Ne etess éhező gyereket, árt a Fidesz imidzsének!

H_A Címkék: éhezés miskolc cinizmus szegénység nyomor Fidesz Kriza Ákos gyermekéhezés gyermekétkezetési alapítvány2015.04.05. 10:52

Azt mondta az idegen szívű RTL Klub híradója a Policy Agenda megállapításaira hivatkozva, hogy Magyarországon sacckábé egy millió ember nyomorog, éhezik, a létminimum alatt keres. Vagyis sokan annak dacára is nélkülöznek, hogy közben dolgoznak, azaz kvázi állandó jövedelemmel rendelkeznek. Ezt már én mondom: ünnepek magasságában mindig kicsit jobban előtérbe kerül az össztársadalmi nyomorúság. A Blahán kígyózó sor már régóta a nélkülözésbe simuló magyar rögvalóság ilyenkor reflektorfénybe kerülő magátólértetődősége. És ha Budapest éhezik, akkor nincs kétsége senkinek afelől, hogy Nyírbátor, Ózd, vagy Miskolc is vastagon éhezik.

Ökölbe szoruló kézzel olvasom, hogy ez utóbbi település városvezetése „a fejlődésével és gazdasági sikereivel szeretne a közfigyelem középpontjába kerülni”, nem azzal, hogy a Gyermekétkeztetési Alapítvány meleg ebédet oszt az éhező gyerekeknek, hogy hétvégén és a szünidőben is jusson meleg ebéd nekik. Így a szájbatekert húsvét hajnalán, csak úgy mellékesen. Kriza Ákos Fideszes polgármester eme nemes megfontolásból elzavarta a jótékonykodó civileket, neki nem fér bele ugyanis, hogy rossz hírét keltsék a városnak.

Derék Kriza elvtársnak „természetesen nem az alapítvány áldozatos tevékenységével van baja, hanem az azzal járó sajtóérdeklődésnek és közfigyelemnek a Miskolcra irányulása vetett fel  benne kétségeket”. Ha nem sértené a sajtóhíremet, olyanokat írnék legszívesebben, hogy Kriza Ákos, te alávaló gazember, vagy Simicskával szólva: te, geci!

El nem tudom képzelni, hogy jóérzésű ember ilyenre vetemedik. Nem hogy egy városvezetőnek, úgy értem, felelős döntéshozónak, de egy hétköznapi embernek sincs erre felmentés. A közelmúltra visszatekintve, amikor még Miskolc is egy nyomortanya volt, nem úgy mint ma: ha a szeplőtelen anyaszentegyház kebelére borulva Kriza maga osztogatta volna a moslékot a csóringereknek, nem lett volna baj a média kiemelt figyelmével. Mert Kriza szerint is szar ügy, hogy gyerekek éheznek, de mi ez ahhoz képest, hogy a jobban teljesítés látszatát összekarcoljuk holmi civilkedéssel, amiből nem lesz egy kurva szavazat sem.

gyerek.jpeg

A Fidesz az éhező gyerekek ellen is harcol (fotó: Népszava)

Vagyis, ha jól hüvelyezem ennek a magát kereszténydemokratának nevező, politikai helytartóvá avanzsált, szerény képességű közgazdász-orvosnak a szavait, akkor nem elsősorban az volt a baj, hogy valakik ételt akartak osztani, hanem, hogy nem Kriza maga merte ki ünnepélyesen az első X tál ételt a nemzeti együttműködés üstjéből. Lehetőleg a kamerák és mikrofonok kereszttüzében.

Nos. Nem azt akarom felróni tekintetes Kriza elvtársnak, hogy a Ceaușescu-rendszerben szocializálódott, mert vannak mások is így ezzel. Akikből ugyan nem lett polgármester Miskolcon, akik nem igénylik a személyi kultusszal járó rivaldafényt, akik nem csókolnak kezet önként-dalolva, nem tapsolnak állva, de akik emberségüket nem adták fel mulandó, szennyes politikai érdekek előtt térdre borulva.

Innen szemlélve a dolgokat, tulajdonképpen értem a Kriza-féle logikát: a rászoruló választók népek, és hétvégén is, szünidőben is éhes gyerekeik (tényleg, mekkora zseniális gondolatvezetés, hogy hét közben megoldották az ingyenes, kedvezményes étkeztetést, akkor az legyen elég hétvégére is) le vannak ejtve, a lényeg, hogy dübörögjön a propaganda a nyájnak. Persze baj, hogy éheznek a gyerekek, de ennél jóval nagyobb baj, hogy ezt megírják a nem a mi hírportáljaink, megmutatja a nem a mi RTL Klubunk.

Kriza gyalázatos, aljas húzásának egyetlen tanulsága van: az általa képviselt pártnak, amely sajnálatos módon önhatalmúlag kormányoz is egy ideje Magyarországon, őszirózsa halvány stratégiája sincs a szegénység felszámolására, a szociális problémák megoldására. Ellenben van egy arrogáns válasza minderre: a látványt el kell takarni, a tényeket le kell tagadni, mert amit nem látunk, amiről nem tudunk, az nincs is. A sajátjaink még beveszik, hogy nincs szegénység, amit láttok, az nem is az. Ha meg mégis vannak szegények, az az ő egyéni szociális problémájuk, egészen konkrét szegénységi bizonyítványuk, tehát annyit is érnek. Úgyhogy az egyetlen járható út: uszítani a szegények, hajléktalanok, nincstelenek ellen, ők a szégyenfoltok, a mi makulátlan imidzsünkön. Nem baj, ha éhen döglenek, legalább nem kell nekik ételt osztani, és Kriza Ákos keresztény polgármester is szeplőtelenül megússza a sztorit.

Kriza kiakasztotta a cinizmusmérőt: Magyarországon, a Blahán, Borsodban, és Miskolcon a számozott utcákban nincs szegénység, nincs éhezés. Ez a Gyermekétkeztetési Alapítvány meg előre megfontoltan provokált. Kriza szemétdombján ugyanis nem azért nem esznek a gyerekek, mert nincs mit, hanem mert nem éhesek. Mint ahogy a Blahán is azért ér a liberális, bolsevik, kommunista provokátor csürhéből álló sor a Rókus templomig, mert azt a hamis látszatot akarják kelteni, hogy a nemzeti kormány keresztényi döntéseinek nyomán nyomorog a nép, miközben dehogy.

Igazad van, Kriza! Ha nem egy feltörekvő seggnyaló lennél, hanem megmaradtál volna szerény képességű, ám jóérzésű átlagembernek, azaz nagyvonalúan engedélyezed az ételosztást, még a végén az a téves kép alakult volna ki rólad, hogy megérdemelten lettél egy város polgármestere. Akinek küldetése a becsület, és a segítségnyújtás. Húsvétkor, és hétköznapokon egyaránt. Na, abból mekkora médiafigyelem, és mekkora botrány lett volna!

Nekem úgy tűnik, így viszont tényleg megkaptad amitől a legjobban rettegtél: a sajtóérdeklődés és közfigyelem is megvan. Keresztény lelked remélem ugrabugrál a húsvéti misén amiatt, hogy a rászoruló gyerekek nem kaptak meleg ételt. Más szavakkal: rajtad a világ szeme, rád figyel egy egész ország. Igaz, akiknek a szavazatát eddig kétszer is sikeresen megszerezted egy zacskó könyöradománnyal, most éhesek. Az biztosan nem zavart volna, ha Fideszes szórólapokat, kitűzőket és golyóstollakat osztogatnak a kutyáid.

U.I. Az megvan, hogy Ferenc pápa pénzt adományozott a római hajléktalanoknak? Pedig milyen ciki már, hogy saját maga és Róma rossz hírét kelti, mert megint kiderült: ott is van éhezés, nyomorúság. Gratulálok ehhez a gyönyörű keresztényi cselekedethez! Remélem a húsvéti kötözött sonka nem akad meg keresztben a torkodon.

Frissítés: Civilek csakazértis ételt osztanak Miskolcon április 7-én: "Megmutatjuk, hogy a hivatalos állásponttal szemben nem tagadjuk le nehéz sorsú embertársainkat! Megmutatjuk, hogy a hivatalos állásponttal szemben mi nem lökjük el az éhes kezeket az ételtől!" Tisztelet nekik!

 

Igazad van, Kriza! Ha nem egy feltörekvő seggnyaló lennél, hanem megmaradtál volna szerény képességű, ám jóérzésű á...

Posted by Hacsaknem Blog on 2015. április 5.

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr317340692

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.04.05. 13:24:03

Jegyezd meg: éhezés Mo-n kizárólag akkor van, ha a kormány nem ballib. Ez egy axióma.

mikimackó 2015.04.05. 13:34:12

@maxval bircaman szerkesztő: ezt akkor sem tagadta senki, de végre tökönszúrhatnád magad, barátom !!!

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.04.05. 13:37:29

@mikimackó:

Dehogynem...

Egyébként se akkor, se most nincsenek éhezők.

anonymand 2015.04.05. 13:59:01

@maxval bircaman szerkesztő:

És passzióból hűlnek ki a zemberek.

"Magyarországon tíz év alatt megközelítőleg 2500-an vesztették életüket fagyhalál következtében. 1286-an 2010 és 2015 között, további 1191-en pedig 2005 és 2010 között – tudatta a Magyar Szociális Fórum a rendkívüli kihűléses halálesetekről szombaton közzétett összesítő jelentésében.
A Szociális Fórum kimutatása szerint 2010-2011 telén több mint 400, 2011-2012 telén 330, 2012-2013 telén csaknem 300, 2013-2014 telén 119, 2014-2015 telén pedig 137 fagyhalál eset történt az országban.

2005-2006 telén 271-en, 2006-2007 telén 215-en, 2007-2008 között 203-an, 2008-2009 telén 222-en, 2009-2010 között pedig 280-an fagytak meg.

A mögöttünk hagyott télen 137 honfitársunk távozott az élők sorából. Még márciusban is tucatnyian fagytak meg – tűnik ki a március 31-i legfrissebb adatokból."
www.mszfszk.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=854:fagyhalal-magyarorszagon-a-magyar-szocialis-forum-tizevi-oesszesitese&catid=2:magyar

anonymand 2015.04.05. 14:04:52

@maxval bircaman szerkesztő:

Folyvást bizonyítod, hogy te vagy minden birkák között a legbirkább.
De ezt már régen tudjuk.
Nem kőne esetleg nyugalomba vonulnod?

a nagy hohoohooo 2015.04.05. 14:45:26

Erdő Péter bíboros, Esztergom-Budapesti érsek beszédet mondott húsvét vigíliáján a Bazilikában.
Gáncs Péter, az Evangélikus Egyház elnöke beszédet mondott.
Bogárdi Szabó István, a Református Zsinat elnöke beszédet mondott.

A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége 1500 adag meleg ételt és
ugyanennyi csomag tartós élelmiszert osztott szét a Blahán a rászorulók
között...hát,na ezek is emberek(?) és Ők az Emberek..

Ez az a Kriza Ákos akit Orbán személyesen küldött Miskolcra polgármesternek,ezzel Kriza maga dicsekedett,emlékezzünk arra,hogy ő és bandája 2010-ben beletette a seggét a városba,amelyet az előző Káli Sándor polgármester ,emelt ki posványból,elkezdték a villamos projektet,majd a babérokat a FideSS aratta le,azóta módszeresen rabolja,fosztja ki a várost ő és
rokonsága pereputtya.

Kriza Ákos akinek kebelbarátja,kedvezményezettje a 47000 forintjáról és elhíresült politikai karrierből nemcsak Zsiga Marcell,aki másfél milkás fizuból vett 40 milliós házat és az utcát Kriza segítségével aszfaltoztatta le m.cdn.blog.hu/va/vastag... – úgy tűnik
– egész családja profitál. Miskolci ellenzéki képviselők nem mulasztják el felróni neki, hogy megválasztása után édesapja, Zsiga Gábor hirtelen
a városi távhőcég, a Mihő Kft. felügyelőbizottságának elnöki székében találta magát, testvérét, Zsiga Zoltánt pedig a szintén városi tulajdonban lévő Miskolci Sportcsarnok alkalmazta. Sőt, azóta már a
jelentős önkormányzati támogatást élvező NB I-es miskolci női kosárlabdacsapat pályaedzője is-a sok más egyéb pénzfejőbeosztás
mellett- lett.

Kriza Ákos őmaga és népes családja jólfizető állásokat tölt be Miskolcon.

Hogy miértis?

Mindannyian Erdélyből települtek a mi hazánkba ,a rokonok ,a haverok .
Nem utálom a külhoni magyarokat,de akkor szavazzanak itt amikor itt adóznak,itt viselik a mutyik ,a megszorítások ,a kivételezések terheit.....

Személyes tapasztalatom röviden: áprilisban szórólapokat osztogattam Miskolcon. Igyekeztem a forgalmasabb helyeket megcélozni (sétálóutca, buszmegállók, vásárcsarnok előtti terület). Néhány emberrel beszélgetésre is sor került, így mesélte el
sírva egy buszra váró 40 év körüli nő: elküldték minden indok nélkül egy kisebb intézményből, és a helyére egy erdélyi nőt tettek. Előbb be kellett tanítania a munkára, mert tapasztalata az nem volt. Férje munkanélküli, 3 iskolás gyermekük van. Most több helyen próbálkozott
munka kereséssel, de semmi biztató szót nem kapott. Nem tudja, hogyan tovább…

Másik : 1 éve feleségével Romániából áttelepült – a férfi állást kapott rövid időn belül, majd felesége is. Fröcsög belőle a gyűlölet, amiért a népszavazáskor a baloldaliak sok erdélyi áttelepülésével, munkahely biztosításának feltételével “riogatva” nem szavazták meg a kettős
állampolgárság megadását. Mennyi ilyen lehet még…

A honi képzett,tapasztalt embert elzavarják a munkahelyéről...

A miskolci önkormányzatban gyakorta románul beszélgetnek a funkcionáriusok. Ez a városi utca hangja.

A színházban ugyanez a helyzet. Az igazgató Romániából jött – őt természetesen az önkormányzat hozta -, és hozta magával a pereputtyát.Azóta őt is,egy újabb haver kedvéért kirúgta Kriza.
Van köztük tehetséges is… Egy biztosan. Miattuk kirugdaltak vezető művészeket., közöttük a gyönyörű és tehetséges Papp Líviát, aki egyébként már az előző vezetés alatt sem kapott méltó feladatokat.
Remélem egyszer megérjük, hogy a Bukaresti Nemzeti Színház igazgatója egy méhkeréki román lesz.

A miskolci városházán ma már azért foglalkoztatnak főleg erdélyi hivatalnokokat, mert a hazai apparátus nem hajtotta végre azt az utasítást, miszerint terven felül kell Zsiga Marcell házához aszfalt utat építeni.

Valószínűleg több ilyen korrupciós ügy is lehet, ha azok megbeszéléseit az újhivatalnokok románul folytatják le.
Miskolcon épült a Bosch egyik új gyára ,a gyáravatón elhangzott mennyi bért fizet a Bosch ,ez szóvá tették a jelenlévő FideSSes,vagy/és közeli vállalkozók ,hogy ez túl sok ,ők csak a minimálbért ,vagy legfeljebb még a felét adják ,ne toljon ki velük a Bosch.

A polgármester természetesen tagadja az ellene felhozott vádakat.
Az éhségmenet pedig jobban teszi ha Kanadáig megy...

program készítő 2015.04.05. 14:46:20

RTL ?? nézi azt valaki,egy igazi retekklub,többet árt mint az összes politikusnak nevezett csaló.

maxval bircaman szerkeztő (törölt) 2015.04.05. 14:48:23

@program készítő: én kizárólag az m1-et, már a hírtv is buzerális.

bölcsbagoly 2015.04.05. 15:09:04

Kriza tisztén megmondta, hogy minden rászoruló gyerek napi háromszori étkezésben részesül az ÖK részéről. Kb. 80-90 százalékuk lumpen cigány családból származik. ne akarjanak eyges "jóbarátok" ilyesmivel ágálni, s a képekkel teletömni a nyugati médiát. Menjenek oda ahol tényleg szükség lehet rá, pl. a szinte tiszta cigány falvakba.
@a nagy hohoohooo: látom kibújt belőled a bunkó ballib hígmagyar kenyéririgysége! Az erdélyi magyarok majd száz éve élnek román elnyomás alatt és megőrizték magyarságukat, te meg a fajtád meg elkorcsosultatok itt Mo-is! Ahogy Kriza , úgy a legtöbbjük szakmával , diplomával a kezében jött át, nem a ti pénzetekből tanult, ráadásul nem csupasz seggel érkeztek.

Tudományos libsizmus 2015.04.05. 15:17:23

Oberste Regel: csak jobber kormány alatt van éhezés. Ballib kormány alatt nincs éhezés. Ennyit illene tudni.

Punxsutawney Mormota 2015.04.05. 15:18:26

@maxval bircaman szerkesztő: Meeeeeeeeeeeeee, meeeeeeeeeeee, meeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee!

STIRLITZ 2015.04.05. 15:19:05

Eljön majd az az idő is, amikor szemlesütve tagadjál le ezrek, hogy valaha is bármi közük volt a Fideszhez.

anonymand 2015.04.05. 15:19:21

@bölcsbagoly:

Nem köll f@ssad a szót.
Megélhetési bevándorlók.
Ennyi.

a nagy hohoohooo 2015.04.05. 15:22:19

Ez a fotó Miskolcon készült. November óta minden héten kétszer adnak enni a hajléktalanoknak a saját pénzükből (pedig nekik sincs sok). A polgármester egyelőre nem hajtatott el őket-áldassék a a neve a ganéjnak-bár a múlt héten kijöttek a rendőrök, és a hajléktalanokat kezdték igazoltatni...Hétfőn megint visznek nekik ennivalót. Egyre többen sorakoznak ételért, mert a 22.800 forintjukból márciusban már majdnem 14.000 ezret vonnak le a szállón az ellátásért (hétköznapokon egyszeri egytálétel). A maradékból kéne minden hétvégén ennivalót venni, gyógyszert kiváltani, közlekedni, tisztálkodáshoz ezt-azt venni.....Képtelenség.

a.disquscdn.com/uploads/mediaembed/images/1909/1577/original.jpg

Ez a Blahán történt:

index.hu/video/2015/04/04/akiknek_a_blaharol_jon_a_husveti_vacsora/

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.04.05. 15:23:07

„Ezért amikor irgalmas adományokat adsz, ne kürtölj magad előtt, mint ahogy a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsőítsék őket az emberek.” Máté 6:2

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.04.05. 15:25:34

"az általa képviselt pártnak, amely sajnálatos módon önhatalmúlag kormányoz is egy ideje Magyarországon"

Hogyhogy önhatalmúlag?

Hát nem nagy többséggel választották meg őket az emberek?

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.04.05. 15:27:39

"Az megvan, hogy Ferenc pápa pénzt adományozott a római hajléktalanoknak? "

Ferenc pápa egy istenverte médiaceleb, aki olyan dolgokat cselekszik, amik szöges ellentétben állnak a Biblia tanításaival.

Lásd:

„Ezért amikor irgalmas adományokat adsz, ne kürtölj magad előtt, mint ahogy a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsőítsék őket az emberek. Bizony mondom nektek, megkapták már teljes jutalmukat.” Máté 6:2

Punxsutawney Mormota 2015.04.05. 15:29:52

@bölcsbagoly: Hogy tetvek rágják véresre a pöcsöd, Te szerencsétlen gyümölcse a picsának!
És ha lumpen cigó gyereke? Akkor mi a fasz van??? Mit tehet az a kölyök arról, hogy a szülei mit (nem) értek el az életben. Egyenlő esély még a gránitszilárdságú tákolmányunk szerint is mindenkinek jár - ez a gyerekekre hatványozottan igaz. Hadd egyen az a roma kölyök is egy egészségeset. Baromarcú. Még szerencse, hogy egyszer a jópofa nézeteid miatt elszámoltatnak egy olyan bíróság előtt, ahol nincs korrupció és nem számít, hogy Fideszes vagy Jobbikos vagy MSZP-s vagy, mert a Capo di tutti capi pont leszarja.

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.04.05. 15:30:46

@bölcsbagoly:

"Menjenek oda ahol tényleg szükség lehet rá, pl. a szinte tiszta cigány falvakba."

Vagy mehetnének személyesen ételt meg gyógyszert osztani Palesztinába.

