Igazság Napja: politikán innen és túl

H_A Címkék: jogtiprás erdélyi magyarság visszaszolgáltatás Igazság Napja Mikó-ügy 13020-as dosszié2012.08.29. 13:58

Bármit elvehetnek, bárkit bezárhatnak – hangzik a nem kicsit hátborzongató romániai/erdélyi (magyar) létigazság, az utóbbi időben sajnos /szerencsére óriási nyilvánosságot megélő Mikó-ügyet ismertető valamennyi tájékoztató felület, fórum, állásfoglalás, felhívás kontextusában. Közeledik az Igazság Napja, amikor az erdélyi magyarság hosszú idő után sajnos és szerencsére újra megmutathatja erejét, megkerülhetetlenségének súlyát és bizonyosságát. A feltételes igeidőt nem ok nélkül használom: megmutathatja. Mindezt azért, mert több mint húsz éves – ugyan törékeny – demokráciánk furcsa fintoraként kiderült, hogy tulajdonhoz való jogunk teljesen esetleges, a törvény betűjének tiszteletben tartása pedig akár börtönbüntetéssel is járhat. Sajnos azért, mert van Mikó-ügy, mert vannak, lehetnek Mikó-ügyeink. És szerencsére azért, mert ha már vannak ilyen ügyeink, akkor egyben esélyünk is lehet arra, hogy a román hatóságok, (jogállami?) intézmények felé világossá tegyük, hogy a romániai magyar kisebbségi jogok (de persze nem csupán kisebbségiek) nem zárójelbe tehetők, vagy lábbal tiporhatók.

miko.jpg

Pedig sokan hittük, és hisszük ma is, hogy a tulajdonjog nem képezheti semmiféle alku tárgyát. Igen, ezt gondoljuk több, mint húsz éve szabadon, és ma mégis ennek a csupán látszólagos axiómának az egyáltalán nem magátólértetődősége előtt vagyunk kénytelenek értetlenül állni. Az előtt, hogy a törvény tisztelete, a valamikori igazságtalan, jogtipró cselekedetek jóvátételi szándéka abszurd és érthetetlen, mondhatni  megtorló következményekkel járhat.

Az, hogy a a XIX. század utolsó évtizedeiben fölépített, majd a román kommunisták által a második világháború után államosított sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium tulajdonjoga az Erdélyi Református Egyházat illeti meg, nem politikának alárendelt igazságszolgáltatási döntés függvénye. Nem önkényesen értelmezhető, politikai érdekek által vezérelt értékítéletek tükre.  Sem most, sem máskor, sem itt sem máshol nem szabadna, hogy az legyen. Ne tévesszen meg senkit: nem bírói (értsd: emberi) bocsánatos tévedésről van itt szó. Attól tartok, sokkal többről. Éppen ezért szeptember elsején fontos lenne ha egy fergeteges Omega koncertnyi közönséget megszégyenítő létszámban, de egy emberként állnánk Sepsiszentgyörgyön. Nemre, életkorra, vallási és politikai hovatartozásra való tekintet nélkül!!! Fontos lenne, hogy az utóbbi időszakban olyannyira elmélyült (természetesen politika színezetű) magyar-magyar szembenállást háttérbe szorítsuk. Hogy ne akarjunk kisajátítani, ne akarjunk másról beszélni, ne akarjuk egyéb céloknak alárendelni, ne akarjunk kirekeszteni, egymás fejéhez vágni, és főleg ne akarjunk a hamis politikamentesség igénye mögé elbújni. Mert a Mikó-ügy akkor is politikai ügy, ha az Igazság Napja nem a politizálás ideje és helye. 

