Magyarország nyitott és barátságos ország: a skizofrén szélkakas pofán köpte magát

H_A Címkék: bevándorlók gyűlölet Orbán Viktor arab bankárok gyűlöletplakátok2015.06.10. 15:48

Néhány hosszú napja görcsbe rándult arccal, gyomorral és ököllel szemlélem, mi történik bevándorló-ügyben körülöttem, de bárhonnan néztem is a rothadó kerek egészet, képtelen voltam megszólalni. A gyalázatos, és  rengeteg közpénzből csúcsra járatott, gyűlöletet szítani hivatott plakátok kihelyezésétől, azok szinte magától értetődő letépkedésétől, átrajzolásától a kormánypárti politikusok szánalmas magyarázkodásán át, a Kétfarkú Kutyapárt és a Vastagbőr sikeresnél is jóval sikeresebb ellen-plakátra gyűjtő akcióján keresztül a CÖF-ös tiltakozásig, vagy Bayer Zsolt szokásos, köbre emelt uszításáig. De az az elmebeteg skizofrén szöveg, amit Orbán Viktor a minap arab bankároknak álcázott jómódú gazdasági bevándorlóknak lenyomott (a más körülmények között teljesen jelentéktelen-érdektelen Arab Bankok Szövetségének éves közgyűlésén), véres billentyűzetet kíván.

Miután ez az emberszerű keresztény kreatúra világosan kifejtette, hogy nincs szükségünk tőlünk különböző kultúrájú emberekre, mert mi egy tetőtől talpig homogén társadalom vagyunk, és nem adjuk a munkahelyeinket különféle gyanús, nyomorult betolakodóknak, jól öltözött arabok előtt ilyeneket mondott:

„Magyarország nyitott és barátságos ország”, „Mi a tisztelet hangján beszélünk”, „Itt mindenkit tisztelettel fogadnak, az iszlám világból érkezetteket is”, „Aki bezárkózik a mai világban, az vesztes lesz”, mert csak a baráti kapcsolatokat építő országok lehetnek sikeresek. „A mi sikerünk egyik záloga az önök világával való együttműködés”.

A Hilton úgy, ahogy volt nem omlott az arab bankárok és Orbán Viktor fejére, és bár a beszéd minden mondata kincs volt, megelégszem azzal, hogy kiemeljek pár esszenciálisan felháborító foszlányt. Jó tudni egyfelől, hogy egy nyomorult kelet-európai ország önként, dalolva és nagyvonalúan finanszíroz különféle stratégiai bankártalálkozókat. Ahol a magyar miniszterelnök szájából elhangzik több tucat módfelett szaros kijelentés. Például, hogy ő maga többször bizonyította elkötelezettségét az arab bankok iránt. Mert egy miniszterelnöknek és egy államnak ez a dolga, nem? Elköteleződni ilyen, vagy amolyan piaci irányokba.

Eljutottam arra a pontra, hogy már nem hiszem el senkinek, hogy ennél a gerinctelen politikai skizofrén szájhősnél létezik aljasabb politikai vezető ebben a huzatos Kárpát-medencében. Aki még „az iszlám világból érkezetteket is” tisztelettel fogadja (így!), attól fajgyűlölőbb példányt keresni sem kell. Ez felért egy arab gyomorszájra mért, jól irányzott gumicsizmás rúgással. Pedig nem ez volt a legdurvább bölcsesség: „Orbán szerint el kell ismerni minden ország jogát, hogy kialakítsa azt a jogi kultúrát, amit szeretne, ezért a nyugati emberi jogokon alapuló rendszer nem egyetemes." Tolmácsot kértem és lefordítottam: ha egy ország hegymászó bakanccsal akarja eltiporni az emberi jogokat, az teljesen rendben van, bármit mond is a nyugati csőcselék emberjogi alapon.

Úgyhogy vegyük át röviden: Orbán bedobta a halálbüntetést, gondolván, hogy elfelejtjük a trafikfóliába csomagolt gyilkosságot. Aztán megkísérelte lenyomni a torkunkon, hogy mi gyűlölködő, magunknak való népség vagyunk, csak magunk között érezzük jól egymást, hátha addig sem érdeklődünk a brókerbotrányok, elmutyizott milliárdok iránt. Majd, mint aki jól végezte dolgát, íme, benyögte, hogy nyitott és barátságos ország vagyunk. Amit láttok, kedves pénzes arab barátaink, az nincs is. Miközben folyamatosan arról beszél, hogy magyar kézbe kell venni mindent, ami kézbe vehető ebben a rántott hús alakú országban, most, amikor a helyzet úgy kívánta meg egy fél órára, nem átallott azzal dicsekedni, milyen jó, hogy a magyar szállodaipart megszállták az arabok: „ha önök egy hotelt akarnak kivenni Budapesten, akkor a leginkább arab tulajdonban lévő hotelben tudnak megszállni”.

plakat.jpg

fotó: Innen

Nem tudom mi ez, de ijesztő. Az országot elárasztó xenofób plakátok árnyékában Orbán Viktor arról elmélkedik, hogy ezer éve és még régebb óta imádjuk az arabokat. Nem kérünk a sötét bőrű, büdös bevándorlókból, hagyják békén a kultúránkat és a munkahelyeinket, de az arab lóvé iránt azért elkötelezettek vagyunk. Én úgy emlékszem, korábban legalább eltelt néhány év két homlokegyenest ellenkező nézet hangoztatása között. Ma már napok, órák kérdése az egész. Nem tudom miért, miből és meddig gondolja még azt, hogy ha kiáll és pár nap különbséggel, két, egymásnak teljesen ellentmondó rigmussal kábítja a nagyérdeműt, az utóbbi miatt az előbbire már senki nem emlékszik?

Orbán Viktor, te szellemi árvízkárosult, te erkölcstelen pojáca! Ha már eldöntötted, hogy mindenképpen az adófizető polgár pénzén legyártott gyűlölködő plakátokkal járatod le ezt az országot, ha már jogot formáltál arra, hogy mindannyiunk nevében beszélve el akartad hitetni a világgal, itt mindenki egy véleményen bégetve vakarózik, ha a bevándorlókról hall, ha már törvényt kellett sérteni ahhoz, hogy a társadalom jobbik fele kifejezze, mennyire ócska, lábszagú és káros az, amit az ő nevében, őt képviselve elművelsz, maradtál volna csendben!

Ha vicces lenne, azt mondanám, megértük a napot, amikor leköpted saját, gyűlölettől fröcsögő plakátjaidat. De tudjuk, hogy sajnos nem erről van szó. Ha arról lenne szó, hogy Magyarország egy nyitott és barátságos ország, ki sem kerültek volna ezek a gyalázatos, uszító szólamok. De aki elveszi a magyarok munkáját, és közmunkába taszítja őket, aki a saját maga által hozott, fércelgetett törvények nevében naponta visszaél a hatalmával, annak ott a kézenfekvő, aljas lehetőség: mindezt a nyomorult bevándorlók nyakába varrni. Erről szólnak a plakátjaid, amelyeket egy fél óra erejéig leköptél. És leköpted az arabokat, de leköpted a saját országod polgárait is, nem csak magadat hugyoztad szájba.

Ráerőltettél egy fölöslegesen drága nemzeti konzultációt a nem létező bevándorlási katasztrófa kapcsán erre az őshonos népre, mert ez a lételemed: a riogatás magas hőfokon tartása, újabb és újabb mandátumok reményében. Amibe most az is belefért, hogy tudatosan remélt előnyök érdekében nyitottan és barátságos módon benyaltál a jól szituált araboknak, hátha ők nem veszik észre gyűlöletbe rándult arcberendezésedet. Mondok én valamit, Viktor! Egyre inkább olyan vagy, mint egy kivénhedt ronda kurva: pénzért bármit megcsinálsz, kár, hogy egyre ritkábbak az ügyfelek.

Ez már tőled is sok, Orbán Viktor! Bár egyelőre megelégedtél azzal, hogy méretes hurkával véres kezedben tagadtad le, hogy disznót öltél, ha így folytatod, holnap a gyerekeidet is letagadod, holnap már egy egyszerű tőmondatban is képes leszel pofán köpni magad. Mielőtt az arabok iránti nyitottság és barátság szellemében tevefarmot nyitnál a mangalicatelep mellé, egyezzünk meg abban, hogy leállsz a gyógyszerekkel! Fogalmam nincs mi a diagnózis, de itt a mi jelenünk, a gyerekeink és unokáink jövője a tét. És tudom, hogy az egyik disznósággal csupán a másikról akarod elterelni a figyelmet, de közben itt lassan kő kövön nem marad. Borzasztó és vérfagyasztó ez a „nyitott és barátságos” ország, amelynek élén egy gyűlölködő, skizofrén őrült áll.

· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr767531848

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: H_A: Magyarország nyitott és barátságos ország: a skizofrén szélkakas pofán köpte magát 2015.06.10. 16:26:01

A Hilton úgy, ahogy volt nem omlott az arab bankárok és Orbán Viktor fejére, és bár a beszéd minden mondata kincs volt, megelégszem azzal, hogy kiemeljek pár esszenciálisan felháborító foszlányt.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szamok embere 2015.06.11. 08:51:39

@igazi Ténytár: "Ekkora, minimum 20%-os (HÚSZ SZÁZALÉK IDEGEN!!!) betelepítésre a világban nem vállalkozott senki, a tatárjárás óta!"

Svájcot kivéve. Oszt működik.

♔batyu♔ 2015.06.11. 08:54:22

Basszus, mennyi Orbános blog van ma:))))

A turistát mindenhol szeretik, a képzetlen bevándorlót pedig sehol. Így van ez az egész világon.

Egyébként ha Mo. nem lenne befogadó ország, a zsidók innen menekülnének és nem pld. a franciáktól, szóval Orbánnak nagyon is igaza van.

