Eriggyé', Áron, váltsd be ezt az aprót!

H_A Címkék: hazugság korrupció pénzhamisítás Fidesz Ifjúsági Tagozat Veress Áron2015.02.12. 18:38

Az persze rettenetesen frusztrál, hogy egyeseknek mennyi malacuk van, miközben nekem és több millió honfitársamnak még egy fél sincs, ám minden egyes nappal közelebb kerülök a beletörődéshez: mivel nem születtem nemzeti víz-, gázszerelőnek, az én kedvemért egyetlen kormány sem fog több pénzt kuncsorogni Európától, hogy pályatévesztett mangalicatulajdonosként anyakocáim boldogabb életet élhessenek. De ha én lennék a magyarországi (nem létező) ellenzék most egyáltalán nem azon akadnék ki, hogy mekkora geci ez a Mészáros Lőrinc. Ellenben.

Arra kötelezően felkapnám a fejem, hogy miután (nem elég, hogy) szaros majd' tízmillió forintnyi hamis eurót találnak a nagyobbik kormánypárt tetszőleges tagjánál, jelen esetben az ifjúsági tagozat elnökénél, a Fidesz megpróbálja lenyomni a torkomon, hogy ez az ember már megint nem az az ember, hogy ez nem is az, akinek látszik, hogy semmi közünk hozzá, hogy rég kirúgtuk azt, aki a tagozat honlapja szerint továbbra is elnök. Aki a párt honlapján a tettenérés után nem sokkal még mindig fel volt tüntetve. Aki a 2012-es "kirúgást" követően 2013-ban még mindig tagozatvezetőként nyilatkozik. És aki - ha ez mind nem volna elég - 2014 decemberében töretlenül az ifjúsági tagozat feje és többek közt Gulyás Gergellyel mutatkozik. Akinek szintén fingja nincs arról (most mondta az RTL híradója) hogy a szóban forgó fess fiatalember mit ábrázol a Fideszben. Vagy a Fideszen kívül.

veres_aron.jpg

 Áronka, a Fidesz pénzhamisítója

Nem, nem azt vártam el a Fidesztől, hogy elszörnyülködjön ezen a nem mindennapi bűncselekménynek látszó oltári nagy lebőgésen, hogy elítéljen egy ekkora nagyságrendű mocskos ügyletet. De azt töretlen naivitással elvártam volna, hogy ne az első zsigeri, könyökből, csuklóból jövő közleményben hazudjon bele a pofámba, és a dagadt ruhával együtt a felelősséget ne megint másra próbálja rátolni.

Értik, emberek? A Fidesz Ifjúsági Tagozata két évig nem tudja, hogy az elnöküket, a hamis pénzzel seftelő, állami pénzen utazgató Veress Áront kizárták a pártból. Bárhonnan nézem, ez a sztori minden oldalról bűzlik. Tehát nem elég, hogy emberünket úgy "zárták ki", hogy nem zárták ki, nem elég, hogy hamisítja az imperialista nyugat játékpénzét, majd megpróbál átvágni egy gazdasági bevándorló pénzváltóst, a Fidesz megint szemrebbenés és szégyen nélkül teszi a hülyét, és tagadja a tagadhatatlant. Vagyis a Fidesz most hirtelen erkölcsi felindulásból úgy tesz, mintha a pénzhamisítók eleve elrendeléses alapon nem lehetnek keresztény párttagok, és hogy a Fidesz már akkor megpróbált megszabadulni tőlük, amikor még nem tudta egy egész ország, hogy mire képesek, mi lakozik bennük. (Jut eszembe, a törzsfőnök azt mondta, senkit nem hagynak az út szélén, akkor ez most hogy is van?)

De mindezen túlmenően: mutassák meg nekem azt az elvakult fideszes szavazót, aki elhiszi ennek a rossz minőségű politikai bulvárnak az ilyen szálait, hogy egy moldávtól kapta tartozás fejében! Mutassák meg azt a gondolkodásra lusta hívőt, akinek meg sem fordul a fejében, hogy egy tejfelesszájú titánnak mégis milyen körülmények között lett adósa néhány tízmillióval egy "rejtélyes" moldáv? Vagy hogy mennyi lehet az az adózott jövedelem, amelyből csak úgy lazán kölcsön lehet adni 10 gurigát? Esetleg hogy mekkora felelőtlen családi összefogás kell ahhoz, hogy hamis eurókért cserébe térdre boruljon valaki egy ismeretlen rászoruló előtt? 

