Bálint Antóniával a Fidesz-KDNP-féle kereszténydemokráciáért

H_A Címkék: önkormányzati választás képviselőjelölt Fidesz Angyalföld Bálint Antónia2014.08.27. 22:31

Nem tudom, ismeri-e a fideszes választópolgár ama népi bölcsességet, hogy ribancból/kurvából lesz a legjobb feleség, de ha esetleg nem, akkor remélem mától egy életre megjegyzi. Úgy hírlik ugyanis, hogy az egykori szépségkirálynőt (akit aktfotói miatt később megfosztottak címétől) önkormányzati képviselőnek jelölte Budapest XIII. kerületében a Fidesz. Áthallásos alapon ez az evidencia erejével bíró asszociáció hasított belém, midőn a meztelenkedésből és tehetős hímek lehúzásából karriert befutó ex-szépségcsászárnőt megpróbáltam a polgári-keresztényi értékeket hirdető, mindannyiunk erkölcsét foggal-körömmel-pajzzsal védő, magát nemzetinek nevező Fidesz-KDNP-vel közös nevezőre hozni.

Nem mintha ellenemre lenne, hogy lehasznált celebekkel erősít a magyar kormánypárt minden idők legbevehetetlenebbnek tűnő választókerületében, annak is a 12. számú körzetében. Nem mintha szentségtörésnek tartanám, hogy politikusi politikával összefüggésben álló babérokra törnek erkölcsileg egyáltalán nem feddhetetlen emberek ebben az országban. Akik egyben arra is kiváló példát szolgáltatnak, hogy az egykori (talán soha nem létezett) csillogás hátán, földhözragadt politikai érdekeknek köszönhetően miként lehet munka nélkül valamire vinni. De. Ellenemre van. Kimondhatatlanul ellenemre van.

 

get_2.jpg

 “Felkértek a megtisztelő feladatra, de nem véletlenül, hiszen angyalföldi vagyok. Ezer szállal kötődök ide. Például úszni is itt tanultam, bele is fulladtam majdnem a medencébe.”- mondta a jelölt a Blikknek, aki “új lendületet” akar adni Angyalföldnek, és foglalkozni szeretne a helyiek problémáival, például a parlagfűvel, és a régi épületek felújításával. (fotó: Tumblr)

“Ismertségének köszönhetően imázskampány helyett a helyi problémák megoldására tudja fordítani energiáját. Amíg a férfiak hadakoznak, Antónia az önkormányzati telkeken derékig érő parlagfűre, a 60-as éveket idéző útburkolatokra figyelt fel.”- érvelt a jelölt mellett Harrach Tamás, a párt választókerületi elnöke.

Nem tehetek róla, nekem nem érv az önkormányzati munkára való alkalmasság tekintetében az, hogy valaki majdnem belefullad egy medencébe(tudom, rosszindulatúan és illiberális módon ragadtam ki a gondolatot a kontextusból, hála a 444.hu-nak). Nem érv - mivel mégsem fulladt bele - hogy 45 éves korára képes (saját szellemi fejlődése csúcsára érve) megállapítani, hogy túl magasra nőtt a parlagfű, és az útburkolat sem a régi az angyalok földjén.

Tulajdonképpen nem az a baj, hogy Toncsikánkat, és a hozzá hasonlókat futtatják rezzenéstelen arccal a Harrach-félék, hanem hogy pontosan az az alakulat teszi ezt, amely évek óta ájtatoskodik védhetetlenül szennyes dolgai fölött (az asszonyverésnél jobb példa nem jut eszembe), és erkölcsről prédikál olyankor, amikor minden jóérzésű ember csendben maradna.

Minekutána, emlékeztetőül, jelentéktelen zárójel: 2013, december - "A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat szerint aggályos, ha felnőttfilmekben szerepelt énekes is fellép a parlamenti gyermekkarácsonyon. Évek óta tartanak parlamenti gyerekkarácsonyt hátrányos helyzetű gyerekek számára, az elmúlt három évben X-faktoros előadók is felléptek ezeken. Az Origo úgy tudja, hogy az idén ez meghiúsul, mert a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat attól tart, hogy a konzervatívabb, vallásos vendégek (tanárok, egyházi személyek, szülők) közt akad majd olyan, akinek értékrendjébe nem fér bele, illetve akit zavarna, hogy Krasznai Tünde a műsor előtt pornófilmekben szerepelt, így felkérték a csatornát, hogy őt semmiképp ne hívják el a fellépésre. (A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesületének elnöke dr. Kövér László, aki a Parlament elnöke is)."

Nem, a megkopott szépségkirálynő legalábbis vitatható múltja, börtönviselt volt férje most konkrétan nem ok a szemforgatásra. És bár kétségtelenül Antóniánknak teljesen igaza van abban, hogy az ember meztelenül születik, és egy felöltözött ember pontosan annyira lehet erkölcstelen, mint amennyire erkölcsös lehet ő pucéron, az én erkölcsmérőmet visszafordíthatatlanul kiütötte ez az egész történet.

