A magyar emberek gyomra sokmindent elbír. Erre talán a legjobb példa, hogy Tőkés László válogatott, szűnni nem akaró, frusztrált böfögéseit is napjainkig jó étvággyal fogyasztja. Megbocsáthatatlanul hosszú idő óta. De minden eddiginél jobban kiütötte a biztosítékot nálam a legutóbbi felelőtlen, és gusztustalan kijelentés. Amely természetesen illeszkedik az általa védnökölt és/vagy elnökölt Fidesz-féle erdélyi nyúlványpártok kommunikációs kliséibe. Tőkés szembeállítja a korrupt magyart a becsületes románnal. Tőkés László ugyanis inkább szavaz egy „becsületes román jelöltre, mint egy korrupt magyarra”.
Eme kétszínű, de céltudatosan irányított verbális gyöngyszem után én azt hiszem, hogy – bár tudom, Tőkés süllyedhet ennél jóval mélyebbre – most egy pillanat erejéig úgy éreztem, ennél már nem lehet. Egy pillanatra úgy éreztem, majdhogynem elszomorító, hogy a Ceauşescu diktatúrával szembeni egykori ellenállás magyar ikonja milyen hihetetlen mélységekbe szállt alá. Még úgy is, hogy én nem tartozom azok közé, akik úgy istenigazából elhitték volna, hogy Tőkésen múlt a történelmi szelek irányának megváltozása.
Azt hiszem, hogy – bár viharos magyar történelmünk számtalan példát szolgáltat arra, miként lehet visszafordíthatatlan viszálykodást kelteni, és ezáltal rövidebb-hosszabb időre „eltemetni” a népet az önmaga által megásott sírba, - jelenkori Erdélyünk történelmében ekkora gödröt még senki nem ásott és nem is fog ásni a nemzetnek.
Tudom, hogy egy ilyen erkölcsileg bukott ember hőzöngéseivel foglalkozni bűn, és teljesen felesleges energiapazarlás, mégis dühít, hogy ma még egy ilyen közéleti szereplő véleményt formálhat Erdélyben. Márpedig véleményt formálhat, és a sok jó magyar ember gyomra megbírja. Főleg így az önkormányzati választások előtt. Amikor el kéne magyarázni, hogy évek óta hűtöm a begyemet, lejáratok, akit tudok, eredmény semmi. Amikor n-edszer is el kell mondani, hogy mindenről a másik tehet, hogy én mosom kezeimet, és ez így nem mehet tovább. Amikor kifizetődő, kötelező pártfeladat Budapesten megjelenni és panaszkodni, mint itthon valamit tényleg felmutatni. Munkából, eredményekből, megvalósítható stratégiákból.
Nos, semennyire sem érdekelne Tőkés & Co élete, halála, siráma, panasza, ha nem tenne tönkre éppen az általa prédikált rákfenével egy közösséget, amely sajnos nem él együtt a napi politikával, ezért önhibáján kívül is könnyen megvezethető. Nem érdekelne, hogy a nemzetféltő nagy magyar idáig züllött, hogy politikai ellenfele bemocskolásáért a gatyáját is eladná. Nem beszélve arról, hogy egy románt is megszavazna, csak ne az RMDSZ-t. Akinek beteg rögeszméjévé vált, hogy egykori „munkahelyét” eltüntesse a föld színéről. Ez mind nem érdekelne, ha ezáltal nem akarna beleszólni az én életembe is. Mindannyiunk kis tyúkszaros életébe. Ha nem látnám, hogy Erdély-szerte miként mossák az emberek agyát a mélyérzelmű, őszinte, feddhetetlen magyarok. Tőkés is , és ezek mind bele akarnak szólni. És mindent elkövetnek azért, hogy kő kövön ne maradjon. Zavar, hogy hülyének néznek, és zavar, hogy oly sok igaz magyar embert hálózott be ez az egyértelmű, Fidesz-által irányított megosztó politika.
Ami nem lenne baj, ha nem látnám, tudnám (bárcsak sokan látnák, tudnák) hogy a Fidesz-Tőkés szövetség legnagyobb barátja Erdélyben éppen a magyarellenes román nacionalizmus. Igy 46 nappal az önkormányzati választások vége előtt mondom ezt, emlékeztetni akarván a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar karával kapcsolatos kálváriára is. Ez az az irányzat amelynek 22 éves konstans jelenléte sokmindent eldöntött és sokmindent máig nem döntött el az erdélyi magyarság helyzetének rendeződése körül. De majd Viktor és Laca megoldja: az autonómiát vagy éppen a nyelvi-kulturális lehetőségek visszafordíthatatlan kiteljesedését. Az ő agyuk sajnos nem vágja, hogy a magyar közösséggel összefüggésben a magyar-román viszonyra mennyire érvényes az a régi igazság, amely szerint az egymással szemben álló nacionalizmusok egymást erősítik. Éppen ezért e két nagyszerű államférfiú, e két nagy formátumú és nagy tekintélyű egyéniség, e két bátor, elszánt, megalkuvást nem ismerő nemzeti hős politikája semennyire sem veszélytelen.
A közbeszéd lezüllését, a magyar-magyar egymásnakfeszülést szemlélve, azt hiszem, kifejezetten baljós a helyzet. Ha ez tartósan így marad - márpedig a jelek egyelőre erre mutatnak - akkor súlyos felelősség hárul az egymással szembenálló felekre. Természetesen az egyenlet valamennyi oldalára gondolok. Egyfelől azokra, akiknek az erdélyi magyarsághoz való általában vett kötődésük az utóbbi időben kicsit meglazult, és soraik olykor bebetonozódni látszanak. Még akkor is szembe kell nézni ezzel, ha a jelenség szükségképpen minden politikai szervezeten belül megtörténik.
Másfelől viszont a Tőkés-Orbán duo felelősségének hatványozottságát kellene itt belátni. Kedves korrupt és tisztességes magyarok! Látják remélem, hogy ez utóbbi ugyanis nem saját (politikai) egzisztenciáját kockáztatja, hanem másokét. A miénket, a mindannyiunkét. Ama erdélyi magyarságnak árt, amelynek érdekeire hivatkozva mindent eltapos, ami a másik oldallal kapcsolatos.
Igazi hősmagyarként, a nemzetegyesítés himnuszát zengve, szavazzon Tőkés László nagyon nyugodt szívvel a tisztességes, becsületes románokra! Én nem fogok. De a büdös életben ne hivatkozzon rám, amikor nemzeti magyar alapon kikéri magának különféle posztkommunistázó, bolsevikozó szitokszavak emlegetésével. Nem akarok több nemzetféltésnek álcázott gyűlöletbeszédet hallgatni!