Se a harcostársa, se a barátja nem vagyok, miniszterelnök úr!

H_A Címkék: kampány sárga csekk választás2014 Orbán Viktor miniszterelnöki levél2014.10.11. 22:28

Már lassan egyet sem kell aludni: önkormányzati választások lesznek, vannak Magyarországon, amikor - Orbán Viktor szavaival élve - az emberek nagy része folytatná a sikerpolitikát. És mert folytatná, folytatni is fogja. Ezt minden egyes alkalommal leírtam eddig is, most sem gondolok mást arról, hogy mi várható hétfőtől ebben az országban. Ahhoz viszont még csak Gréczy Zsoltnak sem kell lennem, hogy a gyomrom fenekestől felforduljon: a sorsdöntő választás előtt két nappal a szavazatokért kuncsorgó miniszterelnöki levél mellett készpénz-átutalási megbízást is kapott az ország rezsicsökkenésben érdekelt, harcosabbik fele.

„Az Ön támogatása nélkül nyolc év szocialista kormányzás után nem tudtuk volna talpra állítani a gazdaságot. Az Ön támogatása nélkül nem tudtunk volna rezsit csökkenteni, nem tudnánk elszámoltatni a bankokat, nem sikerülne megvédeni érdekeinket Brüsszellel szemben” - írja a megszokott panelekből építkező, orbánviktori, populistán dörgölőző szemfényvesztés.

csekk.jpg

 

fotó: Facebook

Mert a Fidesz sajtóirodája szerint "a Fidesz időről-időre megkeresi tagjait és szimpatizánsait, hogy ha szeretnék, akkor anyagilag is támogatást nyújthassanak. Az eddig küldött támogatást ezúton is köszönik". Világos, parasztok? Ja, hogy olyanok is kaptak, akik se nem tagok, se nem szimpatizánsok, se nem írtak alá semmiféle rezsicsökkentést támogató ívet? Ja, hogy titkos a számom, mégis naponta ötször hívnak, sms-t küldenek? Kicsire nem adunk. De talán nem is ez a probléma.

A probléma az, hogy eme bőrünk alá bemászni akaró miniszterelnöki levél mellé sikerült odacsempészni az egész döglődő országot jelképező sárga csekket. Azt a sárga csekket, amelynek befizetését támogatásnak nevezik a Fidesz háza táján. Én egyszerűen csak szégyenletes koldulásnak. Határtalan szemétségnek. Azzal együtt is, hogy természetesen egyelőre tetszőlegesen rendelkezni lehet vele: ki lehet dobni, és ki lehet vele törölni.

De azért nevezzük nevén a dolgokat, én is ezt teszem, ha mást nemigen tudok tenni az ország legújabb narancsba borulása ellen. Az egy fideszes főre jutó úszómedencék, villák, kastélyok, eltitkolt és egyre növekvő családi házak, parlagfüves legelők-kaszálók, nemzeti dohányboltok, kaszinók, állami megbízások, koncessziók országában a havi ezer forintos rezsicsökkentéstől és megalázó közmunkától megszédült kis emberektől konkrétan pénzt kunyerál Orbán Viktor. Mert három a magyar igazság. És kétszer már bejött. Akkor miért ne jöhetne be harmadszor is?

Be fog jönni. Szerintem is fizessen az ebadta, minimálbérből tengődő ötgyermekes családapa! Ennyire nyíltan és frontálisan még amúgy sem merte senki pofán köpni ebben a hazában a népet. Meg amúgy sem értem a fanyalgást, tisztelt harcostársak! Szegény fénnyel táplálkozó Péterek több százezres rezsije, arrogáns Antalok és Lajosok éj leple alatt növekvő és a semmiből kinövő ingatlanjai, kaszinómonopóliummal rendelkező Andy-k adója nagyon sok pénzbe kerül.

Másfelől meg valamivel meg kell hálálni azt a sok-sok jót, amit kaptál, hálátlan Magyarország! Az a minimum, hogy a sárga csekken érkező gáz-, villany-, tűzifa és még ki tudja milyen számlád hiánytalan kiegyenlítése mellett felajánlasz egy szimbolikus összeget milliárdos gazdáidnak. Mit képzelsz, a csillagos eget rugdosó rezsicsökkentés hátán nagyra növő történelmi defláció, a közmunka, az adómentes pálinkafőzés, a 27%-os ÁFA, a tengernyi stadion, az egykulcsos adó, az életpályamodell ingyen volt? Itt az ideje honorálni mindezt!