Ha kiállunk, és nagy pofával azt mondjuk, hogy már akkor kirúgtuk, amikor még nem is tudtuk, mennyire gecik ezek a moldáv megélhetési bevándorlók, ezzel meg van magyarázva a bűncselekmény? Ez a megfellebbezhetetlen magyarázat erre a sztorira? Vágom én, hogy a Fidesz ifitagozata egy három tagú gittegylet (nem, ez tényleg nem a Fidelitas) és Veress Áron egy jelentéktelen, feltörekvő Szíjjártó-utánzat, de ezek tényleg azt hiszik, hogy fel sem merül bennünk, kitől van a játékpénz, hol a kölcsönszerződés, honnan származik a pénz, amit nagylelkűen sikerült kölcsönadni? Ezek tényleg azt hiszik, hogy csak azért gáz ez a sztori, mert az euró hamis volt?

Hát nem. A felelősség azonnali elhárításától, ettől a zsigeri pofátlan Fidesz-módra hazudozástól megint leszakadt a pofám. Kezdem azt hinni, hogy a becsületesség kizáró ok a Fidesz hátán megnyerhető pozíciók betöltéséhez. Majd jól lecsukják azt, aki feljelentette. Mert mit kell kiakadni szaros 30 ezer eurón úgy, hogy ráadásul hamis volt a lóvé? (Jól kereső, tisztességes, megbízható fideszes családokban a szülők havi fizujából össze lehet dobni.)

Áronka! Biztosan te is tudod, hogy Veress Áronról senki nem hallott volna tegnapig, ha az a fiatal keresztény és demokrata úriember, aki benned lakozik, nem érzett volna frusztráltságot pártod oligarcháinak számolatlan milliárdjai, annyit is érő öregeinek százmilliói, és fidelitászos tagjainak üde milliói miatt. Kínos lehetett, hogy téged kihagytak a buliból. Megalázó lehetett, hogy a leendő vasárnapi zárva tartás okán már most is templomba járó, keresztényen szende szüzek magasról tettek rád, mert nem volt annyi pénzed, mint a többieknek. De még borzasztóbb lehet, hogy miután kitartóan nevelgettek, egy ilyen alapvető feladaton elcsúsztál. Mondd, mit kezdtél volna 3 millió eurónyi közpénzzel? Csalódást okoztál, nem kellesz már nekik, letagadnak, mintha nem is lettél volna. Pedig  már oly közel volt egy jól megérdemelt államtitkári szék.

Ezzel együtt borzasztó belegondolni, hogy ez még csak az ifjúsági tagozat. Hol vannak ettől a Rogánok, Lázárok, Mészárosok, Szíjjártók, Kósák, és a többiek? Borzasztó, hogy egy hamis pénzben utazó ifjúsági vezető ennek az élménydemokráciának mindennél természetesebb és szükségesebb fogaskereke lehet, és ha belecsap a villám a centrális erőtérbe, akkor az illetékeseket le lehet tagadni, és bele lehet hazudni a magyar emberek pofájába, hogy amit látnak, az nincs is. Vagy ha van, akkor Gyurcsány kottája miatt van. Bár, ahol egy gázszerelőből két év alatt multimilliárdos oligarcha lehet, ahol felsőfokú diploma nélkül lehet valaki miniszter, ahol elég a miniszterrel együtt focizni jól jövedelmező állami pozíciókért, és ahol nem-közszereplő, nem milliárdos, jelenleg munkanélküli, egykori koronaőrök egy fél kormánynak adhatnak ingyenes tanácsokat, ott nyilván Áronka joggal hihette, hogy belőle is lehet miniszterelnök, akárki meglássa. 

U.I. Ezek után már csak azt nem értem, ha Áronunk csak most bukott le a nyilvánosság előtt, a gazdasági bevándorlók ellen folytatott ádáz küzdelem hevében, akkor 2012-ben miért "zárták ki"? Mivel ezt valószínűleg soha nem fogjuk megtudni, törődjünk bele, hogy tegnaptól ez is nemzeti csatakiáltásaink egyike lett: több tiszteletet a pénzhamisítóknak!

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr327163165

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zsoltix 2015.02.15. 02:11:06

"Hol vannak ettől a Rogánok"
Ők a peronon sajtótájékoztatnak a megélhetési bevándorlókról.
süti beállítások módosítása