposok költik a közpénzt nem érdekelnek. A kérdés meg szerintem egyértelmű volt, ne terelj!

Netuddki. 2013.09.30. 10:12:17

@Nyekenyóka.: Sőt a fidesz vezetői azt szeretnék, hogy csak az ő szavazóik, szimpatizánsaik menjenek el szavazni. Ha rajtuk állna akkor a részvételi arány 20% alatt lenne...

Kalmár 2013.09.30. 10:14:08

Döbbenet, hogy egy ilyen alpári rap-er lehet a Bajnai rendezvényén a fő szám....szégyen!

Az egésznek olyan hangulata van, mintha utcai kivégzésekre készülnének ha hatalomra kerülnek.
Nyilván nem, de ilyen rendezvényekkel csak a félelmet keltik.
Öngól.
Az Együtt 2200(kb akkor jutnak kormányra) lenullázza magát és képesek azt a gyalázatot elérni, hogy a nemzetvesztő, áruló Gyurcsány eléjük kerüljön.
Ezt nem gondoltam volna.

Bájos, ahogy Dopeman átírta a szöveget a jelenlegi választási szövetségre tekintettel.
Már nem ellenség az Mszp.....

Senkiházi Dopeman nincs véleményed, csak megrendelőid.
Hányadék banda!

Netuddki. 2013.09.30. 10:15:35

@mutymurutty: Egyvalamit nem értek. A fideszeseket miért zavarja, hogy a bajnaiék szavazókat vesztenek?
Az összes fidesztroll most azon kesereg milyen bunkók is a bajnaiék, meg a dópmenék. Előtte halvérűként gúnyolták a bajnait, most meg az a baj, hogy ilyenekben vesz részt?

Balt 2013.09.30. 10:16:50

Ezt a Kónya-show-t (de jól hangzik!) az Index beszámolója szerint végigasszisztálta Karácsony Gergely, Mécs Imre, Szabó Rebeka, Juhász Péter és Ungár Klára. Tehát valóban mindnyájan Együtt. Kónya pedig büszkén lihegi bele a kamerába, hogy ettől a támogatottság növekedését várja. Lol. Mégiscsak Dopeman for President! - ezt kell a zászlóra tűzni, ha már úgyis mindegy...

Stabilo 2013.09.30. 10:18:03

@kovi1970: Azzal, hogy Bajnai szavazatot veszít, senkinek nincs baja. A primitívséggel viszont igen, ha ez téged nem zavar, az rólad állít ki bizonyítványt barátom.

elwood 2013.09.30. 10:18:05

"Bajnai szimpatizánsai és támogatói számára a jól fésült, komoly gazdasági szakember"

ilyenből van 5%-nyi értelmiségi.
a 80%-nyi türhő pedig a libajelmezre, kereplőre, gyűlésen ordítozára, gágogásra vevő.

hát megpróbálta megszólítani a 80%-ot.

Balt 2013.09.30. 10:19:42

@Amadeus62: Nem intézte. (Sajnos-e vagy sem, ne nyissunk vitát, mert végül is az ő praktikus szempontjukból nem "sajnos"...)

Balt 2013.09.30. 10:20:38

@Amadeus62: "Emlékszünk még a gyurcsányos performanszra, amikor kötél lógott a gyurcsányos bábun? Azt a fidesz intézte."

Nem intézte. (Sajnos-e vagy sem, ne nyissunk vitát, mert végül is az ő praktikus szempontjukból nem "sajnos"...)

DezInf 2013.09.30. 10:21:49

@Kalmár:

Azért ti sem vagytok első áldozó cserkészlányok :))))

...bérrettegők .......

Netuddki. 2013.09.30. 10:22:01

@Kalmár: Téged nem éppen fideszesként ismerlek. Abba belegondoltál már, hogy ez a performansz akkor lenne valóban alpári ha nem lenne semmi valóságalapja?

Mivel én nem komálom egyik oldalt se, csak kaján vigyorral tudom figyelni mit is lép minderre az orbán. Ugyanis ez a fajta kampány az orbánnak bejött, 2/3-ot szerzett vele. Pedig az ő performanszai kicsit durvábbak voltak és lehetett utánuk újjáépíteni a fél utcát ahol végigvonultak.
Persze lehet, hogy az orbán csinálta okosabban. Személyesen nem vett részt ezeken a megmozdulásokon. Ugyan a háttérből irányította, de úgy csinált mintha semmi köze nem lenne hozzá, és mindent kizárólag az elégedetlen "tömegek" szerveznének...

Kalmár 2013.09.30. 10:22:26

@kovi1970: Ennyi Bajnai? Halvérű vagy alpári izléstelen?
Érezte, hogy Fletó lenyomja, erre bedobta ezt....
fasza.

A való villába nem költözik be?

Balt 2013.09.30. 10:22:59

@Steve the Great: Az a vicc az egészben, hogy ez a dópmen tényleg azt hiszi, hogy ő valaki. :)))

Netuddki. 2013.09.30. 10:24:31

@Stabilo: 4 éve nem zavart az ellenzék primitívsége? Ó bammeg! Pedig a futballhuligánok sokkal primitívebbek. Más szemében a szálka? Muhaha! Csak azt kapjátok amit megérdemeltek!

2013.09.30. 10:24:54

A poszttal nagyjából egyetértek, azzal a kivétellel, hogy a Fideszből és Orbánból nemhogy nem ábrándultak ki a magyar emberek, hanem éppenséggel egyre többen tekintik megváltónak őt és a pártját.

Gyanítom jól tudják ezt a baloldalon is. Ezért születnek ezek a undorító performanszok, amiket, talán büntetőjogi felelősségre vonással is illene jutalmazni.

De ha ez nem is történik meg, a társadalom itélete meg van és meg lesz!

nu pagagyí 2013.09.30. 10:26:41

A célnak megfelel a szobordöntés. Azoknak szól ez a performansz, akik kénytelenek egzisztenciális okokból kussolni és persze azoknak is, akik épp mostanában szánnák rá magukat, hogy csontig benyaljanak a hatalomnak. Ne tegyék! Nem fog örökké tartani ez a szánalmas rezsim. 2014-ben minden további nélkül elzavarható a trafiknyertesek és műkörmösök alkalmi szövetsége.

Netuddki. 2013.09.30. 10:27:00

@Kalmár: Mivel a bajnai programja (van neki?) nem az én érdekeimet képviseli, nem igazán érdekel mit csinál. Felőlem akár be is költözhet...

Balt 2013.09.30. 10:27:31

@kovi1970: "a szeretett vezért sokan diktátornak tartják"

Ezt a tételt messze nem igazolta a performansz (amit az Együtt - meg a még különállók - krémje jelenlétével erősített):

Körülbelül ezren hallgatták a "Baszd meg az Orbánt!", többek között Mécs Imre, Karácsony Gergely és Szabó Zoltán. (Index)

"Ez van, a kedves vajdátok engedte ki"

Látom, a rasszista tagozatot erősíted.

Netuddki. 2013.09.30. 10:30:03

@Lindalinda: Na, már vártam mikor kezdi az első fidesztroll a rendőrséggel fenyegetést. talán még a szemüket is kilövetnéd?
A történelem mindig ismétli magát, a fagyi visszanyal, a szüzek elvesztik ártatlanságukat, dobálj kenyérrel, visszalőnek, ez az élet rendje, brühühü...

Kalmár 2013.09.30. 10:30:22

@kovi1970: Rosszul ismersz.
Éppen Fideszes vagyok és ezt nem is titkoltam soha.
Dolgozok bejelentve, adózok minden jövedelmem után és családom van.

Aki ilyen, az nem is lehet más, csak Fideszes.
Minden baloldali kormány alatt minket nyúztak.
Végre nem így van.

A Fidesz kampányában hasonló sincs. Nem is volt, nem is lesz.
A székház ügyet, számomra nem kérdés, hogy Fletó robbantotta ki.
Ő szivárogtatott, ő nem engedett rendesen felszerelt rendőröket oda, ők hagytak szabadon fegyvereket. Alig várta, hogy meghaljon valaki.
Nem sikerült ezért bekeményített és békés ünneplőket veretett félholtra.

Ebben a Jobbiknak van igaza!
Terrorista.

Szerencsére Bajnai kinyírta magát. Fletó szintén.
Maradt ez a bikicsunáj a szocik élén.

2014 a Fidesz éve!

DezInf 2013.09.30. 10:30:37

@Lindalinda:

Ménem küldted a TEK-et, meg a békamenetet?
Ejnye, a cöf csak ennyire képes?
Nem leszünk gyarmat!- oszt a HaHa, meg libajnai a meseházival szabadon grasszálhat a ti terepeteken?

Mer az ucca a tiétek! - de kínos amikor a szavak visszahullanak ...

Lépéshátrányba került a városátalakító csürhétek?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.09.30. 10:30:52

primitív volt az egész, de olyan mértékben, hogy arra kellene egy új szó. :S

Netuddki. 2013.09.30. 10:31:28

@Balt: Ebben mi a rasszista? Semmivel se rasszistább mint a libsizés.
Mindenki csak azt kapja amit megérdemel...

jobbdemokrata · www.jobbdemokrata.blog.hu 2013.09.30. 10:31:35

Sok ballibdemo azt mondja, hogy csak annyi történt, hogy a kormány, vagy a Fidesz szintjére ment le az ellenzék. Ugyan már, mikor csinált hasonlót a Fidesz? Az, hogy egy tüntetésen a tüntetők milyen táblákat, performanszokat találnak ki, vagy mutatnak egy dolog, de ugyanezt a szervezők által, színpadon csinálni...Hááát, legalábbis gáz! :)

Kérdésem tovább, hol van olyan diktatúra, amelyik ezt hagyja? Hol van olyan cenzúra, amelyik, ha már megtörtént az esemény, akkor enged róla tudósítani? És a legutolsó kérdésem: hol van a több százezres tömeg, amelyik a jelenlegi kormányzat leváltását követeli? :)

Balt 2013.09.30. 10:31:41

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): "Mellesleg tudja valaki mi Bajnaiék programja? (már azon kívül, hogy váltsuk le Orbánt)"

Igen. Az adómentes minimálbér újbóli bevezetése mellett 2015 jan 1-jével elérjük a német átlagbér színvonalát. :)))

nnnnnnnn 2013.09.30. 10:32:52

@mutymurutty: "Az ilyen bunkó performansszal viszont nem iq szegény szavazókat vesztenek. "

ez a veszély nem fenyeget, mivel "nem iq szegény" szavazója a baloldalnak nincs :)

Balt 2013.09.30. 10:36:31

@Kalmár: "Bájos, ahogy Dopeman átírta a szöveget a jelenlegi választási szövetségre tekintettel.
Már nem ellenség az Mszp....."

