Nem lehetne, hogy Göncz Árpád temetése kizárólag Göncz Árpádról szóljon?

H_A Címkék: temetés aktuálpolitika végakarat tiszteletadás Orbán Viktor Mécs Imre Göncz Árpád politikamentesség2015.11.06. 01:12

Egy nappal, pontosabban néhány órával Göncz Árpád egykori köztársasági elnök temetése előtt olvasom, hogy jó magyar szokás szerint botrány körvonalazódik. Azt már napok óta tudjuk, hogy Orbán Viktor miniszterelnök – az elhunyt állami protokoll-mentes temetésre vonatkozó végakarata ellenére, vagy éppen azért – magánemberként (bármit is jelentsen ez szerinte) nem érzi kihagyhatónak az eseményt. Ezzel összefüggésben, vagy ettől teljesen függetlenül, a család kérésére Mécs Imre, Göncz Árpád barátja és harcostársa nem mondja el aktuálpolitikai felhangoktól nem mentesre tervezett beszédét. Mindeközben egyes „csoportok” azt tervezik, hogy nem engedik be Orbán Viktort Göncz temetésére. Egy nappal, és pár órával az egykori államelnök örök nyugalomra helyezése előtt minden jel arra utal, hogy a végtisztesség mindenki másról igen, a legkevésbé Göncz Árpádról fog szólni.

goncz.jpg

Nem, szándékosan nem írok Árpi bácsit. Számomra Göncz Árpád (így leírva!!!) volt azon nagyon kevés politikusok egyike, akit tisztelni tudtam. Emberként, íróként, fordítóként és egyáltalán nem utolsó sorban politikusként. Ezért sem érzem helyénvalónak ezt az „árpibácsizós” bizalmaskodást. Nem utolsó sorban ezért üzennék most mindazoknak, akik különféle okoknál fogva úgy érzik, joguk van kisajátítani ezt a pillanatot arra, hogy ez a pillanat mindenről és mindenki másról szóljon, legkevésbé az elhunytról.

Elsősorban azt gondolom, a szertartás mindenekelőtt a gyászoló családról és az elhunytról szól. Aki úgy érzi, szeretné megadni a végtisztességet az érintettnek, aki szeretne osztozni a közeli hozzátartozók gyászában, aki úgy véli, részt kíván venni a vigasznyújtásban, annak érdemes lenne tudnia: ez nem egyéni vagy kollektív performanszok, egyéni vagy kollektív érzések, indulatok és ellenérzések kinyilvánításának ideje. A különféle borzalmas összeesküvés-elméletek gyártása, a Mécs Imre beszédével és annak elmaradásával összefüggésben felmerülő tézisek és antitézisek kapcsán, kéretik megnyugodni: a családnak erkölcsi értelemben joga van rendelkezni afölött, hogy mi történjék november 6-án. Mert ez így van rendjén.

Én a magam részéről gyűlölném, de legalábbis nagyon nehezen viselném, ha szerettem temetésén diktatúráról, a sajtószabadság megcsúfolásáról, a maffiaállam kiépüléséről, botrányos földkoncessziókról, vagy rendszerszintű korrupcióról szónokolna bárki. Nem azért, mert nem lenne igaza, hanem mert nem lenne joga felülírni azt a fájdalmat, amelyet emberek akkor éreznek, amikor közeli hozzátartozójuk visszafordíthatatlan hiányának elfogadásával kell szembenézniük.

Igen, tudom: azzal, hogy Göncz végrendeletében elutasította az állami, a hivatalos, a sortűzzel és egyéb kötelező elemekkel leírható tiszteletadást, lényegében (aktuál)lpolitizált. Hitem szerint méltósággal, önmagához hűen, tökéletesen érthetően és helyesen nem akart közösséget vállalni az akkor éppen regnáló hatalommal, amikor erre a történésre sor kerül. Nem tudom, mennyire volt tisztában azzal, hogy pontosan melyikkel is, de ez teljesen lényegtelen.

