Miért nem lesz „új (magyar) egység” Erdélyben?

H_A Címkék: MPP RMDSZ EMNP Tőkés Erdély romániai önkormányzati választások Toró új egység2012.06.17. 14:16

A minap megkíséreltem néhány ránézésre is nyilvánvaló tanulságát összefoglalni a romániai helyhatósági választásoknak, rámutatva arra, hogy bármelyik feléről is szemlélődünk a szerteágazó rommagyar politikai ajánlat barikádjának, semmi okunk megnyugodni, hátradőlni.  Most - a választási eredmények némely értékeléséből kiolvashatóan - az új magyar egység fölöttébb lehetetlen és nevetséges voltáról fogok értekezni.

Erdélyi magyar szempontból bárki is szeretné saját sikereként elkönyvelni a választási eredményeket, tanúsítson visszafogott józanságot: Maros, Szatmár, Bihar korábban konszolidált magyar érdekképviselete meginogni látszik. Sőt, amíg azon fáradoztunk, hogy létrehozzuk az újabb és újabb magyar zsebpártocskákat, a Dan Diaconescu-féle szennypárt lazán elfoglalta a korábban magyarokat megillető önkormányzati képviselői székek némelyikét.

A Fidesz erdélyi nyúlványairól eddig is nyilvánvalóvá tett véleményem ellenére, az eredmények tükrében arra számítottam, hogy eljön a számvetés ideje, a tükörbe nézés, a józan következtetések levonásának történelmi pillanata. Hogy ez mennyire nem így történt, arra a hétvégi sajtó szolgáltat bizonyítékokat az Erdélyi Magyar Néppárt védnökének, illetve elnökének nyilatkozatai révén.

Nem kommentálom, hogy Toró T. Tiborral, az Erdélyi Magyar Néppárt elnökével miért éppen a Magyar Hírlap készít interjút, hiszen eddig is napnál világosabb volt az anyaországi média „jótékony” szerepvállalása a határon túli magyarságot érintő „objektív, pártatlan” tájékoztatásban. A lényeg az, hogy TTT – kérem öveket becsatolni, és jól megkapaszkodni - nem tartja becsületesnek az egymásra mutogatást a romániai önkormányzati választások eredményei miatt. Az úriember reméli, hogy „a győztes az erdélyi magyarság, mert leszámítva Marosvásárhelyt, Nagyváradot vagy Szatmárnémetit, ahol bizony „sikerült” szerencsésen elbukni a választást, az önkormányzataink nem gyengültek.

Egyre inkább megvetéssel és undorral vegyes tisztelettel kérdezem: hogy lehet ezeket az interetnikus, illetve paritásos etnikai térségeket LESZÁMITANI?? Hogy lehet eltekinteni éppen azoktól a kisebbségi megmaradás tekintetében kiemelt fontosságú erdélyi nagyvárosoktól, ahol a nyelvi és közigazgatási jogérvényesítésnek igazán tétje van? De ne higgye senki, hogy itt vége a szánalmas expozénak, TTT folytatja: Az említett településeken sem a néppárt hozzáállásán vagy jelöltjein múlott mindez, hanem azon, hogy például Marosvásárhely esetében bármennyire is törekedtünk közös jelölt indítására, ez elbukott a másik két párt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Magyar Polgári Párt felelőtlen és bűnös hozzáállásán, amikor saját, megosztó jelöltjeikhez ragaszkodtak. Így nemcsak hogy nem nyertük el a polgármesteri széket, hanem erős kisebbségbe is kerültünk a városi önkormányzatban, amiért egyáltalán nem felelős az EMNP. Mindenkinek elsődlegesen a saját felelősségét kell megtalálnia.

Kedves Tibi az egymásra mutogatás elítélésében és a saját felelősség megtalálásában! Az önfényezés, a nyolc hónap versus 22 évezés, illetve az anyaországi propaganda által felügyelt aljas, versenyre és megosztásra épülő kampány új egység megteremtéseként való becsomagolása, a röhejesen kis számok valós eredményként való eladási kísérlete nemcsak gusztustalan húzás, de annak az egyértelmű bizonyítéka is, hogy olyan Fidesz-bérenc vagy Tőkéssel együtt, akinek egyetlen önálló gondolata nincs, aki képes 5 mondatban hatszor ellentmondani magának, akinek gerince és becsülete – már bocs – igencsak megkérdőjelezhető. Egész embernek kellene lenni, és azt mondani: elbuktuk. Ehelyett Vásárhely és Maros megye román kézre kerülésének felelőssége alól is teljesen kivonod magad. Ti nem tehettek arról, hogy egy 4% alatt teljesítő, láthatatlan kampányú, erőtlen „független” jelöltet támogattatok, és mindent megtettetek azért, hogy Frundát bemocskoljátok. És ne mondd nekem, hogy Vass Levente lett volna az esélyes, az a Vass Levente akinek ismertségi tőkéje még a Smaranda Enache-ét se éri el.  A nagy büdös igazság az, hogy az MPP-vel karöltve jelöltet állítottatok, támogattatok, és Fideszes havereitek köztéri mutogatásával azokat a román nacionalistákat is a szavazóurnákhoz tessékeltétek, akik egyébként lehet, hogy a tévé előtt békésen sört böfögtek volna.

