Így végzi ki magát Lázár János?

H_A Címkék: kivégzés urizálás Fidesz Lázár János Pokorni Zoltán hátbaszúrás2014.12.19. 00:46

“Jól gondolja meg egy politikai veterán, akár személyes sértődöttségből, akár politikai megfontolásból, hogy bennünket milyen mértékben gyöngít meg, mert azzal saját magát gyöngíti vagy végzi ki.” Találta mondani Lázár Rolex Annyitisér János egy interjúban, amelyben a többi mellett az urizálást kritizáló Pokorni Zoltánnak és Kövér Lászlónak üzent félreérthetetlenül. Megy úgy általában mindenkinek, aki fideszes létére nem tartja helyénvalónak azt a gyomorforgató rongyrázást, amely Orbán Viktornak és szűkebb holdudvarának sajátja. (Az egész történetről ITT meg ITT további érdekes-értékes adalékokat, összefüggéseket lehet olvasgatni.)

Először az jutott eszembe a Miniszterelnökséget vezető Orbán-nyúlvány miniszter hadüzenetének körülményeiről, hogy "nem veterán" Lázár úr, kérek egy kávét! Miközben nem szeretnék az említett kivégzésbe olyasmit belemagyarázni, ami nincs benne, azért látok abban némi perverzitást, hogy éppen az a Lázár használ ilyen súlyos fogalmakat, aki ehhez hasonló gondolatokért perelt be ismeretlen kommentelőket. Na de mindig elfelejtem, hogy kivel állok szemben. A Lázár Jánossal szembeni zsigeri antipátiám és megvetésem teljesen emberi dimenziójában értelmezendő: ha elérte nálam, hogy a vele egy kategóriában helyet foglaló Kövér Lászlóval szemben enyhe szimpátiát érezzek, akkor ez mindent elmond a sztoriról, és annak abszurdumáról.

Lázár valószínűleg tudatosan időzített, nyilvánosságnak szánt asztalborító fenyegetőzéséről (biztos teljesen véletlen, hogy tökéletesen egybeesett Orbán és Matolcsy nagy bejelentésével) akár azt is gondolhatnám, hogy az MKB-ba becsatornázandó EU-s pénzek körüli várható belső súrlódások mellékterméke. De nem ez jelenti a politikai veteránoknak címzett üzenet legdurvább aspektusát. Hanem az, hogy a Fidesz először nyilatkozza magáról ország-világ előtt azt, amit eddig oly sokan elmondtak, leírtak, és amit minden körülmények között cáfolni szoktak kormányoldalról. Hogy nincs helye a kritikának, mert az hátbatámadásnak minősül, nem létezik csak a pártvezetés mindenkori, egyetlen követendő véleménye, aki pedig ennek nem hajlandó alávetni magát, arra könyörtelenül kilövési engedélyt adnak ki. Mert nehogy már valaki szóvá tegye, bevállalja-felvállalja, hogy picit túlloptuk magunkat, elvtársak, mert az nem bocsánatos árulás. És itt Pokorni személye teljesen mellékes. Nyilván ő az egyik olyan nem-tényezője a pártnak, akivel szemben a felfele nyaló, lázári pökhendi tekintélyelvűséget maximálisan be lehet vetni.

Pokornit ugyanúgy fel lehet áldozni, mint a még nála is közönségesebb közlegényeket. Például azt a kiszavazó Bencsik Jánost, akit 300 ezerre büntettek meg azért, mert miközben Orbán Viktor csokit zabálva tartózkodott a szavazáson, ő is tartózkodott, illetve nemet mondott arra, amire a pártutasítás szerint igent kellett volna. Többek között ennek az álságos elvnek a beismerése mindaz, amit Lázár urizálás ügyben kipréselt magából. Én, akit még (!!!) soha senki nem fenyegetett meg kivégzéssel a szabad véleményem miatt, megütközve állok ez előtt a beismerő vallomás előtt.

Mielőtt még valóban hátradőlnék, kérném azt a kávét, és megállapítanám, hogy Orbánék úgy próbálják megtartani az abszolút hatalmat, hogy ők lesznek saját maguk ellenzéke is, vagy azon derülnék egyet, hogy Lázár János egyre alkalmasabbnak tűnik arra, hogy - őt idézve - hátba szúrja Orbánt, újra leírom: a Fidesz hatalma egyetlen emberen múlik, és az nem a most teljes mellszéllességgel fenyegetőző Lázár János. Lehet, hogy még nem tudja, de nem ő az az ember, aki miatt a birka a Fideszre szavaz. Nem belé szerelmes a narancssárga Magyarország, hanem a vezetőbe, aki egy személyben testesíti meg A PÁRTOT. Bármennyi arrogancia is szorult belé, bármennyire is úgy érzi, nagy lovon ül és beszólhat a hátsó sorokban ülőknek, a Fidesz egy Orbán Viktorra szabott vállalkozás. És ezt nem lehet kiváltani azzal, hogy nálunk értelmesebb, józanabb embereket küldünk el a vérbe, mert úgy érezzük, nekünk áll a zászló, és ez örökké így marad. A harc oka, okozata, és életben tartója Orbán maga. Lázár szánalmas előre menekülése pedig azt a forgatókönyvet támasztja alá, hogy belőle is ugyanúgy beáldozható paraszt lesz, mint azokból, akikbe most belerúgott.

lazar_plakat_1.jpg

 ...az annyit is ér... (fotó INNEN)

