Még mindig nem késő leülni a babérjaikra, miniszterelnök úr!

H_A Címkék: ellenzék kétharmad időközi választás Fidesz Orbán Viktor Veszprém választási győzelem2015.02.23. 15:47

Kezdjük az elején. Mindenhol azt olvasom, hogy micsoda győzelem, elveszett a Fidesz kétharmada (nem mintha kivetnivalóm lenne ezzel kapcsolatban, sőt) ám a történelmi tényszerűség és a politikai helyénvalóság kedvéért tisztáznunk kell egy tényállást. Ha nem tévedek, Navracsics Tibor EU-biztossá való kinevezését, illetve Lasztovicza Jenő sajnálatos halálát követően a Fidesz-KDNP számára a tegnapi veszprémi, illetve az április 12-i tapolcai időközi választás tétje nem az, hogy elveszíti, hanem hogy visszaszerzi-e a kétharmadot a jelenlegi kormánypárt, vagy sem. Már tudjuk, hogy ez nem jött össze, mert ha az egyiket nem húzzák be, matematikailag nincs kétharmad. Retorikailag persze a lényeg ugyanaz: amit nem szerzünk vissza, azt általában elveszítjük, és hosszú évek óta a Fidesz először valóban meginogni látszik. Viszont kivételesen nem arról szeretnék elmélkedni, mekkora nagy dicsősége ez az ellenzéki összefogásnak, mivel ezt a választást nézetem szerint újfent nem az ellenzék nyerte meg, hanem a Fidesz veszítette el. Következésképpen sokkal izgalmasabb számomra a megroggyant kétharmad értelmezése a megroggyant kétharmadról.

Szerencsére e sorok írásakor már bőven megszületett a legmagasabb, egyszemélyes pártvezetés rövid, frappánsnak szánt, ám a sorok között  igencsak nyögve nyelős, és a kötelező cinizmussal felruházott reakciója a veszprémi - az elvesztett választás is választás kategóriájába sorolható - történettel kapcsolatban. A Viktor azt írta még mindig igen népszerű Facebook-oldalán, hogy nem ülhetünk a babérjainkon. Mármint mi, fideszesek. Mondjuk egy fokkal jobb, mintha a Széles Gábor-féle kifinomult politikai helyzetértékelés jegyében ráfogta volna a geciző oligarchára. Mindenesetre tény, hogy nem lennék most Navracsics helyében, akinek 20%-os tavalyi győzelméből most 9%-os zakó lett. A jó hír számára az, hogy Kósa Lajosnál nagyobb hülyét senki nem csinálhat már magából, bárhogyan is értékeli azt, ami Veszprémben történt: Laja szerint ugyanis azért buktak el Veszprémben, mert a választásnak nem volt tétje.

orbanveszprem.jpg

És ha nem volt tétje, akkor térjünk vissza a babérjainkhoz. Meg ahhoz, hogy minielnök úr tiszteletben tartja a választók döntését. Aranyember ez, szentté kellene avatni. Miután saját érdekei szerint szabta át a választási körzeteket, és még így is az ellenzék nyert,  nagyvonalúan tiszteletben tartja az eredményt. A magam részéről ezt teljesen korrektnek tartom, mert akár közéjük is lövethetne, akárcsak a nagy példakép, aki a krími voksolás után géppisztolyos felvigyázókkal tartotta tiszteletben a választók akaratát. Vagy akár a jó öreg Goodfriend, Soros, a CIA, és az Egyesült Államok álnok összeesküvését is vizionálhatná, "a haza nem lehet ellenzékben" csatakiáltások közepette.

De mert így alakult, és mert Orbánnak mindössze ennyit sikerült levonnia ebből a legyőzetésből, azért elmondanám, hogy miután már mindent tető alá hoztak, amihez kétharmados felhatalmazás kell, miután egyik napról a másikra olyan döntéseket hoztak meg, amelyeket egy liberális demokráciában hosszú hetek, hónapok alatt szokás, érteni vélem ezt a hanyag leszólást a nyájnak. Tulajdonképpen ez az ügy, csak "a magyar emberek ezt akarták" propaganda-motívum, azaz a teljhatalmú presztízs tekintetében gázos. Már nem lehet gátlástalanul azzal takarózni, hogy a magyar emberek kétharmada nem kér a bukott baloldalból. Bár számszerűen ez eddig sem volt igaz, már a terminológia használata sem nagyon lesz indokolt.

