Romboló uszítás, hazudozás, riogatás: Fidesz a neved!

H_A Címkék: bevándorlás gyűlölet menekültek uszítás riogatás Fidesz Fidesz kormány2015.07.10. 20:40

Mondjuk tényleg nem tettem volna a nyakamat vagy a fél vesémet arra, hogy a Kutyapárt bevándorló-ellenes ellenplakát akciója közben, után és mindazonáltal, a magyar kormány hirtelen felindulásból lemond. Primitívo-naivitásom szellemében persze azt sem gondoltam volna, hogy az egymilliárdos idegenellenes nemzeti konzultáció, illetve a 300 milliós plakátkampány után a kormány újabb 600 milliót költ propagandacélokra. Azt a bűnt, hogy csuklóból és szemrebbenés nélkül tapsolják el naponta a pénzünket, valahogy megbocsátja majd az idő vasfoga által megdolgozott, homályos emlékezés. De az, ami az érvek nélküli gyűlölködés tudatmódosításra irányuló igyekezetét illeti, aligha lesz történelmileg megbocsátható, és ami a legfontosabb: nem lesz jóvátehető.

A háború sújtotta övezetekből menekülők folyamatos, tendenciózus összemosása az újabban "felfegyverzett" gazdasági bevándorlókkal, bűnelkövetőkkel, ez a hosszú, nyomasztó hetek óta tartó vigasztalan riogatás már túllépte az elkeserítő kategóriáját. Ez már nem elkeserítő. Ez vérfagyasztó, és félelmetes. A felelőtlen és gátlástalan kormányzati költekezés, a valós problémák aljas szőnyeg alá söprése sokba fáj, de korántsem mérhető azzal a kegyetlen szellemi, és lelki pusztítással, amire a Fidesz mostanság mindent feltett. És nem elsősorban az a baj vele, hogy sokba kerül, hanem az, hogy általa okozott romokat senki nem fogja tudni eltakarítani.

gyulolet.jpg

A már így is túl sok felvonásos melodráma legutóbbi mozzanatát olvasom éppen: a Helsinki Bizottság sajtótájékoztatójára reagálva a Fidesz felszólítja arra kéri a Fidesz-kormányt (értsd: én felszólítom magam arra, hogy vigyem le a szemetet, mert büdös) hogy ha kell, akkor az uniós jogi fórumokon is védje meg a Magyarország és a magyar emberek védelme érdekében hozott törvényeket és intézkedéseket.(…) A bevándorláspárti civilekkel és a baloldali pártokkal ellentétben a kormánypárt nem kívánja megvárni a válaszlépésekkel azt, hogy az illegális bevándorlók tömegei fegyveresen próbálkozzanak bejutni az országba. A határzárra és a törvényi szigorításra már most szükség van.”

Tisztázzuk a nehezen értők kedvéért: nem vagyok baloldali párt, és nem vagyok bevándorláspárti (mert aki nem akarja légpuskával kilőni a bevándorló-menekültek szemét, az csak bevándorláspárti lehet) civil sem. Igaz, a büdös életben nem szavaztam a Fideszre se, de ez nem ide tartozik. Ezeket a döbbenetes sorokat olvasva, bennem – jobboldali pártokkal és bevándorlást ellenző Fidesz-rajongókkal ellentétben – felmerült, hogy vajon mi indokolja ezt az újabb gyalázatos szintre emelt, agyatlan félelemkeltést? Meg tudják-e mondani vajon a pénteki szolgálati közleményeket futószalagon kibocsátó narancsrészlegen, valójában hány gazdasági bevándorlónak álcázott menekültnél találtak már fegyvert és ebből hányat foglaltak le? Van-e bármilyen, szájmozgatással együtt járó locsogást felülíró, hiteles adatuk arról, hogy ezeknek a csúnya, sötétebb bőrű vadembereknek hány százaléka érkezik szinte biztos halált okozó háborús területekről, és hányan keltek útra csak azért, hogy a fajmagyarok munkáját puszta kézzel fegyverrel elvegyék?

Túl azon, hogy a hülyenáci és butageci (vagy fordítva) határmezsgyéjén feldúlt lélekkel, frusztráltan rettegő szavazónak minden egyes nap kihagyhatatlanul üzenni kell, van-e még tükör, amelybe Kósa Lajosként, Kovács Zoltánként, Szijjártó Péterként, Rogán Antalként, vagy főleg Orbán G. Viktorként, és megannyi nemzeti érzelmű keresztény hősként bele tudunk nézni úgy, hogy az a tükör ne hulljon azonnal szilánkjaira? Maradt-e még szikrája az emberi jóérzésnek, amely már nem feláldozható csak azért, hogy a jobbikos-nemzetiarcvonalas-hatvannégyvármegyés pánikkeltést überelendő, naponta szájba lehessen rúgni a józan észt?

Nem maradt. Pedig a csúsztatások helyett nyilván lehetne nem csak végletekben gondolkodni, úgy is lehetne tenni, mintha nem polgárháborús övezetben élnénk, el lehetne tekinteni attól a beteges kényszertől, amely a bérrettegők, sósavas bácsik, lila hajú nénik, vagy az önkéntes házmesterek szellemi jóllakatását célozza. De nem lehet. Mert ez a történet soha, egy pillanatra nem arról szólt, hogy kik a megélhetési, gazdasági, illegális bevándorlók, hogy kik azok, akik teljesen érthető módon menekülnek a háború és terror elől, és egyáltalán, hogy mennyire indokolt a gyűlölködés, uszítás ebben a kérdésben. Itt az egyetlen vezérlőelv a rettegés csúcsra járatása volt, a fegyveres bűnözőkkel való jelen riogatás pedig egy újabb mélypontja a sztorinak. Aminél persze hogy lesz még lejjebb.

