Így töröld bele a lábad 799 999 magyar állampolgárba!

H_A Címkék: cigányok menekültek Trócsányi László gazdasági bevándorlók2015.05.24. 09:33

A hír: „Magyarország már csak azért sem tudja befogadni a gazdasági menekülteket, mert gondoskodnia kell 800 ezer cigány felzárkóztatásáról.” (Trócsányi László igazságügyi miniszter) Annak ellenére, hogy közben szabadságharcos, demokratikus ellentmondásokat nem tűrő Orbán Viktorunkat diplomáciatörténeti tasli érte Rigában, a pillanat eltörpül Magyarország igazságügyi miniszterének okfejtése mellett, amely az egyébként sok mindent, szinte bármit megbíró közéleti-politikai kurzus egyik legmélyebb és legsötétebb pontját jelzi.

307, azaz háromszázhét menekült (ennyi lenne a Magyarországra jutó, befogadási kvóta az Európai Bizottság ajánlása szerint) miatt a keresztény magyar kormány, Trócsányi kartárs hangján keresztül beletörölte a lábát 800 ezer állampolgárába. Én a magam részéről a mindennapi botrányokból ki-, és a bulvárlapok címlapjairól rendszeresen lemaradó Trócsányit az intelligensebb, de legalábbis szakmailag felkészültebb Fideszesek között tartottam számon. Immár meggyőződhettem arról, hogy ő is feladta a realista, higgadt, szakemberrel együtt járó unalmas szerepet, és beleállt a napi fekália-generátorok népes, keresztény táborába.

Nem a kormány valóságtól való elrugaszkodásának indexe miatt aggódom, egyszerűen megállapítom, hogy...

Folytatás ITT

menkultek.jpgfotó: Blikk

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr37486752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.05.24. 09:43:54

Igen, hülyeség volt a témába belekeverni a cigányokat. Az igazat kellett volna inkább mondani.

istvankah 2015.05.24. 10:46:59

Nemzetileg génkezelt élőket rabszolgasorsba taszító illiberális .ecik ennyit tudnak!A tőrzsfejlődés korai szakaszában megrekedtek a gyűjtőgetés beindulásának a szintjén!Magad uram és szolgád is lészen!

talemaunique 2015.05.24. 20:55:09

Egyetértek, mármint a poszttal.
Ám ehhez: "Én a magam részéről a mindennapi botrányokból ki-, és a bulvárlapok címlapjairól rendszeresen lemaradó Trócsányit az intelligensebb, de legalábbis szakmailag felkészültebb Fideszesek között tartottam számon. " hozzátenném azt, hogy aki ebben a rezsimben döntéshozói tisztet tölt be, az minimum bűnös. Mellesleg az elmebeteg áldását adta a kinevezésére, így kizárt, hogy önálló gondolkodásra képes lenne az illető.
Idealista vagyok, de orbánnal és a rezsimmel nincsenek illúzióim. Neked még vannak?
süti beállítások módosítása