És ne feledd, amikor a szavazófülke magányában hálád jeléül odavésed az ikszet, majd büszkén feladod a csekket, mintha csak Isaurának adnád a szimbolikusan nagylelkű összeget: az, ami ma még opcionálisan adható felajánlás, támogatás, nemsokára már a törvénybe szögelt nyolcszázhatvannyolcadik adó lesz. Amit nem négyévente, hanem havonta fogsz feladni önként, dalolva. (Ha nem lesz igazam, majd nyugodtan a fejemhez lehet vágni, állok elébe!)

U.I. Se a harcostársa, a barátja pedig még kevésbé sem vagyok, miniszterelnök úr! Ne hívjon, ne üzenjen, ne küldjön sárga csekket! Undorodom ettől a nyílt, kendőzetlen, mindenféle szégyentől mentes gusztustalan kéregetéstől! Nem örülök neki, hogy ez a legkevésbé sem akadályozza meg Önt és pártját abban, hogy emberek elkeseredését ki- és felhasználva, fenyegetőzve, zsarolva, köpködve, és még ki tudja hogyan, október 12-én önkormányzati választást nyerjen Magyarországon! Elfogadom, hogy ez van. De megpróbálom a jó oldalát nézni: aki miután szarosra, hugyosra lopta magát, kéregetésre adja a fejét, az a lelke mélyén valószínűleg tudja, hogy valahol léket kapott az az elszabadult anyahajó. 

Ha tetszett, amit olvastál, vagy ha nem, de hiányzik egy "lájk" az életedből, csatlakozz az újonnan indult Facebook-oldal kedvelőinek táborához!

 

· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr556780881

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Meztelenül Újbudáról 2014.10.12. 00:30:44

A XI. kerületben mindig nagyon kiegyensúlyozott mérkőzések zajlottak, ahol bizony a többség megszerzéséhez rendszerint a mérleg nyelvét játszó pártocskákkal is ki kellett egyezni. (1998-ban ez például a MIÉP volt.) Éppen ezért volt óriási szám, amikor ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Emzé Periksz 2014.10.11. 22:55:34

"az egész döglődő országot jelképező"

Hol döglődik az ország, nem látom. Vagy csak te döglődsz kínodban?

Sexual Harassment Panda 2014.10.12. 13:46:59

@maxval a bircaman: ne èrtetlenkedj!
Màr mondtam neked:ha nem mi vagyunk hatalmon, az diktatùra.
Rajtunk kìvül mindenki nàci.
A mi nàcink jò nàci.
Mindenki rànk szavazott, csak ti csaltatok!
Most is ez a helyzet, ha a fideSS buzdìt vàlasztàsra, az "szavazatokèrt kuncsorgàs", ha a dem.ellenzèk teszi, az az Orbàn-rezsimet eltakarìtò szent hàborù.

Ha szeretnéd avatart a hozzászólásaid mellé 2014.10.12. 13:54:05

az ilyen fosbloggerek hogy kerülnek a főoldalra?

Ybl 2014.10.12. 14:11:17

Igen erősen szarszagú ez az írás.

sunabajnok 2014.10.12. 14:11:42

Mi is kaptunk ilyet. Párdon!
A volt tulaj, aki 6 éve halott!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ezek milyen nyilvántartásból dolgoznak?

FallingStar 2014.10.12. 14:11:43

A mellékelt csekktől elvonatkoztatva teljesen igaz amit leírt a blogíró, sok butított buta ember szavazza meg a fideszt és az értelmesek túlnyomó része látja hogy lopják ezerszer jobban szét az országot mint bármilyen korábbi másik. Nem balos vagyok, nem jobbos vagyok, hanem értelmes ember vagyok aki látja mennyivel rosszabb amit a most kormányon lévők tesznek annál amit a korábbiak tettek.

Sir Galahad 2014.10.12. 14:13:00

Segítek: ha nem akarsz pénzt küldeni, dobd el a csekket. Megnyugodtál?

mariska16 2014.10.12. 14:13:17

@Ybl: Akkor szagoljad, mert a főnökeid büdösödnek, azt érzed.

béla a görög (törölt) 2014.10.12. 14:14:27

Ennyire lealjasodtak már?!
Nincs pénz, nincs mit lopniuk?