Zsidó barátaik ugyanis elrakták maguknak a Palesztinába küldött adományokat.

Punxsutawney Mormota 2015.04.05. 15:31:12

@beszélő majom: Miért nem indítványozod a leváltását alkalmatlanság miatt, idióta?

Punxsutawney Mormota 2015.04.05. 15:34:59

@beszélő majom: :D :D :D :D :D :D

Csak sikerült addig basztatni a körzethatárokat, míg nagyon szűken, de összejött... Ha most lennének a választások, akkor csúnyán rábasznának.

Punxsutawney Mormota 2015.04.05. 15:37:29

@beszélő majom: Mert Te ott voltál ugye? Felvettél mindent videokamerára és beszéltél illetékesekkel akik szemlesütve beismerték, hogy igen, elloptak minden adományt. És azt is elmondták, hogy mindezt Schweitzer József főrabbi tanácsára, buzdítására követték le, ami miatt annyira szégyellik magukat, hogy ők kérték a jobbikosokat, hogy aki teheti köpjön bele a Duna-parti cipőkbe.

a nagy hohoohooo 2015.04.05. 15:38:30

@bölcsbagoly: Kivételes egy nemzetthynáci hívő vagy,nagyon rendes dolog tőled, hogy aláírod a véleményedet!:
"bunkó.....elkorcsosult.....hígmagyar "

Szép név,nemesi név,sőt vitézi,háromból áll,nekem teccik,biztos örül a családod amikor pl.beszólítanak azorvosirendelőbe:Ön következik:"bunkó.....elkorcsosult.....hígmagyar "menjen a vetkőzőbe...

Mint Mórickának mindenről a nő nemiszerv jut eszébe ,neked buta nemzetthyáci a ballib ,ebből azt látszik,neked az a bajod a balibekkel ,hogy egy ,vagy több ballib dugta a nődet ,.....tőlük vannak a gyerekek akik most apának szólítanak...
De van benne öröm is ,ők a normálisok az egész családodban..
Ilyen kétélű fegyverrel sosem hadonásznék!Még a végén megvágnám magam vele!

Na kispofa ne magyarkodj itt se velem se másokkal,az én őseim már akkor Transylvániában,Erdélyben éltek dolgoztak amikor a te fajtád még nem tudta,hogy előlről vagy hátulról közelítsen a nyáj kosához.
Aztán keresztülment rajtatok tatár,kun,török,német,orosz akinek csak kedve szottyant átmenni csak a Kárpát medencén,úgyhogy ne magyarkodj nézz utána melyik szovjet vagy német ezred,vagy a Tudor Vladimirescu román ho. volt elszállásolva a környéken ahol születtél.
Oszt kérdezd a mamádat...
Csupán megpróbáltam felhívni a figyelmedet arra, hogy egy írás jelentése több/más is lehet, mint az egymás mögé írt szavak jelentése (most, diszlexia által fenyegetett kultúránkban nem is árt ezt gyakran hangsúlyozni).
Ezen felül hirtelen nem is jutott más az eszembe a beírásodról, mint egy daltöredék: "arrogance and ignorance go hand in hand".

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.04.05. 15:52:36

@Punxsutawney Mormota:

"Miért nem indítványozod a leváltását alkalmatlanság miatt, idióta?"

1. Az idióta te vagy, meg azok, akiktől a génállományodat örökölted.

2. Miért akarnám ÉN leváltatni Ferenc pápát? Istennek nyilván célja van azzal, hogy próbára teszi ezt a papot.

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.04.05. 16:02:35

@Punxsutawney Mormota:

" Mert Te ott voltál ugye? Felvettél mindent videokamerára és beszéltél illetékesekkel akik szemlesütve beismerték, hogy igen, elloptak minden adományt."

Mert te ugye ott voltál, és a teljes vagyonod elkobzásának terhe mellett jelented ki, hogy a zsidók az utolsó centig átadták a Palesztinoknak az adományokat?

A világ minden esetre nem veled ért egyet, hanem így látja a senkiházi gyerekgyilkos hullarablók aljasságát:

latuffcartoons.files.wordpress.com/2015/01/israel-freezes-palestine-tax-funds-over-icc-war-crimes-bid-middle-east-monitor.gif

igazi Ténytár 2015.04.05. 16:03:30

@ Ez az attelepult Kriza ilyennel villog ":A politika iránti érdeklődése 1990-ben kezdődött, hivatalosan 1997-ben csatlakozott a Fideszhez, politikai gondolkodására a keresztény, konzervatív, szociális értékrend hármasa jellemző"

meg is értem ezek utána legutóbbi felmérést hogy az ilyen átette ide a fene Kriza fele erdélyieket nem akarja a magyar lakosság!

_________
"Jellemző adat még, hogy inkább egy amerikait látnának a szomszédjukban a megkérdezettek, mint erdélyi magyar bevándorlót."

index.hu/belfold/2015/03/31/megdobbentoen_nott_budapest_antiszemitizmusa/

_________

Punxsutawney Mormota 2015.04.05. 16:05:18

@beszélő majom: Azt írtad, hogy képmutató, merthogy nem éjszaka suttyomban oszt pénzt - gondolom ez az elvárásod, nem?

a nagy hohoohooo 2015.04.05. 16:05:37

@beszélő majom: Simicska Lajos óta persze azt is tudjuk, egy demokratikus jogállamban mindenkinek alapvető állampolgári joga hülyének lenni. Jó, de ennyire és önként...

"Hát nem nagy többséggel választották meg őket az emberek? "

A választásra jogosult felnőtt lakosság, 39 %-a el sem ment szavazni. Tehát otthon maradt, nem érdekelvén őket a politika.
Ugyanezen választópolgárok 34 %-a, nem a FideSSre szavazott. Tehát 39% + 34% = 73 %. Azaz a választásra jogosult állampolgárok, 73 %-a NEM a FideSSre adta le szavazatát...
Tehát a könnyebb érthetőség kedvéért, számoljunk nagy vonalakban...
Nagyjából 10 millióan vagyunk, ebből kb. 8 millió szavazásra jogosult. Ebből, nagyjából 6 millió NEM a FideSSre szavazott.
A FideSSre szavazott a választásra jogosultak 27 %-a, azaz kicsivel több mint 2 millió szavazópolgár. Nem csalás, nem ámítás, 10 millió magyar állampolgár sorsa felett, 2 millió szavazó döntött.
Ezzel a 2 millió szavazattal lett 2/3 - os többsége annak a FideSSnek, akit mindössze a választásra jogosult lakosság 27 % szavazott meg. Csekély része a magyar társadalomnak.
Na, ezt hívják törvényesített választási csalásnak, törvényi eszközökkel kikényszerített, kierőszakolt hatalomátvételnek. Ebben semmiféle demokrácia nincs, ilyen választási törvényeket olyan diktátorok hoztak, mint Sztalin, Hitler, Mussolini, na meg Orbán Viktor.
Akik semmiféle indokot nem fogadtak el, ami nem hatalmuk megszilárdítása felé vezetett...
A FideSS hatalmas pofával ment neki az újabb 2/3-nak. Harsogják a médiák, hogy az ország 2/3-a adott nekik felhatalmazást a további disznóságaikhoz, hogy az ország 2/3 felhatalmazta őket, hogy csak és kizárólag ők kormányozzanak mindenféle konszenzus nélkül, egyed uralkodva a népen. Pedig a valós szám, mindössze 27 százalék.
Ennek az országnak, jóval kevesebb, mint az egyharmada adott a FideSSnek felhatalmazást a kormányzásra. De a csalásra épült választási törvény lehetővé tette, hogy teljhatalmat kapjon az ország felett, 27 %-os felhatalmazással.
És van még pofája a FideSS bandának kijelenteni, hogy DEMOKRATIKUS választáson nyertek.
Halvány lila fogalmuk nincs a demokráciáról, a szabad választásokról. Semmi az égegyadta világon. Ennek, ami idén, Április 6.-án történt, pontosan annyi köze van a demokratikus szabad választásokhoz, mint annak, hogy a disznó a kolbásztöltőből, élve visszakerülhessen az ólba. Egyszóval SEMMI.
Persze, az hogy gyakorlatilag a teljes választást, törvényhozással csalta el a FideSS, nem menti az ellenzéket teljes mértékben. De részben azért enyhítő körülmény, hogy nem lehet úgy versenyt nyerni, ha valaki a másik célvonalát mindig arrébb teszi, a sajátját meg közelebb....Mert ez történt.
A FideSSre írt választási törvény gyakorlatilag nem engedett mást győzni. DE.
És itt jön az ellenzék felelőssége. Ezt évek óta tudták. Évekkel ezelőtt kellett volna összefogni, megszólítani azt a 39 százalékot, akik nem mentek el szavazni. Megszólítani a falvak népét, az egyszerű embereket, akik csak Orbán médiabirodalmából tájékozódtak eddig. Meggyőzni és maguk mellé állítani őket.
EBESZ-jelentés:tisztességtelen eszközökkel nyert a Fidesz .

tenytar.blog.hu/2014/07/18/ebesz-jelentes_tisztessegtelen_eszkozokkel_nyert_a_fidesz?token=381fe94ae00cdc430bffd7d734a02afc

Bárki bármit mond, én kedvelem Simicska Lajost, szívem együtt dobban az övével,ő mindig kitartott elvei mellett („mindenkinek jogában áll hülyének lenni”).

igazi Ténytár 2015.04.05. 16:07:10

@a nagy hohoohooo: @ Ez az attalepult Kriza aki HAMIS MILLIOS OAVAL VILLOG.. Hiaba na, ahogy az amerikai mondja, Kiveheted a tanyáról(erdelybol) az embret de a tanyat nem az emberből.

__________

www.eszakonline.hu/miskolc/56-ez-toertent/19465-olymp-ingben-dicsekszik-a-hamis-orajaval

Meglehetősen szürreális, amikor dr. Kriza Ákos 15-18 ezer forintos ingben beszél arról, hogy hamisítvány az 1,8 millió forintos órája, s az 20 ezer forintnál nemigen ér többet (de igen, az oranepper.hu szerint még a hamisítvány is 40-50 ezer forint között mozog)

__________

Punxsutawney Mormota 2015.04.05. 16:10:44

@beszélő majom: Na, így terjednek a rémhírek.
Tudod, faszkalap, ha ennyire nem csipázod a zsidókat, akkor ott a lehetőség, felülsz a gépre, elmész Törökországba, onnan irány a "zöld határ" és beállhatsz az IS-be. De ha nem bírod a repülést, akkor nyomás, menj a Zsinagógához és hőzöngj ott. Esetleg készíts egy-két molotov koktél és vágd be az ablakon, te majom.
Tudsz Te valamit a palesztinokról? Tudsz Te valamit az arabokról? Tudsz Te bármit is zsidókról - persze azon kívül, amit a kurucon olvasol?
Tudod, hogy mi a titka a közel-keleti békétlenségnek? Azt amit minden ott lakó tud, hogy igazából senkinek nem érdeke, hogy béke legyen. Legalábbis sem az arab, sem a palesztin, sem a zsidó politikusoknak nem az érdeke.

Nem túlzok, ha azt mondom, hogy elég lenne néhány ezer politikust összefogdosni és Borneóra száműzni őket, hogy néhány év alatt beköszöntsön a béke a környéken.

Tudományos libsizmus 2015.04.05. 16:13:15

"...az általa képviselt pártnak, amely sajnálatos módon önhatalmúlag kormányoz is egy ideje Magyarországon..."

Ha szabad a libsik egyik közkedvelt kérdésével élnem: mit szedsz?

a nagy hohoohooo 2015.04.05. 16:16:52

@beszélő majom: Ne zsidózz takonynáci!Félelmetes ez a sötétség ami a fejetekben van.A mélymagyar ember egyszerű mint a faék.
Adj neki valamit, amit gyűlölni tud és adj neki hitet, mindegy, hogy mit, a lényeg hogy el legyen vele.
Sokak válasza arra,hogy ahol a Jobbik nyer,ott nagy a szegénység és a nyomor.
Pedig a szegénységnek nem szinonimája a nácizmus, ahogy a kosz sem.Csak a szellemi nyomornak és lelki kosznak, a tanulatlanságnak,műveletlenségnek,és az érzelmi analfabetizmusnak.
Ha nem tudnád a zsidók előbb voltak itt a Kárpát medencében,Árpád a királyuk is volt,úgy 10 évig ,a véreink keveredtek ,nehogy úgy járj mint Chanád.
El tetszettél felejteni, hogy a Gházából orvul kilőtt rakéták ártatlan izraeli civileket, nőket, gyerekeket is meggyilkoltak. Ugye, úgy kezdődött, hogy Izrael visszalőtt? Nem is beszélve az elmúlt évek, évtizedek áldozatairól, akiket fanatikus merénylők tömegesen gyilkoltak meg. Gházában egyértelműen bebizonyosodott, hogy az elvadult terroristák a rakétaállásaikat és a fegyverarzenáljaikat CIVIL PALESZTIN LAKÓÉPÜLETEKBE és ISKOLÁKBA telepítették!!! Ráadásul emiatt az izraeliek az ellencsapások előtt hangosbeszélőkön és röplapokon figyelmeztették az arab civileket, hogy hagyják el ezeket a tűzfészkeket! Az is kiderült, hogy a terroristák eleve BEZÁRTÁK a civileket, gyerekeket ezekbe az épületekbe, hogy aztán a sajtóban mutogathassák az áldozatokat! A palesztinok folyamatosan lövik Izraelt rakétákkal, A kijelölt célpontok amit Izrael bombáz rakétakilövők helyszínei, a bombázás előtt az ott lakókat figyelmeztetik hagyják el házaikat, erre mit tesznek a palesztinok gyerekeket visznek fel a tetőre élő pajzsnak.
www.timesofisrael.com/israel-pounds-gaza-targets.../
Nem kell rakétákat lövöldözni bakker folyamatosan naponta 160-t ugyanolyan civilekre, gyerekekre nőkre öregekre... értem?Két nap telt el úgy, hogy az izraeli hadsereg még csak nem is válaszolt. Az egyetlen védő intézkedés a “vaskupola rendszer” (kipát barzel) üzembe állítása volt. Lényege, hogy a lakott területre irányított rakétákat a levegőben elfogja.
A katonai hírszerzés tudomására jutott, hogy a már eddig is ismert, Gázát behálózó terror alagutak egy része izraeli kijárattal rendelkezik.
előre gyártott beton elemekből kialakított terror alagút
leharblog.wordpress.com/tag/iszlam-dzsihad/
Mivel ezek levegőből történő felderítése és megsemmisítése lehetetlen, a vezetés az akció 9. napján (július 17.) elrendelte a szárazföldi csapatok behatolását gázai területre. 38 terror alagutat fedeztek fel, ezek felszámolásra kerültek. (Hogy érzékeltessem, szakemberek elmondása szerint egy-egy alagút felrobbantása megközelítőleg 60 munkaórát igényel.)
A katonai jelenlét ellenére a terroristák számos merényletet kíséreltek meg az alagúrendszeren keresztül, ezek mindkét oldalon halálos áldozatot is követeltek.
Nem kéne óvodák közvetlen közelébe és sűrűn lakott övezetekbe rakétafészkeket telepíteni, élőpajzsul használva a lakosságot, majd mutogatni a romokat vádlón. Sőt nem kéne terrort alkalmazni,mert mindig valahogy a HAMASZ kezdi,aztán jöhetnek a hírügynökségek a jajdemocsok izraeli támadást filmezni.Ez tipikusan az egyik kutya másik eb szituáció, ahol azzal kezdődik a konfliktus, hogy "a másik visszaütött".Mert a Vaskupola teszi a dolgát és öröm, hogy nem halt meg senki a rakétázások következtében.
Én mindenkit tisztelek, aki emberhez méltó módon viselkedik. A háborút és a gyűlölködést viszont elítélem, és annak örülnék, ha nem kellene senkinek megvédenie senkinek.
Izrael a zsidók őshazája. Soha nem volt Palesztina ilyen állam soha nem létezett. Ajánlom a történelmet de olyannak mint te,de minek? Azt feleli az a történelem hamis, mert te ugye olyan nagyon tudod?
Egy vendég ne éljen vissza a vendégjoggal, mert ezt egy házigazda sem szereti.
Nemzetközi jog szerint:
- Ha ellenséges csapatok és civilek össze vannak keveredve, a civilek jelenléte nem feltétlenül akadályozhat meg egy támadást, de a támadónak kisérletet kell tenni, hogy a civileket kímélje. Civil célpontok, civil létesítmények csak akkor támadhatóak, ha az ellenség azokat fedezékként használja v. onnan inditja támadásait, vagy ha azok lényegesek az ellenség katonai infrastruktúrája szempontjából.
- A jelen helyzet az izraeli fél megteszi szükséges feltételeket a civil halál elkerülésére
- A Hamasz viszont tudatosan a civileket célozza.

Tehát a szándékosságot kell vizsgálni. Ezzel szemben a propagandában fordítva történik. A gyerek halálból visszafelé menve állítják, hogy az izraeli fél öli a gyerekeket, teszik ezt bizonyíték nélkül.
Nem kell provokálni, mert a végén sikerül!
Majd ha ráérek akkor elmorzsolok egy könnycseppet értük.Az iskolákból lövik ki a rakétákat, majd embereket vezényelnek a tetőkre.Nagy hülye az is aki húzogatja az oroszlán bajuszát.... Dolgoznának inkább.. Van országuk, erre vágytak...

bölcsbagoly 2015.04.05. 16:17:25

@anonymand: ti vagytok a megélhetési benszülöttek! Kenyéririgy lumpenprolik.

bölcsbagoly 2015.04.05. 16:18:48

@Punxsutawney Mormota: a kölyök nem tehet róla, de ettől még pont olyan lumpen, segélyen élő és virtuális bűnöző lesz mint a szülei!

bölcsbagoly 2015.04.05. 16:19:24

@a nagy hohoohooo: mars a francba idióta lumpenpriolija

bölcsbagoly 2015.04.05. 16:20:41

@igazi Ténytár: jellemző a hazai lumpenprolik hozzáállására.

poor 2015.04.05. 16:30:46

@bölcsbagoly: Takarodj barom lumpenező!! A fideszesek életükben nem dolgoztak és köztük Te sem ! Anyáddal!!! A fidesz LOP CSAL HAZUDIK!!!!!!!! Mi pedig még többet dolgozhatunk mert a náci fideszesek mindent ellopnak és még van pofájuk lumpenezni!!!

mortullus 2015.04.05. 16:34:16

@a nagy hohoohooo: "...Izrael a zsidók őshazája..."
Hoohoohoo ezen tényleg röhögnöm kell.
Miközben a tény az, hogy a zsidók mindenre szeretnek rátelepedni. A nyelvük sem a sajátjuk, a héber már rég ott volt, mikor a zsidók még sehol. Nem beszélve Jeruzsálemről, azaz rendes nevén Hierosolymáról. Erre a városra is szépen rátelepdtek, és emiatt van pofájuk azt mondani, hogy ez most már az övék nem osztozkodnak senkivel velük.
Gondolom az sem véletlen, hogy a Templomukat is kétszer lerombolták. A Jóisten is úgy látta, semmi keresnivalója ezeknek temploma Hierosolymában.

bölcsbagoly 2015.04.05. 16:34:20

@poor: kezeltesd magad, ha már OPNI-nélkül maradtál a kedvenceid jóvoltából!

a nagy hohoohooo 2015.04.05. 16:35:46

@beszélő majom: Becsinálok a röhögéstől,takonynáci,de télleg az egyik legnagyobb nemzetthynáci hímvessző vagy ezzel a zsidózással piacolsz jobbikos értelmi szinten ostobán mint vásári kofa..brhühüüü........
Már a nyugatifény blogban a náci pofádra kentem a saját szarod..brhüüü....
a nagy hohoohooo
2015.03.22. 12:53:21
@beszélő majom:

Kezdem élvezni,hogy a meleg szarig lealázom az ilyen kőkultúrbunkó nemzetthynácikat ,jójó tom aki szarba nyúl ne csodálkozzon ha ha az ő keze is szaros lesz,nade egye fene,erre van a steríllium.
Ha nem tudnád a zsidók előbb voltak itt a Kárpát medencében,Árpád a királyuk is volt,úgy 10 évig ,a véreink keveredtek ,nehogy úgy járj mint Chanád.
A magyarok és a zsidók közti viszony a honfog­lalás előtti időkre nyúlik vissza, és kezdetben kifeje­zet­ten baráti. A hét törzzsel karöltve nyolcadikként zsidó vallású kabarok is érkeznek a Kárpát-medencébe. Az Árpád-házi királyok idejében sok zsidó menekül hazánkba a nyugat-európai pogromok elől. A magyar nemzet ugyanis csak nagyon lassan enged Róma antijudaista, zsidóellenes követeléseinek. A két nép közti jó viszony a történelmi (katolikus) kereszténységnek a magyar társadalomba való beágya­zó­dá­sá­val kezd rosszra fordulni. Az ország tragédiájához pedig többek között a zsidók meg­bélyeg­zése és szeparációja vezet.