Ugyanis Göncz Árpád évekkel ezelőtt teljesen visszavonult a közélettől, nem nyilatkozott semmilyen aktuálpolitikai kérdésben. És az, hogy nem akart állami protokollt, finom jelzés arra vonatkozóan, hogy mit gondol arról a politikai életről, amelynek már nem volt semmilyen értelemben alakítója. Azt gondolom – és remélhetőleg Mécs Imre is így gondolja és rendjén valónak érzi –, hogy egyáltalán nem akarta volna, hogy bárki, akárki aktuálpolitikai beszédet mondjon. Előre megfontoltan kérte, hogy még véletlenül se szólaljon meg/fel állami vezető, hiszen nem szerette volna, ha temetését politikai célokra használják fel. (Úgy emlékszem, volt már ilyenre példa a nem olyan távoli magyar történelem során.)

Éppen ezért enyhe gyomorháborgást érzek attól, hogy kormánypárti, ellenzéki politikusok, okos véleményformálók, megmondó emberek, és önjelölt erkölcsi világítótornyok azon filozófálnak, hogy miért mennek el, vagy maradnak távol ettől a temetéstől. Vagy ami még rosszabb: saját felindulásból próbálnak érvényt szerezni az elhunyt végakaratának. Nem kell. Ez most nem az a pillanat, amikor az aktuális ideológiai barikád bármely oldalán álló, nyilvánossághoz egyébként nem jutó figuráknak lapot osztottak.

Ez egy temetés. Ha valaki, aki egykor ellenfele, netán ellensége volt Göncz Árpádnak pusztán politikai haszonlesésből nem bír távol maradni, annak úgyis el kell majd számolnia ezzel. De abban egészen biztos vagyok, hogy az végképp nem fogja eltántorítani őt, hogy a magamfajta, Göncz-féle liberálisok mit mondanak. Ha már itt tartunk: végül is ha rajtam múlna, Orbán Viktor is nyugodtan fejet hajthatna a koporsó mellett (mint ahogy minden bizonnyal fog is), függetlenül attól, hogy se nem magánember, se nem hiteles a jelenléte. Felőlem a köztévé is úgy csinál majd hőst belőle az egyáltalán nem róla szóló esemény kapcsán, ahogy akar. Ha ő nem érzi kellemetlenül magát azért, hogy mindenáron jelen akar lenni annak az embernek a temetésén, akit hívei még kihűlése másnapján vagy már jóval előtte köpködve gyaláztak, lelke rajta.

Van ebben bőven cinizmus, visszataszító önzés, és öncélú magamutogatás. Mint ahogy abban is, hogy emberek ezt az alkalmat akarják megragadni arra, hogy Orbán-fóbiájuknak hangot adjanak, hogy a bátor demokraták elveire apellálva Orbánt és Ádert távol tartsák a gyászszertartástól. Nos, van a november 6-án kezdődő évnek további 364 napja, amikor a jogos rendszerkritikának hangot lehet adni, és tettekben is ki lehet nyilvánítani azt. De ez a fajta hozzáállás akkor is méltatlan lenne Göncz Árpád emlékére nézve, ha semmilyen végrendeletet nem írt volna. Így viszont egyenesen undorító.

Szóval értem én, hogy vannak emberek, magánemberek, közszereplők, politikusok, civilek és önjelölt hősök, akiknek semmi sem szent, és semmi nem drága, de tényleg: nem lehetne, hogy Göncz Árpád temetése kizárólag Göncz Árpádról szóljon? 

· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr638054358

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: H_A: Nem lehetne, hogy Göncz Árpád temetése kizárólag Göncz Árpádról szóljon? 2015.11.06. 13:52:02

Az egykori államelnök örök nyugalomra helyezése előtt minden jel arra utal, hogy a végtisztesség mindenki másról igen, a legkevésbé Göncz Árpádról fog szólni.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman főszerkesztőhelyettes · http://bircahang.org 2015.11.06. 05:33:26

Ez nem lehetséges. Egy felfújt, kitalált ikonemberen vitatkoznak hisztis ballibek. Közben még azt sem veszik észre, hogy egy ember halálát gyalázzák meg, olyan emberét, akit egyébként állítólag istenítenek.

