Választási hangoló: hiteles autonómiaharc vagy egyszerű populizmus?

H_A Címkék: autonómia parlamenti választások Románia MPP RMDSZ EMNP Tőkés Toró2012.09.26. 16:17

Ahogy közeledik a télbe hajló, viharosan őszi parlamenti választási kampány, erdmagyar vonalon elkezdődött a sajtónyilatkozatósdi, tájékoztatósdi, állásfoglalósdi. Ha kell, ha nem. Igyekszem nem nagyobb jelentőséget tulajdonítani ezeknek a kommünikéknek, mint amennyit megérnek. Ettől függetlenül vannak azok az eget verő kinyilatkoztatások, amelyekkel egyenes arányban nyílik a bicska a zsebemben.

Miután kiderült, hogy egyébként egyáltalán nem meglepő módon semmiféle magyar-magyar összefogás nem fog megvalósulni (már megint nem, b*szki) a parlamenti választásokra, a romániai magyar politikai erők némelyike már figyelmünkbe ajánlotta az irányvonalakat, várható üzeneteket, amelyekkel a jó magyar választókat megszólítani kívánja.

Nem egyértelmű, hogy Szász Jenő és Tőkés László mélyről jövő, őszinte oda-vissza utálata viszi-e elébb az összefogás eszmeiségét december 9 előtt, avagy sem. Lehet tudni viszont, hogy Tőkés  Nemzeti Tanácsa (EMNT) éjt nappallá téve minden tőle telhetőt elkövet azért, hogy legifjabb pártprojektje (EMNP) a 6-3 - futballmeccseket megszégyenítő - alternatív logikája szerint lehetőleg bekerüljön a román parlamentbe.

Az is kiderült, hogy Kövér László kebelbarátja, Jenő – számomra rejtélyes okokból - továbbra is az "erdélyi magyar válogatott" metaforikus és parabolisztikus választási részvételében bízik. Ezzel párhuzamosan egyelőre a legviccesebbnek mégis a legkisebb, úgy értem legfiatalabb erdélyi magyar párt szándéknyilatkozatait tartom, amelyek ugyanazokat a fenntartásokat és ellenérzéseket erősítik bennem, mint eddig minden, amit mondott. Az EMNP választási győzelmének stratégiájáról, elképzeléseiről szóló üzenetek továbbra is a lényegről hallgatnak, pedig a választókat szerintem elsősorban ez érdekli: mitől lesznek a párt célkitűzései, ígéretei kicsit is hihetőek, különös tekintettel a júniusi helyhatósági eredményekre? A komolyan vehetőség és a bizalom alapvető feltétele volna, és értelmet adna az alternatíva szónak is, hiszen senki nem állította, hogy magyar érdekképviseleti vonalon minden rendben volna.

Miután a nyár elején az is nyilvánvalóvá vált, hogy Tőkés és a Fidesz dédelgetettje nem igazán tudott az RMDSZ tényleges alternatívájává válni, és a meghirdetett nagyszerű célok megvalósításhoz szükséges know-how felmutatása terén is óriási űrök tátonganak, most újabb grandiózus jelszavakat hangoztat: eurotranszilvanizmus, autonómia, föderáció. A baj az, hogy a tényleges cselekvési képesség vázolása helyett már megint az RMDSZ-t (a mindenkori kollektív rossz) elmarasztaló, kritikus és támadó, ezáltal csupán álösszefogási szándékot sejtető retorikai dobozba csomagolták a parlamenti választáson való indulásuk indokait. Ami nem lenne gond, ha valamiféle perspektívát lehetne találni mondanivalójuk szintjén, ha legalább a realitásérzék fosszíliáit föl lehetne fedezni a sorok mögött. Nekem továbbra se sikerül, és ennek van néhány nyomós oka. Hogy szóvá teszem, annak viszont egyetlen nyomasztó indoka van: rezeg a léc a romániai magyarok parlamenti képviseletének tekintetében, és lehet kötni mindenféle ebeket a legkülönfélébb karókhoz, ez jelenleg egy valós téma. Amely ráadásul túlmutat a román választók december 9-én várható részvételének arányától.

Az EMNP választási részvétele nem veszélyezteti a magyarság parlamenti képviseletét.

Irtam már arról, hogy ez a kijelentés ebben a formában mennyire sarkított, megtévesztő és felelőtlen. Újra hangsúlyozom: engem és nagyon sok Máramarosban, Temesben, Fehér avagy Hunyad megyében élő szórványmagyart egyáltalán nem fogja megnyugtatni, hogy a székelyföldi megyékben esedékes magyar-magyar versenynek magyar jelölt lesz a győztese, aki értelemszerűen helyet foglalhat majd a román parlamentben. Az viszont annál inkább érint és érdekel, hogy ezeknek, és további – a fenti felsorolásból kimaradt -  erdélyi megyéknek a júniusban is megtapasztalt „egészséges” verseny okán esetleg nem lesz magyar képviseletük. Mert ez kurvára fog fájni akkor, amikor alkotmánymódosításról, vagy az ország közigazgatási újjászervezéséről kell majd szavazni, és a magyaroknak esetleg alig (nagy részüknek pedig egyáltalán nem) lesz beleszólási joguk ezekbe a kérdésekbe. Mert a romániai magyar közösség ugyanannyira Székelyföld, mint amennyire szórvány. A szórvány pedig fényévekre esik a 6-3 esélyétől, amely alternatíva, mondjuk ki nagyon tisztán: nem váltja ki az 5%-os választási küszöböt.

