Üzenem a Hír Tv-nek: Aki kurvának áll, ne csodálkozzon, ha...

H_A Címkék: média kormány propaganda szervilizmus lejárató kampány Hír Tv kormányellenes tüntetések2014.12.01. 14:48

Magyarországon történelmi léptékkel mérve történelmien rövid idő alatt hatalmas tömegek vonultak utcára. A kormányellenes tüntetések egyes résztvevőit, vezéralakjait azonnal megtalálta a kormányközeli média feltétel nélküli lojalitáson nyugvó, "szakmai" oknyomozásának mindenhová elérő keze: óriási féligazságokba és elhallgatott részletkérdésekbe csomagolt tényfeltáró elkötelezettsége gátlástalanul vájkál a rezsim szempontjából kényelmetlen, vagy annak hitt emberek múltjában. Mindazokéban, akik a fennálló rendszer ellen emelték-emelik fel szavukat. Megtalálják a kábítószerrel való visszaélést, a meg nem adott elsőbbség nyomán okozott balesetet, és a hasonló, tiltakozó megmozdulásokból is csupán a mások személyi szabadságát sértő mozzanatot sikerül kiemelni. A Hír Tv és a Magyar Nemzet nem először bizonyítja, hogy a feltétlen szervilizmus hogyan köpi szembe a professzionalizmust, hogy a milliós tábor agyi szinten applikált hétről hétre, napról napra átmosásának imperatívusza hogyan nullázza le az újságírói szakma becsületét, de ami igazán szomorú most ennek kapcsán: egyre nyilvánvalóbb számomra, hogy az állam nem asszisztál mindehhez, hanem csinálja.

Elnézve ezt a szánalmas hiteltelenítési kísérletet a Kettős Mérce blog internetes akciót indított, amelynek keretében a #kedveshírtv hashtag alatt bárki bevallhatja, milyen kihágásokat követett el, megkönnyítve ezzel a Hír Tv oknyomozó újságíróinak munkáját. Mert sok mindent megtört ez a rendszer, de a civil társadalom iróniáját, cinizmusát még nem sikerült. És akkor jön a humorérzéket, építő bírálatot - hogy plasztikus legyek - hírből sem ismerő Hír Tv siráma: lejáratókampányt indítottak ellenük. A Hír TV vasárnap déli hírműsorában elpanaszolta, és az mno.hu-n is azonnal megjelent: lejárató kampány folyik ellenük.

 

A logika véresen egyszerű: a Hír Tv (és Magyar Nemzet) fizetett pártfogóként hülyét csinál magából, megsértődik azon, hogy most éppen nem ők járatnak le másokat, hanem mások szállnak szembe azzal, hogy ők büntetlenül, gátlástalanul gázolnak bele emberi életekbe. Oknyomozás címen. Megrendelésre. A cél: elterelni a figyelmet Orbán diplomáciai ámokfutásáról, és a megszorítások, visszás intézkedések tömkelegéről. Pontosan azokról, amelyek ellenében utcára vonultak azok, akiket most éppen megpróbálnak lejáratni a hívek előtt. A hatalom kétes intézkedéseinek építő megkérdőjelezése helyett lényegtelen, bármelyikünkkel előforduló, majdhogynem hétköznapi eseményeket állít be perdöntő tényekként, a teljes igazság valamennyi szálának feszegetése nélkül, esetenként elhallgatva, hazudva. Majd amikor a tudatos lejáratást az internetet fogyasztó, gondolkodó nép egyszerűen kiröhögi, a nem internethasználó, bégető, agymosott nézőközönségnek még hírül is adja, hogy hüpp-hüpp, "báncsák" a Hír Tv-t.

propeller.png

 Báncsák a Hír Tv-t (forrás: Propeller)

Mondanám, hogy ez a pitiánerség már valóban megfizethetetlen. Önfeledten röhögnék, ha nem volna elkeserítő: e nevetséges siránkozás mögött ott magasodik a médiának csúfolt lejárató propagandagépezet romboló erkölcstelensége. A sértődött Hír Tv szerint bűnöző és mocskos ember az, aki halálos áldozatokkal nem járó balesetet okozott, elismerte, és bocsánatot kért. Koszos a múltja annak, aki eltolt már életében egy-két spanglit, vagy a hajléktalanok vegzálása elleni tiltakozásképpen odaláncolta magát a parlament kapujához. Mindeközben a sértődött Hír Tv szerint fölösleges arról beszélni például, hogy miként lehet százmilliós ingatlanokat venni állítólag nem létező erőforrásokból, hogyan lehet pár millió közpénzből magánkirándulásokat finanszírozni, miért kell merő kedvtelésből a kert végébe stadiont építeni, mit kell tenni ahhoz, hogy közönséges gázszerelőként milliárdos üzletember váljon valakiből, vagy hogyan lehet büntetlenül megúszni több ezer ember ember milliárdos megtakarításainak szemrebbenés nélküli lenyúlását?  Mert az erkölcsbajnok Hír Tv szerint kábítószerezni és inni kizárólag a kormánypárt előjoga. Asszonyt verni, közpénzt lopni és abból hugyosra gazdagodni szintén a kereszténydemokraták kiváltsága, és bocsánatos félrelépése. Felmentő körülmény, hogy mások többet loptak, csaltak, hazudtak.

Az erkölcsbajnok Hír Tv felért a szervilizmus egyáltalán nem irigylésre méltó csúcsára. Totális szereptévesztésében leszámolt a szakmaiság legutolsó, foltokban még fellelhető maradványaival is. Azt üzeni mindnyájunknak, hogy ha bármi van a múltunkban, ami kellemetlen lehet, akkor jobb kussolnunk, és csendben tűrnünk. Mert ő, az objektív, tényfeltáró, oknyomozó médiaorgánum úgyis mindent tud, és nyilvánosságra is hozza, ha ujjat húzunk a kenyéradó gazdival. Mert szolgalelkű seggnyalónak lenni akárhogy is jobban kifizetődő, mint saját véleménnyel rendelkező, kritikus, normális állampolgárnak. Aki néha hibázik, és elmulaszt megadni egy elsőbbséget.

Kedves Hír Tv! Ahelyett, hogy örülnél, hogy egy fél internetnyi ember próbál segíteni neked, hogy ne kelljen kitenned a lábadat sem a szerkesztőségből az okok nyomozása, és a tények feltárása miatt, sértett óvodásként felhúzod az orrodat, és játszod a mártírt. Szerintem be kéne fejezni ezt az átlátszó, röhejes vergődést, és el kellene gondolkodni azon az egyszerű alapvetésen, hogy aki kurvának áll, ne csodálkozzon, ha....

Ha tetszett, amit olvastál, (az sem baj, ha nem tetszett) csatlakozz a nem oly régen indult Facebook-oldal kedvelőinek táborához!

 

 

· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr86946361

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2014.12.03. 14:39:06

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Éhes ló 2014.12.01. 15:40:51

Asszonyt demszkíj is verhetett ezért ez nem a qrmány előjoga.
De arról el szoktak a magadfajták feledkezni, amikor delíriumos állapototokban ilyeneket bírtok írni:
"Magyarországon történelmi léptékkel mérve történelmien rövid idő alatt hatalmas tömegek vonultak utcára."