Néhány év kényelmes kormányzás után, most először új helyzet van: a Rogán-Lázár-Kósa-Szijjártó-L.Simon-Giró Szász-Habony-Mészáros-félék észbontó arroganciájának, gátlástalan harácsolásának és cinikus pökhendiségének, valamint látványos, de annál megmagyarázhatatlanabb vagyonosodásának köszönhetően a Fidesz szavazó kezd öntudatra ébredni. Egyre kevesebben hiszik el, hogy a szent cél, amelyben fanatikusan belevetették minden bizalmukat, ezekkel az emberekkel megvalósítható. Bár továbbra sem kérdőjelezik meg a felkent vezető alkalmasságát, a Lázár-féléktől nekik is nyílik a bicska a zsebükben. És ez itt a legfontosabb, ezért próbálja Jánosunk a védhetetlen urizálásról a pártfegyelem erkölcsi dimenzióiba elvinni a közvéleményt igencsak foglalkoztató, forró és végtelenül bűzlő kérdéseket. Ezért tűnhet jó ötletnek Orbán jó barátját Kövér Lászlót is kitámadni, aki persze ugyanolyan arrogáns, cinikus politikus, mint ő, de mellette szól, hogy nincs benne a felháborító rongyrázásról szóló történetekben.

Úgyhogy sajnos van egy rossz hírem, Lázár elvtárs! Olyan időket él a Fidesz, amikor szerethető, úgynevezett tiszta, feddhetetlen embereket kell a reflektorfénybe tolni, és tudjuk, hogy ön nem feltétlenül tartozik ezek közé, és ezzel az ostoba fenyegetőzéssel sem lett szimpatikusabb. Nem csupán sértegeti a választókat, és tapossa meg a másként gondolkodókat, de már megint sikerült bizonyítania, hogy ettől eltekintve is kizárólag saját magával hajlandó foglalkozni. Ellenzék híján az önhöz hasonlók lesznek az Orbán-féle Fidesz (mert csak ez az egy Fidesz létezik) megbuktatandó ellenzéke. Úgyhogy bármennyire is másképp látszik onnan a nyeregből, a dolog egy irányba halad. A vezérnek előbb-utóbb dönteni kell a hatalom és az önhöz hasonlók között. Gondolom nem kérdés, hogy mi lesz a döntés eredménye. Szóval ha valóban elkezd röpködni itt az ürülék, akkor mindenki mocskos és büdös lesz. Még Lázár János is. Vagy főleg ő.

Már mondtam többször: a harc maga Orbán Viktor. Márpedig az Európai Unióval, az Egyesült Államokkal, a balliberális nemzetárulókkal, a külső és belső, a létező és kreált ellenségekkel szembeni harcnak lesznek áldozatai és feláldozandó bűnbakjai. Akik bukásukban jó szolgálatot tesznek az elbizonytalanodott hívek visszaédesgetésének, általában a korrupciótól való megtisztulásra épülő hazai és külföldi bizalom kiépítésének.

Majd akkor kérek egy kávét, Lázár úr!

 

Ha tetszett, amit olvastál, (az sem baj, ha nem tetszett) csatlakozz a nem oly régen indult Facebook-oldal kedvelőinek táborához!

 

· 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr846995893

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Soros György lehet az Ukrán Nemzeti Bank elnöke? 2014.12.19. 13:48:43

Aki eddig azt mondta, hazugság, hogy Ukrajna a Nyugat kapcarongya lett, az most nyugodtan elkezdhet sűrűn bocsánatot kérni. A mignews.com.ua hírportál ma délután ezt a nem kicsit elképesztő hírt közölte: A cikk lényege, hogy a milliárdos amerikai üz...

Trackback: Tudtad, hogy Goodfriend egy frissen kirobbantott polgárháborúból érkezett Budapestre? 2014.12.19. 13:42:14

Más országból már rég kizavarták volna ezt az idegen belügyekbe avatkozó felforgató ügynököt, aki korábbi állomáshelyén, Szíriában részt vett a százezrek halálát követelő "Arab tavasz" nevű vérengzés kiprovokálásában. Mi is megtehetnénk, amit a nálunk ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

anonymand 2014.12.19. 02:55:31

Lázár János=parnevü

wantaan 2014.12.19. 03:32:55

Lázár egy szerencsétlen ember forma sejthalmaz. ....de lehetne kocka , kúp vagy kutyaszar forma is (mert Ő megteheti) vagy fölmosó rongy forma sejt halmaz is. S az ilyen sejthalmazok közös tulajdonsága , hogy gerinc mint az emberi jellemtartó teljes hiánya ..... persze van egy emberforma szerencsétlen sejthalmaznak is gerince de a szerencsétlen sejthalmazok esetében a gerinc csak arra való hogy a szerencsétlen emberforma sejthalmazra Boss öltönyt lehessen adni.
Ezért pl az ilyen szerencsétlen emberforma sejthalmazokat a tudomány csak Boss öltönyt tartó vagy Rolex órát villantó sejthalmaznak nevezi. .... szóval nagy az Isten állatkertje . Tele mindenféle csúszó mászókkal, férgekkel, sejthalmazokkal is amik amúgy néha még füvezés nélkül is hányingert kelt.

J.László 2014.12.19. 11:58:57

"...a Fidesz hatalma egyetlen emberen múlik..."

Tévedés. A Fidesz hatalma a választások elvesztésén vagy megnyerésén múlik.

s 2014.12.19. 12:33:01

Egy népi játék keretében el lehetne szórakozni a jani gyerekkel. Kezét lábát összekötözöd hátul, az orrát pedig egy csipesszel összecsippented. Hanyatt fekteted a földön és megpróbálsz belehugyozni a nyitott szájába. Kétféle lehetőség is van, az egyik, amikor nyitott szemmel manőverezhet a vizeletsugárral szemben (ez a nehezebb), a másik, amikor a szeme is be van kötve. Amikor meguntad, akkor simán beleszarsz a mocskos pofájába, leöntöd lakkbenzinnel és felgyújtod.