Lehet, hogy nem jól értem, de ez a felhőtlen optimizmus azt jelenti, hogy ezeknek a magyaroknak a képviselete az EMNP számára sokadrangú kérdés? Merthogy remélem az mindenki számára nyilvánvaló, hogy a magyar választási kínálat felaprózása mellett december 9 sorsdöntő jellegét nem az én költői túlzások iránti ellenállhatatlan vágyam szüli, hanem az a magyarellenes közhangulat, amelyre a kilencvenes évek eleje óta nem igazán volt példa. És amellyel szemben csak akkor maradhatunk talpon, ha elegen leszünk, ha számszerűen is szükség lesz ránk abban a fránya román parlamentben. A 6-3 egyáltalán nem megnyugtató bizonyossága kevés ehhez, nemdebár? Ilyen körülmények között mire jogosítja fel az EMNP-t az 1% alatti önkormányzati eredmény? Szerintem ilyen impertinens kijelentésekre semmiképpen.

Az Erdélyi Magyar Néppárt erkölcsi kötelességének tekinti az autonómia ügyét képviselni Románia parlamentjében, így nem volt kérdéses a decemberi választásokon való indulása. Az autonómia az erdélyi magyarság stratégiai célja, ezt a gondolatot szeretnék közelebb vinni az emberekhez konkrét cselekvési tervekre és elvekre lebontva. 

Egyetértek azzal, hogy a Székelyföld önrendelkezése az a kérdés, amelynek kapcsán talán a legkevesebb előrelépés történt az elmúlt évtizedekben. Viszont nagyon kíváncsi vagyok viszont arra, hogy az autonómia kivívásának folyamatos hangoztatása megváltoztatja-e a dolgok ilyetén alakulásának irányát, és egyik napról a másikra egy-kettő-háromra kikiáltják-e Romániában az autonómiát? Nem másért, csak mert ha őszinték akarunk lenni, be kellene látnunk, hogy autonómia-ügyben az RMDSZ, MPP vagy EMNP (általában a mindenkori magyar politikai elit) befolyása legfeljebb közvetett módon érvényesülhet. Szerintem nézzünk körül Európában, mondjuk vessünk egy pillantást (az oly nagy előszeretettel emlegetett) Katalóniára, és állapítsuk meg: az önrendelkezés kivívásában a katalán kisebbségnek, mint közösségi egésznek volt de facto nyomásgyakorló, érdeket érvényesítő szerepe, és egyáltalán nem a politikai elit fellépése, lobby-ja döntötte el a kérdést. Ehhez képest ebben a pillanatban Erdélyben az EMNP önjelölt autonómia-harcosként tünteti fel magát, miközben a napi politikával egyáltalán nem együtt élő közösségnek hétköznapokkal összefüggő érdeklődési köre sokkal inkább egzisztenciális, pragmatikus kérdésekre irányul, mint az autonómia kivívásának stratégiájára. Sejtem, hogy János bácsi nagyot fog nézni, amikor fehér lovon szembejön autonómiával karöltve az eurotranszilvanizmus és a föderáció ígérete, de szerintem nyugdíjának alakulása, a mezőgazdasági támogatások mikéntje sokkal inkább gyomorszájon rúgja az ingerküszöbét.

Jogos a kérdés, ebben egyet kell értenem Toró T. Tiborral, én is ezt kérdezem: Mikor skandálja százezer székely Sepsiszentgyörgy/Csíkszereda/Székelyudvarhely főterén: "a mi szülőföldünk Székelyföld...”? Ha az erdélyi magyarság egészének(!!!) stratégiai célja lenne az autonómia kivívása – miként az EMNP állítja - akkor egyrészt nem kellene közelebb vinni hozzá a témát, másrészt már nagyon régen összegyűlhetett volna egy ekkora autonómiát követelő tömeg. De mert ez nem történt meg, ezért mindaz, amit az EMNP autonómia témában kommunikál, és görcsösen elhitetni akar, ebben a formában nem igaz. Az erdélyi, úgy értem székelyföldi magyar közösségben természetesen él egyfajta, bármilyen fajta igény az önrendelkezés irányában, azonban látni kell, hogy alapvetően a pálya széléről, mintegy kívülről szemléli a politikai csatározásokat, esetleg alkalomadtán a Duna TV képernyője előtt hümmög elmarasztalóan ezzel a – nyomásgyakorlási értelemben –  egyelőre látens igényével kapcsolatban.