Legyen ez az én bajom. Végső soron a fanyalgásnak nincs helye itt, megfelelőbb, rátermettebb, alkalmasabb jelöltet aligha találhatott volna a Fidesz-KDNP a legyőzhetetlen budapesti kerületbe. Bálint Antónia eddigi életútja, karrierje alapján teljesen hitelesen fogja képviselni - ha sokunkét nem is - de a jelölő párt értékrendjét mindenképpen.

Nem tudom eldönteni, mi a nagyobb szégyen: az hogy Magyarország nemzeti, a magyar családok szellemi, erkölcsi értékrendjének védelmét zászlajára tűző kormánypártja Bálint Antóniákat indít az összeráncolt homlokkal békemenetelő jó magyar emberek szavazataiért, vagy hogy a magyarság mai szellemi és erkölcsi állapotában ez a nő még akár önkormányzati képviselő is lehet?

Ami egy szépségverseny tekintetében erkölcstelen, az egy politikai megmérettetésen kereszténydemokrata értelemben "sunázni" való? Vajon mit szól ehhez az angyalföldi polgárok és szeretett hazánk konzervatívabb, vallásosabbik fele, tanárok, egyházi személyek, szülők?

Ha tetszett, amit olvastál, vagy ha nem, de hiányzik egy "lájk" az életedből, csatlakozz az újonnan indult Facebook-oldal kedvelőinek táborához!

 

· 4 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr226642779

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Minnél többet dugni 2014.08.29. 01:40:29

Rövid az élet, hosszú a sír. Mindenki dugjon, ameddig bír!

Trackback: Vallási perverziók 2014.08.29. 01:40:01

Szórakoztató képes erkölcstan és etikaoktatás. Meg egy kis morálfilozófia kételkedéstannal. Nem csak judeo-keresztényeknek, bár elsősorban nekik van rá szükségük.

Trackback: Pápai szexparadoxon 2014.08.29. 01:39:26

Szórakoztató Képes ErkölcsTan;  A szexparadoxon a férfi papok esetén, talán egy katolikus dogmaként elrendelt kötelező kasztrálással feloldható lenne. Mert mi az igazán felesleges dolog? -papoknak a fütyi.

Trackback: Egyházi iskolába járni érdemes 2014.08.29. 01:38:20

Azért jó egyházi iskolába járni, mert felnőtt korban már sokat kell azért fizetni, hogy elnáspángoljon egy apáca.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kissiú 2014.08.28. 14:11:21

Hajdanán Bayer félmeztelen nőket jósolt a békementre. Persze az liberális provokáció lett volna. (Vagy azt akarta, hogy többen menjenek?) Most it egy teljesen meztelen. De ez rendben van.

pushup 2014.08.28. 14:21:14

nem tom ... szerintem korához képest bejövős ... az esze? na, azt télleg nem tom. ha valami ellenszenves benne (már a politikai oldalválasztásán kívül), az az, hogy érdekes módon mindig valami olyan faszival volt fellelhető, aki sem nem volt csóró, sem nem arca verejtékével kereste a rózsás kacsamellre valót ... de ez utóbbi a megrögzött proletár voltomból fakadó demagógia és különben is savanyú a szőlő (ez érthető mind az anyagi helyzetemre, mind arra, hogy Toncsika nem volt meg nekem és úgy tűnik már nem is lesz).
és amennyire engem pont nem zavar sem az aktmodellség, sem akár a pornós múlt, úgy tartom nevetséges, szemforgató opportunizmusnak, hogy a Harrach-félék szerint a "mi prostink jó prosti"

nu pagagyí 2014.08.28. 14:23:34

Bólogató kutyának bárki megfelel. Mára sikerült minden kockázatot kiküszöbölni, amit egy gondolkodó politikus jelentene.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.08.28. 14:26:20

Szerintem ez az egész tökmindegy.

_most_ 2014.08.28. 14:47:54

haha, elég ironikus, mikor a szavakban keresztény párt egy aktmodell celebet támogat, azt hittem pont az ilyesfajta liberális fertő ellen hirdettek háborút :D

Vírusbácsi 2014.08.28. 14:53:25

A képlet egyszerű: FIDESZ által sosem nyert kerületben pártpolitikust indítani nettó baromság, most sem nyerne. Toncsi egy tök más, cukiság faktorral esetleg nyerhet is (nem fog), de mindenképpen csomó publicitást kap, ez reklám, tehát megvan a haszna. A Fidesz nem veszíthet, mert eddig sem nyert ott, Toncsi sem veszíthet, mert kap zsetont, tehát mindenki boldog.

metalbobby 2014.08.28. 14:54:00

Semmi baj a Toncsival,a csajokat a parlamentbe programmal sincs para.Ő az első Fidesz-KDNP-és MILF akit megdugnék....

Zoltán Furik 2014.08.28. 14:57:01

Fideszes ribanc az jó ribanc, ő megfelel az erkölcsi normának.

zavaros 2014.08.28. 15:10:01

Csak óvatosan azzal a lekurvázással az aktfotók ürügyén.

Ugyanis Bálint Antónia, a Miss Hungary 1991-es nyertese, akit azonban nem sokkal később megfosztottak címétől– a második helyezett Rába Tímeával együtt (aki azóta Tóbiás József MSZP-elnök felesége lett) , mert kiderült, hogy korábban meztelen fotók jelentek meg róluk.

