Karácsony első napján arra ébredtem, hogy szenteste azzal feküdtem le, hogy az ünnepnapok alatt nem foglalkozom politikával, megpróbálom kizárni az életemből az egész éves mocskát, szennyét ennek a közéleti fertőnek, ami körülvesz. Nem sikerült. Tegnap este ugyanis, a szeretet ünnepének kellős közepén mégiscsak megszállt a virtuális világ ördöge, és szembehozta Orbán Viktor miniszterelnök úr karácsonyi jókívánságát: az ünnepi karácsonyfa ágai között kikukucskáló politikus népnek szánt, képen is átszűrődő, természetesen urizálás mentes, töltött káposzta-kocsonya-malacsült illatú üzenetét.

Egy normális országban ez egy normális gesztus lenne/lehetne/lehetett volna, amelyből mindenki annyit ért és azt érti, amennyit és amit az egymás után helyezett szavak sejtetnek, közölni akarnak: a miniszterelnök közösségi oldalán keresztül tolmácsolja azt, amit minden közönséges ember tolmácsolni szokott a szeretet (állítólagos) ünnepén barátainak, ismerőseinek. Az este óta megszámlálhatatlanná szaporodott kommentek, a kétségbeejtő behódolást a lehangoló gyűlölködéssel összekötő skála két végpontján helyezkednek el. És minő fájdalom, a kettő között nincs semmi. írom ezt úgy, hogy egyáltalán nem volt türelmem a több ezer hozzászólás mindegyikét végigolvasni. Nem is kellett.

 Kukucs... (fotó: Orbán Viktor közszereplői Facebook-oldala)

A számomra félelmetesen eszelős kukucskáláson, és azon a ténymegállapításon túl, hogy Magyarország nem elhanyagolható fele (sajnos magamat is beleértve) ezek szerint az interneten töltötte-tölti a karácsonyt, ezekben a véleményekben benne foglaltatik ennek a kis hazának a nyomorúságos-szomorúságos lelkiállapota. A karácsony sincs Orbán Viktor nélkül vezérelv szellemében egy más körülmények között elegáns, dicséretes gesztus ma Magyarországon legfeljebb sunyi provokációként csapódik le az emberek ezreiben (a fa mögé elbújás szó szerintiségéből adódóan is). Ezen a - főszereplő politikusi mivoltán kívül - mindenféle politikai üzenetet nélkülöző gesztuson pontosan lemérhető, mivé lett ez az ország pár év alatt Orbán Viktornak köszönhetően.

A felgyülemlett frusztrációkat, sérelmeket, elégedetlenséget, és a mémgyár munkaszüneti napot megszégyenítő izzását szemlélve, egyértelmű, hogy az urizálást minden szavával elutasító, de minden megmozdulásában urizáló politikai elit első számú embere végleg eljátszotta a nép egyszerű fiának hálás szerepével járó elismerést, szimpátiát. Orbán Viktor szájából, vagy Facebook-oldala adminisztrátorának tolmácsolásában már egy egyszerű karácsonyi jókívánság is hiteltelen, és haragot, dühöt vált ki. Lehangoló haragot, dühöt, gyűlöletet, elkeseredést.

Mondhatnám, hogy ezeket az embereket minősíti az, ahogyan a szeretet ünnepén megnyilvánulnak, mondhatnám, hogy borzalmas, hogy emberek karácsony szent estéjén is köpködnek, átkozódnak, szitkozódnak, és szimbolikusan öklöt ráznak. Tulajdonképpen így igaz. És mégsem. Mert ezek az emberek nem tegnap óta mondják, hogy 47 ezerből nem lehet megélni úgy, hogy abból autópálya-matricára és internetadóra is jusson. Hogy vérlázító, hogy miközben évről-évre egyre tömöttebb sorok kígyóznak a Blahán azért a nyomorúságos tál ételért, ezek csak gyarapodnak négyzetméterben, bankszámlában, üzletekben, családi összefogásban. Hogy mélyül a szakadék, a "mi" és a "ti" között, és "ti" nem vagytok hajlandóak ezt meghallani, tudomásul venni.

Úgyhogy az a helyzet, hogy a világ egyéb helyein tiszteletre méltó karácsonyi miniszterelnöki jókívánság Magyarországon morbid és cinikus, ünneprontó beszólássá degradálódott. Nem kívánom, hogy dőljön, gyúljon önre a fa, vagy hogy akassza fel rá dísznek magát! De két nem urizálás között gondolkodjon el a nép karácsonyi jókívánságain! Kicsit késő már, de talán nem teljesen hiábavaló. Áldott, békés karácsonyt, miniszterelnök úr!

Ha tetszett, amit olvastál, (az sem baj, ha nem tetszett) csatlakozz a nem oly régen indult Facebook-oldal kedvelőinek táborához!