A saját lábukon álló nők és a lúzer férfiak országa

H_A Címkék: botrány gyémánt lúzerek Facebook Valentin-nap Andy Vajna Vajna Tímea2015.02.16. 21:22

Közéleti-politikai töprengéseim közepette eszem ágában nem volt Vajna Bulvár Tímeát a billentyűzetemre venni sem a közeli, sem a távoli jövőben. Sem a Valentin-napi hisztéria kontextusában, és úgy amúgy sem. Tímea, aki olyan, de pontosan olyan fából faragódott, mint bizonyos Ráhel, nem bírt csöndben maradni akkor, amikor jóérzésű fehérnépek minden körülmények között hallgatni szoktak. Ezért közösségi oldalán üzent a nemzetnek: reméli, hogy minden nő milliós nagyságrendű ajándékot kapott ezen a napon. Lehetőleg gyémántot. Mert a gyémánt örök.

Az a helyzet Tímea, hogy én speciel - több millió nőnemű honfitársamhoz hasonlóan - nem kaptam Valentin-napra több millió forintot érő gyémántkollekciót. Sajnálom, hogy csalódást kellett okoznom neked, aki egy 2 millió forintot érő gyémánt nyakékkel a nyakadban ezt csak természetesnek tartottad volna. Na, bumm. Jó helyre születni, szerencsésen társat választani csak a legnagyobbak sajátja. A magam részéről egyáltalán nem irigyellek téged ezért.

Sőt. Tulajdonképpen – fél szájjal legyen mondva – szeretem az ilyen siker sztorikat: szeretem a Ráhelekhez és Tímeákhoz hasonló, saját lábukon álló, szerény nőket. Akikről normális országokban beszélni sem kellene, akiknek a létezéséről tudnunk sem kellene. Csakhogy ez nem egy normális ország, ezért a politikához igen közel álló, nem ritkán kizárólag politikából élő férfiak hátán felkapaszkodott, saját lábukon álló nők (értsd: kapcsolt árucikkek) mifelénk föltétlenül úgy érzik: néha meg kell nyilvánulniuk, bele kell szólniuk a nemzet életébe, valamilyen erkölcsi magaslatról világosságot kell gyújtaniuk a sötét agyakban. És ettől mérhetetlen undor lesz úrrá az emberen.

timea.jpg

Nekik a 2 millió nem tétel. Remélik másoknak sem az (fotó: hír.ma)

Timike drága! Azért kell rólad beszélnem - bár semmi kedvem hozzá(d) - mert iskolapéldája vagy annak a nagyon kiszámítható, fölöttébb nagyképű, szerteáradó női ostobaságnak, amely legkorruptabb politikusaink egyikét-másikát övezi. Annak az (ál)naív, a minimális erkölcsi érzéket is nélkülöző, túlcsorduló dicsekvésnek, amely még normális, azaz szerencsésebb helyzetben lévő országokban sem aratna osztatlan sikert. Nem elegáns hétköznapokon sem, hát még ünnepnapokon a nép arcába tolni a legújabb szerzeményeidet. Mert bár (jelen esetben) a Caprice ajándéka, azért családi költségvetésedhez néhány adóforinttal ennek az országnak a gyémántoktól kevésbé csillogó fele is hozzájárul.

screen-shot-2015-02-15-at-08_59_16_vajna.png

Az a fele, akinek a Caprice nem küld valami szépet csak úgy, hogy legyen mit mutogatni a lúzer férjnek. Mindezen túlmenően, nem az a baj, hogy ízléstelen Valentin-napi jókívánságoddal belenyúltál ennek az országnak az önérzetébe, büszkeségébe, és helyenként nyomorúságába. A legnagyobb baj az, hogy a hozzád hasonlókkal egy követ fújva, te sem bírod a kritikát, ezért megsemmisítetted a gusztustalan beszólásod által kiváltott reakciókat, átírtad a bejegyzésedet, és sértett felsőbbrendű lényként lúzernek nevezted mindazokat, akiknek férjed-uraddal ellentétben, jól menő vállalkozásaik nem hoznak 4 év alatt 33, 3 milliárd forint árbevételt. Ahelyett, hogy ha már nem sikerült csendben maradni, felismerve a szerencsétlen megfogalmazást, gerincesen bocsánatot kértél volna.

