Ráhel, ilyenkor kellene szerénynek lenni, mint az ibolya!

H_A Címkék: közszereplő Orbán Viktor Orbán Ráhel nyaralási fotók királyi páholy jogi lépések2015.01.30. 23:13

Ha nem zavarna, hogy az egyáltalán nem bocsánatos önismétlés kockázatát vállalom ezzel, azt írnám most nem közéleti szereplő, nem mások lábán, így nem az én lábamon álló I. Orbán Ráhel egyelőre koronázatlan királykisasszony utóbbi napokban nyilvánosságra került ámokfutása kapcsán, amit nemrég a Hír Tv-nek is üzentem: aki kurvának áll, ne csodálkozzon, ha... Mivel azonban határozottan utálom, ha azt vetik a szememre, hogy ismétlem magam, azt írom inkább: egyre inkább szégyellem magam azért, hogy egykor ennek a fiatal lánynak a védelmére keltem, és úgy gondoltam, méltatlan bántani őt csak azért, mert  olyan közszereplő családba született, amelyből legalább annyi előnye származik, mint amennyi hátránya.

Éppen ezért bimbódzó megdöbbenéssel vegyes hányingerrel akartam elsiklani afölött a bulvárszereplése fölött, miszerint többedmagával olyat tett, amit még soha senki ebben az országban: az Operaház Királyi Páholyában pezsgőzött végig néhány múló, ám felejthetetlen percet Magyarország jobban teljesítő jelenéből. Persze már akkor összevontam kicsit a szemöldököm, amikor hatvan embert - nem kicsit megalázó üzemmódban - vetettek DNS-vizsgálat alá csak azért, mert a buli hevében Récselünk barátnőinek telefonja eltűnt, és hát ugyebár. Akkor is hümmögtem egyet, amikor előállt a saját lábon állás, valóságot megszégyenítő erkölcsi alapvetésével, nem beszélve az abból szárba szökkenő keszthelyi kikötőről, most viszont muszáj szóvá tennem, hogy bizonyos privát fotók nyilvánosságra kerülése miatt Rasink jogi lépéseket is fontolgat. Magyarán: fenyegetőzik.  Nemrég állt a saját lábára, és már szaporázza is a lépteit. Nem gyenge: a most valamiért nem közszereplő Orbán Ráhel szerint Orbán Ráhel és családja nyaralását szemléltető fotográfiák internetre való felkerülése bűncselekménynek minősül.

Pedig már megint készültem felmentést találni a lánynak, arra gondoltam, milyen nehéz lehet szegénynek, hogy egy ártatlan pezsgőzés miatt egy fél, vagy tán egy egész ország rajta akarja elverni a port. Csak azért, mert olyan helyre ült be, ahova az ország első három emberén kívül csak egy szerencsésebb takarítónő teheti be a lábát. Na és? Ez most tényleg fáj nekünk? Nem gondolom, hogy nincsenek illetékesebb személyek ebben a sztoriban, akiknek tudtával, beleegyezésével ez megtörténhetett, akik tisztában voltak vele, hogy ebből akár balhé is lehet, de beleálltak: mert szerintük ez simán-bőven belefér. De hangsúlyozom, nem az esemény a lényeg, hanem a hozzáállás: mi ezt is megtehetjük, ránk nem vonatkoznak a törvények, nekünk lehet. És ekkor még mindig nem lett volna késő csendben maradni.

rahel.jpg

 Apuci pici, saját lábán álló lánya ismét kikérte magának (forrás: Sárga lap)

De Ráhel nem arról híres, hogy a megfelelő pillanatban képes csendben maradni. Az örökletes feltűnési viszketegség jókora adag csillapíthatatlan arroganciával párosul, és ezért, csak ezért van az, hogy erre már nem lehet megint legyinteni, emellett már nem lehet megint szó nélkül elmenni, hogy ez már nagyon nem fér bele. Ha Orbán Ráhel feltűnése a Királyi Páholyban a közszereplő szürke hétköznapjainak magától értetődő villantása volt, akkor most nagyon nem kellene fenyegetőző hangú, közleménynek álcázott levelezésbe kezdeni a magyar néppel.

Kedves Ráhel! Azt hiszem, hogy ennek a megfenyegetett népnek legalább annyi oka lenne jogi lépéseket tenni, mint neked. És nem az internetre saját kezűleg feltöltött fapados nyaralási fotói nyilvánosságra kerülése miatt. Ha már elnézte neked, hogy barátaidat a parlamentben, de főleg királyi páholyokban látod vendégül, ahova ő, a nép, földi halandóként a büdös életben nem teszi be a lábát, ha már lenyomtad a torkán, hogy csak akkor állsz a saját lábadon, amikor hihetetlen (közpénzből) vagyonosodásod körülményeit feszegetik, majd amikor a királyi páholyba ülsz be úgy, mint egy kocsmába, akkor hirtelen megint a miniszterelnök családjának oszlopos tagjává válsz, legalább lenne annyi alázat (értsd: ibolya szerénység) benned, hogy ezek után ne te kérd ki magadnak.

Mi már lassan beletörődtünk abba, hogy mifelénk ez az élet rendje: aki a saját lábán áll, az könnyebben tesz lépéseket, jóval könnyebben, ám ez a kicsinyes, sértődékeny, öntelt cinizmus mégiscsak megalázó erre a hülyére vett népre nézve. Igen, van az internetre feltöltött fotográfiáknak egy olyan sajátosságuk, hogy egy idő után önállósodnak, ha úgy tetszik, megállnak a saját lábukon. És miután édesapád vastagon benne van abban, hogy édes elsőszülött kislánya a magyar közélet celeb szárnyának élére került, én a helyedben elgondolkodnék egy sajnálatos evidencián, ami ebből fakad. Ha ennek fényében még ráadásképpen mutogatjuk is magunkat, ha mi állunk az erdő felől, ha kikérjük magunknak a saját lábon állást, és ezt ilyen minősíthetetlen módon prezentáljuk a pór nép felé (értsd: bűncselekményeket emlegetve fenyegetőzünk) az bizony előbb-utóbb visszaüt. Tudod, kedves Ráhel - igaz, nem tapasztalatból mondom - a pezsgős páholy magasságából könnyen le lehet szédülni.