Az abszurd és a groteszk műfaját egyaránt megszégyeníti az, ahogyan a magát második magyar politikai erőnek kikiáltó párt elnökének barokk körmondatában jól megfér egymás mellett a stratégiai együttgondolkodás és a politikai ellenfél elfogadhatatlan magatartása. Az, ahogyan például Maros megye kudarcáért a felelősséget teljes egészében a másik fél számlájára írja, miközben hosszútávú új egység kimunkálásáról alkot hangzatos ódát. Sokat elmond kis magyarságunk nagy érdekeinek önjelölt képviselőiről az, ahogyan gyatra választási szereplésüket annak az alakulatnak a sok éves beágyazottságával magyarázzák, amelynek ellenében megalakultak, és versenybe szálltak. És persze Andrassew tehet a többiről.

Ezzel szemben én azt gondolom, hogy az EMNP előzetesen megjövendölt – de  a számok tanúsága szerint egyértelműen elmaradt - választási győzelmének kimagyarázása történik, a rendkívül szerencsétlen,  önellentmondásoktól hemzsegő, hangzatos új egységben való gondolkodás tematizálása által. Miközben mindenek felett ott lebeg ama evidencia, hogy Tőkés László hiúsága, eszelős, személyes ambíciója, mániákus RMDSZ-gyűlölete vezetett oda, hogy ma nem egy, hanem két magát állítólag jobboldaliként definiáló zsebpártot jegyeznek  Erdélyben. (Jut eszembe a jobboldaliságról, hitelességről, következetességről, amely indokolja egyebek mellett a választási sikereket: TTT egy freudi elszólásos pillanatában azt bírta nyilatkozni hogy az EMNP ideológiailag legközelebb a PD-L-hez áll, - micsoda véletlen! – éppen ahhoz a PD-L-hez, amely a balliberálisnak titulált RMDSZ-el szövetkezett, és amelynek rövid távú memóriájában sem kapott helyett az EMNP. Ezzel összefüggésben lehetetlen elfelejteni az örömmámoros csatakiáltást sem, amely a PD-L és RMDSZ kormány bukását ünnepelte. Lényeg a lényeg, én már nem egyszer elvesztem ebben a mátrixban: ennyi ellentmondással egy párt kommunikációjában még életemben nem találkoztam.)

Visszatérve a választás utóéletéhez. Sajnos nem Toró az egyedüli, aki elragadtatta magát a hétvége csendjében. Tőkés László, ex-pispek önreflexió helyett fantazmagorikus összeesküvéselméletet gyártott autonómia ügyben: Feltételezhető, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) titkos paktumot kötött a bukaresti hatalommal a magyar autonómiatörekvések „jegeléséről” – mondta szombaton egy szovátai konferencián. Tehát az általa védnökölt, „rendszerváltást” sürgető párt a megyei pártlistákra adott voksok tekintetében 0,49%-on áll, ő meg ahelyett, hogy levonná a tanulságokat, mintegy önkívületi állapotban megint kezdi a posztkommunistázós, románul beszélő magyarokról szóló recsegő, ropogó lemezt újrajátszani. Tény, hogy Tőkés Lászlóval (magamat is beleértve) jóval többet foglalkozunk, mint amit több, mint 15 éves nemzetromboló, megosztó tevékenysége megérdemelne. Nem titkoltam soha, hogy mit gondolok a bukott Tőkés tudathasadáson alapuló kettős beszédének lehetséges hatásairól. Azt mondják, hullába nem szép dolog belerúgni, de nem tudok szó nélkül elmenni újabb ködöt szító, megalapozatlan böfögése mellett. Ex-pispekünk azt mondja - Romániában nemcsak nyelvi, hanem politikai asszimiláció is végbement: az RMDSZ politikusai magyarul beszélő román politikusok lettek.

A fentebb már említett megvetéssel és undorral vegyes tisztelettel kérdezem: Tőkés elvtárs vajon mennyire románosodott el, hiszen 2009-ben még az RMDSZ-el egy követ fújt, és az RMDSZ listájának köszönheti még mindig élő és viruló EP-mandátumát? Másfelől a hivatkozott titkos paktummal kapcsolatban vetődik fel a kérdés: a bukaresti hatalom egészen pontosan mely részéről van szó? Kormányról? Ellenzékről? Mely kormányról? Mely ellenzékről? Esetleg az államelnökről? Melyikről? Mindegyikről? Netán külön-külön mindegyikről? A kérdés költőiségén túl, bízom benne, hogy az erdélyi magyarok számára előbb-utóbb világossá válik: Tőkés elkeseredett kapkodása újabb és újabb RMDSZ-lejárató témák gyártásával, valóságalapot nélkülöző, bizonyítatlan feltételezések meglobogtatásával nem más, mint saját és védnökölt pártja bukásának homályba merítése. Ja, és nem mellesleg: ha igaz az, amit mond, hogy az EU-ban csak az a hivatalos nyelv, amelyhez állam is tartozik, akkor miként próbált ez ellen tenni EP-képviselőként? 2009 óta mit próbált kicsikarni az unióból akár az autonómia érdekében, akár csak úgy egyszerűen, az erdélyi magyarság mindenekfeletti érdekében? Nos, elsősorban ezekre a kérdésekre illene érdemi válaszokat adni, majd lehetne hozni a különböző feltételezéseket alátámasztó bizonyítékokat.