megamedve 2015.11.06. 06:24:57

A fene tudja. Tisztelni kellene a végakaratát, igen. Másrészt viszont államfő volt, s amikor ezt vállalta, akkor ez is benne volt a pakliban
Magánemberként bárkit oda kell engedni, hacsak nem volt az elhunyt gyűlölt ellensége.

istvankah 2015.11.06. 07:15:27

makszvel te meztelen csiga,fajtádnak egy igen igen gerinctelen egyede vagy,amit mindenkor igyekszel bizonyítani!Aztán,hogy ezért ,hogy fizetnek az a te és a seggtartód dolga,de jó lenne,ha a nyáladat a családodra tartogatnád,mert mérgez,mint nyálas elődeid rémtettei!

ulpius66 2015.11.06. 07:54:30

Hont Bandi!

"Azt már napok óta tudjuk, hogy Orbán Viktor miniszterelnök – az elhunyt állami protokoll-mentes temetésre vonatkozó végakarata ellenére, vagy éppen azért – magánemberként nem érzi kihagyhatónak az eseményt."

Húúúúú....Bandi! B+!

Miket írogattál volna akkor a tetves ballibsi firkász haverjaiddal, ha Orbán nem megy el a temetésre?

vénkujon 2015.11.06. 13:19:08

@ulpius66: én például respektálnám az egyenességét, ha otthon bírna maradni

we dont want arabs here..So what 2015.11.06. 13:24:28

Az is lehetne hogy pl utcát ne nevezzünk el még igazán ki sem hűlt politikusokról, szobrot meg pláne ne emeljünk nekik?? Igen, zavar a Horn szobor, és zavar a Göncz utca is. Legalább 150 évet várjunk az ilyesmivel és ne hergeljük a népet. Nekem személy szerint Göncz nem ér utca nevet, ahogy Orbán sem és Horn sem.

alfacharlybravo 2015.11.06. 13:46:22

A pokolban van külön részleg Göncz Árpi bának is? Azért egy vigasz van nem Budapesten neveznek el róla utcát, nem kell kerülgetnem.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.11.06. 14:15:39

Ne hazudj !

Göncz nem kérte senkinek sem a távolmaradását.

Pontosan tudta, hogy államfők, és köztársasági elnökök fognak jönni más országokból is, és hogy a magyar részvétel is kötelező.

Azt kérte ne mondjanak beszédet.

Az más kérdés, hogy a ballib szarkavarók, már kitiltásról hazudoznak, és füttykoncertet szerveznek.

De ezt beszéld meg a haverjaiddal.

Hívő hitetlen 2015.11.06. 14:18:13

Bencsik Göncz-kritikáját lehet köpködésnek nevezni, de az nem cáfolat. Ha van az évnek 364 napja, amikor a jogos rendszerbírálatnak a liberális szerző szerint helye van, akkor a jogos Göncz-bírálatnak is kijár ugyanennyi. Egyebekben igaza van, a temetés az temetés. De ha beleolvas valaki Mécs Imre Facebook-oldalába, azt látja, hogy a balosok nem temetni akarnak, hanem uszulni, de azt nagyon.

Bernik 2015.11.06. 14:24:36

Először is Göncz Árpád a becsületes neve - ráadásul dr. -, még akkor is ha az orbáni kommunista média egyfolytában "göncözi".
Másodszor: kifejezetten a JELENLEGI orbáni garnitúrának szólt a temetésről szóló végakarat, tehát maga kívánta állásfoglalássá emelni a temetését.
Aki politikai haszonszerzésre akarja használni a temetést dr. Göncz Árpád végakarata ellenére történő odapofántlankodásával, az éppen a mi kedves, bolsevik diktátorunk, Vezérünk, Orbán.
A temetésre tekintettel pedig aktuális egy Babits versrészlet is. A hírhez, miszerint "nemzeti-keresztény" Kedves Vezérünk, Orbán is tiszteletét teszi az Óbudai Temetőben, és dr. Göncz Árpád köztársasági elnök úr kifejezett végakarata ellenére ott lesz a temetésén:
"Kelj, magyar ifjúság, tépd le a virágot,
melyet eszméinek ellensége rádob
emlékére - kőnek!"