♔batyu♔ 2015.06.11. 08:58:14

@Pipas: Igen, a ballibsik láthatóan nem nagyon egyeztettek. Az egyik nap csupa agysebész jön, ostobák vagyunk, hogy nem fogadjuk be őket, a másik nap pedig akkora itt a csóróság, hogy meglátják és azonnal továbbállnak.

Emlékszem arra, amikor kormányon voltak az SZDSZ-es polgármester megakadályozta, hogy a településén bevándorlóknak legyen tábor. Ma lehet, hogy ez küzd a legjobban azért, hogy legyen, merthogy esélye sincs a politikában

fay rodisz 2015.06.11. 09:02:10

@lezsír:

"Ez a rideg valóság a nagyondemokrata nyugaton is."

A rideg valóság a nagyon demokrata nyugaton az, hogy ha nem lennének a csóró illegálisok, akkor a nyugati polgár belefulladna a saját mocskába, mert az aljamunkát jobb elvégeztetni a csórókkal mint megcsinálni helyettük.

lezsír (törölt) 2015.06.11. 09:03:35

@a nagy hohoohooo: a németeknek munkaerő kell, képzett emberek, nem menekültek
LOL, vágod a különbséget?
Előbbi termeli a GDP-t érkezése utáni naptól, utóbbi meg csak eltartott lesz, probléma

te nem tudod, hogy nem ugyanaz a Rio Grandén átvergődve USA-ba szökött guatemalai illegális meg a Google-hez lefejvadászott indiai IT-mérnök helyzete?

A németeknek, kanadaiaknak, ausztráloknak kell a magasan képzett (más költségén kiképzett) munkaerő, az ilyen bevándorlók nem a zöldhatáron bóklásznak, hanem kapnak vízumot. Ahogy a németeknél dolgozik is sok indiai meg paki IT iparban. Nem menekültek, hanem legálisak.

lezsír (törölt) 2015.06.11. 09:10:20

@fay rodisz: a csóró 1000 eurós kaszt létszükséglet nyugaton a társadalomnak
csakhogy ezekből most is több van már, mint amennyi kellene (románok, bolgárok már csatlakoztak a szlovák, magyar, lengyel tömegekhez, lassan a horvátok, szerbek, ukránok, moldávok is megi dulhatnak). Plusz délről olaszok, spanyolok, portugálok, gõrögök özönlenek Németországba, Angliába. Van akkora belső csóró proli tartalék, hogy ne kelljen válogatás nélkül befogadni mindenkit az Unión kívülről. Kívülről jöjjön akit a magas képzettsége miatt hívnak.
És persze a nyugati emberek, akik szociális ellátásokon, benefiteken élnek, nos, ők is felemelhetnék a valagukat.

Legális, képzett, szabályozott bevándorlás, brain drain, külföldi befektetők kellenek. Illegális népvándorlás nem.

♔batyu♔ 2015.06.11. 09:12:47

@lezsír: Pontosan így van. Röhejes, ahogy ezek azt hiszik, hogy Orbán itt mekkora náci, bezzeg Ausztriában és a németeknél. A nyugat.

Az angolul beszélő mérnök maradhat, a többi irány a repülő. A koszovói cigánynak pedig automatikusan repülő, miután lefogyasztották és megvárták, amíg agyon fagyott a sátorban.

Mondogatom is mindig, Orbánnak semmit sem kellene kitalálnia, egyszerűen csak bevezetni az osztrák és az izraeli gyakorlatot. Az ellenzéknek pedig mutogatni, hogy íme két nagy demokrácia gyakorlatát is átvette.

♔batyu♔ 2015.06.11. 09:13:55

@fay rodisz: Nem fulladna bele, csak éppen többet lehetne keresni újságárusítással is.

Macropus Rufus 2015.06.11. 09:16:12

@maxval bircaman szerkesztő: azért az minimum érdekes, hogy ő befogadó országnak deffiniálja azt az országot amit ő teletűzdelt idegen ellenes plakátokkal. Szóval minimum hülye szegény, de inkább valami komoly problémája lehet. Vagy már azt sem tartja számon, hogy kinek mit hazudott már (tudod a hazugság az jó memóriával rendelkezők sportja... nem árt tudni, hogy mikor kinek mit hazudtott az ember)

Macropus Rufus 2015.06.11. 09:17:16

@Szúnyog: te is az a fajta befogadó magyar vagy, akin szerint az ember színe fehér? :o

midnight coder 2015.06.11. 09:22:33

@fay rodisz: Tanulatlan csóróból nyugaton is túlkínálat van. Másrészt az iszlamisták következő generációja már nem fog szart pucolni, de integrálódni sem. Erről a franciák már mesélhetnének.

Macropus Rufus 2015.06.11. 09:24:01

azért az tetszik, hogy a sok jobboldali arc, hogy kiakadt azon amikor a Gyurcsányék bedobták a 23millió román bejövetelének a lehetőségét. :) Észre sem veszik, hogy pontosan ugyan azt csinálják most ők, mint anno a Gyurcsány. Riogatnak olyannal ami még nincs is. Mondjuk az is megérne egy misét, hogy ez az idióta kormány a bevándorlóknak szóló plakátjait miért magyar nyelven írta??? És miért Magyarország területén helyezte el?

a nagy hohoohooo 2015.06.11. 09:24:14

@lezsír: Derága Baro...beszarok ,maradj mint paraszt az ekeszarvánál ,a német nem szállítja el a szemetet,nem tisztít utakat stb...azokat mind a bevándorlóval végeztetik el ..

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2015.06.11. 09:25:57

Úgy látom ma batyu nagyon belehúzott.
Mindenhol szolgálatban van.

Macropus Rufus 2015.06.11. 09:26:03

ja még valami: amikor az osztrákok kirakták a behajtani tilos táblákat a határ osztrák oldalán, a magyar fél egyből padlót fogott. De miért is? Most mi is ezt csináljuk...
Az osztrákok szemszögéből mi csak bevándorlók voltunk nekik, akik fele annyiért se dolgoznak mint a sógor és legalább olyan jól. Ergo: potenciális veszélyt jelentettünk az osztrák munkavállalóknak. Ráadásul még suttyók is vagyunk (tudjátok: magyar ne lopj)... Milyen szarul eset nekünk mi?

Feribácsi650427 2015.06.11. 09:29:48

@maxval bircaman szerkesztő: A Norvégiai Köztársaság? Térképet mellékelj kérlek.

a nagy hohoohooo 2015.06.11. 09:31:48

Lószart mama!Orbán elismerte: csak gumicsont a halálbüntetés ,ezzel friss vért öntött a még
hívő szektájába,s a neonáci Jobbikhoz elkódorgott szavazóihoz beszélt,ennyire egyértelműbb nem volt:a FideSS és a neonáci Jobbik egy és ugyanaz.
A halálbüntetés témát azonnal átveszi a jobbik.
Ezt lelőtték Orbánnal együtt Strasbourgban,erre bedobta a bevándorlók elveszik a munkát a magyaroktól,s megint nem arról beszélt hol az 1 millió általa bedobott új munkahely,közmunka és a külföldiek mínusz.
Ez így lett megtervezve.Munka és felelősségmegosztás.
Egymás közt kiosztják a radikális, konzervatív és polgári témákat és ezek
mentén szlalomozgatnak a szavazóbázis megtartása érdekében.Totális összesimulás megy a háttérben.
Aki szerint korábban mást mondott volna a miniszterÁlnök "úr", az valamit nagyon félreértett.
Már nem emlékszem mit mondtam tegnap, lehet, hogy az ellenkezőjét mint most, de ki nem szarja le ?
Önök úgyis rám szavaznak.
(Taps)

Francot ,visszacsalogató gumicsont a Jobbikhoz elkódorolt FideSS szektának és a fáradt saját szavazóknak frissítő.
Amíg(!) Magyarország az EU tagja,addig ki kell vennie a részét minden olyanból is, ami az EU
tagállamokra nézve kötelezö és nem csak a mazsolát kicsipegetni a sütiböl és várni a jó kis vastag pénzbeli támogatásokat.
Olyan nincs, hogy minden tagállam vállalja a menekülteket, csak Magyarország fintorog és öklendezik tőlük,
viszont ments meg minket churva EU az államcsődtől és nyomd a pénzt, részünről ez lenne a tagságunk lényege....
Mellesleg a legnagyobb szájú keresztények is mi vagyunk, misézünk mi rendesen még a politikusainkért is,de a nyommant menekültek azért már tényleg nem férnek bele a mi keresztény világunkba.
Na,akkor ezt letudtuk. Akkor visszatérhetünk a felcsúti VIP-páholy lelkes törzsszurkolójára, Tarsoly Csabára és az ellopott Questor milliárdokra...
A múlt héten a fatolvaj zsebelt be 400 milliót. , hét végén a Garancsi 440 milliót, ma halljuk ,hogy apuka bányáinál az osztalék 800 millió. És ez így folyik lassan már minden héten. Gömörizsoltból meg van néhány 10( vagy 100) ezer.+ a pereputty.
Ez a nép meg bambán tűri a totális kifosztását . Meg is érdemli.
Orbán elküldte Lázárt Brüsszelbe a Gyurcsány cége miatt, de koppantak!
Ott csücsül jó pár milliárd forinton leszärja hogy mit gondolnak rólaBrüsszelben vagy Pesten. Sőt még örül is neki hogy azt gondolják róla
most jól megdorgálták. Addig is ezzel foglalkoznak, nem pedig értelmes dolgokkal.
Nincs olyan, hogy a nemzeti kultúrához való visszatérés. A kultúra nem egy állandó valami, hanem folyamatosan változik.
Afene se akar a keresztény Európához visszatérni. Orbán térjen már vissza a
föld alá valami elszigetelt kőbányába az övéivel és ott rohadjanak meg együtt a közös múltjukon való siránkozással. A jövő a fejlődés és és a
változás kulcsszavak alatt érhető el.
Ez az egész bevándorlási mizéra azért van, hogy Orbán irányítani tudja a közbeszédet. Buda Cash, Questor, egészségügy helyzete, ápolók helyzete, oktatás helyzete smafu, az a fontos, hogy a bevándorlókat be lehessen varrni, meg hazaküldeni. Ja, meg dumálni róla, mert ez fontos. El kell ismerni Orbán tehetséges ebben, az ellenzék gúzsba kötve, kussol vagy motyog, nem tényezők. A bankok most kapnak lehetőséget, hogy együttműködjenek, remek. Az önkormányzatokat már kilóra megvették, AB, bíróságok, sem szoktak már különvéleményt megfogalmazni. Ez a fránya média még hepciáskodik kicsit, hát irányítani kell a témát.
Tessék, bevándorlás. Rágjátok... dehogy ez mennyire unalmas már.

