Kis erdmagyar negatív kampány: mi nem dobáljuk a sarat, de mégis

H_A Címkék: önkormányzati választások rmdsz negatív kampány emnp2012.05.24. 00:29

Nem éppen hálás feladat a fotelban hátradőlve végignézni a romániai helyhatósági választási kampány eseményeit. Nekem nem egészen sikerült eddig, de folyamatosan próbálkozom. Addig is, e mostani bejegyzésben  szemléltetni kívánok egy jelenséget, amelynek megítélését - mint mindig - a nyájas olvasó józan ítélőképességére bíznám. Vajon minden az, aminek látszik? Lehet kétnaponta ellentmondó nyilatkozatok formájában hitelesnek lenni? Lehet szajkózni még mindig az összefogást, miközben minden a megosztásra, elhatárolódásra utal? Partnerünk lehet valaha az, akit folyamatosan szidalmazunk és igazságosan-igazságtalanul, de leginkább megállás nélkül bírálunk? 

A Néppárt  más pártokkal ellentétben  nem folytat negatív kampányt, főleg azért, mert azok, akik jelenleg versenytársak a kampányban, kampány után partnerekké kell váljanak. „Fontos, hogy a választások után is egymás szemébe tudjunk néznihangsúlyozta Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt országos elnöke május 22-én, kedden, Zilahon. Ahol ugye egyebek mellett arról szónokolt a szilágysági jelölteknek, hogy ne engedjenek a provokációnak.

Egy nappal később a pánikkeltés és kollektív ellenségképre apelláló viktimizáció válogatott fideszes nyelvezetébe csomagolva megtudom egyebek mellett egy másik sztoriból azt is, hogy “az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei szervezete eldöntötte, hogy nem folytat negatív kampányt, a sárdobálás nem a mi módszerünk.” Megnyugodtam.

Nos, nézzük milyen is ez a kampány, de főleg milyen alakulat az, amelynél percek, órák, napok kérdése az adott álláspont szembeköpése valami azzal  frontálisan ellenkező bölcsességgel.

Alig telik el kis idő, pozitív kampánynak szánt, a politikai ellenfél „érdemeit” ecsetelgető szórólap jön szembe a postaládám jóvoltából: igényes, drága munka, szerencsére a pénzen nem múlik semmi. Miközben "ezek" a hét bőrt is lehúzzák a szegény népről. Vajon nem kellene inkább az állítólag megnyomorított választóknak odavetni, mint Verestóy-féléken kiélni a frusztrációt?

Tele van tehát ilyen finomságokkal ez a flájer, hogy tudtam-e, hogy mit igértek és mit tettek? Mármint az erdmagyar nemezti oldal egyetlen nagy igazi politikai ellenfele művelt mit? Hogy kölcsön, hogy kórházi ágy, hogy menekülés, hogy legalacsonyabb átlagbér, hogy drágult, hogy eladósodtunk, hogy csődbement, hogy felszámoltak, és hogy fogyunk, nemhogy szaporodnánk, és vajon minderről ki tehet, ha nem a politikai ellenfél? Természetesen a kérdés lírai költőiségén túl annyi történt csak, hogy újfent hülyének és tájékozatlannak néznek. Hogy hátha miközben ökölbeszorult gyomorral valahogy a hátra lévő 18 napban meggyűlölöm Frundát, Lokodit, Verestóyt, vagy Biró Rozit, elfelejtem, hogy ezek az igaz néppárti oldalon álló fiatal, ügyes, tisztességes fiúk-lányok soha nem beszélnek arról, hogy mik a céljaik, amelyeknek szolgálatába mely eszközöket fogják állítani? Arra gyúrnak, hátha elsíklom afölött, hogy  nincs semmi a fejben, ami túlmutatna azon, hogy nagy nemzeti, hogy autonómia, hogy hiszünk, hogy magyarságunk büszke vállalása, stb. Jobboldali, bősz, vad, érzelmi alapon manipulatív. Hátha jóllakik a néni-bácsi az autonómiával és a büszke hittel. 

A teljesség igénye nélkül íme néhány, földrajzilag dekoncentrált nyilatkozat a nem negatív kampány szellemében: 

2012. május 17, Nagyváradon is hisznek Erdélyben. Tőkés László: megválasztott képviselőink általában nem a magyarok érdekeit képviselik Bukarestben, hanem a román fővárosét a magyar választók körében. Mindez az EP-képviselő szerint hozzájárult ahhoz, hogy 22 évvel a rendszerváltozás után koldusok vagyunk saját hazánkban.

