A 93 éves Hortenzia néni esete a demokrácia központtal

H_A Címkék: Fidesz Demokrácia Központ könnyített honosítás Wetzel Tamás2012.04.21. 22:46

A könnyített honosítási eljárással kapcsolatos újabb fejleményekről nyújtott tájékoztatást nagyváradi sajtótájékoztatóján Wetzel Tamás, a Magyar Közigazgatási és Igazságügyi tárca miniszteri biztosa, aki pénteken az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Bihar megyei elnökségével egyeztetett a Körös-parti városban – olvasom ma a tegnapi tájékoztatást. Egyúttal azt is megtudtam Wetzel Tamástól, és ez úton tájákoztatok mindenkit akit érdekel – beleértve az anyaországi magyarokat is - arról, hogy eddig 157 ezren tették le a magyar állampolgársági esküt, és nagyon úgy fest, nem lankadt az igénylési kedv. Ez önmagában nem lenne baj, de sejtem, hogy Viktorék dörzsölik a kezüket.

Eddig rendben is van. Öröm és boldogság, vastaps, virágeső. Bármennyire is zavarna, kénytelen vagyok lenyelni, hogy a magyar kormány képviselője a könnyített honosítással járó munkálatokat egyértelműen és kizárólag sokat emlegetett erdélyi leányvállalatainak egyikével, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal azonosítja, illetve annak érdemeként tünteti fel.

A miniszteri biztos zökkenőmentesnek nevezte a demokrácia központokkal való együttműködést, ami meglátása szerint nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ezt a számot elérjék.

Remélem égnek emelték karjaikat mind az anyaország honosításért felelős politikusai, mind e központok buzgó, fáradtságot nem ismerő, lelkiismeretes munkatársai, mert különben rájuk szakadt volna a mennyezet e kijelentés hallatán. Ugyanis az a – számukra nagyon rossz - hírem van, hogy mivel utánanéztem, történetesen tisztában vagyok azzal, milyen „hősies” munkát végeznek egyes erdélyi demokrácia központokban.

De előbb, a teljesség kedvéért, és azok kedvéért, akik talán nem tudják: a demokrácia központokat Romániában az EMNT hozta létre (a Fidesztől kapott zsebpénzből) ama nemes célból, hogy  segítséget nyújtsanak az igénylőknek az ügyintézés folyamatában. (Egyébként igen valószínű, hogy az átláthatóság, és makulátlan hitelesség okán van az, hogy mai napig nem találom a demokrácia központok weboldalán támogatóik hosszú listáját. Sebaj.)

A nagyobb baj az, hogy miközben okleveleket, virágcsokrot és rózsaszín felhőket adnak át éppen az N-edik igénylőnek,  és azzal marketingelik magukat, hogy egymás kezéből rángatja ki a demokrácia kilincsét a rengeteg honosodni kívánó magyar ember, és ugye futószalagon állítják össze a napi Y dossziét, tulajdonképpen -  e sorok írásának eszmei pillanatában – a helyzet teljesen mást mutat.

Kolozsvárott, vagy Brassóban, vagy Erdély-szerte bárhol  az a történet lényege, hogy az előre megbeszélt vagy nem megbeszélt napon és időpontban az igénylőnek, zum Beispiel a 93 éves Hortenzia néninek segítenek kitölteni az állampolgársághoz szükséges nyomtatványokat, és foglalkoznak a lefordítandó iratokkal is. A demokrácia központok lelkes munkatársai Hortenzia néninek szívesen, dalolva lefordítják román nyelvű, magyar leszármazását igazoló dokumentumait Schmitt Pál nyelvére. Jó pénzért. Majd közlik vele, hogy az interneten megtalálja a honosítási kérelemnek nevezett űrlapot, azzal menjen a konzulátusra a jó pénzért, szívesen elkészített fordítással. Hortenzia néninek nincs internete, nyomtatója se, nem nagyon lát, kitölteni amúgy sem tudna semmilyen papírt. A konzulátuson annyira nem örülnek Hortenzia néninek, de szívesen átirányítják kicsit odébb olyan „rossz magyarokhoz”, akik majd úgyis segítenek, összeállítják a dossziéját, amivel majd tessék visszajönni. Előre egyeztetett időpontban. Hortenzia néni átmegy az úton, nehezen bár, de felmegy az emeletre, és ott türelmesen vár a sorára, mert vannak még előtte néhányan, akik ugyanabból az irányból jönnek mint ő. Miközben vár, nézelődik, és bár – mint tudjuk - kissé homályosan lát, azért megállapítja, hogy itt majdnem feleannyiért fordítanak, mint amott. Rákerül a sor, elpanaszolja a hogyanmiérteket, megvizsgálják a helyzetet, és nemsokára  közlik vele: holnapután jöhet a kész iratcsomóért. Hortenzia néni boldog. Hortenzia néni nagy valószínűséggel magyar állampolgár lesz.