Hannibal ante portas 2015.06.11. 09:35:41

H_A, az a helyzet, hogy egy faék végtelenszer öszetettebb szerkezet hozzád képest. Primitív, bunkó, buta írásoddal nem a mocskolódás, az ész nélküli Orbán-fóbia a baj, hanem az a végtelen ostobaság és valódi gyűlölet, amellyel mérgezed a környezetedet.

A témához: más dolog, ha a kertkapun beengedsz valakit a kertedbe, mert meghívtad (vagy nem hívtad, csak meg szeretne látogatni) és más az, ha átmászik a kerítéseden és úgy jön be hozzád, vagy még a kerítést is elbontja, hívatlan. Nem annyira komplikált dolog ez, nyilván te is tudod, csakhogy jól esik nektek meg a cimboráidnak a feszó.

Muad\\\'Dib 2015.06.11. 09:36:51

@a nagy hohoohooo:
A bevándorlás szigorítása egész Európában téma. Nem, ezt nem Orbán találta ki. A britek konkrétan a LEGÁLIS munkavállalást is szigorítani szeretnék. Ehhez képest az a viselkedés, hogy az illegális határátlépők közül azokat, akik nincsenek üldöztetve kipateroljuk, igazán nem nagy szám.
A lényeges kérdés az, hogy mivel ez eddig is így volt, mi az istent hisztériázik a fityesz, meg a zellenzék a témán egymást felspanolva?

lezsír (törölt) 2015.06.11. 09:41:18

@a nagy hohoohooo: bevándorló alatt a lengyelt, magyart is érted? Ők legálisak. Tudod, a főnököd is megmondta: közös akartattal létrehozott gazdasági térség.
Az illegálisokkal van a baj, akik a zöldhatáron. Szíria, Irak, Elefántcsontpart, Pakisztán az nincs benne az EU-ban.
Vágod?
A balliberók azt se fogják fel, hogy az illegálisok pátyolgatásával az Unió értékeit, szabadságait ássák alá. Ha mindenki jöhet kívülről, azzal kibasznak a keleti tagállamokból legálisan nyugatra költözőkkel is. Az ő adójukból tartják el a muszlim söpredéket vagy ha egy muszlimnak elmegy az esze és dolgozni akar (nem jellemző), akkor versenyt támaszt a magyar, lengyel, német, francia proli munkásnak. Ha az Unió nyilvánosház a munkavállalás, bevándorlás terén, akkor miért is vennék komolyan más téren?

♔bаtyu♔ 2015.06.11. 09:43:40

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: "Csípem" a magadfajta ostoba gyurcsánycsicskákat.

Egy kurva érvet nem olvasni tőlük, nem, ez azon problémázik, hogy a másik "szolgálatban van".

nu pagagyí 2015.06.11. 09:44:01

Orbán igyekszik ugyanolyan undorító országot teremteni Magyarországból, mint ahonnan a menekültek jönnének. Ott is a kisebbségek és a hatalom hivatalos vallását és ideológiáját nem osztók elleni uszítással kezdődött a romlás.

Hannibal ante portas 2015.06.11. 09:45:05

@Macropus Rufus: Ha te átmész Ausztriába, akkor valószínűleg nem a zöldhatáron mész át, hanem hivatalosan, határátkelőhelyen. És nem papírok nélkül mész dolgozni, hanem az EU tagságod okán és jogán. Persze, feleannyiért, mint az ottaniak. Ez egészen más helyzet. Nem jó, ha a szezon összekeveredik a fazonnal.
Mellesleg, néhány idegenbarát plakát. Igaz, Svájc nem EU tag:

tutiblog.com/wp-content/uploads/2015/06/swiss01.jpg

♔bаtyu♔ 2015.06.11. 09:46:54

@Muad\\\'Dib: Ez a kérdés szerintem eleve túl is mutat a ballibsiken, mert alapvetően nem is politikai, hanem biztonsági kérdés. Az egy dolog, hogy a ballibsik akár a vonat alá is készek feküdni, hogy szerepelhessenek, tehát politikai kérdéssé teszik, de ez az ő bajuk.

Ez amit Orbán csinál, ez nulla, 10 éven belül árammal telített kerítések lesznek, talán már nálunk is.

lezsír (törölt) 2015.06.11. 09:46:58

@Macropus Rufus: "Az osztrákok szemszögéből mi csak bevándorlók voltunk nekik, akik fele annyiért se dolgoznak mint a sógor és legalább olyan jól."

A német területeken a szakszervezet szétkapná a céget, ha feleannyiért dolgoztatna, mint a minimálbér vagy ágazati minimálbér. Nem a bevándorló védelmében, hanem a német, osztrák munkás munkahelyének védelmében!
Pont ez a lényege annak, hogy csak legálisokat (magyar, lengyel stb.) alkalmazhassanak, ne illegálisokat, akikről azt se tudod, hogy az Unióban vannak, nemhogy azt, hogy mennyiért dolgoztatják őket, milyen kutyaólban szállásolják el stb.

♔bаtyu♔ 2015.06.11. 09:49:07

@nu pagagyí: Ahhoz, hogy az annyira undorító legyen, annyit kellene csak csinálnia mint Gyurcsányéknak. Magas infláció, magas és növekvő államadósság, munkanélküliség, csökkenő GDP, nem termelő multik ajnározása, szemkilövetések, stb.

Na most épp az ellenkezőjét csinálja.

Muad\\\'Dib 2015.06.11. 09:50:37

@♔bаtyu♔:
Lófas*t csinálja az ellenkezőjét. Lapátolja ki a pénzt a saját sleppjének, és kétnaponta ellentmond saját magának...

lezsír (törölt) 2015.06.11. 09:50:51

@♔bаtyu♔: csak az a kérdés, hogy kit őriznek, kerítenek majd be azok a kerítések... Az államhatalomtól bármi kitelik.

Az viszont igaz, hogy az illegális bevándorlás témáját pártfüggetlenül, a józan ész alapján kellene megítélni (képzett legálisok jöjjenek, a söpredék ne). De Orbán és az ellenzéke is felhasználta a bolhacirkuszához.

nu pagagyí 2015.06.11. 09:51:23

@lezsír: Az lehet a gond, hogy alkalmatlan vagy mindenféle versenyre, hiszen az EU-val is pont ez a bajod, a külföldi cégek versenyt támasztanak nekünk. Recepted: hülyék vagyunk zárkózzunk be.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2015.06.11. 09:52:08

@Hannibal ante portas: Durva,de jó!:))

@♔bаtyu♔: neked érvet ,barom?!
Na itt van egy:Hát,mert a viktor azt mondta...!

nu pagagyí 2015.06.11. 09:55:50

@♔bаtyu♔: Egy koldus kiegyensúlyozottan tud gazdálkodni, nem költ a jövőre és felzabálja, amit összetarhált.

lezsír (törölt) 2015.06.11. 10:02:20

@nu pagagyí: a verseny jó dolog, erről szól az EU is. Az illegális bevándorlás nem erről szól, hanem arról, hogy milliók felkerekednek, hogy a túlnépesedett országukból olyan helyre költözzenek, ahol a segély több, mint a hazájukban egy kormányhivatalnok bére.
Én nem magyar cégeknek dolgozom, nem magyar nyelven... Ja, de legálisan. Az adómból se stadionépítést, se egyházak kistafírozását, se szülőgépként élő muszlimok eltartását nem támogatnék. Biztos én vagyok a hülye.
Az EU-t a legjobb dolognak tartom a magyar történelemben. Jó lenne nem nyilvánosházzá tenni. Jó lenne ha értelemmel töltenék meg, ha az emberek magukénak éreznék. Én elsősorban liberális európainak tartom magam, csak utána magyarnak.
De te miért akarsz a számba adni olyasmit, amit nem írtam, mondtam? Ócska trükk picinyem...

♔bаtyu♔ 2015.06.11. 10:02:35

@Muad\\\'Dib: Gondolom nem árulok el titkot, hogy a pártok bizony lapátolják ki a pénzt saját sleppjüknek. Az USA filmek javarésze épp erről szól.

Az, hogy 2 naponta ellentmond magának pedig nem értem miért foglalkoztat. Nem tudsz tőle aludni? Inkább figyeld a GDP, CDS, munkanélküliség, export-import alakulása, turizmus, közbiztonság és hasonlókat. Én is ellentmondok magamnak 2 napon belül, de szerintem te is.