Kemény anyag lehet, de majd az ápolótok elmeséli, hogy csurka mennyi embert bírt megmozdítani fénykorában, vagy hogy mekkora volt a dunaszaurusz és az erdélyi falupusztítás ellen tüntető tömeg.
Bolhafing vagytok ezerfelé törve.

Még valami: akinek vaj van a füle megett ne menjen a napra.
Régi mondás, de bölcs, csak nem kellene betépni, hogy megértsétek.

2014.12.01. 16:47:50

És ha még pénzt is kapnak érte, hogy hazudjanak, akkor meg pláne hogy nem kell ríni, mint a fürdősnek az esőben, amikor szivatják !

Mert szar dolog az amikor a fagyi szembeköpi azt aki eddig csak nyalizott és hazudott !

mikimackó 2014.12.01. 17:20:04

@Éhes ló: ez még kevés, így nem mehetsz a kasszához

2014.12.02. 07:11:26

@Éhes ló:
1. akinek vaj van a fején, ne menjen a napra
2. valami van a füle mögött

Ebből lesz szerinted az hogy: akinek vaj van a füle mögött, ne menjen a napra

Ez majdnem olyan jó, mint az, hogy: az idő vasfoga elszállt felettünk

tralalala 2014.12.02. 08:19:57

@mikimackó: Viszont ez egy igen szellemes riposzt volt, különösen az érvrendszered tetszett, mely porrá zúzta azt a megfigyelést, hogy 10* ekkora tömeget is meg tudott szólítani már 5%-os párt is

ZON 2014.12.02. 08:25:57

@Éhes ló: Észak-Koreában is kínos lenne a regnáló hatalom számára, ha a lakájmédia ilyen gátlástalanul nyalna neki. Most, hogy szembesülnek azzal, hogy egyesek kimaradtak az orbáni agymosásból, rosszul esik nekik, és megpróbálják megszolgálni a koncot.

Muad\\\'Dib 2014.12.02. 08:35:23

Jó reggelt gagyiország. A kormánypárti lakájmédia dolga, hogy az ellenzékről kiássa a szemetet. Az ellenzéki médiának meg az, hogy a kormányközeli emberekről. Ha nem 'teccik, olyan embereket kell előtérbe helyezni, akik nem bűzlenek messziről.
Nem tudom miért meglepő egyeseknek, hogy egy nyíltan kormánypárti média kiganézza a dolgokat, és megsértődik a másik oldal hasonló tevékenységén. Ez a dolga. Nem ezen kell megsértődni, hanem mindenkiben tudatosítani kell, hogy nem független híreket hallanak, hanem kormánypárti tévét néznek. Mondjuk én már leszoktam arról, hogy tévét nézzek szerencsére, így engem nem kifejezetten érint.

flea 2014.12.02. 08:54:38

Helyesen:
Aki kurvának áll, ne SÍRJON, ha ******

@ijenanyelvtan: csak az a különbség, hogy az "elszállt felettünk az idő vasfoga" már a L'art pour l'art zseniális agymenése.

nnnnnnnn 2014.12.02. 09:01:08

"Magyarországon történelmi léptékkel mérve történelmien rövid idő alatt hatalmas tömegek vonultak utcára."

első mondatban már hazudozik a blogger.

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2014.12.02. 09:15:50

Nemrég még a sajtószabadság miatt aggódtatok. Erre tessék.

Más: nem hiszem el, hogy nem lehet egy kikezdhetetlen embert találni...

nnnnnnnn 2014.12.02. 09:36:49

@raz sierpem raz mlotem czerwona holote: ballibsik csak a ballib sajtó szabadságáért aggódnak, többi sajtót meg újságírókat szerintük nyugodtan be lehet tiltani, vagy épp ütlegelni őket.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.12.02. 09:39:10

@Éhes ló: @$$$=$$$:

Hát igen. Én nem is vagyok a vonulgatás híve. Bohócoknak való az, igaz? Persze a Békemenet szeritetek nyilván más.

Mindegy, én nem vonulgatok, szavazni megyek, mint Újpesten.

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2014.12.02. 09:45:11

@Rezsicsökkentő Hapcibenő: A Békemenet is annyira civil, mint az ominózus tüntetések.
Örülök, hogy te demokrata módon gondolkodsz.

igazi Ténytár 2014.12.02. 09:46:05

@ "Mert az erkölcsbajnok Hír Tv szerint kábítószerezni és inni kizárólag a kormánypárt előjoga. Asszonyt verni, közpénzt lopni és abból hugyosra gazdagodni szintén a kereszténydemokraták kiváltsága, és bocsánatos félrelépése. Felmentő körülmény, hogy mások többet loptak, csaltak, hazudtak."

MIÉRT IS NE, HISZEN :

1, Az a HirtV ami HAZUG MEGRENDEZETT RIPORTOT készített nem is egyszer a szocik lejáratására?

index.hu/belfold/tejfel02/

www.origo.hu/itthon/20080225-van-precedens-az-alneven-telefonalgato-ujsagiro-ugyeben.html
____

2, Az a HirTV aminek Wass Albert szerelmes ELÍTÉLT CSALOK voltak az alkalmazottai?

index.hu/politika/bulvar/piram0602/

hvg.hu/hvgfriss/2009.40/200940_BEDoLT_PIRAMISJATEK_Eletmuveszek

Amadeus62 2014.12.02. 09:50:55

@Muad\\\'Dib:

Ez nem teljesen van így. Nem a kormány feladata a kritizálás, lejáratás. Az az ellenzék feladata. A kormány feladata a kormányzás! Úgyhogy rosszul ülnek a lovon.

igazi Ténytár 2014.12.02. 09:51:12

@ "Mert az erkölcsbajnok Hír Tv szerint kábítószerezni és inni kizárólag a kormánypárt előjoga. Asszonyt verni, közpénzt lopni és abból hugyosra gazdagodni szintén a kereszténydemokraták kiváltsága, és bocsánatos félrelépése. Felmentő körülmény, hogy mások többet loptak, csaltak, hazudtak."

MIÉRT IS NE, HISZEN :

____

3, Az a HIrtV ami a szocikat akarta lejáratni aztán a korrupt Fideszes polgármestert állították be mint bűnös szoci?!

www.stop.hu/belfold/botrany-a-fidesz-megprobalta-eltuntetni-a-korrupt-polgarmester-nyomait/206190/
____

4, Az a HirTV aminek munkatársa RÁTÁMADT Gyurcsányra ?

nepszava.com/2014/03/magyarorszag/gyurcsanyra-tamadt-a-hir-tv-batorkaja.html
____

5, Az a HirtV aminek riportere LŐFEGYVERT VISZ BE a parlamentbe, utan meg ott sírt, hogy jaj elfeledte van nala?

www.origo.hu/itthon/20070515loszertartas.html
___

igazi Ténytár 2014.12.02. 09:58:22

@flea: Ez a rinyálás HirTVs szokás!