Drága Miniszterelnök úr! Nekem úgy tűnik, hogy Veszprém üzenete nem jutott el az ön kifinomult füléig. Őszintén remélem, hogy a babérokon üldögélésre vonatkozó imperatívuszt nem úgy kell értenünk, hogy önök az eddiginél is többet terveznek eltulajdonítani, kisajátítani, meghamisítani, a szemünkbe hazudni. Ugyanis nekem egyáltalán nem úgy tűnik, hogy eddig a babérjaikon ültek volna. Egyáltalán mit nevez ön babérnak? A londoni foglalkoztatottság növekedése babérnak számít? És a közmédia einstandolása? Az alkotmány össze-vissza fércelése? A saját emberek független állami intézmények élére állítása? Az alkotmánybíróság saját képükre és hasonlatosságukra való átrajzolása?  A mangalicatelepekben, megnyert közbeszerzésekben, milliós villákban mérhető klientúra érdekeinek feltétel nélküli kiszolgálása? A közpénzből épített fölösleges stadionok? Mert ha igen, akkor én jobban örülnék, ha önök testületileg visszaülnének azokra a babérokra, és hagynák a dagadt a ruhát másra. Higgye el, jobban már nem kell belegázolni ebbe az illiberálisnak álmodott demokráciába.

kepeslajoskatumblr-d00020083715a911d68f5.jpgVeszprém üzent a Fidesznek, Orbán nem nagyon érti (fotó: kepeslajoska.tumblr.com)

Lefordítom, mert láthatóan nem értette meg, amit a tavalyig még köztudottan fideszes veszprémi fellegvár jelezni kívánt önnek: ami történik, az nagyon nem jó. Az végképp nem jó, hogy a fél országot hetente-naponta felbőszítik valami autópályadíjhoz, internetadóhoz, vagy éppen vasárnapi zárva tartáshoz hasonló bődületes marhasággal. Lefordítom, mert nem értette meg: Veszprémben pontosan az önök hívei büntették önöket. Nem a baloldal nyert, mint ahogy 2010-ben sem önök nyertek. A magyar ember már csak ilyen: általában valami ellen szavaz. És akkor szavaz valami ellen, amikor elégedetlen. Önök ugyanúgy becsapták saját szavazóikat, mint az MSZP 2006-ban a sajátjait. Veszprémet egyáltalán nem érdekelte, ki az ellenjelölt, és talán ez a legsiralmasabb önökre nézve: hogy bárki, csak ne a Fidesz.

Veszprém gyomra nem vette be, hogy az egyre jobban teljesítő Magyarországon egy szorgalmasan kitartó gázszerelő milliárdos lehet, hogy a rezsicsökkentés megváltja a világot, hogy a Fidesz feltalálta a méretét változtató lakást, hogy fiatal, tehetséges emberek mögött olyan családi összefogás áll, amely közel 200 milliós villák építésére képes, hogy aranyáron Svájcban tanulni és saját lábon állva beszólogatni a népnek a világ legtermészetesebb dolga. Hát egyáltalán nem az. Nem lehet a végtelenségig nyomorgatni azokat, akiknek az adóforintjaiból urizálnak úgy, hogy közben még hülyének is nézik őket.

Hát igen. Sajnos nincs az az opció, hogy megsemmisítjük a választást, mert nem tetszett az eredmény, ezért sajnos tényleg muszáj lesz tiszteletben tartani Veszprém döntését. Valahogy túlélik, hogy a megígért uszoda mégsem fog felépülni. De önöknek talán még mindig nem késő leülni a babérjaikra...

· 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr157206069

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Éhséglázadáson innen 2015.02.24. 12:30:36

A februári testületi ülésen döntöttünk: nem engedtük még jobban szétnyírni a szociális védőhálót a kerületben, a javaslatomra pedig júliusban ismét átnézzük a kerületi szociális ellátórendszert, hogy valóban ne kerüljön senki nehezebb helyzetbe idén an...