Orbán 2006.
"Mindenki hozzon magával még egy embert!"
Orbán 2014.
"Mindenki tartson el még egy fideszest!"

Blogger Géza 2014.10.12. 14:15:41

"valahol léket kapott az az elszabadult anyahajó. " Hát ja, de ez a baloldal anyahajórára igaz, az állandóan kavaró nyughatatlan Gyurcsánnyal, a feltűnő majd eltűnő Bajnaival, a megbukott Mesterházyval, a smasszerkinézetű Tóbiással, a visszaléptetett közröhej Falussal, a hátában PM-es kést melengető Szigetvárival, a gój motorosokat közpénzből meghívó Szanyival és a hiperdemagóg videós Kunhalmival. Ezek mind-mind egy-egy léket jeletek, meglátjuk, így mit tud majd most ez a fantasztikus "anyahajó".

Sexual Harassment Panda 2014.10.12. 14:16:49

@FallingStar: nyilvàn.
Aki a fideszre szavaz az buta, aki nem, az okos.
Ennyire eccerű.

Sexual Harassment Panda 2014.10.12. 14:20:39

@Blogger Géza: asszem ez az anyahajò ma egy kicsit megfeneklik..

mrZ (törölt) 2014.10.12. 14:21:25

Teszt.

Kiválóan felméri KINEK és mennyit ér meg a fidesz.

Briliáns.

béla a görög (törölt) 2014.10.12. 14:26:22

A rezsicsökkentés azért volt, hogy leállamosítsák az összes közműszolgáltatót. Összevonják aztán majd odaültetik a fideszcsicskákat. Azok meg kiadják a munkát a fideszcsicska haveroknak.
De ne bánkodj az oktatás meg az egészségügy fizetős lesz hiszen a parasztjogász megmondta már vizsgálja, hogy lehetne pénzt bevonni.
Ami bevétel azt államosítják (közmű,bank,föld,stb.) ami kiadás azért majd fizethetsz.

Most meg kunyerál, hogy szopathasson, hát nem édes?

Lui_00 2014.10.12. 14:31:40

5Ft-ot kell a csekkre írni és befizetni:) Így -132Ft a támogatásod. Adtál is, de többet vettél el.

béla a görög (törölt) 2014.10.12. 14:47:42

@Lui_00: Erre gondoltam én is, de szerinted miből finanszírozzák ezt, saját zsebből? Ugyan.

Amúgy az index leszedhetné a fényképet a post mellől mert lehányom a képernyőt.

Watchdog 2014.10.12. 14:50:00

@béla a görög: csak ha gyógyulni, tanulni akaróknak kell fizetni, a többieknek szabadon választhatják az ingyenes egészségügyet és oktatást...

Szúnyog 2014.10.12. 14:53:27

@Ha szeretnéd avatart a hozzászólásaid mellé: az nindexen szinte csak a fosbloggerek jelennek meg. Ez a blog, mely arról még sosem írt, ami a címe, csak a napi fingot erőlteti ki magából, szóval ez a blog különösen kedvenc az indexnél.

Emzé Periksz 2014.10.12. 15:02:15

"bőrünk alá bemászni akaró miniszterelnöki levél"

Az én bőröm alá nem mászott be a levél. A posztírónak bemászott a bőre alá a levél?

béla a görög (törölt) 2014.10.12. 15:02:35

@Watchdog: Ez mind szép, de akkor nem fizetnék TB-t.
Nem probléma fizetek én oktatásért/eü-ért (mint ahogy korábban már fizettem is) csak akkor nem fizetek az állam felé.
Ha az állam nem akar, nem bír biztosítani egy szolgáltatást ne akarjon érte pénzt se szedni.

moareka 2014.10.12. 16:00:23

@Blogger Géza: A helyzet az, hogy ez a cikk nagyszerű, én is csatlakozom hozzá, függetlenül attól, hogy nem kaptam se csekket sem levelet.
Ami pedig a szerencsétlen baloldal anyahajóját illeti, valami rémséges félelem járja át a jobboldali szimpatizánsokat, hogy még mindíg a Gyurcsány, Bajnai stb. a téma, mi több a félelem oka.Nem kell félni, sok-sok helyen lesz "eredményes" az erőszakos, narancsos hívó szó.
Csak megnyugtatásul, aki esetleg nem így gondolkozik, az is elment szavazni, él,sőt élnek, s ami a legfontosabb, nem lehet őket a földről lesöpörni!!!!

csak egy néző 2014.10.12. 16:07:10

Tisztel hölgyeim és uraim. A mellékelt sárga csekken kérjük a rezsicsökkentéssel megtakarított összeget pártunk számára befizetni szíveskedjen.