♔bаtyu♔ 2015.06.11. 10:04:42

@lezsír: Szerintem az ellenzék feküdt itt ostobán a vonat alá, de az nyilvánvaló, hogy Orbánék ezt kihasználják. Ilyen a politika. Nem Orbán tehet arról, hogy Rózsi néni és sanyi bácsi nem akar ténfergő segélyen éldegélő, be betörögető afgánokat látni a főtéren, van bőven ott elég hasonló cigány is.

lezsír (törölt) 2015.06.11. 10:06:25

@Macropus Rufus: "a sok jobboldali arc, hogy kiakadt azon amikor a Gyurcsányék bedobták a 23millió román bejövetelének a lehetőségét"

A határontúliakkal kapcsolatos dologban én úgy véltem anno, hogy az EU-s tagság majd megoldja a problémát. Nem lelkesedem a határontúli magyarokért, hogy finoman fogalmazzak... Nem támogattam volna a magyar útlevéllel megszórásukat.
De amit Gyurcsány csinált, az is undorító volt.

♔bаtyu♔ 2015.06.11. 10:07:48

@nu pagagyí: Na igen és egy koldus nem stadionokat építtet, nem BKV buszokra költ, hanem jó drága devizahitelből fedezi a nyugdíjakat.

Te nem is nagyon vágod, hogy Gyurcsányék mibe buktak bele. Szerintem te azt hiszed, véletlen volt.

♔bаtyu♔ 2015.06.11. 10:09:25

@lezsír: ". Nem lelkesedem a határontúli magyarokért, hogy finoman fogalmazzak... Nem támogattam volna a magyar útlevéllel megszórásukat."

Mert nem értetted, miért nagyon lényeges ez. Gyurcsány viszont azt megértette, miért nagyon nem jó ez nekik.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2015.06.11. 10:13:46

@♔bаtyu♔: Mert ugyanolyan elvtelen gerinctelen szarházi féreg vagy,mint a gazdád!

chrisred 2015.06.11. 10:13:48

@maxval bircaman szerkesztő: Azért egy évtized alatt leeshetett volna, hogy azok a szomszédos országban élő magyarok, akik szaktudással és munkakedvvel rendelkeznek, egyáltalán nem akarnak nálunk dolgozni. Inkább mennek nyugatra, ahol meg is fizetik őket. Ezért ők nem jelentenek megoldást a munkaerőpiaci problémáinkra.

lezsír (törölt) 2015.06.11. 10:22:45

@Hannibal ante portas: Ez maga a FASIZMUS!
Remélem a "demokratikus" ellenzék (és élén Gyurcsány Ferenc) holnap már megy is tüntetni a svejci követség elé, égetnek majd svejci frankot meg összetörnek pár svejci órát tiltakozásképpen.

Fehér bárány kirúgja a feketét a svejci zászlóról... Ez már majdnem holokauszt!
Európában már nincs hely az IGAZI demokratáknak, ezért kénytelenek Bissau-Guineába menekülni a kis vagyonkájukkal és ott útlevelet szerezni, új életet kezdeni.

No parmesan!
Vagyis
No pasaran!

chrisred 2015.06.11. 10:23:10

@lezsír: "Képzett legálisok jöjjenek, a söpredék ne."
Ezért öngól a xenofób plakátkampány, pont azokat riasztja el, akikre szükségünk lenne. A menekültnek nem számít, neki az a fontos, hogy ott ne legyen, ahol eddig volt. Aki viszont választhat, melyik országban értékesítse a szaktudását, nyomban lehúz minket a listáról.

♔bаtyu♔ 2015.06.11. 10:23:13

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Te miért nem várod a haverodat az MSZP liftjében? megvárod a munkaidő végét?

Ócska kis buzeráns gyurcsánycsicska:))

♔bаtyu♔ 2015.06.11. 10:24:49

@chrisred: Az idáig is lehúzott bennünket, hiszen nem tud magyarul.

Aki értelmiségként itt ragadt, az 90%-ban itt is végzett. Akiket én ismerek, az pld. mindegyik.

Nicktolvaj 2015.06.11. 10:26:03

Ezek tényleg nem veszik észre, hogy minél jobban vergődnek a plakátrongálással, annál nagyobb gyűlöletet szítanak maguk ellen az országban.

Kimenni persze a blogger se merne az emberek közé, hogy IRL kérje ki a véleményüket a támogatottságukról, mert nyilván tudja, hogy úgy járna, mint a Kettős mércés zsidó provokátorok, akik magánterületre nyúlkáltak be, utána meg sírt a pofájuk, kogy a tulaj rájuk uszítotat a kutyákat.

kettosmerce.blog.hu/2015/06/10/abszurd_es_veres_sztori_lett_egy_plakatfestesbol_a_rendorseg_mar_buncselekmeny_miatt_is_nyomoz

chrisred 2015.06.11. 10:30:28

@♔bаtyu♔: Igen, nagyon sok oka van annak, hogy miért nem vagyunk sikeresek a külföldi szakemberek integrációjában. De az ország érdeke az lenne, hogy ezelnek a számát csökkentsük, ne pedig növeljük.

♔bаtyu♔ 2015.06.11. 10:30:30

@Nicktolvaj: Na most azért remélem, a rendőrség a magánterületre behatolni akarást tekinti bűncselekménynek.

Nicktolvaj 2015.06.11. 10:33:35

@♔bаtyu♔:

Olvastad a posztot? :D

A szarházi metéltek olyanokkal érvelnek, hogy ők "csak pár csíkot húztak" a plakátra.

Meg hogy nem is rongálás volt, "csak pár ecsetvonás"

Az embernek most már tényleg kifordul a gyomra ettől a jellemtelen csürhétől.

Macropus Rufus 2015.06.11. 10:34:08

@lezsír: "A ballibek nem fogják fel, hogy az általuk pátyolgatott muszlim bevándorlással egy olyan társadalmat készítenek elő,"
mert ugye bevándorló CSAK és kizárólag muszlim lehet...
Értem én.

lezsír (törölt) 2015.06.11. 10:36:37

@chrisred: a plakátkampány hülyeség, hol írtam olyat, hogy nem az?

A képzett bevándorlót nem a plakát riasztja el, hanem a bérszínvonal.
Egy képzett bevándorló megy nyugatra egyből. A határontúli magyar is megy, pedig Orbánék azt hitték azok majd megállnak könnyes szemmel a magyaroknak hálásan magyar minimálbérért dolgozni.

A semmirekellő, illegális menekült is nyugatra tartana, de azt vissza fogják fordítani oda, ahol schengeni területre lépett (Magyarországra).

Eredmény:
-vannak plakátok jó drágán, magyar nyelven
-ellenplakátok is lesznek jó drágán
-határontúli magyarok meg a képzett legális bevándorlók mennek nyugatra, mert nem fognak 100ezerért melózni Magyarisztánban
-a menekültek is mennének nyugatra, de nem engedik őket az osztrák sógorok meg a nagyondemokratikus németek, így a nyugatról a schengeni határra visszapenderített illegálisok szépen gyűlnek majd a magyar pusztában. Ők azok, akik csak költséget, problémát jelentenek, akik nem kellenek a német gazdaságnak mert semmire se jók.
Csodás.
Ja és van egymillió vagy még több roma is az országban.
Überfasza!
Ja és az egész bolhacirkuszt te fizeted meg én.
Olcsóbb lenne egy szögesdrót kerítés a déli határra.
A receptet kérjék el a magyar hatóságok a demokrácia nagy szakértőitől, az amerikaiaktól és izraeliektől. Náluk már bevált.

♔bаtyu♔ 2015.06.11. 10:36:52

@chrisred: Na most a legfőbb problémát nem a külföldiek beáramlásának a hiánya okozza, hanem a magyarok távozása. Egyébként sokkal előnyösebb a magyar szakemberek itthon tartása, illetve újak képzése, mint a külföldi értelmiség integrálása.

Az angolul beszélő külföldi értelmiségi egyébként pontosan tudja, hogy hol milyen lehetőségek várják, ahogy te is tudod. Ő aztán magasról szarja le, hogy totálisan képzetlen szerencsétlen társait Mo. kiutasítja, ahogy téged sem érdekel, ha egy magyart kibasznak kanadából.

♔bаtyu♔ 2015.06.11. 10:39:22

@Nicktolvaj: Szerintem magukkal basznak ki, mert ha a rendőrség nem lép fel ellenük, akkor ez szabad kezet ad ahhoz is, hogy az ő plakátjaikat kezelésbe vehessék.

Ha most itt azokat vegzálják, akik magánterületüket védték, akkor az azt jelenti, hogy akár be is mászhatsz a libsihez tönkretenni egy plakátot.

Az mondjuk, jól látszik, hogy a nép nem igazán támogatja ezeket.

lezsír (törölt) 2015.06.11. 10:39:24

@Macropus Rufus: nem, lehet fekete afrikai is.
Ezzel úgy nagyjából 99%-át le is fedtük az illegálisoknak. Muszlimok plusz fekák. Vagy egyenesen ezek kombója.

Nicktolvaj 2015.06.11. 10:40:03

"Nem tudom mi ez, de ijesztő. Az országot elárasztó xenofób plakátok árnyékában Orbán Viktor arról elmélkedik, hogy ezer éve és még régebb óta imádjuk az arabokat."

1. Semmi bajunk nincs a törvényeinket betartó, az országba útlevéllel, vízummal, munkavállalási engedéllyel, költőpénzzel, a LEGÁLIS belépési pontokon érkező arabokkal.

2. Ám MINDEN létező eszközzel fel kell lépni a személyazonosító okmányok nélkül, a zöld határon át, a magyar államhatárt megsértve érkező, a befogadó táborok környékét terrorizáló csürhe ellen - ha kell, műszaki határzárral, és éles lőfegyverek használatával is.

Ha a posztoló nem így gondolja, akkor sürgősen íratkozzon fel a várólistára, agybeültetésre.

logikusan@ · http://logikusan.blogspot.hu 2015.06.11. 10:41:01

Kormányinformáció:

ARROGÁNS, HAZUG, KÉPMUTATÓ, KORRUPT, SUNYI, DILETTÁNS, NAGYPOFÁJÚ, HITVÁNY, GYŰLÖLETKELTŐ, GERINCTELEN, NEMZETELLENES, ALJAS, TOLVAJ BANDA.

