Te házasság előtt szexelő, bűnös Magyarország...

H_A Címkék: oktatás szexualitás bűn hittan katolikus egyház tankönyv állami iskola Szent István Társulat2014.09.17. 20:53

Ez jutott eszembe ma, amikor az Origo jóvoltából szembesültem a sokadik, legalábbis megkérdőjelezhető oktatási segédanyaggal. Egészen konkrétan a Szent István Társulat hetedik osztályosoknak szánt hittankönyvével. Nemes György és Mácsik Mária Isten útján című, 7. osztályos fiataloknak szánt hittankönyvének 2010-es kiadásából, annak is a Bűnök a nemiséggel kapcsolatban című alfejezetéből volt szerencsém megtudni:

"A nemiség terén az követ el bűnt, aki szembefordul azzal az értékrenddel, amelyet Isten kíván. (…) A házasságon kívüli nemi érintkezés bűn. (...) Nem tartjuk elfogadhatónak az azonos neműek nemi közeledését sem. Ezt már az Ószövetség is keményen elítélte. Ha nem betegség, hanem tudatos bűnelkövetés áll az eltévelyedés hátterében, akkor nagyon súlyosan vétenek az elkövetők. (Lásd lent bővebben.)

20140916nemiseg-bun-bunok.JPG

forrás: Origo

Megmondom őszintén, már leírtam korábban is, hogy értetlenül, megütközve, és egyben dühösen állok ezek előtt az elméletek előtt. Eme agyamat több évszázaddal visszavető, dohosan anakronisztikus, bűnbak-képzésre kiválóan alkalmas szemlélet előtt különösen. A bűn, a bűnösség mániákus, életidegen sulykolása egy hetedikes gyermek fejébe nem az, amit építőnek, hasznosnak, és tágabb értelemben vett társadalmi nevelésünk szempontjából elfogadhatónak érzek.

Nem értem, miért jó az, ha a magyar valóságot fényévekkel elkerülő alternatív valóságot próbáljuk ráerőltetni a felnövekvő generációra. Miért ragaszkodik egy hittankönyv ahhoz, hogy olyasmit erőltessen rá egy 13-14 éves kamaszodó gyermekre, ami egyszerűen nem igaz, de legalábbis vitatható? Nem mintha mérvadó lenne, hogy az Egészségügyi Világszervezet szerint a homoszexualitás nem betegség, de akkor is elgondolkodtató, hogy a katolikus tankönyvírók miért állítják megszállottan ennek ellenkezőjét? Ha Magyarországon több százezer ember él élettársi kapcsolatban, és valószínűleg e szám többszörösének megfelelő egyén szexel a házasság előtt (azt most hagyjuk, hogy ezek között hányan vannak a 13-14 éves fiatalok), akkor milyen alapon lehet bűnösnek titulálni a társadalom eme egyáltalán nem elhanyagolható szegmensét?

Jellemző, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma meghátrál az ilyen kérdések elől: "a hit- és erkölcstan választható tárgy, oktatása pedig kizárólag a tanár, vagyis az »egyházjogi személy« felelőssége, ez a felelősség pedig kiterjed a felhasznált tankönyvek tartalmára is." Miután kötelezően választható tantárggyá tette nemzeti kormányunk a világi erkölcstan mellett a hittant, nem magától értetődő ezt a Pilátus-féle hozzáállást megemészteni.

Az illetékesekkel, a hittan eme kirekesztő, megbélyegző bizonyítványát magyarázókkal ellentétben én azt gondolom, hogy nem életszerű, egyben haszontalan és veszélyes dolog önmegtartóztatásra inteni a fiatalokat, és párhuzamosan elítélni azokat, akik másként tesznek. Nyilvánvalóan elfogadom, hogy katolikus tankönyv nehezen írható meg úgy, hogy a bűn fogalmát kihagyjuk belőle, ám nem bírom nem kihallani a sorok közül a pejoratív, ellenszenvkeltő felhangokat. Ha ez lenne az első eset, hogy a Szent István Társulat kiüti a társadalmi valóság biztosítékát... De nem. Az sem volt kevésbé súlyos, amikor negyedikes, azaz 10-11 éves gyermekeknek elmélkedtek a homoszexualitásról, mint halálos bűnről.