Pop40 2014.12.19. 12:40:25

@poszt: Lézer és Kövér egymást öli?
Hát ez nagyjából az a kategória, mikor a tisztességes emberek kényelmesen leülnek, kérnek egy kávét, és mosolyogva nézik a műsort, aminek csak jó vége lehet. :-)

@J.László: Láttunk már éjjeliőrt nappal meghalni, elvtárs.
A szomszédban a diktátor se gondolta volna 25 éve, hogy úgy végzi, ahogy. Csak nehogy rátok meg a maffiátokra is idő előtt sor kerüljön. :-D

Izo 2014.12.19. 12:41:25

Ezt a frakciófegyelmet sohasem értettem. Benne van az alkotmányban (a régiben és az újban is), hogy a képviselő a munkájával kapcsolatban nem utasítható.

Azért vigyázni kell Lázárral, mert amilyen gátlástalan, olyan kitartó is. Ha úgy hozza a szükség, simán megeteti az emberekkel, hogy megváltozott.

hosaka 2014.12.19. 12:44:38

@J.László: "Tévedés. A Fidesz hatalma a választások elvesztésén vagy megnyerésén múlik."

Ez egy nagyon jó ötlet. Tetszik. Majdnem olyan jó, mint a Lázár úr által pályára állított szatyor szar. Valamelyik csak bejön. Vagy legyen meglepetés.

Pop40 2014.12.19. 12:46:04

@Izo:

"Ha úgy hozza a szükség, simán megeteti az emberekkel, hogy megváltozott."

Ezt a sitten a kancigányok biztosan értékelik majd neki. :-DDD

hosaka 2014.12.19. 12:46:13

@s: "Egy népi játék keretében el lehetne szórakozni a jani gyerekkel. Kezét lábát összekötözöd hátul, az orrát pedig egy csipesszel összecsippented. Hanyatt fekteted a földön és megpróbálsz belehugyozni a nyitott szájába. Kétféle lehetőség is van, az egyik, amikor nyitott szemmel manőverezhet a vizeletsugárral szemben (ez a nehezebb), a másik, amikor a szeme is be van kötve. Amikor meguntad, akkor simán beleszarsz a mocskos pofájába, leöntöd lakkbenzinnel és felgyújtod."

Bottal se piszkálnám.

Rudi Kató 2014.12.19. 12:54:42

Ha már kivégezték volna az is 50 évvel ezelőtt akkor is elkésett volna!

hosaka 2014.12.19. 12:55:16

@Izo: "Ezt a frakciófegyelmet sohasem értettem. Benne van az alkotmányban (a régiben és az újban is), hogy a képviselő a munkájával kapcsolatban nem utasítható."

Képviselő az nem is. A szobanövényre, puhatestűre egyéb belsőépítészeti dekorációra nem tér ki az alkotmány.

Melyik csiga képvisel téged a parlamentben? Ha csak próbálkozott, az is pontot ér.

bananarepublica 2014.12.19. 12:56:54

Ha valaki vagy valami utban van hogyan tavolitsuk el???
Hat igy!!!!

play.google.com/store/apps/details?id=com.UCMobile.intl&hl=ru

wega 2014.12.19. 12:57:45

Látom fijjug, nagyon sokan nagyon szeretve-tisztelik lézerjanit. Ez igy hejes, mer' ő rászolgált.

Ébred már a Remény, izzik már a parázs!

Tudományos libsizmus 2014.12.19. 13:09:29

@Pop40:
Ja. A mai lámpavasozás ezzel kipipálva. Még megvárom a cigányozást, aztán megyek hunyni egyet ebéd után:)

kétkezi 2014.12.19. 13:12:51

Jó a szöveg, de szerintem életveszélyesen alábecsülöd a Lázár örsöt!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.12.19. 13:18:19

Lázár mindig ilyen volt. nincs se az interjúban se a felfogásában semmi meglepő.

hosaka 2014.12.19. 13:20:26

@wega: "Látom fijjug, nagyon sokan nagyon szeretve-tisztelik lézerjanit. Ez igy hejes, mer' ő rászolgált.
Ébred már a Remény, izzik már a parázs!"

Persze, erre verem a faszomat, nehogy elfelejtsd hozzáképzelni.

Pop40 2014.12.19. 13:32:16

@Tudományos libsizmus:

Ejnye, elvtárs, te szunyálsz, mikor meg kell védeni az összeomló NERt?

Nem ezért számfejti a párt a fizetésed... embereld meg magad, mert ha bukik a maffiád, szűkös idők jönnek neked is, jobb, ha még addig gyorsan megszeded magad. :-)

hosaka 2014.12.19. 13:33:16

@Tudományos libsizmus: "Ja. A mai lámpavasozás ezzel kipipálva. Még megvárom a cigányozást, aztán megyek hunyni egyet ebéd után:)"

Lemaradsz a desszertről, de tesznek neked félre.

hosaka 2014.12.19. 13:47:58

@kétkezi: Svédasztal! Még fehércigánymeggyet is. Ízlés nem akadály. Villanyt le! :)

Tudományos libsizmus 2014.12.19. 14:04:43

@Pop40:
Áruld el nekünk légy szíves, miért indultok ki mindig ilyen kényszeresen magatokból?

Mindfield 2014.12.19. 15:00:40

"...a Fidesz hatalma egyetlen emberen múlik..."