(Ez általános vélemény, és többszörösen igazolt tény, ezt kéne plakátokkal, médiával, trollkodással, bárhogyan és bármi áron a szőnyeg alá söpörni. Igaz Birka?)

♔bаtyu♔ 2015.06.11. 10:47:23

@Nicktolvaj: Gondolom, a blogger kertjében egymásnak adják a kertkapu kilincsét a hívatlan látogatók, ő pedig még meg is vendégeli őket. Á dehogy, nem kell cserébe a kertet felkapálni, hiszen az már munkatábor lenne.

Ezek tulajdonképpen ezt támogatják.

Nicktolvaj 2015.06.11. 10:47:32

"Ez már tőled is sok, Orbán Viktor! Bár egyelőre megelégedtél azzal, hogy méretes hurkával véres kezedben tagadtad le, hogy disznót öltél"

Hülye vagy te, blogger.

Pont a te fajtád az, amelyik festőhengerrel a kezében tagadja, hogy plakátot rongált :)

Sőt, még neki áll feljebb, és még ahhoz is van pofája, hogy hőbörögjön, mert a tulaj lekapta menekülés közben a biciklijéről, és a fejébe akarta verni, hogy nem mászunk fel magántulajdonú kerítésre, hogy benyúlkáljunk a pemzlivel a magántulajdonú portára :)

Zár Balta 2015.06.11. 11:01:30

Rohadtatok volna mind az anyátokba !
Éljen az Anarchia !

Nicktolvaj 2015.06.11. 11:25:21

@♔bаtyu♔:

Komolyan nem térek magamhoz ennek a szarházi, mocskos csürhének a provokatív arroganciájától.

A Kettős mérce egyenesen írja, hogy

1. "A Kettős Mérce két szerzője hétfő este fél tizenkettőkor elindult kormányzati gyűlöletplakátot lefesteni"

Vagyis a büdös libsije úgy gondolja, hogy az ellenvéleményt NEM tolerálni kell, hanem eltüntetni.

2. "Autós üldözésbe, erőszakos fenyegetésbe, kutyákkal riogatásba futottak bele. "

A büdös libsije nem azt írja, hogy a TULAJDONÁT VÉDŐ polgár tette szóvá a birtokháborítást, uszította rá a kutyát, majd ment utána, hogy a helyszínen tartsa a két bűnelkövetőt, amíg kijönnek a zsaruk. Úgy állítja be magát, mintha nem elkövető, hanem sértett lett volna.

3. "Az ezeket elkövetők ellen nem lépett fel a kiérkező rendőrség."

A büdös libsije úgy képzeli, hogy a rendőrségnek NEM az ELKÖVETŐK, hanem a tulajdonát védő polgár ellen kellene fellépnie.

4. "Nem úgy a plakátra néhány csíkot rajzoló fiatalokkal szemben"

A büdös libsije nem azt írja, hogy magánterületre másztak fel, hogy birtokot háborítsanak, meg hogy rongáljanak, hanem azt írja, hogy "rajzoltak néhány csíkot" a magánterületen álló objektumra.

5. "A plakát egy magánház telkén volt, de a kerítéshez nagyon közel"

A büdös libsije szerint ha valami nagyon közel van egy magántulajdonú ingatlan területén a szintén magántulajdonban lévő kerítéshez, akkor fel lehet mászni a kerítésre, és meg lehet rongálni, ami "nagyon" közel van.

6. "Kb. 3 festékcsíkig jutottunk, amikor a házból elkezdett kikiabálni két férfi, főleg olyan dolgokat, hogy „Takarodjatok!, Megölünk titeket!, Széttépnek a kutyáink!”"

A büdös libsije szerint felháborító, ha a tulajdonos elzavarja a birtokháborító rongálókat.

7. "ekkorra a két fickó, aki kifele kiabált a házból (ami ekkor kb. 2 sarokra volt) bepattant a kocsijába és elindult felénk elég gyors tempóban. Visszapattantunk a biciklikre, ők néhány száz méteres, elég nagy sebességű autós üldözés után befaroltak elénk"

A büdös libsije szerint nem az a szar ember, aki birtokháborít meg rongál, hanem az a szar ember, aki TULAJDONOSKÉNT és SÉRTETTKÉNTa rendőrség kiérkezéséig ottfogja a birtokháborítókat.

8."Mindketten a földre zuhantunk, aztán miután felugrottunk megragadott, és tovább üvöltött, hogy „Megvagy, megöllek!”"

A büdös libsijének van pofája azt hazudni, hogy a sértett dulakodás közben életveszélyesen megfenyegette őt, a birtokháborítót.

9. "A másik, idősebb férfi is kiszállt a kocsiból és elkezdett felénk futni, de pár méter után hatalmasat esett, ekkor vágta meg elég komolyan a kezét."

A büdös libsijének van pofája azt állítani, hogy a sértett nem dulakodás közben sérült meg, hanem azért, mert "hasraesett" futás közben.

10. "sak álltunk az utcán, ők üvöltöttek (egyértelműen be voltak rúgva), "

A büdös libsijének van pofája a tulajdonát védő sértettet azzal rágalmazni, hogy az be volt rúgva.

kettosmerce.blog.hu/2015/06/10/abszurd_es_veres_sztori_lett_egy_plakatfestesbol_a_rendorseg_mar_buncselekmeny_miatt_is_nyomoz

Nincs aljasabb, mocskosabb, alávalóbb ember egy büdös, mocskos, jellemtelen, gerinctelen féreg hazaáruló liberálisnál.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.06.11. 11:32:29

jó lenne legalább 1-1 bekezdést vagy mondatot cáfolni a posztból, de nem nagyon lehet találni olyat...

csak egy néző 2015.06.11. 11:44:10

Bravó Orbán Viktor, Takony Árpi, Finkelstein. Elértétek a célotokat ezzel a plakát hisztériával.
A bevándorlók leszarják a magyarok pedig egymás torkának estek, ez csak megér neketek 300 milliárdot. Most még majd jön a ktya párt az ő plakátjaival a helyzet mégjobban elfajul majd, közben a bevándorlók zavartalanul özönlenek ide és mennek is tovább, már akiket nem kapnak el. A megoldásra pedig egyik oldalon sincs ötlet, viszont marha jól lehet anyázni és nem foglalkozni az itthoni sunyi mutyikkal.
Erre lehet mondani, hogy ügyes.

illaim 2015.06.11. 11:57:36

Magyar birka balladája

Csak fű legyen, és elég víz!
Ha bepiszkítva, az se baj.
Pállott szájamban az íz,
százhatvan éve nem zavar…?

Jobb a lónak, nincsen szarva,
Rőt sörénye korona,
nem ölik meg készakarva,
sorsa mégis mostoha.

Bár a vize sokkal tisztább,
s becézik, ha jól szalad,
én maradok birka inkább
büdös vagyok, de szabad!

Szabad vagyok, azt hiszem..?
E zöld mező az otthonom.
Kutyák. Őrzik életem…?
Mért ugatnak, nem tudom.

Csak fű legyen, és némi víz!
A sovány magyar falathoz.
Gazdáimból van vagy tíz,
aki rajtam alkudoz’!

A farkasoktól félek én,
Törött szarvam nem hegyes
De ha csendben tűrök én,
lehet, hogy majd mást keres!

Mikor holnap kél a nap,
s én birkamódra bégetek.
Bundámtól megfosztanak,
…s én bámulom a kék eget!

Ha bárányom elviszed,
megsiratom hangosan.
De én mindent elhiszek,
Büszkén adom magamat.

Csak víz legyen!… a zöld füvön
Mert a vértől félek én.
Maradjon a kő kövön!
Csak nyugalmat kérek én.

Elvették a házamat,
bárányomat levágták!
Nem engednek távolabb,
vizemet is megitták.

De még ott a zöld füvem!
Bár ki tudja? Még enyém?
Kölcsön kapott életem
Mondd meg Magyar!- ennyit ér?

csak egy néző 2015.06.11. 12:15:28

@csak egy néző:
300 milliárd természetesen 300 millió.

turista a saját országában 2015.06.11. 12:17:00

@maxval bircaman szerkesztő: A határárotúli magyar közösségeket nem helyben kellene inkább megtartani? Megőrizve intenditásukat, kultúrájukat? Nem ez utóbbi lenne a nemzetstratégiai feladat, amit a magyar állam lehetőségeihez képest támogat?

Nicktolvaj 2015.06.11. 12:50:42

@turista a saját országában:

"A határárotúli magyar közösségeket nem helyben kellene inkább megtartani? Megőrizve intenditásukat, kultúrájukat?"

Az ideözönlő fekete-afrikai, meg az "arab tavasz" következményeitől besokallt népeket nem helyben kellene inkább megtartani? Megőrizve intenditásukat, kultúrájukat?

Kik is tehetnek arról, hogy ezek a népek mind Európába akarnak özönleni?

Nicktolvaj 2015.06.11. 12:52:00

@doggfather:

"jó lenne legalább 1-1 bekezdést vagy mondatot cáfolni a posztból, de nem nagyon lehet találni olyat..."

Agy nélkül valóban neház lehet.

Nicktolvaj 2015.06.11. 12:53:53

@csak egy néző:

"a magyarok pedig egymás torkának estek"

Dehogy estek a magyarok egymás torkának.

Az idegen érdekeket elvtelenül, PÉNZÉRT képviselő libsi csürhe próbálja a higgadt, többségi magyar társadalmat kóstolgatni.

Pipas 2015.06.11. 13:05:13

@♔bаtyu♔: "Az mondjuk, jól látszik, hogy a nép nem igazán támogatja ezeket."

Itt van a kutya elásva. A kormány rendre eléri, hogy az ellenzék színt valljon és szembehelyezkedve a többség akaratával ellehetetlenítse magát.

