Most írhatnék egy nyálas posztot arról, hogy meghalt az alcsúti Váradi András, akiről az ország 89%-a soha nem hallott. A felcsúti Mészáros Lőrinc legnagyobb (?) ellenfele. Nem fogok, még akkor sem, ha egy ember halála akkor is megrázó, ha fényévekre esik mindenféle reflektor- és rivaldafényektől, ha soha senki nem hallotta a nevét, és ha 120 év múlva nem szerepel majd piros keretben élete és munkássága különféle történelminek számító kordokumentumokban. Maradjunk annyiban, hogy az elmúlásban mindig benne van a vigasztalhatatlanság bizonyossága azokat tekintve, akik maradnak, akik túlélnek. 

Váradi András egy ilyen "senki" volt. Mint vagyunk olyan sokan ebben az országban. Nem volt első vonalbeli, fajsúlyos közszereplő, akit három naponta mikrofonvégre akart volna kapni a sajtó. Váradi András "csak" egy egyszerű juhász volt. Aki nem volt népszerűségre számot tartó politikus alkat: nem verte agyba-főbe a feleségét, hogy aztán rá tudja fogni a vak komondorra, nem támasztotta merev részegen a sátor rúdját az alcsúti falunapon, nem magyarázta el, hogy miért nem kell nekünk napelem, ha éjjel úgysem süt a nap, és még csak nem is mutogatott másokra, akik annyit érnek, amennyijük van.

Egy egyszerű ember halt meg a választások előestéjén, aki egyszerűen beszélt, és egyszerűen magyarázta a világ dolgait. Mert ilyen nagyon triviálisan egyszerű ez az egész. Az az ember, akinek elveszik az évek óta bérelt földjét, hogy azt megkaphassa egy oligarcha, valószínűleg soha nem törődik bele a veszteségbe. Főleg úgy, hogy - mint tudjuk - a megmaradt földjére ismeretlenek kombájnnal hajtottak fel az eset nyilvánosságra kerülése után közvetlenül, és tettek kárt a vetésében. Rúgtak még egyet a szerencsétlenbe.

fotó: 444.hu

Váradi András a vesztesek elkeseredésével és nyugalmával közelített a politikához. Ahhoz a politikához, amelynek soha nem került volna a közelébe sem, ha nem erőszakkal, igazságtalanul járnak el vele szemben. András a magyarországi önkormányzati választások, és mindenféle-fajta voksolások napján is békésen terelgetné a nyáját Alcsút határában, és eszébe nem jutott volna soha plakátot ragasztani. Ha. Ha egy féktelen, elszabadult, gátlástalan rendszer mindenféle jogorvoslati lehetőségtől nem fosztotta volna meg, ha egy hanyag mozdulattal nem vették volna el addigi életét.  Váradi András belekényszerült valamibe, amitől szíve szerint menekült volna. Nem állt jól neki, de vállalta, mert valószínűleg pontosan tudta: nem ő az egyedüli áldozata ennek az egész életét átszövő fosztogatásnak.

A hír: Váradi András saját autójával járt Alcsútdobozon plakátolni, és amikor ment haza a tanyára, lecsúszott a létra az autójáról. Megállt, hogy visszamenjen érte, ekkor gázolta el egy 84 éves osztrák-magyar kettős állampolgár egy osztrák rendszámú autóval. Nem cserbenhagyásos gázolás történt, és nem direkt ütötték el Váradit.

Az, hogy ma halálhíre fölött az emberi együttérzésen túl sokan mégis értetlenül, és súlyos kérdéseken gondolkodva állunk, egy dolog miatt lehetséges: mert ilyen borzalmas és szörnyű légkör uralkodik ma Magyarországon. Hogy egy polgármesterjelölt tragikusan hirtelen távozása a politikai motivációt a szándékossággal kapcsolja össze a fejünkben. Hátborzongató leírni is: Váradi András halálra gázolásáról akkor sem tudjuk azonnal, gondolkodás nélkül elhinni, hogy baleset volt, ha egyébként valóban az volt.

Nagyon sok kérdőjel van bennem, és ez nem azért van, mert elkötelezett híve vagyok az összeesküvés-elméleteknek. Nem akarom túlmagyarázni sem a történetet. Egyszerűen csak azt gondolom, hogy ez a véletlen baleset, olyan mint egy szimbolikus sugallat: a más, az ellenkező, az ellentétes véleménynek itt nincs helye. Váradi András halálával egy remény foszlott szerte arra vonatkozóan, hogy nem törvényszerű és nem is szükségszerű, hogy ez így legyen.

Valóban nem túl életszerű egy 84 éves osztrák-magyar állampolgárt felbérelni autóbalesetnek látszó gyilkosság elkövetésére. Mert néha a polgármesterjelöltek is meghalnak, ugye? Nyugodj békében, Váradi András!

U.I. Az osztrák törvénykezés tiltja a kettős állampolgárságot.

Ha tetszett, amit olvastál, vagy ha nem, de hiányzik egy "lájk" az életedből, csatlakozz az újonnan indult Facebook-oldal kedvelőinek táborához!