Igen, ezt a szélsőlyobbódali Index is kiszúrta:

A műsorvezető Dopeman volt, aki folyamatosan próbálta hangulatba hozni a megjelent tömeget, például ilyen mondatokkal: „Az ország legnagyobb ellensége nem Orbán, hanem az apátia!". De még inkább néhány előadott számmal, például a Bazmeg! cíművel, ami nagyvonalúan úgy volt megrövidítve, hogy a „Baszd meg az MSZP-t meg a Gyurcsányt!” részt kihagyva csak azt énekelték testvérével, hogy "Baszd meg az Orbánt!"

Netuddki. 2013.09.30. 10:38:11

@Kalmár: Ah, tévedtem. Mondta a sündisznó és lemászott a drótkeféről. Most egy világ omlott össze bennem, hát hol hagytam a józan ítélőképességemet? Muhaha!

Hát, én nem vagyok fideszes, de nincs rózsaszínű szemüvegem se. Lehet ezért nem is látom az általad leírt változásokat. Sőt a megélhetés sokkal nehezebb lett mint 4 éve. Amit látok az sajnos az, hogy a fideszből mutyizó, tolvaj emberek gyülekezete lett. Aki meg védi őket az valamilyen módon hasznot húzott ebből az egészből. Nem ők vannak többen...

Netuddki. 2013.09.30. 10:39:56

@Balt: Lófaszt! A németek érik el 2015-re a magyar átlagbér színvonalát. Nagy különbség...

Balt 2013.09.30. 10:40:27

@kovi1970: Remek konteó, ehhez képest ugye "Vekker" Viktor kínosan ügyelt, hogy a Fidesz színpada el legyen határolva a "Kossuth tériektől" (amit azon nehezményeztek is), a székházostrom után meg Deutsch (stb.) azért szólalt fel a parlamentben, hogy miért nem tudta a rendőrség megvédeni az MTV-székházat.

nnnnnnnn 2013.09.30. 10:41:01

@kovi1970: ja, sok dolgozó családos ember húzott hasznot.

Balt 2013.09.30. 10:41:56

@kovi1970: Ezt az 1000 nyugdíjast bármikor megeszi a "csőcselék" reggelire, Kónyástól.

Balt 2013.09.30. 10:44:13

@kovi1970: "Na, már vártam mikor kezdi az első fidesztroll a rendőrséggel fenyegetést. talán még a szemüket is kilövetnéd?"

:)) Ez a mondat még inkább hálószaggató öngól, mint az inkriminált tegnapi rendezvény.

Netuddki. 2013.09.30. 10:44:16

@jobbdemokrata: Kérlek! Nem is olyan régen még gágogástól voltak hangosak a bajnai rendezvényei. A libás tábláktól kezdve mindent a kubatov szervezett. Szóval amnéziára nemigen hivatkozhatsz.
Nem vagyok bajnai szimpatizáns, de cseppet sem csodálkozom, hogy eldurrant a bajnai agya.

Hozzád meg csak 1 kérdésem lenne. Mégis mi a különbség a kettő performansz között?

Balt 2013.09.30. 10:45:52

@Kalmár: "Dolgozok bejelentve, adózok minden jövedelmem után és családom van.
Aki ilyen, az nem is lehet más, csak Fideszes."

Legalábbis érdekei (és családja érdekei) ellenében teszi. De ahogy Oszkó mondja, mindenkinek lehet valami hobbija. :))

Netuddki. 2013.09.30. 10:47:11

@Balt: Mivel kívülálló vagyok, értsd nem komálom se az orbánékat se a bajnaiékat, ez nem nekem öngól...

jo20000 2013.09.30. 10:47:19

Lehet, hogy "ízléstelen" volt - nem voltam ott. Az üzenet viszont egyértelmű: egyenlőségjelet tesz OV és Sztálin vagy Rákosi közé predikciós (!) szinten, vagyis egy még távolabbi, hipotetikus jövőt ábrázol - helyesen. Ebben nem látok semmi túlzást. Az ilyen vezértudatúakban nincs semmi önmérséklet, csak az adott környezet szabhat valami határt valameddig - kb. a gáthoz hasonlóan árvíz idején. Az adott helyzetben ráadásul az egyre radikálisabb eszközök jönnek elő, mert a kevésbé radikális üzenetek fél méteren belül elhalnak a zajban és az elnyomásban. Szóval én teljesen megértem, hogy szétszedték kicsit azt a szobrot :-)

Balt 2013.09.30. 10:50:14

@jo20000: Hát, ezután már csak tényleg a "napos libákat taposunk Martens bakancsban" jöhet.

jo20000 2013.09.30. 10:51:20

@Balt: Ez gáz. Vagy van "mű",vagy nincs, ha így jött ki annak idején - állítólag - őszintén Dopemanból, és most nem komfortos a szöveg hirtelen, akkor nem kell fellépni. Nem jelent kihagyhatatlan húzóerőt Dopeman, még ha nincs is különösebb bajom vele.

CSENDES 2013.09.30. 10:52:52

Ez mekkora!

A felháborodott hozzászólók 90 %-a jobboldali.
S jól is van ez így.

Csak azt nem értem, hogy hol vannak a baloldaliak.
A Tóbiás József (elhatárolódó) mellett kiállók.

Mert lássuk be lehet ez ízléstelen, miként a Párt XXV. kongresszusán meghirdetett rizsaharc olyan cégek ellen, akiket kijelöltek ellenségnek azok a személyek, akik egyébként előtte 3 évig a hatósági árat megállapították az energiahordozókra vonatkozóan.
Majd ennek a kormánynak a vezetője, nem állította azt állítani, hogy még Kádárék sem léptek meg ilyen népbarát intézkedéseket.

Valóban nem. Merthogy éppen Rákosi volt az, akinek a szobrát a "hálátlan népharag" ledöntötte.
Így fog ezzel járni a rezsi-huszár is, ha eljön az ideje.

Hertelendi 2013.09.30. 10:56:36

@Kalmár: Döbbenet, hogy orbánviktor, bukott miniszterelnök megjelent a Fradi "elit" táborában és utána nem sokkal meg is kezdődtek a zavargások a mi szép Budapestünkön:((((
Döbbenet, hogy orbán olyan minisztert nevez ki, akinek éppen csak hogy megvan az érettségije.
Döbbenet, hogy orbán olyan közt. elnököt választat meg, aki lopta a doktori címét.
Döbbenet, hogy orbán és kis csapata csalással akart választást nyerni Baján.
"Dolgozok bejelentve, adózok minden jövedelmem után és családom van."
"Aki ilyen, az nem is lehet más, csak Fideszes."
Hát persze kis takony...

Balt 2013.09.30. 10:57:04

@jo20000: Mű az nincs, legfeljebb provokáció.

Netuddki. 2013.09.30. 10:58:34

@Balt: Nézd! Dolgozom, családom van, és idestova 23 és fél évet elvettek az életemből a rendszerváltás után regnáló kormányok. Ebből az mdf 4 évet, a maszop-szdsz 12 évet, a fidesz 7 és fél évet. Egyetlen nagy bajom van, nem felejtek. Minden egyes mozzanatra emlékszem mit produkáltak ostoba emberek az ország élén. nekem ne gyertek, hogy a fidesz fogja megváltani Magyarországot és a magyarokat! mert nem fogja! Itt a 23 év alatt annyi változott, hogy egyre nyíltabban és pofátlanabbul lopják el a közpénzt. Egyre szarabb adórendszer és egyre szarabb törvények lesznek, amik a kisemberek, a bérből és fizetésből élők totális kifosztására épülnek. Ami előbb-utóbb robbanni fog.
Csak sajnálni tudlak benneteket, akik leragadtak a fidesz-maszop, orbán-bajnai-gyurcsány cicaharcnál. Az orbán által jobbra-balra megosztott ország átrendeződik kifosztottakra és kifosztókra. Ez uróbbiak térfelén egyre kevesebben vannak. Egyre több lesz a rendszerlopás utáni Magyarország kárvallottja. A helyedben cseppet sem lennék nyugodt, és jól megnézném melyik oldalra állnék. Ez nem fenyegetés volt hanem csak egy baráti tanács...

2013.09.30. 10:58:47

@$$$=$$$: sokkal jobb gépfegyverrel őrködni a munkatáborokban mint itt kommentelni. "

Hülye komcsi!

Balt 2013.09.30. 10:59:10

@CSENDES: Nincs itt különösebb felháborodás, legfeljebb rácsodálkozás az újabb öntökönszúrásra.

Kivlov 2013.09.30. 11:01:45

ez a szobros ügylet szánalmas, nevetséges, gyerekes volt.
kár, hogy bajnai beállt a szimpla populista kommerek közé.
a 2008as minelnök bajnainak lehetett volna esélye '14ben. Ennek, aki ilyen logika mentén, ilyen emberek előtt "dolgozik", nincs esélye. És nem is ilyenre van az országnak szüksége...

Kalmár 2013.09.30. 11:01:55

@Hertelendi: Takony? Bátor vagy a laptop mögött kis szaros!

2013.09.30. 11:02:58

@Kalmár: Aki ilyen, az nem is lehet más, csak Fideszes."
Hiába, na, van, aki szeret szopni.

MACISAJT 2013.09.30. 11:04:57

A ballibák pártsajtója most szemérmeskedik és fanyalog, mivel elkúrták.
Így aztán az origo is, fintorogva "elhatárolódik".
Bezzeg ha tízezer elmeroggyant ehelyett a néhány száz degenerált helyett (mécs imrével erősítve) kivonult volna, akkor most százezrekről tudósítanának,mint akik ugyebár kivonultak a patásOrbán rendszerének megdöntésére...

Pontosan tudhatta mindenki, mire számíthat, a pártsajtó a hírverést is így generálta,idézem:

168 Óra Online írása
Tüntetés
Vasárnap ledönthetik Orbán Viktor szobrát

Demonstrációt szervez a Szolidaritás Mozgalom vasárnap délután 3 órára a Clark Ádám térre.
„Ha máról holnapra élsz, ha nem tudod miből neveld fel a gyermeked, ha inkább élnél 300 kilométerre nyugatabbra, ha nem tudod, hogy lesz e nyugdíjad, ha nem érted, hogy miért tanul a gyermeked hittant, ha frusztrál, hogy a munkahelyeden megfélemlítenek, ha csak kétezerért tankolsz a kocsiba, ha hála imát rebegsz este, hogy megúsztad a mai napot, ha a megemelt fizetésed mégis kevesebb lett, ha a gyermekedet már csak skype-on látod, ha már nem mered felnyitni a banktól jött levelet, ha elvették a trafikodat, ha többet keresel, mégis rosszabbul érzed magad, ha kirúgtak az állásodból, akkor várunk téged a Clark Ádám téren! Várunk, hogy együtt mondjuk ki: Elég volt! Elég volt az elnyomásból, a nyomorból, és a megfélemlítésből. Elég volt az uszításból, hazudozásból, pitiánerségből! Elég volt a történelemhamisításból! Elég volt a pofátlanságból! Orbánnak és haverjainak mennie kell!” – olvasható a felhívásban.