Ebben a korban, ezzel a háttérrel a minimum volna érteni és megérteni, mit jelent közszereplőnek lenni. Túltettük már magunkat a tükörpusztai aszfaltozáson, a pezsgős dőzsölésen, az ötcsillagos kikötőn, a 15 milliós svájci egyetemi tandíjon és annyi minden máson, azon viszont nehezen tudjuk túltenni magunkat, hogy úgy viselkedsz, mint apuci pici lánya, aki azt hiszi, róla csak szépeket szabad mondani vagy semmit, a napra lehet nézni, de rá nem, és aki erre nem hajlandó, azt a fülénél fogva kell elvezetni. Ha már kénytelenek vagyunk együtt élni azzal, hogy apuci pici kislánya az osztálypénzből megy magántanárhoz, hogy míg a többiek paradicsomlevest esznek spenóttal, ő kaviárt zabál két pofára, hogy a fizetett magántanár kiemelkedő dolgozatnak nevezi azt, amiért a többieknek csuklóból egyest ad, és hogy míg az osztálykirándulásra mások autóbuszt bérelnek, őt az udvari sofőr szállítja limuzinnal, legalább maradj csöndben, könyörgöm! Kedves Ráhel - és azt hiszem ezzel több millió ember jó tanácsát, és egyben szeretett édesapád bölcs intelmét tolmácsolom igen visszafogott stílusban - ilyenkor kellene szerénynek lenni, mint az ibolya! Még mindig nem késő.

U.I. Az Orbán család nyaralásáról készült fotókra egyáltalán nem vagyok kíváncsi, azokat semmilyen módon nem áll szándékomban felhasználni, nyugi!

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr117125261

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Blogger Géza 2015.01.31. 23:54:02

@dr kíváncsivagyok: Nem igaz, egyes közjogi méltóságok családtagjai és vendégei is használhatják, ahogy ez most is történt. Kifizette a jegyet, beült, ebből műbalhét kreálni már szánalom a köbön. Kinek ártott ezzel?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.01.31. 23:59:52

@Blogger Géza: Géza, Ráhel védelme is benne van a munkakörödben? Elég szélesre szabták. Ha mondjuk fideszes parlamenti képviselő leszek (sic), akkor engem is védesz, bármit is csinálok? :-)

Arcade Macho 2015.02.01. 00:00:55

a gazsi gyermek volt huzos hogy magyar NBIII segedosztalyos hulyegyerek odafert a VIP paholyba egy VBn putyin es mer kell melle, es akkor szolt hogy o nem kozszereplokent volt ott, na persze...

Arcade Macho 2015.02.01. 00:06:00

@Blogger Géza: ez egy hivoszo a pesti proliknak, semmi mas, en sose tartottam sokra az operat es a szinhazat, (talan a filmszinhaz az ok :) ) igy nem is tudom hogy az andrassyn levo operaban a VIPt azt eszik-e vagy isszak, viszont olyan sok szagerto ember lett most kepben az operaVIPval kapcsolatban, hogy csak na!!!
jo lenne ha ennel a temanal leragadnanak es pl. az atomeromunel nem szagertenenek :)

Blogger Géza 2015.02.01. 00:09:16

"Ebben a korban, ezzel a háttérrel a minimum volna érteni és megérteni, mit jelent közszereplőnek lenni. "

Ha pedig valaki ezt a témát pedzegeti egy blogban, végképp illene megérteni, ki az a közszereplő, és ki nem.

"A közéleti szereplő vagy közszereplő fogalmát – bírói joggyakorlati előzmények után a 2003. évi III. tv. (ügynöktörvény) 1.§ (2) bekezdés 13. pontja vezette be a magyar jogba. Ezek szerint közszereplő az a személy, aki közhatalmat gyakorol, gyakorolt vagy közhatalom gyakorlásával járó tisztségre jelölték, illetve aki a politikai közvéleményt feladatszerűen alakítja vagy alakította."

Ez alapján Orbán Ráhel egyértelműen nem közszereplő, ergo nem lehet róla beleegyezése nélkül privát képeket megjeleníteni. A jog és magánélet védelme iránti alázatra pedig a fenti szabályokat tiszteletben nem tartók részéről volna szükség.

Blogger Géza 2015.02.01. 00:14:06

@Simlicske: Kicsi huszár, ne álmodozzál...

átlátó 2015.02.01. 00:15:57

Plebejust beszélnek ezek és sima parasztok.

Vombatus Ursinus 2015.02.01. 00:42:47

@Blogger Géza: Ez az ügynöktörvényre vonatkozik, nem másra.

Hannibal ante portas 2015.02.01. 01:48:56

Végre-végre megint egy igazán fontos témáról elfogulatlan igazsággal megszólaló epistola. Hacsaknem megint fején találta a szöget: ebben a borzalmas diktatúrában, az elnyomásnak és cenzúrának fittyet hányva ide okád elénk egy förmedvényt, mondhatnám perverz élvezettel szórakozik egy közszereplő gyerekével (aki mellesleg nem közszereplő), miközben összehord hetet-havat szerénységről, királyi páholyról, megfenyegetett magyar népről, miegyébről - s fájdalom, elemi fogalmakkal sincs tisztában. Meglehet, nem csak a királyi páholyba, de még az Operaházba se tetted be a lábad soha. Hülyeség is lenne, ki írna akkor enny primitívséget - amihez a derék kommentelők bőséges tábora csaholva csatlakozik. Több szerénységet a véleményalkotásban és kutakodást valami fajsúlyosabb témában. Ez így roppant primitív.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2015.02.01. 02:20:32

Hooogy lehettek ilyen aljasok ballibák???
Hát ha már a miniszterelnökön nem találtok fogást,akkor szegény ártatlan lányán kell élcelődni?
Csak a ballib oldal lehet ilyen tisztességtelen és aljas.

Több hülyeség most nem jut eszembe.

Viszont van valami abban,amit ez az ökörhugyozás géza összehord itten.

Mondjuk Gáspárral inkább kevésbé van bajom,mint ezzel a lánnyal.

Rudi Kató 2015.02.01. 05:21:34

Még elfogadható is lenne a tahóságod ha megint csak nem egy irányba működne!
Vajon a gyúrcsótány, libajnai, rézműves gyerekekről és társaival vagy menjünk vissza egy kicsit az időben a várbíró vitsek, a körömletépő gerő, bauer, apró, biszkú és a többi tolvaj, gyilkos, lakhely áruló patkányok leszármazottaival miért nem foglalkozol?

felcsutisuttyo 2015.02.01. 05:28:25

NAGY A POFÁJA A KIS PICSÁNAK? Majd akkor milyen lesz amikor családi vagyonelkobzás és börtön következik????

felcsutisuttyo 2015.02.01. 05:29:10

Ronda is, cigány is..neveletlen is....

