Nők az életünkben. Hoffmann Rózsa: a nő, aki nem érti az EU-t

H_A Címkék: oktatáspolitika EU Hoffmann Rózsa2012.02.13. 11:40

Állítólag  „olyan időket élünk, hogy valami miatt Magyarország minden lépését kritikusan szemléli az Európai Unió” – nyilatkozta Rózsa asszony az MTI-nek szombaton. Az utóbbi időben megszokott összeesküvéselméleti diskurzusokba harmónikusan illeszkedik ez a megállapítás is: valami miatt, alaptalanul, igazságtalanul,  trükköznek, és összefogtak ellenünk.

hoffmann-rozsa-qpr.jpg

fotó: www.nepszava.com

Hoffmann asszony szerint az oktatás nemzeti hatáskörbe tartozik. Mivel engem nagyon foglalkoztatnak a nemzeti hatáskörbe tartozó dolgok, néhány gondolatot ennak a nőnek szentelnék, aki nem érti az EU-t. Hogyan is érthetné, hiszen az EU már megint valami olyasmiket nehezményez, kifogásol, a magyar közoktatási, valamint felsőoktatási törvénnyel kapcsolatban, amik egyébként teljesen rendben vannak.

Rossz fényt vetne rám, ha nagyon mély szakpolitikai érvelésekbe, magyarázatokba kísérelnék meg belemenni, és pontonként próbálnék kifogást emelni Hoffmann Rózsa (a továbbiakban: H.R.) intézkedéseinek zömével kapcsolatban. Laikusként nehezen is menne, főleg hogy a szóbanforgó hölgy anno fel is hívta erre a nemzet figyelmét, így az enyémet is: laikusként ne szóljak bele.

Éppen ezért semmi többre nem vállalkozom, minthogy szépen csokorba kötöm ennek a nemzetpolitikai értelemben is hős matrónának sokévi átlagot megszégyenítő bölcsességeit. Nem leszek vehemens, dühös vagy felháborodott. Laikusként egyszerűen el vagyok szörnyedve ezen a több mint másféléves oktatáspolitikai ámokfutáson.

Kezdjük az elején, H.R. önrefelxiójával: Orbán nyolc éve ismeri, és figyeli a parlamenti működését. „Ugyan nem beszéltem korábban vele sokszor, de azt mindig bámultam, mennyire jól rögzíti az agya a jelenségeket, és feltételezem e miatt választott engem.” Lássuk be, mi is úgy vagyunk ezzel: kvázi ismeretlen emberek pszichológiai térképét vagyunk képesek bármikor megrajzolni hoffmanrózsai pontossággal. Igy hát determinált evidencia, hogy ő lehetett az oktatáspolitika küldetését beteljesíteni hivatott kiválasztott.

Aki szerint például teljesen természetes, hogy 10 éves gyerekek az új alkotmány preambulumát olvasgassák kötelezően választható opcionális megfontolásokból, ha már a szülőkre nem föltétlenül lehet ráerőszakolni ezt, vagy ehhez hasonlókat. Főleg miután felismerte, hogy Harry Potter kiszorítja a János Vitézt, így aztán az oktatásnak a kétharmados állam értékrendjét kell közvetítenie, amely ugye helyreállítja majd az értékalapúságot. (Lehet, hogy ebben a megközelítésben a Harry Potter nem képvisel értéket, de én azért kicsit örülök, hogy sokakat szoktatott vissza az olvasásra. )

Van valaki, aki meglepődött azon, hogy az államtitkár pápai körlevelet olvastat az iskolákkal? Mert ha már itt tartunk: „az egyházi iskolától a hit továbbadását és a kősziklára épülő erkölcsi tanítás közvetítését várjuk, mert ez az amire a magyar társadalom minden tagjának szüksége van manapság.”

Következésképpen:  „amíg a megtévesztett szülők egy része úgy gondolja, hogy a hitoktatás árt a gyereknek, addig a hittant nem tesszük kötelezővé, de minden rendelkezésünkre álló eszközzel szorgalmazzuk és segítjük azt."