És tudtommal, a jobboldal sem élt soha sehol ezzel a fegyverrel.
Ezzel a fajta lejáratással valahogy mindig a "liberálisok" próbálkoznak.
Láthattuk az évek során Szalai Annamáriától az Orbán gyerekekig.

De a most Balint Antónia egykori aktfotói kapcsán hörgő ballibákat sem láttam kolleganője, az MSZP-s pártelnök felesége kapcsán magukat a földhöz verni:
www.nlcafe.hu/sztarok/20100831/raba_timi_elfeledett_aktfotoi/

Tudom, tudom, az "más". Az "művészet". Meg "magánélet szentsége"
Csak szegény Toncsi..na hát ő a *"büdös kurva ".Ha már egyszer "fideszes" lett.
(És még volt képe Hajdú Péter és Földesi-Szabó László után is az maradni, bár megtapasztalhatta a nagy nyilvánosság előtt is hogy az mivel jár)

* "büdös kurva"- a konokok/-ék &co.(h.á'-k)definíciója:
-van kis kurva. Az aki velem fekszik le.
-nagy kurva. Aki mindenkivel lefekszik.
-büdös kurva. Aki mindenkivel lefekszik, csak velem nem.

jobbdemokrata · www.jobbdemokrata.blog.hu 2014.08.28. 15:24:42

Még hasonló posztokat!!!! Az emberek milliói állnak az ilyenek után nagy tömegben sorba, hogy a ballibbantakra szavazhassanak! Vagy nem... :)

nu pagagyí 2014.08.28. 15:36:10

A Fidesz az új liberális párt. Rajonganak Kertész Imréért, hívei a szexuális szabadosságnak, a szabad önkifejezés élharcosai.

nu pagagyí 2014.08.28. 15:38:42

@jobbdemokrata: Megértem a keserűségedet, neked már nem maradt semmi, amiben hittél.

nu pagagyí 2014.08.28. 15:45:53

@zavaros: Látom rugalmasodik a világnézeted, legközelebb már a Pride-dal fogsz vonulni a Békemenet felhívására.

TrollSlayer 2014.08.28. 15:57:35

Végre egy politikus(jelölt), akinek nincs takargatnivalója!
De mi ez ahhoz képest, h Orbán leszopta Putyint

brumeszkosz 2014.08.28. 15:58:08

Ez is a büdös papok állszentségét bizonyítja, egy bödős ribancot akinek a férje egy köztörvényes bünöző aki most is börtönben van, azt indítják a választásokon. Ez nekik az erkölcs? Szemét álszent banda akik mindig is hazugok voltak!!

♔batyu♔ 2014.08.28. 16:10:41

Istenem, vannak akinek Lendvai jön be. Én valahol természetesnek találom, hogy egy volt komcsi akkor is konzervatív, ha liberálisnak hívatja magát.

gizmo26 2014.08.28. 16:29:57

Ezek az álszent álkeresztény seggfejek tiltották meg valamelyik megasztáros expornós csajnak a múltja miatt, hogy énekeljen gyerekeknek a Parlamentben. Most meg Toncsit jelölik? Na ne már.

Gyorgy Nagy 2014.08.28. 16:34:09

Toncsi egy szétkefélt elvirágzott szépsèg! Ha a meztelenség már nemhoz pénzt akkor lehet hogy a KDNP-től még lehuzhat valamit.

Niebur 2014.08.28. 16:41:53

@zavaros:

Rába Tímea melyik választói kerületben indul?

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2014.08.28. 16:51:42

Ha nyer, Semjénnek, Harrachnak - gondolom - nem kell különösebben magyarázkodni, miért jelennek meg oly sokszor a XIII. Önkormányzat egyik dekoratív képviselőjének fogadóóráin.

gizmo26 2014.08.28. 16:53:02

Még hasonló, okosan megválasztott jelölteket akarok látni a konzervatív oldaltól. Pl. a Viszkist, Michelle Wild-ot meg Monique Covet-et. Sőőt, egyenesen Kovi-t

Francba most elárultam őket, tuti hogy a baloldal is lecsap rájuk. Náluk népszerűbb jelölteket úgysem találnak.

gizmo26 2014.08.28. 16:58:04

Még hasonló, okosan megválasztott jelölteket akarok látni a konzervatív oldaltól. Pl. a Viszkist, Michelle Wild-ot meg Monique Covet-et. Sőőt, egyenesen Kovi-t

Ciccolina parlamenti képviselő volt Olaszországban, tehát van ilyen jellegű munkatapasztalata is (...), de mivel már szerepelt a heti Hetesben, őt tuti nem választanák meg.

Viszont Csömörön él egy olasz pornósztár (Rocco Siffredi), őt meg fel lehetne kérni mondjuk önkorményzati képviselőnek a KDNP színeiben.

Francba most elárultam őket, tuti hogy a baloldal is lecsap rájuk. Náluk népszerűbb jelölteket úgysem találnának.

nu pagagyí 2014.08.28. 17:14:42

@♔batyu♔:
"Én valahol természetesnek találom, hogy egy volt komcsi akkor is konzervatív, ha liberálisnak hívatja magát."