A ballibek eleve vesztes pozícióba vannak, bemattolták magukat. Éveken keresztül mocskolták a fideszt és a kormányt úgy általában, így ma már nem tehetik meg, hogy egyetlen döntéssel is egyetértsenek. Ezért aztán a kormánynak nincs más dolga mint felbobni egy népszerű, széles tömegek által támogatott témát és megvárni, amíg az ellenzék szépen elássa magát. :)

A ballib pártok lépésről-lépésre elhatárolódnak a ballib választóktól. :) Olyan ez mint amikor a Gyurcsány kiment "cigány vagyok" táblával a nyakába akasztva tüntetni. Liberális volt, meg tényleg, és hű, meg hát... csakhogy a választói szép csendben elkönyvelték, hogy "a Gyurcsány cigány", aztán szépen nem szavaztak rá. Mert *ennyire* azért nem liberálisok. :D

csak egy néző 2015.06.11. 13:14:39

@Nicktolvaj:
Azt meg te meg a fajtársaid döntitek el, hogy ki a magyar te baromarcú?

nemszólokmégegyszer 2015.06.11. 13:49:35

@Szúnyog: Te miaf@szt keresel itt? Húzzál fidess.hu-ra. Gyökér.Ha az ilyen homofób buzik miatt elesünk az évi 15 milliárd eurótól, Viki meg Kósa személyesen tapossák ki a beled, mert nem lesz mit ellopni. Barom.

Nicktolvaj 2015.06.11. 13:53:18

@csak egy néző:

"Azt meg te meg a fajtársaid döntitek el, hogy ki a magyar te baromarcú?"

Pár napja még arra vertétek a faszotokat, hogy Magyarország multikulti ország.

Azóta már elfelejtettétek, hogy ebben az országban több, mint 25-féle etnikum él, ami között csak az egyik a magyar etnikum? :DDD

csak egy néző 2015.06.11. 14:02:09

@Nicktolvaj:
Te melyik etnikumhoz tartozol kiskancsó?

a nagy hohoohooo 2015.06.11. 15:50:19

@Pipas: : Besírok a röhögéstől brhhüüüü...most már biztos,hogy nem a tanáraid voltak a hülyék,hanem a nemzőid részegek,mint az összes jobbernek.
"Ha ez mind igaz a bevándorlókról, az tényleg durva.
Egy új népvándorlás zajlik éppen, charterjáratokkal küldik vissza Nyugatról a bevándorlók százezreit Magyarországra, elveszik előlünk a munkát. Orbán Viktor, Kósa Lajos és más fideszes politikusok ilyesmikkel érvelnek, amikor a bevándorlás megfékezésének szükségességét hangoztatják. Megnéztük, mennyiben állják meg a helyüket leghatásosabb mondatok.

Menekültek ezreit toloncolják vissza

Kósa Lajos múlt héten kongatta meg a vészharangot, amikor azt mondta: a nyáron charterjáratokkal küldik majd vissza a német, svájci és francia hatóságok azokat az illegális bevándorlókat, akik Magyarországon léptek be az EU területére. A politikus szerint így 160-200 ezer embert kell visszafogadnia Magyarországnak az uniós szabályok, az úgynevezett dublini eljárás miatt. Volt olyan fideszes politikus, aki egy háttérbeszélgetésen több százezres, menekültekkel teli sátorvárosról beszélt, amelyet a kormány lesz kénytelen felhúzni.

A kijelentés nem igaz. Az osztrák kormány április végén valóban elfogadott egy koncepciót, amely július 1-jével jelentősen átalakította volna az ottani menekültügyi eljárásrendet. Eszerint a biztonságos harmadik országokból (pl. Koszovó) érkező menedékkérők esetében lehetővé tették volna a gyorsított, 10 napos menekültügyi vizsgálat lefolytatását. A menekülteket tartományonként kialakított befogadóállomásokon szállásolták volna el, s amennyiben kérelmüket elutasítják, nem kapták volna meg a mostani 20 euró/nap támogatást. A koncepció parlamenti elfogadása azonban egyelőre elakadt.

Az osztrák bevándorlási hivatal vezetője múlt heti sajtótájékoztatóján azt mondta: a jövőben is minden kérelmet egyénileg bírálnak el, és nem fognak tömegesen migránsokat deportálni. Osztrák forrásaink szerint sincs szó ezrek Magyarországra utaztatásáról. Az viszont tény, hogy Ausztria buszokkal, chartergépekkel a jövőben több koszovóit toloncolhat majd haza.

A koszovóiakkal szemben ugyanis Németország és több más tagállam is azt a gyakorlatot követi, hogy közvetlenül Koszovóba küldik őket vissza. Ez olcsóbb, mintha visszautaztatnák őket Magyarországra, ahonnan ismét távozhatnak, és újra felbukkannak Nyugat- vagy Észak-Európában.

A bevándorlási hivatal adatai szerint tavaly mintegy 30 ezer menedékkérő hagyta el Magyarországot, és ment nyugatra, még mielőtt döntés született volna a kérelmükről. Ezek közül nyolcezer esetben ismerte el Magyarország, hogy az uniós szabályok szerint itt kellene lefolytatni a menekültügyi eljárást. Ehhez képest alig több mint nyolcszáz embert sikerült visszaküldeni Magyarországra. Nem valószínű, hogy egyik évről a másikra ez a szám több százszorosára ugrana.

Ez nem bevándorlás, ez már egy új népvándorlás

„Az európai civilizáció visszafordíthatatlanul megváltozhat, ha nem kezeljük megfelelően a modern kori népvándorlást”, mondta Orbán Viktor bő egy hete egy konferencián. Azóta a CÖF és más fideszes politikus is ugyanezt a kifejezést használta a migrációra.

A kijelentés részben igaz. Arról nincs szó, hogy a klasszikus, történelemből ismert népvándorlásokhoz hasonlóan egész népcsoportok keresnének maguknak új területeket akár harccal is, hogy aztán függetlenítsék magukat a „befogadó” államtól. Az viszont tény, hogy az ENSZ adatai szerint Európában 1990-ben 50, most 72 millió migráns élt illetve él, és a bevándorlók száma évente nagyjából 1,5-2 százalékkal (azaz kb. egymillió emberrel) nő. A növekedés ugyanakkor – ami egyébként a többi kontinenshez képest átlagosnak mondható – 2000 és 2010 között volt a legerősebb. Az EU adatai ezt annyival árnyalják, hogy az egymilliós szám úgy jön össze, hogy évente nagyjából 3 millió bevándorló érkezik Európába, és 2 millióan vándorolnak ki.

Egy 2011-es tanulmánygyűjtemény szerint jelenleg arányában kevesebb bevándorló él a világon, mint a 19. században, és a fejlődő országok egymás közti migrációja jelentősebb, mint a fejlett világba való bevándorlás.

Folyt,köv:

a nagy hohoohooo 2015.06.11. 15:52:49

@Pipas:
..
Aki nem áll meg az első biztonságos országban, hanem továbbmegy, az már nem menekült

Kósa Lajos nyilatkozta ezt a VS.hu-nak, és hasonlókat mondott Rogán Antal is a Fidesz-frakcióülésen hétfőn. Ő az ülésen részt vevő forrásaink úgy fogalmazott, hogy „többségük nem a hazájából menekülő, életét féltő szerencsétlen, hanem dörzsölt szerencsecsináló, aki, miután rajtakapták az illegális határátlépésen, háromnyelvű ügyvédi papírt hajtogat elő a zsebéből arról, hogy politikai menekült”.

A kijelentésnek nagy jóhiszeműséggel lehet némi valóságtartalmat tulajdonítani. Egyrészt a statisztikák szerint (lásd részletesebben cikkünk ezzel foglalkozó részét) a menekültkérelmeket beadók 77 százaléka koszovói albán – rájuk lehet azt mondani, hogy nem az életüket mentették azzal, hogy elhagyták hazájukat, de ők jellemző módon nem is hozzánk készülnek, hanem nyugatabbra. A többi 23 százalék zöme része azonban Irakból, Szíriából és Afganisztánból jön – őket azért komoly csúsztatás dörzsölt „szerencsecsináló"nak (értsd: szerencselovag) nevezni.

Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság alelnöke és Simon Ernő, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága magyarországi szakértője is azt mondta, való igaz, hogy az embercsempészek néhány alapvető ismerettel ellátják azokat, akiket Magyarországra hoznak. Például arról, hogy beadhatnak menekültkérelmet, ennek hiányában zárt szállásra kerülhetnek, illetve visszatoloncolhatják őket biztonságosnak tartott harmadik országba. De három nyelvű ügyvédi papírral még egyikük sem találkozott.

A politikusi kijelentések egyébként jogilag értelmetlenek: a menekültekről szóló genfi megállapodás (amihez Magyarország is csatlakozott) egyértelműen megállapítja: mindenkinek jár a méltányos, tisztességes, egyéni elbíráláson alapuló menekültügyi eljárás, aki egy adott országban menekültkérelmet nyújt be. Függetlenül attól, hogy honnan érkezett. Azt pedig az alaptörvény XIV. paragrafusa is kimondja, hogy „Magyarország – ha sem származási országuk, sem más ország nem nyújt védelmet – kérelemre menedékjogot biztosít azoknak a nem magyar állampolgároknak, akiket hazájukban vagy a szokásos tartózkodási helyük szerinti országban faji, nemzeti hovatartozásuk, meghatározott társadalmi csoporthoz tartozásuk, vallási, illetve politikai meggyőződésük miatt üldöznek, vagy az üldöztetéstől való félelmük megalapozott”. Ebben sincs szó semmilyen megkülönböztetésről annak tekintetében, hogy honnan érkezett a kérelmet benyújtó. Szerbia egyébként az ENSZ és az EU szerint sem tekinthető biztonságos harmadik országnak.