Őt úgy hívják, hogy Orbán Viktor. Le merném fogadni, hogy ha ő nem lenne, pillanatokon belül akkora zavar lenne pártban, hogy elveszítenék a kétharmadot.

ex-dr. vuk 2014.12.19. 15:12:18

@Mindfield: rosszul fogalmaztal: a ketharmad marad, csak jelentosebb valasztasitorveny modositas kell mar hozza (mint eddig).

Pop40 2014.12.19. 15:18:33

@Tudományos libsizmus:

IndulTOK ki? MagaTOKból?
Én egyedül vagyok, elvtárs.
Te hányan vagy?

Az meg, hogy a tolvaj maffiád bérkommentelőket foglalkoztat, nem újdonság. Mindent megtesztek, hogy többnek tűnjetek, mert sok a hülye Mo-n, de annyi azért nincs, mint ahánynak kényszeresen mutatni akarjátok magatokat.

A legszebb az a hülyegyerek volt pár hónapja, aki lebukott egy nickjén, erre felsorolt vagy 20 másikat, hogy az is mind az övé. És egyik sem 1-2 kommentes nick volt, hanem napi rendszerességgel böfögte vissza a narancsbolsi maffia baromságait mindegyiken.

Persze lehet, hogy ti ingyen vagytok ennyire hülyék, hasonló a hasonlónak örül, ti is ugyanolyan szar tolvajok vagytok, mint a narancskomcsi maffia, hát genetikusan vonzódtok egymáshoz.
Igazad van, ez is egy opció. :-)

Pop40 2014.12.19. 15:20:24

@Mindfield:

Ha a fanatizált birkamenetes mari nénik (akik az "aranyos Viktorra" mennek szavazni) eltűnnének, nem a kétharmad lenne a legfőbb gondjuk, hanem az, hogy ki köt elsőnek büntetlenséget garantáló vádalkut. :-D

Tudományos libsizmus 2014.12.19. 15:23:03

@Pop40:
Figyelj. Hasonló történeteket jó pár libbant hozzászólóról is lehet mondani, ne izgulj. Annyira átlátszóan csinálja néhány az egyszerre több nicken kommentelést, hogy beszarsz a röhögéstől:)

ex-dr. vuk 2014.12.19. 15:43:15

@Tudományos libsizmus: nekem csak egy nickem van. de ezzel az eggyel is hanyok a fidesz huzasaitol.

Jolka40 2014.12.19. 16:02:22

Az mégis biztató, hogy a Fidesz-frakcióban van egy-két gondolkodó ember, mint pl. a Bencsik. Még néhány ilyen, és a kétharmadnak annyi.

Pop40 2014.12.19. 16:16:46

@Tudományos libsizmus:

Biztos van ilyen is, engem ez nem különösebben érdekel.
Nagyjából az előttem szóló hozzászólását tudom csak idézni:@ex-dr. vuk: "nekem csak egy nickem van. de ezzel az eggyel is hanyok a fidesz huzasaitol." Dettó.

igazi Ténytár 2014.12.19. 16:36:54

@Pop40: Mondjuk POKORNI KEZDTE EL...

__________

Pokorni: aki belenyúl a pénztárba, annak le fogjuk vágni a kezét
2010.03.26 20:39

nol.hu/belfold/pokorni__aki_belenyul_a_penztarba__annak_le_fogjuk_vagni_a_kezet-601071

Az elszámoltatás a jövőről szól - mondta az ellenzéki politikus Ajkán egy lakossági fórumon. Megjegyezte: "A MIEINK ELOTT IS VILAGOSSA KELL TENNI", hogy ha ők lesznek hatalomban, az nem jelentheti azt: "eddig ők loptak, most meg ti fogtok lopni".

Egy teljesen új világot kell kezdeni, s az elsőnek, aki belenyúl a pénztárba, annak "LE FOGJUK VÁGNI A KEZÉT" - fogalmazott a Fidesz politikusa, hangsúlyozva, hogy "ezt kell nagyon világossá tenni"

igazi Ténytár 2014.12.19. 16:55:04

@Mindfield: ""...a Fidesz hatalma egyetlen emberen múlik...""

Pontosan. Mondjuk röhejes amikor az ilyeneket hangoztató hívek próbáljak letagadni, hogy dehogy is...

____

Malgot István, a Szövetség a Nemzetért vezetője:

" Nem jeladást kell várni Orbán Viktortól, hiszen AZ Ő LÉTEZÉSE MAGA A JEL. Az a szerencsénk, hogy Orbán nem a Fidesz, hanem a nemzet politikusa"

nol.hu/archivum/archiv-81326-64961

____
Tirpak-Vasko Sandor : "Mert ne feledjük: A MAI KOR MÓZESE Orbán Viktor! "

www.gondola.hu/cikkek/34547-A_szovetsegi_gyules_margojara.html

A Fidesz Szövetség tagozati szerkezetének létrejötte ezért nem egyszerűen érdekes újítás, hanem történelmi lépés a jövőbe, egy olyan új államszerkezet megteremtése felé, ami valójában régebbi, mint errefelé a megújított magyar szó. Azaz a Fidesz egyszerre halad a múltba és a jövőbe. Elementáris erejű mozgalom ez. Minket többé nem foghat, csak maga a Jóisten. Aki szintén ősi, és úgy hívják: Magyarok Istene. Akinek valaha volt hétköznapi neve, amit mára már teljesen elfelejtettünk, mert Isten se lesz csak úgy a semmiből, ő is csak úgy születik, ha először ember, és a Földön jár. Ezért Orbán Viktor feladata, hogy végre megkeresse, mert itt él közöttünk, és aki alig várja már, hogy megköthesse szövetségét a Szövetséggel.