Az atv.hu úgy tudja, a demonstráción ledöntik „egy nagy ember”, feltehetőleg Orbán Viktor erre a célra készített szobrát. Kónya Péter elnök a Klubrádió péntek reggeli adásában azt mondta, mozgalmuk mindig is ismert volt a radikális megnyilvánulásokról, és a vasárnapi demonstráció részvevői sem fognak unatkozni. A demonstráción Kónya Péter elnök és a Szolidaritás több vidéki vezetője mellett Bajnai Gordon is beszédet mond, a műsorvezető Dopeman lesz."
-----

Akkor?
Most mit fanyalognak? Hogy snassz volt? Az, de ki lepődik meg már ezen?
Hogy pityingerék bazmegezése egy fokkal még idiótább volt mint a "megyünk lopni" szövegű "himnuszuk"?
Na és, mi ebben az újdonság?

Jövő héten saját készítésű "Orbán vudu " babákat szurkálhatnak kötőtűkkel, már arra is csak legyintenénk...

nnnnnnnn 2013.09.30. 11:05:13

@jo20000: igen, ezért jó is, ha visszajönnek azok, akik emberek szemét lövették ki kétméterről.

Jenyei 2013.09.30. 11:05:21

Számomra egyszerű, mint a faék. Aki egy ilyen agyament baromsághoz a nevét adja, az egy kiscserkész-csapatot se vezessen, nem hogy egy országot. Bekaphatja az összes.

elwood 2013.09.30. 11:08:35

@Kalmár: "Dolgozok bejelentve, adózok minden jövedelmem után és családom van.
Aki ilyen, az nem is lehet más, csak Fideszes."

Én jól keresek és baromi jól jártam az egykulcsossal. Sosem voltam fideszes, és nem is leszek, és környezetemben sem rajonganak érte a hasonló paratméterű emberek.

Egyrészt ami pénzt kaptál azt a nyugdíjadból kaptad meg.
Másrészt nem jó nézni az ország szétverését bármennyire is pillanatnyilag jól jársz anyagilag.

A szocik alatt szar volt nem is kívánom vissza őket, a fidesz alatt meg még szarabb, annyi az enyhítés, hogy a békemenet birkái összedobnak nekem havonta pár tízezret.

2013.09.30. 11:08:35

@CSENDES:

Szerinted Rákosinak volt 70+ évesen hátrafésült sűrű sörénye, meg grúzosan pödörített vaskos bajsza, 2 métert közelítü titáni termettel, és mindezt generalisszimuszi egyenruhában? Ejnye ...

És szerinted a zorbány a "jobb" oldal, vagy a felháborodott hívei? Mekkora mellébeszélés ez már, hát hol vannak ők a mindenkori magyar jobboldaltól? Tisza Pista és Horthy Miki versenyt köpdösnének, ha ezeket látnák, a többiekről már nem is beszélve.

A fantasztikus szélballibhez pedig jobban illenék a szoborszerűségek vörös festékkel végiglocsolása, vagy horogkeresztekkel és egyebekkel összefirkálása, esetleg horrorsisztikus vagy gusztustalan szerves anyagokkal, ill. azok utánzataival való feldíszítése az eddigi cselekedeteik alapján.

Hertelendi 2013.09.30. 11:09:44

@Kalmár: Takonyka találkozzunk! Ok?
A helyet és időpontot megnevezheted!
De csak azért, mert fideszes takony vagy!

MACISAJT 2013.09.30. 11:11:53

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: ("Bajnai egyre inkább kűzd, hogy a parlamenti küszöb alá kerüljön. De ahogy látom, sikerülni fog neki.
Ez az ember vagy balek vagy idióta. De egyik esetben sem való politikusnak. ")

Az tényleg érdekes lesz látni, hogy a 10%-os küszöböt hogy szándékozik megugorni a 2014-es választásokon..:)
Ugyanis a libaszakértőt annyira elragadta a hév(meg a villamos), hogy választási szövetségként indul a választásokon.Annak a bejutási küszöbhatára pedig a törvény szerint 10%...különben akár 9,99%al is megy a levesbe az egész..:)

Kalmár 2013.09.30. 11:12:52

@kovi1970: Sajnálom ezt a világdöntögetést :)

Szóval nem kell rózsaszínű szemüveg, hogy lássam a fizetési papíromat.
Az egykulcsos x tízezer, a csládi adókedvezmény 99 ezer plusz havonta.

Azt hiszem mindenkinek joga van a saját élete alapján dönteni, hogy kit támogat.
Aki elvette tőlem a családi adórendszert anno, aki a családi pótlékot emeli a végtelenségig, aki a rokkant nyugdíj rendszert éltette, aki a manyupba öntötte az állam pénzét, aki elutasította a határon túliakat, aki 10% föltt tartotta az alapkamatot, aki nem lépett és tiltotta be a chf hiteleket, mint a somszédok mind, aki duplázta az adósságot, a közüzemi díjakat, a munkanélküliséget stbstb

Azok nekem nem kellenek.

Tényleg nehéz elképzelni, hogy ennyi már elég ahhoz, hogy Fideszes legyek? Aki engem segít én is azt segítem.

Meglátjuk kik vannak többen. Egyetértek abban, hogy ha a többségnek rosszabb ez a kormány, akkor váltani kell.
A fentiek alapján el sem tudom képzelni, hogy a többség újra a szoci csődkormányra vágyik.
Meglátjuk.

2013.09.30. 11:13:31

@Balt: Ezt az 1000 nyugdíjast bármikor megeszi a "csőcselék" reggelire, Kónyástól."

Gyönyörű jövőkép! Narancsinges verőlegények járják majd az utcákat, és aki nem fideszes , azt ütik!

jobbdemokrata · www.jobbdemokrata.blog.hu 2013.09.30. 11:13:55

@kovi1970: csak annyi, kedves csekély értelmű medvebocs, hogy nem a Fidesz szónokai gágogtak a színpadon...a szobordöntés, nem a tüntetők performansza volt...Ennyire nehéz megérteni a különbséget?

Hertelendi 2013.09.30. 11:14:01

@MACISZAR: Hát megjöttél jóbarát?

Kalmár 2013.09.30. 11:14:20

@Hertelendi: Holnap reggel a Záhonyi sporttelep előtti kis téren.
Ne hagyd otthon a taj kártyádat szaros!

Kalmár 2013.09.30. 11:15:12

@elwood: A nyugdíjamból??
Ne már! Ez olyan marhaság!

Kalmár 2013.09.30. 11:16:15

@Hertelendi: Ja, 9 óra! Majd elfelejtettem. 10-re megyek fodrászhoz, te meg fogászhoz.

elwood 2013.09.30. 11:16:40

@Kalmár: ez jó érv. nem is tudok vele vitába szállni.

elwood 2013.09.30. 11:21:30

@Kalmár: a manyupba a te pénzed volt, orbán elvette tőled és most nincs. húsz év múlva könyökölhetsz a parizerért.

az alapkamatot járai is magasan tartotta.
az olajárra a szocik nincsenek ráhatással.

jelenleg a kormányt kb. 2 millióan támogatják, 6 millióan nem. ezért csinált egy olyna választási rendszert amiben így is lehet nyerni.

bár valszeg neked tök mindegy mi van az országban, a te csapatod a nyerő és ettől boldog vagy.

Hertelendi 2013.09.30. 11:22:40

@Kalmár: Gondolom a kis csapatod valahol elbújva figyel majd, és ha gond lesz segíteni is tud:)))
Aki ilyen az nem is lehet más, csak fideszes...:)))

Balt 2013.09.30. 11:22:43

@MACISAJT: :) Ez mondjuk optimális storyboard :), de valszeg még nem lefutott a dolog, simán egybesülnek a választásokig. Ha kell, a maszop-DK-val is.

Balt 2013.09.30. 11:23:57

@Könnyen elkaptuk, uram!: Előzmény:

"Pedig a futballhuligánok sokkal primitívebbek. Más szemében a szálka? Muhaha! Csak azt kapjátok amit megérdemeltek!"

2013.09.30. 11:24:10

@Kalmár: Tényleg nehéz elképzelni, hogy ennyi már elég ahhoz, hogy Fideszes legyek? Aki engem segít én is azt segítem."

szép, amit felsoroltál. Látszik, hogy mennyire rövidlátó vagy. Mondhatni egyszerű. Itt messze nem erről van szó. Tudod, nem csak két megoldás létezik.
Nem baj, ha esetleg úgy alakul, hogy mégsem lesz gazdasági csoda, ha két év múlva többet fizetsz, mint a jövedelmed, adóban, majd gondolkozz el.
Olyan az érvelésed, mint a kádári időkben.
Egyébként mondok mást: a Gyurcsány alatt az ingatlanod értéke kértszeresére emelkedett.
Most, Orbán alatt ott van, mint 2002-ben.
Vagy szimplán eladhatatlan...
A gyermeked taníttatása ellehetetlenült.
A munkahelyed egyre bizonytalanabb.
Szerintem nem lehetsz túl nyugodt. Ha munkanélkülivé válsz, nem tudod magad még átképezni sem, mert kötelező ingyenmunkán kell részt venned. Málenkij robot, 2013.
Szerintem te vak vagy, nem vakmerő.

DezInf 2013.09.30. 11:24:59

@Kalmár:

Egy tökös tírpák!
Azannyát, a kopasz fejeddel minek jársz fodrászhoz?

2013.09.30. 11:25:24

Szóval még mindig nem értem, hogy az egyikféle országpusztító és népnyúzó brigádnak mi baja van a másikkal, miközben mind a ketten ugyanazt csinálják, mikor végre helyzetbe kerülhetnek, a szép szavaikért, meg a szarért-húgyért rájuk voksolók által.

Csak az egyik oldal favoritja már 15 éve van ott, ahol, a másik oldal pedig még mindig azt keresi, aki legalább ennyire masszívan kiállítható lenne ővele szemben, és valahol ez is nagyon frusztrálja az ország javáért hőn dobogó, cukkermukker demokrata szívecskéjüket.

Pedig lett volna egy ilyen, a zorbánhoz méltó ellenfélként igazán illő, agyonkultivált és szarrá rajongott, beteg majom nemrég, csak a kintről vele sdolgoztató urai túl veszélyesnek ítélték, ezért inkább elcsapták ...