Zsidók tulajdonképpen már a római korban is élnek hazánk területén. Amikor i. sz. 70-ben a rómaiak lerombolják a jeruzsálemi Templomot, megkezdődik a nagy diaszpóra, vagyis a zsidóság szétszóratása a föld minden tájára. Hazánk területének zsidó lakosságát egyrészt Rómából érkező zsidó kereskedők, hivatalnokok, iparosok, másrészt Júdea területéről idehurcolt rabszolgák alkotják. Ez utóbbiak azzal a három légióval érkeznek, akiket 132 és 135 között a Bar Kochba-féle szabadságharc leverésére vezényelnek innét Júdeába.
Magyarok a kazárok között

A történelem során először 830 tájáról olvashatunk feljegyzéseket a magyarokról, akik ekkor Bizánc szomszédságában bukkannak fel. A „barbár és túlságosan vad s hatalmas népek" - akik a bizánci forrásokban ungr, hun és türk néven ismeretesek - megjelenése félelmet kelt a környező nemzetekben. A Kazár Kaganátus szomszédságában, az első vajdájukról elnevezett Levediában találnak ideiglenes lakhelyet, ekkor kerülnek szoros sorsközösségbe a kazárokkal. Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár (913-959) A Birodalom kormányzásáról című művében például azt írja, hogy a magyarok „együtt laktak a kazárokkal három esztendeig, s minden háborújukban együtt harcoltak".
Talán emiatt nem is nevezhető teljesen légből kapottnak a következő, a magyarok eredetével kapcsolatos feljegyzés: „Egyébként a magyarokról közismert, hogy egyetértenek azzal a szóbeszéddel, sőt, büszkélkednek is vele, hogy ők a zsidóktól származnak." (Harigerus abbas Lobiensis / Aegidius Aureaevaliensis, kb. 1000/1250)
855 körül a kazár kagán küldöttséget meneszt az etelközi magyarokhoz, s nemzetük fejévé Álmos akkor még kiskorú fiát, Árpádot emeli. E gesztus elfogadásával Álmos tulajdonképpen a kazárok bábfejedelmévé válik, mely kötöttségtől a 870-es években szabadul. Etelközben a magyarokhoz a kazárok nemzetségei közül kiszakadt kabarok (kavarok) csatlakoznak szintén a 850-es években, s 881-ben már együtt is harcolnak.

Amúgy nekem teccik az a hímvessző,de miért a nyakadon hordod?...ne sértődj meg semmi bajom vele,jól áll,jól mutatja mekkora jobbikos fäszfej vagy....

fay rodisz 2015.04.05. 16:36:26

Az egyetlen amiben Magyarország jobban teljesít, az az, hogy a fideSS már napi rendszerességgel bizonyítja be, hogy az orbán nevű féreg, a vezérkar és a szavazóik az emberiség genetikai hulladékai.

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.04.05. 16:40:33

@Punxsutawney Mormota:

"Nem túlzok, ha azt mondom, hogy elég lenne néhány ezer politikust összefogdosni és Borneóra száműzni őket, hogy néhány év alatt beköszöntsön a béke a környéken."

Úgy érted, könnyebb lenne bevezetnetek az "Új Világrendet", ha szabadon likvidálhatnátok az uralmatok ellen tiltakozó politikusokat? :D

sutyerák 2015.04.05. 16:41:55

patkányok ezek mind,mint a gazdájuk,a főgetzi.

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.04.05. 16:51:57

@Punxsutawney Mormota:

" De ha nem bírod a repülést, akkor nyomás, menj a Zsinagógához és hőzöngj ott."

Miért mennék?

Nekem nem az izraelita vallással van bajom, és nem is azokkal, akik ezt a vallást vallják.

Nekem azokkal van bajom, akik zsidónak mondják magukat, miközben a Sátán zsinagógáját szolgálják:

"Tudom a te dolgaidat és nyomorúságodat és szegénységedet (de gazdag vagy), és azoknak káromkodását, a kik azt mondják, hogy ők zsidók, és nem azok, hanem a Sátán zsinagógája" ( Jel. 2:9)

Punxsutawney Mormota 2015.04.05. 17:00:28

@bölcsbagoly: Nem biztos. És Te is bármikor segélyre szorulhatsz és beállhatsz a lumpenek hadába.

Punxsutawney Mormota 2015.04.05. 17:02:29

@mortullus: Mi van?????????
Ezt gondolom, hogy abban a könyvben olvastad, ahol arról van szó, hogy Jézus szkíta herceg s mint ilyen, a magyarok unokatestvére.

Hogy egy híres (zsidó) író, aki szerintem magyar halhatatlan sorával éljek: Uram, maga egy marha!

Tudományos libsizmus 2015.04.05. 17:03:17

@Punxsutawney Mormota:
A lumpenproli nem attól az, hogy van-e pénze, vagy nincs. Itt van példának okáért Simicska vagy Gyurcsány. Felveti őket a dohány, mégis lumpenprolik. Ez neveltetés kérdése elsősorban.

a nagy hohoohooo 2015.04.05. 17:05:56

@mortullus: "Tanulj tinó..."így a mondás,talán szép nagy ökör lesz belőled ,ezen kis korcs helyett.

Izrael Állama mint zsidó állam.

www.zsido.hu/tortenelem/biblia.htm

A nem létező Palesztina - II. rész

ebbenmaradtunk.blog.hu/2013/09/14/a_nem_letezo_palesztina_ii_resz

Miért okosabbak a zsidók?
Régi megfigyelés, hogy bizonyos pályákon, munkakörökben meglepően nagy a zsidók aránya. Az is régi megfigyelés, hogy ezekben a munkakörökben több pénzt lehet keresni, mint a gazdaság más ágazataiban. Például sok ügyvéd, bankár vagy újságíró zsidó, míg a földművesek vagy a bányászok között elvétve sem találunk. A zsidó földművesek hiánya egészen különös, hiszen minden társadalom többsége eredendően földműves. Mindez persze azt is jelenti, hogy a zsidók a többségi társadalmaknál sokkal inkább városlakók. A régi megfigyelésnek három klasszikus magyarázata van. A rasszista olvasatban a zsidók maguk monopolizálják ezeket a szakmákat, kirekesztik a gójokat, sőt ezeken a „nem termelő” szakmákon keresztül ki is zsákmányolják a „termelő” többségi társadalmat. Mivel nyilvánvaló, hogy az évszázadok óta jogilag korlátozott zsidóság nem volt képes monopolizálni semmit, és az is, hogy a modern társadalmakban a lakosság egészének többsége a tercier, azaz klasszikusan nem termelő szektorban dolgozik, ez az olvasat ostoba, és persze ami annál is rosszabb: gonosz és káros. Egy ellentétes érvelés szerint éppen a zsidók jogfosztása vezetett a megfigyelt jelenséghez: mivel a középkorban nem birtokolhattak földet, és nem lehettek céhek tagjai, csak a kereskedelem, a szolgáltatások és a pénzügyletek maradtak számukra. Az érvelés első fele nyilvánvalóan igaz, a probléma inkább az, hogy a zsidóság városba költözése Európában is korábban indult meg, mintsem a középkori egyház ezt elérhette volna, ráadásul lejátszódott a muzulmán Közel-Keleten is, ahol ilyen korlátozások nem léteztek. Végül a harmadik elmélet szerint a zsidókban nincs semmi különös, a vallási/faji kisebbségek a világon mindenhol úgy igyekeznek közösségként fennmaradni, hogy néhány szakmában koncentrálódnak. Így van ez az afrikai indiaiakkal éppúgy, mint az indonéziai kínaiakkal, vagy épp az európai zsidókkal. Ez ugyan cáfolhatatlanak tűnik, nem magyarázza meg azonban azt, hogy miért éppen a jobban jövedelmező szakmákban koncentrálódtak a zsidók.
Van azonban még néhány nyugtalanító tény. Egyrészt a zsidók lélekszáma az ókor végén sokkal nagyobb mértékben csökkent, mint a nem zsidóké, a közép- és újkor során viszont nem növekedett jelentősen. Másrészt Európában élt legalább egy másik kirekesztett, ugyanakkor összetartó közösség is, amelyik egészen más pályákat választott: a cigányság. Persze, de hát a zsidók okosabbak, mondja bennünk a szalonrasszista. Oké, de akkor magyarázzuk meg, miért. Az okokat a régmúltban kell keresnünk. A Krisztus utáni első két évszázadban alapvető változások történtek a zsidó vallásban. A jeruzsálemi templom papsága mellett megjelent egy másik vallási elit, a farizeusok, akik a templomi áldozatbemutatás helyett a Tóra tanulmányozására helyezték a hangsúlyt. A két csoport küzdelmét a római hódítás döntötte el: Titus lerombolta a Második Templomot. A zsidó vallás központi tere a zsinagóga lett, vezetője a rabbi, az áldozatot pedig végleg a Tóra-olvasás váltotta fel. Ettől kezdve minden zsidó vallási kötelessége volt gyermekei iskoláztatása. A következmények drámaiak. Mivel az oktatás az ókorban hihetetlenül drága volt, csak bizonyos városi szakmák esetében volt kifizetődő. A vidéki, földművelő zsidók egy része talán városi foglalkozásra váltott, de tömegeik inkább a vallást hagyták el, és csatlakoztak a sokkal kevesebbet követelő kereszténységhez vagy iszlámhoz.

Azaz zsidó csak az maradt, akinek „megérte”, olyan foglalkozásokban koncentrálódtak, ahol az oktatás kifizetődő befektetés volt. A későbbiekben ez nyilvánvalóan azt is eredményezte, hogy beindult a kisebbségekre általánosan jellemző foglalkozási szegregáció, azaz a zsidó fiatalokat a zsidó közösség is ebbe az irányba nyomta. Ráerősített minderre Európában a keresztény többség kirekesztő magatartása. És aztán jött az újabb fordulat. A 18-19. század fordulóján beindult ipari forradalom hirtelen óriási keresletet teremtett az iskolázott munkaerőre, ugyanakkor végleg megteremtette a vállalkozás és a pályaválasztás szabadságát, ráadásul a felvilágosodás erodálta az egyházak, vallási közösségek kizárólagos csoportképző erejét. A külvilág és a saját közössége korlátozásai közül kitörő zsidóság óriási sikerrel foglalta el a megnyíló új lehetőségeket. Ez a zsidó sikerek titka. Mitől okosabbak tehát a zsidók? Természetesen semmitől. De átlagosan tanultabbak, képzettebbek, több humán tőkével rendelkeznek, és emiatt jobban keresnek. Tanulni kéne,ahogy Lenin mondá.

Ne feledjük Golda Meir szavait:
vagyis:

"Béke csak akkor lesz, amikor az arabok jobban fogják szeretni a gyerekeiket, mint amennyire minket utálnak"

poor 2015.04.05. 17:08:50

@Tudományos libsizmus: Simicska mióta lumpen? Tudjuk amióta nem nyalja orbán seggét! Na ezek vagytok hazudós lopós társaság!

poor 2015.04.05. 17:12:33

@bölcsbagoly: Kezeltetni téged és a hazudozó elvtársaidat kell! Nézd vissza miket mondott a idegbeteg vezéred 2006-2010 között!!! HAZUDJATOK MÉG MÉG!!!!

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.04.05. 17:14:17

@a nagy hohoohooo:

"Zsidók tulajdonképpen már a római korban is élnek hazánk területén."

Mindenki tudja, hogy a zsidók egy hazátlan vándor nép volt.

1. A zsidók a mai Izrael területére úgy kerültek, hogy barbár vonulással végiggyilkolták a már letelepedett földművelő kultúrákat. Lásd: a híres Jerikó város sorsa.

2. Nyugat-Európába úgy kerültek, hogy a Közel-Keletről elzavarták őket a békétlen, összeférhetetlen, hatalom- és pénzéhes természetük miatt.

3. Közép-Európába meg úgy kerültek, hogy a Nyugatról ki lettek tiltva :D

4. Mellesleg még az ókori, közel-keleti ténykedésük idején maga az Úr is berágott rájuk, mert miután beügyeskedték magukat a hatalomba, a saját érdekeik szerint írták át a szent könyveket, hogy nagyobbat harácsolhassanak a lakosságon :DDD

a nagy hohoohooo 2015.04.05. 17:15:27

@Tudományos libsizmus: Nem tudom, említettem-e már, te vagy itt a világ legtudatlanabb és legbutább nickje. Tőled bőven elég, ha csak ennyit mondasz: rohatt dzsipci-bibci nejolibernyalizmus! Így is értjük, mit akarsz közölni.Ha neked kezedbe adnak egy nagy lóf...t, és azt mondják, ez a győzelmi zászló, akkor fennen hordod?

A Medián igazgatója elmondta: 2013-ról 2014-re alapvetően csökkent az antiszemiták száma Magyarországon.

444.hu/2015/03/31/mar-csak-a-magyarok-harmada-antiszemita/

Tugyuk ótvarnyilas neked mindenki hülye aki okosabb nálad,de a világ nagyobbik része márcsak ilyen,lejött a fáról Széles gravitációja nélkül és jól eltart téged,banánt dobál a rácson át a rózsaszínű pofikádba...

a nagy hohoohooo 2015.04.05. 17:19:02

@beszélő majom: Brhüüüü előszöris ne nézegesd a segged.
Tudom azt nehéz mert ha tükörbe nézel akkor is azt látod..broáfff..
A "...smileyk...David E.a smileyt kidolgozó csapat egyik tagja:
"ezekkel az emberi a hangulatot kifejező jelekkel csak segíteni akarunk
az elsekélyesedett kifejezésre képtelen,érzelmi és értelmi
tehetségteleneken... "...
hát a jó szándék itt,is dugába dőlt...,s nem a szándék okán,...az alanyok selejtek,..
Nehogymán megsértőgygyél, mert agyturkász szakorvosit kérek tőled, bárki bármikor mondhatja, h. "bírónő-úr, nem
emléxem senemire", az majd akkor kell ha beszélni is tucc...hukk...hukk.....

Tudományos libsizmus 2015.04.05. 17:20:12

@a nagy hohoohooo:
Téged ki a fasz fizet azért, hogy az összes blogot telenyomd a tízoldalas agymenéseiddel?

moszkvicssluszkulcs 2015.04.05. 17:32:34

Ezeknek az éhező gyerekeknek hol vannak a szüleik??
Ha nem tudják eltartani a saját gyerekeiket, akkor miért gyártanak továbbiakat???
A hatóság miért nem veszi el ezektől a "szülőktől" a gyerekeket??
Hová lesz a gyerekekért kapott pénz??
Kóla? Cigi? Chips? Pia? Uzsora?
Mikor lesz már vége a gyerekgyártásnak??
Nem tartozik a kedvenceim közé Kriza, de szerintem most igaza van. Ne az legyen már este a retek klub híre Miskolcról, hogy koszos, ápolatlan purgyék eszik a kaját a pohos apjuk kíséretében!

wolves84lb 2015.04.05. 17:36:24

@bölcsbagoly:
"Ahogy Kriza , úgy a legtöbbjük szakmával , diplomával a kezében jött át, nem a ti pénzetekből tanult, ráadásul nem csupasz seggel érkeztek"

Nem a lófaszt nem...hugomék cégénél a román-magyar "kisfőnök" pont csupasz picsával jött, 20 évesen, egy szaros érettségivel. Azóta a főnök farkán csüngve (ezt szó szerint kell érteni) a 3.diplomáját fizetteti ki a céggel, és nála nagyobb szarrágó, rosszindulatú ember nem dolgozik ott. (ismerem én is őket, voltam ott majd egy évig).

Vannak rendes erdélyiek is persze, de az erős csúsztatás, hogy mind képzett, tanult és jószándékú lenne.

batyuné Helyesi Imola (törölt) 2015.04.05. 17:36:59

@beszélő majom: megmondtam már, majom, hogy ne zsidózz, gec, mert repceolajban sütöm ki a zsírodat!

mortullus 2015.04.05. 17:38:15

@Punxsutawney Mormota: Szerintem művelődj, tájékozódj!
Nagyon rádfér :)

jnul.huji.ac.il/dl/maps/jer/images/jer068/Jer068_a.jpg

panel.okiostudios.com/scripts/okio-panel/attachment.php?id=338&domain=mapsperhaps

Na mi van a térképek felé/mellé írva te szarzsák?
Olvasd fel, hangosan! :)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.04.05. 17:45:08

A kommentek (pártállástól függetlenül, tisztelet a kivételnek) valahogy elsiklanak azon egyszerű dolog felett, hogy emberek ételt osztan(án)ak, és erre más emberek részéről van igény.

Tudományos Iibsizmus 2015.04.05. 17:45:32

Kádár alatt nem éhezett senki, csak jöttek a libsik és szétbasztak mindent!

Shlomo a halott zsidó terrorista 2015.04.05. 17:46:02

@a nagy hohoohooo:

" A Krisztus utáni első két évszázadban alapvető változások történtek a zsidó vallásban. A jeruzsálemi templom papsága mellett megjelent egy másik vallási elit, a farizeusok, akik a templomi áldozatbemutatás helyett a Tóra tanulmányozására helyezték a hangsúlyt."

Te mekkora fogalmatlan balfasz vagy :D

A farizeusok nem Jézus UTÁN jelentek meg, hanem Jézus ELŐTT több, mint 500 évvel, és Jézus meggyilkolása után már nem húzták sokáig, mert addigra az addig se egységes zsidó vallást sikerült totálisan egymással versengő szektákra bontaniuk.

Másrészt a farizeusok nem vallási, hanem politikai elit volt.

Gondolkozzál, gyökérkefe!

Ha a farik Jézus UTÁN bukkantak volna elő, akkor hogy tudta volna őket Jézus a TELJES ténykedése alatt végig szapulni, és elrettentő példának állítani a magatartásuk miatt?

Tudományos Iibsizmus 2015.04.05. 17:47:14

@bölcsbagoly: Most diagnosztikálsz, vagy kozmetikálod a dolgokat? Hiába plasztikálod a rendszert, attól még tele van libsikkel!

Tudományos Iibsizmus 2015.04.05. 17:48:32

@Shlomo a halott zsidó terrorista: Milyen járatos vagy te a zsidó történelemben. Gyanús hogy zsidózol! Nagymami kap kárpótlást?

István Tamasi 2015.04.05. 17:48:48

@maxval bircaman szerkesztő:
Te ocsmány bulesz birkaszar /leánykori néven Ivanov/! Ha már eluntad magad a bulgár hegyibirkák között bégetni, akkor menj vissza Kubába!

Shlomo a halott zsidó terrorista 2015.04.05. 17:51:04

@a nagy hohoohooo:

"Régi megfigyelés, hogy bizonyos pályákon, munkakörökben meglepően nagy a zsidók aránya. "

Így van.

Amióra a Közel-Keletről elzavarták őket az ókorban, a vándorlásuk alatt a vezetőik igyekeztek mindig a befogadó birodalom vallási és politikai elitjéhez dörgölőzni, és zsíros pozíciókat kikunyerálni maguknak.

Csakhogy valahogy mindig kitelt a becsületük minden befogadó országban. Hiába járták végig a Mediterráneum összes muszlim udvarát, fel egészen a mai Spanyolországig, végül mindenhonnan menniük kellett, nem csak a dörgölődző nagyokosoknak, de az egész pereputtynak fel kellett cuccolni a teve hátára.

Shlomo a haIott zsidó terrorista 2015.04.05. 17:51:09

@batyuné Helyesi Imola: És akkor mi van? Untam a családban a Tóra előírásai szerint élni, ezért lettem antiszemita.

batyuné Helyesi Imola (törölt) 2015.04.05. 17:55:05

@Shlomo a haIott zsidó terrorista: Ez különösen hitvány jellemre vall, de nem lep meg véletlenül sem.