Császár is azt csinálta amikor elkaptak fegyverrel a Parlamentben ;-)

Szentpéteri "Wass Albert művei meghatározók és irányt mutatnak a mindennapokban" Eszter is ezt tette a milliós/milliárdos csalás után.

www.haon.hu/milliardos-csalas-vadlottak-padjan-a-hir-tv-musorvezetoje/news-20080425-07423200

greatwideopen · http://baconakbisztro.blog.hu 2014.12.02. 10:07:08

@a Ténytár: Kicsit túlpörögtél, Császárnál csak egy töltényhüvely volt. Látom ez a Wass Albert is nagyon fáj neked. Szegény... Sajnállak.
Addig is igyál orbáncfű teát, s rágcsálj hozzá macskagyökeret. A népszavára meg ne hivatkozzál, mert az már a kukimagazin szint.

martineden 2014.12.02. 10:09:15

@Éhes ló:,, Még valami: akinek vaj van a füle megett ne menjen a napra.
Régi mondás, de bölcs, csak nem kellene betépni, hogy megértsétek."...hulye fidesztroll ehhez pont be kellene tepni ,hogy ertheto legyen,muhaha.Ertem en ,hogy kell a penz es irni muszaj de legalabb a kozmondasokat tudnad.Ja azt a 4.faiskolaban nem tanitottak es a csunya habony sem emlitette

gorillaso 2014.12.02. 10:10:20

A Szentpéteri tök jó csaj, inkább ő lopjon mint a külföldiek.

fifibá55 2014.12.02. 10:12:35

@Rezsicsökkentő Hapcibenő: "Mindegy, én nem vonulgatok, szavazni megyek, mint Újpesten"
Pontosan ezt kell csinálni.

Muad\\\'Dib 2014.12.02. 10:26:49

@Amadeus62:
Nem is kormányt írtam, hanem kormánypárti médiát. Ami valójában pártközeli, nem kormányközeli. Így pont úgy viselkedik, mint az elvárható tőle. Ha ezzel mindenki tisztában van, és eszerint kezeli, akkor nincs gond. Ha sokan függetlennek hiszik, akkor gond van. Valójában az mtv sokkal nagyobb probléma, mert az független hírcsatornaként kellene működjön, de nem azt teszi.

colonel Tigh 2014.12.02. 10:26:56

@Éhes ló: Aki másnak vermet ás a fal adja a másikat. Régi mondás, de bölcs.

vajdasagi 2014.12.02. 10:44:42

@raz sierpem raz mlotem czerwona holote: Az IWIW-vezér pont ezek alapján egy kikezdhetetlen ember. Ha egy marihuána elszívása az egyetlen dolog, amit találtak róla, az is 10 éve történt, akkor azt mondom: le a kalappal előtte. Ennyi "bűn" alapján simán neki adnám a miniszterelnökséget is.

Az más kérdés, hogy ezekhez az infókhoz a HírTV csakis törvénytelenül juthatott hozzá - de hát ezen az alantasságon már meg sem lepődünk.

deruyter 2014.12.02. 10:46:33

A hírtv-ről már alapításakor nyilvánvaló volt, hogy párttv. És itt nem arról van szó, hogy vletlenül hasonló értékeket vall, mint x párt, hanem hogy felülről mondják meg direktbe, hogy mit mondjon. Ennél fogva semmi értelme nézni. Kb. olyan mintha az ember választási plakátokból és postaládába dobott propaganda anyagokból akarná megismerni, hogy mi történik a világban.
kb. évente egyszer-kétszer belenézek, hogy még mindig teljesen hülyék-e vagy legalább az időjárás-jelentés ideológia mentes lett, és konstatálom, hogy semmi nem változott.
Megjegyzem az még önmagában talán nem lenne baj, hogy egy tv-nek van ideológiája, de hogy az újságírás alapvető szabályait sem tartja be, az hányás.

Ma Baker 2014.12.02. 11:08:35

Egy grammal sem rosszabb a hírtv. mint az adócsaló (bocsánat, adóoptimalizáló) csak Romániában és nemsoká Luxemburgban adózó, önmagát kétségbeesetten menteni próbáló, híradóban miniszteri karórákkal foglalkozó RTL klub.

Ma Baker 2014.12.02. 11:09:37

Mellesleg mondjatok nekem csak egy médiaszereplőt, aki pártatlan! Ígérem nézni/olvasni/hallgatni fogom!

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.12.02. 11:14:38

Nem úgy volt a kezdetektől, hogy a HírTV Fidesz média?
Akkor, most min kell csodálkozni?

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2014.12.02. 11:16:19

@vajdasagi: A címben szereplő - egyébként zseniális - mondás pontosan ráillik a tüntetések szereplőire is.

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2014.12.02. 11:19:08

@Ma Baker: Az Indexen azt szokták írni, hogy az Rtl, az Atv, a Népszabadság, a Népszava, a Hvg, a Hócipő, a Klubrádió az ilyen.

apanna 2014.12.02. 11:21:53

" A Hír TV vasárnap déli hírműsorában elpanaszolta, és az mno.hu-n is azonnal megjelent: lejárató kampány folyik ellenük."-És nem?
Mutass egy nyomtatott sajtót, vagy netes portált, amelyik objektív...

greatwideopen · http://baconakbisztro.blog.hu 2014.12.02. 11:25:17

@apanna: Bár ennek a lejárató kampánynak nem sok haszna lesz. Nem fogok hirtelen ráeszmélni arra, hogy eddig miért is nem a független Népszavát olvastam és miért nem a jó Bulgárgyuribácsit néztem a szigorúan párt- és hitgyülifüggetlen ATV-n.

nnnnnnnn 2014.12.02. 11:30:48

szerintetek miért rakják mindig címlapra a balliberális fos kettősmérce blogot ha nem lehet kommentelni se?

vajdasagi 2014.12.02. 11:31:21

@raz sierpem raz mlotem czerwona holote: Ha Neked az, aki életében elszívott egy marihuanás cigit "kurva", akkor kiállítottál magadról egy bizonyítványt. Nincs miről beszélgetnünk ezek után.

flea 2014.12.02. 11:40:43

@Ténytár kamu profilja vagyok: nem kattintottál te félre véletlenül? már azt is nehezen értem, hogy mit írsz, hát még azt, hogy miért nekem.

hosaka 2014.12.02. 11:46:46

@Éhes lófasz: Te milyen magadfajta vagy? Ringyó az oszladozó orbánháremben. Csurkának mikor volt fénykora? És hány percig tartott? És kit érdekel? Gilisztákon kívül.

visóvölgy 2014.12.02. 12:02:14

@Éhes ló: A lakájmédia lakájának lenni akkor a leghálásabb, ha még szopatnak is érte. :)

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2014.12.02. 12:11:14

@vajdasagi: Nekem nem gáz, de van akinek igen. A mondást értsd átvitt értelemben: kiállt egy ballib tüntetésre szónokolni, megtalálják a füves cigivel, erre beindul a sírás.

♔bаtyu♔ 2014.12.02. 12:26:22

Ilyenkor milyen kibaszott megértő a ballibsi.

♔bаtyu♔ 2014.12.02. 12:28:36

@visóvölgy: Ami a lakájmédiát illeti, naponta szerepel a HírTV-ben és az MTV-ben reggel ellenzéki politikus és nem szopatják hárman, mint anno a a Napkeltében.

_Wasp_ 2014.12.02. 12:47:59

Ne bántsátok a Hírtv-t!