2013.09.30. 11:30:11

@MACISAJT: Jövő héten saját készítésű "Orbán vudu " babákat szurkálhatnak kötőtűkkel, már arra is csak legyintenénk... "
Ja, már lassan immunisak leszünk a politika primitívségeire.
Vekker, libázás, sípolás, tojásdobálás... igaz, Viktor sosem állt ki ezek mellett a megmozdulások mellett. Persze ő sosem áll ki hívei mellett. Mögöttük szert, vagy előttük. A helyzettől függ...

hardenberg 2013.09.30. 11:31:46

Eme nemes performanszról hiányoltam Bartos Cs. Istvánt, emelni tudta volna az est fényét.

buddha 2013.09.30. 11:32:17

hagyjuk már..
a fidesz szerinted úriember módjára fog kampányolni??
te hol élsz?vagy nem láttad a korábbi fidesz kampányokat?
az lett volna az igazi,ha a ganéj ott lett volna élőben,és úgy vágják le a fejét,nem a hungarocellnek.

2013.09.30. 11:32:32

@Kalmár: Holnap reggel a Záhonyi sporttelep előtti kis téren.
Ne hagyd otthon a taj kártyádat szaros!"
Ne már! Ez annyira gyerekes!
Úgyse leszel ott!!!
Vagy mást küldesz, hisz nem ismer. Esetleg többen mentek, hogy ki legyen használva az autó?

konrada 2013.09.30. 11:32:53

@elwood:
Ja. Mert ugyebár a befektetési társaságok sokkal megbízhatóbbak, ha pénzről van szó és kötelezettségvállalásról, mint az állam.
...de persze előfordulhat, hogy nem értenek például a libákhoz.;))

konrada 2013.09.30. 11:35:10

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Na látod, ezek szerint te is tudod mi különbözteti meg az ügyes politikust egy tehetségtelentől.;))

Kalmár 2013.09.30. 11:35:24

@elwood: Annyiszor leírtam...na jó mégegyszer:

A manyup rendszerben a tervek szerint 75% államtól és 25% a manyupból érkezett volna.
Erre kötelző részt kellett a nyugdíj járulékból fizetni.
Ez fontos mert nem új forrás, hanem a meglévő nyugdíjkassza terhére ment.
Ez folyamatos hiányt és hiteleket generált!
(jó hír, hogy most egyensúlyban van a nyugdíj kassza)

Az állam most a 100% nyugdíjat fizeti, mert átirányította a pénzt a manyupoktól.
Innentől a magán cégek helyett az állam vállal garanciát erre a 25%-ra is!

Látva, hogy mennyi pénztár nem tudott értelmes kamatot termelni, sőt volt ahol a tőke is olvadozott, szerintem nincs rosszabb helyen a pénzem, az államnál.
Már több ország tervez ugyanilyen lépéseket, nem véletlenül.

Mindezeken felül a havi x ezer forint egykulcsos lehetővé teszi, hogy a manyupok helyett bárhová ahol én jónak látom elkezdjek a nyugdíjamra felkészülni, állampapír, ingatlan, tőzsde stb ki mit akar!
Eddig lövédem se volt, hogy hol kamatozik a nyugdíj előtakarékosságom.

Szóval sokkal nagyobb biztonságban van a nyugdíjam így, mert az állam adja a 100%-ot és lehetővé teszi, hogy a magasabb jövedelmemből én is kezdjek valami gyűjtögetést.

Aki bejelentve dolgozik, családja van, az sokkal jobban jár a Fidesz alatt.
Ezt továbbra is tartom.

Stabilo 2013.09.30. 11:37:04

@kovi1970: Azt gondolom te magad sem érted mit írsz. Nyugodtan jár az efféle rendezvényekre, ott a helyed. A szüleidnek meg köszönd meg, hogy - habár minek? - legalább amennyire lehetett kitaníttattak.

Amatőr 2013.09.30. 11:37:10

@$$$=$$$: "ez a veszély nem fenyeget, mivel "nem iq szegény" szavazója a baloldalnak nincs :)'"

Nos, a szavazók legvastagabb rétegét a plebsz alkotja.

Egy igen jelentős részük csak a talponállók mélyén érhető el, akikhez a lépcsőn bizony lefelé kell ereszkedni.
Ez történt most is; megszólíttattak az emberek két fröccs között. Érthetően, viccesen. Azon a szinten. Mert az elszámolásnál az ő szavazatuk is éppen annyit ér.

A baj csak az, hogy arra a szintre lejutni sokkal könnyebb, mint onnan visszakapaszkodni. És aki onnan jön ki éppen, még ha csak a "szükség" szólította is oda, arra bizony - hmm - furcsán néznek. Sőt....

elwood 2013.09.30. 11:38:26

@konrada: kifejtenéd az állam milyen kötelezettséget vállalt a jövőbeli nyugíjaddal kapcsolatban ?

megmondom: semmilyet.
valamit majd kapsz, amire lesz pénz. pénz pedig nem lesz mert nem lesz befizető.

buddha 2013.09.30. 11:43:55

amúgy is ideje lenni végre Orbán ügynöki múltját végre felfedni,és megkérdezni a volt egyetemi társait kikről csinált jelentést
"2hétalattrendetteszünkSanyibácsi" meg dörzsöli a tenyerét az aktáján..

Amatőr 2013.09.30. 11:45:17

@jo20000: " Szóval én teljesen megértem, hogy szétszedték kicsit azt a szobrot :-) "

Hááát?

Még ha ezt esetleg a jobbik csinálja, hát csak-csak, de ez a szobordöntögető performansz bizony a baloldal felmenőinek dicstelen múltját idézi! A saját nagyfater gyalázatán viccelődni nem éppen ízléses!

Kalmár 2013.09.30. 11:45:55

@DezInf: Először is a Tirpák.
Másodszor, ők Nyíregyháza közvetlen szomszédságában élnek.
Itt nem.
Amúgy rendes népek, ne aggódj miattuk.
Apropó
Szép hajam van, bár éppen egy kis igazítás ráfér.

Karipapa01 2013.09.30. 11:47:33

@$$$=$$$: " sokkal jobb gépfegyverrel őrködni a munkatáborokban mint itt kommentelni."

És, ha feletted őrködnek, mert elbaxtál valamit? A kommunikációban rosszul hangsúlyoztad a szeretett pártod irányelveit? Vagy a feleséged, édesanyád, hugod nem ragyogó szemekkel nézett valami báronyszékes idegbeteg főfunkcionáriusra, ezért aztán vagy te őrködsz gépfegyverrel felettük, vagy odaköltözöl melléjük? Gondolkodsz te egyáltalán? Van mivel egyáltalán?

Kalmár 2013.09.30. 11:49:42

@Könnyen elkaptuk, uram!: Először olvasd el a vitéz úr kihívását!
Egyébként ne feltételezgess! Nem ér előre vádaskodni!

elwood 2013.09.30. 11:52:04

@Kalmár: "Erre kötelző részt kellett a nyugdíj járulékból fizetni.
Ez fontos mert nem új forrás, hanem a meglévő nyugdíjkassza terhére ment."

Én is kifejtem sokadszorra. Nincs ilyen hogy nyugdíjakassza. Az állam annyi nyugdíjat emel jelenleg, amennyit akar, nem sok köze van ahhoz, hogy mennyi a nyugdíjjárulékként beszedett pénz. Ezt úgy lövik be, hogy a szavazatokat ne bukják rajta.

(Ha most vagyunk egyensúlyban akkor kalkulálj azzal hogy húsz év múlva kétszer ennyi eltartott jut egy dolgozóra.)

Hiányt a mindenkori kormány generál amelyik többet költ mint amennyi pénze van. orbánék is kb. 10%-al növelték a hiányt egy ciklus alatt mint a két korábbi kormány, csak most eltakarja a 3000 milliárd eltapsolása.

A döntés nem az volt, hogy aki akarja visszaviheti az államhoz. (Tisztelem a jogodat erre igényre.) Hanem betiltották a pénztárakat kötelező jelleggel. (Nem tisztelve azoknak a jogát akik inkább látnák a számlán.)

A te pénzed sem egy állami számlára került, hanem a szélbe szétszórva.

Jelenleg a bejelentett családos dolgozók jól járnak. Én is. Egyetértek.
Az gazdaságpolitkában végrehajtott ámokfutás okozta folyamatos gazdasági visszaeséssel mindnyájan rosszul járunk már középtávon is.

excopp 2013.09.30. 11:54:51

t. fórumtársak!
- a baj az, hogy a színvonal rohamosan csökken
- dopmen példája világítja meg a nulla teljesítmény mellett is szerepelni vágyó vki(ez a magyarban a SENKI szinonímája) tartalmát;
- Kónya pedig - aki elment tüntetni a fegyveresekhez, a rettentő igénybevétel miatt indokoltnak tartott korai nyugdíjazás mellett - ha jól emlékszem, egy interjúban elmondta, hogy Leningrádban haditudósító szakon végzett:-(
- én úgy látom, hogy a baloldal immár harmadszor csinál bohócot magából (1. a többsége ellenére nem tudta megválasztani saját KE jelöltjét 2005-ben,2. a 2009-es GYF lemondás után két hétig kasztingoltak egy olyan jelölt után, aki elcipelheti a pártot és a kormányt a következő választásokig, 3. és most ez a sokfelé húzás)
- ebből háromnegyed lesz jövőre...

excopp 2013.09.30. 11:57:12

"sokkal jobb gépfegyverrel őrködni a munkatáborokban mint itt kommentelni."

-NEM
- sokkal jobb igazságtalanságot elszenvedni, mint elkövetni (Szókratész)
- az ő mondata több mint 2000 év után is fennmaradt
- mert érték
- és most ehhez dopment...

Kalmár 2013.09.30. 12:00:13

@elwood: A beszedett járulékok és a kifizetett nyugdíjak igenis egy kasszát jelentenek.
Jelenleg nem kell külső forrás a nyugdíjakra.

A kötelező nyugdíjpénztárnál nem volt választás.
Itt igen.
Több ismerősöm is benthagyta. (szerintem rosszul tették)

A gazdaságpolitikai ámokfutáson mit értesz?
Azt hogy:
2% az infláció 6 helyett?
2-3% a hiány 9 helyett?
3% lesz az alapkamat 7 helyett?
csökkent a lakosság eladósodottsága?
Nőttek a lakossági megtakarítások?
Csökken a korábban megduplázott munkanélküliség?

Nekem ez jobban tetszik.
Nem veszítek hosszabb távon sem velük.