Mert mindig lesznek olyanok, már most is vannak olyanok, akik képtelenek valamit, bármit is kezdeni saját, vélt vagy valós, jogos vagy indokolatlan, de általában apokaliptikusra nagyított rettegésükkel, az ehhez társuló frusztrációikkal, következésképpen ökölbe szorul a kezük, és kegyetlen harag virágzik gyönyörű szép magyar szívükön. Ez az ökölbe szoruló kéz pedig értelemszerűen a védtelenekkel, ismeretlenekkel szemben nyilvánul meg: jön a megvetés, gyűlölet, verbális és tettleges agresszió megannyi formája.

Innen már csak egy lépés, és ott vagyunk a Keletinél, sőt már régen nincs egy lépés sem. Ahol a rendőrség cáfolata ellenére, szélsőségesek provokálták, sértegették az ott várakozó menekülteket. Amikor ez történt, még nem tudtuk, ma már a szánkba rágták, ezért tudjuk: a pártunk, kormányunk, istenünk és atyánk által démonizált idegeneknél fegyverek is vannak. Ha pedig nincsenek, akkor majd lesznek. És ha ez így van, akkor teljesen jogos, hogy ma-holnap mi is előkapjuk a fa testápolókat, viperákat, és fanyelű konyhakéseket. Mert a munkánkra áhítozó, felfegyverkezett megélhetési csőcselék ellen teljesen jogos hasonlóképpen, azaz fegyverrel fellépni.

Ez itt a cél, a történelmileg megbocsáthatatlan ténykedés lényeges. Megmártózni az idegenek vérében, fegyvert találni az egyébként fegyvertelen nyomorultaknál, (akik pár nap múlva az M1 exkluzív híradója szerint magyar anyákat is erőszakolnak majd, akárki meglássa) hogy végre a baloldali pártok és bevándorláspárti civilek is felfogják: hazánkat fegyveres hordák fenyegetik, hogy végre mindenki belevésse csökött agyába, hogy teljesen jogos a rettegés mindazoktól, akikről tegnapig még azt sem tudtuk, hogy léteznek egyáltalán.

E gyalázatos propaganda közben önjelölt nemzetvédőink, sokvármegyés nemzeti harcosaink, feljogosítva érzik magukat arra, hogy ártalmatlan szerencsétleneket vegzáljanak. Nem mintha eddig nem lettek volna borzasztóan ártalmasak ezeket a kokárdás izompacsirták, de legalább nem hallották azt a kormány szájából, úton-útfélen, hogy ezt így kell csinálni, szép volt, fiúk.

Amíg jövő pénteken kiderül, hogy valójában nincsenek is menekültek, és ezek itt mind az Iszlám Állam dzsihadistái, javaslom mindenkinek, próbálja megőrizni a józan eszét: a sötétebb bőrű nők karján ülő gyermekek nem rakétavetők, a kicsik által szorongatott plüssmacik pedig nem atombombák, sem szamuráj kardok.

Ami engem illet, az utolsó szó jogán: számomra mától már nem a Jobbik a szélsőjobboldali párt Magyarországon, hanem a Fidesz. Nagyon megköszönném, ha engem senkitől és semmitől nem akarna megvédeni.

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr437616406

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

khadi 2015.07.10. 22:37:07

@Gábor Ritzel: Az eredeti hír az alfahir.hu-n jelent meg, ez pedig mindent megmagyaráz.

Toportyán Zsóti 2015.07.11. 06:24:15

Nyomulnak a sajátjaik szerint gecik biológia fegyverei,nagytőke lieblingjei a nácikok.

werecke 2015.07.11. 07:17:01

TÉGY A GYŰLÖLET ELLEN !!!
DE TÉGY ÚGY IS HOGY NE KELLJEN GYŰLÖLNÜNK !!!

anonymand 2015.07.11. 07:51:47

@Gábor Ritzel:

Nem tudom, hogy a hír igaz-e.
Ha van valóságalapja, akkor az első bennem felmerülő kérdés, hogy hány illegális bevándorló között akadt egy elvetemült?
Ha tényleg volt egy ilyen eset, akkor a hazai statisztikák szerint, hány magyar lányt (asszonyt) erőszakoltak meg magyar férfiak?
Hogy hány ezer lakosra hány nemi erőszak jut?

nandras01 2015.07.11. 10:02:35

csak emlékeztetőül, hogy a szellemi kútmérgezők sem kerülhetik el a felelősségre vonást, felidézném, hogy a nürnbergi perben elítélték és kivégezték julius streichert, a náci hecclapnak, a der stürmernek a főszerkesztőjét.
ezzel nem, ismétlem nem azt állítom, hogy a posztban felsorolt homo, xeno és egyébfób gyökerek náci érzelműek lennének, mindössze arra utalok, hogy a felelősség az övék is.
sőt, sokkal inkább az övék, mint a keleti előtt randalírozó egybites csőcseléké.

csak egy néző 2015.07.11. 12:38:33

" az M1 exkluzív híradója szerint"

Ennyit a moslék M1 kanális tényszerűségéről és mindezt a hazugságot közpénzből
Gratula.

"Az M1 egyik híradós anyagában egy több ezer eurót magával cipelő migráns családot mutattak be. Azt mondták, a "Híradó információi szerint" egy dupla pelenkában volt pénz a bevándorlók gyerekénél"

coub.com/view/767ro

www.hir24.hu/belfold/2015/07/07/bekamuzhatta-a-kozteve-a-tobb-ezer-euros-pelenkat/

Krisz11 2015.07.11. 13:04:02

A bevándorlók beengedése tragédiák sorához vezet, ahogy ezt nyugat EU-ban láthatjuk. Nekünk trianon és az 1 millió itteni cigány jogán, jogunk van nem beengedni/kirakni az összes bevándorlót. Bármilyen eszközzel, de egy áramos kerítés magában is megteszi.

cenzuratroll bosszanto 2015.07.11. 13:08:37

fideSS = szenny
fideSS = mocsok
fideSS = csalás
fideSS = mutyi
fideSS = erőszak
fideSS = lopás
fideSS = vesztegetés
fideSS = kábítószer
fideSS = oligarchák
fideSS = offshore lovagok
fideSS = megélhetési politikusok
fideSS = házasságtörés
fideSS = magamutogató buzi képviselő

fideSS = az emberiség szemete

csak egy néző 2015.07.11. 13:10:26

@Krisz11:
Bravó, tényleg ez a megoldás és 100 méterenként géppuska állások. Akik pedig már itt vannak nálunk, felsorakoztatni és a Dunába lőni őket.