Én hiszem azt, hogy sokkal jobb, ha bölcs államférfiak mondják meg, milyen hírt érdemes megnéznem, nem kell a ballibsik által félremagyarázott dolgokon felidegesítenem magam.

Ugyanez vonatkozik a magyarsághoz hű kommentelőkre, akik a kormány intézkedéseit bátran megvédik a kommunistakommentelők acsarkodásai ellen.

Egyébként aki elszívott egy füves cigit, az megérdemli, hogy kipellengérezzék, mert ennek sokkal nagyobb a társadalmi veszélyessége mint mondjuk annak, ha egy köztisztviselő áldozatos munkáját az eredményeket élvező magánszemélyek magánajándékokkal jutalmazzák meg.

Szúnyog 2014.12.02. 12:51:20

Ha már az újságírói szakma lenullázásáról van szó, akkor azért a dobogó felső foka kijár a fika-bloggerek hadának, akik sem információt, sem értéket nem közvetítenek, természetesen oknyomozásuk eredményéről sem számolnak be, mivel olyan nincs is, csupán szar színvonalon köpnek nagyokat naponta.

greatwideopen · http://baconakbisztro.blog.hu 2014.12.02. 12:52:18

@_Wasp_: Hát kedves fehér angolszász protenstáns ez nem sikerült túl jól, még csiszolgasd egy kicsit, aztán jer vissza!

Peterpapo 2014.12.02. 12:58:39

@Éhes ló:

Régen azért mentek a zemberek az utcára, mert azt gondolták van értelme. Ma már nagyon sokan tudják, hogy nincs, ezért nem mennek annyian, mint Csurka fénykorában. Ehhez képest tényleg sok, ami most van.

Peterpapo 2014.12.02. 13:00:17

@♔bаtyu♔:

Azt gondolod? Pedig nem tűnsz annyira megértőnek.

_Wasp_ 2014.12.02. 13:01:54

@greatwideopen: fáj az igazság?

te akkor azok közül való vagy, akik vasárnap dolgoztatnák az embereket, ahelyett, hogy otthon maradhatnának a családjukkal, játszhatnának a boldog gyermekeikkel, és vidáman együtt énekelnének.

Te vagy az, akinek fáj, hogy a magyarsághoz hű embereknek is végre jut lehetőségük kiegyenlíteni az elmúlt nyolc év lopásait.

IPARTERVES 2014.12.02. 13:14:50

@_Wasp_: Loást a lopással kell kiegyenlíteni?

A vasárnapi szeretetre kötelezni kell az embereket?

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.02. 13:19:51

@$$$=$$$:

"szerintetek miért rakják mindig címlapra a balliberális fos kettősmérce blogot ha nem lehet kommentelni se?"

Mert helypénzt fizetnek érte az Indexnek.

_Wasp_ 2014.12.02. 13:24:12

@IPARTERVES: benne van a bibliában is, szemet-szemért, fogat-fogért, sikkasztásért-sikkasztást.

wantaan 2014.12.02. 13:24:13

Hír Tv ..... nem ott bemondó v. hírolvasó valami sikkasztó nő??? ....vagy az a CNN?

Hír Tv ...Hír Tv ..... ahol az a volt komcsi Prosty Srácok mondják a Tutit a hajdani besúgó III/III-as v. III/II-es??? Boros Imrével????

Hír Tv ....Hír Tv ???? ...... ahol a Zattila mmegg a Zanett???
Naaaaaaaa neeeeee!!!!

deruyter 2014.12.02. 13:27:51

@Ma Baker: Nagyon nagyot tévedsz. Szerinted csak az hátrányos gazdaságilag az országnak, ha valaki - a jogszabályok keretei között- nem itt adózik annyit, amennyit szeretnél. Szerintem meg az is nagyon sokba kerül, ha egy tévét az állami hirdetések valamint olyan magáncégek tartanak el, akik tömegesen részesednek állami megrendelésekből. Ne legyél már álnaív. Mert ki fognak röhögni. És van egy különbség. Az RTL tönkremegy, ha senki sem nézi, a hírtv meg akkor is virulni fog, mert a párt kitömi a zsebeit.

deruyter 2014.12.02. 13:31:30

@_Wasp_: Ezt ugye nem komolyból írtad?

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2014.12.02. 13:33:55

@deruyter: Mert XY kiáll egy ballib tüntetésre szónokolni, megtalálják a füves cigivel, erre beindul a sírás.

deruyter 2014.12.02. 13:38:16

Egyébként meg az ilyen végtelenül szánalmas piti tényfeltárósdi tényleg csak arra jó, hogy a fidesz keménymag szavazói boldogak legyenek. Mert nyilvánvaló, hogy aki kicsit is normális az nagy ívben szarik az ilyen hírekre. Viktornak továbbra is az a stratégiája, hogy a keménymagnak játszik, mert másnak nem tud megfelelni. És ez éppen elég is lesz, amíg nem lesz az ellenzéki oldalon erő.

szárny 2014.12.02. 13:38:52

"Magyarországon történelmi léptékkel mérve történelmien rövid idő alatt hatalmas tömegek vonultak utcára."

Erről - már megint - Sir Ruyard Kipling versikéje jut az eszembe:

'Megszületett a kis sakál,
s eső jött a hónap végén.
- Ekkora vízözönt - úgymond
- éltemben nem láttam még én!'

A "tömegek" kedvéért: Sir Ruyard Kipling A dzsungel könyve szerzője. Amit ti legfeljebb ha rajzfilmen láttatok a pszichológusnál.

Ja. és a másik. Hol voltak eme "tömegek" a választások napjaIN? Vagy akkor még nem érkezett meg Mr. JÓBARÁT? a zsozsóval?

Nota bene: nem mintha e "tömegek" egy százaléknál többet tennének ki a rovancsnál...

Szúnyog 2014.12.02. 13:43:14

@szárny: ezek a "bloggerek" már azt is megírták, hogy a 2/3 az utcán van. :)

visóvölgy 2014.12.02. 13:43:32

@♔bаtyu♔: Hát ez nagyszerű! Akkor már csak a hazudozásról és hírhamisításról kéne leszokniuk.

deruyter 2014.12.02. 13:44:39

@raz sierpem raz mlotem czerwona holote: Értem. Tehát a fidesznek nyaló hírmanipuláló hír tv és a fidesz ellen tiltakozó - x éve szabályt sértett vki - ugyanaz a kategória.
Ezzel azt akarod mondani, hogy aki politikával foglalkozik, az ellen bármi megengedhető?
Akkor gondolom az se zavar, amikor a fidi politikusok vagyonát elemezgeti a sajtó. Vagy Orbán gyerekeivel foglalkoznak? hmmm?

Trackers 2014.12.02. 14:00:23

Azért az index se volt semmi.
Pont a hírtv elleni akcióból, csináltak egy szenzációhajhász cikket, miszerint Áder fogdában volt, részegen lövöldözés miatt a katonsaságnál.

Erre kiderült hogy nem ezért, hanem mert bealudt őrségben.
Ez se kevésbé pitiáner, szerintem (igaz az indexet félrevezették, amikor utánajárás nélkül átvettek egy facebook bejegyzést).

Trackers 2014.12.02. 14:03:54

@deruyter:

Szeirntem baromira nem normális dolog, mikor politikusok gyermekeit vegzálják a sajtóban.

