Na ki az év embere?

H_A Címkék: siker bevándorlás év embere ellenzék Orbán Viktor Európa Paul Lendvai2015.12.30. 08:42

Első felindulásomban Ica nénit akartam javasolni áLamfőnek. Második felindulásomban meg szerettem volna köszönni Gyárfáséknak, hogy Hosszú Katinkának tegnaptól van öltözője. Végül Demjén Rózsi vállát sem lett volna haszontalan megveregetnem, amiért megvédte Ákoskát tőlem meg a hozzám hasonlóktól. Aztán egyszer csak látom, hogy bizonyos Paul Lendvai, balliberális, kommunista, zsidó totumfaktum, újságíró és publicista rátette a pontot az év(em) végére. Azt írja ez a hazaáruló romlott baloldali, hogy Orbán Viktor az év embere. Vagyis 2015 Orbán éve volt.

A Der Standard című liberális osztrák lapban megjelent írásában arról elmélkedik, hogy a magyar miniszterelnök számítása mind nemzeti, mind nemzetközi szinten bevált, hazája és Európa legsikeresebb politikusának tekinthető. Az egykori Lendvai Pál szerint az, hogy ma a magyarok 87%-a (és ebben Konrád György is benne van!) támogatja a kormány kurzusát menekültügyben, az Orbán kiváló politikai érzékének, a menekültekkel szembenifélelemre és elutasításra épülő erőteljes kommunikációs kampányának tudható be. Járulékos haszon, hogy mindeközben a„széttagolt baloldali fantomellenzék” feltartóztathatatlanul elhal, a Jobbikot sikerült visszaverni, és Európa szociáldemokrata kormányok vezette országaiban (Szlovákia, Csehország) + Lengyelországban Orbán a vonatkoztatási pont, a követendő példa.

Azért van abban valami Ádám anyák napján típusú, nem kicsit zavarbaejtő életérzés, amikor egy Soros György-féle megrögzött liberális balról kapitulál Orbán Viktor szélsőjobbra kacsintó sikere előtt, nem? Anélkül, hogy a mindenkori Paul Lendvai véleményének jelentőségét, súlyát érdemes volna eltúlozni, azért álljunk meg itt egy szóra. Egyáltalán nem bánnám, ha a széttagolt baloldali fantomellenzék sem fordítaná el (jó szokása szerint) a fejét.

orban_viktor_fidesz_kongresszus_grid2_fekvo_lead.jpeg

fotó: Kovács Tamás / MTI

 

A TELJES CIKK ITT OLVASHATÓ.

A bejegyzés trackback címe:

http://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr1008211624

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

bircaman szerkesztő maxval · http://bircahang.org 2015.12.30. 08:51:26

Sajnos már ezekben a lendvaikban sem lehet megbízni. A csúnya Orbán lefizette őket, s antiszemiták lettek...

Horváth András zöld dossziéja a Nagyi receptjeivel 2015.12.30. 10:13:40

teljes zavar van az ellenzéknél, talán rájönnek, h nem jó az emberekkel szemben politizálni