Krisz11 2015.07.11. 13:37:58

@csak egy néző: Igen, de nem kell lelőni, csak kirúgni páros lábbal, ha már itt lenne. Ebben a liberális demokrata Egyesült Államok kell, hogy a példaképünk legyen. Ott még európaiként sem tudsz csak úgy bejutni.

Netuddki. 2015.07.11. 13:51:49

"a Helsinki Bizottság sajtótájékoztatójára reagálva a Fidesz felszólítja arra kéri a Fidesz-kormányt"

Na és kibírták röhögés nélkül? Szerintem nem.
Hülyének néznek bennünket az orbánék, mert szerintük a magyar alávaló szolganép, fát lehet a hátán vágni, fülét farkát behúzza, úgy szolgálja őket...

zobod 2015.07.11. 14:00:02

Ezek a menekültek nem Magyarországra akarnak jönni, a közhangulat alapján pedig nagyon kevesen vannak, akik szívesen látják itt őket. Senkinek nem jó ez a helyzet, nekik sem, nekünk sem. Viszont nem a fidesz és Magyarország a sáros ebben az ügyben, hanem azok a dúsgazdag nyugat-európai országok, akik aktív részesei azoknak a globális játszmáknak amik miatt ezek a menekültáradatok egyáltalán kialakulnak, akik anyagilag megtehetnék hogy befogadják a menekülteket, és akik képmutató hablatyolása alapján állítólag értékeik közé is tartozik a multikulti. Csak éppen mikor cselekedetekkel kellene mindezt igazolni, akkor inkább kiutasítják a menekülteket, akik aztán itt landolnak.

Nemfajtalan srác 2015.07.11. 14:09:14

Már miért gyűlölnénk a négert, az arabot vagy a bangladeshi őscigányt? A gyűlölet egy nagyon szoros lelki kapcsolatot feltételez, nekünk meg mi közünk ezekhez a zemberekhez? Maradjanak ott ahol vannak békében

Még az illegális határsértőt se gyűlöljük, mint ahogy a betörőt sem. Higgadt fejjel, csupán az elemi érdekeink védelmében kell megtenni a szükséges lépéseket a távoltartásukhoz. Kerítéssel, biztonsági rendszerekkel, de ha szükséges akár lőfegyverrel is

Aki gyűlöletet érdemel, az a rossz szomszéd, aki védi a maga territóriumát, a miénkre meg ráuszítaná a fosztogató siserehadat. A libsit kell gyűlölni, az illegális migráns csak egy eszköz a kezében hogy nekünk kárt tegyen

gázóra ellenőr 2015.07.11. 14:11:14

@Krisz11: Én sokkal jobban félek a dollár hiperinflációjától.

csak egy néző 2015.07.11. 14:26:27

@Krisz11:
"csak kirúgni páros lábbal, ha már itt lenne"
Hova kellene kirúgni? Szerbiába? Azért, hogy újból próbálkozzon?

Tudományos libsizmus 2015.07.11. 14:38:40

Lógni fogtok, libsik. Ezt ne feledjétek.

Killary Fucking Clingon 2015.07.11. 14:43:34

számomra te nem csak egy liberális balos köcsög vagy hanem ellenség akit el kell pusztítani minden áron. Ennyi.

Krisz11 2015.07.11. 14:43:54

@csak egy néző: "Hova kellene kirúgni? Szerbiába? Azért, hogy újból próbálkozzon?"

Igen, csak már a kerítés és a határőrök ellenében. Vagy próbálkozzon románia vagy spanyolország irányából. Hamar rájönnének, hogy felőlünk nem érdemes.

Jolka40 2015.07.11. 14:56:54

@Krisz11: Az Egyesült Államok népessége a világ minden országának egykori lakosaiból állt össze. Ebben az olvasztótégelyben egy olyan állam keletkezett, amelyik a világ élvonalában áll jólét tekintetében.

tótágas 2015.07.11. 14:58:54

@Nemfajtalan srác: És aki neked kárt tesz azt te már gyűlölöd is?

tótágas 2015.07.11. 15:01:54

@Shabby Bear: Szegénykém! De rossz lehet neked.

csak egy néző 2015.07.11. 15:05:16

@Krisz11:
"Vagy próbálkozzon Románia felől"
A Román határnál véget ér majd a kerítés, ott áll majd a román határőr és szedi a zsetont és mutatja majd az irányt.
A kerítéshez pedig a szerb rendőrök hozzák majd őket busszal.

mno.hu/hirtvarchiv/megvesztegetett-szerb-rendorok-hozzak-a-menekulteket-1272495

nol.hu/video/ot-euroert-segit-a-magyar-embercsempesz-a-menekulteknek-1550675

lékek és ellensúlyok 2015.07.11. 15:11:49

@Krisz11:

"Igen, de nem kell lelőni, csak kirúgni páros lábbal, ha már itt lenne. Ebben a liberális demokrata Egyesült Államok kell, hogy a példaképünk legyen. Ott még európaiként sem tudsz csak úgy bejutni."

Minden a zöldhatáron bejött bevándorló korrupt. Ezért nem kap beutazási engedélyt, vagy ha benn van, kirúgjuk. Az USA-kok így csinálják nem ?

midnight coder 2015.07.11. 15:12:58

@nandras01: Ja. Csak tudod, a történelem nemigen ismétli önmagát. A következő nagy zsidóirtást nem a szélsőjobb fogja elkövetni, hanem pont ezek a derék fekete iszlamista polgárok.

midnight coder 2015.07.11. 15:15:38

@anonymand: Nézd meg azt a kultúrát, ahonnan ezek jönnek. És persze hiheted, hogy miután megérkeztek Európába, majd asszimilálódni fognak, és európaiként élnek majd itt tovább, de ehhez kb. egy szellemi fogyatékos óvodás naivitása szükséges.

lékek és ellensúlyok 2015.07.11. 15:20:45

@Jolka40:

"Az Egyesült Államok népessége a világ minden országának egykori lakosaiból állt össze. Ebben az olvasztótégelyben egy olyan állam keletkezett, amelyik a világ élvonalában áll jólét tekintetében."