Mr. Waszabi 2014.10.12. 16:16:00

Hm. Most már legalább részben látszik magyarázat a százmilliós házakra, igazolt jövedelem nélkül.A kedves támogatók, ugye...

Emzé Periksz 2014.10.12. 16:21:09

@Mr. Waszabi: Felveheted ezért a hozzászólásodért a jutalékodat a Norvég Alapnál.

Mr. Waszabi 2014.10.12. 16:25:38

@Emzé Periksz: :) Mindenki magából indul ki...

Blogger Géza 2014.10.12. 16:30:50

@moareka: Én teljesen nyugodt vagyok, s eszem ágában sincs félni, ellenben nagyon jól szórakozom ezeken a figurákon. Főleg, amikor a nagy összefosási játékban Bajnainak még Gyurcsány is büdös volt, miközben korábban az ő kormányában volt miniszter. :)

Emzé Periksz 2014.10.12. 16:36:18

@Mr. Waszabi: Akkor nem pénzért csinálod? Alapból vagy ilyen ostoba?

Dr. Kix 2014.10.12. 16:41:17

ÉN ugyan ilyen csekket nem kaptam, de befizetnék rajta 5 Ft-ot. Mivel a csekk maga kb. egy százasba van a címzettnek, így lehet tőlük forrást elvonni.

Gesanya 2014.10.12. 16:43:49

Nem elég, semmi sem elég.

igazi Ténytár 2014.10.12. 16:45:40

@ Valamit nagyon eltalálhattál, ha ez a keresztény polgári kul-túrha jön elő a fideszesekbol, nem pedig erv hogy ezert meg ezert van a csekk:

Emzé Periksz = Vagy csak te döglődsz kínodban?

Ha szeretnéd avatart a hozzászólásaid mellé =
az ilyen fosbloggerek hogy kerülnek a főoldalra?

Ybl = Igen erősen szarszagú ez az írás.

Arni83 2014.10.12. 17:06:41

Hogy jön a szerző ahhoz, hogy leparasztozza a Fidesz tagjait, vagy szimpatizánsait??? Vegyél vissza az arcodból haver! Azt utálsz akit akarsz, de ez a stílus megengedhetetlen! Kuncsorogni meg a kis pártok szoktak, mint a Liberálisék, meg az LMP, legalább ennyit tudhatnál, ha már a netre írsz mindenfélét.

Krisz11 2014.10.12. 17:07:03

Élmény lesz nézni mekkorát szippant ma a "bal"liberális oldal :D.

Emzé Periksz 2014.10.12. 17:15:42

@a Ténytár: "Emzé Periksz = Vagy csak te döglődsz kínodban?"

Honnan gondolod, pont azt írtam, hogy nem. Jól vagyok, édesem.

kovacs55 2014.10.12. 18:17:03

@béla a görög:

Most kapjatok a 3.? vagy 4.? pofont, mennyit akartok meg ? ? ? igaz, van meg böven ami kioszthato a pofonzsakban...

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.10.12. 18:26:44

Ostoba MSZP csicska...

Te csak támogasd a főnököd a tolvaj GYurcsányt, akinek mellesleg ugyanolyan villája, négyzetméterre akkora medencéje van, mint Szijjártónak, az egyetlen különbség, hogy Gyurcsány az építésekor adót is csalt.

Illetve, hogy GYurcsányon kívül csak Rákosi elvtárs veretett eddig beazonosíthatatlan karhatalmistákkal ellenzékieket.

Vizilabda 2014.10.12. 19:18:29

Komolytalan ország komolytalan miniszterelnöke.

gigabursch 2014.10.12. 19:21:17

Lebuktál.