2012. május 18, Papp Előd, az EMNP Székelyföldért felelős alelnöke: (...) hűen az RMDSZ 16 éve folytatott politikájához – mindkét magyar prefektus  (értsd Hargita és Kovászna) szolgaian alávetette magát a román nemzetállami érdekeknek, megakadályozták a székely autonómiáért kiírt népszavazásokat (...) A jelenlegi helyzet, az RMDSZ „minden áron mindenkivel kormányozni” politikájának kudarca egyértelműsíti: a magyarság jogait nem szabad kormányzati szerepvállaláshoz kötni! 

2012. május 19, Zilah. Tőkés László: (...) sajnálatos módon nem csak a román érdekekkel, hanem a hivatalos magyar érdekképviseletet által állított akadályokkal is meg kell küzdeni. Az egyeduralomra törekvő RMDSZ kitaszítja köréből a másképpen gondolkodókat, ezért volt szükség az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, majd pedig az Erdélyi Magyar Néppárt megalakítására.

2012. május 23. TTT„Aknamunkájával Frunda félreállított egy fiatal jelöltet, aki az összes marosvásárhelyi magyart tudta volna képviselni, és aki egy jó kampánnyal Dorin Florea regnáló polgármester komoly kihívója vagy akár legyőzője lehetett volna. De nincs miért csodálkoznunk Frundán és a következetlenségén, hiszen többször is becsapta választóit” 

2012. május 23 Az EMNP kolozsvári szervezete: Eckstein úr jelöltsége kívánnivalókat hagy maga után: habár RMDSZ színeiben indul a városvezetői székért folytatott versengésben, a neve nem szerepel a helyi tanácsosjelölt-listán.(...) Eckstein úr nem kolozsvári, hanem inkább bukaresti politikai célokat tűzött ki maga elé. (...) Ez – akárhonnan nézzük – a választók átverése. Stb, STB.

Végezetül, egy vizuálisan is bravúros kampányfogás:

 389269_2144040656744_1718084009_1107360_2138048838_n_2.jpg

Az ellenfél logóját saját jelükkel ragasztották le. Biztosan azért, mert nem szép dolog a negatív kampány és mert egymás szemébe nézni felemelő lesz június 10 után. És mert példának okáért Nemes Előd szerint az EMNP, plakátháború és a politikai ellenfelek támadása helyett, az emberek felgyülemlett gondjainak megoldását szeretné elősegíteni a kampányban. Pédául így, ahogy a fenti ábra is mutatja.

Kedves barátaim a politikai ellenfelekkel folytatott sportszerű kampányban és a tisztességes, választások utáni egymás szemébe nézés nemes elhatározásában! Azt hiszem ehhez fölösleges bármit is hozzátenni. Vagyis de. Virtuális panaszfalatokat  azért igénybe szeretném venni. Jelezni kívánom, hogy ha csak fosszíliáját is mímelnétek a következetességnek, egy apró kicsi, halovány, vézna jelét adnátok annak, hogy valamire tartjátok a választópolgárokat, és nem hazudtok egyik nap ezt, másik nap azt szépen, egyenesen bele az orcájukba, majdhogynem szimpatikusak lennétek. 

De mivel engem/sokunkat alábecsültök, ellenfeleiteket ellenségnek tartjátok, mivel programotok kimerül az "ellenfél" állandó megfúrásának kicsinyes szándékában, és mivel amikor saját magatokkal szembesülnötök kellene, inkább tereltek valami fölényes személyeskedés fele, távol álltok sokunk szimpátiájától. Tőkés László árnyékából igen nehéz lesz hiteles, valódi újító szándékot eladni.

Ehhez több kellene annál, mint a véresen gyűlölt ellenfél-ellenség (?) plakátjával kampányolni. 

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr864542697

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Schwanzkopf Rudolf 2012.05.24. 11:50:51

Tetszik, nem tetszik, nem az EMNP, hanem az RMDSZ asszisztált a flájeren sorolt lesújtó adatok és intézkedések megszületéséhez. Azok ott tények. Na az az igazi negatív kampány, ti csináltátok magatoknak az elmúlt évben. Nézz át az RMDSZ FB-oldalára, olvass bele az egyszerű emberek hozzászólásaiba, ők tudják, mit tettetek, hiába próbáljátok elhallgatni.

(és Biró Rozi, nem Bíró)

H_A 2012.05.24. 11:57:21

@Dr. Schwanzkopf Rudolf: Igy van.Köszönöm az újfent érdemi hozzászólást.

Dr. Schwanzkopf Rudolf 2012.05.24. 21:43:41

Szívesen, legalább a Rozika neve hejesen jelenik meg. :P

H_A 2012.05.25. 09:59:18

@Dr. Schwanzkopf Rudolf: Eme féltő aggódás Rozika nevének helyes leírása iránt, igazán nemes lélekre vall. Köszönjük.