Igen, liberális vagyok, és elfogadom a tőlem különböző véleményen lévők álláspontját. Ettől függetlenül nem titok, hogy elutasítom a kereszténység ama hatalmas, és alapvetően káros tanítását, miszerint az embert a bűn definiálja. Éltem házasság előtti párkapcsolatban, és egy pillanatig nem éreztem magam bűnösnek emiatt. Nem érzem úgy, hogy a hozzám hasonló több százezer ilyen embert fel kellene akasztani, vagy máglyára küldeni emiatt, és annak sem örülnék úgy istenigazából (hogy plasztikus legyek) ha hetedikes gyermekemnek azt magyaráznák hittan órán, hogy mindenki bűnös, aki számára a szexuális együttlét nem kizárólag az utódok létrehozásának nemes célját jelenti.

szex(1).jpg

 Szex helyett házasságot?! (forrás: Hír24)

Elegem van ebből a képmutató, álszent világszemléletből, amelyet gyermekeink torkán nem tegnap óta tudatosan, előre megfontoltan próbálnak lenyomni egyházi és állami érdekek összefonódásának határmezsgyéjén. Az a bajom ezzel az egész ocsmány bűn-sulykolással, hogy a történelem számtalanszor bebizonyította, hogy amikor egy vallás bűnösnek kiált ki egy csoportot abból előbb-utóbb erőszak lesz. Minden kirekesztés és megbélyegzés logikája ez. Ennek a középkort idéző, maradi életszemléletnek sem lesz más finalitása.

U.I. Te házasság előtt szexelő, bűnös Magyarország! Nem tudom, te hogy vagy vele, de nekem tele van a hócipőm ezzel a kereszténydemokrata nemzeti kormány hallgatólagos jóváhagyásával zajló vallási agymosással. Amivel az az egy baj van, hogy mivel állami iskolákban adják elő, egyáltalán nem az egyház belügye (bármit is mond erről Hoffmann és utódainak hada) hanem igenis közügy. Felháborító közügy.

Ha tetszett, amit olvastál, vagy ha nem, de hiányzik egy "lájk" az életedből, csatlakozz a nem oly régen indult Facebook-oldal kedvelőinek táborához!

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr176706815

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Éhes_ló 2014.09.17. 22:06:15

Sajátos lenne, ha a magadfajták írhatnák(át) a katolikus hittankönyveket, vagy cenzúrázhatnátok őket.
Szerencsére esélyetek sincs rá.
Ezért nyugodtan turkálj a hitközségi könyvtárban is, hátha találsz hasonlókat a gojokról.
Remélem azt is megosztod velünk.
Várom nagyon.

fehérfarkas 2014.09.18. 00:13:12

Én vallásos vagyok. A vallásom tiltja a házasságon kívüli szexet.
Magát a szexet Isten ajándékának tartja a férfi és a nő számára - de csak a férj és feleség számára, egymásnak kölcsönösen boldogságot, gyönyört szerezni.
Ez a vallásom szerint a szex lényege és szabálya.

Ugyanakkor, van egy másik szempont is. A vallás és a jelen magyar társadalmi élet összehangolása. Évszázadokkal ezelőtt, 14-17 éves korában az emberek már összeházasodtak. Ma ezt tinédzserkornak nevezzük.
A szüleim idejében a házzasg kitolódott a 20-as éveikre.
Az én generációmban a szakmunkások 17-25 éves kor között házasodnak, a diplomások pedig 25-40 éves körük között. Sőt, sokan nem is házasodnak meg, hanem vagy szingliként élnek, vagy párkapcsolatban, de házasság nélkül.
Szóval egy dolog a vallási szabály mit mond, és egy másik dolog a jelen magyar társadalmi valóság.

