Eddigi unottságom helyett mostmár egyre idegesebben olvasom az erdélyi Fidesz-féle „leányvállalatok” minden szinten politikai ellenfelüket, az RMDSZ-t becsmérlő, lekicsinylő, befeketíteni és nyilvánvaló eredményeit elvitatni hivatott szólamait. Tulipános érdekektől, bolsevik típusú megosztó kísérletektől, végeláthatatlan vagdalkozásoktól és szemrehányásoktól hangos az erdélyi magyar sajtó magyarabbik fele.

Bármerre nézek azt olvasom, hogy az EMNT, EMNP és istentudja még milyen neveken futó mélymagyar alakulat sérelmezi, nehezményezi, elítéli, sajnálattal veszi tudomásul, kiábrándítónak tartja, bírálja, szégyenletesnek érzi, és hadd ne soroljam még mit csinál. Az alany helyén természetesen minden esetben az RMDSZ áll. Legutóbb éppen a Kulturális Autonómia Tanács megalakulása üzemelte be a pavlovi reflex fröcsögés-áradatát. 

Ebben az egész retorikai sárdobálásban az a legszembetűnőbben aggasztó közös pont, hogy 55 nappal a romániai helyhatósági választási kampány vége előtt egyetlen szót nem olvastam arról, melyek az Erdélyi Magyar Néppárt konkrét, programba foglalható célkitűzései. Tudjátok, azok, amelyek rólunk szólnak, nem pedig arról, hogy mit csinál rosszul a másik. Más szavakkal: azt már lassan kívülről tudom, hogy miért kellene utálnom az RMDSZ-t, de arra nem sikerült választ kapnom, mi lenne az indok, amelyért jóhiszemű, politikából kiábrándult magyarként az alternatív megoldásra kellene két kézzel pecsételnem június 10-én. Még egyszer megkérdezem: melyek azok a megfontolások, amelyek miatt politikailag komolyan tudnám venni az EMNP-t?

Elnézést, helyesbítek, valamit mégis találtam: Az Erdélyi Magyar Néppárt legfontosabb célja, hogy helyreállítsa a demokráciát, hogy a közéletet megtisztítsa a korrupciótól, hogy hiteles képviselőket küldjön az önkormányzatokba. Továbbá: a Néppárt hisz abban, hogy különböző szervezetek, pártok és egyházak, illetve elsősorban az erdélyi magyar emberek együttműködésével létrehozható, megteremthető az új egység Erdélyben. 

Három dologra szeretném felhívni a figyelmet a fentiekkel kapcsolatban.

Egyrészt úgy gondolom, hogy Romániában pontosan annyira van demokrácia, mint az EMNP szellemi atyja, és kebelbarátja, jelenkorunk legnagyobb államférfiúja, Orbán Viktor miniszterelnökségének idején ma Magyarországon. Azzal a megjegyzéssel, hogy Magyarországgal ellentétben Románia nem képezte a nemzetközi sajtó - negatív értelemben - legnépszerűbb témáinak legebbikét az elmúlt lassan két évben. Olyan konkrét, demokratikusnak éppen nem nevezhető lépésekre gondolok még mindig, mint az új alkotmány elfogadása, a közmédia einstandolása, a bankadó, újabban tranzakciós adó is, az ombudsmani hivatal és az MNB monetáris tanácsának átalakítása, az oktatáspolitika, a jegybanktörvény, a választási törvény, az alkotmánybíróság jogköreinek megnyírbálása, vagy éppen egy közröhej tárgyává vált államfő plágium ügye.

Ezzel csupáncsak annyit szeretnék jelezni, Toróék, Tőkésék helyében én nem félteném a romániai demokráciát az RMDSZ-től úgy, és azzal az álszent hévvel, amellyel ők teszik. A feltétel nélküli Orbán-imádat helyett viszont megpróbálnék legalább látszólag elhatárolódni az általa képviselt erőpolitizálástól, és a tartalmatlan, sérelmeken és frusztráción alapuló közhely-kavalkádtól. Persze a finanszírozás kötelez, és ez rendben is van, viszont emlékeztetni szeretnék: demokratikus államokban nem szerveznek szimpátiatüntetést a fennálló hatalommal, ez kizárólag az autoritér rendszerek ismérve. Ezért is tartom mai napig komédiába illő, megvezető szemfényvesztésnek azt, ahogyan határon túli magyarokat exportáltak a Fidesz kormány mellett szervezett Békemenetre.  

Másodsorban nálam a hiteles képviselők, és általában az EMNP-féle hitelesség kérdése már első ránézésre megbukik. Nem azért, mert Tőkés László neve hallatán nem lábad könnybe a szemem, hanem mert bármerre nézek, bukott RMDSZ politikusokat látok, akik anno meggyőződéssel építkeztek az RMDSZ színeiben, és akik nem utolsó sorban élvezték amíg lehetett e status quo valamennyi előnyét. Amikor Toró T. Tibor, Tőkés László, Szilágyi Zsolt és nagyon sokan mások habzó szájjal szidják valamikori harcostársaikat, és azt az érdekképviseleti szervezetet, amelynek zászlaja alatt egykor jól esett magyarnak lenni, és a magyar közösségért fáradozni, tulajdonképpen szembeköpik saját magukat. Ugyanis épeszű és jóérzésű emberek számára jogosan megengedhetetlennek tűnhet az a tény, hogy a szövetség révén szerzett tisztségek előnyét élvező személy nyíltan azok mellé álljon, akik az RMDSZ kudarcáért harcolnak. Márpedig tudjuk, hogy Torót vagy Tőkést senki és semmi nem bírta eltántorítani e szégyenteljes magatartástól, RMDSZ képviselőkként nyíltan kampányoltak saját pártjuk ellen.

