Nem mai hír, de felejthetetlen: migránsok egy csoportja kitör a röszkei táborból, és menekül. A rendőrség nem alkalmaz semmilyen kényszerítő eszközt, nincs könnygáz, nincs gumibot. Nem is szükséges. A helyszínen van egy hős magyar amazon operatőrnek álcázva, aki nem nézheti tétlenül, hogy ezek a mocskok kereket oldanak. Van, aki vallása, van, aki nemzetisége, van, aki mentelmi joga, van, aki a vak komondor, és – mint a jelen ábra is mutatja – van, aki egyszerűen a kamerája mögé bújva szabadítja ki magából az alvó szadista állatot. Ez a nő, aki az N1 szélsőséges nézetekkel azonosuló tévé egykori munkatársa, (időközben kirúgták) nemes egyszerűséggel gáncsol el egy kisgyerekes férfit, és rúg bele további két emberi lénybe, akik közül az egyik szintén gyerek. Felvételek felvételek hátán.

Az eset egyetlen okból kívánja meg a továbbgondolást, amellett, hogy olyan hírnevet szerzett Magyarországnak, mint aminő Orbán Viktornak is csak néhány éves kitartó munkával sikerült. Mert pontos keresztmetszetét nyújtja annak, mennyire súlyosan kezelhetetlenné vált ez a jelenség, ami itt körülvesz. Nem kizárólag a tágabb Európában, hanem elsősorban szűkebb szép hazánkban. Pedig semmi kedvem sem egyik, sem másik oldalra állni, nem akarok emocionális túlzásokba esni, és bár nem divat mifelénk a józanész–empátia egészséges aránya, amikor a menekültkérdésről szó esik (márpedig mostanság szinte kizárólag erről esik szó), igyekszem a józan eszemről nem leesni az együtt érző, irracionális énemre.

Az elsődleges, örökzöld kérdés persze az lenne, hogy mi a gyászért rohangál több száz ember mindenféle papír nélkül az Európai Unió külső határának belső felén, és vajon kinek a feladata lett volna felkészülni erre a példátlan áradatra. Arról kellene beszélnünk, hogy beköszöntött a szeptember, és több száz menekült a kukoricaföldön vár a sorára, enni és innivaló nélkül, hogy némelyeket napok óta nem szállítják be a röszkei befogadó-állomásra, mert nincs hely, se busz, se személyzet. Normális esetben az lenne a megvitatni való téma, ki tehet arról, hogy a regisztrálás egy tortúra, és semmiféle bizonyosság nincs azzal kapcsolatban, hogy mikor lehet innen továbbállni, és közben kurva hidegek az éjszakák. Nem arról akarok vitát nyitni, hogy kell ez nekünk vagy nem, szeretjük-e őket, miközben a lelkünk mélyén egyáltalán nem szeretjük.

Ellenben kénytelen vagyok (a saját lelki békém miatt) erről a bizonyos László Petráról, főállásban az N1 nemzeti, szélsőséges, jobbikos televízió ex-munkatársáról, mellékállásban kétgyerekes anyáról pár szót ejteni, aki olyat mutatott, amitől igazságtalanul bántalmazott hazánk újfent teljesen igazságtalanul a világsajtó címlapjaira került. Ha vicces lenne a történet, azt mondanám: nem lepődnék meg azon, hogy az N1 által kirúgott munkaerőt örömmel alkalmazza a MTVA, de ez egyáltalán nem fontos. Ám a nemzeti alapon Petrával rokonszenvező fanyalgók kedvéért: két nap elteltével még mindig megpróbáltam mentséget találni számára. Nem sikerült, ugyanis sem ő, sem a kamerája nem volt veszélyben. Helyette agresszivitást és gyűlöletet láttam a szimbolikus gyűlölet védekező maszkjában kéretlenül önbíráskodó szerencsétlenen. Képtelen vagyok ennek a keresztény némbernek a jó szándékát meglátni, miszerint ő csak a lábával akarta megállítani ezeket az embereket, nehogy véletlenül a vesztükbe rohanjanak.