Ezek szerint a mostani konzervatívok az egykori kommunisták. Most már bátran coming outolhatsz.

Mr. Rocketfinger 2014.08.28. 17:18:51

és az megvan, hogy a "gyerekemet 6 évesen is szoptatom, mert az jó" Toncsika, és a fidesz kedvenc nemtudommilyen szakértője, Habony "nyuggerverő" Árpád, a családi értékek és a házasság szentségének jegyében hétfőn megesküdtek, csütörtökön elváltak...?

gezira 2014.08.28. 17:56:54

@zavaros: Azt hiszem, nem igazán érted, mi a baj Toncsikával.
Nem, nem az aktfotók, és nem is a kevéssé keresztényies magánélete.
Hanem az, hogy egy olyan párt színeiben indul, amely pártnak az erkölcs, család, isten és hasonlók a legfőbb szlogenjei.
Ha nem érzed a nem kicsi ellentmondást, akkor reménytelen eset vagy.

Liberóné Balliba Emese 2014.08.28. 18:35:26

Remegek a felháborodástól! A cigány fasiszta diktátor Orbán pornót kényszerít a népre a pedofil papjai segítségével. Be kell tiltani mindent, templomostól, pornóstul. A megoldás: Bajnai, Bokros és Gyurcsány. Éljen a ballibaizmus! A Fideszt haláltáborba!!!

2014.08.28. 18:52:26

@maxval a bircaman: oo nyaralni volt a partitkar ur? udvozlunk ujra korunkben :)

czjanos 2014.08.28. 18:53:25

Javasolom a Fidesz-KDNP pártszövetségnek Kolbászos Conchitát is, mert neki Bálint Antóniával szemben, nem csak alul, hanem fölül is van szakálla.

Éhesló 2014.08.28. 18:53:33

Nem értem a postert.
Nekem jobban bejön mint morvai, vagy sipánka, a cigány járókáról nem is szólva.

Hungry horse 2014.08.28. 18:54:56

Nem értem a postert, nekem jobban bejön, mint sipánka, a cigány járóka, vagy morvai.
Esze is van annyi, mint ezek közül bármelyiknek, de legalább ki is néz valahogy.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.28. 19:20:21

@okostojas007:

Nyaralás???

Egyébként meg nyaralás alatt sem áll meg az élet. Át is kereszteltem nemblogomat: "magyar nyelvű szemfelnyitó és tájékoztató média" az új név.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.08.28. 19:33:17

Ostoba MSZP csicska szerint minden nőt lekurvázik, aki Fideszes, vagy annak segít.

Mi sem világítja meg jobban hazai balliberálisaink tolerancia küszöbét.

Hányinger képmutató álszent Gyurcsanyista bagázs !

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.08.28. 20:28:32

Mi bajotok Toncsival? Az hogy egy ilyen nő soha rátok sem nézett. Az hogy élt a szépségével? És? Hányan élnek a papa kapcsolataiból?
Lehet csámcsogni Toncsikán, de sok férfi emlékszik majd hogy a fotóját nézve rántott rá és nem az emeszpében megpenészedett öreg szocira fog szavazni.
Utálom a Fideszt mint a szart, de van vér a pucájukban hogy Toncsikát indítják. Bazz, ha 13. kerületi lennék, bizony isten rá szavaznék.

Éhes.ló 2014.08.28. 20:31:36

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: nehéz megértened, de mindegyik ugyan azt jelenti és ugyan arról szól.
Zavar, mi?

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.08.28. 21:57:52

@Éhes.ló: Dehogy zavar. Nagy doktorit akarok írni az ilyen elmebetegekből mint, te, az internet hülyéiből. Alkalmas vagy Állatorvosi_Lónak.

vittore 2014.08.28. 22:17:24

Kurvák indítanak harcba egy kurvát. Mi ebben az érdekes?

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.08.28. 22:25:03

@vittore:

Azt hagy kérdezzem már meg, hogy mindenki kurva akiről készült meztelen fotó, vagy csak az elkötelezett MSZP csicska voltod okán kurvázol olyanokat, akik a másik oldalon állnak, mert ennyire toleráns minden ballib ?

Tehát kurvák-e :
Lindsay Lohan, Drew Barrymore, Madonna, Daryl Hannah , ....
www.complex.com/pop-culture/2013/02/the-50-hottest-celebrities-whove-posed-for-playboy

Illetve:
Liptai Klaudia, Gregor Bernadett, Détár Enikő, Oszter Alexandra, Görög Zita, ....

Steve Bibok 2014.08.28. 22:35:15

Most már tényleg itt van a "betyár-kurva" világ!

vittore 2014.08.28. 22:45:49

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:Jajjistenem! Csúnyát mondtak a kenyéradó gazdáimra! Ezt gondolod igaz, te frusztrált nyomoronc? Kissé feszültnek tűnsz, verd ki vagy dugasd meg jól magad, hátha lesz egy kis érzéked az irónia iránt. Azt tőled még akkor sem fogjuk elvárni, hogy humorérzéked is legyen. Mellesleg ha az MSZP vagy bárki más indította volna a választásokon ezt a buta picsát, akkor is ugyanezt írtam volna, te kis érzékeny lelkű mimózaszál... :)

átlátó 2014.08.28. 23:18:04

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]:A müvesznö plebejusosan polgari? Vagy csak siman konzervativ? Esetleg megfelelöen le van öntve a keresztenyi mazzal? Mielött kinyitod a palott szadat, a müvesznövel volt közös dolgom, nem olyan ertelemben, mert en szeretek utana beszelgetni is valamiröl.

béla a görög (törölt) 2014.08.28. 23:25:15

Tuti ziher, hogy Habony Árpinak elsült az agya...
A másiknál valami más most az agya :D

Tóncsinak meg nem a voksom adnám :D hogy aztán 4 évig én sz...pjak.

