Gyurta Dániel: akitől van mit tanulni, Magyarország!

H_A Címkék: Gyurta Dani Londoni olimpia jobb-bal ideológiai háború2012.08.03. 18:45

Óriási pillanata egy ország (egy nemzet?!) sporttörténelmének, általában vett jelenének és jövőjének, amikor egy kiváló sportolója olimpiai aranyérmet szerez. Nem kevésbé érvényes ez egy olyan országra, mint Magyarország, amelynek európai és világviszonylatú megítélése elsősorban politikai kultúrája, demokratikus intézményrendszere fejlődési irányának függvénye.

2726122.jpg

 forrás: www.delmagyar.hu

A magam részéről kiemelt érdeklődéssel figyelem az idei londoni olimpiai közvetítéseket, gyerekként szurkoltam, örültem Gyurta Dani csillogó aranyérmének. Nagyon fontos: legalább ennyire nagy jelentőséget tulajdonítottam azoknak a nyilatkozatoknak is, amelyeket a 23 éves magyar úszó az éremszerzés után tett.

Azt hiszem, nincs olyan magyar ember, akinek ne lenne nyilvánvaló: fantasztikus példája ez a fiatal gyerek a sportolói és emberi nagyság harmonikus ötvözetének. Egy világcsúcsot megdöntő aranyérmes sportoló meglepően szerény, hihetetlenül emberi, természetességében visszafogott józan vallomása életének kétségtelenül (egyik) legnagyobb pillanatában: Dani 15 millió magyart vitt végig a kétszáz méteren, az utolsó harmincat édesanyjára gondolva tette meg, aranyérmének másolatát a a tragikusan elhunyt Alexander Dale Oen úszótársa családjának küldi, és véletlenül sem felejtette el megköszönni mindazoknak, akik csapatként, egy emberként, fáradtságot nem ismerve, hosszú időn keresztül mindent beleadtak azért, hogy Londonban a dobogó legmagasabb fokára állhasson. 

Nem gondoltam arra, hogy ez most is bekövetkezik, de úgy tűnik jó magyar, kelet-európai sajátosságunk és lelkületünk most sem hagyta, hogy önfeledten, politikai színezettől és beállítottságtól, kárpát-medencei GPS koordinátáktól, szociális helyzettől és kitudja még mitől függetlenül örülni tudjunk egy magyar fiú magyar sikerének. Egyszerűen csak örüljünk, és együtt örüljünk.

Máris jöttek a mindenfajta belemagyarázások, a magyar jobb és baloldal között feszülő feloldhatatlan és mélyen gyökerező ellentétek mentén, egy olimpiai aranyérem margójára: epehányókról és virtuális cipőpucolókról, médiatrollokról, a gyűlölet szorgos kis csatornamunkásairól, hogy kinek mi a bűne, ki az igaz magyar, ki hova tartozik, és hova nem. Tanulságosságát tekintve végtelenül elszomorít, hogy az ideológiai determináltság barikádjának két oldala között - a nemzetszeretet kisajátításának szánalmas retorikájába csomagolva - megy az állóháború a magyarságtudatban egymást túllicitálni akarás tekintetében.

Ma, amikor egy európai (majdnem) mintaország – Norvégia - tiszteleg Gyurta Dániel nemes gesztusa előtt, nagyon jó lenne önkritikát gyakorolni. Nekünk, mindazoknak akiket magyarként Dani végigvitt azon a kétszáz méteren. Anélkül, hogy egy szenzációs sportteljesítményt a politika nem ritkán alantas céljainak és eszközeinek szintjére akarnám degradálni, és Gyurtát a magyar politikai elittel (?) óhajtanám egy mondatban emlegetni – de a fentiek okán – úgy vélem, rendkívül időszerű volna példát venni erről az egyszerűségében is hatalmas egyéniségről. Mindenkinek, aki döntést hoz, aki képvisel egy országot, akinek ábrázatát és nyilatkozatait európai és világviszonylatban Magyarországhoz (a magyar nemzethez!) kötik.

Nem ártana elmerengeni azon, hogy mi mindent lehetne és kellene kötelező módon Gyurta Danitól megtanulnunk. Ma, amikor aranyérmének másolata annak az úszónak a családjához került, aki tragikusan fiatalon elhunyt, de aki minden bizonnyal a magyar fiú igazi nagy riválisa és akár legyőzője is lehetett volna (ezt maga Dani nyilatkozta) a 200 méteres mellúszás döntőjében, nézzünk bele abba a képzeletbeli magyar tükörbe! Ma, amikor egy nyugat-európai ország tiszteleg Gyurta Dániel előtt, gondolkodjunk el azon, mi mindenre lenne szükség ahhoz, hogy hosszú idő után Európa is tisztelegni tudjon Magyarország előtt.

Ehhez persze elkerülhetetlen volna végre megállapítani: sehova nem vezet ez a romboló sárdobálás jobb és baloldal között, amely mögé szemrebbenés nélkül önreflexióra képtelen, manipulálható embertömegeket sorakoztatunk fel. Ahelyett hogy jó magyar frusztrációinknak behódolva, elvitatni akarnánk egymás teljesítményét, vagy éppen saját magunkat önjelölt hősökként helyeznénk el a magyar nemzeti elismerés képzeletbeli dobogóján, netán a magától értetődő munkát hatalmas megvalósításként és áldozatként akarnánk bemutatni, tanuljunk inkább Gyurta Dánieltől. Emberséget, alázatot, szerénységet, egészséges önértékelést. És azt, hogy a siker a legritkább esetben sem egyemberes történet. Nagyon sok ember, rendkívül kitartó, jóhiszemű és ellentmondást nem ismerő, egy irányba mutató, állhatatos munkájának eredménye. A közös, jónak vélt cél érdekében.

Titokban bízom benne, hogy Dani kimagasló sportolói attitűdje és emberi viszonyulása a világ dolgaihoz példát statuál Magyarország és a magyar nemzet vezető elitje, felelős politikusai, véleményformálói számára. Olimpiai aranyéremének nincsen politikai hovatartozása, nem kisajátítható és semmit nem kell belemagyarázni.

U.I. És ahogy Rózsa Norbertet vagy Egerszegi Krisztinát a magyar úszósport kimagasló egyéniségeiként illene tisztelni, és nem politikai elköteleződésük mikéntje alapján megítélni, úgy Gyurta Dániel olimpiai aranyérmét is marha jó volna nem bemocskolni a jobb és baloldal között egyre mélyülő ideológiai háború oltárán.

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr434694470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.