Csak azért házasodni, hogy az ember szexeljen, aztán pár év múlva tönkremegy a házasság mert a két ember nem is szereti egymást (csupán a szex iráőnti testi vágy miatt házasodtak össze) egy nagyon rossz dolog. Akkor már inkább ne is házasodjanak össze. Pedig, ha a mai magyar társadalmi viszonylatban szó szerint akarjuk betartani a vallási szabályt, akkor annak ez lenne a vége: vagy a 30-as éveikig szüzek maradnának az emberek, vagy korábban összeházasodnak a szex miatt, és 30-as éveikre már a sokadik váláson lesznek túl.

A vallási szabályt nem kell megszüntetni vagy átírni. Viszont a mai viszonyoknak megfelelően kell alkalmazni, vagy részlegesen felfüggeszteni (mert nem tartható be egy az egyben szó szerint). Az élettársi kapcsolat, habár vallásilag nem szerepel a megengedett között, de a valóságban pedig ez van, akkor ezt ne tartsa senki bűnnek, ha az élettársi kapcsolatban levők szexelnek egymással.
A másik megcsalása, a paráználkodás, prostítúció pedig ugyanúgy megmaradhat bűnnek. Ami érthető is, mert csak bele kell gondolni abba, hogy a megcsalt félnek milyen nagy lelki sebet és fájdalmat okozunk.

Persze a vallás nemcsak a lelki okokra hivatkozva szabályozza szigorúan, hanem azért is, mert ott a család a társadalom alapegysége, és a család szentségét védi. De a mai Magyarországon már más a társadalom szerkezete. A vallásos embernek törekedni kell az erkölcsös életre, a vallási szabályok betartására - de nem lehet mindent szó szerint betartani a mostani körülmények között.
Nem véletlenül mondta Jézus, hogy "az dobja rá az első követ, aki életében soha sem vétkezett", ami a mai magyarországi társadalmi viszonyok között azt jelenti, hogy csak az ítélje el a házasság előtt szexelőket, aki életében soha sem vétkezett.
Van egy olyan érzésem, hogy sem a tankönyv írói, sem pedig az azt kötelezővé tevő döntéshozók ennek a feltételnek nem felelnek meg. Így pedig képmutatás az amit csinálnak és tanítanak. A képmutatás pedig a legnagyobb bűnök egyike. Nagyobb bűn, mint a házasság előtti szex. Ha már vallásilag akarják a tankönyv írói, és a tankönyvet kötelezővé tevők nevelni a mai fiatalságot.

Én támogatom a fiatalok erkölcsi nevelését - csak éppen nem képmutatással és vasszigorral, hanem példamutató viselkedéssel.
(mondjuk attól a kormánytól és parlamenttől, amelyben vakkomondorosok, zabigyerekesek, feleségüket rendszeresen megcsalók, prostikhoz járók ülnek, képmutatásnak és hiteltelennek tartok minden erkölcsi nevelést;
vagy mi ezen emberek erkölcsi üzenete: "fiatalok!, ne éljetek olyan romlott és erkölcstelen módon mint mi, mert akkor belőletek is politikus lesz?")

marczellm 2014.09.18. 00:49:54

Csak annyit fűznék hozzá, hogy mi legyen a hittankönyvben, ha nem a hittan? Az Egyház tanításával lehet nem egyetérteni, de miért lenne a Fidesz a hibás azért, ha az Egyház a saját hittankönyvébe a saját tanítását írja le? Az küldje hittanra a gyermekét, aki hittanra akarja taníttatni. Mérges is lennék, ha hittanra küldeném a gyerekemet, és ott nem az Egyház tanítását adnák át, hanem valami modern liberális katyvaszt.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.09.18. 08:00:26

Hatalmas botrány? Egy katolikus hittankönyvben a katolikus nemi erkölcs van leírva! Ez felháborító!!!