autonomia.jpg

forrás: www.erdely.ma

Szóval tegyük helyre ezt a dolgot: az autonómia nem azért nem valósult meg 22 év alatt, mert az „udéméré” nem akarta és mert hazát árulni könnyebb volt. Bárcsak ennyire egyszerű lenne a kérdés. Akkor talán ma nem kellene tulajdonjogunkat se foggal-körömmel védenünk, kétnyelvű intézményeinkért folyamatosan harcolnunk, és az újra meg újra feltámadó nacionalizmus mócsingját sem lenne muszáj rossz szájízzel emésztgetnünk. (Nem mellékes zárójel: a kulturális autonómiát szabályozó, egyébként sokszor kiherélt kisebbségi törvény is évek óta hányódik a parlament asztalán anélkül, hogy lett volna olyan román politikai erő, amely fel merte volna vállalni az elfogadáshoz szükséges egyértelmű támogatást. És ráadásul nem is területi autonómiáról van szó. Vajon miként képzeli az EMNP ezt a dolgot? Hogy a megnyugtató 6-3-al az asztalra csapva Székelyföld Katalónia alakul?) Micsoda meglepetés: miután hét évvel ezelőtt a képviselőház a „Székelyföld autonómia statútuma" című jogszabálytervezetet leszavazta, a felsőház érdemi vita nélkül utasította el a minap. Mi következik ebből? Hogy több mint 20 évnyi demokrácia még mindig nem rombolta le a nemzetállami előítéleteket sem a politikai elit, sem a román társadalom szintjén. De az is, hogy a harcos, kuruckodó, majdmimegmutatjuk típusú, konkrét cselekvési terveket nélkülöző kinyilatkoztatások önmagukban sem most, sem harminc év múlva nem visznek közelebb a megoldáshoz autonómia ügyben. Nagyon úgy fest, hogy a jobboldali dacpolitikusok még mindig nem értik, csak azért sem akarják érteni: a területi autonómiát csak a többségi nemzettel folytatott párbeszéd révén lehet elérni. Csak akkor és csak úgy, ha a román közösség is belátja, hogy az autonómia nem ördögtől való, hanem számára is előnyöket, jólétet biztosít. Ezért aztán bármennyire is kézenfekvő az EMNP-nek a másikra mutogatni, és nyomatni lankadatlanul „a régi transzilvanista hagyományon alapuló, európai viszonylatban is modern Erdély” vízióján alapuló érzelmi manipulációt, ez ígéretnek édeskevés, a stratégiával meg köszönőviszonyban sincs.

A fentebb levezetett eposzi populizmus, amellyel a legifjabb romániai magyar pártocska a parlamenti választásokra készül, - mint mondják - erkölcsi alapokon nyugszik, és ez engem megnyugtat. Igy talán van esély rá, hogy ez az erkölcsi alap rávezeti az  EMNP vezetőit arra, a most regnáló magyargyűlölő román elittel szembeni harcot nekik ilyen módon felvenni nem lehet. És főleg nem érdemes.  Miként júniusban sem volt, most sem lesz elég az, hogy habzó szájjal bezzegazeremdéeszeznek, amely alakulat „mindeddig Bukarestben képviselte a magyar ügyet”. Úgy értettem Torótól, hogy az EMNP be szeretne jutni a román parlamentbe. Lehetőleg mindenáron, a júniusi eredmények ellenére is van kellő motiváció. Én úgy tudom, hogy ő már ült ott nyolc évig (igaz régen volt, és igaz, az RMDSZ színeiben). Figyelmébe ajánlom, hogy a parlament sajnos még mindig Bukarestben van, következésképpen remélem, hogy azért szeretne pártja odáig eljutni, mert magyar érdekeket kíván ott képviselni. És ha ez valóban így van, akkor még mindig nem késő visszavenni ebből az indokolatlan összevissza beszélésből. A felelős nemzetpolitizálásnak alapvető feltétele volna. Ellenkező esetben jó okom van azt hinni, hogy semmi más célja nincs ennek a kalandorpolitikának, mint mindent elkövetni az RMDSZ félreállításáért és felhőtlenül örülni annak, ha netán kimarad a parlamentből. Csakhogy ez sajnos már megint nem csupán erről a kicsinyes frusztrációról szól, és végképp nem az RMDSZ-ről. Jóval nagyobb itt a tét, mint Tőkés személyes ambíciója: a romániai magyarok négy évi parlamenti képviseletéről van szó. Ez pedig csak és kizárólag azért téma, mert ha netán megszűnik ez a képviselet, a közösségi munkát baromi nehéz lesz a pálya széléről folytatni. Nem beszélve az autonómiáért vívott harc esélyeiről.

2008-ban Szász Jenőékben – dicséretükre legyen mondva – volt annyi józanság, hogy felmérték az esélyeiket, és a helyhatósági választás eredményeit mérlegelve, nem vágtak bele a parlamenti választási ámokfutásba. Vajon a (hiteles?) választási ígéreteknek szánt grandiózus jelszavak és szándékok – erkölcsileg is felelős nemzetpolitikai alapon – jobb belátásra bírják-e az Erdélyi Magyar Néppárt vezetőit az elkövetkezendő időszakban, vagy megkerülhetetlenségük biztos tudatában kötik az ebet a karóhoz akkor is, ha már eb sincs, amit a karóhoz lehetne kötni?

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr174804427

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.