Trackback: Mandiner blogajánló 2015.02.23. 17:39:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

toportyánzsóti 2015.02.23. 17:05:44

Simicska volt ott az ész,nélküle csak buktát buktára halmoznak ezek a sohanemdolgozott analfabéta tolvaj tákmatyik.Lajos biztosította nekik a teljes médiafölényt,most ezt elqrták nem kicsit.

floborm 2015.02.23. 22:09:02

@toportyánzsóti: mekkora ökör vagy, istenem...

toportyánzsóti 2015.02.24. 07:11:13

@floatleft: Nem mondod?Ideje nem magadból kiindulnod.

zsoltix 2015.02.24. 07:30:45

WTF, Batyu ballibsizés helyett egyetért?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.02.24. 09:05:24

@♔bаtyu♔: Én is.

Szerintem a fidesznek három intézkedést kell megtennie de nagyon gyorsan (ha még nem késő):

1.: Az arcpirító ifjú titánok elszámoltatása. Rogánok, Szijjártók, Lázárok, Habonyok és társaik rengeteget ártanak a fidesznek, mert még a közpénzből gazdagodáshoz sincs meg az intelligenciájuk. Főleg, hogy ezek a hírek mára már el is jutnak a széles néptömegekhez.

2.: Keleti nyitás elfelejtése,de nagyon gyorsan. Teljes mértékben téves út, ami elszigetel minket. Ráadásul van azért az országban pár millió választó, akinek történelmi okokból sem fincsi a keleti nyitás.

3.: Az emberek mindennapjaiba értelmetlenül való belepofázás gyakorlatának visszafogása. Gyakorlatilag szinte minden KDNP-s javaslat, oktatás, vasárnapi zárvatartás, hasonlók.

Tudom, hogy ezek ma a fidesz működésének alappillérei, de ha Viktornak egy csöpp esze van, nem akar Gyurcsány 5-10% körüli támogatottsággal bíró játszótéri kis barátja lenni.

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2015.02.24. 09:15:11

Ha van eszük levonják a tanulságot. @Vállalhatatlan fordulat: például így.
Örültem volna, ha nem egy magyargyűlölő bontja meg a 2/3-ot, de ez van, talán magukhoz térnek és jobban jön ki mindenki.

sas70 2015.02.24. 09:28:22

A zemberek többségénél betelt a pohár. Van ez így, Gyurcsány is így járt, igaz neki legalább volt ellenzéke, amire lehetett mutogatni, a kedves vezető viszont csak magukra mutogathat.
Persze a kétharmad nélkül is jól el lehet kormányozni, ment ez másnak is. Csak azt nem szabad elfelejteni, hogy itt az egyik székláb tört ki és egy autokráciában erre nagyon figyelnek az emberek. Minden egyes ilyen esemény egy kis szög a koporsóban. Elkezd billegni a szék és nem azért, mert nincs meg a kellő hatalom (bár nincs meg), hanem leginkább azért, mert elveszett egy mítosz. Tudjuk a történelemből, hogy a legyőzhetetlenség mítosza mennyire fontos volt mindig is. Ha az elveszett, mindig jött az erózió, ami először lassan később rohamos sebességgel pusztított.
Talán még lehet változtatni, irányt váltani csak félő, hogy már nem sikerülhet. Azért nem, mert éppen a rendszer alapjait érinti, a tévedhetetlenséget, az elhivatott vezér minden és mindenki felett állását. Több politikus belesétált már ebbe a csapdába, korábban Orbán is, csak akkor még volt lendület, támogatás, hogy kijöjjön belőle. Úgy látom, hogy ez már hiányzik. A folyamat elindult.

dr kíváncsivagyok 2015.02.24. 09:34:23

@Vállalhatatlan fordulat:
"Szerintem a fidesznek három intézkedést kell megtennie de nagyon gyorsan (ha még nem késő):

1.: Az arcpirító ifjú titánok elszámoltatása. Rogánok, Szijjártók, Lázárok, Habonyok és társaik rengeteget ártanak a fidesznek, mert még a közpénzből gazdagodáshoz sincs meg az intelligenciájuk. Főleg, hogy ezek a hírek mára már el is jutnak a széles néptömegekhez.

2.: Keleti nyitás elfelejtése,de nagyon gyorsan. Teljes mértékben téves út, ami elszigetel minket. Ráadásul van azért az országban pár millió választó, akinek történelmi okokból sem fincsi a keleti nyitás.