Ha már így egy elcelebesedtünk igyekszem alkalmazkodni ehhez a keresztényi világhoz :D

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2014.08.29. 01:35:38

Szerintem a cicis lányok, jó qrvák maradhatnak. ( maradjunk abban, hogy a képen szereplő művésznő, csak jó cicis leány) Persze a politika nélkülük is eléggé prostituált már.... de ha választani kell, akkor már menjen inkább a KDNP a 3,14csába.

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2014.08.29. 04:15:16

Hát a kampány nagy kérdése, hogy elő tud rukkolni-e vmivel Toncsi vagy marad meztelenkedő szépségkirálynő. Szerintme nem, mertz az elmúlt 20 évben itt-ott müsort vezetett, időjárást jelentett és amikor kifigyott az ötletekből megjelentetett egy könyvet a húsz évvel ezelőtti emlékeiből.

Ez mondjuk kevés ahhoz, hogy megkapja egy tipikusan balos kerületben a polgármesterséget.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.29. 05:59:54

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]:

Nekem annak idején az egyetem szépségkirálynője volt a barátnőm, szóval ez engem nem érint. Oké ez a Toncsi, de semmi különösen számomra.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.29. 06:01:15

@gizmo26:

Pornószínésznő és aktmodell - a külöbség mint az Északi-sark és a hűtőszekrény között.

Nancsibacsi 2014.08.29. 06:35:50

Nézzük meg az egyetemista jónők hány százalékának van luxus cucca (táska, csizma, almás laptop - mind1). Ha nem gazdag az illető csaj családja, akkor esélyes, hogy ők ezért valakivel dugtak. Jegyezzük meg ezt, mert 20 év múlva, ha politikai pályára akarnak lépni, ezzel jól be lehet őket feketíteni. Szóval ez még politikai tőke lehet - tessék jegyzetelni kedves pártok.

Ráadásul a toncsi ilyet nem is csinált - vagy csinált? ki tudja, én nem jegyzeteltem. Ami biztos, hogy vetkőzött magazinoknak jó pénzért, szóval szüksége nemigen volt rá. Vetkőzni viszont vetkőzik szinte minden híres jónő - színész, műsorvezető, stb. Most akkor az Ördög Nóri még nagyobb kurva, mert nem hogy levetkőzött a pléhboynak, de a fotósával össze is jött, kilépve a házasságából? Hagyjuk már. Nekem se kéne otthonra egyik se, de most hogy ő képvisel (és nem tud csinálni semmit, mert nem ért hozzá), vagy a szokásos maffiózók (akik meg ellopják a pénzem, mert csak ahhoz értenek), az szerintem lényegtelen. A lényeg az, hogy csaljunk mi is minél több adót, mert az van csak jó helyen az adóforintokból, amit elcsaltunk :-)

igazi Ténytár 2014.08.29. 06:55:05

@H_A

erről szol az egész, hogy miért most, miért ott, miért őt indítják!

Vagyis, hogy az igénytelen proliknak dobjunk be egy meztelenkedeseival híres/hírhedt lett - 2010-ben is abból élő, lásd céges bulik - szépségkirálynőt, meg hadd csámcsogjon a balos szavazó proli rajta hátha akkor átszavaz.

_____

"Egy hét múlva vasárnap Magyarország nem fogja engedni azt, hogy a vízfejű Budapest, ezen belül PEST LUMPENPROLIJAI DÖNTSÉK EL, mi történjék ezzel az országgal"

2002. április 15-i lakossági fórum (Németh Zsolt fideszes képviselő oldalán részt vevő Bayer Zsolt)

igazi Ténytár 2014.08.29. 07:00:39

@Gyorgy Nagy: Ne feledjuk a JObbikos Muller Nikolett tamadasat se akinek ki kellet lepnie a Gardabol miatta!

Persze mint tudjuk a polgároknál más az erkolcs mert még 4 éve is ebből élt!

www.hir24.hu/szines/2010/10/19/balint-antonia-1-millioert-vetkozik/
borsonline.hu/cikk.php?id=34810

------------

„Negyvenperces show-műsort készítettem, a produkciót rendezvényekre szánom: céges bulikra, tréningekre bónuszként, igényes, FIZETŐKÉPES KÖZÖNSÉGNEK.

több öltözet lesz rajtam, de annyit elárulhatok: nem a színpad mögött öltözök át, hanem a nézők előtt és azzal is fokozom a hangulatot, hogy EGYRE TÖBBET MUTATOK MEG MAGAMBÓL...