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.09.18. 08:01:42

"az Egészségügyi Világszervezet szerint a homoszexualitás nem betegség"

S ki a fontosabb: Isten vagy az Egészségügyi Világszervezet?

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.09.18. 08:03:45

"annak sem örülnék úgy istenigazából (hogy plasztikus legyek) ha hetedikes gyermekemnek azt magyaráznák hittan órán, hogy mindenki bűnös"

A megoldás: nem iratod be hittanra.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.09.18. 08:04:42

"mivel állami iskolákban adják elő, egyáltalán nem az egyház belügye"

De az, mivel nem kötelező semmilyen hittanra járni. Nem tetszik, nem jársz oda, ilyen egyszerű ez.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.09.18. 13:45:43

S még valami: kevered a bűn jogi és teológiai fogalmát. Vagy nem kevered, hanem direkt csúsztatsz...

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.09.18. 13:54:53

@fehérfarkas:

Ember nem változtathat Isten parancsolatán.

fehérfarkas 2014.09.18. 22:33:28

@maxval a bircaman:
Nem Isten parancsolatán változtatunk. Csupán azt mondom, hogy a mai társadalmi körülmények között nem tartható be minden szó szerint.

Lehet pro és kontra sok mindent mondani a mai magyar társadalomra, de ettől még szó szerint nem lehet minden vallási parancsolatot betartani.
Másrészt pedig a vallást nem lehet senkire sem rákényszeríteni. Annak belülről kell jönnie.
Aki akar az próbálja meg szó szerint betartani a szigorú erkölcsi szabályokat. De kényszeríteni erre másoket nem lehet.
Inkább példamutatással kellene nevelni. Igaz, ez sokkal nehezebb mint másokat klnyszeríteni. De ettől még a példamutatással való nevelés az erkölcsileg helyes.
Csak sajnos kevés a példamutató életet élő ember.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.09.19. 08:24:34

@fehérfarkas:

Elvileg lehet oikonomia kivételként az akribeia alól, de ezzel nagyon óvatosnak kell lenni minden esetben.

Viszont ugye te is érted, hogy egy hittan könyvben nem lehet az, hogy "figyelj, kiskamasz, csinálj amit akarsz, majd magyarázd ki".

TrollSlayer 2014.09.19. 11:45:21

@maxval a bircaman: A szeretet a kereszténység legfőbb értéke, mert Isten maga a szeretet. Ubi caritas et amor, Deus ibi est: ahol szeretet és szerelem – Isten ott van. Akkor is, ha a szerelmesek azonos neműek. A bűn: ha ellenáll a szeretet parancsának. Aki azt mondja, hogy valódi, elkötelezett szeretet kinyilvánítása Isten elleni vétek, az a kereszténységnek csupán a lényegét nem értette meg.

Egyébként meg: img7.hvg.hu/image.aspx?id=b0ccdc13-ec6c-4cf2-83ac-03dbd573d2af&view=7fcefbf8-ac48-4ee6-aef5-32203afa118c

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.09.19. 12:22:35

@TrollSlayer:

Tehát ha valaki szeret lopni, gyilkolni, az oké? Hiszen ott a szeretet.

Szerethet-e 50 éves felnőtt 8 évest? Hiszen szeretet.

Nem. A szeretet nem korlátlan. A bűn szeretetet negatív szeretet.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.09.19. 12:23:20

@TrollSlayer:

"img7.hvg.hu/image.aspx?id=b0ccdc13-ec6c-4cf2-83ac-03dbd573d2af&view=7fcefbf8-ac48-4ee6-aef5-32203afa118c"

Ezt olyan ember csinálta, aki nem ismeri a keresztény tanítást. Tele az ábra tévedéssel.