Hát ezért van az többek között, hogy nem tudom komolyan venni őket. Az EMNP-t és bármilyen új, alternatív képződményt addig nem szabad, mert nem lehet komolyan venni, amíg nincsenek látható jelei annak, hogy miként lesz képes érdemben egy nehéz feladatot megoldani (például a hőn áhított autonómiat elérni a románság ellenében) amikor ennél könnyebb akadályok esetében is alulmaradt. A fent említett hitelesség nevezetesen ott fuccsol be, hogy nem sikerült olyan politikai berendezkedést létrehozniuk a magyarságon belül, amelyben az ellenzéknek jól meghatározott helye van, és demokratikus úton, az egészséges versenyre apellálva akár hatalomra is kerülhet a közösségen belül. A belső konstruktív párbeszéd és cselekvési tervek helyett kívülről ostromolnak és bomlasztanak évek óta. Az ügyeskedes, korrupció pedig  amellyel az RMDSZ-t folyamatosan illetik, olcsó és megkopott muzsika, amely nem más, mint az együttműködésnek álcázott széthúzás létalapja, a konkrét, pragmatikus, önálló célkitűzések hiányának leplezési stratégiája.  

Harmadsorban – a fenti gondolattal összefüggésben - bármilyen módon forgatják és puffogtatják az Erdélyben együttműködéssel megteremthető egység szándékát a helyhatósági választások vége előtt 55 nappal, tényként kezelendő, hogy valójában nem ez a cél. Lássuk be, hogy a herderi jóslat árnyékában, a magyarság számszerű arányának csökkenése egyenes arányban áll a széthúzás növekedésével. Az EMNP fennen hangoztatja az együttműködést, és vicces is lehetne, ha nem volna szánalmas, hogy tömbmagyar településeken, ahol érdemes volna megméretkezniük, polgármester- és tanácsosjelölteket állítaniuk (pl. Sepsiszentgyörgy) ott nincs saját jelöltjük. Azokon a szórványtelepüléseken viszont, ahol már négy évvel ezelőtt is rezgett a léc a helyi tanácsokba való bejutási arányokat tekintve, vagy neadj’isten magyar polgármester megválasztása tekintetében (lásd Marosvásárhely, vagy éppen Kolozsvár, ahol az MPP indulása miatt tanácsosokat veszített a magyar érdekképviselet) ott hogy, hogy nem, mindenhol kerül saját jelölt. Dacára mindenfajta korábbi minimálkonszenzusnak, és állítólagos összefogási szándéknak.

Az utóbbi időben semmi mást nem hallani, minthogy Bivalybasznádtól Értarcsáig mindenhol megalakulnak az EMNP helyi szervezetei. Örvendetes. Biztosan azért van ez így, mert készülnek a nagy magyar összefogásra. Vagy ha arra nem is, de az egészséges versenyre, amely által remélhetőleg teljesül legfőbb vállalásuk: ha ők nem is, de az RMDSZ sem jut be a helyi tanácsokba, vagy éppen a Parlamentbe. Logikus hozzáállás egyébként egy olyan alakulattól, amely nem Bukarestben, hanem kizárólag Erdélyben kíván hatni, alkotni és gyarapítani. Remélem valaki időben szól nekik, hogy a romániai magyar közösség érdekeit a törvényhozásban képviselni csak úgy lehet, ha jelen vagyunk Bukarestben is. De addig is, az elmúlt húsz év legkeményebb helyhatósági kampánya következik Romániában, Erdélyben. Nem oly régen még a Nagy Románia Párt véres magyarellenes szólamaitól borsódzott a hátam választások idején, most hasonló érzés kerülget, amikor EMNP-s olcsó, vadmagyar, megvezető frázisokat olvasgatok.

Egyik öndefiníciójuk szerint ők egy tiszta lappal induló, mindenféle nemtelen politikai perpatvaroktól mentes szervezet. Kérem, nézzenek utána: ezt hívják képmutatásnak és hazugságnak olyan politikai kultúrákban, ahol a bukott politikusok behúzott nyakkal és lehetőleg csendben eltűnnek a süllyesztőben. Nálunk pártot alapítanak, egyet, kettőt, és kikérik maguknak. Akárcsak szép Magyarországon a szellemi termék ellopásának nagymestere, a legszánalmasabb magyar áLamfő, Schmitt Pál. Jó mesterek jó tanítványokat nevelnek, ennek örüljünk azért.

Én még extrában annak is örülök, hogy az RMDSZ jól, rosszul, de teszi a dolgát, és ha nem muszáj nem válaszolgat napi rendszerességgel a számolatlan vádakra, nehezményezésekre, bírálatokra. Külön örülök ennek, mert különben aggódhatnék: nem lesz kampánytémája az EMNP-nek. Igy viszont garantált a politikai mocskolódáson alapuló nyálelválasztás. Ugyanannyira remélem, hogy a népi bölcsesség viszont június 10-én kevésnek fogja találni.