Karipapa01 2013.09.30. 12:04:44

Végig olvastam az összes kommentet (más blogokban is)és meggyőződésem, hogy a "jobboldal" retteg ettől a Bajnai gyerektől. Azért rettegnek, mert ők is tudják, hogy ez a Bajnai Orbánnal ellentétben ért valamihez. Orbán a szabadságharchoz ért,főként a fideszklikk anyagi szabadságának megteremtéséhez, Bajnai pedig ahhoz, hogy rendbe tegye a gazdaságot. Szabadságharcot nem lehet évtizedekig folytatni, idővel létre kell hozni egy élhető országot. Na jó, de akkor mi lesz a szabadságharcosokkal? Hát persze, hogy félnek!

Balt 2013.09.30. 12:14:38

@elwood: Már csak 1 szerény kérdésem van: 2010-ben mennyien támogatták a kormánypárto(ka)t? Most mekkora erőt tud a zellenzék felvonultatni? (És akkor még nem is volt kritérium, hogy "a kormány mögé, 1 teljes cikluson keresztül"...)

no_successful2 2013.09.30. 12:27:04

"Nagyon sok magyar ember számára egyáltalán nem képezi vita tárgyát, hogy Orbán Viktor kormánya átlépett mindenféle határt"

Pl. hogy 2/3-dal merték nyerni 2010-ben a választást ?
Nem kellett volna az alatt az ominózus 8 év alatt átlépni azokat a határokat, amit a szavazók értékrendje megenged. Ennyi.

Vagy mire gondolsz ?
Még eu tagok vagyunk, és tudtommal azok is maradunk annak értékrendjével.

"felfoghatatlan számomra, hogy Bajnai mit kereshetett Dopemannel, és a hangszorókból üvöltő bazdmegekkel egy színpadon."

Fogd már fel végre, bajnai olyan helyekről és olyan emberektől kapja a tanácsokat, akiknek gőzük sincs a jelenkori magyar közhangulatról, és úgy általában a magyar emberek gondolkodásmódjáról. Azt hiszik, hogyha egy hülye samponreklám működik, majd ez is jó lesz. Kezükbe akadt a Sztálin szobor ledöntésének 56-os fotója, aztán nosza, csináljatok erre egy performanszt.
Vagy, ami még rosszabb Bajnainak sincs fogalma a magyar emberek gondolkodásmódjáról.

Kalmár 2013.09.30. 12:27:47

@Karipapa01: Az együtt (mindenkivel összevesztek) támogatottsága: 8,7,6,5 %
Ez az elmúlt 4 hónap eredménye, a Szondánál.

Nem találtak minden választókerületben legalább egy értelmes embert, aki kiállt volna értük.

Tényleg félelmetesn tud valamit Bajnai.

Leégni.

Balt 2013.09.30. 12:28:56

Na, miheztartás végett írja a zindex: Bajnai tudott a szoborledöntésről

Meg ez is klassz:

Az MSZP pártigazgatója elhatárolódik

Tóbiás József, az MSZP pártigazgatója hétfő reggel az ATV Start vendége volt, ahol a vasárnapi Szolidaritás-rendezvényen történt Orbán-szobor-döntésről kérdezték:

ATV: (...) Az MSZP elhatárolódik a Szolidaritás tegnapi akciójától?

Tóbiás József: Én elhatárolódom személyesen. Nem tudom mondani, hogy az MSZP, de én személyesen igen.

ATV: És azt mondja, kell beszélni Bajnai Gordonnal. Egy ilyen beszélgetésnek lehet következménye az együttműködésükben?

Tóbiás József: Hát legalább annyi következménye kell legyen, hogy többet ilyen nem fordul elő, és mondjuk azt, hogy koordinálni lehet, hogy mi történik a szövetségesi oldalon.

Moin Moin 2013.09.30. 12:34:47

Bajnai és a Szolidaritás kapcsolatát és általában Bajnai politikai lépéseit és az elvileg a benne korábban fantáziát látók elvárásait elemeztük legutóbbi, A sereg és a szöveg c. posztunkban - abban ott a válasz az összes kérdésre, mit miért, vagy miért nem...

progressziv.blog.hu/2013/09/27/a_sereg_es_a_szoveg

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.09.30. 12:40:36

@kovi1970: Miért nem érted? Egy a lényeg, szidni lehessen Bajnait. Nem bonyolult(narancsdroidokról beszélünk, nem is lehetne az).
Ez megy a "libásozástól" kezdve. Modjuk a libakárosultak közpénzből való kárpótlás azért kicsit túlzás. Főleg hogy ma a libakárosultaknál (akik egy magán ügylet kártosultjai) sokkal több ember veszíti el a megélhatését pl a szektoradók, vagy az eszetlen rezsiháború miatt, a mostani kormány döntéseinek következtében.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.09.30. 12:42:47

@$$$=$$$: Mert, hova szavaznak a nem iq szegények, te iq világbajnok? Nem leszünk gyarmat? Meg rezsicsökketés (miközben a rossz gazdaságpolitika miatt minden drágul)? Meg mocskosmultik? ennyi? Már ne is haragudj...

Karipapa01 2013.09.30. 12:43:28

@Kalmár: " Az együtt (mindenkivel összevesztek) támogatottsága: 8,7,6,5 %
Ez az elmúlt 4 hónap eredménye, a Szondánál."

Nem a Szondánál kell eredmény elérni, hanem a 2004.-es választáson. Ezt Orbán is tudja, ennek következtében már most készülődik a Fidesz arra, hogy mi lesz, ha a szavazás nem nekik kedvez. Hogy is van ez az alkotmányba iktatandó rezsitörvénnyel?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.09.30. 12:49:04

@MACISAJT: Azért arra ne legyél büszke, hogy a fidesz a politikai ellenfeleire, azok ellen "szabja" a választási törvényt. Persze lehet ennek örülni, ha neked ilyen az ízlésed, de csak titkon, csöndben, szégyenkezve. Tehát kuss!

Erő e-meló 2013.09.30. 13:00:16

Bajnai sokszor elmondott "Normális magyarországot akarunk" szlogenét az efféle idétlen, ízléstelen tünikre is alkalmazni kellene. Sőt Bajnainak saját magára is alkalmaznia kéne, ha már annak idején elmulasztotta a főnökének, Gyurcsánynak megmondani. Ezenkívül az elszállt agyú narkósoknak, akikkel bizniszel, a színpadon vonagló buziknak, az agyament Dopeman "alternatív köztársasági elnök úrnak"

Mert velük kapcsolatban aztán semmi nem normális

jo20000 2013.09.30. 13:00:26

@Amatőr: Nem MSZP performance volt, tehát itt nincs nagyfater téma. Nyilván megértem, hogy nem aratott osztatlan tetszést a dolog... A szobor szétszedése helyett valószínűleg meg kellett volna állni a virtuális szoborledöntésnél - ezért addig teljesen védhető a történet.

elwood 2013.09.30. 13:05:10

@Balt: "Már csak 1 szerény kérdésem van: 2010-ben mennyien támogatták a kormánypárto(ka)t?"

52%, kb. annyian amennyien a szoci-szdsz kormányra szavaztak 2006-ban.

Kalmár 2013.09.30. 13:05:18

@Karipapa01: Esetleg tudnál példát arra, hogy a libás egyedül elindult egy választáson és elért bármilyen eredményt?

Ja nem.
Akkor rendben. Bajnai egy senki. A szocik veszélyesebbek.

A rezsi törvény és az alkotmány nem 2014-ről szól.
Már egyszer elmondta Viktor, hogy mi lesz ha a szocik kerülnek kormányra.
Bár azt, hogy csődbe visznek még ő sem gondolta.

Biztos ami biztos. Kell egy kis biztosíték a 19ezres nyugdíjas ötletek miatt.
Most éppen a mindenkinek alanyi jogon járó fizetés van porondon.....

EMBER ESZETEKNÉL VAGYTOK?

Ezeket újra kormány közelbe?

Flúgatlan 2013.09.30. 13:06:40

A szobordöntés, de főleg a fejjel való parádézás tényleg gusztustalan. De nem meglepő ettől a "baloldal"-tól.

Azonban nemcsak gusztustalan, hanem röhejes is, mivel a szervezők egy olyan belevetítéséből következik, ami nevetségesen erőltetett túlzás. Orbán tényleg központosít, ez sok esetben nekem se tetszik, de hol van ez attól, hogy Sztálinhoz vagy efféléhez lehessen mérni?

Az "Orbán diktátor" duma központba állítása az ellenzék szegénységi bizonyítványa. Kampányoljanak a tényszerű Fidesz-hülyeségekkel (van belőle), ígérjenek reális javítási módszereket, stb. Az, hogy ilyen játékot játszanak, egyértelműen mutatja, hogy nem elvek, tervek mentén gondolkodnak.

Erő e-meló 2013.09.30. 13:07:46

@Karipapa01:
"Bajnai pedig ahhoz (ért), hogy rendbe tegye a gazdaságot."

Úgy rendbe tette 2009-ben, hogy a gazdasági növekedés mínusz 6 százalék volt, az euro árfolyama pedig felment 317-ig. Ha nincs a 17 miliárdos IMF gyorskölcsön, akkor kampec. Ennyi sok pénzből meg nem kunszt egy évig pünkösdi kirlynak lenni

De semmi baj, 2015 január elsejétől jönnek a német bérek, munkát talál minden 30 év alatti, a nyugdíjasok Gordon ginben fognak fürödni reggel, éjszaka meg este

Husz_János_Puszita 2013.09.30. 13:13:23

Like.
Teljesen egyetértek a cikkel. Bajnainak, de az E14-nek sem szabadna lemenni kutyába.

elwood 2013.09.30. 13:19:01

@Kalmár: "A beszedett járulékok és a kifizetett nyugdíjak igenis egy kasszát jelentenek."

A nyugdíjakat mindig összevissza emelték, tekintet nálkül a beszedett járulékra. (Lásd 13. havi nyugdíj, ott hirtelen 8%-al megnőtt befizetés ?) Egyensúlyba hozni egyébként a nyugdíjak csökkentésével is lehet.

"Jelenleg nem kell külső forrás a nyugdíjakra."
Jó meglátás a jelenleg (!!) után két felkiáltójel kell.

"A kötelező nyugdíjpénztárnál nem volt választás.
Itt igen."
Nincs. A pénztárakat gyakorlatilag betiltották. (Lehet, de haszna nem lehet. Az ugyanaz.)

"2% az infláció 6 helyett?"
Hasraütéssel csökkentett rezsi miatt. Ez egyébként egy darab kormánydöntés. Semmi köze a gazdasághoz. Ideiglenesen ki lehet fosztani az infrastruktúrát, 5-10 év mire érezhetően ránk rohad az áram és gázszolgátatás.