Tegyük hozzá gyorsan, az Európai kultúra a domináns ott. Kezdve a munkakultúrával, a valláson keresztül, a társadalmi és szociális sémák tekintetében egyértelmű (legalábbis még) az európai, vagy még inkább Nyugat-európai kulturális örökség (dominancia).
Amerika valóban egy olvasztótégely, de az anyag nagy része még mindig nyugat-európai.

pamut 2015.07.11. 15:38:07

Örülök hogy vannak ilyen kommentek, ebből is látszik milyen a söpredék:

"Tudományos libsizmus 2015.07.11. 14:38:40
Lógni fogtok, libsik. Ezt ne feledjétek."

midnight coder 2015.07.11. 15:39:28

@lékek és ellensúlyok: Ráadásul megvolt az az előnyük, hogy az itteni baloldali hatások nem fertőzték meg őket annyira. Más kérdés, hogy mostanra ők is leszállóágba kerültek.

Gyorgy Nagy 2015.07.11. 15:42:15

A betyársereg telivan prolival és van köztük elitélt pedofil.A fő bunkó a Zagyva eger szégyene .

midnight coder 2015.07.11. 15:42:29

@pamut: Na jó, nem fogtok lógni. A fejeteket fogják levágni. Esetleg megköveznek majd egy picit, de igazán csak azért, hogy fájjon. És nem a csúnya, gonosz nácikok fognak végezni veletek, nem bizony. Hanem a kis kedvenceitek.

pamut 2015.07.11. 15:44:26

@midnight coder:
Ezt a kommentet is köszönöm, ez már a hazug kreténséget is elárulja, nem csak a gyilkos dühöt.

midnight coder 2015.07.11. 15:51:14

@pamut: Te beteg vagy. Miért lennék én dühös ? És kire ?

Nem barátom, én cinikus vagyok. Már alig várom a közvetítést az első buzifelvonulásról, élet menetéről, és más liberós partyról amin majd az iszlamisták is részt vesznek. Én meg veszek popcornt és sört, leülök a TV elé, és nézem ahogy eljátszotok majd egymással mint a kiscica a pamutgombolyaggal. Csak a kiscicánál nincs Kalasnyikov...

pamut 2015.07.11. 15:57:49

@midnight coder:
Folytassátok csak, normális ember undorodik attól az emberi aljasságtól és förtelemtől amit ti képviseltek. Minden kommentetekből süt, szóval csak így tovább.

Most pl. a kormányztai hazug uszítókampányt tolod és saját aljasságotokat, hogy "libsiket" (értsd: aki nem gyűlöl ugyanúgy mint ti, az mind libsi) akartok akasztani, azt most megpróbálod összemosni azzal a röhejes hazugsággal, hogy Magyarország fanatikus iszlamisták célországa lenne és már özönlenek is. nagyon szépen böfögöd vissza Finkelstein hazugságait, további kellemes hazudozás, riogatást, rettegést, és persze "libsik" elleni halálos fenyegetéseket. Öröm nézni milyen őszintén vállaljátok magatokat, hogy mennyire aljas férgek vagytok.

midnight coder 2015.07.11. 16:12:09

@pamut: Buta vagy, mint egy liberális. Ja, hogy az vagy, bocs. Na akkor leegyszerűsítem: nem, nem a csúnya gonosz nácikok akarnak titeket felakasztani. Na jó, lehet hogy ők is, ez már csak a népszerűség átka, de ők nem fognak, mert a többségük még akkor is törvénytisztelő állampolgár, ha netán bakancsban vonulgatnak valamelyik olyan faluban, ahol sok az olyan polgár aki viszont nem az. Na jó, lehet hogy ez már picit túl bonyolult lesz neked.

Az biztos, hogy jelenleg nem vagyunk célország. De nem biztos, hogy a célországok annyira nagyon lelkesen fogadják be a kis kedvenceiteket. Én legalábbis jelenleg nem nagyon látom az ilyen irányú lelkesedést a németeken és főleg nem a franciákon - már csak azért sem, mert ez utóbbiak már kb. tisztában vannak azzal, hogy milyen is ez. Persze azért az sem annyira jó nekünk, ha "csak" megszállják a menekültek a jelenlegi fejlett nyugat-európai országokat. De ez valószínűleg nem fog bekövetkezni - előbb fogják ezek visszaküldeni a kis kedvenceiteket hozzánk.

nandras01 2015.07.11. 16:20:41

@midnight coder:
a kommentem -és a példám- lényege nem az, hogy ki kit irtott, hanem, hogy a felelősség elől az uszítók sem bújhatnak el, sőt, ők még jobban megérdemlik a felelősségre vonást, mint a tényleges atrocitást elkövető agyatlan barmok.
nem véletlenül van a btk- ban is a "felbujtó" tényállás...

Killary Fucking Clingon 2015.07.11. 16:32:54

@tótágas: Bekaphatod :) Nekem jó, és az is lesz.

Hannibal ante portas 2015.07.11. 16:39:20

"Nagyon megköszönném, ha engem senkitől és semmitől nem akarna megvédeni."
Fölösleges is lenne. Menthetetlenül hülye vagy.

midnight coder 2015.07.11. 16:43:09

@nandras01: Na ja. Csak tudod, nem csak az a mészárlás, amikor a csúnya gonosz nácikok irtják a zsidókat. Na most, ha teszem azt a jó kis bevándorlást támogató politikának a következtében a bevándorlók elözönlik európát, és elindítanak egy jó kis faji és vallási alapú népirtást, akkor ennek a mészárlásnak is lesznek erkölcsi felelősei. És nem azok a szerencsétlen négerek lesznek azok, hanem azok akik a beáramlásukat támogatták.

pamut 2015.07.11. 17:16:09

@midnight coder:
Leírom milyen vagy, erre leleksen visszaigazolod egy újabb hazug, riogató és primitív stílusú kommenttel :)) pontosan erről beszéltem, köszi, csak folytassátok, nagyon jól jellemez ez titeket.