Elveszik a munkát

A kormány nemzeti konzultációjában és plakát- illetve reklámkampányában is hangsúlyos elem, hogy a migránsok elveszik a munkahelyeket a magyaroktól.

Nem igaz. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint 2014-ben 4700 munkavállalási engedélyt adtak ki külföldieknek. Túlnyomó többségében ukránok, kínaiak, japánok és amerikaiak kapták ezeket. Olyan ország, ahonnan a kormány kommunikációja szerint gazdasági bevándorlók érkeznek, csak egy van a listán, mégpedig Koszovó, 254 fővel. Ez aligha befolyásolja érdemben a több mint 400 ezer magyar álláskereső esélyeit.
Mi álljuk a számlát

A kormánypárti politikusok a magyar adófizető érdekeire hivatkozva is érvelnek amellett, hogy miért kéne visszafogni a migrációt. Kósa Lajos múlt héten a Tv2 egyik műsorában azt mondta, az illegális bevándorlók eltartását a magyar költségvetés fedezi, „az Európai Unió erre lényegében semmit” sem ad.

Nem igaz. Az Európai Uniótól Magyarország 2007-2011 között 33,7 millió eurót kapott a Külső Határok Alapból, 3,6 millió eurót a Visszatérési Alapból, 4,1 millió eurót az Európai Menekültügyi Alap, 6,9 millió euró az Európai Integrációs Alapból. Ami az idei évet illeti: 2015-ben a költségvetés a menekültügyre 4,027 milliárd forintot fordít. Ebből 3,546 milliárd forintot az Európai Unió áll, a magyar államtól érkező finanszírozás 481,1 millió forint, vagyis a teljes összeg mindössze 12 százaléka.

Plakátok nélkül is markáns vélemény van Magyarországon a bevándorlókról

Így védte a plakátkampányt Turi-Kovács Béla, és joggal: a Tárki májusban publikált felmérése szerint idén minden korábbinál erősebb lett Magyarországon az idegenellenesség: a válaszadók 46 százaléka nevezhető idegenellenesnek, és csak 9 százalék barátságos. A fennmaradó 45 százalék úgynevezett mérlegelő, vagyis nem utál eleve minden idegent, de például az arabokat 94 százalékuk elutasítja, és 70–80 százalék felett van a kínaiak, az afrikaiak és a románok visszautasítottsága is (a nem létező, csak a felmérés kedvéért kitalált pirézeket sem látná szívesen a mérlegelők 60 százaléka)."

Pipas 2015.06.11. 15:55:09

@a nagy hohoohooo: "Folyt,köv: "

Ne erőltesd magad, senki sem olvassa. Változtasd meg a nickedet, mond azt, hogy aki ezt a nicked használja az rasszista mert a neved már sértő rád nézve és ma már abszolút tilos használni.

Elhasználtad, tútóttad b+.

a nagy hohoohooo 2015.06.11. 15:56:08

@Pipas: Aki hülye az is marad...
"
Két év alatt hússzorosára nőtt a bevándorlók száma

Részben igaz, a Magyarországon menedéket kérők száma meredeken emelkedik. Míg 2014 januárja és novembere között 28702 migráns kért menekült státuszt, az év utolsó két hónapjában 14075-en, vagyis tavaly összesen 42777-en voltak. Egy évvel korábban, 2013-ban összesen érkezett 18900 kérelem a hatóságokhoz, 2013-ban pedig mindössze 2104-en. Az ezer főre jutó menedékkérők számában Magyarország 2.9-es értékkel a második, igaz, messze leszakadva a 7.76-os értéket produkáló Svédországtól. (Utánunk Ausztria következik 2.68-al.)

A bevándorlási hivatal adatai szerint június 7-ig idén összesen 52 312 menekültkérelmet adtak be, vagyis a tendencia idén is meredeken emelkedő, mivel heti átlagban 2000-2700 a kérelmek száma. A kérelmet benyújtók 77 százaléka ugyanakkor koszovói állampolgár, ők nem akarnak az országban maradni, hanem megpróbálnak továbbmenni Ausztria, Németország felé (ők azok, akik tavasszal egy ideig a Keleti pályaudvaron csöveztek), onnan viszont jellemzően hazatoloncolják őket."
http://vs.hu/kozelet/osszes/ha-ez-mind-igaz-a-bevandorlokrol-az-tenyleg-durva-0611?utm_source=hrkrs&utm_medium=rss&utm_campaign=main#!s37

Na énekeljétek szépen batyuval és többi balfasszal a Rebublic dalát :aki hülye az is marad...

a nagy hohoohooo 2015.06.11. 15:58:35

@Pipas: A fene se akart bárkit meggyőzni, én csupán világítok azoknak akik látni akarnak és igénylik, értik, tanuljanak,érveljenek,győzzék meg magukat , hogy mi a helyes, hibákkal és tévedésekkel bőségesen megvert embereket tévedhetetlenként nem kezelek.
Én nem vagyok hajlandó beállni abba a sorba, szeretem magam kialakítani a véleményemet, szeretem megosztani bárkivel, de gyűlölöm, ha valaki odaáll lebaxni azért, mert ő valamit máshogy gondol, persze a konkrétumokat mellőzve.
A pont ott kezdődik, hogy a nagyonmélymagyar mindig szeretette a segget. Legyen az külföldi vagy belföldi... pont 2. Ha valaki jobb vagy okosabb ,vagy van véleménye, esetleg még el is mondja, az eleve hülye vagy rossz... pont 3. Annyira hagyta magát megvezetni és félni eme csodás nép, hogy Orbánnak irtó egyszerű dolga van ezzel meg azzal riogatni a népet....
„Itt igaz a mondás: az én hátamon szántani is lehet, csak nemzetiszínű legyen az eke.” És Orbán az élő isten képe legyen rajta.
De azé'örömet okoznak ezek a beszólogató,elbutult szektás trollok ,Orbánhívők,nem kicsit,nagyot ,sose lesz végrendeletük,azt uis valahogy úgy kezdik :szellemi képességeim teljes birtokában...

a nagy hohoohooo 2015.06.11. 16:00:24

@Pipas: De bocsi,tom,tom döglött oroszlánba nem illik belerúgni,de mindig irigyeltem gyerekkoromban a szomszéd falu gyerkőceit ahogy az uccán a lócitromokat rugdosták....most én élvezem.
Nem kéne osztani azt amiből az evolúció-oly bölcs előrelátással -semmit nem adott,butaságból mindent..brhüü...
."Csak nem járhatok gyalog. Én magyar nemes vagyok! Tán a tudománynak éljek? A tudósok mind szegények. Nem irok, nem olvasok. Én mélymagyar nemes vagyok!
„Hé, paraszt! melyik út megyen itt Budára?
Másik szánva mondja: „Szép öcsém, be nagy kár,
Hogy apád paraszt volt s te is az maradtál.”

Pipas 2015.06.11. 16:04:18

@a nagy hohoohooo: "Nem igaz. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint 2014-ben 4700 munkavállalási engedélyt adtak ki külföldieknek. "

Ez azért jellemző, hogy mekkora logikai bukfenceket, mekkora baromságokat képesek vagytok leírni csak úgy tisztán politikai okokból.

-- Ha befogadunk sok százezer embert, akkor elveszik a munkát a magyaroktól.
-- Nem veszik el, mert csak 4700 munkavállalási engedélyt adtak ki.
-- Nem azt mondtam, hogy "elvették", hanem "elveszik, ha beengedjük őket".
-- Csak 4700 munkahelyet vettek el.
-- Mert még nem engedtünk be sok tízezer embert.
-- De nem veszik el.
-- Ha bejön sok tízezer ember nem veszik el a munkahelyet.
-- Nem.
-- Akkor mi a francból fognak élni, segélyből?

Elvtelen, arrogáns, szűklátókörű, erőszakos, intoleráns parasztok vagytok, akik hónapokon keresztül veritek az asztalt valami baromság miatt. Annyi eszetek van b+, hogy itt követelitek, hogy egy 10 milliós szakadt kis ország fogadja be a fél afrikai kontinenst mert az politikailag nektek bejönne, hiszen a másik oldal nem ezt akarja.

Figyelj, te nagy horgász! Az orbán rendszeresen vesz levegőt! Nem akarnál végre elhatárolódni tőle?!

Pipas 2015.06.11. 16:11:22

@a nagy hohoohooo: "Nem kéne osztani azt amiből az evolúció-oly bölcs előrelátással -semmit nem adott,butaságból mindent..brhüü..."

Tanulatlan surmó paraszt vagy, a szövegedből süt a butaság meg az egyszerűség. Másra nem vagy jó mint a primitív politikai szlogeneket visszaböfögni.

Hidd el a műveltebb emberek pár mondatot elolvasnak a szövegedből és egyből értik, hogy tanulatlan, félművelt, iskolázatlan zsellér vagy, aki könyvet nem, vagy csak alig látott, magasabb iskolát nem járt. Sekélyes gondolkodású proli vagy és most már az is maradsz.

Nem lenne ez baj, kit érdekel, ha téged nem zavar, mást miért érdekelné? De legalább ne vernéd itt a nyálad a fene nagy eszedre. A primitívség csúcsa b+, hogy nem csak surmó vagy még meg is vagy győződve a fene nagy eszedről. Mindig is hányingerem volt az ilyen emberektől.