Rahman Mudzsibur 2015.11.06. 14:30:45

@istvankah: Veled született ez a bugris modor, vagy éveid múltával szedted össze? Ha elvégzed a nyolc általánost tán magad is rájössz...

turista a saját országában 2015.11.06. 14:39:42

"Nem azért, mert nem lenne igaza, hanem mert nem lenne joga felülírni azt a fájdalmat, amelyet emberek akkor éreznek, amikor közeli hozzátartozójuk visszafordíthatatlan hiányának elfogadásával kell szembenézniük."

Akkor kértek volna zártkörű temetést, amin csak a közvetlen hozzátartozók, rokonok vettek volna részt, és nem nem nyilvános temetést hirdetnek, ahová elvárják a fél országot.

Úgyhogy baromira nincs igazad, posztoló.

turista a saját országában 2015.11.06. 14:41:51

Ráadásul maga Göncz kérte föl Mécset, hogy ő búcsúztassa majd a temetésén.

turista a saját országában 2015.11.06. 14:47:44

A felkért Mécs Imre meg azt mondja amit akar, és azt úgy mondja, ahogy akarja. Előre megírt búcsúbeszédének szövegét cenzúrázni, megmásítani senkinek, még a gyászoló családnak sincsen joga.

Egyszerűen mondva a Göncz család beszart az odapofátlankodó felcsúti bűnözőtől. Nem akartak kínos pillanatokat neki, s ezzel magukra nézve esetleges kellemetlen következményeket.

Kuntakintekitekinte 2015.11.06. 15:01:56

Ha a sok komcsi fideSSféreg magánemberként van ott, akkor miért az első sorokban ülnek ahelyett, hogy beállnának a magánemberek közé? Álságos mocskos banda.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.11.06. 15:06:10

@turista a saját országában: @Kuntakintekitekinte:

Ti lesztek a füttyös csürhe a temetésen, vagy csak mosdatni kell majd őket pl itt is nektek, mert be vagytok szrva odamenni, és csak itt pofáztok, uszítotok, és gyűlölködtök névtelenül ?

turista a saját országában 2015.11.06. 15:16:29

@Ballib Cenzúra: Ennyire be vagy szarva, hogy ki fogják fütyülni a felcsúti gazembert? Én nem leszek ott, de akkor sem fütyülnék ki senkit, ha ott lennék.

Göncz egész életében az olyanok ellen küzdött, mint Orbán. Szavakban, írásban, tettekben. Csendes tüntetés lesz ez a temetés a Köztársaságot eltipró orbáni önkény ellen, és kiállás a Köztársaság legelső elnöke által is vallott eszmények mellett.

Te, meg a fajtád... ti meg továbbra is csak fröcsögtök az internet berkeiben és "pofáztok és uszítotok és gyűlölködtök névtelenül".

we dont want arabs here..So what 2015.11.06. 15:22:50

@turista a saját országában: Nem akarsz öngyilkos lenni? Megspórolnád a melót valami tetves arab menekült dzsihádistának. Tégy velük jót.

Leylandi 2015.11.06. 15:23:40

"a családnak erkölcsi értelemben joga van rendelkezni afölött, hogy mi történjék november 6-án"

Miután fizikai értelemben az özvegy és a rokonok szépen zsebretették/teszik a halálig (és az özvegy haláláig) tartó juttatásokat (pl. halálig közt.elnöki fizetés, özvegynek titkárság, lakás, özvegyi nyugdíj, lásd 2011. évi CX. törvény a köztársasági elnök jogállásáról és javadalmazásáról)?
Nem.
Oda nem sz.runk, ahol eszünk. Bővebben lásd római jog: "aki húzza hasznát, viselje terheit".
A poszttal vele járnak bizonyos dolgok. Az is, hogy soha többé nem lehet úgy visszavonulni, mint egy hétköznapi ember.
Akinek nem tetszik, ne fogadja el ezt a hivatalt.
A libbantak füttykoncert-szervezését (miközben hujjognak, hogy a jobboldal használja a temetést politikai céljaira!) meg már nem is minősítem.
Pláne erkölcsi értelemben.