Nemfajtalan srác 2015.07.11. 17:42:19

@tótágas:
Kárt okoz mondjuk egy szerelő is, amikor átver a számlázásnál és ráadásul elcseszi a bojleredet, de ezért még nem fogod gyűlölni. Ha viszont szándékosan rontja el hogy ne tudd használni a fürdőszobádat, mert ebben van a perverz öröme, akkor már valami gyűlölethez hasonlót érez a zember

A libsi is valami ilyen, mert nem a saját életét akarja jobbítani, hanem másokét tönkretenni

anonymand 2015.07.11. 17:47:02

@midnight coder:

"Nézd meg azt a kultúrát, ahonnan ezek jönnek." - soha nem tartottam helyesnek az általánosítást, a túlzót kiváltképp.
Ahonnan "ezek" jönnek, többnyire multikulturális területek, keresztények, Mohamed hívei, és persze lehetnek egyebek is.
Jöttek anno görögök, chileiek, vietnamiak, afgánok, stb., hogy csak az utóbbi 70 évből említsek betelepülőket.
És többnyire ölég tisztességesen sikerült beilleszkedniük.
A kulturális különbségek ellenére.

"És persze hiheted, hogy miután megérkeztek Európába, majd asszimilálódni fognak, és európaiként élnek majd itt tovább,"... - már önmagában a feltételezés, hogy a megérkezésük után rögvest 'európaivá' válnak, balga.
Éppen ezért nem is veszem sértésnek a mondat befejező részét, hogy "de ehhez kb. egy szellemi fogyatékos óvodás naivitása szükséges."

midnight coder 2015.07.11. 18:14:34

@anonymand: A probléma nyilván nem a bevándorló svédekkel van. Még csak nem is a romániai magyarokkal, esetleg lengyelekkel, de még csak nem is a kínaiakkal.

Konkrétan az átlagpolgár a mostanában elég nagy számban feltünedező közel-kelet és afrikai bevándorlót nem akarja látni. És itt a kulturális különbség általában azért nagyobb az átlagpolgár között, mint a fentiek esetében. Ezt amúgy remekül lehet látni Pl. a franciáknál, ahol szintén nem annyira sikerült ezeknek a népeknek a beilleszkedés.

Ami persze nem azt jelenti, hogy ez _minden_ esetben így van. Csak pár tízezer emberből elég nehéz kiszűrni azt a pár százat aki nem okoz majd problémát.

midnight coder 2015.07.11. 18:20:07

@pamut: Én ugyan nem riogatok senkit. Van egy adott helyzet, vannak folyamatok, én csak kiszámítom neked hogy ezek a folyamatok - hacsak valaki meg nem fordítja őket - hova fognak vezetni. Az, hogy ez a végkifejlet számodra riasztó, az a te egyéni szociális problémád. Végül is, engem kevésbé zavar, ha Pl. a tolvajoknak levágják a kezét, sőt kimondottan támogatom az ötletet. Milyen érdekes is lesz a parlamentben az a sok félkezű politikus minden oldalon...

NekemNemEzKell 2015.07.11. 18:32:39

Európában, már senki nem ír össze ennyi baromságot a bevándorlással kapcsolatban. Már csak ez a maradék néhány ostoba, ám nagyon hangos eszetlen lelkendezik azért, hogy sokezer ember megszállja Magyarországot!

mszp-sekre várakozó LámpaVas 2015.07.11. 19:14:18

ELJEN A FIDESZ !!!!
ELJEN ORBAN VIKTOR !!!!!

ELJEN A FIDESZ !!!!
ELJEN ORBAN VIKTOR !!!!!

ELJEN A FIDESZ !!!!
ELJEN ORBAN VIKTOR !!!!!

ELJEN A FIDESZ !!!!
ELJEN ORBAN VIKTOR !!!!!

pamut 2015.07.11. 19:17:21

@midnight coder:
RTFL, nem elég hogy hazudozol, riogatsz, de még gyáva is vagy vállalni és képmutató módon kamuzol sületlenségeket hogy alátámaszd a riogatásod... Jó kis Finkelstein-tanítvány vagy, csak így tovább mocskok, írj még sokat, lássuk milyenek vagytok...

anonymand 2015.07.11. 19:37:53

@midnight coder:

Igen, lehet viccesen is.
Én is ironizálok mindenen, ha köll, ha nem.

"A probléma nyilván nem a bevándorló svédekkel van." nehogy má párhuzamot vonjál a chilei, afgán vagy esetleg a vietnami (gazdasági) menekült, és a nem létező svéd bevándorlók között.
Kultúránk, benne a vallási kultúra is, igencsak távol állt.
Oszt mégis...

"Konkrétan az átlagpolgár a mostanában elég nagy számban feltünedező közel-kelet és afrikai bevándorlót nem akarja látni." - konkrétan erre menti ki az idióta plakátos uszítás, a Nemzeti Inzultáció.
Konkrétan.
És láss csodát, bejött!
Annak ellenére, hogy az ország lakosainak 99%-a nem is találkozik menekülttel.
És közöttük is vannak keresztények, meg ateisták, meg...
"És itt a kulturális különbség általában azért nagyobb az átlagpolgár között, mint a fentiek esetében. Ezt amúgy remekül lehet látni Pl. a franciáknál, ahol szintén nem annyira sikerült ezeknek a népeknek a beilleszkedés." - való igaz, hogy nem problémamentes a példának felhozott franciaországi helyzet.
Ám ne feledd, hogy a javarészt valamikori gyarmatokról beáramló nagyszámú színes-bőrűről nincs hivatalos statisztikai adatod. Hányan vannak, milyen százalékban problémamentesek, milyen a bűnözési ráta, miért és kik válnak szélsőségessé, stb.
"Ami persze nem azt jelenti, hogy ez _minden_ esetben így van. Csak pár tízezer emberből elég nehéz kiszűrni azt a pár százat aki nem okoz majd problémát." - ebben teljes mértékben egyetértek.
Nem egyszerű feladat, nem hiszem, hogy teljes bizonyossággal működhet a szűrés.
Mindenesetre a jelenlegi "ideiglenes" vadfogóháló nem megoldás, még ideiglenesen sem.