"2-3% a hiány 9 helyett?" Fenntarthatlan egyszeri itézkedésekkel. Stabil csökkenő pályán vagyunk.

"3% lesz az alapkamat 7 helyett?" FED QE. Ha vége lesz, nekünk is végünk.

"Csökken a korábban megduplázott munkanélküliség?" Van kimutatásod, hogy ebből mennyi a közmunkás és a külföldi ? Nem véletlenül nincs.

Karipapa01 2013.09.30. 13:19:35

@Erő e-meló: "Úgy rendbe tette 2009-ben, hogy a gazdasági növekedés mínusz 6 százalék..."

Bocs, a főnököd mondta:
Megdöbbentő kijelentést tett Berlinben (2010.07 20.) Angela Merkellel közös sajtótájékoztatóján Orbán Viktor miniszterelnök: kerek-perec elismerte a Bajnai-kormány eredményeit.
"Magyarország azzal, amit az elmúlt egy évben csinált,lassan világbajnok lesz kiadáscsökkentésben"
Ezt követően a Parlament plenáris ülésén Lázár János ezt mondta: Bajnai Gordon kormánya példátlan mértékű kiadáscsökkentést és konszolidációt hajtott végre egy év alatt.

blah 2013.09.30. 13:23:57

szerintem nem az a gond ezzel, hogy alpári vagy ízléstelen, mert szerintem nem annyira az, hanem inkább gyerekes...

béla a görög (törölt) 2013.09.30. 13:32:33

Közintézményeket, autókat felgyújtani nem alpáribb mint Orbán szobrot trancsírozni? Azt mégsem zavart senkit.
Orbán egy rakás szar. Egy rakás szart eltakarítani meg csak gyomorral lehet, szépen nem. Minden eszköz, módszer megengedett. Az is ami nem szép. Ehhez gyomor kell nem intelligencia. Ez utóbbi már régen nem számít. Akkor meg mindegy.

Balt 2013.09.30. 13:42:24

@elwood: Az addigi kormánypárto(ka)t. Segítek, a választók 22%-a, ha az SZDSZ-MDF-et szőröstül-bőröstül beleszámoljuk. Aztán ezt lehet arányosítani a szavazásra jogosultak és a teljes népesség arányához: 10% felé fog közelíteni az érték...

Balt 2013.09.30. 13:44:44

@Flúgatlan: :) Tény, van némi diszkrepancia Bajnai korábbi állításaival:

Standard – Bajnai-interjú: „az ország továbbra is demokrácia”
www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/201119

nepszava.com/2013/06/magyarorszag/bajnai-megvedte-az-orban-kormanyt-berlinben.html

Szúnyog 2013.09.30. 13:49:05

@MACISAJT: Lehet, baloldali egység úgy fog létrejönni, hogy egyedül az MSZP indul. :)))
Persze Gyurcsány megint beleköphet a levesbe, ha felküzdi magát 5% fölé. :))
Bajnai egyre komolytalanabb, hívei rohamosan fogynak.

Lesz még Magyar Köztársaság 2013.09.30. 13:54:28

@Kalmár: "Dolgozok bejelentve, adózok minden jövedelmem után és családom van.

Aki ilyen, az nem is lehet más, csak Fideszes."

Anyádat, te szarházi!

elwood 2013.09.30. 13:57:59

@Balt: arányosíthatod ahogy akarod, ugyanolyan arányban szavaztak a fidesz-kdnp-re 2010-ben mint 2006-ban gyurcsányékra. a résztvevők kb. 52%-a

mit akarsz ebből kihozni ?

Globetrotter2014 2013.09.30. 13:58:36

Azért a sok elkeseredett baloldali kommentelőnek:

Vannak szituk amikor el kell engedni.

Ha az amúgy meglelőhetesen balos 444 egy ilyen cikket ír:
444.hu/2013/09/29/az-orban-lefejezos-tuntetes-5-legbizarrabb-momentuma/

Akkor itt az ideje hogy Bajnai kirúgja az összes talpnyalót aki kampányszerezőnek felverekedte magát...

Egy poétikailag kamatoztatható győzelmet így eljátszani....

Sikerült egy legalább annyira erős napi témát adni a médiának.

kifordított nagyanyó 2013.09.30. 13:58:38

A beszédeket mellette nem hallottam,így sajnos nem tudom értékelni a dolgot.
Ha nem mondtak a beszédekben nagy baromságot,akkor még elmegy.

Flúgatlan 2013.09.30. 14:00:28

@béla a görög: "Közintézményeket, autókat felgyújtani nem alpáribb mint Orbán szobrot trancsírozni? Azt mégsem zavart senkit."

Ja, mert a gyújtogatás egy Fidesz rendezvény előre betervezett része volt, mi? Hihetetlenül színvonaltalan gondolkozásra vall ez a hozzászólás.

HgGina 2013.09.30. 14:01:27

Hibás volt az egész koncepció. Nem a hungarocellre kötözve volt helyén a kötél, hanem a ballibsi szemét nyakán volna helye. És nem lafalé kell húzni, hanem fölfelé minden jobbérzésű (nem jobb érzésű) ember szerint.

Lesz még Magyar Köztársaság 2013.09.30. 14:04:08

@ZF2: "Akkor itt az ideje hogy Bajnai kirúgja az összes talpnyalót aki kampányszerezőnek felverekedte magát..."

Rosszul látod a dolgokat. Szigetváriék találták meg Bajnait és nem fordítva. Bajnai nem rúghat ki senkit, ellenben amazok símán ejteni fogják őt, ha nem érnek el vele sikert.

Erő e-meló 2013.09.30. 14:04:55

@Karipapa01:
Ha a kiadáscsökkentés szerinted akkora erény, akkor kampányoljon is Bajnai vele, nem kell szerénykedni:

- Elvesszük a maradék nyugdjat is!

- Túl magasa pedagógusfizetés!

- Aki nem dolgozik az ne is egyék!

Ezeket kéne mondania, nem pedig a német bérekkel, (az éppen általa elvett) juttatásokkal, nyugdíjkiegészítésekkel kampányolni

Balt 2013.09.30. 14:08:58

@elwood: Innen jöttünk:

"jelenleg a kormányt kb. 2 millióan támogatják, 6 millióan nem. ezért csinált egy olyna választási rendszert amiben így is lehet nyerni."

Balt 2013.09.30. 14:16:11

@ZF2: Ezt a Planton Gergőt kifejezetten nem kedveltem Indexes korában sem, de ezt most jól összeszedte. (És ez csak a Top Five.)

Globetrotter2014 2013.09.30. 14:16:53

@Republic Forever!: ha a szvazók úgy gondolják hogy a második Medgessy a jelölt akkor akármelyik találta meg a másikat, együtt fognak bukni egy 5% alatti eredménnyel...

Karipapa01 2013.09.30. 14:17:36

@Erő e-meló: "- Elvesszük a maradék nyugdjat is!

- Túl magasa pedagógusfizetés!

- Aki nem dolgozik az ne is egyék!"

Honnan tudod, hogy ez lenne a kiadáscsökkentés? Netán belelestél a tervezetbe?

Balt 2013.09.30. 14:18:47

@Republic Forever!: Kik azok a "Szigetváriék"? Jó, jó, tudom, a Hazug és Hebegős Alapítvány, de mégis, nevezzük a nevén: az amcsi külügy?

elwood 2013.09.30. 14:21:15

@Balt: és ez még mindig így van, vagy nem ?

Monsieur 2013.09.30. 14:26:40

..rendkívül józan cikk.. öröm az ürömben hogy mégis csak Bajnaiért aggódva íródott és talán még nem későn..

konrada 2013.09.30. 14:37:15

@elwood:
No hogy értsük, az a feltételezésed, ha elfogy a befizető (illetve az öregedés miatt kisebb arányú lesz), akkor az állam nem fog elég nyugdíjat fizetni.
Na és ezért kell a magánnyugdíjpénztár, hogy ezt kiegészítse.

...de: miből gondolod azt, hogy a haszonérdekeltségű magáncég nem fog neked beinteni akkor, ha a feltétlezésednek megfelelve nagyobb lesz a kifizetési kötelezettségük, mint a befolyó pénz??
Miért hiszed azt el nekik, hogy érdekük lesz akkor is fenntartani a rendszert, amikor visszafelé kéne talicskázniuk a pénzt?

...mert ha kicsit is ismered az üzleti életet, akkor talán sejtenéd, hogy ilyenkor jön el az az időszak, amikor valami strómannak átjátszák a befektetési céget, az meg kifizetés helyett széttárja a kezét, hogy nem értünk a libákhoz.

...míg add 1: az államnak az ellátási kötelessége fennmarad, mert azt nem lehet jogutód nélkül megszüntetni, add 2: ma is a legnagyobb azonos érdekű tömeg a választókból a nyugdíjas réteg, így amelyik párt nem nyalja ki a feneküket, az bukott.
Bukni meg senki nem akar. Azaz: ha az adófizetőkről még 7 bőrt is kell lenyúzni, akkor is a nyugdíjak értékét próbálják fenntartani.

...szóval érdemes végig gondolni, miben érdemes bízni, egy magáncégben, melyet egy tollvonással fel lehet számolni, vagy esetleg az államban.

MAC-Ka 2013.09.30. 14:44:06

Egyetértenék a cikkel, tényleg, de arra is kíváncsi lennék a szerző mit képzelne el ehelyett.
Tényleg úgy gondolja-e, hogy a fidesz gátlástalan populista, helyenként kimondottan alpári és személyeskedő permanens kampánydömpingjével szemben mit csinálna?
Továbbra is a mérsékelt kulturált hangvétel, a folyamatok és következményeinek magyarázata, adatai?
Ezt egyetlen jólirányzott "a bukot baloldal megint a nemzetre tör a multik és a bankok pártján áll" mondattal ignorálja a fidesz, amit persze a fidesz "saját médiája" ( (c)Kerényi) -az összes közszolgálati- legalább 3-4-szer elmond minden hírblokkban.
Erre a tömegek sokkal fogékonyabbak, mint a magyarázatokra, amit meg se értenek sokan sajnos.
Szóval mit is kellene tenni?

MAC-Ka 2013.09.30. 14:48:37

@konrada: Te jobban ismerheted az alapizét.. de mintha kivették volna azt hogy az állam köteles gondoskodni a nyugdíjkorúakról, nem?
Akkor csak egy politikus szavában bízzak? Pláne olyanéban aki bármikor homlokegyenest mást mond mint hetekkel korábban?
..és még azt se tudom egy év múlva ki lesz hatalmon, nemhogy húsz év múlva...