Shlomo a haIott zsidó terrorista 2015.04.05. 17:55:45

@a nagy hohoohooo: Én Tel-Avivból jöttem el, mert nem akartam katona lenni. Vagy katona leszel, vagy cuccolnod kell, igaz nem tevére, hanem akkor még MALÉV gépre.

Shlomo a haIott zsidó terrorista 2015.04.05. 17:56:46

@batyuné Helyesi Imola: Nem akarok állandóan menórát szidolozni otthon.

Shlomo a halott zsidó terrorista 2015.04.05. 17:56:53

@Tudományos Iibsizmus:

"Milyen járatos vagy te a zsidó történelemben. Gyanús hogy zsidózol! Nagymami kap kárpótlást?"

Csak olyasmiről szoktam beszélgetni, amely területen legalább alapfokon otthon vagyok.

Keresztény ember alapból tisztában van a zsidóság viselt dolgaival, hiszen amikor a Bibliát tanulmányozza, értenie kell ezeket a hivatkozásokat.

Állj be hitújoncnak valamelyik plébánoshoz, tanulmányozd a Szentírást és pár év alatt te is ki fogsz kupálódni a zsidóságból :)

István Tamasi 2015.04.05. 17:57:49

@a nagy hohoohooo: A zsidók általában azért tűnnek oksabbnak mert hagyományosan komoly hangsúlyt fektetnek a gyerekeik oktatására, képzésére, művelődésére.
A zsidók kényszerből tendáltak bizonyos foglalkozási ágak felé, mert az ókorban és a középkorban el voltak tiltva más, akkoriban kiemelten kezelt foglalkozásoktól.
Alighanem az üldöztetésük alakította ki köreikben az összetartást.

♔bаtyu♔ 2015.04.05. 17:59:02

Most már tényleg kész. Orbán kedden lemond, Gyurcsány melegít.

Tudományos Iibsizmus 2015.04.05. 17:59:20

@Shlomo a halott zsidó terrorista: Én kersztényként nem foglalkozom a zsidósággal. Különben sem vagyok vallásos.
A kedvenc tantárgyam a dialektikus materializmus volt a tudományos szocializmus mellett.
Azért látom te, bár utáltad, azért fogott rajtad a sok Tóra olvasgatás.

Tudományos Iibsizmus 2015.04.05. 18:00:20

@István Tamasi: Ahogy a polgári köröket a libsi utálat tartja össze.

Tudományos libsizmus 2015.04.05. 18:01:34

@♔bаtyu♔:
Én úgy tudom, holnap mond le. A Putyin pedig meghal.

♔bаtyu♔ 2015.04.05. 18:01:46

@István Tamasi: Na most ha a zsidók tényleg okosabbak lennének, már régen elzavarták volna a picsába a nevükben holokausztozó társaságot. Ugyanis ez nekik nem túl szerencsés. Na meg az sem, hogy jelenleg Európában nagyrészt muszlim bevándorlás folyik,amelynek oka az, hogy az USA és Izrael bevonva országukat a nagypolitikába, (olaj, nyersanyag, akármi) kibombázza őket.

István Tamasi 2015.04.05. 18:03:05

@beszélő majom:
"mindenki tudja hogy a zsidó egy hazátlan vándor nép volt."
- A vándorlásuk, a világban szétszóródásuk legfőbb oka az üldöztetésük.
- Dehát a magyarok ősei is hazátlan vándorok voltak kb Szt.Istvánig! A letelepedésünk - sőt már azelőtt is - óta viszont annyi különféle nációval keveredtünk, hogy ma gyakorlatilag nincs is színtiszta magyar, mindenki keverék, mindenkiben van több-kevesebb zsidó is.

♔bаtyu♔ 2015.04.05. 18:04:11

@Tudományos Iibsizmus:
"Ahogy a polgári köröket a libsi utálat tartja össze. "
Na ebben tényleg van valami:)))

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2015.04.05. 18:04:27

az oviban és suliban ingyen eszik minden szegény gyerek, napi háromszor.
az a szükő aki nem tud szomb.és vasárnap enni adani a gyerekének, az nem szülő, hanem egy nulla. el kell vanni a gyereket tőle.

Shlomo a halott zsidó terrorista 2015.04.05. 18:05:45

@Tudományos Iibsizmus:

"Azért látom te, bár utáltad, azért fogott rajtad a sok Tóra olvasgatás."

Nem utáltam. Miért utáltam volna? A Tórával nincs semmi baj, nagyon tanulságos dokumentum. Nem véletlenül álltak át a zsidók a Tóráról a Talmudra.

István Tamasi 2015.04.05. 18:05:58

@wolves84lb: bölcsbagoly:
Engem és még néhány ismerősömet romániai magyarok próbáltak csúnyán átvágny, becsapni, romániai románok viszont nem.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2015.04.05. 18:06:27

@István Tamasi: tévedsz...
a nomád népnek van hazája, a zsidóknak is volt..egy darabig. aztán nem volt.

Shlomo a haIott zsidó terrorista 2015.04.05. 18:08:07

@Tudományos Iibsizmus: A Talmud sokkal olvasmányosabb mint a konzervatív Tóra. Izraelben sokkal többen olvasták azt a környezetemben.

bölcsbagoly 2015.04.05. 18:08:14

@Punxsutawney Mormota: ahhoz olyan hozzáállásom kellene legyen! nem véletlenül azok, akik.

István Tamasi 2015.04.05. 18:09:12

@♔bаtyu♔:
Meg kell nézni: a magyar származású Nobel díjasok kb 3/4-e zsidó.
A muszlim bevándorlás témájába nem szállok be, mert az is bonyolultabbannál semhogy 1-2 mondattal elintézhető/kibeszélhető lenne.

bölcsbagoly 2015.04.05. 18:09:24

@poor: szerencsétlen prolija, savanyú a szőlő?

bölcsbagoly 2015.04.05. 18:10:04

@Tudományos Iibsizmus: megint megjelentél, te pofátlan nicktolvaj?

bölcsbagoly 2015.04.05. 18:11:03

@wolves84lb: miért, te húszévesen mi a franc voltál?

István Tamasi 2015.04.05. 18:11:26

@FILTOL:
A nomád népnek van hazája, de az ősmagyarok többezer kilométert vándoroltak, tehát vándor népnek minősül. Vagy úgy gondolja, hogy a magyarok igazi hazája nem is ez a Pannon medence, hanem Levédia?

Shlomo a halott zsidó terrorista 2015.04.05. 18:12:00

@István Tamasi:

"A vándorlásuk, a világban szétszóródásuk legfőbb oka az üldöztetésük"

Na és mi volt az oka annak, hogy ahány helyre csak bekéredzkedtek, mindig kihúzták valamivel a gyufát a háziaknál?

♔bаtyu♔ 2015.04.05. 18:12:25

@lstóczy úr: Akkor ne olvass el szarzsák. Elég ostobának tűnsz. Ha nem tetszik egy TV csatorna nem a távirányító után nyúlsz, hanem betelefonálsz, hogy uncsi?

István Tamasi 2015.04.05. 18:15:44

@Shlomo a halott zsidó terrorista:
Megtanultak - ld. a tanulásról szóló korábbi megjegyzésem - mindenhol boldogulni. A "háziak" - ld kevésbé tanultak- részéről rendszeresen előjött az SI /sárga irígység/ faktor.

Shlomo a halott zsidó terrorista 2015.04.05. 18:17:50

@István Tamasi:

"A nomád népnek van hazája, de az ősmagyarok többezer kilométert vándoroltak, tehát vándor népnek minősül. "

A magyarok letelepedtek, több, mint 1100 évvel ezelőtt, és államot alapítottak.

Izrael pedig 1948 előtt nem létezett és ma se létezne, ha nem tudják kisírni maguknak az ENSZ-nél, hogy kapják meg a vitatott hovatartozású földeket. De még ott is meglopták a palesztinokat, mert az ENSZ a terület felét Palesztinának akarta adni, hogy béke legyen a régióban.

♔bаtyu♔ 2015.04.05. 18:17:55

@István Tamasi: Elhiheted, én szeretném a legjobban, ha a zsidók tényleg olyan okosak lennének mint a Nóbel díjasaik. Persze nem a Kertészfélékre gondolok és nyilván a "békedíjasok" is kihullanak.

♔bаtyu♔ 2015.04.05. 18:20:51

@István Tamasi: A magyaroknak alapvetően több hazájuk is volt. Pontosabban több olyan terület, ahol testvérnépként tekintettek rájuk. Az egyik egyébként a Kárpát medencében.

Shlomo a halott zsidó terrorista 2015.04.05. 18:21:04

@István Tamasi:

"Megtanultak - ld. a tanulásról szóló korábbi megjegyzésem - mindenhol boldogulni."

Tehát ha ma például valakit, egy saját bevallása szerint zseniálisan okos embert minden munkahelyéről kirúgnak, lemondva a haszonról, amit a tudásával a munkáltatójának adna, az azt jelenti, hogy az illető zseni nagyszerűen bolddogul?

István Tamasi 2015.04.05. 18:28:58

@Shlomo a halott zsidó terrorista:
Igen. De eredetileg vándor nép voltunk. Vagy -ismétlem- Levédiát tekinti ön a mi igazi hazánknak?. 1100 év, na és? A török után több lett a betelepített /sváb, tót, stb./, mint ahányan maradtak, na és? Például az USA népei 100-500 év alatt folyamatosan telepedtek le, na és?
A zsidók Palesztínába telepítése nem az ENSZ intézkedése volt, hanem a britek tipikus "oszd meg és uralkodj" alapú koncepciója csak éppen egyéb okok is közrejátszottak.

István Tamasi 2015.04.05. 18:32:36

@♔bаtyu♔:
Ja persze! Ezért aztá legyen közös japán-magyar határ, mert az őshaza és a közbenső terület is mind magyarnak tekintendő, ugye?
Persze a mutyivezéred is megmondta Kazahsztánban, hogy ő ott rokonokra, barátokra lelt és jobban is érzi magát ott mint itt Európában. Fogd meg a mutyivezéredet és települjetek ki Ázsiába!

martineden 2015.04.05. 18:36:09

@beszélő majom:..." Hát nem nagy többséggel választották meg őket az emberek?"...hat nem ,fidesztroll.

bölcsbögöly (törölt) 2015.04.05. 18:39:42

@bölcsbagoly: ejj mán nicket lopni is egyre nehezebb, rohadt fideszlipsik!

martineden 2015.04.05. 18:40:24

@beszélő majom:...,, Zsidó barátaik ugyanis elrakták maguknak a Palesztinába küldött adományokat."...te barom,a zsidok penzen elnek,munka nelkul es a kapott penzt,segelyeket, fegyverekre es alagut epitesre koltik.

bölcsbögöly (törölt) 2015.04.05. 18:40:50

@István Tamasi: nem akarlak elkeseríteni, de batyuval vitatkozni nem egy kellemes időtöltés. Az oviban földugtak neki egy papagájt, azt azóta se jött ki.

István Tamasi 2015.04.05. 18:44:52

@bölcsbögöly:
Tudom. Ezért is írtam neki japán-magyar határról hátha ez egy kicsit észhez téríti.

♔bаtyu♔ 2015.04.05. 18:48:04

@István Tamasi: Nem magyar te ostoba, hiszen a magyar az egy nemzetségnév. Egy a sok közül, amelyek mára beolvadtak, szórványban megmaradtak, eltörökösödtek, északra vándoroltak. Mit gondolsz csak a zsidóknak vannak rokonai?

Bevallom, nem csípem a magadfajta európázókat, tudod a tapasztalat, az ilyenek szolgálták ki a komancsokat is, de én speciel jobban elutasítom az USA-t, Izraelt mint "barátot" mint a Tadzsikokat és hasonlókat. Ezek ugyanis nem fizettetnek sarcot, nem kell nekik bizonygatni milliárdokért semmit és nem vonnak bele saját háborúikba.

Egyébként mások is, tudod ezért röhögött az ország nagyrésze a pofátlan CIA-s Goddfrienden amikor hirtelen "családi okok miatt" távozni kényszerült és ezért teheti meg Orbán, hogy nem nyalja ezerrel azokat a seggeket, amelyeket te is Gyurcsányod ezerrel kinyalt.

A Kazakhok a rokonaink és barátaink. Én így érzem.

♔bаtyu♔ 2015.04.05. 18:49:33

@István Tamasi: Ne dimenzionáld már túl magadat faszfej. Ehhez te (sajnos) nem vagy elég okos:)))

bölcsbögöly (törölt) 2015.04.05. 18:50:45

@István Tamasi: Hát nem :)))

@♔bаtyu♔: A kazah mióta finnugor nép? De menj csak és barátkozz velök, csak innen pusztulj már ki.

♔bаtyu♔ 2015.04.05. 18:53:38

@István Tamasi: Amúgy a csehek is imádhatják amerikai "barátainkat".

nemzeti.net/a-cseh-allamfo-helyre-rakta-az-amerikai-nagykovetet-2983056.html

"A cseh államfő helyre rakta az amerikai nagykövetet"

Amúgy mikor érti meg a hozzád hasonló ostoba, hogy más a barát és más az akinek kötelező kinyalnod a seggét. Még akkor is, ha a magadfajta ezt valamiféle kötelező természetes szívességnek tekinti, ahogy 90 előtt az orosz seggekkel is volt azon az alapon, hogy de hát egy segget mindenképp ki kell nyalni.

a nagy hohoohooo 2015.04.05. 18:54:37

@Shlomo a halott zsidó terrorista:
Tanulj tinó,hogy szép nagy vágóbarom legyen belőled ,ökörsütést rendezünk brhüü.......

epa.oszk.hu/00900/00939/00003/ks990105.htm

♔bаtyu♔ 2015.04.05. 18:56:30

@bölcsbögöly: Faszt kérsz te engem számon pöcsfej, hogy én mit keresek itt. Ki a faszom vagy te b+?

Te miért nem pusztulsz el innen b+, valahová?

Persze ennek megfelelően nyilván ostoba is vagy, a finnugor nem nép, hanem nyelvcsalád. Na takarodj a gecibe.

csillagközi romboló 2015.04.05. 19:01:23

Kérlek, javítsd ki a nevét, mielőtt ebbe kötnek bele: Kriza Ákos ...

Shlomo a halott zsidó terrorista 2015.04.05. 19:01:48

@a nagy hohoohooo:

Amit linkeltél, az pont engem igazol:

1. a farizeusok Krisztus ELŐTT már léteztek

2. nem vallási, hanem politikai elit voltak

Annak a hivatkozásnak se hiszel, amit magad linkeltél, balfasz? :D

Afrika steht an der Elbe 2015.04.05. 19:04:31

@bölcsbögöly:
Esetleg te pusztulj ki innen, mocskos libsi tetű.

fideszes Bróker kormány 2015.04.05. 19:06:26

@♔bаtyu♔:

Te kretén hazaáruló ruszki bérenc, az egykori trollgyári kollegád kitálalt. Te hány kpekot kapsz Putyin gazdidtól a ruszkik éltetéséértg és Amerika gyalázásáért?

Kipakolt a titkos orosz trollhadsereg két tagja
MTI2015. 04. 02. 22:29

Egy homályos hátterű oroszországi központ internetes trollok százait alkalmazza, akik váltott műszakban, megállás nélkül terjesztik a kormánypropagandát a világhálón, közölte a virtuális hadsereg két egykori tagja a The Guardian brit lappal.

Az orosz propagandacég két volt munkatársa arról számolt be, hogy tizenkét órás váltásban kellett dolgozniuk egy modern négyemeletes irodaházban Szentpéterváron. Az épület, amelynek a falán mindössze annyi áll, hogy "Üzleti centrum", állítólag az orosz trollhadsereg központja, ahol fizetett bloggerek serege dolgozik megállás nélkül. A The Guardian még fotót is közölt a Szavuskin utcai épületről. A cikk szerint az a fő feladatuk, hogy a hazai és a külföldi internetes fórumokat és közösségi oldalakat elárasszák Nyugat-ellenes és Kreml-párti bejegyzésekkel.

Feketén dolgoztak

A megszólaltatott két egykori internetes troll egyike például álblogokat vezetett a Livejournal című internetes oldalon, a másik pedig orosz chatszobákban terjesztette a hivatalos propagandát. Közlésük szerint feketén alkalmazták őket, a fizetésüket készpénzben kapták.

Mindketten szigorú munkakörnyezetről számoltak be, ahol a néhány perces késésekért és a napi elvárt teljesítménytől való elmaradásért is levonás járt. Minden helyiségben nagyjából húsz ember dolgozott három szerkesztő felügyelete alatt, akik ellenőrizték a bejegyzéseket, és kirótták a pénzbüntetéseket, ha azokat nem találták megfelelőnek.

Nem beszélhettek róla

A volt álblogger márciusig két hónapot dolgozott a cégnél havi 45 ezer rubelért (219 ezer forintért). Nem írattak alá vele munkaszerződést, viszont azt mondták neki, hogy ne beszéljen senkinek a munkájáról. "Szokványos posztokat kellett írnunk tortakészítésről vagy általunk kedvelt zeneszámokról, majd időnként bedobni egy-egy bejegyezést arról, hogy a kijevi kormány fasiszta vagy valami ilyesmiről" - mesélte a fiatal nő.

Jól érzékelteti a munka lényegét, hogy a nő által vezetett egyik blogon egyebek mellett vannak bejegyzések Európa húsz legszebb kastélyáról, valamint annak a jeleiről, hogy nem a megfelelő lánnyal randizol, majd ezeket hirtelen váltással Ukrajnáról vagy Alekszej Navalnij ellenzéki politikus állítólagos korrupciójáról szóló témák követik.

Napi 12 órát dolgoztak

Nem hatástalan

A központban minden reggel eligazítást tartottak arról, hogy aznap milyen politikai témában kell hozzászólásokat írni. "A legijesztőbb az egészben az, hogy amikor beszélgetsz a barátaiddal, és tőlük is ugyanazokat hallod vissza, amiket neked feladatba adtak, akkor rájössz, hogy egyáltalán nem hatástalan, amit csinálsz” – mondta.

Hármas csoportban dolgoztak

Másikuk, a Maratként bemutatott 40 éves férfi egy másik osztályon dolgozott, nekik különböző internetes csevegőszobákban kellett terjeszteniük a Kreml igéjét. A trollok hármas csoportokban dolgoztak. Az első azzal kezdte, hogy panaszkodott valamilyen probléma miatt vagy csak megosztott egy hivatkozást, mire a másik kettő is becsatlakozott és cikkeket szúrt be Kreml-barát oldalakról vagy sértő feliratokkal ellátott, nyugati és ukrán vezetőket ócsároló fotókat közölt.
Marat több feladatlapot is bemutatott az újságíróknak, ezekben a napi témák voltak felsorolva, a közvetítendő állásponttal együtt. A januári párizsi terrorcselekményeket követően például azt kellett hangoztatniuk, hogy az orosz elnök mindig is kiállt az agresszió és a terrorizmus ellen, neki köszönhetően drámaian csökkent a terrorakciók száma Oroszországban.

Putyint kellett dícsérniük

Hazafias Orosz Wikipédia

A bejegyzések színesítésének céljából számos weblapot hoztak létre a trollok számára. Az egyik ilyen oldalon nyugati vezetőkről készített megalázó mémek ezreit tették elérhetővé beszúrható formában, de számos, Putyin határozottságát vagy szellemességét bemutató képet is feltöltöttek az adatbázisba. Ezek között nem ritkák a rasszista és homofób tartalmak, Barack Obama amerikai elnököt például gyakran ábrázolják majomként.
A trollok emellett szemezgethetnek egy Hazafias Orosz Wikipedia elnevezésű oldalról is, amely az orosz kormány számára megfelelő tálalásban mutatja be a világpolitikai eseményeket. A lap szerint például a nyugati hatalmak robbantották ki a tavalyi kijevi tüntetéseket, méghozzá úgy, hogy a tiltakozókkal kábítószert tartalmazó teát itattak.

fideszes Bróker kormány 2015.04.05. 19:07:32

Angol részleg

A trollképzőnek angol nyelvű részlege is van, az ott dolgozóknak állítólag havi 65 ezer rubelt (316 ezer forintot) fizetnek. Az angolul írt posztok többségében szintén Putyint dicsőítik vagy a nyugati hatalmak igazságtalanságát kárhoztatják. A trolloknak szigorúan kikötötték, hogy nem írhatnak rosszat a donyecki és luhanszki szakadár népköztársaságokról, ahogyan a kijevi kormányt sem tüntethetik fel soha jó színben.