nu pagagyí 2015.07.11. 20:14:56

A tűzzel játszik a Fidesz. A gyűlölet iránya könnyebben fordul, mint amilyen könnyen vissza lehet gyömöszölni a palackba. Könnyen lehet, hogy hamarosan ők lesznek az áldozatai az általuk érzelmileg felheccelt tömegnek, akiket már értelmes szavakkal nem lehet megfékezni. Elég egy kis kihagyás, ha pár hónapig nem találnak ki újabb bűnbakot, ők lesznek azok.

anonymand 2015.07.11. 20:41:21

@nu pagagyí:

Hogy is szokták volt mondani?
Aki a tűzzel játszik, az bepisál.
Csak be ne kölljön sz@rniok...

monddazigazatmar 2015.07.11. 22:18:51

Azért jó látni, hogy kb. ugyanaz az 50-100 kommentelő böfögi ugyanazt a hülyeséget mindenhol.
Tudjuk, a bevándorók szépek, jók, és direkt hasznosak.

Tamáspatrik 2015.07.11. 23:37:23

Különféle félelmeink vannak: én mostanában tartok attól, hogy fokozatosan egy befelé forduló, elszigetelődött ország lehetünk, bőven látunk (elrettentő) példákat ilyenekre.

Blogger Géza 2015.07.12. 00:03:02

A Fidesz-gyűlölők újabb kirohanását olvashattuk. Bagoly mondja verébnek... :)

Blogger Géza 2015.07.12. 00:04:28

@Tamáspatrik: Ez jó lenne, de a tény az, hogy egyre több menekült éri el Magyarországot. Szóval az irracionális félelmeid helyett a valósággal kéne foglalkozni.

Blogger Géza 2015.07.12. 00:06:50

@nu pagagyí: Hát igen, Kovács Laca is hiába riogatott a "23 millió románnal", mégis a baloldalt gyűlölték meg miatta az emberek, nem a románokat. :) És hát szegény MSZP azóta még lejjebb süllyedt...

pamut 2015.07.12. 00:55:02

@Blogger Géza:

Mondja ezt egy Finkelstein-csicska....

Ne erőlködj, ti még egymást is gyűlölitek, és ezt már tudja mindenki...

hosaka 2015.07.12. 01:14:07

@Gábor Ritzel: @Krisz11: "Egyesült Államok kell, hogy a példaképünk legyen. Ott még európaiként sem tudsz csak úgy bejutni."

5 db fideszgeci biztos nem. Én pölö igen.

California pedig kong a mexikói határátlépők ürességétől. Picsába ezzel az okoskodó handabandázással.

hosaka 2015.07.12. 01:23:23

@pamut: "Ne erőlködj, ti még egymást is gyűlölitek"

Szerintem Blogger Géza, aki a legkevésbé tolja gyűlöletből. Ezt a munkahelyet voltak csak képesek teremteni neki. Kurválkodik, az a büntetése, hogy ezt ő is tudja. Nyilván nem a lelkesedés hajtja.

A random idióta a veszélyes. (Remélem annak számítok.)

hosaka 2015.07.12. 01:32:34

@Blogger Géza: "A Fidesz-gyűlölők újabb kirohanását olvashattuk."

Akkor nesze, itt egy púp is a hátadra, egy csöndes, szerény, visszahúzódó Fidesz-gyűlölő, aki nem mond semmit.

hosaka 2015.07.12. 01:52:43

@midnight coder: "Ezt amúgy remekül lehet látni Pl. a franciáknál, ahol szintén nem annyira sikerült ezeknek a népeknek a beilleszkedés.
Ami persze nem azt jelenti, hogy ez _minden_ esetben így van. Csak pár tízezer emberből elég nehéz kiszűrni azt a pár százat aki nem okoz majd problémát."

A fidesz nem így jutott parlamenti többséghez? Nem tudtuk kiszűrni azt a párszáz tolvajt, most meg láncreakcióban okozzák a problémát. Ha kész lesz, majd szólok és dobd ki Orbánt is a kerítésen. Köszönöm.

pamut 2015.07.12. 03:08:58

@hosaka:
A kognitív disszonancia miatt nem tudná ezt semmiképp sem csinálni gyűlölet nélkül, még ha az elején nem is abból tolta. A bértrolloknak azonosulniuk kell a melóval, hogy ne hasonluljanak meg.

röf 2015.07.12. 07:21:29

Hiteltelen gagyiellenzéki hablatyolás az egész.
Majd ha megjelennek az ATV-n a híradások, hogy tömegesen fogadjátok be otthonotokba az afgán-szír-stb. átverteket, aki meg már nem fér az ágyatokba, azt komoly pénzekkel támogatjátok, na majd akkor komolyan veszem a libsivalkodást....

anonymand 2015.07.12. 08:42:06

@röf:

Kedves felebarátom!

Kérlek ne haragudj, hogy kérdezni merészelek.
Te hány erdélyit fogadtál be tömegesen az otthonodba?
És akik már nem fértek az ágyadba, azoknak a jövedelmed hány százalékát ajánlottad föl?
Várom megtisztelő válaszod.

röf 2015.07.12. 09:15:44

@anonymand:
A válasz egyszerű, mint Te vagy.
Az erdélyiek dolgozni jöttek ide, ápolónőnek, tetőácsnak, stb. ... még orvos is van közöttük.
Nem igénylik a Te adódat, nem lopják az uborkádat.
Ja, és magyarok.
Tudom, ez nálad nem érv.
Na ezért mehetsz Londonba pizzafutárnak....

anonymand 2015.07.12. 09:34:44

@röf:

Te, még nálam is egyszerűbb!
Tudok olvasni a sorok között.
Is.
Válaszodból kiderült, hogy bár az erdélyiek magyarok, mégsem fogadtál be egyet sem (mint én az egyszerű).
Igaz ugyan, hogy nem dolgozni, hanem (főiskolán) tanulni vágyó fiatal volt, de sebaj!