Úgyhogy felelősségem teljes tudatában most meghurcolom ezt a szőke, fajtiszta magyar operatőrt. Teszem ezt úgy, hogy tudom, a nemzetvédő gyűlölködés paradigmájában mindenkinek kötelessége lenne nyolc óra munka után Röszkén túlórában menekülteket hasba rugdosni, különben beáll a klinikai nemzethalál állapota. Igen, tudom, nem nagy ügy ez, mert akár a kamerával fejbe is vághatta volna, sőt meg is taposhatta volna a gyerek fejét.

Engem egyáltalán nem vigasztal, hogy azonnal elveszítette a munkáját, és amennyiben működne a magyar igazságszolgáltatás, László Petra, akár 7 év börtönbüntetést is kaphatna. Sőt, talán még a Facebook Szégyenfal sem vigasztal. Mint ahogy az sem fejezi ki maradéktalanul az érzéseimet, hogy mélységesen megvetem ezt a nőt, és szégyellem is magam helyette. Elkeserítőnek tartom ellenben, hogy vele és egyre több hozzá hasonló erkölcsi hulladékkal kell megosztanom ezt az országot, és hogy a kormány uszító propagandájának köszönhetően a menekülthullám egyértelműen és visszavonhatatlanul a radikalizmus irányába tolja el azt az egyébként is igencsak radikális indulatok által fűtött agyakat-lelkeket.

Önmagában az a tény, hogy valaki lendületből hasba rúg egy gyermeket, emberileg akkor is szégyenletes, aljas, következésképpen elítélendő gesztus volna, ha valaki nem lenne médiamunkás. Az viszont, hogy egy médiamunkás önjelölt nemzetmentővé lép elő, és nem közvetíti a történéseket, hanem ilyen gyalázatos módon kreálja azokat, az egyenesen félelmetes.

Ha ez így megy tovább, itt mindenki meg fog őrülni. Sőt, félő, hogy már régen meg vagyunk őrülve. Nem csoda, hisz ezen dolgozik hónapok kitartó munkájával egy egész kormánypropaganda gépezet. Hogy rettegjünk a menekültektől, hogy Lászó Petrákként kizárólag maszkkal felszerelve vessük rájuk megvető tekintetünket, hogy tudatosan féljünk attól, hogy megerőszakolják asszonyainkat, ránk gyújtják az országot, hogy lerohanják és elfoglalják Európát, és valamennyien megkínozva, kibelezve lámpavason fogunk lógni, midőn az iszlám igába hajtja kontinensünket.

Igen, rettegnem kellene mindettől, de én már annak is örülnék, ha nem veszíteném el a józan eszemet. Bevallom: én attól rettegek, hogy ha ez így megy tovább, 2018-ban (megint) azok jönnek, akik a László Petrák agyát és lábát az elvakult gyűlölet mérgezően ellenállhatatlan vágyával táplálják. Tudom, kevesen akarják-akarhatják, hogy ezek a tőlünk különböző kultúrájú emberek ellepjék Európát és elszívják előlük a kizárólag nekik kijáró, nemzeti magyar levegőt, de én a helyükben akkor sem rúgnám fel embertársamat, ha nincs nála gyerek. Nem akarom, hogy onnan ismerjék fel a magyar embert a nagyvilágban, hogy ő az, aki krétával betonra rajzolgató szír gyerekeket tapos szájba, vagy menekült családot dobál barátilag, petárdával.

Nincs rendben, hogy emberek menekülnek hanyatt-homlok, mindenféle papír nélkül az Európai Unió külső határának belső felén, nincs rendben, hogy az illetékes ország kormánya és hatóságai arra játszanak, hogy mikor fogy el végre ezeknek az embereknek a türelme. Nincs rendben, hogy senkinek nem érdeke, hogy megoldódjon itt bármi is. És végképp nincs rendben, hogy ebben az embertelen, istentelen helyzetben, Orbán Viktort jobbról lekörözve László Petrák viszik a magyarok hírét a nagyvilágban.

Leértünk az aljára, vagy még mindig nem? Az erkölcsi nemzethalál már nem lehet ennél lejjebb. Vagy de?