3.: Az emberek mindennapjaiba értelmetlenül való belepofázás gyakorlatának visszafogása. Gyakorlatilag szinte minden KDNP-s javaslat, oktatás, vasárnapi zárvatartás, hasonlók."

De hiszen ez már liberális demokrácia lenne !

( Arról nem beszélve , hogy ugyanúgy vizsgálja meg a saját családja meggazdagodását,...mint Vida Ildikó a saját korrupcióját ????)

dr kíváncsivagyok 2015.02.24. 09:38:16

@Vállalhatatlan fordulat:
" ha Viktornak egy csöpp esze van, nem akar Gyurcsány 5-10% körüli támogatottsággal bíró játszótéri kis barátja lenni. "

Lesz még itt parlamenti beszámoló a Fidesz nevének említése nélkul...

( Okozott- e annyi kárt az országnak Gyurcsány,...mint Orvbán ?)

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.02.24. 09:43:56

@dr kíváncsivagyok: Nos várhatóan Viktor nem fog a kardjába dölni, nem fogja feljelenteni magát, de még a kis strómanját, Lőrinc barátot sem. Olyan intézkedéseket írtam, amiknek akár még realitásalapjuk is lehet. De persze lehet csodát is várni, csak minek.

vajdasagi 2015.02.24. 10:05:45

@Vállalhatatlan fordulat: Jó a listád, de még tegyél hozzá egy pontot:

4. A meritokrácia uralma és nem uram-bátyám stílus a
vezetőségben. Olyan miniszterek és felsővezetők
kinevezése, akik abban kimagaslóak, hogy értenek
a dolgukhoz, és ha kell, ellentmondanak a vezérnek
is - lásd még: Ángyán, Mellár, stb. stb.
És ezek aztán szabjanak gátat a maffiaállamnak.

Nekem úgy tűnik, ezzel megmenthető lenne mind a
Fidesz hatalma, mind az ország. Talán később a
demokratizálódás is újra megindulna, és mondjuk nem
tekintenének ellenségként a civil-szférára, stb. stb.

A kérdés azonban: képes-e egy ekkora önkorrekcióra a mostani hatalom? Én kétlem.

vajdasagi 2015.02.24. 10:09:01

@Vállalhatatlan fordulat: " Olyan intézkedéseket írtam, amiknek akár még realitásalapjuk is lehet. De persze lehet csodát is várni, csak minek. "

Egyetértek: a Te 3 pontodhoz én is egy olyat tettem hozzá, amely akár vállalható is lehetne. Marad ettől még Viktor dúsgazdag, és a haza megmentője szerepben marad meg a történelemben. Nem is rossz kimenetel a számára. Csakhogy: képes-e ekkora önkorrekcióra?

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2015.02.24. 10:21:35

@vajdasagi:
Sajnos szerintem sem, ehhez kicsi ütést kaptak. De az a vicc, hogy az írt pontok megnövelnék annyira a népszerűségüket, hogy megérje pár titánt beáldozni.

dr. mesterséges színezék 2015.02.24. 10:25:10

Mivel itt konkrétan elhangzott a kérdés, feltárom itt is, hogy a csalánnak, a bogáncsnak és az árvalányhajnak egy elmebeteg keresztezését nézi a Fényestekintetű babérnak.
Nincs az az eszköz, ami tudomásul vetethetné vele, hogy nem az: őt csak a növény enyhén fermentált bukéja zavarja.

Kan Csóka 2015.02.24. 10:27:31

@Vállalhatatlan fordulat: EZ egy korrekt, tisztességes 3 pont! Komolyan mondom, gratulálok Neked! Szerintem nem lehetsz fideszes, ha ilyen normálisan tudsz gondolkozni! :)

dr. mesterséges színezék 2015.02.24. 10:32:36

@sas70: "Elkezd billegni a szék és nem azért, mert nincs meg a kellő hatalom (bár nincs meg), hanem leginkább azért, mert elveszett egy mítosz. Tudjuk a történelemből, hogy a legyőzhetetlenség mítosza mennyire fontos volt mindig is. Ha az elveszett, mindig jött az erózió, ami először lassan később rohamos sebességgel pusztított."