Támogattad a rezsicsökkentést.

Csak az kapott ilyen levelet...

béla a görög (törölt) 2014.10.12. 19:49:22

@kovacs55: Egyszerű ember. Én egyszer kaptam pofont amikor elvitték a manyupom. (értem, ne izgulj van tartalékom) Innentől én amíg élek a fidesz ellen szavazok. Tudd a helyed.

Tehát 10 év múlva is azt fogod hallani, hogy egy mocskos, csűrhe, maffia. Ha addig fel nem zabálják egymást a pénz miatt.

moareka 2014.10.12. 19:51:13

@Blogger Géza: Maradjunk annyiban, hogy egyik hülyébb és szemetebb, mint a másik, kihasználva az emberek hiszékenységét,s minden piszkos eszközt felhasználnak a tömegek hülyítésére és saját érdekeik érvényesítésére.
Igazából valóban nevetségesek, de sajnos ez a mi bőrünkre megy......

dukeekud 2014.10.12. 20:25:14

Szanalmas baloldali nyuszites.

balfékek 2014.10.12. 22:28:51

ugatnak a baloldali kutyák, vavavauuu.

balfékek 2014.10.12. 22:30:52

salom komcsi prolik sodródjatok a közel keletre

SINtelen 2014.10.12. 23:23:36

Igazából tok mindegy ki kerül hatalomra ismét. A hatalomvagybol elkövetett hazaárulás mindkét oldal foprofilja, csak az egyikhez meg tapsolni is. Lásd neokommunista Fidesz. Inkább lemondott örökre a magyar igen direkt kisbetűvel mert már a szár is többet ér állampolgárságomrol. Ja és jobboldali voltam míg a jövőnket mindkét oldal el nem baszta. De csak tapsikoljatok hozzá. A bal oldal önmaga paródiája a jobb meg hazaarulo komcsi gyujtohely.

hillarybush 2014.10.12. 23:38:17

"Ha tetszett, amit olvastál, vagy ha nem, de hiányzik egy "lájk" az életedből, csatlakozz az újonnan indult Facebook-oldal kedvelőinek táborához!"
Javasolnám a webidegen postírónak, hogy találjon egy olyan felületet, amit csak ő felügyel.
A blog.hu és facebook nem az.

Ambiorix 2014.10.13. 00:01:54

Megelégedettséggel tölt el, hogy a balos csürhe ma megkapta az idei harmadik csicskalángost is. :)

ebella 2014.10.13. 04:23:41

Miért nem tudja az ilyen kibaszni a levelet, mint más, aki egészséges?

ebella 2014.10.13. 04:27:21

@SINtelen: Szegényhülye! Ezzel mit bizonyítottál, azon túl, hogy nem tudod azt, hogy "magyar" önmagában nem írjuk nagybetűvel?

ebella 2014.10.13. 04:32:57

@béla a görög: Te soha nem is szavaztál csak a bolsikra. Ahhoz a manyupnak semmi köze.

Ilyen alapon egy nyugger se szavaz többé a bolsikra, mert elvették egyhavi nyugdíját és állami alkalmazott se, mert elvették egyhavi bérét. És az konkrét kp. A tied meg egy vagy bejön, vagy nem ígérvény volt, amivel ráadásul nem is tehettél azt mait szerettél volna. Vagyis nem volt a tied.

ebella 2014.10.13. 07:23:09

Ja, nem azért de a Gyurcsányi meg minket "hívott fel". Nagyon mellényúlt, dehát ez van. Nem tudok ilyenen felháborodni.

Nbl 2014.10.13. 07:26:24

„Az Ön támogatása nélkül nyolc év szocialista kormányzás után nem tudtuk volna talpra állítani a gazdaságot. Az Ön támogatása nélkül nem tudtunk volna rezsit csökkenteni, nem tudnánk elszámoltatni a bankokat, nem sikerülne megvédeni érdekeinket Brüsszellel szemben”

- én ezeket a narancsférgeket semmiben sem támogattam, ergo Orbán Viktor hazudott.

ebella 2014.10.13. 07:38:52

@Nbl: Most jól lebuktattad. Kár, hogy nem előbb tetted, akkor biztos nem nyert volna újra elsöprő fölénnyel.
süti beállítások módosítása