Ahogyan az se, hogy piti bűncselekéményeket hoznak nyilvánosságra.

Mégis óriási a különbség.
Hisz első esetben egy nem közszereplő gyermeket teszel ki a politikai indulatoknak, aljasságoknak, molesztálásoknak.

Második esetben, pedig egy aktivista civilt (közszereplő) viselt ügyeiről írsz. Az ügy súlya, az meg csak a hírt közlő médiát jellemzi legfeljebb.
Jelen esetben természetesen negatívan, ami a Hír-TV-t illeti.

Trackers 2014.12.02. 14:05:35

@visóvölgy:

Mint a Népszabadságnak a Teller levél ügyében pl ?

Szervilis sajtó, szervilis híreket szerkeszt.

Ki nem ?

Trackers 2014.12.02. 14:09:03

@deruyter:

Gulyás Balázs közlekedési kihágása leszarható valóban.

Az viszont nem, hogy MSZP-hez ezer szálon kötődik.

Másmint részemről ez se sokat számítana, ha nem láttam volna a Millát, MSZP-s trójai falovak által megsemmisülni.

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2014.12.02. 14:17:23

@deruyter: Semmi ilyesmit nem írtam. Csupán annyit, hogy az emberünk önként állt ki egy tüntetésen szónoknak, ergo közszereplővé vált, ezáltal többet kéne tűrnie az átlagnál. Orbán gyerekei ilyen szempontból másak, úgyhogy elítélem a rajtuk csámcsogást.
A polikusok vagyonával pedig igenis foglalkozzanak, ez szerintem teljesen rendben van.

Rudi Kató 2014.12.02. 14:50:44

Na ezt pont ate fajtádnak nem kellene írni! Először a moszkva minden párttagját, majd az eu köcsögöket, utána az usa terroristáit és közben a zsidó népirtókat szoptátok éjjel nappal!

visóvölgy 2014.12.02. 15:04:55

@Trackers: Most komolyan: Úgy írtam, mint aki védi a másik oldalt?
Te viszont úgy írsz, mintha mentegetnéd a tiédet. Ez mindig gyanúsabb, főleg ha az épp hatalmon lévőket támogatod. :)

gigabursch 2014.12.02. 15:13:32

Nos, akik ál-Teller leveles újságíróképzőkön szocializálódtak, azok inkább jobb ha hallgatnak és ne szövegelnek szervilizmusról, meg seggnyalásról...
csak a médiaegyensúly jegyében...

Koca Caola 2014.12.02. 15:33:06

Üzenem a tüntetések szervezőinek, főszónokainak: Aki kurvának áll, ne csodálkozzon, ha...
Saját maguk ugrottak bele a politikába, mégis mit gondoltak?

És az már vicc a köbön, hogy elbagatellizálják a régi dolgaikat.
Várady? Volt nálad drog vagy nem? Volt! Törvényt szegtél? Igen! Akkor meg mi a f@szért sírod tele a sajtót?
Ezt neked kellett volna lehoznod azelőtt, mielőtt beleállsz a keringőbe.

Gulyás? Okoztál balesetet? Igen? Eltörted egy kisgyerek karját? Igen! Bevonták a jogsidat? Igen! Akkor meg mi a f@szért sírod tele a sajtót? Egy ilyen infóért az index ölni tudna, persze, csak akkor ha a fideszt vagy a jobbikot kell gyalázni.

Plusz Gulyásék az internetadós oldalukat a kormány ellen fordították, pedig az elején arról volt szó, hogy ez nem politika ez csak az internetadóról szól...

2014.12.02. 15:56:17

A rémhírtévé a Russia Today magyar megfelelője. Ugyanúgy egy reszimet kiszolgáló, csapni való csürhe.
A valósághoz éppenséggel semmi közük sincs. Éppen ezért jó ideje be sincs állítva a tévéink csatornái közé, csak úgy, mint a közmédia szennycsatornái sem.

Trackers 2014.12.02. 16:01:23

@visóvölgy:

Pedig nem így van.

Én csak arra világítok rá, amit a tüntetők nagyréze is tud.

Hogy a másik oldal sem volt, és vélhetően nem is lesz különb szervilizmusban.

Hogy tiszta legyen az álláspontom.
Én a közmédiát beszántanám, a kereskedelmiket kötelezném közszolgálati hírek közlésére, a (párt-) sajtók pedig éljenek piaci alapon, ha tudnak (nem tudnak).

greatwideopen · http://baconakbisztro.blog.hu 2014.12.02. 16:33:12

@Trackers: "az indexet félrevezették, amikor utánajárás nélkül átvettek egy facebook bejegyzést"

Az kizárt, a híreket akkor hozzák le, ha azt több független forrás is megerősíti. Amennyiben címlapra hoztak egy meg nem erősített infot, akkor ezt szándékosan tették.

2014.12.02. 16:51:32

@ijenanyelvtan: Aki nem pucolta ki a fülzsírt a füléből, az ne menjen a napra.

BKV reszelő 2014.12.02. 17:03:54

@Éhes ló: Ezért fura, hogy a fidesz enyveskezű bandavezérei egész nap napoznak...nekik is szólj erről a vajas buliról, mert még ebben sincsenek képben. Köszi!

flea 2014.12.02. 17:12:59

@greatwideopen: én úgy emlékszem, hogy az jelent meg, hogy X újságíró személyesen így emlékszik, de nem biztos, hogy így is volt. Megkeresték Ádert, ő kijavította, Index (formailag egy helyreigazításhoz eléggé hasonlóan) közölte, semmi botrányosat vagy szándékos félrevezetést nem látok ebben.

Trackers 2014.12.02. 17:17:14

@greatwideopen:

Ezt mondtam én is..
A lejárató és ártó szándék egyértelmű az index cikk esetében is, éppen mint a Hír-Tv esetén.

A különbség annyi, hogy az index hazudott, majd helyreigazított, a Hír-Tv meg gagyi semmitmondó ám valós üggyel próbáltak lejáratni embereket.

A lejáratás mint cél azonban mindkét esetben egyértelmű.

no_successful2 2014.12.02. 18:39:31

@colonel Tigh:
"Aki másnak vermet ás a fal adja a másikat. Régi mondás, de bölcs. "

Szerintem így is korrekt:

"Aki másnak vermet ás, a szocik esnek bele."

szárny 2014.12.02. 18:55:27

Most, hogy előkerült a nagymegyeri ember, már világos, miért vezényelték az utcára korrupciót hőbörögni ezt az amerikai zsoldban álló köztörvényes csürhét: preventív védekezésnek.

Csak hát: előkerült a nagymegyeri ember. És ő nem lesz olyan előzékeny, mint Welsz Tamás...