Karipapa01 2013.09.30. 14:50:46

@konrada: "...mert ha kicsit is ismered az üzleti életet, akkor talán sejtenéd, hogy ilyenkor jön el az az időszak, amikor valami strómannak"...

(Kaya Ibrahim, Joszif Tot)

"átjátszák a befektetési céget, az meg kifizetés helyett széttárja a kezét, hogy nem értünk a libákhoz"

(Fidesz politikához).

Ne haragudj, csak kiegészítettem a kommentedet.

Netuddki. 2013.09.30. 14:54:49

@Kalmár: "Az egykulcsos x tízezer, a csládi adókedvezmény 99 ezer plusz havonta."

B+, a jó qrva nénikédet! Szaporodsz mint a nyulak, vagy hogy jött össze a 99ezer/hó adókedvezmény?

Bocs, de ez csak úgy kicsúszott. 2 gyerek után kb. 20ezer. A gyerekek havi iskolai étkezési díját nem fedezi...

elwood 2013.09.30. 14:58:20

@konrada: " miből gondolod azt, hogy a haszonérdekeltségű magáncég nem fog neked beinteni akkor, ha a feltétlezésednek megfelelve nagyobb lesz a kifizetési kötelezettségük, mint a befolyó pénz??"

valóban, a kapitalista rendszer az üzleti bizalomra épül.
az aegon 150 éve működik, én elhiszem, hogy nem a magyar nyugdíjkifizetések miatt jelentene csődöt, az neki aprópénz. ha itt csődöt jelentene, egyetlen holland nem tenne bele egy vasat sem többet.

ugyanígy megkérdezheted miért tennéd be bankba a pénzt, mi van ha nem akarja visszaadni ? vagy ki mer életbiztosítást kötni 20 évre ? a működő kapitalizmusban sokan.

"ha kicsit is ismered az üzleti életet, akkor talán sejtenéd, hogy ilyenkor jön el az az időszak, amikor valami strómannak átjátszák a befektetési céget, az meg kifizetés helyett széttárja a kezét, hogy nem értünk a libákhoz"

az ilyenek elkerülésére a bankokat és biztosítókat sokkal mélyebben ellenőrzik mint simicska csődbűntetteit. az egy másik pálya. de ismétlem, legyen neked jogod elkerülni a magánpénztárakat, csak az enyémet hagyd élni.

"az államnak az ellátási kötelessége fennmarad, ...ha az adófizetőkről még 7 bőrt is kell lenyúzni, akkor is a nyugdíjak értékét próbálják fenntartani."

ha ránézel a demográfiai korfára, ha ma megszületik egymillió gyere az sem elég helyrehozására. 20 év múlva kétszer annyi eltartott jut egy dolgozóra. az államnak kötelezettsége lesz, pénze pedig nem. szépen fel kell majd emelgetni a korhatárt, növelgetni a degressziót és nézheted mennyivel kapsz több nyugdíjat mint a mai közmunkás.

elwood 2013.09.30. 15:05:04

@konrada: "miben érdemes bízni, egy magáncégben, melyet egy tollvonással fel lehet számolni, vagy esetleg az államban"

erről esetleg egy rendőrt kérdezz meg, aki schmitt pál által aláírt "garancialevele" ellenére nem kap nyugdíjat.

(speciel a "megvédjük a magánnyugdípénztárakat" sem egy magáncég ígérete volt.)

az állam ígérete ennyit ér.

szilba 2013.09.30. 15:14:16

Ha valaki, akkor én nagyon nem szeretem a Fideszt, és Orbán törpe napóleoni viselkedését. Azon is lehet még talán viccelődni, hogy a felcsúti stadion kapujában Orbán életnagyságú szobra fogadja majd a szurkolókat, de egy tényleges szobrot készíteni, mégha műanyagból is, és azt még döntögetni, lefejezni, az ízléstelen bunkóság csúcsa. Az a legszomorúbb, hogy az egész ellenzékből egyedül Tóbiás határolódott el egyértelműen ettől a undormánytól. Gratulálok hülyék, megnyertétek Orbánnak a jövő évi választást!

no_successful2 2013.09.30. 15:20:48

"Nagyon sok magyar ember számára egyáltalán nem képezi vita tárgyát, hogy Orbán Viktor kormánya átlépett mindenféle határt"

A nagyon sok magyar ember alatt ezt az 1500 főt érted ?

Ha elfogadjuk, hogy az Orbánék által szervezett demonstrációk résztvevőinek 80 %-a szervezetten kerül oda a rendezvényekre, még akkor is hatalmas sanszuk van. Nem így látod ?

Balt 2013.09.30. 15:27:31

@szilba: "Az a legszomorúbb, hogy az egész ellenzékből egyedül Tóbiás határolódott el egyértelműen ettől a undormánytól."

Ahogy nézem, már gyűlnek az elhatárolódó nyilatkozatok, még Bajnaiéi is. (Lol.)

444.hu/2013/09/30/a-fejhordozasrol-es-a-dopeman-szamrol-lebeszeltuk-volna-a-szervezoket

Kossuthcímermiattvertek89ben 2013.09.30. 15:37:24

DOPEMAN figyelmébe szeretném ajánlani, hogy az 'átkos' rendszerben ha valakin Kossuth címert láttak, azt előszeretettel meghurcolták, megverték.

Ez nem mende-monda, hanem tény. Hozzá tették az akkori civil ruhás rendőrök, hogy "rendszer-ellenes", "felforgató tevékenységet folytat","biztos fideszes" és hasonlók.
Mindezt az MSZP előd pártjának idejében,a rendszerváltás előtt.

Most pedig Bajnaitól Mesterháziig mindenütt Kossuth címerrel akarják a népeket hülyíteni a szegfű helyett.
Ahogy látom, sikerrel!

Karipapa01 2013.09.30. 15:39:27

@no_successful2: "A nagyon sok magyar ember alatt ezt az 1500 főt érted ?"

Te nem érted! Te még mindig csak a számmisztikumban élsz! Teljesen mindegy, hogy hány ember demonstrál, a fontos, hogy hány ember szimpatizál a demonstrálókkal. Demonstrációval nem lehet kormányokat dönteni, ez a szavazófülkében fog eldőlni természetesen csak akkor, ha tényleg demokratikus lesz a szavazás.

komissarlajos 2013.09.30. 15:50:00

Bárhonnan nézzük a gyermek fekvését - ezt a Bajnai-Kónya-Dopeman - féle bűncselekményt nem lehet másképp minősíteni, mint lealacsonyodtak egy olyan szintre - melyet egy igazi demokrata erő elutasít. (Esetleg a nácik nem.)
A következő állomás a könyvégetés lesz?

komissarlajos 2013.09.30. 15:52:36

Bocsánat, de nem akartam tippet adni az eddig általam favorizált oldalnak. Egy mínuszt elértek!!!

Karipapa01 2013.09.30. 15:54:42

@komissarlajos: "A következő állomás a könyvégetés lesz?"

Az is lehet! Fideasz-pártköny égetés! Ahogy ismerem a nem büntethetőnek minősíthető Fidesz bandát...

felcsutisuttyo 2013.09.30. 15:55:05

@szilba: Ha a 2014 es választában csak egy picit is csalnak a Nemzeti szarok,( bár most azon dolgoznak, hogy januártól törvénybe foglalják, hogy csalhatnak, de ezt a törvényt a Nép nem fogja elfogadni) akkor a Nemzeti Hüvelykmutyi tényleges fejével fog a Nép focizni!!!!!!!!!!!!!!!

komissarlajos 2013.09.30. 15:58:27

@Karipapa01: És mi van akkor, ha én akkor vagyok különb, ha nem alkalmazom az ő szemétségüket?

Fimbulwinter 2013.09.30. 15:58:48

"Néhány nappal korábban tájékoztattak róla, (mármint a szobordöntésről) de a szervezés teljes egészében a Szolidaritásnál volt. A fejhordozásról és a Dopeman-számról viszont nem tudtam."

Bajnai Gordon mentegetőzése két kérdést fogalmazott meg bennem.

1. Hogy akar Bajnai miniszterelnök lenni, amikor látszólag a saját szövetségesei is levegőnek nézik és nem tájékoztatják mindenről, amiről tudnia kell?

2. Hogy fog Bajnai választást nyerni olyan szövetségesekkel és kampánystábbal, akik olyan amatőr hibákat követnek el, mint a szobordöntés?

Kalmár 2013.09.30. 15:58:49

@Republic Forever!: A kis buzi szádat kimosom egy szaros kefével, mert anyád nem tanított meg!

Kalmár 2013.09.30. 16:02:41

@kovi1970: Bazd meg te! Mind ilyen otromba bunkók vagytok?

A 20 ezer pont 20 ezerrel több, mint a baloldali kormány idején.
3 gyereknél 99 ezer, mert ez a kormány tudja, hogy a 3. gyerek a legfontosabb.
Te meg egy paraszt vagy!

Kalmár 2013.09.30. 16:05:08

@konrada: Nem akarja. Érdekes, de nem akarja érteni.
Ezután a világot tönkretevő pénzügyi csőd után, amit a bankok idéztek elő a felelőtlen üzleti viselkedésükkel, még mindig van akiknek a bank az isten.

Lesz még Magyar Köztársaság 2013.09.30. 16:05:54

@ZF2: Persze, ha buknak, együtt buknak. A végeredmény így is úgy is ugyanaz.

De a rend kedvéért és előrebocsájtom, magával Bajnaival nincs különösebb bajom: a fellállás nem az, hogy van egy Bajnai, aki úgy gondolta, segítő és jobbító szándékkal visszatér a politikába és szervezett maga köré egy csapatot. Nem, fordítva: az mszp körein kívűl lévő, magukat korszakváltónak tekintő, felkapaszkodott liberális, baloldali értelmiségiek bulija az Együtt-PM, és ehhez a kísérlethez szereztek egy alkalmas kirakatarcot. Bajnainak nem hiszem, hogy bármiféle önállósággal rendelkezne ebben a szervezetben. Itt csapattörvények vannak, amihez alkalmazkodnia kell. Egyszerűbben fogalmazva: nem ő a csapatfőnök - még ha annak is látszik. Az Együtt elsősorban a sokezer faszbúklike-al támogatott Millából kinőtt Juhász bulija - szövetkezve a Szigetvári-féle pesti liberális értelmiségi branccsal, meg Kónya balos szakis Szolijával. Bajnai csak egy brand, vele könnyebb eladni a cuccot.

Karipapa01 2013.09.30. 16:07:42

@komissarlajos: " És mi van akkor, ha én akkor vagyok különb, ha nem alkalmazom az ő szemétségüket?"