"Az erdélyiek dolgozni jöttek ide, ápolónőnek, tetőácsnak, stb. ... még orvos is van közöttük." - szóval elvenni a munkahelyet, a munkát.
Bravó!
Az én jelenlegi háziorvosom is kintről jött.
Szíriából.
Most mi a teendő?
Ne járjak hozzá, mert elvette egy magyar munkáját?
Ja! Most jut eszembe, hogy nem is magyar ráadásul.
Bár most, hogy már magyar állampolgársága van, mit kőne gondoljak róla?

"Na ezért mehetsz Londonba pizzafutárnak...." - én már nyögdíjas vagyok, viszont egyik gyermekem tényleg kiment.
Nem Londonba, az igaz.
Északra.
Nem pizzafutárnak, az is igaz.
Szakmájában dolgozni.
Ez is igaz.

falsiloquus 2015.07.12. 10:21:00

@röf:

Érdekes, hogy szíriai menekültek kellettek ahhoz, hogy ne románozzátok le az erdélyi magyarokat, és ne tőlük féltsétek a munkahelyeiteket. Ha nincsnek a szíriaiak, az erdélyi magyarok ma is románok, és ma is ők lopják el a becsületes itt született - és itt adózó!!!, mert ez is egy nagy szlogen ám - magyarok munkahelyeit, a szemetek! A sok szemét román (igaz, hogy magyarul beszél, de ki nem szarja le) helyett most szembesültetek a szíriaiakkal. Most már végre megmenkülnek a betololakodó, és az itt adózó ősmagyarok munkahelyeit veszélybe sodró "románok"???

Á, dehogy. Felpítitek a drótkerítéseket, pont a románokkal akik közben magyarul beszélnek és gondolkodnak, aztán miután megmenekültetek a munkahelyeiteket veszélyeztető szíriaiaktól, akik viszont egy hangot nem tudnak magyarul, egyszerűen csak élni szeretnének, már megint a román buzi lesz a bűnös, amiért ti ősi bennszülöttek nem éltek svájci színvonalon.

Nem veszitek észre, mennyire szánalmas, idióta és egoista fajzat vagytok???

csak egy néző 2015.07.12. 10:35:28

@falsiloquus:
Szögezzük le, hogy ez a népvándorlás senkinek sem jó egész európában.
Érdekes, hogy ez a sok gyűlölködő barom, abban látja a megoldást, hogy kerítés és mindenkit visszadobni a túloldalára.
Azt jut eszembe erről, hogy a barom reggelente talál a kertjében egy szarral teli vödröt és zavarja a szaga, akkor átteszi a kerítésen a szomszédjához és azt hiszi, hogy milyen ügyesen megoldotta a problémát és majd nem érzi a szagát és másnap reggel, megint ott a vödör és kezdi elölről. Pedig a szomszédokkal kellene összefognia és megoldást találni arra, hogy ne legyen minden reggel egy vödör a kertjében.

röf 2015.07.12. 10:36:46

@anonymand:
A szír orvosod orvosként jött ide, vagy netán itt végzett ösztöndíjasként?
Mert nem kéne összekeverni...
(Legyen friss bevándorolt az orvosod...)
Hogy a csemetéd -nyilván Orbán Viktor miatt- kitelepült valahová...kit érdekel?
Minden dolgozni utáló életművész próbálkozik valahogy.
Nekem nem hiányoznak, elhiheted.

röf 2015.07.12. 10:37:32

@falsiloquus:
Te olyan ostoba vagy, hogy engedelmeddel nem foglalkoznék az irományoddal...

falsiloquus 2015.07.12. 10:41:44

Az mszp a magyarul beszélő románoktól féltette az őshazát, a fidesz és jobbik a magyarul nem beszélő szíriaiaktól.

Egy húron pendülnek.

Kirekesztő mind.

Önmagatoktól nem féltek? Dehogyisnem. Jobban, mint a magyarul beszélő románoktól és a magyarul nem beszélő szíriaiaktól. Azért jelentgetitek fel magatokat, saját véreteket naponta ezerszer, ezer csatornán.

Ennyi gyűlöletet, amit ti tudtok kitermelni, egymás ellen, a világ nem látott. Megváltás számotokra, ha idegen kerül a közeletekbe, addig se egymás szemét vájjátok.

Büszkék lehettek magatokra.

falsiloquus 2015.07.12. 10:42:52

@csak egy néző: Egyetértek.

A gyűlölködés semmire sem megoldás.

csak egy néző 2015.07.12. 11:03:15

@röf:
Kíváncsi lennék, ha elütne egy autó, össze vissza lennél törve és amikor a műtőasztalon döglődnél bejönne egy fekete vagy egy szír orvos, hogy összerakjon, hogy akkor mit csinálnál.

anonymand 2015.07.12. 11:41:24

@röf:

Rátapintottál a lényegre, bár bejegyzésemben a lényegesre nem reagáltál.
Mondjuk nem is vártam.
"Hogy a csemetéd -nyilván Orbán Viktor miatt- kitelepült valahová...kit érdekel?" - ez a mondatod mindenre adekvát válasz.
Te (és lehet, hogy hívő társaid is) az országos gondokhoz (korrupció, szegénység, jogállamiság lerombolása, kivándorló magyarok tízezrei, stb.) ilyen módon viszonyultok.
"Kit érdekel?"
Egyébként ráhibáztál, az országban uralkodó állapotok is hozzájárultak ahhoz, hogy ne itthon keresse a boldogulást.