Baller kommenter-társaim szerint a Fidesz zsoldjában állnak a leleplezők. Ez valószínűleg így is van. Vagyis - ahogy mondani szokták - a komcsik ezúttal törököt fogtak. A jobboldal bizony már nem dől bele olyan készségesen a saját kardjába, mint az Antall-Torgyán koalíció idejében...

no_successful2 2014.12.02. 18:56:44

Én mondjuk az ATV-n sem hallottam mostanában Orbánt méltatni, ahogy mondjuk a Hír tv.-n sem fényezik a szocikat. Most akkor mi van ?
Azon meg pl. egyáltalán nem lepődtem meg, hogy az utóbbi hetek tüntetései szervezőinek szoci kötöttségei vannak.
Az aki kiáll egy ilyen tüntetésen a tömeg elé, számítson arra, hogy egy két dolog kiderül róla.
A politika már csak ilyen. Ahogy a ballib média lecsapja a magas labdát, ugyan ezt teszi a jobboldali sajtó is.
Ezt a "szép" hagyományt egyébként a ballib (igen, hadd használjam a kategóriát visszamenőlegesen is) média vezette be, még az Antall kormány idején.

torró 2014.12.02. 19:47:38

@no_successful2:
A balos média mindig is ilyen volt. Olvasni kéne még a Kádári médiából, na, hogy tudtak okádni az imperialista gazokra! Most meg a jobboldalra. Ezek ellenség nélkül nem tudnak élni!:DDDD

Gyorgy Nagy 2014.12.02. 19:58:35

Hir tv = SZAR tv! A lihegős seggnyalós megélhetésiek gyülekezete. Már kédzül egy kis video ezekről a F..Z SZOPOKROL DVD . Nemfogják ezek a TEHETSÉGTELENEK zsebretenni.

Éhes ló 2014.12.02. 20:09:53

@mikimackó: a saját elfoglaltságod kapcsán tévesen következtetsz másokra és rám is.

A magadfajta balfaszoknak lehet a kommentelés pénzkereseti forrásuk, olyan roncspártoknál, amelyek osztódva szaporodva élték túl az elmúlt 8 évet és buktak el bármilyen választást amit lehetett.

Én szórakozni járok ide az olyan szerencsétlen balfaszokon, mint te vagy, akik egyfolytában buktorékat fikázzák, miközben lassan elveszítik azt a kevés támogatójukat is, akik még eddig kitartottak mellettük.
Még pár tüntetés és mentek a levesbe végleg gyurcsányostól, bauerestől, juhászostól, hogy az egyszemélyes pártjának jelmezében bohockodó libbant fodorról ne is szóljak.

Szóval gyenge vagy mesüge, húzzál bele!

gizmo266 2014.12.02. 20:09:59

Nem nézek hír tv-t.

Éhes ló 2014.12.02. 20:14:05

@BKV reszelő: folyik nekik is rendesen a fülük mögül ez kétségtelen, de a kedvenceitek sírva könyörögnének, ha ennyivel megúszták volna és ennyi választást nyertek volna meg ilyen arányban a vajtól elázott gallérjukkal.

Buktorék az olvadozó vajhegyeikkel is kenterbe verték a magadfajtákat mesüge.
Demokratikusan.
Nem kicsit, nagyon.
Ez van.

Szar ügy ez nektek kétségtelenül és nehéz 3,5 év vár rátok 2018-ig, de szokjátok, mert utána se lesz könnyebb itt ajvékolnotok az újabb buktáitok után.
Azért csak húzzatok bele, ahogy kedvenc qrcsányitok szokta mondani volt, mert jól szórakozunk rajtatok.
Abba ne hagyjátok az istenért se!

sanyix 2014.12.02. 20:17:16

@torró: :DDD az a szép hogy amit leírtál ez a "jobbos" médiára is igaz, sőt nagyon aktuálisan igaz: gonosz amcsik a cia és a goodfriend az ellenség, a gonosz imperialisták meg akarják dönteni a szent kormányt.

Mondjuk ez nem meglepő mivel fidesz=maszop=dk=mszmp szökevények :)

Netuddki. 2014.12.02. 20:28:44

@Éhes ló: Faszán megmondtad, büszke lehetsz magadra!

Muhaha!

Netuddki. 2014.12.02. 20:30:38

@BKV reszelő: Á! Ez egy balfasz fizetett fidesztroll. A buktorozással csak össze akar zavarni...

"Éhes ló 0 bejegyzést írt és 102 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban. 2014.09.17. óta tag."

tralalala 2014.12.02. 20:43:25

N+1-edik fikablog, jaj jaj mi lesz most.

kacsapuszi 2014.12.02. 20:45:59

Nyilván, ha én lennék a Századvég, és kapnék egymilliárdot, szebben is ki tudnám fejezni magamat, de így, ingyen, csak azt üzenem a Hírtévének, és a Fidesznek, hogy "a kurva anyátokat!" (by Slade ezredes):

hvg.hu/itthon/20141202_kormany_ellen_felszolalo_tanarra_csapott

index.hu/belfold/2014/12/02/lazar_csaladi_osszefogassal_vett_budai_luxuslakast_fianak/

BKV reszelő 2014.12.02. 21:05:20

@Éhes ló: Sajnos ki fogsz ábrándulni, de hiába recskázol itt a magamfajta, magadfajta lovon....sosem fog elsülni a töpörödött szerszámod. Én azok közé tartozom, akik a ferit és a felcsúti tahót egy cellába tennék vonával és mesterházíval....és így tovább. Mondjuk én komplettíroznám a dolgot a magdafajta faszkalapok kasztrálásával is. :)

mikimackó 2014.12.02. 21:24:32

@Éhes ló: imádlak, cuncimókus, de ne legyél ideges, mert még agyérgörcsöt kapsz, tahókám !!!

mikimackó 2014.12.02. 21:25:28

@Éhes ló: ja.........., meg még lófax is a seggedbe, hogy stílusos legyek !!!

vénkujon 2014.12.02. 21:54:45

csodálatos, ahogy Kázmér telibehugyozza a gennyes hírtv logót. hugyozz Kázmér!!!:D

Csillagszemű Juhász 2014.12.02. 22:26:28

Kurvára primitív fideszes hozzállás az, hogy aki nem tekint orbánra úgy, mint a megváltóra, az ballibsi meg gyurcsányista. Látszik honnan szerzitek az infókat srácok. A ballibsizők 90%-a azt sem tudja, mit jelent ez a szó, de minden rohadt cikknél le lehet írni.

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2014.12.03. 00:10:34

@H_A:
"lejárató kampány folyik ellenük."
Lejáratni csak azt lehet, akit (amit) valamilyen szinten jegyeznek.
Tehát már ebben is élből hazudnak. Viszont nem zökkennek ki a napi ritmusból!

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.12.03. 00:14:51

Milyen szép, amikor a média a politikusok láncoskutyája...

prolee 2014.12.03. 01:47:24

@flea: Isten ujja kifürkészhetetlen.

prolee 2014.12.03. 02:02:09

@Szúnyog: Ha nem tűnt volna fel, jelenleg a haza ellenzékben van. :)))))
Viktor pedig aggódik, s ezt jól is teszi.

aki mást mond az hazudik (törölt) 2014.12.03. 02:21:47

HirtTV, mno.hu, Magyar Nemzet, MTV es a tobbi szennycsatorna. Talaltak egy fuves cigis esetet egy ember eleteben. Amiert megkapta az elterelest, meg csak nem is buntettek erte. Ettol meg elnok is lehetne Amerikaban, ha amerikai allampolgar lenne...
Meg talalnak egy kozlekedesi balesetet, ami semmiseg, felelosseg elismerve.
Ezzel szemben egetvero korrupcio, luxusutazasok, klerikalfasiszta nyomulas.
Nincs ketsegem, a szoci kormany alatt a MTV pont ellenkezo elojellel csinalta ugyanezt. Az ATV meg folyton pocskondiazza a Fideszt.