Félre ne érts: nem az a bajom veled, hogy a jóisten által jól megérdemelt képességeidből kihoztad a lehető legtöbbet. Hanem, hogy a valóságtól való elrugaszkodásod arroganciával párosul, és azt hiszed, a gyémánt teszi az embert. Tulajdonképpen igazad van. Az olyan jelentéktelen embereket, mint te vagy, feltétlenül. A csillogás, és az indokolatlan fecsegés csak az olyanoknak fontos mint te, akiket másképpen észre se vennének.

Ami engem illet, határozottan utálom viszont, hogy egy olyan országban élek, ahol - ha akarom, ha nem – kötelező tudnom ki az a Vajna Tímea. Egy olyan országban meg főleg, ahol korrupt, adócsaló, közpénz zabáló politikusok oldalán „valakivé” váló, véleményüket utólag vállalni képtelen, jelentéktelen nőszemélyek mondják meg, hogy ki a lúzer, és ki nem.

Az egyedüli dolog, ami mélységes hányingeremet csillapítani képes jelen helyzetben, hogy meggyőződésem: ebben az országban a családjuk megélhetéséért dolgozó "lúzer" férfiak akkor is csillognak, ha Valentin-napon nem futja gyémántra, de a család legalább jóllakott. És ahol az egyszerű, saját lábukon álló, gyermekeket nevelő nők gyémánt nélkül is ezerszer jobban csillognak, mint három Vajnáné. Úgyhogy nincs az a gyémánt, amiért cserélnék veled, Vajna Tímea. 

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr217181351

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ms Diane Choksondik 2015.02.16. 22:33:48

"Akikről normális országokban beszélni sem kellene, akiknek a létezéséről tudnunk sem kellene."?????? mutass már nekem egy (nem muzulmán) országot ahol az ilyen picsákról nem cikkez naponta a sajtó

Ms Diane Choksondik 2015.02.16. 22:37:16

"ha akarom, ha nem – kötelező tudnom ki az a Vajna Tímea"

le merem fogadni, h a nagy amcsi celebeket meg nyalodfalod, követed a napi szelfiküket + életüket

nem kicsit hülye ez a poszt ezek miatt, holott totál igazad van.

zsolaxxx2 2015.02.17. 10:11:12

az írónak mindenben igaza van. hányok ezektől az emberektől.

dr kíváncsivagyok 2015.02.17. 10:11:53

@Ms Diane Choksondik:
"mutass már nekem egy (nem muzulmán) országot ahol az ilyen picsákról nem cikkez naponta a sajtó "

Tévedés...
Azok ,...akikrol beszélsz nem kozpénzbol csillognak !

Brix 2015.02.17. 10:12:50

Attól van az emberek többségének hányingere, hogy a lakosság megnyomorításából, adókból szerzett milliárdokból telik a luxusra, a fideszes főúri rétegnek..

dr kíváncsivagyok 2015.02.17. 10:13:29

KURVÁK, KITARTOTTAK ÉS HÍMRINGYÓK MIDÍG IS VOLTAK, DE NEM KOZPÉNZBOL...

meiname (törölt) 2015.02.17. 10:24:57

Fajtajelleg. Szeretnek hivalkodni, dicsekedni. Lassan elhiszem, hogy Damu ártatlan.

KUHULIN 2015.02.17. 10:32:34

Nem hiszem, hogy Endinek csak közpénze lenne.

mojszipupi 2015.02.17. 10:36:56

Kár ezt ennyire szó szerint venni. 100% promo az új gyémánt biznisznek, lehet h a szöveget se Timike hanem a marketingesek írták

Ms Diane Choksondik 2015.02.17. 10:39:39

@dr kíváncsivagyok: 2015.02.17. 10:11:53

itt se. aw ezer éve egy rohadt gazdag ember

Egéridomár 2015.02.17. 10:52:04

Teljesen fölesleges ezekre a borsókirálykisasszonyokra bármilyen figyelmet fordítani.
Természetesen a véleményem megvan róluk, de az valóban nem publikus :)
Amellett, hogy minden szóval egyetértek a posztban leírtakkal, eléggé falra hányt borsó bármi, amit ezzel a témával kapcsolatban le lehet írni. Ez az ő élete, neki kell minden este kedveskedni a fiatal testével egy ilyen "feszes, kívánatos" nagypapának. Hisz a pénz boldogít :) Egészségére!

@Ms Diane Choksondik: Elég érdekesre sikerült kis hozzászólás volt :)

Netuddki. 2015.02.17. 10:57:55

Szerintem kicsit túlreagáltál egy nyilvánvalóan ostobenkó reklámot.