Nem tudták bizonyítani

Jogászok szerint még Oroszországban is meglehetősen ritka, hogy egy ekkora vállalat teljesen illegálisan működjön, ne fizessen adót és ne jelentse be az alkalmazottait. Bizonyos források szerint a trollgyár Kremlhez közeli körökhöz köthető, a kapcsolatot azonban egyelőre nem tudták bizonyítani. Korábban olyan hírek is napvilágot láttak, amelyek szerint a létesítményt az orosz kormány ifjúsági szervezetei finanszírozzák.

Azt nem tudni, hogy a szentpétervári központ az egyetlen trollgyár vagy más hasonló szervezetek is működnek Oroszországban. Az azonban bizonyos, hogy a cég alkalmazottainak száma az elmúlt két év alatt a többszörösére nőtt.

Tudományos libsizmus 2015.04.05. 19:09:46

@fideszes Bróker kormány:
"Kipakolt a titkos orosz trollhadsereg két tagja"

Nos, életemben először előveszem az autentikus libsi hozzászóló monomániáját:

"fideszes Bróker kormány 0 bejegyzést írt és 9 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
2015.04.01. óta tag."

♔bаtyu♔ 2015.04.05. 19:10:13

@fideszes Bróker kormány: Hazaáruló ruszki bérenc a kurva anyád b+:)

Te nem Hoohorgász vagy? Az ilyen ostoba mint te, hogy beköszön valami hasonló módon és képes még melléírni 2 oldalt.

Most akkor ezt írd le nekem három db. mondatba, persze bevezető nélkül.

István Tamasi 2015.04.05. 19:13:06

@♔bаtyu♔:
Már jóval korábban észrevettem, hogy nem "csíped" az európázókat, Európát és az európaiakat és éppen ezért ismételten javaslom fogd a mutyivezéredet és menjetek a "baráti" Kazahsztánba!

martineden 2015.04.05. 19:13:34

@beszélő majom: Mindenki tudja, hogy a magyarok egy hazátlan vándor nép volt.

1. A magyarok a mai lakhelyukre úgy kerültek, hogy barbár vonulással végiggyilkolták a már letelepedett földművelő kultúrákat. Lásd: St.Gallen

2. Európába úgy kerültek, hogy Azsiabol elzavarták őket a békétlen, összeférhetetlen, hatalom- és pénzéhes természetük miatt.

3. Közép-Európába meg úgy maradtak, hogy a Nyugatról ki lettek tiltva :D

4. Mellesleg még az ókori, azsiai ténykedésük idején maga az Úr is berágott rájuk es ezert nincs roluk egy sor sem a konyvekben.

♔bаtyu♔ 2015.04.05. 19:16:12

@Tudományos libsizmus: Ezek az "Európaiak".

Épp ma néztem a TV-ben a Politika+-on egy felmérést, a biztos szavazók 70% elutasítja ezeknek az "európaiaknak" a pártjait.

Nem csodálom. Idejön az ostoba és a szólásszabadság bajnokaként fel van háborodva, hogy a másik mit keres itt egy olyan felületen, amely azért van, hogy a hsz-eket begyűjtse:))))))))

♔bаtyu♔ 2015.04.05. 19:17:08

@István Tamasi: Nézd, amíg a kukában vagytok, addig ez annyira nem érdekes. Inkább menj te:)))

♔bаtyu♔ 2015.04.05. 19:18:20

@István Tamasi: Amúgy azért te sem gondolod komolyan, hogy én a magadfajtát egy európaival keverem. Remélem, nem.

♔bаtyu♔ 2015.04.05. 19:20:42

@martineden: Te amúgy mi vagy, nagy múlttal rendelkező román? Vagy a még nagyobb múlttal rendelkező szlovák?

Egyébként a magyar az nemzetségnév. Ellentétben pld. a zsidóval.

Tudományos libsizmus 2015.04.05. 19:22:53

@martineden:
1.) Az általad ájulásig imádott skandináv demokráciák gyilkolták végig barbár vonulásukkal a már letelepedett földművelő kultúrákat. Akkor vikingeknek hívták őket.

2.) Európába úgy kerültek, hogy visszafoglalták eredeti hazájukat.

3.) Közép-Európában úgy maradtak, hogy egyedül ők voltak képesek megvédeni és egységbe forrasztani a világűrből is felismerhető Kárpát-medencét.

4.) Több bizánci uralkodó megemlékezik a magyarokról. Például Bíborbanszületett Konstantin bizánci (római) császár.

Ha szabad ezzel kapcsolatban egy kérdést feltennem: miért jössz azzal, hogy "földművelő kultúra", amikor - szellemi elődeiddel együtt - úgy utálod a magyar parasztot, mint a pestist?

♔bаtyu♔ 2015.04.05. 19:24:35

@Tudományos libsizmus: Hagyd, ez valami elkeseredett román vagy szlovák lehet. Szerencsétlenek ellátogatnak Mo-ra és onnantól betegek.

Éhes ló 2015.04.05. 19:26:39

Mindenki azt etet akit csak akar.
Magánterületén, a saját pénzéből.
Ha másén tenné, máséból, akkor ahhoz más(ok) beleegyezése szükséges.
Ez van.
Etethetitek a cigányt otthon, kedvetekre.
De dzsemborit közterületen nem rendezhettek nekik.
Megértem, ha ez zavar benneteket.
De hívjátok meg őket a CEF-re, vagy otthonra, esetleg látogassátok meg őket az "otthonaikban".
Hajrá!

a nagy hohoohooo 2015.04.05. 19:28:01

@Shlomo a halott zsidó terrorista:

Derága Baro..ööö...Shomo...,de ez nem illik,Samesz,esse,Gügye na ez igen ,ez vagy..brhüüüüű

Nem arról szólt az írásom mikor érkeztek a farizeusok ,hanem mikor léptek a "vallási/politikai színpadra".

"" A Krisztus utáni első két évszázadban alapvető változások történtek a zsidó vallásban. A jeruzsálemi templom papsága mellett megjelent egy másik vallási elit, a farizeusok, akik a templomi áldozatbemutatás helyett a Tóra tanulmányozására helyezték a hangsúlyt."

Ide Rejtő kell:

"– Kissé fejbe ütött - felelte végre csndesen. - Most hova akar menni?
A nő felvonta a vállát:
- Nem tudom.
- Engedje meg, hogy elkísérjem, én is oda készülök.

- Mondja... Mit gondol rólam?...
- Nem szoktam gondolkozni... Születési hiba."

Texas Bill, a fenegyerek.

2015.04.05. 19:30:35

"hogy nem Kriza maga merte ki ünnepélyesen az első X tál ételt a nemzeti együttműködés üstjéből"

A blogger hülye. Az x-et lehet magyarul is írni, esetében a jelentése "néhány". Próbálja ki bárki, aki nem lusta magyarul írni. Valaki elindította ezt a faszcibáló x-es divatot, a sok agyalágyult barom meg követi. Kábé úgy, mint a kutyaszaratást. Ostoba birkák országa.

2015.04.05. 19:36:39

@Éhes ló: @Tudományos libsizmus: @♔bаtyu♔: Szarházi troll batyufasz! Elregéled végre, hogy miért loptok? Miattatok éheznek a gyerekek az országban. A maffia kormányod rabolja a közpénzt, bűnözőkkel tőzsdézik, offshore cégekbe konténerezik ki a magyar adófizetők pénzét, négymillió ember él minimálbérből. Ehhez mit szólsz, geciputtony?

conchita 2015.04.05. 19:39:29

@Éhes ló: Jaj, olyan kis izé vagy! Bezzeg a Pride-on közterületen bekaptad volna, mi?

martineden 2015.04.05. 19:43:04

@Tudományos libsizmus: ...1.) Az általad ájulásig imádott skandináv demokráciák gyilkolták végig barbár vonulásukkal a már letelepedett földművelő kultúrákat. Akkor vikingeknek hívták őket....ez igaz,de a magyarok evszazadokkal elvoltak matradva es kesobb ok is ezt tettek.

2.) Európába úgy kerültek, hogy visszafoglalták eredeti hazájukat......erre mit mondjak?Nagyon hulye lehetsz.

3.) Közép-Európában úgy maradtak, hogy egyedül ők voltak képesek megvédeni és egységbe forrasztani a világűrből is felismerhető Kárpát-medencét....amit aztan eredmenyesen elkotyavetyeltek az ezer ev allat es mara egy jelentektelen allamocska lett.

4.) Több bizánci uralkodó megemlékezik a magyarokról. Például Bíborbanszületett Konstantin bizánci (római) császár....Mint mondtam,hulye vagy.Mikor is irta ezt?Nem a kilencszazas evekben?Mit irtak roluk 3000 eve?

Ha szabad ezzel kapcsolatban egy kérdést feltennem: miért jössz azzal, hogy "földművelő kultúra", amikor - szellemi elődeiddel együtt - úgy utálod a magyar parasztot, mint a pestist?....nem utalom a foldmuvelo magyar parasztot,az olyan parasztot utalom mint amilyen te vagy,bar te is a tehen valaga mogul tortel fel.

Libsi nicktolvaj vagyok Sorostól kapom a Ióvét 2015.04.05. 19:43:27

@♔bаtyu♔: Mit zümmögsz itt geciputtony? Neked már Moszkvában kellene lenned Putyin betegágyánál!

Tudományos Iibsizmus 2015.04.05. 19:44:34

@martineden: Mindig utáltuk a földtúrókak. Mi pénzváltással és kereskedelemmel foglalkoztunk mindig.

böIcsbagoly 2015.04.05. 19:47:04

@bölcsbagoly: Már megint lopod a nickemet?

martineden 2015.04.05. 19:48:45

@Tudományos Iibsizmus: Orulj neki de azert ne utalj masokat.

Lеncsés István 2015.04.05. 19:49:46

A sok anonim! Sértésekre nem reagálok. Nekem tényem van, hiába fáj nektek az igaz.

kewcheg 2015.04.05. 19:50:39

Én csak egyet nem értek.Van egy orvos, ami a legszebb hivatás,ever.Mi a szájba...szott lóturháért akar polgármester lenni egy köztudottan csóró,prolivárosban, ahol tudvalevően semmire nincs pénz,csak ha az unió ad.Tapolcaiként rögzíthető, hogy az utcák,járdák,közterületek burkolatai kb.30 évvel ezelőttiek,azóta csakis és kizárólag zsugamárton kapott új utcát.Vannak itt rendezési tervek,de ez mind írott malaszt.Komoan ég az arcom a csorba járdaszegélyek,kátyús burkolatok láttán.Maga a park is kb.ezen a színvonalon áll.Tehát a polgiúr már rájöhetett, ha 2010 -ig nem is jött rá, hogy itt ugyan nem sok babér terem egy városvezetőnek,aki ráadásul pláne nincs is ott a fidesz első vonalában, kb. a min.elnök még a nevét se tudja.(V.ö. Kósa Lajos Debrecenével)Mindezek után én csodálkozom, hogy mi motivál még egy orvosból lett polg.mestert, azt nem is merem feltételezni, hogy esetleg az nettó önös érdek hogy neki és az érdekkörének ez a néhány év esetleg megalapozza a jövőjét.Szerencsétlen város...

Tudományos Iibsizmus 2015.04.05. 19:50:58

@martineden: De a libsiket utálom! Ők rontották el a 90 előtti nyugodt életet.

Tudományos Iibsizmus 2015.04.05. 19:52:44

@kewcheg: Majd Orbán megnyitja újra a kórházat és pofára esnek a libsik! Rohadt libsik!!!

imperrial (törölt) 2015.04.05. 19:54:07

@Lеncsés István: hát nagy barom vagy te is, az tény :)

csak egy néző 2015.04.05. 19:55:34

@Tudományos Iibsizmus:
Áruld már el baromarcú, te mivel foglalkoztál a gengszterváltás óta és előtte abban a mocskos átkosban?

Tudományos libsizmus 2015.04.05. 19:56:52

@martineden:
1.) "Akkor vikingeknek hívták őket....ez igaz,de a magyarok evszazadokkal elvoltak matradva es kesobb ok is ezt tettek."
Tanulj történelmet. A viking kalandozások a X. században voltak, egyidejűleg a magyaroknak az elrabolt avar kincsek visszaszerzését szolgáló hadjárataival.

2.) Szintén tanulj történelmet. László Gyula pölö.

3.) Szintén tanulj történelmet. Ha a magyaroknak egy rájuk kényszerített világháború elvesztése miatt 1000 év után úgymond elkótyavetyélték az országukat, akkor mit mondjunk a csehekről, szerbekről, akiknek 70 év alatt békében sikerült ugyanez?

De barátom, szíved mélyről gyűlölöd a magyar parasztot. És általában a magyarokat. Minden egyes mondatod erről szól: a gyűlölet szítása minden áron. Ahogy a fajtádhoz illik.

martineden 2015.04.05. 19:59:11

@♔bаtyu♔: ...,,Te amúgy mi vagy, nagy múlttal rendelkező román? Vagy a még nagyobb múlttal rendelkező szlovák?"....Nem vagyok egyik sem,bar a romant nem kene lenezned ,mert egy romannak Jank Szibinyaninak[HUNYADI J] koszonheted ,hogy a torok minimum 60 evvel kevesebbet garazdalkodott itt es az o fianak,aki regios hatalmat csinalt ebbol az orszagbol,amit aztan a magyar fourak elkotyavetyeltek

Tudományos Iibsizmus 2015.04.05. 19:59:39

@csak egy néző: KISZ titkár voltam a Söprűgyárban.

Tudományos Iibsizmus 2015.04.05. 20:01:07

Ja, a szerbek háborúban veszették el. Hülye vagyok.

ózdi cigány 2015.04.05. 20:02:28

@Tudományos libsizmus: Melyik világháborút kényszerítették ránk?

Fеjesrob 2015.04.05. 20:03:23

@Tudományos libsizmus: Szintén tanulj magyar nyelvtant! Felszólító mondat végére felkiáltó jel kell.

Shlomo a haIott zsidó terrorista 2015.04.05. 20:04:59

@Tudományos libsizmus: Rosszul tudod.

"A vikingek skandináv származású kereskedők, hajósok és harcosok, akik a 8. és a 11. század között indultak rablóportyáikra vagy hódító hadjárataikra. Ismertek normann (északi ember), rusz vagy varég néven is."

Tudományos libsizmus 2015.04.05. 20:07:51

@Fеjesrob: @Tudományos Iibsizmus: @Lеncsés István: @böIcsbagoly:
Hányszor kell még elmondani, te szerencsétlen, hogy ne lopj nicket. Téged az 1.sz. és 2.sz. szüleid nem tanítottak rendre, bazdmeg?

csak egy néző 2015.04.05. 20:08:35

@Tudományos Iibsizmus:
Szerintem, pedig aktuális szopógép és seggnyaló az adott rendszerben.

www.demotivalo.net//pic/1352659500.3623-asskisser-f.jpg

martineden 2015.04.05. 20:10:04

@Tudományos libsizmus: 1.) "Akkor vikingeknek hívták őket....ez igaz,de a magyarok evszazadokkal elvoltak matradva es kesobb ok is ezt tettek."
Tanulj történelmet. A viking kalandozások a X. században voltak, egyidejűleg a magyaroknak az elrabolt avar kincsek visszaszerzését szolgáló hadjárataival..... az első nagy visszhangot kiváltó támadás a lindisfarne-i kolostor ellen, 793. június 8-án történt.SZERINTED EZ NEM 100 EVVEL ELOBB TORTENT?

2.) Szintén tanulj történelmet. László Gyula pölö....POLO MIT?

3.) Szintén tanulj történelmet. Ha a magyaroknak egy rájuk kényszerített világháború elvesztése miatt 1000 év után úgymond elkótyavetyélték az országukat, akkor mit mondjunk a csehekről, szerbekről, akiknek 70 év alatt békében sikerült ugyanez?.....ES EZ VIGASZTAL?

De barátom, szíved mélyről gyűlölöd a magyar parasztot. És általában a magyarokat. Minden egyes mondatod erről szól: a gyűlölet szítása minden áron. Ahogy a fajtádhoz illik....EN MAGYARABB VAGYOK MINT TE BARATOM,AZ EN OSEIM MAR AKKOR FOURAK VOLTAK ITT,MIKOR A CSALADODAT FOLDMUVELO RABSZOLGAKNAK BETELEPITETTEK A MONGOLOK UTAN.

mortullus 2015.04.05. 20:17:35

@martineden: Ez a legújabb történelemhamisítási ukász? Hogy Hunyadi János román volt?
A jó kurva nénikéd esetleg romám volt, de Hunyadi János biztos, hogy nem.

Punxsutawney Mormota 2015.04.05. 20:45:50

@bölcsbagoly: Sok ember van, akik önhibájukon kívül kerültek lehetetlen helyzetbe. Válás, munkásotthonok világa, elmentek kezesnek másokhoz stb... És persze van olyan is, aki soha nem látott senkit dolgozni a környezetében. De ez már egy másik tészta. Én csak azt mondom, hogy a gyermekek ártatlanok, tök mindegy, hogy az apjuk roma, egyetemi tanár vagy egy csaló bróker. Még a viszonylag keményvonalas Ószövetség szerint sem bűnhődhetnek a fiúk az apáik bűneiért.

Punxsutawney Mormota 2015.04.05. 20:48:17

@Tudományos libsizmus: Őszintén kíváncsi lennék, hogy két hónapja Lajosunkat feltetted volna-e erre a listára. De úgy látszik a Főni átvariálta a kilövendő ellenség listát és SL is előkelő helyre került.

Tudományos libsizmus 2015.04.05. 20:52:06

@Punxsutawney Mormota:
Ez jó kérdés, mert pár hónapja még semmit nem tudtunk Lajosról. De kinyitotta a száját és azóta tudjuk, hogy egy trógerproli.

Tudományos Iibsizmus 2015.04.05. 20:56:05

@Punxsutawney Mormota: De 30 évig Viktor barátja volt. Azt tudtuk.

Shlomo a halott zsidó terrorista 2015.04.05. 20:57:21

@Punxsutawney Mormota:

"Még a viszonylag keményvonalas Ószövetség szerint sem bűnhődhetnek a fiúk az apáik bűneiért."

A Tízparancsolatot olvastad?

Mert a 2Móz 20:4-6 ezt írja:

4. Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, a melyek fenn az égben, vagy a melyek alant a földön, vagy a melyek a vizekben a föld alatt vannak.

5. Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr a te Istened, féltőn-szerető Isten vagyok, a ki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyediziglen, a kik engem gyűlölnek.

6. De irgalmasságot cselekszem ezeriziglen azokkal, a kik engem szeretnek, és az én parancsolatimat megtartják.

Punxsutawney Mormota 2015.04.05. 20:57:30

@beszélő majom: Melléfogtál, baszottul melléfogtál velem, hogy suttyomban lezsidózol. Fogalmad sincs, hogy ki vagyok :D :D :D

De szerintem már íram neked, hogy elviszlek egy génvizsgálatra (kifizetem helyetted, mert a büdös életben nincs egy ilyen tahónak 300,000 forintja) és ha nincs legalább 15%-nyi askenázi zsidó markered, akkor még kapsz 300,000-et mellé, ami sokkal több, mint amit 6-8 havi trollkodással megkeresel a különböző fórumokon.

Akkor elmagyarázom neked még egyszer. A világ legtöbb országában a zsidók és arabok, a siíták és szunniták a legnagyobb békességben élnek, dolgoznak egymás mellett, anélkül, hogy halálra basztatnák egymást. Meglehetősen sok országban jártam a Közel-Keleten, Afrikában vagy éppen Ázsiában... Ergó, a probléma a politikusokkal van, meg az olyan fizetett hülyékkel, mint Te.
Ha a hülyeséged a credód lenne, akkor még valamelyest tisztelnélek is, de egy lélektelen, senkiházi zsoldos vagy, aki ma ezt írja, holnap meg...

Punxsutawney Mormota 2015.04.05. 21:00:24

@Tudományos Iibsizmus: Attól még lehet jó ember, hogy Viktor barátja volt. A lelke mélyén...