Rendben, legyenek partmediak, de ne kozpenzen! Az MTV-t fel kell szantani es be kell hinteni a helyet soval. Legalabb a kozmedia koltsegeit megsporolhatna az allam es a polgarok. Ugyis csak az aktualis kormanypart hangszoroja minden ciklusban.

igazi Ténytár 2014.12.03. 06:09:54

@ "Meg talalnak egy kozlekedesi balesetet, ami semmiség, felelősség elismerve."

Pont ők amikor a FIDESZ(esek) egymaguk szinte több KRESZ szabálysértésben, balesetben, (halálos) gázolásban voltak érintettek mint a többi part együttvéve?!

Legyenek csak a személyi sérülések itt (száguldás, piros lámpa, tilos parkolás stb később) amiről a HirTV elfeledkezik most.

__________

1995 - Tarlós István polgármester, Békás-Ófaluban egy derékszögű kanyarban egy szülei mellől előre siető KISGYEREKET GÁZOLT HALÁLRA.

1998. október 10.
Várhegyi Attila, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának politikai államtitkára (Fidesz) Heves város belterületén egy útkereszteződésnél motorkerékpárossal koccant. A motoros könnyebb sérülést szenvedett.

1999. júl. 22 - A romániai Maroskece településen Orbán Viktor Fidesz kabinetfőnökét, Nagy Andort szállító gépkocsi elgázolt egy kerékpáros GYEREKET, aki SÚLYOSAN megsebesült.

1999. nov. 5 - Kövér László a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter (Fidesz) gépkocsijával hirtelen fékezett, amikor a XI. kerületi Budaörsi úton két gyalogos szaladt át előtte az úttesten. Hátulról belerohant egy autó, melynek vezetője TERDSÉRÜLÉSEKET SZENVEDETT.

2000. ápr. 28 - Szakács Imre, az Ifjúsági és Sportminisztérium politikai államtitkára (Fidesz) személygépkocsijával Budapesten elgázolt egy gyalogost, aki féktávolságon belül lépett az autója elé. A férfi könnyebb SÉRÜLÉST SZENVEDETT..

2000. okt. 16 - Buza Attila fideszes országgyűlési képviselő, Ócsa polgármestere gépkocsijával lehajtott az úttestről az Alsónémediből Ócsa felé vezető 50-es főúton. A politikus ÉLETET VESZTETTE.

2000. okt. 28 - ÉLETET VESZTETTE az a fiatalember és női utasa, akinek autójával karambolozott Nógrádi László Fideszes közlekedési (!) miniszter és felesége. A megkülönböztető jelzését használó szolgálati A6-os Audi egy Trabanttal ütközött délelőtt Fonyód és Balatonboglár között. A szakértői vélemények szerint 133-141 kilométer/óra sebességgel mentek.

2005. ápr. 11 - a XI. kerületi Budaörsi úton az M7-es bevezető szakaszán balesetet szenvedett személygépkocsijával Harrach Péter, az Országgyűlés fideszes alelnöke. A balesetben, amelyben három autó ütközött, az egyik gépkocsit vezető nő könnyű, nyolc napon belül gyógyuló SÉRÜLÉST SZENVEDETT.

2005. dec. 6 - LÁZÁR JáNOS Hódmezővásárhelyen ÜTÖTT EL el egy szabályosan közlekedő kerékpárost, aki a biciklijével elesett és AGYRÁZKÓDÁST SZENVEDETT - olvasható az országgyűlési határozatban.

2006. Szep. 9. - ÉLETET VESZTETTE az a segédmotorkerékpáros, aki személykocsival ütközött szombaton a Győrt Sopronnal összekötő 85-ös főúton, Csorna térségében. Az autót Medgyasszay László Fidesz/KDNP országgyűlési képviselő vezette - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t. A politikus nem sérült meg – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

______

igazi Ténytár 2014.12.03. 06:13:28

@greatwideopen: Egy milliardos csalasi ugyben, az itelet helyett Wass albertre reagálsz.

De meg ott se tűnik fel, hogy arra példa, hogy rá, útmutatására hivatkozva (!) élt az HirTVs ;-)))

Jó tudni Wass is milliárdos pilotajatekben vett reszt tizmilliokat kaszálva

sanyix 2014.12.03. 08:24:10

@Csillagszemű Juhász: ők nem szereznek infokat, a rákosi matyi elvtársuk által meghonosított "aki nem velünk van az ellenség" "logikát" követik.

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2014.12.03. 09:34:11

@Csillagszemű Juhász: Kurvára primitív ballib hozzállás az, hogy aki nem tekint orbánra úgy, mint a sátánra, az fideszesnáci meg bérkommentelő. Látszik honnan szerzitek az infókat srácok. A fideszt kommunistázók 90%-a helyesli a Horn szobrokat, de minden rohadt cikknél le lehet írni, hogy bérkommentelő.

2014.12.03. 16:09:51

T. @visóvölgy és a többiek
A VAN ellentéte a magyar nyelvben nem a NEM VAN, hanem a NINCS

Éhes ló 2014.12.03. 19:18:50

@Rezsicsökkentő Hapcibenő: én is voltam szavazni, meg még pármillióan, igaz nem pont Újpesten.
Ezért vertük el a pofátokat háromszor isországos választásokon ez évben, mint a Ludas Matyi a döbrögit. :)

Nem kicsit, nagyon!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.12.03. 22:00:44

@Éhes ló: Az én pofámat te biztosan nem verted el. De tudod mit, szivesen kipróbálom, hogy sikerülne-e neked. Írj!

igazi Ténytár 2014.12.08. 06:19:40

@ Ugrik a szolgahad védeni a védhetetlent

"Pontosabban: az ügy ezért annyi, hogy néhány senkiházi netkukac, aki magát valamiért újságírónak képzeli, hergel valódi újságírók ellen." (Stumpf András, Facebook)

orulunkvincent.blog.hu/2014/12/07/_senkihazi_netkukacok_kontra_valodi_ujsagirok

igazi Ténytár 2014.12.20. 04:39:06

@ "Szerintem be kéne fejezni ezt az átlátszó, röhejes vergődést, és el kellene gondolkodni azon az egyszerű alapvetésen, hogy aki kurvának áll, ne csodálkozzon, ha...."

________
szentes.fidesz.hu/index.php?Cikk=54218&menu=nyomtathato

Hír Tv (!!!) - fidesz.hu
Létrehozva: 2006. április 5., 10:07

Csokit lopott Gyurcsány fia?
______

igazi Ténytár 2015.02.07. 07:54:58

@ Ahogy a mondás tartja, a fejetol bűzlik a kurva.

Most hagytak el a süllyedő hajót - amit ok tettek azzá ami - a patkányok.

444.hu/2015/02/06/drama-lemondott-az-egesz-magyar-nemzet/
444.hu/2015/02/06/simicska-orban-haboru/

Reactor 2020.03.28. 15:40:08

@Ma Baker: Aki mindegyik pártot szidja, na az teljesen független. Nem mellesleg igaza is van, mert egyik párt pontosan olyan gazemberekből áll, mint a másik. Csak a neveik különböznek.