Furusina 2015.02.01. 05:44:34

Szívemből szólt az írás, jó érzés volt olvasnom. A Fekete Doboz 1989- es orbáni önvallomása szerint, az Orbán család nem adott mélyebb kulturális patinát tagjainak. Az ilyen, mélyebb kultúra nélküli emberekkel könnyen elszalad a ló, ha beleülnek a jóba. Ebből a fajta emberből hiányzik a mértékletesség erénye. Az örökletes pofátlanságon kívül, ezt is tényezőnek tartom az Orbán lány viselkedésével kapcsolatban. Jogi véleményem a szerzővel egyetemben az, hogy a királyi páholyba üléssel közszereplővé vált, tekintve, hogy jogilag szabályozott azon közszerepléshez kötött személyek köre akik ezt megtehetik. Innentől kezdve tűrnie kell az "emelt szintű" hozzászólásokat, kritikákat.

Nzoltan 2015.02.01. 06:56:27

Hát, igen. Orbán Ráhel sem az eszéről híres. Rá is cuppant a 'bal-'média, hogy az alattvalói fejében kitöltse a Győzike által hagyott űrt.

György Baranyai 2015.02.01. 07:25:28

@anonymand: Barátom! Leveledet most vettem csak át, örömömre szolgált válaszod, az agresszív kismalacot sajnos, nem ismerem, kérlek tájékoztass! Tisztelettel: Baranyai György

Ј.László 2015.02.01. 08:11:12

@Rudi Kató: Mert nem ők vannak hatalmon, te náci fasz!

Sir Galahad 2015.02.01. 08:23:45

@dr kíváncsivagyok: Ez is egy megközelítés, bár nem tudom, van-e alapja. Mindenesetre a szerző ettől még következetlen, s ebből adódóan hiteltelen.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.02.01. 08:45:19

@Blogger Géza: Hú, ez nagyon komoly beszólás volt, te fideszes (köp). :-)

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.02.01. 08:48:04

@Rudi Kató: No, van valami infód gyurcsány gyerekeiről? Nosza, foglalkozzál velük. Érdekelne, ha ők is üvegből pezsgőztetnék a fősulis csoporttársaikat az Operaházunk elnöki díszpáholyában, mialatt Ó-mittudoménmi szilveszter csokornyakkendőben parolázik / pukedlizik nekik. :-)

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.02.01. 08:49:59

@Sir Galahad: Galahad, nem azért hiteltelen, mert következetlen, lássuk be. Azért hiteltelen, mert az Orbán családot szidja, így nyilvánvaló, hogy a soros pénzeli, és a hazánk ellen törő nagy nemzetkzi háttérhatalom talpnyalója. Nem?

Peetee 2015.02.01. 08:54:39

@monddazigazatmar: Van igazságod!

2 dologra válaszolj kérlek: Helyénvaló az, hogy a miniszterelnök lánya a kisbarátaival pezsgőzik az elnöki páholyban a hétvégi mulatozás keretein belül? Nem polgárpukkasztás ez?

jogalany 2015.02.01. 09:15:23

A stróman Mészáros sztem Rachelnek vette az éttermet az M1 mellett. Kiváncsi lennék, hogy az Orbán vagyon bevallásából hiányzó adriai sziget és yacht, amikről most kikerültek fotók az internetre (biztos a CIA áll a dolog mögött)kinek a nevén van, ahogy a fidesz áramlatát nézem, a Rogán és Lázár után az Orbán is valamelyik gyerek nevét használja. Orbán vagyonát egy hír szerint majd 37 milliárdra taksálja egy gazdasági lap, egymillió példányban. Jól halad Orbán, a Putyin vagyonát a CIA 40 milliárdra teszi , igaz az $-ban van.
Miért van, hogy ezek már bármit tesznek mindenkinek a korrupció jut az eszébe? Megmondom, mert korruptak a fideszesek is, mint az MSzp csak központosítottabb formában. Mert már a rendszer maga korrupt.

jogalany 2015.02.01. 09:25:45

@Rudi Kató:
Nagyon nem szerettem a régi rendszer hatalmasait, de amit írsz róluk az nem igaz. Kádárnak nem volt semmije, halála után összesen 1,5 milliót tudtak lopni az özvegytől a testörők. Sem a ház (3 szobás)sem a telek, sem a nyaraló nem volt az ővék. Biszkunak csak az az egy 4 szobás lakása volt, Apró sem a saját tulajdonában lakott, de a rezsit fizette, Cinege is egy 4 szobás házrészt mondhatott magáénak. Bauer és leszármazottjai a pénzt szerették, vagy még lásd Fekete bankárt, vagy mást Pl demszky-t, Gyurcsányt, Orbánt, Lázárt, Rogánt, Kósa-t, stb.. stb...stb.....A fidesz teljes vezető gárdája. (Ők váltották az Mszp-t.)
A magyar teljes GDP 16,7 %-át ellopják, a korruptak.

jogalany 2015.02.01. 09:33:10

@felcsutisuttyo:
1. Nem ronda, hanem kifejezetten sexis.
2. Nem cigány, hanem zsidó, ahogy mondjuk : lerí róla az egyházközség.
3. Nem tanulatlan, hanem ép bővíti az ismereteit, és főleg az ismeretségeit, lásd a Putyin csemetéket. Kicsit drága az iskola, de nem a tudás tárát kell megfizetni, hanem az így létrehozható kapcsolati rendszer lehetőségét, a helyett. Hogy miből telik rá? ezt tudjuk, nyert a lottó 3 milliárdot, papírja van róla. Mit gondolsz vajon miért keresték a gyíkossági nyomozók DNS -el is az a barátnőtől ellopott telefont? , mert rajta volt egy mondat arról: mit kaptál a szüleidtől hozományként? És Ő megmondta. Azzal, hogy még gyűlik és lám két hét múlva meg is byerte. Most a Mészáros stróman a megvett éttermet neki, Rachelnek vette sztem.

videki gyerek 2015.02.01. 09:43:36

Szerencsere ez az OCSMANY, UNDORITO bofoges, az hogy mszp mar odaig sulyedt, hogy a miniszterelnok csaladjat mocskolja alazza, ez mar az mszp vegnapjai, az utolso percei.
A fedelzetrol menekulo patkanyok utolso vicsorgasat halljuk.