_____

Orbán CSAK SZIMBÓLUM LEHET

www.origo.hu/itthon/20020426pokornie.html
_____

Kósa szerint ORBÁN TÁLTOSnak alkalmasabb, mint vezetőnek

www.vg.hu/kozelet/kosa-szerint-orban-taltosnak-alkalmasabb-mint-vezetonek-129574
____

igazi Ténytár 2014.12.19. 17:09:14

@Jolka40: NA!! Nehogy mar dicsérjük itt Pokornit, azért mert most ilyet mondott ne feledjük AKASZTÓS (kivégzős) SZÖVEGET Ő mondott ELÉBB, anno ő volt a keményszájú Lázár! 2002-ben meg Orbánt is menesztette volna.

Minden szava igaz, de valahogy kussolt 4 évig pedig anno Petőfivel lógatta volna a bűnösöket
_____
mno.hu/migr/pokorni_gyurcsany_bukasahoz_vezethet_az_ep-valasztas-339247

Szerinte a következő hónapok és évek sorsfordítóak lesznek Magyarország számára, a tét az, hogy sikerül-e megállítani a romlást és a pusztulást, és sikerül-e új irányt adni Magyarország fejlődésének.

Ha lesz elég hit, erő, bölcsesség, akkor sikerülnie kell – tette hozzá. Pokorni Zoltán beszéde végén idézett Petőfi Sándor Dicsőséges nagyurak című verséből:

„Dicsőséges nagyurak, hát hogy vagytok? VISZKET-E ÚGY A NYAKATOK egy kicsit a nyakatok? Új divatú nyakravaló készül most SZÁMOTOKRA... nem cifra, de JÓ SZOROS.”
_____

saját macskám 2014.12.19. 17:49:09

fékezek gépezet hol az ékezer mégis élvezet (rap)

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.12.19. 18:08:46

Ki nem szarja le hogy milyen táskával járkálnak, vagy milyen órát hordanak.

Fel lehet jelenteni azt akiről tudjátok hogy lopott..

Ja hogy csak szocik vannak sitten Nokiás dobozok miatt, azért sírtok, értem.

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2014.12.19. 18:18:24

@egy igazi Ténytár: Pedig teljesen igaza van most is és igaza volt 2009-ben is.

freesleep 2014.12.19. 18:34:00

hát ugye lázár ül most a pénzcsapon, ő tud most sokat

DrSWAG_InstaProfessorOfYolo 2014.12.19. 18:56:52

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Nagyon kemény cuccon lehetsz, ha te még mindig Gyurcsányon lovagolsz. És teljesen normális szerinted, hogy 70 millás házat vesz a kölkének, aki havi 1 millát keres? ne szólj vissza, átlagot írtam

Tudományos Iibsizmus 2014.12.19. 19:08:33

“Jól gondolja meg egy politikai veterán, akár személyes sértődöttségből, akár politikai megfontolásból, hogy bennünket milyen mértékben gyöngít meg, mert azzal saját magát gyöngíti vagy végzi ki.”

A mai lámpavasozás ezzel kipipálva.

Tudományos Iibsizmus 2014.12.19. 19:09:14

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Figyú! Abbahagyhatnád. Te most már nekünk jobboldaliaknak is kényelmetlen vagy.

sanyix 2014.12.19. 19:24:17

@Tudományos Iibsizmus: "nekünk jobboldaliaknak"

:))) milyen vicces mikor a szélbalosok azt hiszik ők jobboldaliak csak mert a vezér azt mondta.

Krisz11 2014.12.19. 19:33:52

Undorító egy féreg az a lázár az biztos. A legbrutálisabb, legembertelenebb, legfélelmetesebb alak.

"Lehet, hogy még nem tudja, de nem ő az az ember, aki miatt a birka a Fideszre szavaz"

Kedves Blogger!

Akkor áruld már el légyszíves, hogy az okos, értelmes ember kire szavaz?
Vagy azt esetleg szeretnéd titokban tartani, hogy csak a kiválasztottak tudhassák? Vagy az egyszerű nép is a birtokába juthat ennek az ismeretnek?

sanyix 2014.12.19. 19:38:29

@Krisz11: esetleg megosztja olyan pártok között amik még nem "bizonyítottak"? lmp, jobbik, azért hogy gyöngítse a komcsi koalíciót, vagy hogy elutasítsa az elmúlt 70 évet?
Az biztos hogy nem fideszre, maszopra, dk-ra szavaz... ezekre értelmes ember nem szavaz.

Éhes ló 2014.12.19. 19:48:46

@s: meglehetős gusztustalan vágyaidat, gondolataidat megtarthatnád a hitközségnek. kohn, rosenfeld, eisenberger, appel idején ez volt a menü, most már nem divat felénk.

Arra is vigyázz, nehogy valaki ellopja a copyrightodat és megtegye veled, valamely családtagoddal, a hitsorsosoddal, vagy politikai kedvenceddel.

Mosdó-törölköző alapon, ha már ennyire elveszejtetted az emberálarcodat lézer jani kapcsán..
Vagy ahogy felénk mondják, amilyen az adjon Isten, olyan lesz a fogadj Isten.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.12.19. 20:02:07

Mi ez a dilettantizmus a blogger részéről, hogy Lázár Orbán helyére pályázik???

Lázár egy örökös padaván.

Hódmezővásárhelyen is az volt ifjúként.

