Semmi kedvem viccelődni. Ez annál sokkal durvább, mint hogy Habony Árpád nem létezik, nem dolgozik, nem járt iskolába, és nincs jövedelme. Putyin is itt volt, beleGÁZolt '56 emlékébe, mert joga volt hozzá, és hazament. Szóra sem érdemes, eladtuk már az anyánkat is, nem beszélve az unokáinkról. Az viszont teljesen belerondított a napomba, hogy a Balog Zoltán emberminiszter által vezetett tárca az "egységes kommunikáció" érdekében, a belső rendszabályozás szellemében, megtiltja dolgozóinak (egyelőre csak kéri őket, hogy tartózkodjanak-óvakodjanak) bizonyos, a köznyelvben teljesen megszokott magyar szavak használatát. Egymás között és az az EMMI által kezelt uniós pályázatok nyerteseivel való kommunikáció során. Bármilyen meglepő, a "geci" nincs a listán. Ellenben.

Ott vannak az olyan szép, ám szomorú, vagy esetenként totál semleges szavaink, mint a szegény, szegénység, mélyszegénység (mondjuk ezt nem szereti a helyesírás-ellenőrzőm), gyermekszegénység, esélyegyenlőség, ápoló, gondozó...és STA-DI-ON. Mert a szegény az nem szegény, hanem rászorult, a szegénység tulajdonképpen rászorultság, és a stadion - soha nem gondoltam volna - fedett (?) sportlétesítmény. Hiszen "nem mindegy, hogy egy várandós kismamára azt mondjuk hogy terhes vagy hogy áldott állapotban van, továbbá rokkantról vagy mozgáskorlátozottról beszélünk." Valóban. És egyáltalán nem mindegy, hogy azt mondom: stadion, vagy a kertem vége.

Mert ha a valóságot megváltoztatni nem lehet, legalább nyelvi eszközökkel mindent meg kell próbálni az árnyalásáért, átrajzolásáért, lehetőleg letagadásáért. Mióta tudjuk, hogy nincs "megszorítás", csak igazságosabb közteherviselés, hogy a negatív növekedés is növekedés, hogy a közpénz lenyúlása tulajdonképpen családi összefogás, hogy a mutyi nem más, mint koncesszió, illetve, hogy a folyamatos mellveregetés a szerénység jele, fel sem kellene emelnünk a fejünket. Ennek ellenére Orwell hátborzongató lehelete már a tarkómat csiklandozza. És valahogy nem jön, hogy nevetésre fakadjak. (Nem tudom, újbeszélül ezt minek szabad nevezni.)

Orwell, 1984 - Orbán, 2015 - Amiről nem beszélünk, az nincs (fotó: INNEN)

Egyelőre nem tudom megerősíteni, hogy már csak a vezér aforizmáival, és népi bölcsességeivel lehet köszönteni egymást a reggeli kávé melletti cigarettaszünetben, de félek, hogy nagyon nem állok távol a "terhes" realitástól. Amellett, hogy ezen szavak ilyetén beteges tiltása egyenlő annak a beismerésével, hogy ezek nagyon is létező problémák megjelölései, a szegénységet lehet bárminek nevezni, ugyanazt jelenti: nincstelenség, nélkülözés, szűkölködés, szűkösség, nyomorúság, kiszipolyozottság, legatyásodás, csóróság. Mint ahogy nincs az a népművészeti agyagedény, amelyet a minisztériumban, vagy hétvégén a kocsmaasztal fölé borulva nem közönséges köcsögnek nevez a jó munkásember. A ruppótlan köcsög, úgy értem.

Elképesztő, hogy Balog, Isten levitézlett szolgája, aki nem mellesleg eladta a lelkét egy tál lencséért (de most kiderült, egyáltalán nem ez a legnagyobb baj vele) a kormányzati politika irányát mindenáron megmutatni akarván, vagy nem, képes volt kiírni emberszerűnek tűnő homlokára: mi tudjuk, vállaljuk, mert őszintén komolyan gondoljuk és hisszük, hogy bizonyos szavak tabuként való kezelését, mint a diktatúrák sajátosságát a magunk javára tudatosan műveljük, fejlesztjük. Még egy kis kitartás, és már megszólalni, sőt gondolni sem lesz szabad. De addig is, amíg ezt szépen lassan tető alá hozzuk, érjük be kevesebbel: az embereket sújtó problémákról ne beszéljünk, ha viszont ez sehogy nem jön össze, akkor eufemizmussal vagy bikkfanyelvvel írjuk körül a dolgot. Hogy a vak komondor is megértse. És magyarázzuk el, hogy mindezt a közérthetőség jegyében tesszük. Elvtársak, már alakul a nemzeti szellemi járókeret, amelyre a fedett sportlétesítményekért egyre fáradtabban rajongó, halmozottan hátrányos helyzetben lévő fogyatékkal élők nyugdíj hiányában támaszkodhatnak.

Hát így alakul a szemünk láttára a Fidesz közismerten kiváló, támadhatatlanul egységes kommunikációja. És ezek a magyar rögvalósággal naponta közelharcot vívó nagyszerű politikusok mind rajtunk röhögnek - bár közvetlenül nem nekünk szánták a tiltást - hogy ha ŐK nem mondják ki, MI azt fogjuk hinni, hogy ezek a sok csúnya dolgok mind NEM léteznek (speciel nem az esélyegyenlőségre gondoltam, ami a kivételesen valóban nem létezik, bár jó lenne). Úgyhogy összegezzünk: ezután rend lesz az emberszerűek minisztériumában - mondta Balog páter, és berúgta a szart ürüléket az ágy alá. Én pedig üdvözlök mindenkit a nemzeti együttműködésnek álcázott illiberális rendszervisszaváltásban. Észak-Korea immár karnyújtásnyira került.

U.I. Amúgy tényleg, mi a baj a szerencsétlen ápolókkal-gondozókkal? Mert az nem kérdés, hogy a stadion és  mélyszegénység egymás mellé helyezése tökéletesen megragadja a mellbevágó magyar valóságot, amellyel Balogék megszállottan harcolnak, de mit vétettek az ápolók? Ők mit vétettek, Balog elvtárs?