Látványosak lesznek az elemek: a fények, a hangeffektusok” – ecsetelte a NEGYVENPERCES műsor részleteit, amelyért egyébként 1 MILLIÓ FORINTOT KÉR.
____________

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.08.29. 07:01:05

@maxval a bircaman: Nekem meg Sharon Stone. Különben meg melyik egyetem? BME, gépész mérnöki kar? :-))

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.08.29. 07:03:24

@átlátó: Szóval azóta is dühös vagy hogy nem adta meg a számát. :-)) Értem.

igazi Ténytár 2014.08.29. 07:04:47

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Jatszad mar az agyad amikor a FIDESZ HIMSOVINISZTA BUNKÓ NŐELLENES szövegeivel tele a múlt!

_ JOBBIKOS Müller Nikolett mocskos támadását,
_ Medgyessy Lányának támadását (időközben persze mar szeressük)
_ Heller Ágnes kinézetén röhögést
_ Dávid Ibolya ferde fején való gúnyolódást, neki borotválkozó tükörbe (!) nézést ajánlást
stb. persze eljenezted mi?

www.origo.hu/itthon/20070404kosa1.html

hacsaknem.blog.hu/2013/06/28/a_gatlastalan_bunkosag_bayer_zsolt_esete_heller_agnes_hasaval

Paraphone 2014.08.29. 07:04:48

A világ leg szem(-és gyomorforgatóbb dolga), mikor a mindenfajta szexuális, erkölcsi, morális és egyéb devianciát felállva(!, igen, OTT is), tüntetően megtapsoló ballibbant a szószékre helyezi önmagát, hogy onnan fennhangon kiprédikáljon valakit, akinek 20 éve megjelent pár aktfotója, bár ez még a kisebbik bűne, a nagyobbik ugyebár, hogy fideszes.

Ejj, de fontos lett egyszeriben az erkölcs, aktfotók és kereszténység, oy-veh, májn Gott, mi lesz most?!

Semmi. Chewbakkát is elindíthatná a Fidesz a XIII-ban, a sok kis párthűséges Woody Allen akkor is beszavazza a Nem-Fideszes De Nem Is a Másik Náci jelöltet.

igazi Ténytár 2014.08.29. 07:08:11

@maxval a bircaman: Mennyire különböző?

Ismered a híres viccet:

"- Hölgyem 1 millióért lefeküdne velem?
Persze.
- Es 1000 forintért?
Felháborító, mit gondol mi vagyok én?!
- Azt hogy ön micsoda mar elején tisztáztuk, most csak az áron vitatkozunk."

igazi Ténytár 2014.08.29. 07:13:47

@Paraphone: "hogy onnan fennhangon kiprédikáljon valakit, akinek 20 éve megjelent "

Olvasd mar el a blogot te álszent!

Még 4 éve, 41 évesen is ebből élt! 1 millióért vetkőzött a "fizetőképes közönségnek".

Kepmutatasrol meg az ne dumlajon aki kitiltatott alig 8 honapja hasonlo erkolcsi multja miatt parlamenti musorbol masokat!

Krasznai Tündét es a KDNP-FIDESZT elfeledted?

www.storyonline.hu/hirek/krasznai_tunde_nem_enekelhet/45127/

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.29. 07:56:00

@a Ténytár:

Nagyon különböző.

A pornószínésznő szexel, az erotikus modell meg nem. Ez elég nagy különbség.

GöTi 2014.08.29. 07:57:14

Végjáték végre?

A seggnyaló diplomások száma véges.

Parlamentbe feleségverő disznópásztor és börtöntöltelék hatelemis betanított varrónő, önkormányzatba Toncsika jut.

Kinek nagyobb megaláztatás - nekünk állampolgároknak, vagy a diktátornak akinek már csak ez a minőség jut?

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.29. 08:01:52

@a Ténytár:

Eleve abszurd példa, mert az aktmodell, de még az erotikus modell sem fekszik le pénzért.

ChemZso 2014.08.29. 08:26:14

@gizmo26: már a megasztáros múlt is elég lehetett volna a kitiltáshoz...

jobbdemokrata · www.jobbdemokrata.blog.hu 2014.08.29. 08:32:13

Rájöttem miért akasztja ki a ballibbantakat Bálint Antónia jelölése: eddig rá rántották a répát, ha úgy hozta szükség, erre nem kiderül, hogy jobboldali? Most megint Heller fényképeire lesztek kénytelenek fanyalodni? Ooohhh... :(

Ajtony 2014.08.29. 08:36:53

Nem is annyira régen azért estetek térdre, mert a parlamenti karácsonyon nem léphetett fel a valamikor pornózó énekesnő, most meg gáz, ha valaki fotómodell volt? Elmentek ti a pi...ba, azokkal a prűd hülyékkel együtt, akik a parlamenti eksönben benne voltak. Coki az összes f@sznak, aki csak ronda nőket akar látni :-)

Ajtony 2014.08.29. 08:47:35

@GöTi: kire vagy büszke? Lamperth-re, vagy Lendvaira :-)

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2014.08.29. 09:02:13

Több Toncsis fotó kellett volna a poszthoz! A szöveg úgysem fontos egy szép meztelen női testhez képest. :)
Meg amúgy is azért kattintanak ide annyian most.