Rudi Kató 2015.02.01. 09:44:57

@jogalany:
Nem volt semmije? Az egész országot a tulajdonaként használta csak nem íratta a nevére! Az elvtársai azért szaporították hatágúra az ötágú csillagot mert kevés volt nekik, hogy használtak mindent saját tulajdonként a földhivatali tulajdoni lapokon nem szerepelt a nevük!
Az egyik oka ez volt a rendszerváltásnak hazudott rablásnak!Csak mellesleg menj el a Cserje utcába és meglátod milyen "szükség" kunyhóban éldegélt a "puritán" elvtárs!
"A két szomszédos telket valójában már 1948-ban a Kádár-villa kertjéhez csatolták, így alulról a 2600 négyszögölösre növelt Kádár-birtokot a Fajd utca határolta (csak 1961-ben egyesítették egy helyrajzi szám alatt a telkeket.) Egyetlen telek maradt csak a Cserje utcának ezen a szakaszán (15235. hrsz), ami nem Kádáré volt. De sem itt, sem ennek a szomszédjában, a Józsefhegyi, illetve a Szemlőhegy utcai telken lak(hat)ott senki sem…A legközelebbi szomszéd így ebben az irányban sokáig a Józsefhegy utca túloldalán lakó Illyés Gyula volt."
Arról nem is érdemes beszélni, hogy hány helyen volt neki fenntartva vadászház és ahhoz tartozó kiszolgáló egységek és személyzet!
Akarsz még valamit a czermanek fattyuról?

citrix 2015.02.01. 10:02:28

I. Felcsúti Orbán Ráchel királynőnket nem lovagias viselkedés illetlen szavakkal ostorozni. Nem tehet róla hogy elhitették vele miszerint apuci a magyar királyság kormányzója, tulajdonképpen királya és uralkodója. Hűbéres urai jobbágyuknak tekintik a népet, tulajdonuknak az országot. Adják-veszik, ajándékozzák egymásnak a közvagyont, ha olyasmi tetszik meg ami nem közvagyon azt államosítják vagy olyan törvényt hoznak amitől az ellehetetlenül és bagóért megkapható. Olyan országban él ahol a főügyész (aki a papa kezéből eszik) dönti el mi képezi bűncselekmény gyanúját és mi nem. Elképesztő pofátlanság ez önmagában. A közmédia 80 milliárdból ontja a hazugságot nemsokára +2 csatornán, a kormány megvédi a magyar családokat. A királykisasszony a királyi páholyban pezsgőzik a spanokkal, perrel fenyegetőzik, saját lábán áll közpénzből... Ezt akartuk 1989-ben?!

grigorij 2015.02.01. 10:04:38

@sielfis: Remélem anyád lélegeztetőgépének árát lopja el éppen hőn szeretett gazdád a következő gyermekének tanulmányainak finanszírozására.
Barom!

Jenyei 2015.02.01. 10:13:07

@cseri józsef: Adjuk hozzá a buzeránst is, a szeretett független sajtójuk előszeretettel emlegeti ezt is.

profilo 2015.02.01. 10:19:25

@grigorij:

De lehet,hogy a tiédet. Ki tudhatja?

grigorij 2015.02.01. 10:24:26

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
Ballibák...
Sokszor gondolkodom azon, hogy ti milyen elvi és erkölcsi alapon soroljátok kasztokba mindazokat, akik nem a ti véleményeteket osztja..?
Aztán amikor eljutottam odáig, hogy nincsenek is kasztok, ti an blok a komplett "másik" oldalt ballibázzátok, azaz a társadalom 85-90% bűnöző bolsi és zsidó a szemetekben, rájöttem, hogy csak a hasonló stílust érdemlitek meg:
Ti meg ócska megélhetési bérnácik vagytok!
Írom ezt neked, mocskos nácinak, olyan POLGÁRKÉNT(!), akinél - családi tragédia okaként - kevesebben kötnék fel a mocskos balosokat, míg tisztességes MAGYAR KERESZTÉNYKÉNT, a magyar történelmet, kultúrát, a nyelvünket legszentebbnek tartóként köpök rátok, ócska, idegenből pénzelt korrupt, szélsőségesen rasszista bérnácikra, antimagyarokra, az istváni alapokat meggyalázókra!
Tehát nyugodtan ballibezzetek csak tovább, sok időtök már nincs hátra!

profilo 2015.02.01. 10:26:24

@citrix:

Persze,hogy nem ezt akartuk. A kádári kisembernek nem ezt igérték és hát ő beszopta a Kánaánt. A szomorú az,hogy kisemberünk,bár mostanra szereti magát tudatos választópolgárnak nevezni,semmit sem változott.
Továbbra is fentről,nagyságos uraméktól várja a megoldás,sorsa jobbra fordulását vagy ha más nem jut,akkor egy kis alamizsnát.
És persze lehet itt hőbörögni az urak csemetéi ellen,ha már az urak ellen nincs bátorsága fordulni.
Amúgy az is kádári kisemberünkre jellemző,hogy a köztévéből kíván továbbra is tájékozódni,mert csipás szemét nem meri kinyitni,félve a valóságtól és a tükörben látott saját,szánalmas énjétől.

jogalany 2015.02.01. 10:34:27

@Rudi Kató:
Itt a téma az Orbán familia gögőssége, fennhéjázása, pl. a gergő is hogy kikérte magának, mikor a foci Vb -n ott űlt apjával a VIP páholyban egyedüliként , mert a diplomata vezetők családtagjait nem szokás elvinni.
Azt mondod, hogy sajátjaként kezelte, de ez nem igaz, de tegyük fel!, hogy..., viszont nem lopták sem sem maguknak, sem gyermekük nevére lásd Lázár, Kósa, Orbán, stb. a fidesz vezetői mind. Egy ember csak annyit tud enni, amennyi beléje fér, de csak Orbánék már a 37. dik milliárdnál tartanak, ez hány ember étele élete végéig? A volt belügyminiszter Biszku vajon hány forintot evett meg, vagy utazott el Új Zélandra egy koncert kedvéért, vagy Lázár szálloda számláinak több millió s tétele egyetlen alkalommal? Abban a korban az egész politikai bizottság 13 tagja összesen egész idő alatt nem loptak el annyit, mint ma egyetlen fideszes vagy Mszp-s vezető és van belőlük több száz. Ezt kell látni és személyeskedni is annyira amennyi belefér. Ma nagyságrendekkel magasabb a vezetés lopása, mint anno.

monddazigazatmar 2015.02.01. 10:52:29

@Peetee: Hallgasd vissza a klubrádió adását. A héten ment, nem tudom melyik nap.
Az operaház igazgatója elmondta pontosan, hogy mi történt.
Másik páholyt akartak, egybenyitották, hogy elférjenek, stb.