Ebben a szellemben: „Támogassátok legalább 100-100 forinttal csíksomlyói nehéz sorsú társaitokat!” (Tessék??)

Nem utolsó sorban: „Ha egy iskola megtalálja azt a tanárt, aki el tudja varázsolni a gyereket, aki olyan katonai rendgyakorlatokat tud velük végeztetni, hogy leizzadnak, de imádják, akkor ezt tehesse.” (Istenem, ne hagyj el!)

Az irracionális, központosító lépések szellemében H.R. helyesnek tartja, hogy állami kézbe kerülnek az iskolák, szerinte ugyanis az önkormányzatok nem képesek egységes színvonalú oktatást nyújtani. Rendben találja, hogy a képzési idő kétszeresét kell Magyarországon dolgozniuk azoknak a diákoknak, aki miután államilag finanszírozott képzésre nyertek felvételt egy felsőoktatási intézménybe, aláírják a kötelező szerződést. (Röghöz kötés, de így?) Ezekhez képest „bagatell”, hogy 100 főre csökkenhet az államilag támogatott képzésen részt vevő jogászhallgatók száma, miközben 1200-ra volna szükség

Tudom, hogy H.R szerint csacsi ellenérv, hogy az egyetemista nem kereső ember, de ha végignézek a fentieken, már teljesen mindegy is. Tudom, tudom: majd anyuci, apuci, meg a diákhitel.

Mert tudniillik akinek nincs pénze, az nem tanul   – egészítsük ki Orbán Viktor oktatáspolitikai alapon is nemzetféltő, sajátos memóriazavarával  a képet,  és máris egy vérbeli  sci-fi-t nézünk, ahol nem csupán az idősíkok játszadoznak velünk. Sőt, fél óra sem kell, és rájövünk, hogy  tulajdonképpen nem is sci-fi ez, hanem horror. Ott a vezér vérfagyasztó kinyilatkoztatása: valóban hiba volt százra csökkenteni az államilag támogatott jogászhallgatók számát, tulajdonképpen  egyetlenegyet sem kellett volna támogatni.

És ha még nem volt elég, jusson eszünkbe: „minden intézkedés arra szolgál, hogy az oktatás a célját elérje, ami egy erős nemzeti középosztály megteremtése a Kárpát-medencében”. (Gondolom, hogy ugyanarról a középosztályról van szó, mint nemrég a mindent elmondós évértékelésben.) Merthogy állítólag jövőnk záloga a Kárpát-medencei magyarság oktatása. Nem tudom ki mit gondol erről, és egyáltalán érdemes erről nagyon sokat gondolkodni, én nem fogok. Itt állnak a kijelentések, önmagukért beszélnek.

Végül is a felsorolható hátborzongatások teljességének igénye nélkül, ő is egy nő az életünkben: Hoffmann Rózsa. Akit ha nem hívnak, akkor is megy. De lássuk be: sokkal jobb lenne, ha nem hívná senki. Az ideológia által vezérelt, de annál üresebb szavak nagyasszonya, aki mesteréhez hasonlóan végzetesen eltávolodott a valóságtól, és meg van győződve róla, hogy ő az igazság egyedüli, és megismételhetetlen letéteményese, a kősziklára épülő erkölcsi nevelés anyja.  Megteheti. Ő még ingyen szerzett diplomát. 

· 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr584100840

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hoffmann Rózsa: a magyar szépség 2012.02.15. 10:15:42

Hoffmann Rózsa azt mondta, a kormány oktatáspolitikája az ország felemelkedését szolgálja, amit köztudottan nem szociológusokkal lehet gyorsítani....

Trackback: Hoffmann Rózsa: a magyar szépség 2012.02.15. 10:15:42

Hoffmann Rózsa azt mondta, a kormány oktatáspolitikája az ország felemelkedését szolgálja, amit köztudottan nem szociológusokkal lehet gyorsítani....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.