Punxsutawney Mormota 2015.04.05. 21:04:01

@Shlomo a halott zsidó terrorista: Olvass egy kicsit pontosabban utána

Ezékiel 18,20
A fiú ne viselje az apa vétkét

De persze, hogy teljes legyen a káosz:

Mózes 5 könyve, 24, 16

"Meg ne ölettessenek az atyák a fiakért, se a fiak meg ne ölettessenek az atyákért; kiki az ő bűnéért haljon meg."

Na, erre varrjál gombot ecsém!

Punxsutawney Mormota 2015.04.05. 21:14:51

@Shlomo a halott zsidó terrorista:

Ja, és hogy teljes legyen a képzavar a 4. parancsolattal kapcsolatban:

Mózes II. könyvében a 25,18-ban az Úr megparancsolja Mózesnek, hogy csináljon két Kerubot vert aranyból

Shlomo a halott zsidó terrorista 2015.04.05. 21:17:20

@Punxsutawney Mormota:

Teljesen egyszerű gombot varrni rá.

A Tízparancsolatban arról van szó, hogy a helytelenül viselkedő szülő tettének, rossz példájának, hibás nevelésének a következményeit a leszármazottai is generációkon át fogják viselni, mint isten büntetését.

Míg Ezékiel arról ír, hogy az isten akarata az, hogy az emberi viszonylatokban, a JOG szerint ne lehessen a leszármazotton számon kérni, ha a felmenője elcseszett valamit. Pl. ne lehessen bezárni, adósrabszolgának adni, elkobozni a vagyonát, vagy megölni.

Két teljesen különböző dolog.

fay rodisz 2015.04.05. 21:19:04

Emlékeztetőül birkának, gézának és a többi selejtnek:

Nem elfelejteni, az agyilag sérült orbán, a maffiája, és az agymosott fideSS hívők az emberiség genetikai hulladékai.

Tudományos libsizmus 2015.04.05. 21:21:34

@fay rodisz:
A genetika náci beszéd kedves liberális demokrata barátom.

Shlomo a halott zsidó terrorista 2015.04.05. 21:23:23

@Punxsutawney Mormota:

"Mózes II. könyvében a 25,18-ban az Úr megparancsolja Mózesnek, hogy csináljon két Kerubot vert aranyból"

És azt is mondja, hogy Mózes az angyalokat imádja az istene helyett?

Merthogy a Tízparancsolat nem a bármilyen figurális ábrázolást tiltja, hanem az ISTENSZOBROK készítését és imádását.

Punxsutawney Mormota 2015.04.05. 21:31:38

@Shlomo a halott zsidó terrorista: És én nem erről írtam Bölcsbagolynak? Attól, hogy az apa / anya / 38 éves nagypapa egy tróger még a kölyök jogosult arra, hogy a társadalomtól egy tányér levest kapjon.

Különben is, fogalmunk nem lehet arról, hogy hány tehetség van ezek között. A tehetség sokszor csak szimpla genetikai kombinációval jön létre - gondoljuk csak arra Rámánudzsán nevű indiai matematika zsenir, vagy akár Edisonra (bár róla mostanában azt rebesgetik, hogy a legnagyobb találmányait egyszerűen lenyúlta másoktól) És a hozzájuk hasonlókat még hosszan lehetne sorolni, akiknek a szülei egyszerű szántó-vetők voltak.

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.04.05. 21:35:51

@Punxsutawney Mormota:

"Fogalmad sincs, hogy ki vagyok :D"

Az nem érdekel, hogy "ki vagy", de az lehet, hogy nem csak engem érdekelne, hogy legális forrásból van-e az a pénz, amit ilyen nagylelküen ajánlgatsz nekem :D

Éhes ló 2015.04.05. 21:38:50

@conchita: összekevertél édesanyáddal, nem is első alkalommal.
Ne tedd.
Mások a szokásaink.

Punxsutawney Mormota 2015.04.05. 21:40:23

@beszélő majom: Persze. Az angolai adóhatóság szerint nyertem a helyi tőzsdén, hülyegyerek.
De szólj a Főninek, majd Ők leellenőrzik az adóhatóságnál, szóval díszmagyarkám, rohanj és jelents fel!

fay rodisz 2015.04.05. 21:40:42

@Tudományos libsizmus:

Örülök az egyetértésednek, arra is emlékeztetnélek, hogy ezt orbán vezéred hozta be valamikor egy romániai beszédében.
Örülök a beismerésednek, igaz a náci vezetőd azóta átment baltás kommunistába, de az elv megmaradt, egy agybeteg szerencsétlen ember, akinek a betegségét az ország nyögi.

Legközelebb ha van mivel akkor inkább gondolkodj ész nélküli visszavágás helyett, ne abból indulj ki, hogy kötelező valami baromságot írni, inkább próbálj értelmes választ adni. Ha nem megy, kérj telefonos segítséget a pártszékházból, bár kétlem, hogy ott nálad okosabbak lennének, egy alom vagytok, alapból 10 alatt van az IQ-tok.

luis5 2015.04.05. 21:41:29

Ekkora tomeny demagog csusztatassal teli posztot reg olvastam. Jo lenne megegyezni h akkpr 1M 4M vagy 10 M ehezo van. Mert ne aprozzuk el...

Tudományos libsizmus 2015.04.05. 21:46:31

@fay rodisz:
Figyelj már. Jössz itt a FideSS rizsáddal, aztán a mondatod második felében genetikai hulladék dumát löksz, ami ugyebár akkora SS-beszéd, hogy a fal adja a másikat.

Ezt a szigorú következetlenséget szereti bennetek a magyar nép olyan forrón bazdmeg, hogy kilenc éve minden választáson olyat pereceltek, mint Rottenbiller, te liberális patkány.

Shlomo a halott zsidó terrorista 2015.04.05. 21:46:56

@Punxsutawney Mormota:

"Attól, hogy az apa / anya / 38 éves nagypapa egy tróger még a kölyök jogosult arra, hogy a társadalomtól egy tányér levest kapjon."

Egy tányér levessel senki nincs kisegítve.

Ráadásul nagyon álságos maga a gesztus is, hiszen ez semmi másra nem jó, mint hogy fenntartsa a helyzetet.

Egyetlen félnek van haszna belőle: az alapítványoknak, akik azért elég jól megélnek abból, hogy a lecsúszottakon "segítenek". Az ő érdekük ezért valójában nem a tényleges segítés, hanem a konzerválása a tarthatatlan helyzetnek.

Egy kis plusz "támogatásért" meg látjuk, hogy ha úgy adódik, a politikai manipuláció se piszkos nekik.

-

A gyerek meg nem "jogosult" semmire, amit nem ír elő a törvény. Az viszont nagyon is igaz, hogy gyerek létére viseli a terhét a szülei, nagyszülei rossz döntéseinek.

a nagy hohoohooo 2015.04.05. 21:47:53

@Tudományos libsizmus: Aha ,de jó estére sem bírom abbahagyni a röhögést ,mondja egy tajparaszt kultúrbunkó náci:

"Tudományos libsizmus 2015.04.05. 20:52:06
@Punxsutawney Mormota:
Ez jó kérdés, mert pár hónapja még semmit nem tudtunk Lajosról. De kinyitotta a száját és azóta tudjuk, hogy egy trógerproli. "

Lajos matematikára specializálódott.
"Akkori diáktársaik – név nélkül nyilatkozva – évtizedekkel később úgy jellemezték Simicskát: a társaságban visszahúzódó volt, voltak viselkedési és öltözködési problémái, ám az agya egy zsenié. Egy 2012-es interjúban az egyik volt kollégista úgy fogalmazott: „Lajos rendkívül értelmes ember, a zseni kategóriába tartozik. (…) Előfordult, hogy a kollégiumban egy előadásra mackónadrágban és papucsban jött le. Úgy nézett ki, mintha ő lenne a gondnok, de amikor hozzászólt az előadáshoz, akkor mindenki elhallgatott.”

A pap rejtvényt fejt. Egy szót sehogy se' bír kitalálni. A meghatározás: "A szerelem nyílása". Négy betű. "Ejnye, csak nem arra gondoltak, hogy PINA?" gondolja a pap, és felháborodott hangú levelet ír a szerkesztőségbe.
Egy hét múlva a következő választ kapja:

Tisztelt Uram!

Ön félreolvasás áldozata lett! A meghatározás így szólt: "A szerelem nyilasa", és a megfejtés "ÁMOR". Tájékoztatásul közöljük, hogy 12549863246 helyes megfejtést kaptunk, és mindössze ketten olvasták félre a meghatározást, Ön és a Püspök Úr, aki szerint a megoldás "SEGG".

Éhes ló 2015.04.05. 21:50:10

@Jules Verne: nem szokásom lopni.
Miattam nem éhezik senki, de ha mégis, leszarom, mint a magadfajták teszik a palesztinokkal akiket a hitsorsotaitok halomra gyilkolnak évtizedek óta.
Nincs qrmányom, nem is volt sosem, de ha lenne/lettvolna is, nem látok különbséget a antall, hóbagoly, a pufajkás, buktor, d209 és elqró, vagy a libás között, mindet akasztani kellene mielőbb a bandájukkal együtt.
Nem érdekel hányan élnek és miből, mert mindenki magáért, max a szeretteiért felel és láttam már karón varjút. Pl. amikor a két autóval közlekedő, természetesen minimálbéres kiscsalád neveletlen cigánypurdéi ingyen zabálnak a menzán, míg a többi után durván beszedik a lét.
Ezért engem ne kábíts semmiféle minimálbérrel, nyomorral.
Leszarom, mert tele a világ kóbor cicákkal, kutyusokkal, őzikékékel, meg persze emberi nyomorral is, de az én lelkiismeretem tiszta attól, hogy ti mit gondoltok róluk, vagy hogy a barátaitok, tenmagatok palesztint öltök, irakit, meg afgánt.
Ezárt hát a tietek is (már ha van a képmutatáson túl) tiszta lehet attól, hogy én meg nem ölök meg senkit, hanem hagyom, hogy azt tegye ami a tehetségéből futja, de kurvára nem akarom kifizetni se a kajáját, se a cigijét, se a piáját, se a lopott áramát, vizét, mert közöm nincs hozzá és neki se hozzám.

Ehhez mit szólsz, geciputtony? (hogy a bunkó stílusodnál maradjunk te szerencsétlen hülye...)

fay rodisz 2015.04.05. 21:51:37

@Tudományos libsizmus:

Tetszik ahogy mindent elkövetsz, hogy bebizonyítsd, igazat írtam.

fay rodisz 2015.04.05. 21:53:13

Átkozott narancskomcsik, miért fáj nektek az, ha egy gyereknek jó a húsvét?

Punxsutawney Mormota 2015.04.05. 22:01:14

@Shlomo a halott zsidó terrorista: De hadd segítsek már valakinek, aki rászorul. Azt ne szabja meg nekem egy önkormányzat, hogy nem adhatok valakinek élelmiszert. Pénzt nem adnék, de kaját igen.
Egy ref. gyülekezettel szoktam néha eljárni segíteni rászorulóknak, mindenféle alapítványok nélkül. Nem szégyen segítséget kérni és nem szégyen segíteni, és az is biztos, hogy olyan erdélyi, akinek lehet, hogy 88-ban még én csomagoltam a segélycsomagot Rákosszentmihályon nem mondhatja meg, hogy segíthetek-e valakin.

♔bаtyu♔ 2015.04.05. 22:03:27

@Tudományos libsizmus: Legalább lenne olyan okos mint az eredeti Fejesrob.

De ez csak egy kis ostoba ballibsi homokos, szart ér az ellopott nickjeivel.

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.04.05. 22:04:51

@Punxsutawney Mormota:

Angola? Ott is jó üzlet szítani a korrupció-hisztit?

Éhes ló 2015.04.05. 22:06:13

@fay rodisz: de hülye vagy te, meg a libbant agyament haverjaid is!

Etethetitek őket kedvetekre, de nem közterületen, nem mások birtokán és főleg nem mások pénzén.
Senki nem áll az utatokba, hogy meghívjátok őket hozzátok, haza és mindeneteket nekik adjátok, vagy elmenjetek hozzájuk és megtegyétek ugyan ezt, ha ahhoz van kedvetek.
Tegyétek bátran.

De miért várod ezt el másoktól és miért gondolod azt, hogy megparancsolhatod nekem, vagy bárki másnak, miként etesse a kedvenceidet?
Eszetekbe se jusson a megváltó agymenéseteket ránk kényszeríteni ismét és ismét, mert olyat kaptok a pofátokra, hogy nem teszitek ki az ablakba, mint ahogy az elmúlt 9 év választási eredményeit sem tartjátok a FALIÚJSÁGOTOKON kiemelt helyen szerencsétlen hülyék, ti.

♔bаtyu♔ 2015.04.05. 22:06:31

@csak egy néző: Ja, sok a vallásos idióta. Erre gondoltál?

Izraeli miniszterhelyettes: még a homokos zsidók is magasabb rendűek a gojoknál

nemzeti.net/izraeli-miniszterhelyettes-meg-a-homokos-zsidok-is-magasabb-renduek-a-gojoknal-1688689.html

Punxsutawney Mormota 2015.04.05. 22:09:29

@Shlomo a halott zsidó terrorista: Azért eben politikai manipulációt látni túlzás - de jogod van a véleményedhez. Már többször leírtam, hogy a családom szabolcsi származású, gyermekkoromban nagyon sok időt töltöttem lent. Nagyon sok cigány családot ismertem, sok kölyökkel együtt is bandáztam - jártunk horgászni, kukoricát címerezni, dohányt törni stb. Ami nekem, pesti gyereknek szórakozás, nekik a mindennapi élet volt.
Ami a lényeg: emlékeim szerint akkortájt a legtöbb roma családban egy-két, de max. három gyerek volt. Miért is? Apa a vasúton dolgozott, vagy az Izzóban, vagy a kisvárdi szeszipariban, miközben mutter a téeszben gályázott. Mert akkoriban a romák is Zsiguliról, félautomata mosógépról és Colorstar tévéről álmodtak és dolgoztak érte.

A segélyezési rendszer nem jó. Egyetértek. De a romakérdés, elsősorban szociális-, oktatási- és munkaügyi probléma - nem kriminalisztikai kérdés.
Persze, vannak sztorik a mátészalkai romaprogramról még a a délceg 70-es évekből, amikor a cigányokat beköltöztették a vadiúj négyemeletesekbe, aztán egy évvel később már se ablak, se ajtó, se parketta... De meglátásom szerint legalább annyi ingyenélő magyar van, aki még mindig az 1,80-as tejért, és a 3,60-as kenyérért meg a 9 forintos karajért hőzöng, mint amennyi roma.

csak egy néző 2015.04.05. 22:10:26

@♔bаtyu♔:
Baromarcú. Ezt már egy párszor elsütötted.
"még a homokos zsidók is magasabb rendűek a gojoknál"
Ez a te esetedben még igaz is.

Punxsutawney Mormota 2015.04.05. 22:10:31

@beszélő majom: Sokáig tartott míg megtaláltad a térképen? Onnan származol.

Tudományos libsizmus 2015.04.05. 22:13:40

@csak egy néző:
Itt kicsit fentebb egy másik zsidó genetikai hulladékokról beszél. Ezek vagytok ti öcsém. Biztos zavarba estek, hogy 25 év után megint kezd leesni az álarc, de barátkozzatok meg a helyzettel haver.

Punxsutawney Mormota 2015.04.05. 22:14:42

@♔bаtyu♔: Igen, mindezt helyettes vallásügyi miniszter mondta. Egy rabbi. Kurvára fajsúlyos srác. Szedjük már össze Semjén baromságait, aki miniszterelnök-helyettesként terjeszti az áfiumot.

♔bаtyu♔ 2015.04.05. 22:16:09

@csak egy néző: Szerintem inkább rád gondoltak faszfej, az iylen seggnyalókra mint te. Amúgy még rengetegszer el fogom sütni, jó poén.

♔bаtyu♔ 2015.04.05. 22:17:15

@Punxsutawney Mormota: Na hogyne, jó hogy nem lepitiánerezed. Persze szedd össze.

Punxsutawney Mormota 2015.04.05. 22:18:00

@beszélő majom: Tudod, az a korrupció, amiből én kimaradok... Neked csak ennyi maradt, hogy fillérekért írj kommenteket, akár még a díványra is. Ennyire futja. Sajnállak. Ha lenne valami tisztességes szakmád még lehet, hogy alkalmaználak is. Tényleg jól jönne az irodába egy tehetséges talpnyaló, hogy legyen kin röhögnie a munkatársaimnak - a biliárd szobát és a szaunát már unják.

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.04.05. 22:18:20

@Punxsutawney Mormota:

Nahát, Mormi!

Hát beszél így a négerekről egy jámbor, istenfélő ember? :DDD

Punxsutawney Mormota 2015.04.05. 22:22:51

@♔bаtyu♔: Egy 8%-os párt még az izraeli választási rendszerben sem számít jelentősnek. Talán negyedikek vagy ötödikek lettek.

Batyu, egy fasz vagy, de nem hülye. Te is tudod, hogy miről beszélek. És nem csak én, hanem az országban mindenki.

Fizetett tollnokként nem kell mindenre reagálnod, de örömmel látom, hogy Ti is a jól bevált ruszki példát követitek. Legalább három troll kell minden fórumra, ugye? :)

Punxsutawney Mormota 2015.04.05. 22:24:02

@beszélő majom:

Na még egy kis alázat és küldheted a CV-t.

♔bаtyu♔ 2015.04.05. 22:24:47

@Punxsutawney Mormota: Itt egy másik: Fúj de antiszemita lenne, ha itt jelentené ezt ki a Magyar Hadsereg tábornoka, vezető lelkész.

Az a híres zsidó tolerancia: "Izraelben egy gój nem lehet egyenrangú velünk"

Forrás: kuruc.info/r/4/111102/

♔bаtyu♔ 2015.04.05. 22:25:34

@Punxsutawney Mormota: Én azért írok ide mert unatkozok. És te? Pártküldetés?

Punxsutawney Mormota 2015.04.05. 22:26:45

@♔bаtyu♔: Haveeeeeeer. Mellément. Pártküldetés? Ugyan, kire?

martineden 2015.04.05. 22:28:26

@mortullus: A repedtsarku kurva anyaddal szorakozz a tehen segge mogul paraszt.Tajokozodj ,utana jarjon a pofad,tanulatlan suttyo.

Punxsutawney Mormota 2015.04.05. 22:29:41

@♔bаtyu♔: Érdekes módon meglehetősen sok goj csinál jó üzletet Izraelben, izraeliekkel. Afrikában sokkal nehezebb dolgod van, ha a helyiekkel akarsz üzletelni.

De gondolom, hogy hatalmas tapasztalatod van benne, hogy miképpen golyóznak ki gojokat a zsidók. :)
Őszintén, neked mi fáj? Bántott téged valaha zsidó? Nem kaptál meg valaha állást, mert egy zsidó kapta meg, amúgy érdemtelenül?

♔bаtyu♔ 2015.04.05. 22:30:06

@Punxsutawney Mormota: Csak írtam egy baromságot, mint te.

Punxsutawney Mormota 2015.04.05. 22:31:06

@♔bаtyu♔: Rizs és Só évei - Kim Stanley Robinson. Bitang jó könyv.
Ha meg aludni akarsz, akkor Római Jog. 25 évvel ezelőtt bejött.

martineden 2015.04.05. 22:31:43

@Tudományos libsizmus: na mi van ocsi ,tortenelem nem megy neked ,akkor mindjart zsido vagyok?Tudod reggel mikor kihordod a riska mogul a ganet,egy kicsit olvashatnal is,hatha ragadna rad a koszon es a tragyaszagon kivul valami.

♔bаtyu♔ 2015.04.05. 22:32:25

@Punxsutawney Mormota: Te miért zsidózol? Nem olvasod a kommentjeimet? Nem a szomszéd zsidóval van bajom.

Én amúgy pontosan csak annyira vagyok antiszemita, mint aki velem szemben szemita. Érted.

Punxsutawney Mormota 2015.04.05. 22:33:13

@♔bаtyu♔: Én tapasztalatból beszélek. De lehet, hogy csak röfögős szerencsém volt.És csak két alkalom volt. Nem kísértettem többé a sorsot :D
A lottón sem vittem többre kettesnél.

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.04.05. 22:34:15

@Punxsutawney Mormota:

"Na még egy kis alázat és küldheted a CV-t."