Ezzel összefüggésben mondom: majdnem biztosak lehetünk abban, hogy az esemény elérni kívánt célját nagymértékben veszélyeztetné, (mondhatni szerencsétlen mellékvágányra terelné) ha az elfogadhatatlan jogtiprással való szembehelyzekedés, és íly módon a civilizált Európa és a világ közvéleménye figyelmének felhívása helyett például autonómiatüntetéssé akarnánk alakítani a rendezvényt, miként erre vonatkozóan már különféle szándéknyilatkozatok születtek. Ahelyett, hogy politikába ágyazott frusztrációinktól vezetve már jó előre sarat dobálnánk egymásra, és megkockáztatnánk, hogy a jelenlegi puskaporos romániai közhangulat prédájává tegyünk egy világos céllal és szándékkal megszervezett, fegyelmezett, erdélyi magyarságunkhoz méltó tüntetést, viseltessünk felelősen mindannyiunk Mikó-ügyével szemben. Egyszerűen csak legyünk ott, legyünk elegen. Nem azért, hogy „mesterséges” nyomásgyakorlásra egy romániai bíróság másként döntsön. Hanem azért, hogy soha, semmilyen körülmények között ne szülessenek ehhez hasonló, helytelen és igazságtalan döntések. Azért, hogy az év valamennyi napja az igazság napjának minősülhessen, és ne csak akkor figyeljen oda ránk a világ, amikor ártatlan emberek fülénél zörög a bilincs

Éppen ezért, a szeptember elseje előtti utolsó száz méteren értetlenül szemlélem, hogy bármerre nézek, bármit olvasok az Igazság Napjával kapcsolatban, szembejön valami „sajátosan magyar”. El tudom  fogadni, hogy a választások előtti láz, és a kampány heve megkövetelte  és bele is fért az algoritmusba, hogy az erdélyi magyar politikai harctér különböző oldaláról golyózáport zúdítottak egymásra a felek, de ez most már végképp nem fér bele. Aki valaha egy pillanatra is komolyan gondolta a  magyar összefogás elkerülhetetlenségét – márpedig úgy tudom, sokan voltak ilyenek – akkor most itt a kutyakötelesség alapú bizonyítás utolsó utáni pillanata. Ezt már végképp nem kellene elszúrni, és egy komoly ügyet végzetesen hitelteleníteni. Nem azért, mert az autonómia ügye (akárcsak, miért ne a globális felmelegedés, az állatkínzás, vagy az erdők megmentésének ügye mind) nem kiemelten fontos kérdés valamennyiünk számára. De szeptember elseje nem ezekről szól, az Igazság Napjának eszmeisége nem ezekre épül. Mint ahogy az is teljesen mellékes, hogy mondjuk Kelemen Hunor az RMDSZ elnökének minőségében, Tőkés László pedig az EMNP védnökeként fog szót kapni. Kapjanak szót, mondják el, amit fontosnak tartanak, mint ahogy az egyházi vezetők is ott lesznek és elmondják. Hasonlóképpen helyénvaló, hogy bárki, aki hónapok óta például lelkészi minőségében, időjárási viszonyoktól függetlenül kiáll az ügyért, beszédet mondhasson, ha kedve tartja. És nem azért, mert anno esetleg a Székely Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Szövetség megszervezésében vállalt tevékeny szerepet, és esetleg mindhárom szervezet országos alelnöki tisztét is betöltötte. Ez itt és most a legkevésbé sem érdekes. Az emberi hozzáállás viszont minden körülmények között tiszteletet és megbecsülést követel. 

A szeptember elseje előtti utolsó száz méteren én még hiszem, hogy a pódiumi öntömjénezést és pártpolitikai pecsenyesütögetést az alázatos, és felelős összmagyar érdekképviselet felismerésének fontossága felül tudja írni. Hiszem, a vérlázító jogsértéssel szembeni egységes magyar fellépésnek nem lesz politikai színezete (túl azon a tényen, hogy a véleményformálóknak és a közösséget bármilyen szinten képviselőknek igenis helyük van ezen a megmozduláson) frusztrációs mozgatórugója, és sérelmi vonatkozása. Ez az egy esélyünk van arra, hogy hiteles, megkerülhetetlen üzenetet tolmácsoljunk a román állami szervek, az uniós intézmények és talán egy egész világ közvéleménye felé. Hogy a visszaállamosítás veszélyes precedensének (a személyi bizonytalanság és tulajdon bizonytalanságának) megteremtése helyett, ki tudjuk majd jelenteni: Romániában a tulajdonjog nem képezi semmiféle alku tárgyát, mert semmit nem vehetnek el, és senkit nem zárhatnak be a pofája, nemzetisége, politikai, vagy bármilyen nemű hovatartozása miatt.

Hiszem, hogy a tolerancia minden időkben a gyűlölködés fölött áll. És hiszem, hogy nehéz időkben ugyanúgy érvényes ez, mint békeidőben. Sőt. Az ellenségeskedés aligha hozható közös nevezőre az igazsággal. 

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr494739451

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.