Közpénzből finanszírozott kormányzati jó tanácsok gyengeelméjű házasodóknak

H_A Címkék: család kormány esküvő házasságkötés házaspár magánszféra gyermekvállalás üdvözlőkártya EMMI2014.08.21. 22:57

Azt írja az Origo, hogy három év alatt 110 ezer üdvözlőkártyát küldött ki a kormány a polgári házasságot kötőknek. A gyermekvállalásra buzdító, kormányzati linkeket tartalmazó lapokat közvetlenül az anyakönyvvezetőtől kapják meg a párok. Mellékes információ, hogy az akció eddig közel ötmillió forintnyi közpénzbe került. Van tehát rajta minden, mi szem-szájnak ingere, Wass Albert jól megfér rajta Márai Sándorral vagy Gróf Széchenyi Istvánnal például. Idézetek formájában természetesen. A feladó az Emmi Szociális és Családügyért Felelős Államtitkársága.

Ha esetleg a gyengébbek és a frigyre lépők nem tudták volna, szájba is van rágva az intim szférájukba hegymászó bakanccsal taposó kormányzati áhítat: "… az Önök családjának legnagyobb ajándéka az, ha egymás iránti szerelmük és szeretetük egy új élet forrásává válhat. A gyermek ugyanis áldás: a család, és nemzetünk megmaradásának záloga. (...) Mint minden emberi kapcsolatot, a házasságot ápolni kell, s ha embert próbáló idők jönnek, segíteniük kell egymást." És ehhez hasonló megismételhetetlen evidenciák gyermeteg házasságot kötőknek. 

20140821hazassagkotes-eskuvo.jpg

Kormányzati jó tanácsok gyengeelméjű házasodóknak (fotó: origo.hu)

 

Nem az a baj, hogy adatkezelési jogaik sérülnek. Hanem hogy a nemzeti párválasztásnál nem maradt abba a kormány szociális és családügyi részlegének stratégiai ámokfutása. Emlékszünk bizonyára, hogy tavaly májusban a Fidesz-KDNP nagyszerű családügyekben jobban teljesítő politikusai  miként próbálták egy táncparkett berendezésével és táncra való felhívással szájba vágni ugyanazt a társadalmi problémát, amire most is nem éppen diszkréten világítanak rá. És valószínűleg az sem tűnt el nyomtalanul az emlékezetünkből, hogy a kerítő szerepét is magára vállaló hozzáértő kormány előzőleg ajtódísszel próbálta minél több gyermek vállalására biztatni a fiatalokat. Most meg itt van a mindent megkoronázó gratuláció a szerencsésen összejött házasság pillanatában.

Hadd hangsúlyozzam ki: nem a gratulációval van a probléma, hanem azzal, hogy a kormány már megint jobban tudja, ez úttal a friss házasoknál, hogy mi teszi őket boldoggá. Nem az üdvözlőkártyák minőségével van a baj, hanem ezzel a kényszeres ideológiai neveléssel és ájtatos kioktatással, ezzel a nyomasztó állami atyáskodással, amely a visszamaradott értelmi képességűnek tartott polgároknak kíván kéretlen jó tanácsokat lenyomni a torkán. 

Az a visszataszító, hogy a házasság magánügyéből sem maradhat ki az állam, a kormány, a NER. Nem az a baj, hogy Márainak semmi keresnivalója nem lehetne Wass Alberttel egy lapon a kormányzati levélszemetünkben, hanem, hogy oda jutottunk szép lassan, hogy a két ember szigorú magánügyét képező szeretet, érzelmi, testi lelki közösség, gyermekvállalási és vagyonszerzési szándék sem pecsételődhet meg anélkül, hogy ne a kormány tenné ki a pontot a mondat végére. Már megint több millió közpénzen, földhözragadt önmarketingelési okokból.