Lázár egy tenyeres-talpas félművelt sudribunkó segédhentes seggvájár. Egész kibaszott életében nem volt aki helyretegye, mert a környezetében a domináns mögül ugatott másoknak.

Egy kis felkapaszkodott geciputtony, és azért van ekkora nagy pofája, mert ő Orbán centrális erőtér felelőse.

Ha valaki nem értené, hogy ez mit jelent, akkor egy kis kitérő.

Két nagy oligarcha volt, aki támogatt Orbánt amíg ellenzékben volt. Csányi és Demján.

Na Lázár feladata az volt, hogy létrehozzon egy új oligarcha csoportot. Ma a két eredeti támogató, örülhet ha nem adnak ki rájuk kilövési engedélyt.

Mondhatni Lázár Orbán mutyiügyifőbiztosa. Hogy ki mit lophat, kitől mit szándékoznak elkobozni, hogy kinek mennek neki egy személyre szabott törvénnyel, vagy kinek kedveznek vele, az az ő feladata.

Na ezért ugatott Lázár Pokornyinak. Mert az ő szakterületébe pofázik bele a saját gecivel csordultig tele töltött fejének irányából szemlélve.

Lázár a rendszerváltás utáni politikai élet legundorítóbb büdösbogara.

sanyix 2014.12.19. 20:28:14

@Éhes ló: pedig rosenfeld menüjéből sokat átmásoltak a jelenlegi kormány menüjébe.

conchita 2014.12.19. 20:54:52

@Éhes ló: Szia édes! Mostanában kevés a szivárványos poszt. Úgy hiányzik az udvarlásod! Valami új fiúd van és belefeledkeztetek a férfiszerelem szépségeibe hogy elhanyagolsz? :-((

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.12.19. 20:57:29

@Krisz11: Inkább azt meséld el, hogy mi is van a petrodollárokkal? Nem látom az USA-ban a hiperinflációt, ellenben az oroszok zuhannak össze. Pedig már nem dollárral kereskednek a kínaiakkal.
ja hogy mégis, mert a rubel 50 százalékot romlott a dollárral szemben. Nem ciki hogy az egy hónapos közgazdasági elméleteidre máris rácáfolt a valóság? :-))

2014.12.19. 21:23:12

Azt hiszem, az itt kommentelő nép egy része kb lázárral egyenértékű emberileg.

vajdasagi 2014.12.19. 21:43:30

@randomgenerator: Ez azért túlzás. Nincs vele egyenértékű.
Ő unikum. Majdnem azt mondtam, hogy Hungaricum, de nem az: minden nemzet kitermeli az ilyeneket. Etéren nem vagyunk rosszabbak másoknál. sajnos mások nem adnak nekik ennyi teret, mint nálunk Orbán adott.

s 2014.12.19. 21:43:32

@Mindfield: "Le merném fogadni, hogy ha ő nem lenne, pillanatokon belül akkora zavar lenne pártban, hogy elveszítenék a kétharmadot."

Majd jön egy ügyes fiú Calabriaból, megoldja ezt a kis problémát minekünk. Páran végezték már épület alapokban. Majd a simicska bebetonozza valahova a tetemét, osz't jó napot.

s 2014.12.19. 21:45:30

@Pop40: "Te hányan vagy?" Hatan vannak. Ez egy hatökör.

s 2014.12.19. 21:54:50

@Krisz11: "Akkor áruld már el légyszíves, hogy az okos, értelmes ember kire szavaz?"

A fiatal calabriai srácra. Aki előtte megáll Nápolyban halat enni, egy kis fehér borral, hogy ne remegjen a keze, bár nem szokott sosem.

s 2014.12.19. 22:06:31

@Éhes ló: "ha már ennyire elveszejtetted az emberálarcodat lézer jani kapcsán.."

Sokat segít nekem, hogy elgondolom, az a pénz, amit ez a kibaszott bitang elkölt, az a manyup pénzből van, mindannyiunk félretett nyugdíjából, amit adósságcsökkentésre vettek el, de az a kurva adósság nem csökkent, sőt, még egyéni nyugdíjszámla sem lett, pedig azt is ígérték.
Ennél cifrább dolgokat is simán meg kellene tenni ezzel a nyomorult féreggel, de attól már nekem is kifordulna a belem. Ettől függetlenül nem biztos, hogy nem teszi meg valaki, akinek a szíve és az esze is a helyén van a megfelelő pillanatban.

www.youtube.com/watch?v=gCdXiOssbM0

dr kíváncsivagyok 2014.12.19. 22:07:13

Számtalan modon vágyjátok eltenni láb alól a csuti ártányt,..de én megelégszem a hatályos jogszabályok alapján kirótt fegyházbuntetéssel is...
Ha már nincs halálbuntetés...
( Hacsak a nép kovetelésére nem állítja dúcse vissza...)

s 2014.12.19. 22:15:51

@randomgenerator: Ezt a leghatározottabban kikérem magamnak. :-)
Sokkal jobb vagyok és ezt be is fogom bizonyítani a lámpavason a nyakánál fogva hintázó lázárnak. A büdös buzi kurva rohadt anyját a köcsögjének.

s 2014.12.19. 22:17:09

@dr kíváncsivagyok: "Számtalan modon vágyjátok eltenni láb alól a csuti ártányt,..de én megelégszem a hatályos jogszabályok alapján kirótt fegyházbuntetéssel is..."