A probléma viszont az lenne, mármint ha igaz lenne és valóban 1 milkás nyakláncot kapott volna a nemzet mozigépészétől, hogy miből telik az említett, úrnak kevéssé nevezhető fideszközeli emberformájú lénynek ilyen ajándékok osztogatására? A körülményeket ismerve sajnos abból a kidobott közpénzből, amit az orbán rezsim költ erre a Hollywoodból szalajtott tehetségtelen, ingyenélő balfaszra...

citrix 2015.02.17. 10:59:40

Timi szerelmes az öregúrba és nagyon rosszul esik neki ha ezt az előítéletes sztereotipiát dörgölik az orra alá. Nem, ő speciel meglátta a totyakos öregúr belső értékeit és szerelmes lett. A gyémánt nyakék édes ajándék, szerinte mindenkinek lehetne ilyesmi Valentin napra. Hát nincs. A nyugdíjasba szerelmes szépségkirálynő története alapvetően ott sántít hogy a bácsi szégyentelenül gazdag (ami ugye nem számított). Ha ez így van, miért nem lett szerelmes egy teljesen átlagos anyagi helyzetben levő bácsiba akivel a közértben vagy a rendelőben találkozhatott volna. Saját lábon álló Timi "véletlenül" egy multimilliárdos bácsival jött össze.

Netuddki. 2015.02.17. 11:03:02

@KUHULIN: @Ms Diane Choksondik: Mi van? Ti vagytok most itt a megbízott fideszmosdatók?

Persze, hogy nem közpénzből vesz az andikátok 1 milkás ajándékot a macájának! Mert külön könyvelése van mi az ami még Hollywoodból maradt nekije, és külön könyvelés azoknak a milliárdoknak amit a magyar államtól zsebelt be? Hülyék-e vagytok-e fideszcsicskák?

Netuddki. 2015.02.17. 11:04:13

@citrix: Te most ezen komolyan elgondolkodtál?

Egéridomár 2015.02.17. 11:13:38

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: Miért ne? :)
Én nap mint nap látok elaléltan fekvő fiatal, csinos lányokat a plázákban, miután elhalad mellettük egy ilyen daliás 70 éves fiatalember :)
Meg még olyat is hallottam, hogy simán beleájulnak szájjal előre egy luxusautót vezető érett úriember ölébe csak úgy spontán.

citrix 2015.02.17. 11:14:51

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: Ezen min kellene gondolkodni? Ez adott helyzet, csak körüljártam némi malíciával. Ha tudod mit jelent.

goumideaumineaux 2015.02.17. 11:17:22

Üdv, démosz!

Nekem valammiért Marie Antoinette jutott eszembe e két jóasszonyról.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.02.17. 11:19:19

Érdekes ez a Palácsik Tímea sztori. Úgye jól tudom, Palácsik = Vajna?
Amikor le lett damuzva, akkor sajnáltam, komolyan, bár nem értettem, hogy minek van vele? Miért nem lehet otthagyni? Most, hogy Vajna lett, már értem, hogy miért nem. Ráadásul Timi emelte is a tétet, minden szempontól, úgy értem, sokkal többet kér nagyobb "áldozatért". Nevén ezt nem akarom nevezni. Persze ez az egész nem érdekelne, ha Andynek mára nem lenne kiépített közpénz szivattyú funkciója is. Így viszont bicskanyitogató ez a fajta butus magamutogatás, de legalább a tapasztalt Andynek lehetne annyi esze, hogy elbeszélgessen az asszonnyal.

igazi Ténytár 2015.02.17. 11:22:58

@ Ilyen amikor felkapaszkodott fideszes senkik nyilvánosan megszólalnak.

Ki a Vuitton hátizsákkal, és táskával villog a Parlamentben illetve előtte,
ki a rendőröket szidja le mert a milliós Breitling órájához értek hozza,
és van aki 30+ evvel idősebb pénzeszsákhoz megy trophy wife-nak.

é̶̸͜͠r̀͜͡d̷̸͟͠e̴̢͠͏k̨͘͢͠e̶̕͞s̵̷̛ 2015.02.17. 11:42:23

hogy egy régi nagy klasszikust idézzek: "öregember fasza kellett a méhébe"

Izo 2015.02.17. 11:57:56

Szegény embernek csak a szavakkal dobálózás maradt. Még jó, hogy van internet! Hidd el, odaföntről jót röhögnek rajtad. Mint amikor szétverik a hangyabolyt, azok meg felbőszülve rohangálnak fel, s alá.

sas70 2015.02.17. 12:21:48

Mióta viagra van, nincs öreg pasi!