A 2009-es eus választás eredményhirdetése után ajánlottam egy birkanyáj figyelmébe a Navarone ágyúinak azt a jelenetét, amikor elpukkannak a gát alá tuszkolt töltetek, és NEM TÖRTÉNIK SEMMI... látszólag... egy ideig...

Most ennek a birkanyájnak is javaslom megtekintésre.

dr. mesterséges színezék 2015.02.24. 10:37:52

@raz sierpem raz mlotem czerwona holote: "az írt pontok megnövelnék annyira a népszerűségüket, hogy megérje pár titánt beáldozni. "

Jégcsákányban nincs hiány a Lendvayban, a probléma az, hogy 5 év alatt <<dolgoztak>> annyit, mint az olasz, orosz és japán maffia egy évszázad alatt, ami rengeteg adattal jár, amelyek közül a belföldiek leszarhatók, de Vida óta tudható, hogy nem mindenhol mindegy, ami itt folyik.

balfaszcsaszar 2015.02.24. 10:55:58

esélyesen a B-terv, hogy a sarkalatos 2/3-os szavazásokon Jobbikból v függetlenekből szereznek be szavazatok. esélyesen messze nincs lejátszva a dolog, van még mit szétosztani a fazékból, gondolom mindegyik fent említett csapat tartani fogja a markát.

Rákász Béla 2015.02.24. 12:04:00

A mai ellenzéki, nem bocs, FÜGGETLEN, volt Fideszes Kész Zoltánnak gratulálok! :-)
De ha már elemzünk, azt elfelejtettétek megemlíteni, hogy a Nagy Közös "ellenzéki" jelölt (A DK jelöltje is?) egyetlen szavazattal sem kapott többet, mint 2014-ben az akkori ellenzéki induló! Pedig most a teljes ál és valódi baloldal támogatta ezt a régi fideszes gyereket a Fidesz jelöltje ellen! Kicsit vicces ez a katyvasz...
2014-ben csak az mszp-s jelölt egyedül több szavazatot kapott, mint most,akkor meg mire ez a nagy ünneplés? :-)
Annak örültök, hogy a tét nélküli (január óta nincs meg a kétharmad) választásra nem mentek el a fideszt támogatók szavazni? 2018-ban el fognak. Mert akkor Orbán Viktor lesz az egyik versenyző, és nem ez a jellegtelen szürke Fidesz jelölt. Ő ellene könnyű volt nyerni még kevesebb szavazattal is, mert most nem Orbán Viktor kormányzása volt a tét.

dr. mesterséges színezék 2015.02.24. 12:07:48

@Rákász Béla: Engedd meg, hogy gratuláljak a napiparancs első olvasásáért!

Rákász Béla 2015.02.24. 12:13:27

Amit a "vállalhatatlan" álnevű javasol, az maga a liberalizmus. Nem fogják bevezetni...és azért nem, mert a vádak mind kitalációk. Egy korrupciós ügye sincs a FIDESZ-nek, csak a bal-liberális média naponta felsorolt vádjai.
Amibe már Goodifriend is belebukott.
A mai ellenzéki túlsúlyú médiavilágban nem lehet eltitkolni semmit. Az m1-en és a Dunán kívül már nincs egy fideszes tv sem. A HírTv régóta a Csintalané volt...de most teljesen átállt a Jobbikot reklámozni, ahogy az ECHO is.
Szóval ha lenne korrupcióra bizonyítéka Horváthnak vagy Goodinak, már rég bemutatták volna egy nemzetközi bíróságon. (De akkor lebuknának, hogy kamu az összes vádjuk és mégsem Polt Péter miatt nincs egy ügye sem a FIDESZ-nek. Ezért minden nap kitalálnak egy újabb vádat és ráfogják Poltra, hogy miatta nem indít eljárást az ügyészség. Pedig bizonyítékok hiányában...mert egy pályázat megnyerése nem bűncselekmény. Ha meg is épül a pályázatban szereplő épület akkor meg nem lopás. Gyurcsány 10 milliárdot osztott ki a kormányzati negyedre, de még a füvet sem vágták le a kijelölt területen...na az lopás volt!!!