GöTi 2014.08.29. 09:04:18

@Ajtony: Beteg vagy? Dicsértem én ezeket?

spinat 2014.08.29. 09:12:21

nem tudom, említtte már valaki a sztorit Mária Magdolnával?

átlátó 2014.08.29. 09:19:24

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: ...azt hiszem nem ertetted meg, hogy emlitettem, mint egy mellekes dolgot...a müvesznövel volt dolgom, anno, ugy 1992 körül meg egy Rakay Kalmika nevü is a noteszombol irta ki a szamat...most erigy utadra bekevel fiam.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.08.29. 09:19:31

Én speciel inkább a nedves Bálint Antoniát nézegetem, mint a nedves Falus Ferencet... :D

nnnnnnnn 2014.08.29. 11:17:25

szar lehet nektek maszopnyikoknak, hogy max a lendvai ildit meg a lampert mónikát tudnátok mutogatni, hehe.

sndSanyika 2014.08.29. 11:39:10

HAJRÁ ANGYALFÖLD! :DD

BelAmi 2014.08.29. 12:41:31

@maxval a bircaman: "a pornószinésznő szexel, az erotikus modell meg nem" (????????)
"az aktmodell, de még az erotikus modell se fekszik le pénzért" Ha nem pénzért (bár erre sem vennék mérget!), de a karrierje érdekében egész biztosan.

a gondolkodni próbáló maxval birca · http://maxval.co.nr 2014.08.29. 12:46:06

@BelAmi:

Az, hogy valaki valamit tesz a karrierje érdekében, az egyéni döntés kérdés, s nem függ semmilyen formában a foglalkozástól.

Én egyetemi tanársegédet is ismerek, aki szexszel lett hipergyorsan docens. Jelenti azt, hogy az egyetemi oktatóság része a test eladása? Nem jelenti.

Azaz maradjunk a tényeknél! A pornószínésznő és a prostituált kénytelen eladni a testét, mert ez a szakma lényege. Míg egy modell esetében ez teljesen opcionális, még egy aktmodell és egy erotikus modell esetében is az. Azaz a kettő keverése ostobaság.

2014.08.29. 12:51:31

Én nem ismerem ezen blog politikai hovatartozását de elég extrém lehet, ha hirtelen ilyen erkölcscsősz szövegekkel jön az írója... ki nem szarja le, hogy szépségkirálynő volt és vannak aktjai?

rapitzsuakoloh 2014.08.29. 13:23:00

Azt tudtátok hogy miután kiszabadult az olaszországi börtönből - ahol prostitúció miatt ült - Dubajba ment férjhez az egyik magyar? celeb?

www.borsonline.hu/20120909_harmadszor_is_ferjhez_megy_keleti_gyorgyit_eljegyeztek_dubajban_

Ja hogy ő az MSZP-S MINISZTER LÁNYA? akkor nem gond

Netuddki. 2014.08.29. 13:36:07

Erről jut eszembe, kiflicsücsök gabika hova lett?
Mellesleg egy negatív erkölcsi ranglistán a pénzért dugás van-e lejjebb vagy a teszkós lopás? Ja, hogy BA nem dugott pénzért? A gabika meg nem lopott a teszkóban? Muhaha!

gizmo26 2014.08.29. 14:17:40

@maxval a bircaman: Jaja, igazad van, tényleg nagy a különbség. Aki a Playboyban mutogatja a seggét, az nem csak hogy aktmodell, hanem már szinte apáca. És mint ilyen, jól mutat egy keresztény párt listáján.

a gondolkodni próbáló maxval birca · http://maxval.co.nr 2014.08.29. 14:28:28

@IGAZI_kovi1970:

Az sem volt igazi lopás. Csak felfújták az egészet a médiák. Ugye nem gondolod komolyan, hogy valaki kiflit lop?

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2014.08.29. 14:32:19

@átlátó: 1980-ban meg Michael Douglas az én noteszomból írta ki Sharon Stone számát.
Na mennyé vissza a Háry János klubba, már várnak!

gizmo26 2014.08.29. 14:36:29

@a gondolkodni próbáló maxval birca: Én legalább csúsztatok, míg ők mélyen hallgatnak.

safranek 2014.08.29. 14:49:46

Toncsika túl buta, Vágó meg túl inteligens a képviselői pozícióhoz!

gizmo26 2014.08.29. 14:52:53

@a gondolkodni próbáló maxval birca: Hát a népi-nemzeti-konzervatív-keresztény kormányoldal, vagyis az álszent fasiszta disznók

Andy73 2014.08.29. 15:01:57

Tényleg ennyire buta lenne a baloldali blogíró, vagy csak tetteti magát? Ha ennyire nem képes átlátni a helyzetet, akkor nem csoda, hogy ilyen gyenge a baloldal.
Teljesen nyilvánvaló, hogy a Bálint Antóniával a Fidesz nem a keresztény-konzervatív szavazókat akarja megnyerni, hanem éppen ellenkezőleg: a hagyományosan baloldali kerületben a masszívan baloldali szavazókat, azokat, akiktől távol állnak a fenti értékek.
Az más kérdés, hogy a Fidesz-KDNP szavazók jelentős részének valószínűleg nem szimpatikus Bálint Antónia, de nekik nyilvánvalóan a baloldali pártok sem, így az elkötelezett jobboldali szavazók ettől még valószínűleg nem fognak hirtelen átpártolni és átszavazni a baloldalra.

a gondolkodni próbáló maxval birca · http://maxval.co.nr 2014.08.29. 15:14:02

@gizmo26:

Nem feltétlenül van ellentmondás. A KDNP esetében lehet csak ilyesmi a meztelenség miatt. De a Fidesz nem tekinti magát felekezeti pártnak.

gizmo26 2014.08.29. 15:14:26

@Andy73: Én balllibsi szavazó vagyok, de csak akkor szavaznék rá, ha személyesen jönne el hozzám kampányolni.