Az ország 95%-a eddig azt sem tudta, hogy van királyi páholy, szóval nem gondolom, hogy polgárpukkasztás lenne.

czjanos 2015.02.01. 11:12:06

Hiányzik a "von hause aus". Az Svájcban sem pótolható. Pénzzel meg pláne, nem!

n3spr3ss0 2015.02.01. 11:18:50

Inkább,a vagyonba kerülő és felesleges DNS vizsgálatok árát fizetné meg,hisz az ellopott telefonon az ő pucér képei lehettek.

n3spr3ss0 2015.02.01. 11:19:55

@monddazigazatmar: Ha a Gyurcsány fiú csinálta volna ezt,akkor is ezt írnád?

gézua 2015.02.01. 11:21:43

Csak röviden:

EGYETÉRTEK

Már nem lehet mit fűzni !!!

monddazigazatmar 2015.02.01. 11:24:44

@nespresso:
Igen, ugyanezt. Baromság, amikor ilyen piszlicsáré dolgokkal kötözködnek.
1. Leszarom, hogy ki hol ül az orerában.
2. Honnan tudod, hogy nem csinálta meg? Mondjuk nem a fia - (ha jól tudom még kicsi), hanem felesége+ barátnő. Az opera igazgatója azt mondta, hogy sokszor volt, hogy a közt. elnök felesége+ annak a vendége ketten hárman voltak ott.
3. Joga van hozzá, miért ne csinálhatná meg?

monddazigazatmar 2015.02.01. 11:26:39

@nespresso: Ja, szerinted, ha az ő pucér képei lettek volna, akkor már nem lenne tele a net? Vagy ha bármilyen kompromittáló dolog lenne akárkiről?
Ha jól tudom, senki nem mondta meg, hogy pontosan kinek a telefonja tűnt el.

sunabajnok 2015.02.01. 11:30:04

Szegény ráhelke. Mi lesz veled ha tele lesz a törikönyv a jóapád gaztetteivel? 20-25 év múlva már pedagógusok lesznek a mai 10-15 évesek , és kölkeid is fogják tanítani.
De legfőképp az isten mentese meg a kölkeid attól, hogy hogy ne kelljen szégyenkezniük!!!!!!!!
Ehhez képest egy családi fotó maga a kánaán.

nick066 2015.02.01. 12:19:54

Ezekre szavaztatok már harmadjára, birkák! Talán nem tetszik valami?

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2015.02.01. 12:56:10

Uborkaszezon van.

Az ostoba Gyurcsány csicska bloggerek megint családtagokat, politikusok gyermekeit veszik célba, felső utasításra.

Ennyit tudtok parasztok, meg a nevetek !

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2015.02.01. 12:58:17

@sunabajnok:

A komcsik visszasírják a Gyurcsányt...
Mégiscsak szimpatikusabb a Feri, aki magyar iskolába vette meg kilóra a tanárokat, hogy a hülye gyereke le bírjon érettségizni:

www.origo.hu/itthon/20080625-kivetelezesre-panaszkodik-tobb-szulo-gyurcsany-ferenc-fia-erettsegi-vizsgaival-kapcsolatban.html

alfahir.hu/node/18216

Igaz már apukának is az MSZMP KB segített a vizsgáiban:
www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA

anonymand 2015.02.01. 13:27:52

@György Baranyai:

Olykor, olykor kifakadok, ugyanezen néven.
kismalac.blog.hu/

Ms Diane Choksondik 2015.02.01. 13:32:38

komolyan nem értem mi ezzel a probléma. ki nem szarja le az operát, meg, h ki megy oda. akkor lenne gáz, ha valaki elől elvette volna a helyet mert ő az aki, vagy teleokádja a páholyt.

anonymand 2015.02.01. 13:42:18

@Ms Diane Choksondik:

Óh, ez jól esett!
Bár tisztában vagyok vele, hogy jól áll.
A szakállam.
Az álszakállam...

lófüle elemér 2015.02.01. 14:46:36

A purdé ismét hülyét csinált magából. Nincs nehéz dolga, az intelligencia messziről kerüli őt is és felmenőit is.

lófüle elemér 2015.02.01. 14:51:14

@Ms Diane Choksondik:

A probléma egyszerű. Olyan helyre viszik be félelemből, vagy seggnyalásból kifolyólag, ahol semmi keresnivalója. Ahová téged nem engednek be, mert tiltva van és veled szemben, valamit a maradék 9-xxx millió állampolgárral szemben súlyosan be is tartják. Neki is tiltva van, csak mint mondottam vagy nem mernek ujjat húzni apucival, vagy apuci seggében sebesen lefetyelő nyelv vezérelte az akciót. Egyik sem jó, de ezt egy narancsdroid soha nem fogja megérteni.

lófüle elemér 2015.02.01. 14:52:37

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Pont mint te. Csak hülye vagy, hogy ezt felfogd, és a következő hozzászólásod már ugyanerről szól. Látod, milyen egyszerűen csinál hülyét magából egy orbánista.

lófüle elemér 2015.02.01. 14:54:26

@jogalany:

Jogos. A baj azokkal van, akik nem fogják fel, hogy nem az a jó, ha minden ellopott MSZP millió mellé fel lehet mutatni egy ellopott fidesz milliárdot.

Ms Diane Choksondik 2015.02.01. 14:59:28

@lófüle elemér: 2015.02.01. 14:51:14

én nem akarok ilyen helyekre menni. elfogadom, hogy te így látod, én továbbra is azt mondom, h akkor lenne baj, ha valaki elől elvitte volna a helyeket

((((igen, gyéef fiának az esetében is ezt mondanám)))).

monddazigazatmar 2015.02.01. 16:24:14

@lófüle elemér: "A probléma egyszerű. Olyan helyre viszik be félelemből, vagy seggnyalásból kifolyólag, ahol semmi keresnivalója. "
TE IDIÓTA. Köztársasági elnök és miniszterelnök, illetve ezek családtagjai és vendégeik használhatják. ÉRTED?
Ráhel a miniszterelnök családtagja? Igen. Akkor beengedik. Ez van az operaház szabályzatában. Vihet vendéget is, érted?
Ha a Meggyesi lánya, vagy Bajnai felesége vagy Gönczné a vendégével ült be, az is rendben volt.
Nincs neki tiltva, érted? Nekik van fenntartva, érted?

Ј.László 2015.02.01. 16:36:18

@monddazigazatmar: Nem érted ugye mi ezzel a baj? Nem csodálom, így nevelt az anyád. Zsidózz egy kicsit és akkor rögtön jobb lesz a napod!