Szeretnék véget vetni ennek a vitának.
Aki először úgy "vádol", hogy nem nézett tükörbe, oszt amikor az ellenkezője derül ki a vádnak, akkor már feledésbe is merül hogy ki is tett többet, vagy egyáltalán valamit egy "gazdasági menekült", még ha magyar is, érdekében.
Valószínű, hogy én vagyok az idősebb, így bátran tanácsolom, hogy gondold végig a dolgokat, és érdekeljen, hogy mi zajlik az országban (korrupció, szegénység, jogállamiság lerombolása, kivándorló magyarok tízezrei, stb.).
A menekültek kérdése is fontos persze, csak nem úgy, ahogy a kedvenc kormányod kommunikálja.
Azon is mélázhatsz, mert van min.

Legyen szép napod!

röf 2015.07.12. 12:09:53

@anonymand:
"Valószínű, hogy én vagyok az idősebb, így bátran tanácsolom, hogy gondold végig a dolgokat, és érdekeljen, hogy mi zajlik az országban (korrupció, szegénység, jogállamiság lerombolása, kivándorló magyarok tízezrei, stb.)...."
Nagyon is érdekel, mi volt, mi van ebben az országban.
Kik, hogyan, milyen indíttatásból tették tönkre, adósították el visszafordíthatatlanul, adták el szarért-húgyért az összes jövedelemtermelő-képességű gazdasági társaságát. Lehetőséget sem hagyva az önerőből való kimászásba, bebetonozva az örök adósrabszolgaságot.
Viszont lehetőséget teremtettek a hazátlanok könnyű lelépésére, meghagyva nekem az itteni nyugdíjasok nyugdíjának kitermelési kötelezettségét, az aktuális kamatok kitermelésének kötelezettségét, minden szart, amit az előző évtizedek összehordtak.
Milyen korrupcióról meg jogállamiságról beszélsz ember?
Látens Orbánozásod be is határolja a tájékozódási spektrumod. Az, hogy nyugdíjas vagy, sajnos inkább érelmeszesedésre utal, mint sem élettapasztalatra...
De nem baj, nem vagy egyedül. Szavazz a DK-ra.

csak egy néző 2015.07.12. 12:38:53

@röf:
Waoooh ez aztán egy komoly tanulmány.

"Magyarországon megszűnt a korrupció. Nincs. Nem volt. Nem lesz"
Ezt megállapította a Korrupciókutató Központ. Bravó.
www.hir24.hu/belfold/2015/05/29/magyarorszagon-megszunt-a-korrupcio.-nincs.-nem-volt.-nem-lesz/

"Mindent átsző a korrupció Magyarországon | Közélet"

www.vg.hu/kozelet/mindent-atszo-a-korrupcio-magyarorszagon-437795

Disznókám, megint csak sikerült egy jót szopnod.

röf 2015.07.12. 12:51:14

@csak egy néző:
"Kíváncsi lennék, ha elütne egy autó, össze vissza lennél törve és amikor a műtőasztalon döglődnél bejönne egy fekete vagy egy szír orvos, hogy összerakjon, hogy akkor mit csinálnál."
Engem nem üt el az autó, mert én ülök az autóban, ostoba....

csak egy néző 2015.07.12. 13:42:58

@röf:
Te ostoba barom, te nem is lehetsz baleset részese az autódban?

anonymand 2015.07.12. 16:00:26

@csak egy néző:

Biztos vagyok benne, hogy nincs akváriuma... :))

Tamáspatrik 2015.07.13. 21:47:43

@Blogger Géza: Ha megnézed a hozzászólásokat, akkor láthatod, sokan mennyire másként látják a valóságot vagy pedig a helyzet alakulását.
Nem tudom, nem is tudhatom melyik a nagyobb veszély. Jelenleg az elszigetelődéstől tartok jobban. (Példák: Franco Spanyolországa, Kuba, Belarusz...)

Blogger Géza 2015.07.13. 21:58:14

@Tamáspatrik: Hát szerintem a kubai vagy belarusz posztkomcsi rendszertől ég és föld távolságra vagyunk. (Pont a posztkomcsik nem bírják elviselni Orbánt, mert kiszorította őket a hatalomból.) Franco Spanyolországa meg tipikusan az az ország volt, akikkel mindenki igyekezett korrekt viszonyt fenntartani, még ha nem is szimpatizált vele épp. (Már demokratikus államokra gondolok, nem a kommunistákra.)

Magyarország a világ legnyitottabb országai közé tartozik akár a külföldi nagyvállalatok itteni jelenléte, akár az export GDP-hez viszonyított aránya, akár az egy főre jutó turisták száma alapján. Teljesen indokolatlan az efféle rettegés.

csak egy néző 2015.07.13. 22:06:33

@Blogger Géza:

"Magyarország a világ legnyitottabb országai közé tartozik"

Gejza komám ezért megérdemelsz egy nagy tapsot.

vastagbor.atlatszo.hu/wp-content/uploads/sites/3/2015/04/orb%C3%A1n_dupla.gif

Blogger Géza 2015.07.13. 22:13:38

@csak egy néző: Olvastad az érveimet? Tudtál bármit is cáfolni? Nem. Tehát tudtál érdemben hozzászólni? Nem. Ennyi.

Tamáspatrik 2015.07.14. 17:50:15

@Blogger Géza: Az érvelésed jó, köszi, azonban ne felejtsd el, hogy a félelmek legtöbbször irracionálisak. Olykor indulatok formájában törnek fel, én inkább elismerem, hogy vannak ilyenek.
Másrészt egy nem kívánatos irányba való sodródás lehet lassú, egy ideig szinte észrevehetetlen. Én magam a jobboldali szélsőségtől jobban félek mint a másiktól.
Ha provokatívan fogalmaznék, az igényeink nem egyformák, van aki rendőrállamtól fél, van aki ilyet akar. :) Na azért ennyire nem rossz a helyzet, mert ha olyan megoldás nincs is, ami mindenkinek eléggé jó, olyan van, hogy az egyiknek szuper, a másiknak még elfogadható. :)
süti beállítások módosítása