Rákász Béla 2015.02.24. 12:15:05

@dr. mesterseges szinezek:
Cáfolni nem tudod? Változott valami a kormányzásban?

playgorro 2015.02.24. 12:39:39

@Rákász Béla: :D:D tudsz még ilyen vicceket? hallgatnám

dr. mesterséges színezék 2015.02.24. 12:59:57

@Rákász Béla: Te is feltétlenül tekintsd meg a Navarone ágyúit!

Másrészt ha a fideszben nem látsz korrupciót, akkor valószínűleg ez javaslatom olyan abszolút arcátlanságnak minűsül, mint kopasztól fésűt kérni: vaknak filmet...

dr. mesterséges színezék 2015.02.24. 14:00:47

@balfaszcsaszar: "esélyesen a B-terv, hogy a sarkalatos 2/3-os szavazásokon Jobbikból v függetlenekből szereznek be szavazatok"

Megtehetik (és amennyire prompt zsákmányszerzésre, és nem hosszútávra van berendezkedve a hazai politika, tényleg esélyes is), de ha egy percre leülnek gondolkodni, azzal számolni kell, hogy az ellenzéki szavazók orrot befogva, fogcsikorgatva voksolnak, Orbán _ellen_; ha nem látják értelmét, többé nem teszik. A birkatábornak sokkal kevésbé vannak bűzanyagokkal szemben fenntartásaik: hiába szűkül a köménymag, eltűnni nem fog. Ebben a választási szisztémában pedig a kicsik számára nincs kegyelem.

Szóval lehet dörgölőzni, de nagyon utána kell számolni, hogy élethosszig megérje, mert több dobás nem adódik.

Punxsutawney Mormota 2015.02.24. 14:42:37

@Rákász Béla: MARH-HA!!!, MARH-HA!!!, MAR-HA!!!, MAR-HA!!!, MAR-HA!!!, MARH-HA!!!, MAR-HA!!!, MAR-HA!!!, MAR-HA!!!, MAR-HA!!!, MAR-HA!!! MARH-HA!!!, MARH-HA!!!, MAR-HA!!!, MAR-HA!!!, MAR-HA!!!, MARH-HA!!!, MAR-HA!!!, MAR-HA!!!, MAR-HA!!!, MAR-HA!!!, MAR-HA!!! MARH-HA!!!, MARH-HA!!!, MAR-HA!!!, MAR-HA!!!, MAR-HA!!!, MARH-HA!!!, MAR-HA!!!, MAR-HA!!!, MAR-HA!!!, MAR-HA!!!, MAR-HA!!! MARH-HA!!!, MARH-HA!!!, MAR-HA!!!, MAR-HA!!!, MAR-HA!!!, MARH-HA!!!, MAR-HA!!!, MAR-HA!!!, MAR-HA!!!, MAR-HA!!!, MAR-HA!!!MARH-HA!!!, MARH-HA!!!, MAR-HA!!!, MAR-HA!!!, MAR-HA!!!, MARH-HA!!!, MAR-HA!!!, MAR-HA!!!, MAR-HA!!!, MAR-HA!!!, MAR-HA!!!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.02.24. 14:58:17

És Laja ezzel a marhasággal képes végigturnézni a tvket rádiókat...

NekemNemEzKell 2015.02.25. 22:57:01

Barátom, te sem tudsz számolni( autópályadíjak) de a demagógia az megy mi? Micsoda hülyeség? Nehogy be magyarázd, hogy én aki éves szinten 10 ezer forintért közlekedek az autópályán, sírjam vissza, menjek ek tüntetni, hogy inkább ha lehetne éves szinten 42900.-ft fizetnék? Ezt komolyan mondod? meg azt, hogy akik napi szinten autóznak, azokat tönkreteszi az évi 5000 ft. költség emelkedés? Tehát ha éves szinten elkölt 300-600 ezer forintot csak üzemanyagra,nem beszélve az egyéb költségekről, akkor az 5000 forint tétel tönkre teszi őket? A hülyék a másik oldalin vannak!

Huffnágel Pista · http://www.huffnagelpista.com 2015.03.01. 22:54:25

@dr. mesterseges szinezek: Vessünk véget a spermatolvajlásnak! #geci #nőbűnözés #nőerőszak klou.tt/2cg82zjsf28e
süti beállítások módosítása