Muad\\\'Dib 2015.02.17. 12:35:11

Jajj hagyjuk már ezt a baromságot. Andrew G. Vajna nem a mi redvás adóforintjaitok miatt tud ilyesmi venni a kis qrvájának. Persze, azokat is ellopja, ha már esélye van rá, de ugye mindenki sejti, hogy ez a fószer nem itthon kereste szarrá magát.
"...Akikről normális országokban beszélni sem kellene, akiknek a létezéséről tudnunk sem kellene. Csakhogy ez nem egy normális ország..."
Ezért meg dupla faszkorbács járna, mert elég elolvasni a külföldi celebekről, meg ilyen-olyan politikusokkal, bankvezérekkel kefélő prostikról szóló híreket ahhoz, hogy tudjuk, ez sajnos normális országokban is így megy, nemcsak ebben a balkáni szarfészekben.

s 2015.02.17. 12:40:33

Ezek a csajszik nem a saját lábukon állnak, hanem egy pénzeszsák faszán csüngenek. Apró, de fontos különbség. Nem is lenne ezzel semmi baj, ha legalább kussolnának, de az eszement picsák azt gondolják, ha pénz van, akkor ész is van. Kurvácskáim - nincs ész. Csak pénz van, legyen elég ennyi, ha már kitartott nők vagytok. (Te is, ráhelke. Apád tolja a sikkasztott pénzt az állítólag független családodnak.)
Ha a dobó kata nem okádja el magát idő közben, most akár az ő nyakában is fityeghetne az a kibaszott gyémánt. A faszkirály andy lenyúlta a kaszinókat, meg az összes filmes gecit. Ez lényegében a korrupció magasiskolája. Csaló tetvedék gecik ezek mind, bazdmeg, a kurváik meg osztják az észt. A belem kifordul. andy, a kurva anyádat, mit rontod itt a levegőt. Húzz vissza a picsába Amerikába, ha még nem tiltottak ki téged is, aztán ott rendezd le a peres ügyeidet, seggfej.

s 2015.02.17. 12:42:14

@Muad\\\'Dib: "ez sajnos normális országokban is így megy"

Helyesen: Sajnos más országok sem normálisak.

s 2015.02.17. 12:45:07

@dr kíváncsivagyok: Szerintem a habonyárpi leszopja orbánt rendszeresen. Nem vagyok teljesen biztos benne, de gyanakszom.

s 2015.02.17. 12:46:29

@raz sierpem raz mlotem czerwona holote: És többet. Jó minőségű ukrán kurvából ki lehet hozni legalább egy busszal.

átlátó 2015.02.17. 13:05:16

Ősi szakma a szerelem is...de mi van a kormányzatnak kommunikációs tanácsokat adó kommunikációs tanácsadó nemzetes asszonyokkal dikk? Őket is stafírungozzák.

murray 2015.02.17. 13:24:22

igaza volt a Damunak hogy néha meglegyintette ezt a idióta libát. (már ha igaz)
kurvára rá is fért és ráfér a fajtájára is.

KUHULIN 2015.02.17. 13:50:04

Van egy olyan érzésem, hogy Timcsi nem sokáig lesz már Endy felesége. Kezdi rontani a biszniszt és bizonyos kultúrkörökben ez halálos bűn... ;)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.02.17. 15:07:54

és csak azért, mert jól tud... férjhez menni, már az ékszertervezéshez is ért.
nem semmi...

Mortanius 2015.02.17. 15:16:14

Én azon csodálkozom, hogy ezek a nők nem hogy szégyellnék magukat és csendben maradnának, még büszkék is rá, hogy:
- Egy idősebb tehetős férfi tartja el őket.
- Munkanélküliek, életükben soha nem dolgoztak.
- Csak az ÉN létezik náluk. Egész nap mást se csinálnak mint önmagukkal foglalkoznak.

dr kíváncsivagyok 2015.02.17. 15:30:11

@Ms Diane Choksondik:
"itt se. aw ezer éve egy rohadt gazdag ember "

Ezt honnan veszed ?
Mi van akkor, ha csak a pénzért jott haza,...mert már erosen fogyóban van neki ?