Azt nem küldök, de van pár kollégám, akiket tudok ajánlani, ha inkább a személyiségzavarodat kezeltetnéd abból a pénzből, amit itt kínálgattál fentebb.

Teljesen szokványos esetnek tűnsz a kommentjeid alapján, ha megfontolod a terápiás lehetőségeket, egy kis segítséggel akár teljes életet is élhetsz.

♔bаtyu♔ 2015.04.05. 22:35:54

@Punxsutawney Mormota: Ezt nem értem, miben volt szerencséd?

Punxsutawney Mormota 2015.04.05. 22:36:29

@♔bаtyu♔: Oké. Attól az ajánlott könyvet elolvashatod. Semmi zsidóbarátságra buzdítás nincs benne.

Punxsutawney Mormota 2015.04.05. 22:37:59

@beszélő majom: Na mi van. Előbb még NAV-val fenyegetsz, most meg pszichológussal? Legalább az egyik vonalat vinnéd végig!

Tudományos libsizmus 2015.04.05. 22:38:32

@martineden:
Akik ganét hordanak a riska mögül és ragad rájuk a kosz és a trágyaszag, azok becsületes dolgozó emberek.

Te az ilyen embereket szemmel láthatóan lebecsülöd. Holott valószínűleg többet tesznek a közjóért, mint te, kedves zsidó liberális demokrata barátom.

♔bаtyu♔ 2015.04.05. 22:42:30

@Punxsutawney Mormota: Nem a szerint válogattam és válogatom a barátaimat, hogy zsidók e. (vagy sem).

Inkább neked kellene elolvasnod ezt. Valahol jól mutatja, hogy az antiszemitizmus gerjesztése, fenntartása mekkora üzlet és nyilván nem az átlagzsidónak.

Normális ésszel felfogva ugyanis nyilvánvaló, hogy a főváros fele nem antiszemita. Ha így lenne, azt megéreznék a zsidó szomszédok, kollegák.

Forrás: kuruc.info/r/2/141434/
kuruc.info/r/2/141434/

Shlomo a halott zsidó terrorista 2015.04.05. 22:45:39

@Punxsutawney Mormota:

"olyan erdélyi, akinek lehet, hogy 88-ban még én csomagoltam a segélycsomagot Rákosszentmihályon nem mondhatja meg, hogy segíthetek-e valakin."

Úgy érted, hogy egy erdélyi fogadja el a segélyt, de maradjon a seggén Erdélyben, ne költözzön át, ne kérjen állampolgárságot, és főképp ne vállaljon Magyarországon, magyar állampolgárként politikai tisztséget?

Mert csak az erdélyi erdélyi a jó erdélyi? Akit két húskonzervvel egész életére meg lehet alázni?

Ha elpofátlanodik, állampolgárságot kér, átköltözik, akkor már zavarnád is vissza szőröstalpú románnak a helyére a medve seggébe, mert csak azért jött ide, hogy 20 millió hasonszúrűvel együtt elvegye a munkát a becsületes magyar dolgozó elől?

Na, ezért nem fogtok ti ebben az országban SOHA többé kormányra kerülni.

Punxsutawney Mormota 2015.04.05. 22:45:43

@♔bаtyu♔: Nem tapasztaltam, hogy Izraelben olyan borzasztó módon le akarnák húzni az embert. Mint írtam Afrikában nagyságrendekkel rosszabb a helyzet, mert egyfajta rasszizmus miatt az afrikaiak (Ugandában, Tanzániában) gyakorlatilag majd minden fehért le akarnak húzni. És akkor még erre rájön a hihetetlen beleszarásuk mindenbe és az iszonyatos mértékű korruptság. Ezek után nem akkora csoda, hogy a kínaiak gombostűkért veszik meg a kontinenst, mert a vezetőknek leperkálnak néhány tízmillió dollárt, a népnek építenek egy-két papírmasé stadiont, és mehet a rablás.

csak egy néző 2015.04.05. 22:52:41

@♔bаtyu♔:
Én is szívesen vernélek pofán így te köcsög csicska.

i.imgur.com/wA83aid.gif%20(309%C3%97180)

@Tudományos libsizmus:

Szerintem, pedig aktuális szopógép és seggnyaló voltál eddig bármelyik rendszerben.

♔bаtyu♔ 2015.04.05. 22:52:46

@Punxsutawney Mormota: Én sem tapasztaltam, nem is írtam ilyet. Itt akart lehúzni zsidó, de azt én nem zsidóságának tulajdonítottam, hanem geciségének.

♔bаtyu♔ 2015.04.05. 22:54:31

@csak egy néző: Nézd öcsi én is. Mégis mi a faszt vársz, dicsérjelek meg b+? Olvasd már vissza magad. Nekiállsz sértegetni, aztán b+, te sértődsz meg.

Írj b+ udvariasan és akkor én is az leszek.

Punxsutawney Mormota 2015.04.05. 22:55:57

@Shlomo a halott zsidó terrorista: Nekem aztán mondhatod, hogy "Ti", qrvára nem vagyok érintve a témában. Csak egy önkormányzati választást hagytam ki 2006-ban, de elmondhatom, hogy szavaztam a Fideszre, MSZP-re, MDF-re, Centrum Pártra és talán még a Jobbikra is, úgy tizenévvel ezelőtt. Pont leszarom a pártokat, már Antallék alatt nyílvánvaló lett, hogy mi fog történni ebben az országban.

Egy drága barátom áttántorgott Erdélyből, 88'-ban, 10 éven át, naponta 16 órát dolgozott, privatizált egy patikát, utána még négyet. Foglakoztat uszkve 25 embert, tízmilliós adókat fizet - ohh Igen!Pofázzon. Követelje meg, ami jár és ossza az észt.

Az az erdélyi aki átjött és keményen dolgozott, és egy másfélszobás panelben lakik, Igen! pofázzon. Követelje meg, ami jár és ossza az észt.

De nekem ne jöjjön át senki Erdélyből politikusnak, és mondja meg, hogy mit kell csinálni.

Tudományos libsizmus 2015.04.05. 22:56:09

@csak egy néző:
Elmehetsz a kurva 2.sz. szülődbe, liberális gané.

a nagy hohoohooo 2015.04.05. 23:00:06

@luis5: "......Mert ne aprozzuk el... "Olyan gusztustalan vagy mint egy telefosott búvárnadrág, tanyasi házipornó is erotikusabb mint a "munkásságod"

A magyarországi szegénység európai összehasonlításban .
MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont
Szociológiai Intézet.
Elkeserítőek a szegénység legújabb adatai | MTA TK .

index.hu/chart/2014/11/20/elkeseritoek_a_szegenyseg_legujabb_adatai/

Nem kéne osztani azt amiből az evolúció-oly bölcs előrelátással -semmit nem adott,butaságból mindent..brhüü...
."Csak nem járhatok gyalog. Én magyar nemes vagyok! Tán a tudománynak éljek? A tudósok mind szegények. Nem irok, nem olvasok. Én mélymagyar nemes vagyok!
„Hé, paraszt! melyik út megyen itt Budára?
Másik szánva mondja: „Szép öcsém, be nagy kár,
Hogy apád paraszt volt s te is az maradtál.”

Shlomo a halott zsidó terrorista 2015.04.05. 23:01:05

@Punxsutawney Mormota:

"Nekem aztán mondhatod, hogy "Ti", qrvára nem vagyok érintve a témában."

Látom :D

csak egy néző 2015.04.05. 23:01:12

@♔bаtyu♔:
Köcsög csicska én nem sértődtem meg, mert, ahhoz ember kell és nem egy ilyen féreg, mint meg a haverjaid, és képzeld, hogy zsidó sem vagyok, de gyűlölöm a hozzád hasonló idiótákat, akik bármiről is legyen szó, tuti, hogy zsidózik vagy libsizik.

csak egy néző 2015.04.05. 23:06:44

@Tudományos libsizmus:
Gondolom summa cumi laudis végezted el a tanfolyamot.

a.disquscdn.com/uploads/mediaembed/images/1826/7321/original.jpg

dr kíváncsivagyok 2015.04.05. 23:09:35

@Éhes ló:
"Etethetitek a cigányt otthon, kedvetekre."

Te rohadt náci,..az nem zavar , hogy tobb a "magyar" éhezo , mint a cigány ???

dr kíváncsivagyok 2015.04.05. 23:10:44

@Tudományos libsizmus:
Mióta Vona kiskutyát simogat , nagyon kinyílt a csipátok mocsok nácik...

dr kíváncsivagyok 2015.04.05. 23:12:06

Mi van ma itt ?
Náci - paraszt találkozó ?

a nagy hohoohooo 2015.04.05. 23:12:09

@♔bаtyu♔: Becsinálok a batyu kultúrbunkó nemzetthynáci:"Írj b+ udvariasan és akkor én is az leszek. "..udvariasságot vár el a másiktól...brhühüüü...amilyen a mosdó olyan a törölköző......

Brhüüüü előszöris ne nézegesd a segged.
Tudom azt nehéz mert ha tükörbe nézel akkor is azt látod..broáfff..

Másodszor ,a családodból egyedül anyádat tisztelték,udvarias is volt vele mindenki ,fizettek is rendesen neki minden numeráért,abból volt zaba a pofikádba...

Brhüü szép nap volt,szép este ,csupa móka kacagás ,gyere máskor is ,jó röhögni az ilyen butákon....brhüü úgy tartják inkább szidjanak ,mint kiröhögjenek,....brhühüüü...Nem haragszom ,az ilyen nemzetthynáci idóták megnevetettnek ,látja a net milyen gyökerek vagytok ,rátok gyökerek a kultúrbunkóvá faragásotok sem szabad bízni,a baltát is elbaaaaa..átok nemhogy az országot .
Hukkkk..huukkk ...kapsz ajándékba egy viccet ne ríjj rólad szól:Az elefánt kérdezi a puputevétől:
- Miért a hátadon hordod a melleidet?
- Hmmm - válaszol a teve, - furcsa kérdés annak a szájából, akinek a pénisze az arcán lóg...

Shlomo a halott zsidó terrorista 2015.04.05. 23:14:09

@Punxsutawney Mormota:

"És akkor még erre rájön a hihetetlen beleszarásuk mindenbe és az iszonyatos mértékű korruptság. Ezek után nem akkora csoda, hogy a kínaiak gombostűkért veszik meg a kontinenst"

Tényleg felháborító, hogy a jenkik terjesztenék békésen a demokráciát, ahogy szokták, meg árulnák hozzá a fegyvereket a büszke Európa egykori gyarmatain, és minden status quo lenne, mindenki tudná, mi a dolga, hol a helye, erre jönnek ezek a kis sárga gecik, és nem csak a fegyverbiznicbe köpnek bele, de az ásványkincsekre is ráteszik a niggák segge alatt a kis sárga mancsukat ezek a gecik :DDD

Punxsutawney Mormota 2015.04.05. 23:14:20

@♔bаtyu♔: Arra írtam, amit írtál.
"Izraelban egy goj nem lehet egyenrangú velünk". Én ezt nem tapasztaltam.
Az izraeli társadalom is finoman szólva megosztott. Az "ős-izraeliták" az első lelkesedés után nem nagyon nézték jó szemmel a bevándorlásokat. A 80-as évek második felében, a 90-es évek elején elkezdtek özönleni pl a keleti-blokkból a bevándorlók, akik között nagyon sok volt a magukat zsidónak valló, amúgy börtönből szabadult egyed, akik nem feltétlenül a munkából akartak megélni.
(Ez kicsit hasonlatos volt Castro zseniális akciójához, amikor felhúzta a helyi vasfüggönyt és aki akart mehetett, majd ezzel a mozdulattal kiürítette a kubai börtönöket is, és különböző fajsúlyú bűnözőket transzportálatott Floridába)

A falasákat pl. az izraeliek nagy része nem tekinti zsidóknak. Ugyanígy nagyon sok izraeli lábrázást kap a kibucosoktól is - naplopónak tartják őket, akiknek a termékeit az izraeli állam indokolatlanul magas áron veszi át.

Az ultraortodox zsidókat meg gyakorlatilag majd mindenki rühelli. Nem vesznek részt katonai kiképzésben, nem fizetnek adót, ingyen lakást kapnak és mindennenk tetejébe a leghardcorabb rabbik még Izrael létét illetve létjogosultságát is tagadják, amiért aztán különböző kerülő utakon, de jócskán kapnak pénzt pl Iránból. Igaz, ideológiailag más alapokon állnak, mint az irániak, de az utóbbiakat ez nem annyira zavarja.

Ilyen körülmények között a gojok egységes elutasításáról beszélni nem leht.

Tudományos libsizmus 2015.04.05. 23:15:11

@dr kíváncsivagyok:
Ja. Mióta kijött az aktuális párthatározat, megint náciznotok kell:
index.hu/belfold/2015/03/31/megdobbentoen_nott_budapest_antiszemitizmusa/

Nem baj, nem lesz nehéz hozzászokni. Megy ez nektek.

csak egy néző 2015.04.05. 23:18:11

@dr kíváncsivagyok:
Az ilyen éhes ló féle férgek ilyen kicsiktől irigylik a z ételt is.

krisna.hu/wp-content/uploads/2013/04/husveti_ffl_3.jpg

Punxsutawney Mormota 2015.04.05. 23:30:41

@Shlomo a halott zsidó terrorista: Nem érted. Ahogy a pártok, úgy az ameriakiak sem érdekelnek. És a franciák, és a britek, és a portugálok sem. És a belgák sem, pedig Lipót alatt tényleg ősgenya dolgokat műveltek Afrikában.

De!

Ha valami működőt találsz egyáltalán Afrikában, abban szinte biztos lehetsz, hogy a gyarmati időkből maradt vissza. Pl. a vasúthálózat. Az oktatási rendszer. Természetesen ez is változik országonként.

Ha akad egy ország, mint pl. Zimbabwe, ahol jön egy Mugabe-szerű ökör, aki elűzi a fehéreket és megpróbálja a saját lázálmát megvalósítva újraszervezni a mezőgazdaságot, akkor annak az eredménye a 47-es magyar infláció utáni második helyezett Zimbabwe! És az a Zimbabwe, amely a 2000-es évekig Dél-Afrika (nem az ország) éléskamrája volt, az elmúlt tizenöt évben masszívan élelmiszer-behozatalra szorul. És minden másból behozatalra szorulnak.
A nép a majomkenyérfa terméséből készült, tört krumpli-szerű élelmiszert fogyaszt, mert pl. egy fél kilós tészta a Vic Falls-i bótban kb. 3000 forintba kerül.

Egyszerűen az ember szíve vérzik, ha látod, mire vihetnék. És tudod, az leggázabb az kínai invázióban, hogy még munkahelyeket sem teremtenek. Még a söfőröket is Kínából hozatják a bányákhoz, miközben Botswana bizonyos részei úgy néznek ki, mintha atomtámadás érte volna őket.

Természetesen abban, hogy ideáig jutott Afrika, nagyban ludasak az egykori gyarmattartók illetve az a tény, hogy a hidegháború idején Afrikai a nagyhatalmi torzsalkodás színtere lett.

Tudományos Iibsizmus 2015.04.06. 03:16:55

@martineden: Rám nem ragadt trágya szag. Hogy nézett volna az ki egy KISZ titkáron?

Tudományos Iibsizmus 2015.04.06. 03:20:12

@csak egy néző: Itt kicsit fentebb egy másik náci genetikai hulladékokról beszél. Ezek vagytok ti öcsém. Biztos zavarba estek, hogy 25 év után megint kezd leesni az álarc, de barátkozzatok meg a helyzettel haver.
Mi visszasírjuk a nyugodt kádári időket, libsik.
Felkiáltójelet kell tenni?

anonymand 2015.04.06. 05:48:33

@beszélő majom:

"Mindenki tudja, hogy a zsidók egy hazátlan vándor nép volt." - mindenki tudja, hogy a magyarok is egy hazátlan vándor nép volt. Meg azt is hogy b@sztak mint a nyulak fűvel-fával, hogy javuljon a vérvonal.

"1. A zsidók a mai Izrael területére úgy kerültek, hogy barbár vonulással végiggyilkolták a már letelepedett földművelő kultúrákat. Lásd: a híres Jerikó város sorsa." - A magyarok a mai Máriaországamutyisztán területére úgy kerültek, hogy barbár vonulással végiggyilkolták a már letelepedett földművelő kultúrákat. Lásd: a híres Róma megsarcolása.

"2. Nyugat-Európába úgy kerültek, hogy a Közel-Keletről elzavarták őket a békétlen, összeférhetetlen, hatalom- és pénzéhes természetük miatt." - akárcsak mi a Kárpát-medencébe.

"3. Közép-Európába meg úgy kerültek, hogy a Nyugatról ki lettek tiltva :D" - nyugat-európába pedig nem engedtek be minket, Augsburgnál vízum hiányában visszafordították az ősöket.:D

"4. Mellesleg még az ókori, közel-keleti ténykedésük idején maga az Úr is berágott rájuk, mert miután beügyeskedték magukat a hatalomba, a saját érdekeik szerint írták át a szent könyveket, hogy nagyobbat harácsolhassanak a lakosságon :DDD" - nem mellesleg a "balsors akit régen tép", már a Himnusz szerint is.
Továbbá: ..."miután beügyeskedték magukat a hatalomba, a saját érdekeik szerint írták át a szent könyveket, hogy nagyobbat harácsolhassanak a lakosságon :DDD" - Alkotmány helyett Tákolmány.

Dől belőled a hülyeség, mint tehénből a trágya.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2015.04.06. 06:54:21

@anonymand: Látom, a gusztustalan polivinil ( @beszélő majom: ) neked sem tartozik a kedvenceid közé. :-))

Pop40 2015.04.06. 07:19:13

Teljesen igaza van Krizának. Büdös kölykök, hogy merészelnek éhezni egy fideszes sikervárosban?
Ha éhezni akarnak, menjenek szoci városba, annak az imidzsét rongálják.

"Vagyis, ha jól hüvelyezem ennek a magát kereszténydemokratának nevező"

Na, ezzel meg is fejtettük a rejtélyt, mitől ilyen nagyszerű ember a miskolci fideszes polgi.
A magyar kereszténydemokraták, mint pl Tömjén, Harrach, híresen nagyszerű emberek. :-)

anonymand 2015.04.06. 07:42:22

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]:

Szerintem a hülyeségnek, idiotizmusnak van egy határa, amíg szórakoztató tud lenni.
Ő messze túl a határon bolyong, irányt tévesztve, vakon, süketen.
Nem veszi észre, hogy Isten nekünk adta (nagy-nagy) feladatként, hogy világosságot gyújtsunk a reménytelennek tűnő sötétbe.
Eddig nem sikerült.
Látványosan.
Dum spiro spero...

anonymand 2015.04.06. 07:44:13

@Pop40:

Már megbocsáss!
Arról nem tudsz véletlenül, hogy az arra érdemeseknek hol köll megfagyniuk (kihűlniük)?
Vagy Ákos erről nem dalolt?

Pop40 2015.04.06. 08:48:42

@anonymand: Azt én nem tudom, de amit írtam, irónia volt, azt remélem, tudod:-)

Kevés undorítóbb dolog létezik, mint amit ez a polgármesternek nevezett valami művelt, ráadásul húsvétkor.

István Tamasi 2015.04.06. 09:19:40

@♔bаtyu♔:
Három variáció:
1. Ez a mi parasztbatyunk nevetséges.
2. Ezt a mi parasztbatyunk szánalmas.
3. Ez a mi parasztbatyunk szánalmas és nevetséges egyszerre.

Shlomo a halott zsidó terrorista 2015.04.06. 11:08:38

@mortullus:

Ezen a húsvéton több hír szólt a holokausztról, mint a kereszténység legnagyobb ünnepéről.

Minden húsvétról szóló hírbe beleszerkesztették a holokausztot is.

Amellett nagypéntektől MINDEN egyes húsvétról szóló hír mellé odatették, hogy most van a Pészah is. Megkérdezném: hány embert érint Magyarországon a Húsvét, és ezzel szemben a Pészah hány embert érint?

A Spektrum csatorna meg egyenesen Jézus életét gyalázó filmeket vetített a szokásos holo-hiszti témájú áltudományos szennyfolyam mellett.

Ezek tényleg ki akarják provokálni, hogy az egyébként birkatürelmű magyar a zsidóknak menjen?

Shlomo a halott zsidó terrorista 2015.04.06. 11:16:18

@Pop40:

"Na, ezzel meg is fejtettük a rejtélyt, mitől ilyen nagyszerű ember a miskolci fideszes polgi."