Addig is, a választási eredményekre vonatkozó figyelemelterelő hadműveletek közepette Torónak is, Tőkésnek is ajánlom figyelmébe: a Magyar Ifjúsági Értekezlet az RMDSZ színeiben tízszer annyi polgármesteri és kétszer annyi tanácsosi tisztséget nyert, mint a rendszerváltás szükségességét, a megújulást és fiatalítást hirdető EMNP. Ez majdhogynem ciki nemzetmentőékre nézve. De mint az elején is írtam, reméltem, hogy június 10-ét követően jön a leltár. Reméltem, hogy Tőkés tudomásul veszi a választási kudarcot, megérti, hogy a mártírok, hősök, apostolok dicsőséges kora lejárt. Hogy a misztifikálás, a nemzeti-kozmopolita, tőkéspárti-rossz magyar jellegű dichotomizálás, a valóság fehér és fekete olvasata és az összeesküvéselméletek állandó gyártása mellett van az a sajátosan erdélyi magyar közösségi realitás, amely nem tűri a preferenciális anyaországi támogatást, az állandó sárdobálást, és a látszategységet. Az erdélyi magyarok több mint kétharmada úgy értékeli, hogy az egység a többségben ragadható meg, és nem az ún. utódpárt szétverése okán létrehozott identitás nélküli zsebpártok segítségével.  Következésképpen meggyőződésem, hogy amíg Tőkés-Toró félék véleményt formálhatnak Erdélyben, semmilyen új egység nem lesz.  Amint a fenti ábra is mutatja, ezek az emberek mindennel összefüggésbe hozhatók, legkevésbé az egységgel.

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr514593885

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Schwanzkopf Rudolf 2012.06.18. 16:33:03

"Erdélyi magyar szempontból bárki is szeretné saját sikereként elkönyvelni a választási eredményeket, tanúsítson visszafogott józanságot"

Kivéve az RMDSZ-t és a Szerzőt, ugyi. :)

H_A 2012.06.18. 22:47:11

@Dr. Schwanzkopf Rudolf: Tisztelt hűséges olvasó! Bárhogyan is szeretné kimagyarázni mondanivalómat, ne fáradjon, kérem. Amit leírtam, mindenkire érvényes. Beleértve az RMDSZ-t is. De nyilván nem az a célja, hogy mondanivalóm lényegét megértse, ezért természetesnek veszem hozzászólását, és legyen úgy, ahogy érteni szeretné:)

betamàs 2012.06.19. 22:03:32

Igazságtalanul vádolja Tóró az MPP-is, Vásárhely esetében legalábbis. Az MPP inditványozta, hogy tartsanak előválasztást. Benedek Imre ki is jelentette, ha alulmaradna egy ilyen előválasztáson, akkkor visszalép. De az RMDSZ helyi vezetőségének az volt erre a reakciója, hogy nem, nem és nem. Frunda és Kelemen Attila azt nyilatkozták, hogy "A pártok versenyére az igazi választás ad választ" (itthon.transindex.ro/?hir=28842). Nos megvolt az igazi választás és az eredményt is láthatták: nem, nem és nem.

Dr. Schwanzkopf Rudolf 2012.06.20. 19:45:48

@betamàs: Pedig mindenképpen az EMNP, az MPP a hibás. :)

Az RMDSZ-en kívüli előválasztás értelmezhetetlen fogalom :). Vagy mindenki RMDSZ-es, vagy mindenki RMDSZ-es, e két lehetőség között lehet választani. Sőt, az égvilágon semmi nem lényeges, csak az, hogy "az EMNP és az MPP a hibás mindenért". Még egy ideig ez lesz a fő blablája az RMDSZ-nek, de hát Nyakóéktól ezt tanulták.

H_A 2012.06.20. 22:59:48

@Dr. Schwanzkopf Rudolf: Mondtam már elégszer: nevetséges volna, ha nem lenne végtelenül szomorú, hogy mondja mondja a magáét, Nyakóékról most történetesen. Miközben volt egy választás, aminek volt egy eredménye. Amire senki nem lehet különösebben büszke. De az ön által védelmezett EMNP és MPP sehol nincs sajnos...Miről beszél? :)

Dr. Schwanzkopf Rudolf 2012.06.21. 10:04:57

@autognomia:
1. Nem védem az EMNP-t és az MPP-t, hanem támadom az RMDSZ-t. Van különbség.

2. betamásnak írtam :)