Ez megalkuvásnak számít. Ennyivel nem érhetjük be ezek után.

s 2014.12.19. 22:21:02

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: Az megvan, hogy akivel orbán egy kicsit is jóban volt, annak heteken belül vége lett? Most nem sorolom fel a teljes politikai mezőnyt, de emlékszel rá biztosan. Lehet, hogy lényegében ő csinálta ki putyint. Elgondolni is félelmetes. Már csak az a kérdés, hogy mikor fogják meghívni teára. Olyan polóniumosra, tudod.

sdani 2014.12.20. 00:30:36

Az egyetlen dolog, amiben bízhatunk, hogy sértődöttségükben nekiállnak kiborogatni egymás szennyesét... akkor talán az utolsó csőlátó fidesz szavazó is kiábrándul az egész bandából.

bioLarzen 2014.12.20. 00:40:41

@J.László: ... ami viszont egy emberen múlik...

2014.12.20. 00:55:10

@raz sierpem raz mlotem czerwona holote:

Most épp mi az igaz? Ukrajna erős barát, vagy usa faszista? Nem lehet könnyű az életed, lehetetlen lekövetni Orbán elvtárs/úr húzásait.... én meg csak szemberöhöglek, te hülye fideszbirka!

2014.12.20. 00:59:18

@Éhes ló: Az megvan, hogy Orbán Viktor azt nyilatkozta egy francia lapnak, hogy büszke zsidó származására, és az apja pofán is vágta volna, ha nem így tesz?
Csak finoman a zsidózással, mert érted küld a főnök....

2014.12.20. 01:03:42

@s: Most Ukrajnába tévedt....

2014.12.20. 01:09:14

@Tudományos Iibsizmus:" Pavlo Klimkin külügyminiszterrel megbeszélésén Magyarország felajánlott 100 ezer eurót annak a NATO-alapnak a működéséhez, amelynek célja, hogy Ukrajna megerősíthesse kibervédelmi képességeit."

De mit szól ehhez Putyin???? Barátkozunk az ellenséggel? Szar lehet neked, nem lehet követni ezt a folyamatos pálfordulást. Ha Orbánra generátort kötnénk, nem kéne Paks.... Lehet, hogy ez lenne a csodálatos Széles féle delej???

2014.12.20. 01:11:02

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:" Ja hogy csak szocik vannak sitten Nokiás dobozok miatt, azért sírtok, értem. "
Ja, azok, akiket még a szoci időben buktattak le....
Azóta nem sok került börtönbe...
Gondolom, kéz kezet mos.

anonymand 2014.12.20. 03:11:23

@A megvalósult amerikai ólom..:

Természetesen az.
Elütöttem, bocsi!
Köszi a javítást, máskor jobban viygázok...
:)

igazi Ténytár 2014.12.20. 04:23:55

@raz sierpem raz mlotem czerwona holote: Persze igaz, csak valahogy 5 évig kussolt, MOST SEM KARAJA Orbánékat Petőfivel akasztani, se Lázár/Kosa/Rogan/Szijjarto kezeit levágatni.

Nem csak a szocik ellen nagyhangú.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.12.20. 07:48:35

@s: "Már csak az a kérdés, hogy mikor fogják meghívni teára. Olyan polóniumosra, tudod. "
hehehe...

"Izotópjai

A polóniumnak 25 ismert izotópja van, valamennyi radioaktív. Atomtömegük 194-218 atomi tömegegység. A leggyakoribb a 210Po. A 209Po (felezési ideje 103 év) és a 208Po (felezési ideje 2,9 év) bizmut vagy ólomciklotronos alfa, proton, vagy deutérium besugárzásával állítható elő.
210Po

A polónium-210 alfa-részecske kibocsátó, amelynek felezési ideje 138,376 nap. Egyetlen milligramm 210Po ugyanannyi alfa-részecskét bocsát ki, mint 5 gramm rádium. Néhány curie 210Po (1 curie = 37 gigabecquerel) kék ragyogást bocsát ki, amit a környező levegő gerjedése okoz. Egyetlen gramm 210Po 140 watt teljesítményt produkál.

Mivel nagy mennyiségű alfa-részecskét bocsát ki, amelyek sűrű közegben leadják az energiájukat, a 210Po-et használták mesterséges bolygók termoelektromos elemei könnyű hőforrásaként is. Felhasználták a Lunohod-program mindkét holdjárójának belső hőforrásaként is, hogy tartsa melegen a belső alkatrészeket a Hold éjszakája során.

Ezt az izotópot használták Alekszander Litvinyenko korábbi KGB-kém megmérgezéséhez, valószínűleg 2006. november 1-jén. (Három hét múlva meghalt.)

A 210Po általában csak alfa-részecskét kibocsátva bomlik le. Minden százezredik esetben a bomlás gamma-sugarat is kibocsát és ez megnehezíti az izotóp azonosítását, mert ez a gyakoriság túl alacsony gamma-spektroszkópos vizsgálathoz."

Conchobar 2014.12.20. 09:21:51

"A vezérnek előbb-utóbb dönteni kell a hatalom és az önhöz hasonlók között" - Ez igaz. Egyszer majd döntenie kell. Csak azt nem érteni, hogy a posztíró miből gondolja azt, hogy most Lázár nem Orbán iniciatívájára támadta be Pokorniékat. Honnan veszi azt, hogy Lázár önjáróvá vált, hogy Lázár szembe merne menni aktuális jótevőjével. Talán a posztírót is megzavarta a jó király rossz tanácsadók képzete?