Koncessziókat kapott tobb kaszinóra , amibol 30 milliardot síbolt ossze....
Es ha ebbol vette a kavicsokat ?????

dr kíváncsivagyok 2015.02.17. 15:32:08

Esténként , amikor ágyba bújik nagyapóval a hányingerét visszafojtva,...na,...ezért kapta a gyémantokat a rufke...
És még buszke is rá,...mekkora "szerelem "...

dr kíváncsivagyok 2015.02.17. 15:34:55

@goumideaumineaux:
"Nekem valammiért Marie Antoinette jutott eszembe e két jóasszonyról. "

Nekem meg egy sarki kurva...
Ez is ,..az is pénzért basz...

2015.02.17. 16:20:01

Szép nyaklánc. Csak azt nem értem, hogy miért ilyen cafaton van fotózva?

the.man · http://rivercottagenyomaban.blogspot.com/ 2015.02.17. 16:24:15

@Kuoni pásztor: mert ez az új ribanc kollekció legújabb darabja

@dr kíváncsivagyok: kimondta, hogy vissza folytja lehet a tata azt szereti ha arcon hányják

@Mortanius: ehhez gondolkodni kéne ők meg arra nem szeretik használnia fejüket csak másra

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.02.17. 16:55:27

Remélem nő írta, az nagyobbat ütne! De különben ezzel elég rendesen egyetértek.

igazi Ténytár 2015.02.17. 17:15:10

@KUHULIN: Arrol nem is beszelve hogy ANNYIRA "VALOS" a szerelme az ura irant, hogy az eskuvojukkor mindenrol rakott fel kepeket a netre (banderas stb) CSAK A FERJEROL NEM.

velvet.hu/celeb/2013/08/26/az_eltitkolt_andy_vajna_a_het_luzere/

Kicsit úgy tűnik, hogy a 69 éves producer az egyetlen felesleges momentuma Palácsik Tímea tökéletes esküvőjének. Magyarázkodás, ajándék filmszerep és titokzatos esküvői fotók árnyékolják be az alig egy hetes házastársi viszonyt.

A házasságuk bejelentésekor még mindenki jótékonyan mosolygott, de amikor Palácsik a Los Angeles-i lagzi előtt egy hónappal gyanúsan jól szórakozott egy férfival a Balaton Soundon...

a nő a facebookos aktivitása alapján valahogy nem úgy viselkedett, ahogy egy friss feleség szokott. Ilyenkor ugyebár fel szokás rakni pár közös képet az ifjú párról, azonban Palácsik pózolt ott Antonio Banderas macskájától kezdve a barátnőkig mindenkivel, csak a férjével nem. Az első valódi esküvői képek tulajdonképpen csak akkor kerültek nyilvánosságra, amikor már nagyon sokan tették fel a kérdést, hogy mégis hol van ezeken a férj.

igazi Ténytár 2015.02.17. 17:18:17

@dr kíváncsivagyok: "Mi van akkor, ha csak a pénzért jott haza,...mert már erosen fogyóban van neki ?"

BINGO

index.hu/kultur/media/2013/11/21/farkashazy_pert_nyert_andy_vajna_ellen/

index.hu/kultur/2013/11/18/sulyos_milliardokat_kovetelt_az_adohatosag_andy_vajnan/

Teddy az LA Times egy korabeli cikkére hivatkozik, amely szerint 1996-ban Mario Kassar és üzlettársa, Andrew G. Vajna a szövetségi adóhatóság bűnvádi eljárása alatt állt. Az amerikai adóhivatal még 1988-ban indított vizsgálatot, amely után 109,7 millió dollárt követelt a cégtársaktól, ezen belül 41,1 milliót (9 milliárd forint) Vajnától. A bűnügyi nyomozást követő vádemelésre csak azért nem került sor, mert előtte Vajna megegyezett a hatóságokkal, hogy 6,5 millió dollárt (1,4 milliárd forint) adóhátralék címén befizet, ezzel lezárják ellene a vizsgálatot.

Az Entertainment Weekly című szórakoztatóipari szaklap pedig azt írta, hogy Vajnáéktól elfordultak a befektetők – ezt Farkasházy ügyvédje, Magyar Gábor mondta a Blikknek. Az amerikai lap cikkében azt írták: „Kassar és Vajna olyan nevek voltak, amelyek előtt megnyíltak az ajtók. De 2003-ra a fél város azt hitte, hogy már halottak, a másik fele azt, hogy önkéntes száműzetésbe vonultak."

♔bаtyu♔ 2015.02.17. 18:42:25

Már megint a szerelmes Timit baszogatják. Ez ugyanúgy nem kamu ahogy Fanni sem. Őszinte szerelem.