Ha meg nem sértelek. :D

Feribácsi650427 2015.06.11. 16:30:39

@maxval bircaman szerkesztő: Ragaszkodj a tényekhez, amennyiben képes vagy rá. Az ország hivatalos neve Norvég Királyság. Az, hogy te mit gondolsz róla, ezt a tényt nem változtatja meg. (Ahogy Brit Köztársaság sem létezik, csa a te agyadban)

csak egy néző 2015.06.11. 16:39:20

@a nagy hohoohooo:
"Ne sűlyedj le a hülyék szintjére, mert ott legyőznek a rutinjukkal"
Hiába írsz ezeknek a fidióta köcsögöknek érvekkel alátámasztott tényeket, ezek csak a Takony féle bullshittet szopják és mantrázzák, mint a papagájok. Ezek azt hiszik, hogy majd a felcsuti suttyó szolga egyedül megoldja ezt a migrációs kérdést, pedig, ha nem fog össze egész európa, akkor addig emberkedik ez a felcsuti, amíg tényleg a nyakunkba zúdúl ez az egész.
Ne fáraszd magad mert ezek a sötét bunkók, ha kapnak egy üvegben orbán klotyójából mintát, akkor kéjes örömmel zabálják, mint a nutellát.

a nagy hohoohooo 2015.06.11. 17:02:01

@Pipas: Ne erőlködj "TE FASZ",a nemzetthynácik egyik legnagyobb hímvesszője,batyu félheréje...köztudomású ,hogy te is mint batyu szopni jársz a blogokra,éppen az előbb szopattam meg a félherédet a ténytáron.

Inkább végy példát a drága jó édesanyukádról aki az első fogait kihúzatta a nagyobb forgalom,több kuncsaft,ergo több bevétel érdekében amikor már kiaszott a buxája.....

csak egy néző 2015.06.11. 17:14:32

"Munkácsy Golgota című képe az Amerikában élő Pákh Imre tulajdonában állt, de a magyar állam meg akarta venni. Pákh mondott egy árat, amit sokallott a kormány, viszont a képre ugyanennyiért volt egy másik vevő is.

Erre a kormány védetté nyilvánította a festményt, hogy azt ne lehessen kivinni Magyarországról.

„Szerettük volna Pákh urat meggyőzni ezzel a barátságos lépéssel, hogy minden körülmények között érdemes megállapodni a magyar állammal”

Bravó. Legfontosabb a magántulajdon védelme.

Fogadok, hogy erre is lesz fidióta fröcsögés, hogy micsoda szemét ez a Pákh, tuti ballibsi.

444.hu/2015/06/11/lazar-janos-piszkos-fred/

a nagy hohoohooo 2015.06.11. 17:15:39

@csak egy néző: Köszi,ismerem a félkegyelmű jobber trollcsürhét. Mit is mondtak a 2006-os elveszített választás után? Ja, hogy a szélkakasnak mindent szabad. Arra azért kíváncsi leszek, hogy a most még kézi vezérelt, hipnotizált tömeg, mikor mondja azt hogy ennyi már elég, belőletek sem kérünk.
Ám a hívőket nem érdeklik a tények, ezért hívők. Ha holnap Orbán kiadná a jelszót az "élő isten Viktor!"békemenetes szektának,hogy apjuk hímringyó,anyjuk ribanc nem történne semmi,de ha az EU-USA-görbeorrú bankok-multik ügynöke,hazaáruló,NEMZETI érdek a haláluk akkor 1,7 millió ember menne másnap kötélért,baltáért fegyverbeszerzési körútra.

Pipas 2015.06.11. 17:35:26

@a nagy hohoohooo: Még a sértéseid is a pórnépet idézik. :)

A homoszexuális ábrándjaiddal meg kezdj valamit végre. Nyugodtan kiélheted, a mai modern világban már nem probléma ha nem vagy száz százalékosan heteroszexuális. :)

csak egy néző 2015.06.11. 17:50:02

@a nagy hohoohooo:
Fogadni merek, hogy amikor majd megbukik ez a felcsuti suttyó. Ezek lesznek azok, akik, persze más név alatt, habzó pofával fogják gyalázni azokat, akiknek most nyalják a seggüket és mindent beszopnak tőlük, bármit is csinálnak.

a nagy hohoohooo 2015.06.11. 18:55:36

@Pipas: Besírock..salala....aki hülye az is marad...salala....Na, hát vártam jó fél órát, hogy valamelyik tahó nemzetthynáci elkötelezett, pártmajom, pl.Pipas,batyuszar is, ha változik a párt, igazi szekus alkat, izé ávós a gyerek, megcáfolja tételesen. De hát nem sikerült ... Istenem, nehéz a tényekkel vitatkozni

Replay:
Lószart mama! A VS.hu megjelent egy pontos elemzés a bevándorlást minden oldalról megvizsgálva,Orbán és a Fidesz banda megint egy jó nagyot kulázott a híveik pofikájába,íme:

"Ha ez mind igaz a bevándorlókról, az tényleg durva.
Egy új népvándorlás zajlik éppen, charterjáratokkal küldik vissza Nyugatról a bevándorlók százezreit Magyarországra, elveszik előlünk a munkát. Orbán Viktor, Kósa Lajos és más fideszes politikusok ilyesmikkel érvelnek, amikor a bevándorlás megfékezésének szükségességét hangoztatják. Megnéztük, mennyiben állják meg a helyüket leghatásosabb mondatok.

Menekültek ezreit toloncolják vissza

Kósa Lajos múlt héten kongatta meg a vészharangot, amikor azt mondta: a nyáron charterjáratokkal küldik majd vissza a német, svájci és francia hatóságok azokat az illegális bevándorlókat, akik Magyarországon léptek be az EU területére. A politikus szerint így 160-200 ezer embert kell visszafogadnia Magyarországnak az uniós szabályok, az úgynevezett dublini eljárás miatt. Volt olyan fideszes politikus, aki egy háttérbeszélgetésen több százezres, menekültekkel teli sátorvárosról beszélt, amelyet a kormány lesz kénytelen felhúzni.

A kijelentés nem igaz,és sorba ,sorba minden Fidesz duma megcáfolva,vagy féligazságok,de ez nem csoda ez a sohasemhazudótól:

http://vs.hu/kozelet/osszes/ha-ez-mind-igaz-a-bevandorlokrol-az-tenyleg-durva-0611?utm_source=hrkrs&utm_medium=rss&utm_campaign=main#!s

Hideg télben két veréb ül a villanydróton. Az egyik megfagyva leesik az útra. Arra jön egy tehén és rátottyant. A veréb felmelegszik, elkezd ugrálni. Arra jön egy autó és elüti. Mi ebböl a tanulság? Aki le van szarva, az ne ugráljon!

Pipas 2015.06.11. 19:28:22

@a nagy hohoohooo: "valamelyik tahó nemzetthynáci elkötelezett, pártmajom, pl.Pipas,batyuszar is, ha változik a párt, igazi szekus alkat, izé ávós a gyerek, megcáfolja tételesen"

vedd be a gyógyszered, már teljesen szétestél

a nagy hohoohooo 2015.06.11. 20:34:54

@Pipas: "TE FASZ Orbán csicska! Ugye elgondolkodtál azon, hogy hozzászólásod a fejedben lévő sötétség visszaigazolása? Igyekezz fiú! Ismertesd magad minél szélesebb körben! Ezzel az ésszel még a Kedves Vezető akár felfigyelhet rád, s nagy embert csinál belőled. Ő így szokta! Kiválasztja a hülyéket ahhoz, hogy saját akaratát érvényesítse!
Ugye nem ismered-az általam nagyra becsült-Hofi Géza művész mondását a tájékozódási futásról?Van az vicc :egy újszülöttnek minden vicc új,mint szellemi pelenkásnak idézem:"előbb tájékozódni ,s aztán futni"Ha tájékozódtál volna és nem a csontig szopogatott FideSS mantrát fújná,elkerülhetetted volna,hogy hülyének nézesd önmagad,a többi FideSS birkával együtt,de nem,az élő isten Viktor-Vona segge fontosabb.

Pipas 2015.06.11. 22:00:27

@a nagy hohoohooo: Jaj, ezzel a "fidessbirka" dumával már elég szánalmas vagy ám. Azon kívül, hogy azt bizonygatod milyen sötét vagyok meg a "fidess" mennyire unszimpatikus neked van még valami a tarsolyodban? Mert ha nincs, akkor leléphetsz. :D

a nagy hohoohooo 2015.06.12. 05:15:26

@Pipas:Paff!..na most lettem paff!A röhögéstől,mint az ecceri ember az asszonynak,azé'is megmutatom ki az úr a háznál,akkor jövök ki az ágy alól amikor én akarok....brhühüü...ez már függősség....szopni és/vagy onanizálni jársz(mint batyu félheréd a blogokra,nem először és nem utoljára alázlak a vastagbél 40 cm-ig a meleg szarodig )túlértelmes nemzetthynáci......,meglehet egy és ugyanazon nick vagy batyuval,szinte kísértetiesen ugyanaz a duma mint batyu takargatta a saját hazug szarát amit a szájába tömtem...
A pont ott kezdődik, hogy a nagyonmélymagyar mindig szerette a segget. Legyen az külföldi vagy belföldi... pont 2. Ha valaki jobb vagy okosabb ,vagy van véleménye, esetleg még el is mondja, az eleve hülye vagy rossz... pont 3. Annyira hagyta magát megvezetni és félni eme csodás nép, hogy Orbánnak irtó egyszerű dolga van ezzel meg azzal riogatni a népet....
„Itt igaz a mondás: az én hátamon szántani is lehet, csak nemzetiszínű legyen az eke.” És Orbán az élő isten képe legyen rajta.
Keresd fel előbb a szemészt,majd az agyturkászt..

Pipas(batyu?) a szemészeten.
Doki: - Abba kellene hagyni a maszturbálást.
Pipas(batyu?): - Miért, megvakulok?
Doki: - Nem. Zavarja a többi beteget.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2015.06.12. 06:59:54

Gyerünk fideszbarmok,mindenki ballibsi akinek nem tetszik a hazaárulásotok!
Vannak vagy 6 millióan!
süti beállítások módosítása