TrollSlayer 2014.09.19. 13:02:34

@maxval a bircaman: A pozitív érzelmek általános kifejezése a szeretetet, amit te leírsz csak szavakon lovaglás, kifacsarása a dolgoknak. Hogy az (általános, egyetemleges) kultúra által rossznak, büntetendőnek ítélet dolgokhoz hozzácsapod a szeretet szót, attól az még nem lesz elfogadott vagy pozitív megítélésű.

A különböző értelmezések és jelentések sokszínűsége (kulturális nézőpontok) vmint az érzelmek összetettsége miatt a többi érzelemhez képest nehéz a szeretet meghatározása.
De, ha jól követtem a hozzászólásaidat, akkor magadat kereszténynek tartod, próbáld meg értelmezni a Bibliát. Tudnod kellene, h az Újszövetségben az önzetlen, altruista és feltétel nélküli szeretet van hirdetve. Ez az atyai szeretet, amelyik a jóságot teremti a világban; annak a módja, ahogyan az Isten szereti az emberiséget, és a keresztények törekednek így viszonyulni mások felé.

"Ezt olyan ember csinálta, aki nem ismeri a keresztény tanítást" Mesélj, te h értelmezed. Hol a hiba?

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.09.19. 13:04:44

@TrollSlayer:

A bűn nem egyeztethető össze a szeretettel.

A homokos "szeretet" ugyanaz, mint mondjuk szeretni az állatkínzást.

A Biblia már értelmezve lett az Egyház által. Ugyanis az Egyház írta és szerkesztette. Más "értelmezés" a Biblia meghamisítását jelenti.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.09.19. 13:12:54

@TrollSlayer:

img7.hvg.hu/image.aspx?id=b0ccdc13-ec6c-4cf2-83ac-03dbd573d2af&view=7fcefbf8-ac48-4ee6-aef5-32203afa118c

Az ábra hibái:

1. Keveri a zsidó vallást a keresztény vallással. Keresztény számára nem bűn sem a különböző szövetekből való ruha viselése, sem a disznóhús evése.

2. Nem érv, hogy Jézus miről beszélt. Jézus sok dologról nem beszélt.

3. A kép szerzője valószínűleg csak a keresztény valamely protestán verzióját ismerte, s onnan általánosítoty. Márpedig egy nem-protestáns keresztény számára nem érv, hogy mi van a Bibliában. Ugyanis az eredeti apostoli kereszténység szerint nincs benne a Bibliában Isten minden tanítása.

4. Az ÚSZ elítéli a homoszexualitást. Nem mondja, hogy nőnek kuss neve, csak azt mondja, a férfi a családfő.

5. A homoszexualitás elítélése nem ajánlás, ahogy ezt a szerző mondja.

6. Ádám és Éva érv ellentétje: értelmetlen és irreveláns amit ír a szerző.

7. A többnejűség engedmény volt, de ebből nem következik az egynemű "házasság", a többnejűségben is egy férfi és egy nő volt nemi kapcsolatban, s nem a nők egymással vagy több férfi együtt.

TrollSlayer 2014.09.19. 14:00:16

@maxval a bircaman: 1 - keverve van, ez tény. Mindazonáltal homofób emberek szoktak volt hivatkozni mind az ÓSZ mind az ÚSZ-ra. Ezért készült ez az egész is. Homoszexualitás megbélyegzésének egyik alapköve a Biblia-hivatkozás, ezért készült ez.

2 - Jézus elsősorban a szeretettről beszélt, lsd korábbi hozzászólást, meg a tanítását ;)

3 - Biblia az Egyház könyve, azaz az Egyház által értelmezett Biblia a hiteles isteni tanítást nyilatkoztatja ki a hívőknek. A lényeg – lsd első pontot – mindig Bibliai szövegekre hivatkoznak. Minden Biblia-fordítás fordítóinak világképét, álláspontjait és gondolkodásmódját tükrözi. A fordítást nehezíti, h a mai társadalom igen eltér a bibliai időktől. Nehéz olyan kifejezést találni, amely jól megfelel a héber vagy görög eredetinek.