Ј.László 2015.02.01. 16:39:41

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Mondjuk te sem lepsz meg minket, hozod a szokott békasegg színvonalad. Ezt a rongyrázást semmiféle gyurcsányozás nem menti.

monddazigazatmar 2015.02.01. 16:49:31

@Ј.László: zsidózzak? még egyszer nem zsidóztam, sem itt, sem máshol.
És igen, anyám arra nevelt, hogy olvassak meg nézzek utána dolgoknak.
Na, akkor tessék, meséld el, hogy miért baj, hogy a miniszterelnök családtagja igénybe veszi a miniszterelnök és családja számára fenntartott páholyt.

zobod 2015.02.01. 17:05:22

@lófüle elemér: Ha van valami empirikus, hiteles, teljes, és átfogó tényanyagod az mszp és a fidesz éra korrupciós ügyeiről, ami alapján még arányokat is tudsz mondani, akkor osszad meg velünk bátran.

lófüle elemér 2015.02.01. 17:40:01

@zobod:

Nyugdíj.

Van még kérdés, agymosott narancsdroid. És ez csak a kezdet volt, ehhez még lazán hozzátehetsz egy nullát az elmúlt 5 év ámokfutása alatt.

J.László 2015.02.01. 18:00:22

@Ј.László:
Mondom nem semmi arc vagy baszod. Te zsidózol állandóan, te szerencsétlen:) Az még csak hagyján, de mások lenyúlt nickjével teszed.

Sir Galahad 2015.02.01. 18:04:32

@Simlicske: Miért ne lehetne az Orbán-családot szidni? Nincs azzal semmi baj, az is egy vélemény, szólásszabadság van, csak közben érdemes volna következetesnek lenni. Egyébként tényleg érdemes volna már eldönteni, hogy egy politikus lánya/fia közszereplő-e vagy sem, mert nagy ebben a zűrzavar, és ha ez megvan, ezt lehetne alkalmazni Gyurcsányra, Bajnaira, Orbánra meg az összes többire is, ha a gyerekéről van szó - egyformán.

monddazigazatmar 2015.02.01. 18:13:30

@Sir Galahad: Már miért lenne közszereplő a politikus gyereke?

monddazigazatmar 2015.02.01. 18:19:46

@lófüle elemér: Tipikus ballib hülye vagy :D Szánalmas.
Háromkor még arról értekezel, hogy milyen gáz, hogy a miniszterelnök családtagját beengedik egy helyre, ami a miniszterelnöknek és családtagjának van fenntartva. És hogy aki ezt nem így látja az narancsdroid. Amikor ezt elmagyarázza neked valaki, akkor ejted a témát, mert válaszolni nem tudsz, akkor előjössz a nyugdíjjal. Ha most azt is kifejteném neked, akkor arra sem válaszolnál,

Sir Galahad 2015.02.01. 18:51:21

@monddazigazatmar: Mondjuk mert gyerek, és senki nem tehet róla, hogy a szülei mivel foglalkoznak. Persze lehet mondani érvet arra is, hogy miért igen. Nem vagyok jogász, nem tudom ezt a kérdést eldönteni. Egyet szeretnék: egyszer végre legyen eldöntve, és onnantól minden politikus gyerekére azonos módon vonatkozzon.

jogalany 2015.02.01. 19:57:09

@nespresso:
"Inkább,a vagyonba kerülő és felesleges DNS vizsgálatok árát fizetné meg,hisz az ellopott telefonon az ő pucér képei lehettek. "
A telefon Rachel egyik barátnőjéé volt. Amiért nagy nyomozás volt semmi más, mint megkérdezte Rachel-től, mit kapott a szüleitől nászra, hozományba. A válasz valahogy így hangozhatott, pénzt, sok pénzt, de még nincs meg, gyűlik még. És lőn két hét múlva megnyerte a főnyereményt 3 milliárdot, a lényeg, hogy papírja van róla,tiszta pénz.
Tegnap ugye a netre került pár fotó, aminaz orbán család vam, a szigetükön és utána a yachton. Csak a yacht 600 millióba van. Mível Orbán bevallásában nem szerepel, valamelyik gyermeke nevén futhat. Jó fidesz szokás szerint.

jogalany 2015.02.01. 20:00:27

@monddazigazatmar:
A kormánynak is van páholya az operában. Már nem tudom melyik darabot láttam onnan, de az is kéthelyiséges, előszoba féle tartozik hozzá, és ott van olyan tálaló féle is.

jogalany 2015.02.01. 20:02:08

@monddazigazatmar:
Neked nem mondták meg, hogy kinek a tel-ja tűnt el, de én megmondom neked: Rachel egyik barátnőjének a telcsije.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.02.01. 20:11:34

@Sir Galahad: Miért kéne eldönteni, hogy Ráhel közszereplő-e. Nem viselkedjen úgy, hogy azzá váljon. Az általad említett politikusok gyerekeinek még a nevét sem tudom, mint ahogy Orbán gyerekeiét se nagyon. Ráhelét is csak az elnöki lakosztályos pezsgőzés, meg a férjének a "sikerei" miatt. Ezért aztán beszélve van róluk. Ne kombináljuk túl.

jogalany 2015.02.01. 20:11:36

@lófüle elemér:
A gond az, hogy én nem az Mszp-ről írtam, hanem a kádár időszak felső vezetőiről. És Ők nem az Mszp. Lázár pl. haláláig villamossal, busszal járt és gyalogolt szívbetegen is. Még egy autója sem volt, egy társasház fszt-jén volt 4,5 szobás, de nagyon szép 30 -as évekbeli lakása, amit a rendszerváltás ? után vett meg. Az Mszp ugyanis többet lopott eddig, mint a fidesz - időarányosan. Ha valaki figyeli a történéseket, ezek összejátszanak. Ügyesek, de rajta lehet kapni őket. S Gyurcsánnyal karöltve, most végleszámolás van. Nem sajnálom a pénzéhes disznókat.

jogalany 2015.02.01. 20:19:09

@Simlicske:
Egy normál gyerek nem közszereplő, de! Orbán maga csinált Rachelből Celebet. Rachel 13 alkalommal volt nagypéldányszámú lapnak címlapján, vagy első oldalas cikkben. A celeb az közszereplő, és a celeb már tíz esetén megáll. Tehát rachel bizony közszereplőnek minősül.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.02.01. 21:43:55

@jogalany: Engem nem izgat, hogy közszereplő-e. Jobban izgat, hogy a kedves férjével már most beindították a pénzszivattyút, tehát itt az új generáció, ha nem történik semmi. Amikor Viktor majd már alúlról szagolja az ibolyát, akkor majd Tiborcz mester Simicskaságát, vagy Lőrincségét nézhetjük. Engem ez zavar inkább.

György Baranyai 2015.02.02. 07:40:06

@anonymand: Köszönöm, Barátom, meglátogatlak. Tisztelettel.