Kuntakintekitekinte 2015.11.06. 15:42:19

Ha a csúti gané el is ment, szerencsére jól eldugta a rusnya pofáját, eddig egy pillanatra sem lehetett látni azt a mocskot. Ádert mutogatják, az is épp elég a ganéból.

we dont want arabs here..So what 2015.11.06. 15:50:15

@Kuntakintekitekinte: Anyád büszke lehet rád. Beszélő szardarab nem mindennapi teljesítmény..

szekertabor · provo.blog.hu 2015.11.06. 16:08:25

Göncz senkinek a távollétéről nem rendelkezett a végakaratában, politikusokéról sem. Ez zsurnaliszták ferdítése.
Nem is tehette volna.
Ha mégis megtette volna, akkor végképp nem lehetne a pártok felett álló Köztársasági elnökként emlékezni rá, hanem egy elfogult kis gyűlölködőként, aki még holtában is rúgni akar egyet.

A lojalitás (vagy meggondoltság) hiányáról tanúskodva még azzal is méltatlan és kellemetlen helyzetbe hozta utódját és kollégáit, hogy a tisztjének kijáró állami protokollal nem temethetik. (Mentségére szólva, a protokoll iránt sohasem tanúsított nagy tiszteletet.) Ezt igazából csak abban az esetben tehette volna, ha szűk családi körben temetnék, mert így valamilyen módon kegyeletsértésbe kényszerített mindenkit, aki közjogi méltóság létére búcsút kíván venni tőle. Ilyenkor a legkisebb rossz, ha egy közjogi méltóság magánemberként vesz részt a temetésen, amire egyébként a fél ország elmegy.

Tudományos libsizmus 2015.11.06. 16:11:06

Első számú kedvencetek temetéséből is Orbánozást kihozni, hát szóval, hogy is mondjam, nem piskóta arcok vagytok ti libsik.

Advanced Flight 2015.11.06. 18:11:12

@turista a saját országában:
"Te, meg a fajtád"

Fajtázol, nácika? Ejnye.....

Advanced Flight 2015.11.06. 18:12:17

@Leylandi: A libbantak füttykoncert-szervezését (miközben hujjognak, hogy a jobboldal használja a temetést politikai céljaira!) meg már nem is minősítem.

+ 1

taga20 2015.11.06. 18:18:33

@Advanced Flight: mi a faszt keresett a temetésen a maffiafőnök és a csicskája, áder?
miért kell ezeknek mindent szétkúrni?
és az olajos pintér sanya meg már tényleg mindennek az alja!

Advanced Flight 2015.11.06. 18:25:54

@taga20: kérte GÁ a végakaratában név szerint, hogy ezek a személyek ne vegyenek részt a temetésén? Nem. Akkor?

taga20 2015.11.06. 18:33:23

@Advanced Flight: szerinted, szerette volna, hogy az ilyen trógerek ott legyenek. az egész élete arról szólt, hogy az ilyen geciorbánok, messze kerüljék el.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.06. 18:59:53

@szekertabor:

"Göncz senkinek a távollétéről nem rendelkezett a végakaratában, politikusokéról sem. Ez zsurnaliszták ferdítése."

Erről van szó. Mégis, itt például:

egyenlito.blog.hu/2015/11/05/orban_megjelenese_kegyeletsertes_szerencseje_lesz_ha_csak_kifutyulik_mint_a_horn-temetesen

a posztoló ezt hazudja:

"Volt két további elvárása:
a jelenlegi jobboldali állami vezetők ne vegyenek részt a temetésén."

Többen kérték a drága posztolót, igazolja már valamivel az állítását - persze azóta is hallgat, mint szar a fűben.

röf 2015.11.06. 19:05:23

A temetés lehet hogy politikamentesre sikeredett (végül nagy nehezen), de a körítés az aztán nem...