De ha nem kapja be, akkor bekaphatja a pártjával együtt.

gizmo26 2014.08.29. 15:18:53

@a gondolkodni próbáló maxval birca: De közös listán indul a Fidesz meg a KDNP, így a képviselőjük mindkettőjük értékrendjét kellene hogy képviselje. Mondjuk szegény keresztényeknek nem sok választásuk marad. Ha nem a keresztény-konzervatív "aktmodellre" szavaznak, akkor maradnak a libsibolsik, a favédő hippik meg a bakancsos nemzetiszocialisták.

Occam beretvája 2014.08.29. 15:54:24

@gizmo26: A fidesznek most nem létszükséglet.
A maszopnak annál inkább.Ha megfelel neked lampertmoncsi,
csak szólj és rábukik mind a 13 centidre.:-)

gizmo26 2014.08.29. 16:09:23

@Occam beretvája:
13 cm .... Látom magadból indultál ki.
Az enyém nagyobb, 13,9 cm, azt pedig már erősen felfelé kell kerekíteni, szóval 14.

Mellesleg honnan jöttél rá, hogy Lampert bejön nekem?
Most megint elképzeltem Anettkás bőr melltartóban, és máris nem merek felállni az íróasztalomtól, nehogy a munkatársak meglássanak. 14 centi az mégis 14 centi. Hogy nyugtassam most le magam, te szemét. És ha hirtelen meeting lesz? Terelhetem a gondolataimat, de ha a Lamperth-ra feláll, akkor bármire feláll.

Amúgy én nem az a fajta liberális vagyok akinek te gondolsz, sokkal inkább a favédő hippi liberális, úgyhogy inkább a Széll Bernadett, vagy a Schiffer András szőke parókában.

Amúgy pedig még az a 13 centi is nagyobb mint a románok 12,75-ös átlagmérete. (nem véletlen hogy felsőbbrendűek vagyunk náluk, büszke lehetsz a fajunkra)
www.everyoneweb.com/WORLDPENISSIZE

a gondolkodni próbáló maxval birca · http://maxval.co.nr 2014.08.29. 16:10:50

@gizmo26:

Kérdezd erről a KDNP-t.

KDNP és keresztény nem ugyanaz. Keresztények vannak a Fideszben is, a ballib pártokban is, az LMP-ben is és a Jobbikban is, sőt máshol is. Azaz csúsztatás, hogy igyekszed a keresztényeket a KDNP-vel összemosni.

A keresztények a keresztény vallási dogmákban értenek egyet, de más dolgokban nem feltétlenül. Pl. abban sem, hogy mennyi meztelenség tolerálható. Van akinek a fedetlen vállú, kisminkelt nő a templomban szörnyű botrány, másnak meg a női test ízléses bemutatása is oké. Igen, a ponrnót egyetlen hívő sem szereti, de az aktok esetében és az erotika kérdésben már sokféle álláspont van.

Alapvetően egy a meztelenség kérdésében nagyon szigorú elvű keresztény számára sem gond, ha valaki régebben meztelenkedett, de már nem teszi. Ugyanis minden bűn megbocsátható.

gizmo26 2014.08.29. 16:21:36

@a gondolkodni próbáló maxval birca:
Ez az egyház vagy vallás vagy micsoda egy nagy hülyeség. Már egy jó kis lincselést sem lehet vele szítani, mert bármennyi bűnt elkövethetsz, ha az egyház megbocsát.

a gondolkodni próbáló maxval birca · http://maxval.co.nr 2014.08.29. 16:43:32

@gizmo26:

Nem, ez nem így van. Nem ez a keresztény tanítás.

gizmo26 2014.08.29. 16:55:57

@a gondolkodni próbáló maxval birca:
Hanem hogy mindenki eredendő bűnnel született, és nincs bocsánat, bármit csinál, irány a Pokol?

a gondolkodni próbáló maxval birca · http://maxval.co.nr 2014.08.29. 18:39:08

@gizmo26:

A válasz: az eredeti bűnért nem bünhődik senki, hiszen ez nem egyéni bűn.

átlátó 2014.08.29. 23:30:30

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]:
Öcskös! Ha nincsen mas dolgod, csak szolok...itt a Balint Antoniarol van szo, szoval ne seronozzal, ne tereljel...nem vagy te csak egy havifixes alkalmazott es varod a 7-es buszt, hogy odebb vigyen... Amugy valoban igazad van abban, hogy te mar csak tudod.
süti beállítások módosítása