Frusztráló, hogy a magyar fiatalokat és időseket, és általában véve a fejüket házasodásra adó magyar embereket szociális értelemben fogyatékosoknak nézi ez a társadalompolitikával teljesen párhuzamos kormány. (Mi van például a 80 éves, vagy meddő friss házasok gyermekáldásával kapcsolatos kínos mellényúlással?) Persze, tudom: bárcsak ez lenne a legnagyobb bűne a magánszféra totál ignorálása terén...Ettől még kaján vigyorral az arcomon kénytelen vagyok megismételni: ezek után már ígérem, fel se emelem a fejem, ha a nemzeti színű huzattal borított gyermeknemző ágy lesz a soron következő zseniális ötletük. Amelyet követhetne az állami gyertyatartási szolgálat. Remélem Orbán Viktor Tereskova-féle portréját nem felejtik el az éjjeliszekrény fölé felaggatni.

Nehéz idők járnak, nagy szükség van az adófizető utánpótlásra Angliában.

Ha tetszett, amit olvastál, vagy ha nem, de hiányzik egy "lájk" az életedből, csatlakozz az újonnan indult Facebook-oldal kedvelőinek táborához!

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr546624213

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.22. 08:11:10

A házasság sosem csak magánügy.

Talán csak a Wass-idézet volt felesleges. A ponyvaíró nme érdemli meg, hogy idézzenek tőle.

metal · http://electric.blog.hu 2014.08.22. 13:03:19

De komolyan, ez a legnagyobb probléma? Tényleg volt olyan ÉRTELMES pár, akit ez zavart? Az értelmest nem véletlenül emeltem ki, mert aki ezen fenn akad, az egy idióta. Ha egyetértesz a lappal, vagy netalán kedves gesztusnak tartod, akkor megtartod, ha nem, akkor eldobod. De ezen rugózni? Sajnos a jelenlegi baloldal tényleg bebizonyítja, hogy nem véletlenül szerepel olyan "sikeresen" a választásokon. Lassan az is látszik, hogy nem csak a politikusaik kicsinyes hülyék, de az őket kiszolgáló sajtó se normális.

steery 2014.08.22. 13:20:51

Semmi baj nem lenne ezekkel a népnevelő módszerekkel, ha hatékonyan csinálnák és nem a kormány propagandát szolgálná, hanem a házaspárok valódi érdekeit. Miért nincs a mai napig sem családi életre nevelés óra általános és középiskolában? Miért nem kell elméleti és gyakorlati vizsgákat letenni a házasság, a szexuális élet megkezdése és a gyermekvállalás előtt? Ha ezek a dolgok tényleg olyan fontosak, mint ahogy a kormány állítja, miért nem törődik azzal, hogy a fiatalok rendesen föl legyenek világosítva mindeme témákban? Plus témában is. Például, hogy olvasd el és értsd meg a szerződések szövegét, mielőtt aláírod, akár a bankban vagy, akár bármely más ügyletet kötsz.
A tudás hatalom. Talán azért ilyen siralmas az oktatási rendszerünk, mert a vezetőink nem akarják kiadni a kezükből a hatalmat? Nehogymá' okosabb legyen a nép, mint ők?

delejes 2014.08.22. 14:03:31

@metal: ha szerinted nem probléma az, hogy az állam félkegyelmű képviselői idiótának nézik az állampolgárait, akkor nincs mit mondanom. A te és mindannyiunk adoforintjainak elköltesének kétlem hogy ez lenne a legjobb módja.

zizi77 2014.08.22. 14:45:29

@delejes: pedig metálnak igaza van szerintem. Erről cikket írni, már a vicc kategória. Aki debil, annak jól jön az anyag, akinek meg van esze, az nem foglalkozik vele. Ennyike! Ja a ráfordított pénz meg csepp a tengerben a többi kidobott milliárd mellett.

nál 2014.08.22. 15:22:04

@maxval a bircaman:
Erről mesélj!
Kinek az ügye még két ember frigye?

metal · http://electric.blog.hu 2014.08.22. 15:44:54

@delejes: 3 év alatt költöttek el rá 5 misit. Kiszámoljam, hogy ez a költségvetés mekkora része, vagy magad is érzed, hogy nem helyes az érv?
Nem értem, hogy miért nézik idiótának, miközben leírják a családról alkotott véleményüket? Ha pedig tényleg összefoglalják röviden az állam által adott segítségeket a gyerekvállaláshoz, akkor az szerintem jó dolog. Bár te úgy látszik vagy mindent tudsz, vagy szeretsz keresgélni:)
Amúgy mivel ezen a NAGYON fontos kérdésen rugózol nekem sincs mit mondanom, magadat minősíted.