Kurvára nem azért, mert Orbán Viktor mintamagyarországának zökkenőmentes az álmaiban elképzelt és megvalósított demokrácia központokkal való együttműködése. Mi a vihartól ne lenne zökkenőmentes? Hanem mert amott, az út túloldalán ráérnek. Pedig nem Budapestről nyomják beléjük a pénzt, és nem is simogatja a fejüket Wetzel Tamás honosítási totumfaktum.

Kedveseim a honosodás nemzetpolitikai gyönyörűségében! A fenti leírás egyetlen aspektusra kívánja felhívni a figyelmet: az utóbbi hónapokban jelentősen megsokasodott a Hortenzia nénik száma, akik azon az ajtón jönnek ki, amelyen bementek. Csak sokkal hamarabb, mint amennyi idő alatt egy honosítási iratcsomó összeállítható. Azt hiszem, egyből kitaláljátok mindannyian:  ez a tény nagyon szoros összefüggésben áll azzal, hogy lassan már csak szűk három hetecske maradt a romániai választási kampány startjáig. Igy aztán budapesti zsozsó ide vagy oda, meló van, építeni kell a nagy magyar darabokra hullást, nem érünk rá honosítani demoéknál.

Utoljára hangsúlyoznám: nem baj, mert valójában történelmi és kormányok váltakozásának szükségszerűsége az,  hogy ezek a Máltai Szeretetszolgálatra semmiképpen sem emlékeztető központok preferenciális, - lassan már egyáltalán nem is - burkolt pártépítést és pártfinanszírozást folytatnak a szemünk láttára. Demokrácia központok, amelyek egyben az EMNT székhelyei, ugyanakkor az Erdélyi Magyar Néppárt építésének, konszolidálásának és választási kampányának infrastrukturális mezőiként, és hátországaként funkcionálnak. Ebben a hármas, mitikus összefonódásban - a fene se tudja már ki kicsoda, ki kinek a védnöke, elnöke, szülőatyja, mi volt előbb a tyúk vagy a tojás, de tökmindegy is –  mert ha nem tudnátok: éppen átláthatóvá teszik a fejetlenséget, és éppen lefejezik a klientúra-építést. Vagy miként hőn szeretett Répás-Murkos Zsuzsannánktól megtanulhattuk: akik kiszámítható partnerek a nemzetstratégia tekintetében, azok kiszámítható, speciális finanszírozást fognak kapni.

És lőn. Speciális, ahogy mondani tetszik. Egyeseknek speciálisan jár, másoknak nem. De hölgyeim, uraim, tisztelt Wetzel Tamás elvtárs a könnyített honosításban! Lehet parolázni a mélymagyarokkal, akikkel együttműködési szerződés, kampánypénzek és az Orbán-mítosz is összeköti Önöket,  és lehet hencegni is a 157 ezer magyar állampolgárral. De szép lenne legalább néha fű alatt, bármilyen kelletlenül és nehéz szívvel belátni, hogy ebből az egyáltalán nem könnyű (papír)munkából, és e fantasztikus szám sikeréből a „rossz magyar” szervezet munkatársai bőven kivették a részüket. Nem kell szeretni az RMDSZ-t (mint ahogy Bugár Bélát is lehet gyűlölni) de már megint ne vezessék meg a jóhiszeműen naív magyar embereket. Pártot építeni és a közösségért dolgozni egy időben nem lehet! És tényleg nem lenne baj, hogy ez így van.  Csak ne csomagolnák már megint csokis papírba az ürüléket. 

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr134465644

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kzoltana 2012.04.22. 07:30:56

Orbánék után nem lesz egyszerű összebékíteni magyart a magyarral. Nagy most a nemzeti métely.

H_A 2012.04.22. 08:50:09

@kzoltana: Valószínűleg erről mi magunk is tehetünk, de a felelősség történelmi távlatokban elsősorban Orbánéké lesz. Addig viszont rengeteg negatív, visszafordíthatatlan folyamat fog végbemenni.

tisztakéz · http://netes.8x.hu/ 2012.04.22. 19:56:25

Remélem, hogy happy end lesz a vége!!