Az „elkúrt” kormányzás örök ragyogása: Gyurcsány is értékelt

H_A Címkék: Gyurcsány Ferenc2012.02.21. 20:43

Tudom, hogy mostanság mindenki Gyurcsánnyal lesz elfoglalva, ezért nem is fogok nagyon hosszas diskurzuselemzést végezni mai másfélórás évértékelője kapcsán, megteszik majd az eseményt arra érdemesnek tartó politikai elemzők. 

Túl mindazon, amit elmondott és innen azon, amit nem, jó lesz nem elfelejteni: az az ország, ahol egy Gyurcsány Ferenc vádolhat a demokrácia lerombolásával egy Orbán Viktort – és ez nemhogy nem hat abszrudnak, de majdhogynem zene füleinknek –  nos, arra valóban mást nem mondhatok, mint hogy jajj neked, szegény börleszk Magyarország. Vagy mégsem?

Tökéletesen mindegy, hogy miről beszélt Gyurcsány Ferenc, beszélhetett volna a globális felmelegedésről is, a lényeg, hogy ő beszélt.  Nem Jávor Benedek, nem Mesterházy Attila, és nemis Vona Gábor (ez utóbbit annyira nem bánom). Igy aztán egyetlen tanulsága van Gyurcsány évértékelőjének azon túl, hogy másfél órát tartott: ma Magyarországon nincs hozzá hasonló kaliberű (ellenzéki) politikus. A Fidesznek ma Magyarországon nincs ellenzéke. Sajnos semmi újat nem mondok ezzel. De éppen ezt a mindannyiunk által ismert evidenciát erősítette meg ma az ex-miniszterelnök.

20120221-gyurcsany-ferenc-a-demokratikus-koalicio5.jpg

fotó: www.origo.hu

Aki mellesleg közel egy hónappal ezelőtt kifejtette, miért kell Orbán Viktornak még két évig kormányoznia. A sors iróniája, és a magyar politikum valamennyi szereplőjének dilettantizmusa kell ahhoz, hogy ma – Ferit hallgatva - az legyen az érzésünk, hogy és tényleg, valóban: az ellenzék még nincs kész a kormányzásra. (Pici kis zárójel, egy példa erejéig: azt olvastam a minap, hogy az LMP Gyurcsánytól tanul. Én ezt úgy látom, hogy az LMP-nek nagyon sok tanulnivalója lenne, még Gyurcsánytól is. De ez a veszély nem fenyegeti sajnos. Az egyetlen, valamirevaló, emlékezetes, pozitív akciójukat is Gyurcsány fordította a maga javára decemberben, szóval lenne mit, lenne mit bőven.)

Visszatérve. A mi Ferink ma pontosan a fenti gondolatnak a koherens folytatásával állt elő, és egy teljesen kiegyensúlyozott, indulatmentes retorika mentén fejtette ki, a mit hogyant. Persze nagyon skizofrén érzés Gyurcsánytól olyanokat hallani, hogy „soha ilyen fájdalmas nem volt az országban a szegénység szorítása mint most”, hogy "egy tisztességes ország bátorít, segít megkeresni a kivetető utat", hogy „senkit és semmit nem akarok menteni, azonosak a jogok és a felelősségek”, hogy „olyan országot szeretnék ahol szociális egymásra figyelés, biztonság együtt jár”, hogy „minél többje van valakinek, annál több felelőssége is legyen”, és még sorolhatnám.

Mert az a nagyon durva, hogy egy bukott politikus szájából, az öszödi - nemrég még visszafordíthatatlannak tűnő – hitelvesztéssel együtt ezek a gondolatok mégis úgynevezett szenvedélyes igazságbeszédnek hatottak. Perverz? Az. Szenvedélyes, de indulatmentes reflexiónak egy olyan Magyarországról, ahol a kormánypárti cinizmusnak azért lehet látszólag behozhatatlan fölénye, mert igazából nincs senki a másik oldalon.

Ma Gyurcsány újra bizonyította, hogy pragmatikus, tapasztalt és bölcs politikus. Aki pontosan kiszámolta minden lépését, és bármennyire is kitörölhetetlenül kötődik a nevéhez egy elkúrt kormányzás, nem tűnt el a süllyesztőben, mint ahogy mások el fognak, sőt: újraépíti magát itt a szemünk láttára. Persze senkinek nem kell mérget venni arra, hogy képes lesz, és arra sem, hogy nem lesz képes összefogni az ellenzéki oldalt, de szerintem teljesen lényegtelen is. Két évnyi Fidesz kormányzás rehabilitálta már most az egyébként is nagyon véges kollektív tudatban. Az a baj, hogy ma Magyarországon Gyurcsány Ferenc bukottságában is nagyobb fegyvere az ellenzéknek, mint bárki más. Az még jobb lenne, ha nem volna az egyetlen. Ő legalább tudja, hogy legyőzni nem Orbánt kell. 

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr634160820

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.