Sir Galahad 2015.02.02. 07:56:20

@Simlicske: Azért kéne eldönteni, hogy ne lehessen azt mondani, hogy X politikus gyereke közszereplő, tessék nyugodtan fikázni, de Y politikusé meg nem, tessék békén hagyni, fúj, egy gyereket fikázni... Tényleg nem tudom mindegyik politikusról, hogy hívják a gyerekeit, de franc tudja, nem kerül-e valamelyik egyszer reflektorfénybe valamiért. Lásd pl: index.hu/belfold/erettgyurp07/

jogalany 2015.02.02. 08:30:49

@Simlicske:
Ha, mikor Orbán alulról..... akkor a Tiborcz veje nem fog állami megrendeléseken előnyt élvezni, akkor a majd aktuális hatalom udvarköre lesz a nyerő. Ha addig nem ér el bennünket a háború, mert akkor ezek menekülnek majd a szerzett szigetükre és hajókáznak a földközi tengeren. Úgy hallani Orbánnak van rá 37 milliárdja.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.02.02. 09:00:22

@Sir Galahad: No hát ez szuper. Nemzetgazdaságilag Gyurcsány fiának megbukása tényleg egy lapon említhető a Tiborcz család felemelkedésével. De ezért örülök, hogy anno a "libsibolsi" index erről is cikkezett.

Na jó, hagyjuk ezt a beszélgetést, nem visz ez sehova.

Sir Galahad 2015.02.02. 11:15:09

@Simlicske: Szerintem se. Ha jól értem az álláspontodat, a mocskosszemétnemzetrontópatásorbán hozzátartozói hetedíziglen közszereplők, az igaz hazafi, demokrata Gyurcsány rokonsága viszont nem, szentek és sérthetetlenek. Ehhez hadd gratuláljak elsőként én.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.02.02. 14:08:22

@Sir Galahad: Semmi ilyet nem mondtam. Idézzed kérlek, ha igen!
Viszont kezdesz olyan irányba elmenni, ami miatt lekopik a pártatlan higgadtság vékony máza, és kiderül, hogy csak egy "batyu" vagy. Kár lenne imidzsépítési szempontból.

igazi Ténytár 2015.02.02. 16:31:45

@Sir Galahad: "Egyébként tényleg érdemes volna már eldönteni, hogy egy politikus lánya/fia közszereplő-e vagy sem, mert nagy ebben a zűrzavar, és ha ez megvan, ezt lehetne alkalmazni Gyurcsányra, Bajnaira, Orbánra meg az összes többire is, ha a gyerekéről van szó - egyformán. "

MI IS a bajotok?

Volt Rachelle az hogy csokit lopott gyerekkorában es ezt a vetélytárs PÁRT HONLAPJA MAI NAPIG közli?

Ja, hogy a Fidesz elkezdte es most nem tetszik hogy a a fagyi visszanyalt? Vagyis dehogy nyalt vissza, Gyurcsány fia SOHA sem elt vissza apja hatalmával mint az elkényeztetett kézcsókokkal kitüntetett magát királynőcskének magát képzelő!

____
szentes.fidesz.hu/index.php?Cikk=54218&menu=nyomtathato

Csokit lopott Gyurcsány fia?

Létrehozva: 2006. április 5., 10:07
Forras Napi Ász - Hír Tv - fidesz.hu
____

igazi Ténytár 2015.02.02. 16:39:45

@Sir Galahad: hazudjal mar, itt van alabb, hogy TI, A FIDESZ KEZDTE EL!

Ahogy a jaj de botrány Orbán félmeztelen üdülési kepeit is SAJÁT MAGA PAKOLTA FEL a Tumblerre, Putyint utanozva!

Akkor persze rachelke se aggódott bűncselekményről, hisz akkor apuka villogott vele!

viktoramerika.tumblr.com/post/47326695/reggel-kezdtuk-a-hegymaszasat-eddig-birtam

Plusz a "vicces" képaláírások is pontosan hasonlóak a mostaniakhoz.

viktoramerika.tumblr.com/page/2

igazi Ténytár 2015.02.02. 16:51:43

@lófüle elemér: Nem csak a félelemről van szó! (bar a blog írója is be van tojva, azért írta ki ki külön, hogy jaj o nem is gondol arra hogy az illusztris képeket jaj o soha, ő csak megemlítette a hírt. Szánalom mivé süllyedt ez az ország)

A szolgalelkű talpnyalásról!

Rachelke is ugye KÉZCSÓKOS KITÜNTETÉSSEL BALLAGOTT, utána munkájára az minisztériumi csicska is azonnal Kitüntetést adott stb.

Meg szép hogy elszállt az agya a fideszes szolganép ilyen viselkedése után.

____
Kitüntették Orbán lányát
Borsonline, 2007.05.08. 07:30

A virágcsokrok mellé kitüntetést is kapott ballagására Orbán Ráhel, Orbán Viktor volt miniszterelnök lánya. Az ifjú hölgynek, elismerése jeléül még az iskola igazgatója is kezet csókolt.
____

Vagy amikor a állami szervezet talpnyalói országos díjat adtak neki munkájára.

cink.hu/most-mar-hivatalos-orban-rahel-a-legujszerubb-magyar-t-485802878
____

____
____

igazi Ténytár 2015.02.02. 16:56:33

@zobod: Mindent elmond a maffia országról, hogy Orbán félmeztelen kepe miatt feljelentés, Rachel telefonja miatt TEK (!) nyomozás ezerrel, DE AMIKOR O a FERJEVEL PÓZOL EGY BŰNCSELEKMÉNY TRAKTORÁN akkor simán semmi sem történt lezárva az ügy.

_____
www.hir24.hu/belfold/2013/09/20/fatolvaj-traktor-elott-pozoltak-orban-rahelek/

Orbán Ráhel és a traktor: az NNI nem boldogult a fatolvajokkal
2014. május 29. 12:37

Nagy mennyiségű fát vágtak ki ENGEDÉLY NÉLKÜL a Csabdi-Tükröspusztán lévő Tiborcz-birtok tőszomszédságában, a Tiborcz Eszter által elnyert 157 hektár állami föld két szántója közt fekvő, magántulajdonban lévő területen.