4 - Hol? A katolikus erkölcstan szerint a bűn olyan cselekedet, amely szembehelyezkedik Istennel. Tehát a cselekedet, nem az adottság. Homoszexualitás mint hajlam nem bűn, a homoszexuális kapcsolat azonban erkölcsileg elfogadhatatlan (Egyhz álláspontja, nem az enyém). Így életmódként az önmegtartóztatást tartja megengedhetőnek. www.katolikus.hu/kek/kek02331.html#N51

6 - a szerző azért írta, mert a Biblia szerint ők voltak az első emberpár, akiket Isten teremtett.

Az egész ábrát csak és kizárólag Bibliai szövegek alapján értelmezd, lsd első pontot. Ha erkölcsi, vallási okból vki a homofóbia mellett érvel, a Biblia , mint első számú hivatkozási forrás kerül elő. Egyesek váltogatják a Biblia-fordításokat, hogy megtalálják a homoszexualitással szemben a leginkább elítélő változatot.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.09.19. 14:16:32

@TrollSlayer:

1. Van ami érvényben maradt az ÓSZ-ből, van ami nem. Ezt nem tudja az ábra szerzője. Ez kb. olyan, mintha úgy lennék antikommunista, hogy Marx alapvető eszméit se ismerném. Nevetséges.

2. Jézus szeretete nem határtalan, pl. a bűn szeretetére nem terjed ki.

3. Ezért vannak egyre jobb és jobb Biblia-fordítások. Valójában itt te is a kocsit a ló elé kötöd. ELŐBB volt egyházi tanítás, AZTÁN Biblia, s nem fordítva. Azaz nem lehet úgy "értelmezni" az okozatot, hogy az ellentmondjon az oknak.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.09.19. 14:24:45

@TrollSlayer:

4. MInden ember hajlik a bűnre. Maga a hajlam nem bűn. Van egy rakás homokos, pedofil, stb. keresztény, aki egyszerűen ellenáll a rossz hajlamnak.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.09.19. 14:26:47

@TrollSlayer:

Az egész ábra csak egy protestáns fundamentalista számára lehet érv, de még neki sem, mert az egyik érv náluk sem áll meg.

De a kereszténység nagyobb részére ez az ábra nevetséges. Hívőnek kb. 1 perc cáfolni.

TrollSlayer 2014.09.19. 14:27:36

@maxval a bircaman: Nem, előbb volt Isten tanítása, az Ige, és később szerveződött meg az Egyház, mely kánoni iratgyűjtemény rendezte az apostolok írásait, voila megszületett a Biblia, ezzel elismerte, h azok valóban Isten Igéje.

TrollSlayer 2014.09.19. 14:32:21

@TrollSlayer: A Biblia nem mond semmit a szexuális irányultságról, ugyanazért, amiért nem beszél az internetről vagy repülőgépről. Az irányultság fogalma csupán a 19. sz végén jött létre, és a 20 sz-ban kezdték komolyabban vizsgálni.

pocaklakó minimanó 2014.09.24. 11:14:34

Olyan aranyos, amikor félművelt (és ez már dicséret) bloggazdák próbálják meg saját szájuk íze szerint megszabni, hogy kinek mit lehet írnia.

Ők toleráns emberek, ezt illik tudni; és a toleranciájuk addig terjed, ameddig a szűk világképük. :)

pocaklakó minimanó 2014.09.25. 08:41:23

@TrollSlayer:

"Mindazonáltal homofób emberek szoktak volt hivatkozni mind az ÓSZ mind az ÚSZ-ra."

És szintúgy a homokoslobbisták is, amikor arra utalnak, hogy mivel direktben "nincs benne", ezért frankóság az egész.
süti beállítások módosítása