Semmi közöd hozzá, hogy milyen a miskolci polgi.

Ehhez KIZÁRÓLAG a miskolci választóknak van közük.

mortullus 2015.04.06. 11:18:44

@Shlomo a halott zsidó terrorista: "Nyugodj meg", azt akarják.
Ez is szorosan ehhez a projecthez tartozik:

index.hu/belfold/2015/03/31/megdobbentoen_nott_budapest_antiszemitizmusa/

Ami persze tudjuk, hogy hazugság. De ha ezt a megrendelő elhiszi, akkor miért most nyitnak ezek zsidó skanzent?
Apropó megrendelő, amikor megláttam a cikk végén, hogy a Tett és Védelem alapítvány rendelte meg, majdnem hánytam egy nagyot.

Shlomo a halott zsidó terrorista 2015.04.06. 11:44:02

@anonymand:

Na ide figyelj te hazátlan, marxista zsidóbérenc senki!

A népvándorlás-kori magyar törzsek kb 150 év alatt letudták a vándorlást. Több, mint 1100 éve államot alapítottak, azóta ápolják kultúrájukat, őrzik nyelvüket.

A vándorcigány módon élő egykori zsidók leszármazottjai meg már vagy 3000 éve csak vergődnek, sáska módon járják végig a letelepedett népeket, mindenhonnan kibasszák őket. Nincs írott kultúrájuk, nincs történelmi korokon átívelő, folyamatosan fejlődő zenéjük, irodalmuk, képzúművészetük, építészetük. Egyetlen kincsük a Talmud, amit a hónuk alá lehet csapni, amikor megint költözni kell.

empoftla 2015.04.06. 16:53:52

@maxval bircaman szerkesztő: Így van - ha máshonnan nem, a kukából mindig lehet ételmaradékot guberálni.

Éhes ló 2015.04.06. 17:00:31

@dr kíváncsivagyok: ezt honnan tudod nácizós rasszista barom?
Milyen a magadfajta cionfasiszta zsidóknál szokásos származást is rögzítő nyilvántartásra, felmérésre alapozod ezt a vérlázítóan rasszista állításodat?

Éhes ló 2015.04.06. 17:05:23

@csak egy néző: nem hülye patkányfajzat, leírtam magyarul:
Kedvedre etedheted őket otthon, vagy az "otthonaikban" a saját pénzedből, de más területén, közterületen. Ott csak a kezelő/tulajdonos hozzájárulásával, más pénzét pedig szintén csak a pénz felett rendelkező hozzájárulását követően szórhatod a neked kedves feneketlen kútba.
Ez van.
Szar dolog a tulajdonhoz való jog és persze a demokrácia is, amikor a dzsemboritokat akadályozza.

De ott a mentő ötletem: ha ennyire aggódsz értük, hívd őket meg hozzátok. Mindet. Jól fog esni nekik és nem kell nekem pofáznod itt, példát mutathatsz, ha akarsz sokadmagaddal, akikkel napok óta itt hányod a semmitérő netszemetet.

Éhes ló 2015.04.06. 17:06:43

@Tudományos Iibsizmus: összekeversz édesanyáddal. Bár lehet a húgoddal, hiszen ha anyád lenyelt volna, nem ugatnál itt.

csak egy néző 2015.04.06. 17:15:21

@Éhes ló: @Shlomo a halott zsidó terrorista: @Tudományos Iibsizmus: @♔bаtyu♔:
Nálatok kevesebb mocskos, férgek léteznek ezeken a blogokon az biztos. Büszkék lehettek magatokra.

Shlomo a halott zsidó terrorista 2015.04.06. 17:52:03

@csak egy néző:

Nem kell a demagóg, provokatív, manipulatív balos propagandát a címlapra tenni, és akkor nem szembesültök az ellenvéleménnyel.

Tudom, nektek liberális demokratáknak az ellenvéleménnyel nem az a bajotok, hogy szembesülni kell vele, hanem az, hogy nem tudjátok betiltani :)

Éhes ló 2015.04.06. 21:06:41

@csak egy néző: nem hülye patkányfajzat, leírtam magyarul, csak nem érted meg:

Kedvedre etedheted a kedvenceidet otthon, vagy az "otthonaikban" a saját pénzedből, de más területén, közterületen csak a kezelő/tulajdonos hozzájárulásával. Más pénzét pedig szintén csak a pénz felett rendelkező hozzájárulását követően szórhatod a neked kedves feneketlen kútba.
Ez van.
Szar dolog amikor a dzsemboritokat akadályozza a tulajdonhoz való jog és persze a demokrácia is kellemetlen egy magadfajta szemétnek, akinek az ÁVH-s családja egész életében a máséból, máséban élt, de ez van. Változnak az idők, örülj, hogy nem lógtok és nem zavartak ki az utcára a lopott ingatlanból.

De ott a mentő ötletem a magadfajtáknak, mindahánynak: ha ennyire aggódtok értük, hívjátok őket meg hozzátok. Mindet. Jól fog esni nekik és nem kell nekem pofáznod itt, példát mutathatsz, ha akarsz sokadmagaddal, akikkel napok óta itt hányod a semmitérő netszemetet.

csak egy néző 2015.04.06. 21:14:03

@Shlomo a halott zsidó terrorista:
Neked meg te idióta, nem kell itt szenvedned.Olvasgasd a magyar hírlap, magyar nemzet, Viktor Szíve Szentegyház, Orbán Viktor rajongói csoport 2010 | Facebook, Orbán Viktor | Facebook, Vezesd még egyszer győzelemre néped, Drága jó Viktor
Garantálom, hogy ezeken az oldalakon tuti orgazmusod lesz neked is és a haverjaidnak is.

csak egy néző 2015.04.06. 21:17:17

@Éhes ló:
www.kesdobalo.eoldal.hu/img/original/168/lofasz.jpg

Veled már egyszer, kétszer tisztáztuk, hogy egy mocskos féreg vagy.

anonymand 2015.04.07. 05:30:27

@Shlomo a halott zsidó terrorista:

Szeretetteljes hozzászólásod könnyeket fakasztott.
Nem a meghatottság, hanem a derű könnyei csorogtak orcámon.

"A népvándorlás-kori magyar törzsek kb 150 év alatt letudták a vándorlást. Több, mint 1100 éve államot alapítottak, azóta ápolják kultúrájukat, őrzik nyelvüket."- Egy pontosabb időpont meghatározása nem ártott volna, nagy tudást reprezentáló hozzászólásodból.
Valami Vajk nevezetű, ha jól rémlik, tűzzel, vassal irtotta a kultúránkat.
Amit hoztunk, őriztünk. Ő pedig sec-perc ránk erőltetett egy kissé másnak tűnő kultúrát, hogy most már az őrizzük.
Most a rablóbanda jelleget hanyagoljuk is, olyan rosszul fest, hogy megpróbáltuk szétrabolni Európát. Nem végigkereskedni, hanem kifosztani.
Van mire büszke légy, tényleg!

"Na ide figyelj te hazátlan, marxista zsidóbérenc senki!" - ilyen elhamarkodott és megalapozatlan következtetéseket ne von le, és legfőképpen ne írj le, mert még azt feltételezi rólad valaki, hogy keresztényietlen, rasszista és gyűlölködő vagy.

mortullus 2015.04.07. 09:52:53

@anonymand: Talán nem ártana elmélyülnöd a magyar történelemben. Tudom, hogy nehéz lesz, de súlyos hiányosságaid vannak. A marxista történelemtanárod kedvence lehettél, de már 2015-öt írunk. Már nem szégyellni való utána járni, -olvasni történelmi tényeknek.
Bár tudom, felesleges szócséplés az egész, mert az ilyen magyargyűlölők, mint te is, ezt nem fogják megtenni.

Shlomo a halott zsidó terrorista 2015.04.07. 10:31:15

@anonymand:

""Na ide figyelj te hazátlan, marxista zsidóbérenc senki!" - ilyen elhamarkodott és megalapozatlan következtetéseket ne von le, és legfőképpen ne írj le, mert még azt feltételezi rólad valaki, hogy keresztényietlen, rasszista és gyűlölködő vagy."

1. Ha valaki egy másik embert hazátlannak, marxistának és/vagy zsidóbérencnek nevez, az se nem keresztényietlen, se nem rasszista, se nem gyűlölködő. Az színtiszta vélemény-nyilvánítás, méghozzá azok alapján a jellemzők alapján, amiket a véleményező a másik emberen megfigyelt.

2. Az csak egy cionista propaganda fogás, hogy egy kereszténynek MINDENKIT szeretnie kell. Ne dőlj be neki :)

Egy kereszténynek csak azokat kell szeretnie, akik szintén Jézus tanításai szerint élnek. A többieket nem szeretnie kell, hanem meg kell próbálnia meggyőzni őket, hogy ők is a krisztusi tanítás szerint éljenek. Ám ha erre azok nem hajlandók, és maradnak a bűnben, akkor legfeljebb szánnia kell őket azért, ami vár majd rájuk az életük befejeztével. De egy kereszténynek semmiképpen SEM KELL szeretnie a bűnösöket.

Még ilyen baromságot, hogy egy kereszténynek MINDENKIT szeretnie kell :DDD

anonymand 2015.04.07. 13:53:32

@mortullus:

Kérlek szépen, hogy homályosíts fel!

Te a kalandozások korát minek tartod? Nem sima rablásnak, ahol elvették azt, amit mások megtermeltek?
Szerinted Augsburgnál győztünk?

"ISTEN OSTORA
Isten kardja nyugat felé mutatott Attila kezében.
Hun lovak patáinak dübörgésétől megremegtek az Alpok. Mint az árvíz
zúdultak alá a hun hadak Thüringiára s mire elérték a Rajnát meg a
Szajnát, legyőzték a barbárokat, a gótokat és tizenhét nemzet vált Attila
birodalmának hőbéresévé.
Kőfal mögött reszketett Bizánc, és Róma harcra készülődött. A hunok
lerohanták Galliát. Ahol a dombok lankái alásimultak a nagy gall síkságba,
Attila megállt. Szekerekből, nyergekből vezéri dombot építtetett
magának, ahonnan messzire beláthatta a catalaunumi síkot."
www.wassalbert.eu/wasalbert/muvei/mesek/ujak/isten_ostora.pdf
Csak rövid részt idéztem.
Szerinted kereskedtünk-é, avagy sarcoltunk?

Szóval, ha már csak ezt a néhány kérdést elmagyaráznád a te történelmi ismeretid alapján, már okosabb lehetnék.
Segíts!
Kérlek.

anonymand 2015.04.07. 13:56:33

@mortullus:

Előző bejegyzésemből is láthatod, hogy hajlamos avgyok tanulni.
"Bár tudom, felesleges szócséplés az egész, mert az ilyen magyargyűlölők, mint te is, ezt nem fogják megtenni." - azt pedig kifejezetten visszautasítom, hogy akármilyen-gyűlölködőnek tarts, mert soha, senkit nem gyűlölök.

Várom segítő soraidat, hogy történelmi eltévelyedésemben támpontokat adjál az igazság megismeréséhez.

anonymand 2015.04.07. 14:49:24

@Shlomo a halott zsidó terrorista:

Tudod, ha jól értelmezem a Biblában olvasottakat, akkor megértőnek, megbocsátónak, türelmesnek, stb. illik lenni annak, aki Jézus követőjének tartja magát.
Aki ennek ellenkezőjéről tesz tanúbizonyságot, az nyugodtan nevezhetem keresztényietlennek.
Nem gyalázkodó megjegyzések kiosztását köll gyakorolni, hanem: "„Aki megüti a jobb arcodat, annak tartsd oda a másikat is!” (Mt 5,39)"

"1. Ha valaki egy másik embert hazátlannak, marxistának és/vagy zsidóbérencnek nevez, az se nem keresztényietlen, se nem rasszista, se nem gyűlölködő." - már a névválasztásod is messzemenőkig igazolja, hogy te sem rassziszta, sem gyűlölködő nem vagy.
Csak én nem értem.
Mi a bajod a zsidókkal?
Miért is lennék én zsidóbérenc?
Miért is esik más elbírálás alá az én véleményem, mint a tied.
Vélemény.

"2. Az csak egy cionista propaganda fogás, hogy egy kereszténynek MINDENKIT szeretnie kell. Ne dőlj be neki :)" - nem tudom, hogy honnan vetted azt, hogy szerintem MINDENKIT szeretni kőne.
Sebaj!
Azért, ha időd engedi, mélyedj el Szent Pál szavaiban: "Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok, vagy pengő cimbalom."
Úgy gondolom, rád fér ez ügyben egy kis meditáció.
Vélemény.

A többi "baromságoddal" most nincs se időm, se kedvem.

Éhes ló 2015.04.07. 17:33:54

@csak egy néző: nem, te szerencéstlen hülye patkányfajzat, semmit nem értesz meg a magyar nyelven leírtakból.

Kedvedre etedheted a kedvenceidet otthon, vagy az "otthonaikban" a saját pénzedből, de más területén, közterületen csak a kezelő/tulajdonos hozzájárulásával. Más pénzét pedig szintén csak a pénz felett rendelkező hozzájárulását követően szórhatod a neked kedves feneketlen kútba.
Ez van.
Szar dolog amikor a dzsemboritokat akadályozza a tulajdonhoz való jog és persze a demokrácia is kellemetlen egy magadfajta szemétnek, akinek az ÁVH-s családja egész életében a máséból, máséban élt, de ez van. Változnak az idők, örülj, hogy nem lógtok és nem zavartak ki az utcára a lopott ingatlanból.

De ott a mentő ötletem a magadfajtáknak, mindahánynak: ha ennyire aggódtok értük, hívjátok őket meg hozzátok. Mindet. Jól fog esni nekik és nem kell nekem pofáznod itt, példát mutathatsz, ha akarsz sokadmagaddal, akikkel napok óta itt hányod a semmitérő netszemetet.

csak egy néző 2015.04.08. 08:34:05

@Éhes ló:
Te barom. Minden megszólalásoddal csak igazolod, hogy micsoda egy mocskos féreg vagy a ló péniszén.

www.kesdobalo.eoldal.hu/img/original/168/lofasz.jpg

Éhes ló 2015.04.09. 20:57:15

@csak egy néző: nem, te szerencéstlen hülye patkányfajzat, semmit nem értesz meg a magyar nyelven leírtakból.

Kedvedre etedheted a kedvenceidet otthon, vagy az "otthonaikban" a saját pénzedből, de más területén, közterületen csak a kezelő/tulajdonos hozzájárulásával. Más pénzét pedig szintén csak a pénz felett rendelkező hozzájárulását követően szórhatod a neked kedves feneketlen kútba.
Ez van.
Szar dolog amikor a dzsemboritokat akadályozza a tulajdonhoz való jog és persze a demokrácia is kellemetlen egy magadfajta szemétnek, akinek az ÁVH-s családja egész életében a máséból, máséban élt, de ez van. Változnak az idők, örülj, hogy nem lógtok és nem zavartak ki az utcára a lopott ingatlanból.

De ott a mentő ötletem a magadfajtáknak, mindahánynak: ha ennyire aggódtok értük, hívjátok őket meg hozzátok. Mindet. Jól fog esni nekik és nem kell nekem pofáznod itt, példát mutathatsz, ha akarsz sokadmagaddal, akikkel napok óta itt hányod a semmitérő netszemetet.

Nem tetted meg, napok óta te szerencsétlen hülye, hogy az anyádba szakadhatott volna a fejed azokkal a tetves zsidlákokkal együtt, akik ezt gondolták, hogy Kriza és a város dolga, hogy a médiabulijukhoz a hátteret biztosítsák:
www.boon.hu/kozlemeny-kriza-akos-a-gyermeketkeztetes-felelosseg-nem-mediacirkusz/2804295

"A Gyermekétkeztetési Alapítvány azért kapott elutasító választ, mert – csatolt – levele szerint valójában egy médiaakciót tervezett, és nem a rászorulók megsegítésén lett volna a hangsúly. Azt kérték, hogy keressünk több száz gyermeket, akiket ők az Interneten „folyamatos” közvetítésen mutathatnak, miközben esznek. Ehhez pedig nem szeretnék asszisztálni. Egy ilyen akció csupán médiahecc, az igazi karitatív szervezetek nem a sajtó kedvéért szerveznek ételosztást. És van még egy szempont.

Ahol a gyerek éhezik, ott a szülő is. A gyerekeket a szülők hozzák el egy ilyen eseményre. Milyen jótékonysági megmozdulás az, ahol a gyerek eszik, a szülő meg nézi?

Ráadásul az alapítvány lényegében azt kérte, hogy mi szervezzük meg helyette az ételosztást. Adjunk helyszínt, gondoskodjunk a rendezvény biztosításáról, szervezzünk gyerekeket a helyszínre, delegáljunk önkénteseket, valamint szervezzük meg a helyi médiát.

A miskolci gyermekétkeztetés kérdése nem egyetlen rendezvényen múlik!

Kollégáimmal az elmúlt években következetesen, és igen sokat dolgoztunk, hogy a rászorulók ellátása jól működjön.

Az önkormányzat évente csaknem négyszázmillió (!) Ft-ot fordít az éhező gyermekek napi étkeztetésére. ....l"

No takarodj a tetve kurva anyádba!

csak egy néző 2015.04.09. 21:26:46

@Éhes ló:
Mi van köcsög, ideges vagy, beszélj a kurva anyáddal, majd megvigasztal.
Egyébkent imádlak szopatni, te faszkalap.
"magadfajta szemétnek, akinek az ÁVH-s családja egész életében a máséból, máséban élt, de ez van. Változnak az idők, örülj, hogy nem lógtok és nem zavartak ki az utcára a lopott ingatlanból."
Egyébkent köszi, hogy bemutattad az idióta családodat, te barom.

Éhes ló 2015.04.10. 21:45:22

@csak egy néző: menj a beteg ávh-s kurva anyádba te szerencsétlen hülye patkány!
A szarviharotok elült és maradtatok ott ahol eddig is voltatok, a béka segge alatt, magatokat szopattátok ismét.

Fogadd be őket az avasaljáról, etesd őket napszám, ne itt pofázz, te szarfejű tetű!

csak egy néző 2015.04.10. 21:49:08

@Éhes ló:
Mi van kicsi csíra? Ideges vagy? Nem tetszik, hogy a fasz rosszabik végen állsz tátott szájjal? Vegyél vissza pubika, mert még nem nyitották meg újból a Lipótot.

Éhes ló 2015.04.12. 18:23:25

@csak egy néző: összekeversz a kurva anyáddal te szerencsétlen hülye patkány!
A szarviharotok elült és maradtatok ott ahol eddig is voltatok, a béka segge alatt, magatokat szopattátok ismét, mint 2006 ősze óta minden alkalommal.

Fogadd be a sok sok éhező haverodat az avasaljáról, etesd őket napszám, ne itt pofázz, te szarfejű tetű!

csak egy néző 2015.04.12. 19:40:03

@Éhes ló:
Mi van te spermamaradék pacika. Semmi új nóvum nem jut eszedbe, vagy csak ezt a pár mondatot tanultátok meg a tanfolyamon, ezt az egy mondatot szajkózod már vagy egy tucatszor. Anyád pedig nem érdekel, mert nem gerjedek az útszéli luvnyákra.húzzál bele valami frappáns új nóvummal, kisköcsög. Mielőtt belekötnél az új nóvumba, csak jelzem, hogy ezt élő adásban a szekta társad tudta így mondani, de lehet, hogy túl sokat gondoltam egy lófasz huszarról, hogy ezt feltünne neki. Estére javaslok egy Xanaxot, mert még megtalalál Mr Gutman.

Azért kíváncsi lennék, milyen vonalkódos lenne a tangád kiskancsó, ha ezt a mondatod ott az avasalján egy kancigónak mondanád a szemébe, hogy csak "dzsemboriznak".

Éhes ló 2015.04.13. 19:43:04

@Éhes ló: összekeversz a kurva anyáddal te szerencsétlen hülye patkány!
A szarviharotok elült és maradtatok ott ahol eddig is voltatok, a béka segge alatt, magatokat szopattátok ismét, mint 2006 ősze óta minden alkalommal.

Fogadd be a sok sok éhező haverodat az avasaljáról, etesd őket napszám, ne itt pofázz, te szarfejű tetű!
süti beállítások módosítása