Semmi! Ha bemész a faludban a Kőszikla nevezetű kocsmába és az ott támaszkodó részeg vagonkirakó kiveri a műfogsorod hozzál neki egy sört, meg egy szendvicset. A béke az béke! Bizonyára a kocsma rabló és biciklitolvaj közönsége téged fog éltetni! (Rejtő után szabadon :-) ). Mindenesetre boldog lehetsz, hogy "különb" vagy!

Amatőr 2013.09.30. 16:17:58

@jo20000: "...ezért addig teljesen védhető a történet. "

Az mindenesetre biztos, hogy nem tőlem kell védeni.
Nekem ugyanis mindegy, hogy a bajnai komcsi, vagy csak összebatyuzott velük. Az én - nem tagadom - sommás véleményem szerint egyik kutya, másik eb.

Ami pedig a történet védhetőségét illeti; egy kocsmaszintű előadást esetleg megnézni, vagy abban részt is vállalni, nem mindegy. Szerintem, ha gyenge a darab, a felvonás végén el lehet menni a ruhatárba..., vagy felállva tapsolni! Ízlés dolga. Ki mint szocializálódott.

pocaklakó minimanó 2013.09.30. 16:33:46

Nos, én már csak egy kávét kérek.

Miközben kortyolgatom, azon töprengek, hogy vajon miért nem látják ezek a szerencsétlen, magukat demokratának meg effélének hazudó, senkiházi ballib-performanszolók, hogy ilyen megnyilvánulások legutoljára a kilencvenes évek elején voltak divatosak politikai nyomásgyakorlás és ilyesmik céljából.

Abszolút nem tudnak haladni a korral.

Lúzerek. :)

Ui.: A kávé legyen doppio és szurkoljunk, hogy ezeknek a ballib lúzereknek köszönhetően újabb négy évig tartó kétharmad jöjjön - bármilyen necces is néha, sokkal jobb és hasznosabb, mint a ballib lúzerek bármiféle tevékenysége. :)

Khonsu 2013.09.30. 16:59:38

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): Nem tudom, de ott nem a szobrát fogják ledönteni :)

Stabilo 2013.09.30. 17:03:18

Az a jó, hogy már a komplett baloldal elhatárolódott a komplett baloldaltól. Sőt, már Bajnai is elhatárolódott önmagától...
Dopemen for President! :))))))))

Stabilo 2013.09.30. 17:20:45

www.youtube.com/watch?v=EIYslHdqRDA

Most komolyan, hisztizünk a Jobbik miatt, de akkor ez mi?
Ezt szabadon meg lehet tenni 2013-ban?
Szerintük ez a kampány?

Szerintem meg ez veszélyes és gyűlölködő. Törvényileg kéne az ilyet büntetni.

Khonsu 2013.09.30. 17:34:54

@Stabilo:

Ezen ugyan mit büntetnél? :D
Ha balos gárda masírozna a házad előtt, azt már talán, de önmagában még azzal se követnének el semmit. (ahogy a Magyar Gárda sem)

Veszélyes? Legfeljebb akkor, ha olyan rossz a közhangulat, hogy esetleg kitör egy felkelés. Azonban mint tudjuk, minden szép, minden jó, az emberek boldogok és jó irányba tart az ország. Így aztán ki van zárva az ilyesmi. Vagy mégsem? :)

Gyűlölködő? Nyilván nem a vezér iránti túláradó szeretet motiválta, de ez egy ilyen szakma.

Amadeus62 2013.09.30. 17:38:52

@Republic Forever!:

Bajnai egy végtelenül ostoba ember, ez tény.

Amatőr 2013.09.30. 18:06:31

@Stabilo: "Törvényileg kéne az ilyet büntetni. "

Neeeee! Csak azt ne! Maradjon alkotmányos jog hülyének lenni!

Tüntess az orbáni diktatúra és simli ellen! 2013.09.30. 18:57:29

Telitalálat a hungarocell Orbán szobor, jelképezve az orbáni diktatúrát, a könnyű, semmi, múló sikereket, az egypártrendszeri arroganciát.
Az ellenzéknek kevés esélye van a megszólalásokra, mivel lenyúlta a médiát a sunyi fidesz.
Elég komoly jelzés és figyelmeztetés ennek a gőgös, aljas, álszent, műmagyar, bóvli bandának, hogy azért van akik másképpen gondolják.
Miért nem támadják most a tv székházat? Azért mert anno a fidesz csőcselék tette.
A szemét CÖF már megint sok közpénzt kapott Orbántól, lehet okt. 23-án terelni a birkanyájat.
Hány országból érkeznek most fizetett bérfelvonulók éltetni a törpediktátort!

Orbán banda takarodj!

jo20000 2013.09.30. 19:03:06

@Amadeus62: "végtelenül ostoba"? legalább emberi hangon kommunikál, nem beszél hülyeségeket (mazsolázni biztos lehet, de pl. a jó kormányzás gondolatot teljesen érvényesnek tartom - látván ennek teljes hiányát, illetve ellentétét). Valóban nem sikerült jól felépítenie az E2014-et és rosszul áll a szénája. Amit mond, annak a valósághoz lényegesen több köze van, mint ami bármelyik fideszes prominens száját elhagyta az utóbbi - mondjuk - 15 évben.

Amadeus62 2013.09.30. 19:06:50

@jo20000:

Arra értem, hogy nem fogja fel, hogy amilyen alakokkal körbeveszi magát az szdsz szintjére jut népszerűségben. Jutott tegnap.

Erő e-meló 2013.09.30. 19:21:55

@Republic Forever!:
"Bajnai csak egy brand, vele könnyebb eladni a cuccot. "

Már csak az a kérdés, kinek a nevére van bejegyezve a Bajnai védjegy. Nem állítanám hogy Gyurcsány az egyetlen gazdája, de az tuti hogy sokat tud a háttérről és köpni fog ha úgy érzi eljött az idő. Az pedig Bajnainak nem lesz kellemes

Erő e-meló 2013.09.30. 19:42:59

@Karipapa01:
"Honnan tudod, hogy ez lenne a kiadáscsökkentés? Netán belelestél a tervezetbe?"

Kétlem hogy Bajnai a multik profitját akarná megnyirbálni, amikor kiadáscsökkentésről beszél. Mert akkor hamar rossz fiút csinálnának belőle is. Bajnai pedig ezt nem szeretné, inkább a simogató kézre és a dícsérő főnöki hangra vágyik

jo20000 2013.09.30. 21:17:56

@Amadeus62: Ja, így korrekt - köszi a visszajelzést. Legfeljebb az a kérdés marad nyitva, hogy mi is a választék, akikkel körbeveheti magát az ember. Valaki talán a 2006-os választások idején írta, hogy "befogott orral, halkan anyázva" szavazunk - mondjuk az mszpre. Most "befogott orral, halkan anyázva" kéne szövetséget kötni úgy, hogy mindenki gyenge, és mindenki wannabe erős - elég rossz kombináció. És ha sikerül "befogott orral, halkan anyázva" szövetséget kötögetni így vagy úgy, akkor azok, akiknek nagyon nem tetszik OV ámokfutása, azok majd elmennek, és "befogott orral, halkan anyázva" fognak szavazni a lehetséges alternatívákra, ha lesznek egyáltalán. És akkor ők majd "befogott orral, halkan anyázva" győznek persze... Az E14 egyrészt az LMP vonalon lett elszúrva szerintem, másrészt azért, mert az egyébként tetszhalott mszpénél ott van Mesterházy, aki nagyon akar lenni valaki, ha tetszik ez nekünk, akár nem, és nehogymá más legyen a fő erő, és akkor GOTO "befogott orral, halkan anyázva". Ja, még valami a cikkhez: sajnos a dopeman vonal és a bazmeg téma tényleg kontraproduktív - azzal együtt, hogy a radikalizálódást (más út nem lévén) nem tudjuk majd kihagyni.

Andráska8 2013.09.30. 21:42:52

Bajnai ott sem volt. Azt nyilatkozta.

" Ami történt, az a DK (minden jel szerint Együtt-gyilkos) előretörésére és minapi Szabadság hídi akciójára született válasz. Az Együttnek ennyi maradt: életre-halálra megküzdeni Gyurcsánnyal a balos polgári körök radikálisainak szavazataiért – ellenkező esetben ugyanis a DK előretörése könnyen Bajnaiék Parlamentből történő kiesését eredményezheti. "

hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20130930_Bajnai_Gordon_esete_a_kozmikus_tehennel?FullComment=true#comments
Azért a DK-én többezren voltak, nem ennyien.

2013.10.01. 09:53:56

@Kalmár:
Látva, hogy mennyi pénztár nem tudott értelmes kamatot termelni, sőt volt ahol a tőke is olvadozott, szerintem nincs rosszabb helyen a pénzem, az államnál.
Már több ország tervez ugyanilyen lépéseket, nem véletlenül.

Mindezeken felül a havi x ezer forint egykulcsos lehetővé teszi, hogy a manyupok helyett bárhová ahol én jónak látom elkezdjek a nyugdíjamra felkészülni, állampapír, ingatlan, tőzsde stb ki mit akar!
Eddig lövédem se volt, hogy hol kamatozik a nyugdíj előtakarékosságom."

Te valami borzasztóan nem vagy képben!
Nagyon elfogult vagy, vagy hülyének nézel mindenkit?

2013.10.01. 09:59:43

@Stabilo: Szerintem meg ez veszélyes és gyűlölködő. Törvényileg kéne az ilyet büntetni."
Ja, meg a savazós bácsit, a civil intézkedőket a fidesz székháznál, a fütyülős tiltakozókat , a tojásdobálókat, és a rendőri felszólításra nem hazatakarodókat is, ugye? Vagy az mááááás, az hősi magyar ellenállás a gaz kommunista-globalista-kapitalista kizsákmányolóbérencek akarata ellen?

Karipapa01 2013.10.01. 14:15:59

@komissarlajos: " És mi van akkor, ha én akkor vagyok különb, ha nem alkalmazom az ő szemétségüket?"

Kérdezd meg a 2006.-os MTV székház rombolókat, vagy a kukaégetőket, vagy a Kossuth téri hugyozókat! Röhögnek!

Karipapa01 2013.10.01. 14:33:45

@Erő e-meló: "Kétlem hogy Bajnai a multik profitját akarná megnyirbálni, amikor kiadáscsökkentésről beszél. Mert akkor hamar rossz fiút csinálnának belőle is. Bajnai pedig ezt nem szeretné, inkább a simogató kézre és a dícsérő főnöki hangra vágyik"

Ha nincs jobb foglalkozásod, elmehetsz jósnőnek! Nem kell hozzá nagy befektetés, de több a jövedelme, mint most Orbánnak. Megkérdezheted akár Orbánt is! Stabil, politikamentes szakma.
süti beállítások módosítása