Addig nincs gond, ameddig apu nem lesz kanos:))))

kuki123 2015.02.17. 19:23:29

A míg a férfi bele nem döglik a nő fenntartásába...

ez jutott eszembe erről az egészről

Hegyimеdve 2015.02.17. 20:17:41

Respektálnotok kellene a picsát! A jég hátán is megél, de főképp a saját hátán.

Ma Baker 2015.02.17. 20:39:03

A cikkíró akkor egyéb nemnormális országokban se akarjon élni, mint például amerika, ahol már Kim Kardashian szűrőt is ésszerű volt fejleszteni a tévéhez...

Cpeti123456 2015.02.17. 20:54:52

Jó írás.
Sajnálatos, hogy a fizető vendégszolgálat modern ágát jellemzi...

2015.02.18. 10:03:12

@Ma Baker: Ez azt jelenti, hogy van rá igény, vagyis van ott még normális ember.

LaMettrie 2015.02.18. 10:04:14

Csakhogy a házasságok/kapcsolatok zöme így is úgy is megromlik, így aztán a legtöbb ember nemcsak szar kapcsolatban él akár évtizedekig, hanem még szegényen is. Ez a nő maximum él néhány évet egy esetleg számára sem kívánatos férfival, de ezt nem tudjuk pontosan, majd néhány száz millióval éli világát azzal, akivel csak akarja, esetleg majd hetvenévesen neki is lesz egy harmincéves palija.

agytörzsy prof 2015.02.18. 10:41:38

Ki az a Vajna Tímea? A picsa a képen a mikulással?

William Kidd 2015.02.18. 10:49:38

Azert a gyemant nyakekert Vajna metelt pocorojet kell nyalogatnia Timikenek, nem tudom nyitott vagy csukott szemmel csinalja annak a duzzadt feregnek. En azert atgondolnam Timike helyeben, ki is a luzer. :-)

2015.02.18. 11:03:12

Nocsak, végre meglettek a befizetett adóforintjaim! A Nemzet Golddiggerének nyakláncában végre láthatom, hogy azok továbbra is jó helyre kerülnek.
Fogadd szeretettel minden adófizetőtől ezt a kis semmiséget!
Bár - megjegyzem - úgy szokás, hogy illő módon mondasz köszönetet az ajándékért, magyarul egy országjáró körút keretében kellene leszopod illetve kinyalod az összes hazai adózót.

titan 2015.02.18. 13:42:26

@Pillanatragasztó: fuh, mint amikor Séf gyűjt Johnnie Cochran díjára.

Alex Alex 2019.01.24. 10:43:49

@KUHULIN: "KUHULIN 2015.02.17. 10:32:34
Nem hiszem, hogy Endinek csak közpénze lenne."
Ha, már mindenáron hinni akarsz, akkor a szemednek kellene talán!
A kaszinókból, amit az Állami Szerencsejáték Zrt.-vel szemben, "tisztességes", de titkosított versenyben nyert el, éves szinten 20 milliárd adózott nyeresége van!
Hozzáteszem, csak az ő kaszinónak a gépei nincsenek bekötve a NAV számlázógép online rendszerébe! Mellette éves szinten 7-10 milliárdos adókedvezményt is kap 2014 óta! Vajna kaszinói, és a debreceni szintény fideszes Szima Gábor kaszinói csak adókedvezményben(!) fejenként kb. 28-30 milliárdot kaptak! A nyereség, csak Vajna kaszinóinál 2014 óta: kb. 80 milliárd.
Mennyi a hátrahagyott vagyona az ügyvéd és a közjegyző szerint? Kb 67 - 70 milliárd
Nos, akkor láthatod, hogy olyan sokat nem hozhatott haza Vajna András...., és nem Andi, de semmiképpen nem Endi... (Utóbbi, csak kiejtve...)
Keress rá, vedd meg a cégek adatait, (2000 -4000 ft/ év adóval, bevallással, támogatással, mindennek együtt) Las Vegas Casino Kft., Aranybonusz 2000 Kft., de rá tudsz keresni személyek, tulajdonosok nevére is, ha akarsz! Az hogy "Nem hiszem!" legfeljebb a temlomban működhet, és lehet értelme! Ott sem biztos!
Mellesleg, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter volt még akkor, mikor nyilatkozta, hogy miért kapnak az új kaszinók tulajdonosai évi 7-10 milliárd forintos adókedvezményt!
süti beállítások módosítása