@raz sierpem raz mlotem czerwona holote: Nem csodálkozom, a Zsindexen a világ összes szennyét megírják. Mit vársz egy ilyen legalja, színvonaltalan, hulladék vicclaptól, amitől még a 4chan is jobb?

@Trackers: Nem, a Zsindexet nem vezették félre. A Zsindex egyszerűen magától hazudik úgy, mint a vízfolyás.

@torró: Aztán csak kezd kiderülni így uszkve 30 év után, hogy mennyire igazuk volt a kapitalistákkal kapcsolatban...ugyanis nemhogy emelkedett volna az életszínvonal, hanem még jókorát zuhant is mellé.

@Éhes ló: Szép, szép, csak kár, hogy a kinyalt seggű Viktátorodnak csalni kellett ahhoz, hogy nyerjen. Erre meg kb. bármelyik párt képes, Kurcsány is, Libajnai is, de még a Munkáspárt is...
Vagy szerinted a 40% egyenlő kétharmaddal? Ez az új-magyar fideszmatek? Nullával mikor fogunk osztani végre, hadd teljesítsen csak jobban Orbánisztán?

Éhes ló 2020.03.28. 17:57:08

@Reactor: aki három 2/3-os aránnyal megnyert parlamenti valasztás után még ezzel a marhasággal maszatolna, az vagy nagyon hülye, vagy nagyon hülyének néz másokat.
Nos én isnerem mindhárom választás eredményét.
Javasolom, hogy a trágárkodás és hülye maszatolás, hazudozás helyett ismerd meg te is. Alaposan.

Sok szerencsét és kitartást kívánok hozzá!

Reactor 2020.03.28. 21:17:16

@Éhes ló: Mert az ugye kizárt, hogy egy párt háromszor egymás után is csalhat. Anno, mikor a Kurcsány került hatalomra, ti döngettétek a leghangosabban a melleteket a csalás mellett, hogy idáig zengett mint a tamtamdob. Mégpedig úgy, hogy semmi bizonyítékotok nem volt emögött az állítás mögött.
Nekünk van - a matematika. 40 százalék ugyanis sehogyse egyenlő kétharmaddal. Nyugodtan csűrheted-csavarhatod, körbemagyarázhatod, démonizálhatod az ellenoldalt, igazad nem lesz, csak magadból csinálsz bohócot.
Azokról pedig egy szót se szóltam még, akiket 2 kiló krumplival vásároltak meg, de bizonyára azt is szépen kimagyaráznád.
Az, hogy ismered a választások eredményét, se nem bizonyíték, se nem érv, úgyhogy hiába lobogtatod őket.
A hazudozásról meg annyit, hogy te aztán igazán tudod, mi az...mondhatnám, volt kitől tanulnod. De hát madarat tolláról ugye...

Éhes ló 2020.03.29. 07:36:23

@Reactor: keress fel egy orvost!

Nem vállalkozok távgyógyításra, a szimptómáidat látva, már nem sok reményed maradt.
Ellátasra szorulsz.

Reactor 2020.03.29. 13:00:53

@Éhes ló: Kiváló, tehát elfogytak az érvek, jöhet az ostoba kisdedó személyeskedés. Mondjuk egy hozzád hasonló nólifer selejt trolltól mit várjon az ember? Max. azt, hogy nem piszkít maga alá...

Hungryhorse 2020.03.29. 13:54:30

@Reactor: semmiféle személyeskedéssel nem kellene neked trollozva maszatolni azok után, amiket 5 évvel a poszt születését követően ideokádtál és amire válaszoltam.

Semmiféle érv nem fogyott el, csakhogy te vak vagy, buta és sötét és bunkó, akin nem segítenek a tények és az érvek sem, ahogy az orvosaid és az ápolóid se tudnak segíteni rajtad.

Reactor 2020.03.29. 14:00:29

@Hungryhorse: Remek, most már zoknibábokat is csatasorba állítasz. Hogy legalább az illúziója meglegyen annak, hogy mekkora többségben vagy... :D

Ha szerinted nincs igazam, fidesznyik, akkor cáfolj. Ja, hogy az nem megy, mert tényeket kicsit nehéz? Nem baj, azért én örömmel végignéztem volna az erőlködésedet. Most is vergődsz itt, mint a partra vetett hal, miközben nagy bőszen véded itt egy urizáló banánköztársaság kis zsebdiktátorát. Röhejes.

Fidesznyaloncként pedig te vagy a legutolsó, akinek bármiféle keresete van ujjal mutogatni másokra, hogy ki a buta, ki a sötét, és ki a bunkó. Szeretnéd te magad minimum bukott angyalnak feltüntetni itt. Közben pedig nem vagy más, mint egy felkapaszkodott majom.
Számomra felfoghatatlan, hogy egy ennyire ostoba ember nem fullad meg, mert egyszerűen elfelejt levegőt venni.

Hungryhorse 2020.03.29. 15:50:16

@Reactor: keress fel egy orvost!

Nem vállalkozok távgyógyításra, a szimptómáidat látva, már nem sok reményed maradt.

Ellátásra szorulsz.

Reactor 2020.03.30. 01:10:19

@Hungryhorse: Ez már volt egyszer, fidesznyik, nem kértem papagájt. Zendíts rá inkább arra, hogy biztos lefizetett a nagy gonosz Soros. Legalább a változatosság meglesz, ha már mindenáron bohócot akarsz csinálni magadból.

Hungryhorse 2020.03.30. 07:58:10

@Reactor: keress fel egy orvost!

Nem vállalkozok távgyógyításra, a szimptómáidat látva, már nem sok reményed maradt.

Ellátásra szorulsz.

Reactor 2020.03.31. 20:55:54

@Hungryhorse: Ez már volt egyszer, fidesznyik, nem kértem papagájt. Zendíts rá inkább arra, hogy biztos lefizetett a nagy gonosz Soros. Legalább a változatosság meglesz, ha már mindenáron bohócot akarsz csinálni magadból.

Ketten is játszhatjuk ezt a játékot, fidesznyik.

Hungryhorse 2020.04.01. 19:44:00

@Reactor: eltakarodsz te a tetves kurva anyádba elmebeteg barom!

Reactor 2020.04.01. 20:09:24

@Hungryhorse: Jééééé, kiszólt a lyuk a gödörből! Nahát!

Ennyit vártam tőled, meg a hitvány kormánynyalonc legalja fajtádtól. Te koszos ruppótlan cigánykorcs, te.

Keress egy szimpatikus, jó magas fát, és kösd fel magad rá. Lehetőleg már tegnap. Zsellér.

Hungryhorse 2020.04.01. 22:43:51

@Reactor: eltakarodsz te a tetves kurva anyádba elmebeteg barom!

Reactor 2020.04.02. 11:50:50

@Hungryhorse: Jééééé, kiszólt a lyuk a gödörből! Nahát!

Ennyit vártam tőled, meg a hitvány kormánynyalonc legalja fajtádtól. Te koszos ruppótlan cigánykorcs, te.

Keress egy szimpatikus, jó magas fát, és kösd fel magad rá. Lehetőleg már tegnap. Zsellér.
süti beállítások módosítása