Orbán Ráhel AZZAL A TRAKTORRAL pózolt, AMIVEL ELSZÁLLÍTOTTÁK A FÁT. Az NNI nem találja a tolvajokat.

www.hir24.hu/belfold/2014/05/29/orban-rahel-es-a-traktor-az-nni-nem-boldogult-a-fatolvajokkal/

Sir Galahad 2015.02.02. 20:56:53

@Simlicske: Az ironikus megjegyzésemmel azt próbáltam - újra - megértetni, hogy ebben a kérdésben sincs helye kettős mércének. Ha nem értetted, nem baj.

igazi Ténytár 2015.02.03. 10:59:55

@Sir Galahad: " azt próbáltam - újra - megértetni, hogy ebben a kérdésben sincs helye kettős mércének. Ha nem értetted, nem baj. "

Mondja az álszent szekta tag amikor SEMMI BAJA AZZAL, HOGY A FIDESZ HONLAPON MÁR 9 ÉVE fen van Gyurcsány fiát rágalmazó cikk (fentebb megtalalod a linket)!

elmész te a kepmutato kettosmercezeseddel!

Sir Galahad 2015.02.03. 12:03:41

@igazi Ténytár: Ha a politikusok gyerekei nem közszereplők, akkor természetesen azt sem helyeslem, hogy Gyurcsány fiáról cikkeznek, meg azt sem, ha más politikusgyerekről. ezt a kérdést végre el kellene dönteni, erre szerettem volna felhívni a figyelmet.

igazi Ténytár 2015.02.04. 10:17:56

@Sir Galahad: Ez rendben is lenne es el is hinnem ha 9 - KILENC EVEN - AT mondtad volna a fideznek hogy szedjek mar le a parthonlaprol a Gyurcsany fiat ragalmazo cikket!

Ja, addig nem volt baj, csak most hogy a bekepzelt kiralykisasszony felkopott egyett (mar nem is eloszor), ala all es nem teszik neki/nektek mi hullik vissza ra.

Gyurcsany fia stb sosem muvelt meg kozeleben se semmit annak amit Orban kolykei, se nem viselkedett ugy nyilvanosan.

Sir Galahad 2015.02.04. 10:52:41

@igazi Ténytár: Bocsánat, de miből gondolod, hogy ez az én személyes feladatom? Nem szokásom pártoknak írogatni, hogy ezt vagy azt szedjenek le a honlapjukról, mert nem értek vele egyet. Van más elfoglaltságom is, mint hogy párthonlapok böngészésével, majd az ott talált, számomra nem szimpatikus tartalmak jelentésével töltsem az időmet.

igazi Ténytár 2015.02.05. 16:14:38

@Sir Galahad: Ja, nem szemleyes feladatod...DE VEDENI Orban kolykit azt persze igen, arra van idod.

Pont errol beszelek. Csak akkor legalabb vallanad hogy szektatag vagy es ne jatszd a "minden politikus gyerekevel legyunk kovetkezetesek" szoveget itt!

igazi Ténytár 2015.02.05. 16:18:26

@ AZERT HOGY SAJAT APJA "MOCSKOSOZZA" LE A LANYAT es FIAT IS AZ SZEP :-0

______________
Orban Viktor:
index.hu/belfold/2015/02/05/orban_be_kell_reteszelni_magyarorszag_ajtajat/

"„Magyarország egyedülálló az átláthatósági szabályaival, amelynek jóval szigorúbbak a német szabályoknál, így nem meglepő, hogy a kevésbé korrupt országok közé tartozunk.

A Fidesz plebejus párt, és az ösztönök is ilyenek az országban, AZ EMBEREK MÉRTÉKLETESSÉGET, SZERÉNYSÉGET és ALÁZATOT VÁRNAK EL.”"
______________

Sir Galahad 2015.02.05. 20:10:57

@igazi Ténytár: Hol védtem Orbán kölkét? Légy szíves, idézd! Én egyszerűen egyenlő elbírálást kértem minden politikusgyereknek.

igazi Ténytár 2015.02.06. 17:01:04

@Sir Galahad: Vajon hol is?

Rachel, pofatlan kivagyisagarol szolo ugyben jossz hogy legyen egyenlo melbiralas...

De Gyurcsany fianak megragalmazasa miatt 9 evig nem kerted ugyanezt, pedig mai napig ott a fidesz honlapon.

Vajon hol is akkor? ;-)

Sir Galahad 2015.02.06. 17:06:02

@igazi Ténytár: Ha arról is lett volna egy ehhez hasonló poszt - én nem találkoztam vele - , és olvasom, oda is pont ugyanúgy beírtam volna, hogy minden politikusgyerekkel egyenlő elbánást szeretnék. Gondolom, nem én tehetek róla, hogy ilyen nem volt. De hogy megnyugtassalak, itt most neked külön megerősítem: Gyurcsány fia esetében is ugyanazt gondolom, mint Orbán lánya esetében, nevezetesen hogy el kéne dönteni, közszereplők-e a politikusgyerekek, és ha ez a konszenzus megvan, egyformán alkalmazni minden érintettre.

wolves84lb 2015.02.17. 12:53:19

@röf: a kérdés inkább az, hogy te, és a hasonszőrű mocskok nem szégyellitek-e magatokat a folyamatos hazaárulásért?

wolves84lb 2015.02.17. 12:56:43

@vNHM: azért valahogyan idekeveredtél...és annyira uncsi volt, hogy mindezt le is kellett írnod. Akkor gondolom nem zavar az sem (uncsi), ha elküldelek a fideszes anyádba? :))

wolves84lb 2015.02.17. 13:00:23

@sielfis: jaaa, hogy te egy igazi agyatlan fideszzombi vagy? batyu 2.0?

wolves84lb 2015.02.17. 13:31:41

@monddazigazatmar: te nem érzel különbséget aközött, hogy pl Göncz Árpádné fogadott ott egy "hasonszőrű" first lady-t, vagy az orbán-kölyök (aki saját bevallása szerint nem közszereplő - mégis igénybe vesz olyan kedvezményeket, amiket csak közszereplők kaphatnának meg) ott pezsgőzik a hasonszőrű elnök- , vezérigazgató-, stb-csemetével?

wolves84lb 2015.02.17. 13:38:34

@monddazigazatmar: erről kérdezd meg pl rogántónit, amikor a tv-ben meg újságban mutogatta a kölykeit...vagy akár a nagyságos orbán-vezéredet is.
Fel kéne fognotok: a politikus-csemetéknek nem csak jogaik vannak, kötelezettségeik is. Vagy szerinted csak pozitív dolgokról lehet írni velük kapcsolatban? Vagy az is sértette szegény ráchelke jogait, amikor az esküvőjéről szóltak a bulvárlapok?

Hidd el, mindenki szívesebben csámcsogna azon, ha ráchel olimpiai bajnok lenne női kajak 4esben, vagy nobel-díjat kapott volna a fizika területén alkotott új elméletei miatt.
Ehelyett a férjecskéje a mi pénzünkön tartja el, a mi pénzünkön tanul, és még ő is ontja az észt.
süti beállítások módosítása