♔bаtyu♔ 2015.11.06. 19:10:35

@Tudományos libsizmus: Göncz elég rendesen ballibsi volt, valahol érthető, hogy a ballibsik kisajátítják.

Persze méretes hazugságuk miatt, amit főleg médiájuk nyomkodott - Göncz "mindenki" Árpi bácsija volt, ez elég hülyén jön ma ki.

Orbánnak amúgy pedig inkább megköszönnék hogy elment.

♔bаtyu♔ 2015.11.06. 19:12:06

@röf: Csak nem bírták ki a ballibsik.

taga20 2015.11.06. 19:14:53

@♔bаtyu♔: "Orbánnak amúgy pedig inkább megköszönnék hogy elment."

miért kéne ezt megköszönni neki, te degenerált?

zaccc 2015.11.06. 19:15:58

@maxval bircaman főszerkesztőhelyettes: Anyád volt egy felfújt kurva, tele apád gecijével, pedig inkább kiszívhatta volna, hogy még "csírájában" megdögölj, te hulladék, náci genny!

zaccc 2015.11.06. 19:19:31

@♔bаtyu♔: Te redvás náci féreg, mi a kurva anyádért nem a kurucon írogatsz? Húzzál anyáddal a békemenetre!

♔bаtyu♔ 2015.11.06. 19:32:20

@taga20: Azt hiszem, hiába magyaráznám, azt a magadfajta idióta aligha értené meg.

Maradjunk abban, hogy nem neked írtam.

♔bаtyu♔ 2015.11.06. 19:33:47

@zaccc: Húzzál inkább te a jó kurva anyádba büdös ballibsi féreg.

Hеrtеlendi 2015.11.06. 19:35:08

@zaccc: Ismerkedsz buzikám, ismerkedsz? Húzz innen az anyádba, ez nem meleg klub.

taga20 2015.11.06. 20:08:55

@♔bаtyu♔: maradjunk annyiba, hogy ha gecivitya seggéből kihúzod a nyelvedet, egy teljesen más világ tárul eléd! próbáld ki, jó!

látom te nagyon ebből a rendszerből élsz, me kurvára véded.

taga20 2015.11.06. 20:10:39

@Hеrtеlendi: mi van haver, kúrják a nődet és ez nem teccik? tedd oda magad gyökér, me lecsapják a kezedről batyut:))))

mojoking77 2015.11.06. 20:26:23

1. A postolo benezte, mert nem volt hiszti, egy updae a cikk vegere nyugodtan befert volna.
2.Nehez nyugodtan reagalni, mikor olyan melysegek nyilnak meg egyes trollocskak "tollabol", mint itt az egyik masik.
konikus? Lehet. Okkal? Egesz biztosan? Miert? Mert azota sem volt senki, aki meg csak hasonlo szinten tudta volna hozni a kozszereplo enjet. Minden egyes megmozdulasaval, a "stilus", amit egesz "hivatasos" karrierjeben kepviselt, nem csak itthon, de a kozvetlen kornyezetunkben is pelda nelkuli, azota is.
Kemenynek mutatkozi? Lehet, de igazabol csak azt mutatjatok meg, mekkora szar emberek is vagytok. Egy olyan ember emleket gyalazzatok, akihez nem hogy ti, de meg az altalatok ikonoknak tekintheto vezetok sem ernek fel.
maxval-lal meg mar regota nem kell foglalkozni, mar nem is igazan tagadja, hogy eladta a nickjet az Indexhez kozel allo blogok egyikenek, azota az indexes sracok hasznaljak, alintelektualis vitageneratornak. Kar erte, jo srac volt, erdekes volt beszelgetni vele...

taga20 2015.11.06. 21:04:15

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: te vagy a probléma!
te még nem ütköztél magadba?:))

röf 2015.11.07. 19:41:57

@♔bаtyu♔:
Szerencsétlen Mécs úgy szónokolt, mint aki be van lőve....
Most nagy a sírás-rívás, úgy csinálnak, mintha az egész ország gyászolna...
Fenét.
süti beállítások módosítása