Nem fáj, csak hányingerem van tőle: fejedelmi milliárdjaink

H_A Címkék: megszorítások támogatás nemzetpolitika határon túliak Orbán Viktor Matolcsy EMTE2012.10.05. 23:15

Néhány nappal ezelőtt Orbán Viktor Marosvásárhelyen járt, ahol az első Fidesz kormány által 12 évvel ezelőtt létrehozott Sapientia Erdélyi Tudományegyetem támogatásáról írt alá elvi megállapodást.  És ha már ott volt eme fennkölt születésnapi bulin, fejedelmi díjat is átvett. A Bocskai István-díj „történelmi szerepe elismeréseképpen” jár ki neki, véli az EMTE szenátusa.

Nem fáj nekem, hogy Erdélyben továbbra is vannak emberek, akik istenként kezelik, mi több leborulnak, hajbókolnak, kezet csókolnak, úgy értem tövig benyalnak a magyar miniszterelnöknek. Az viszont ingerültségre ad okot, hogy egyesek úgy vélik, azért nagy ember Orbán, mert egyetemet alapított, mint az erdélyi fejedelmek.

Tudniillik van egy apró különbség: a fejedelmek saját pénzükből cselekedtek ekképpen, Orbán meg mintha az adófizetők pénzéből játszaná a nagyvonalú adakozót. Távol álljon tőlem, hogy innen Erdélyből, a magyar (immár fejedelmi) kormány gazdálkodási ügyeibe akarjak beleszólni. Ettől még sajnos meg kell állapítanom, hogy miközben ez az aláírt megállapodás arról rendelkezik, hogy a magyar kormány 2014 végéig négymilliárd forintot bocsát az erdélyi magyar felsőoktatási intézmény rendelkezésére, Magyarországon 34 milliárdot vonnak ki éppen a szakágazatból. Kvázi önműködővé szándékoznak tenni a felsőoktatást. Félreértés ne essék: nem gondolom azt, hogy a határon túli magyar felsőoktatás ne lehetne vagy nem kellene nemzetpolitikai prioritásnak lennie az anyaország számára, mint ahogy azt sem tartom szerencsésnek, hogy a Sapientia támogatását szembehelyezzük a magyarországi oktatás helyzetével. Meggyőződésem, hogy nem ezen a 4 milliárdon, hanem nagyon egyszerű, alpári belpolitikai okokon múlik ez a döntés. Ettől még ez így, ebben a formában elgondolkodtató.

Mindezzel párhuzamosan – hasonlóképpen politikai okok miatt - egy település csődbe megy: a négyszáz millió forintos állami inkasszóval terhelt esztergomi önkormányzat nem tud átmeneti segélyeket, gyermek étkeztetési díjat és közüzemi számlákat fizetni. Így jár az ember, ha nem a Fidesz jóvoltából polgármester – mondhatnám, de belegondolni sem akarok abba, hogy kijelentésem igazságtartalma esetleg megáll a lábán.

És ha mindez nem volna elég, ma olvasom, hogy megszületett az új Matolcsy-féle, 400 milliárdos megszorítócsomag: csekkadó bevezetés, jövedéki adóemelés, TB-járulékplafon eltörlés, elhalasztott pedagógus-béremelés, miegymás. A 4 versus 400 milliárdos bejelentés között alig telt el 3 nap, és tartok tőle, hogy megint nem (csak) az én agyam szülte a két téma egymás mellé (egymással szembe) helyezésének indokoltságát. Tény, hogy a bármilyen dilettáns megközelítés is egyértelművé teszi: amellett, hogy nem pisilnek szembe néhány ponton az IMF és az EU szelével, ezek az intézkedések a legszegényebbeket, a lecsúszóban lévőket, azaz a legszélesebb társadalmi kategóriát érinti. Azokat a magyarországi embereket, akik jogosan nem értik, hogy is van ez, akik teljesen logikusan felháborodást éreznek. Mert ők igencsak egymás mellé helyezik: ha van pénz azoknak ott a határon túl, akkor nekünk miért nem jut?

Nem fáj, de hányingerem van attól, ahogyan ma Erdélyben bizonyos körök hajbókolnak Orbán Viktornak. Aki úgy jön ide istenként kinyilatkoztatni és adományozni, hogy közben országa és népe (az a fele, amelynek volt szerencséje a határokon belül maradni) nagyon sok sebből vérzik. Vajon hogy lesz ebből nemzetegyesítés? Úgy gondolom, hogy végtelenül veszélyes gyakorlat úgy támogatni a határon túliakat, hogy közben sokszorosan nadrágszíj összehúzásra kényszeríted honfitársaidat. Ha igaz az, hogy kultúrájában és nyelvében él egy nemzet, akkor nemes cselekedet is lehetne az EMTE támogatása. Ehhez az kellene, hogy Orbán Viktor ne imádandó messiásként, hanem alázatosan, a magyar adófizetőknek megköszönve jöjjön Erdélybe aláírni egy támogatási megállapodást. És az is kellene, hogy két nap múlva ne álljon ki bejelenteni: az eddigiek után, újabb szívás jön, drága magyar emberek! Sajnos ez így nekünk, határon túliaknak ugyanakkora szívás. Ennek a történetnek az egyetlen tanulsága az, hogy a trianoni határ szívekben és fejekben történő felszámolását építkezésnek álcázott rombolással nem lehet elérni. Az anyaország kormányának hiteles elköteleződése a határon túliak iránt ebben a formában gusztustalan és álszent gesztus. Lehet, hogy a Sapientia vezetői másként gondolják, de nekem ilyen áron nem kellene az a 4 milliárd forint. Még akkor sem, ha a 4 milliárd a négyszázzal összevetve röhejes. Az időzítés, a csomagolás, és általában véve a hozzáállás rendkívül szerencsétlen.

Igaz, én nem tartozom azok közé, akik Orbánt az erdélyi fejedelmekkel egy napon szokták emlegetni, vagy a lábnyomait csókolgatni. Nem fáj, hogy mások igen. Csak hányingerem van tőle.  

· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr304822579

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.10.06. 12:33:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.