Szabványok 2014.12.20. 12:08:52

@J.László: A fidesz Orbán nélkül veszítene. Mert nem elég az ellenfelet szétaprózni, ezt meg tudják tenni a másodvonalbeli gyerekek is. Hanem egyben kell tartani a konglomerátumot. Ami Orbán nélkül nem megy. Ha ő kifullad, vagy kiesik, akkor szétesik az egész építmény. Akkor a következő választáson nem Orbán-fidesz-kdnp indul, hanem fidesz1, fidesz2, fidesz3, kdnp, és még fél tucat kiskirály.
Hogy konkrét példát is mondjak, az anyósom feltétlen Orbán-szavazó, el sem tudja képzelni, hogy másra szavazzon. De egy Simicska vezette fidesz2-re, vagy Mészáros Lőrinc vezette fidesz3-ra biztos nem szavazna.
Márpedig a fent említett két (gazdasági) hatalmi centrumot csak Orbán személyesen tudja egyben tartani. Mészáros Lőrinc (öccse strómságával) a KÖZGÉP ellen tör. Mert Orbán tudja jól, nem szabad, hogy (rajta kívül) bárki is megkerülhetetlen hatalmi centrum legyen a fidesz/kdnpben.

Éhes ló 2014.12.20. 22:14:54

@Könnyen elkaptuk, uram!: ez max nálatok a hitközségben van meg.
De még ha igaz is lenne (nem az) akkor is leszarnám, mert nem vagyok nagy híve buktornak és a bandájának, meg a hitközségtől szalajtott elmegyenge hóhérpalántáknak sem.
Még közeli és fájó élmény a családomban amit rosenfeld, bauer, appel, eisenberger vezetésével a zsidrákok műveltek és amint olvashatod, a mostani műsorotoktól sem vagyok elalélva.
Már ha érted amire gondolok.

s 2014.12.20. 22:15:34

@Szabványok: "Ha ő kifullad, vagy kiesik, akkor szétesik az egész építmény."
Ez a tény rendkívüli módon megkönnyíti a mesterlövész dolgát.

conchita 2014.12.22. 00:41:17

@Krisz11:
www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/hu_szovetsegese_tamadta_hatba_putyint.591255.html
Nahát! Nem akarnak rubelben kereskedni! Mi lesz így a dollár hiperinflációjával? :-))

conchita 2014.12.22. 00:42:09

@Éhes ló: Jaj édesem Miatad néztem be! Hanyagolsz mostanában!

Éhes ló 2014.12.22. 14:25:47

@conchita: téged minden normális ember hanyagol.
Én is.
De remélem a hóhér nem sokáig hanyagol majd téged, te szerencsétlen torzszülöttje a világnak!

igazi Ténytár 2014.12.26. 11:25:32

@Conchobar: " Csak azt nem érteni, hogy a posztíró miből gondolja azt, hogy most Lázár nem Orbán iniciatívájára támadta be Pokorniékat."

Még szép hogy táskahordozóz csicskája kivégzésről hadovált Pokorniéknak, ha a táska tulajdonosa ezeket mondta ugyanarról mint Pokorni
_______
hvg.hu/itthon/20070512_orban_radikalis_gyilkos_ero/

A Fidesz elnöke egy Hárshegyi úti konferenciaközpontban tartott beszédet szombat délelőtt. Orbán Viktor szerint ... fel kell lépni a kormányzati pazarlás ellen, le kell állítani például a kormányzati negyed "vérlázító" beruházását, csökkenteni kell az adókat és meg kell változtatni a "szpáhi elven" működő adórendszert, minden felesleges szabályzót ki kell iktatni a gazdaságból, "RADIKÁLIS, GYILKOS ERŐVEL" vissza kell szorítani A KORRUPCIÓT.
__________

igazi Ténytár 2014.12.29. 05:55:06

@ Putyin ugye tudjuk mit tesz az arulokkal egy kis "lengyelorszaggal" megspekelt teaval...

________

Lázár: A szabadságból és a demokráciából ad fel, aki az oroszokhoz közeledik

www.168ora.hu/itthon/lazar-szabadsagbol-es-demokraciabol-ad-fel-aki-oroszokhoz-kozeledik-122717.html

Aki Oroszországhoz közeledik, lehet, hogy gazdasági értelemben ennek a közeledésnek, ennek a korrekt kapcsolatnak nyertese, győztese, zsebeink gyarapítója lesz, de fölad valamit a demokrácia, a szabadság, a szabadságjogok gyakorlása tekintetében. (...) Egy dolog soha nem jött keletről. A keleti szelek Európának ebbe a térségébe demokráciát és szabadságjogokat soha nem fújtak.”

www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=jlXJncJ1PuQ
____________

Szúrófény 2015.01.20. 04:40:39

@J.László: Idézet
Ha történelmünk megél még egy ezer évet és lesznek akik a mi korunkat tanulmányozzák, nem fogják érteni a fehér ember ostoba konokságát, hogy miért nem vetette be felsőbbrendű hatalmát, tudását, hogy miért nem használta fel Hitler vezéri útmutatását ahhoz, hogy kimentse magát a kisszámú, undorító, gyáva, pathológiailag terhelt, fizikailag gyenge, arrogáns zsidó gengszterbanda kezéből

igazi Ténytár 2015.02.04. 10:32:48

@ Bayer is hiaba nyalt be csontig Merkelnek, Lazar is jaszhatja itthon a Janit, kinn csak egy kis mitugralsz pannon bolhafing a pusztabol...

_________
index.hu/gazdasag/2015/02/03/lazar_rtl_reklamado/

A kabinet emellett olyan „tanácsokat” is kapott uniós szinten, hogy ha az RTL Klub tulajdonosa egyeztetés céljából jelentkezik nála, akkor fogadja a megkeresésüket, ellenkező esetben az „elmarasztalás lehetősége áll nyitva” Magyarország előtt.

___________
süti beállítások módosítása