Netuddki. 2014.08.22. 16:11:48

@metal: Most lassan írom, hogy még te is megértsd. Azé' komám, mert ki a redvás faszt érdekel egy ismeretlen államtitkárságnak a nyilván nem szívből, annál inkább érdekből jövő "jó" kívánsága? Fosik az orbánod, hogy mire nyugdíjas lesz nem lesz aki eltrtsa? Pedig ha így folytatja lehet meg sem éri.

Azt meg már nem is próbálom elmagyarázni mi van akkor amikor egy semmihez nem értő, közpénzből eltartott csinovnyik a lázas semmittevésben abba üti az orrát amihez qrvára nincsen semmi köze. De látom megsértődtél, és hirtelen fröcsögésnek találod amiket itt leírtam. Pedig jobb lenne ha elgondolkodnátok rajta és nem hergelnétek direkt a jónépet baromságokkal.

zobod 2014.08.22. 16:31:47

Nem értem a hisztit. A házasság eleve egy jogviszony, nem az emberi kapcsolatról, hanem házasodók és az állam viszonyáról szól, annak intézményesítéséről. Beszippantja őket a rendszer, hivatalosan is, akkor miért ne köszöntse őket a közigazgatás?

nál 2014.08.22. 16:33:22

@maxval a bircaman:
Jó, sejtettem, hogy ezt mondod, de tényleg kíváncsi vagyok, mely aspektusok tartoznak a társadalomra.
Neked van feleséged, ugye? A ti életetekbe mennyiben szól bele a társadalom?

metal · http://electric.blog.hu 2014.08.22. 16:38:19

@IGAZI_kovi1970: Milyen érdek? Most komolyan fejtsd már ki ezzel a nagy észjárással, hogy milyen politikai érdeke van ebben a kormánynak? Kapsz egy üdvözlőlapot az államtól aztán ennyi.
"De látom megsértődtél, és hirtelen fröcsögésnek találod amiket itt leírtam."

Nem sértődtem meg, egy idióta troll agymenésétől nem sértődöm meg.

dr. mesterséges színezék 2014.08.22. 17:14:07

@maxval a bircaman: "A házasság sosem csak magánügy."

Ne akarj már mindig olyan nagyon okosat mondani...

Fél liter tej megvásárlásának - kezdve áru egész életútjával, folytatva a felhasznált készpénz/számlapénz/kphelyettesítő kiadásával/birtoklásával/elfogadásával/elszámolásával, be nem fejezve az ilyen ügylet üzletfeleinek pétékás meghatározásával - se magányügy, ha éppen azzal akarlak traktálni, én milyen nagy gondolkodó vagyok, ami a holisztikát illeti.
Kár, hogy már most unom.

Hogy az apostoli nőtlen, pedofil klub erről házasság-dologról mit hozott össze a baromi nagy élettapasztalatával, az persze nagyon érdekel - meg is osztanám az asszonnyal, ne csak az én lelkiismeretem furdaljon, ha már egy test és lélek, ugye.

Mr. Waszabi 2014.08.22. 17:43:15

Anno, még az átkosban, a házasság előtti kötelező orvosi tanácsadás keretében a doki nem nézett bennünket ennyire hülyének. Elintézte ennyivel a lényeget: ne a c..ányok csináljanak 6 gyereket, hanem maguk.
Persze, picinykét más állapotok voltak, nem volt ennyire kiszolgáltatott az ember, meg hát nem nagyon volt mást csinálni, mint gyereket. Most meg ugye már tágabb a világ, meg ott a fészbuk is, meg a játékok...:)

efi 2014.08.22. 19:02:27

@metal:
Ehelyett a fecni helyett a drágalátos kormányod azon gondolkodhatna inkább, hogy miért 12200 Ft a családi pótlék idestova 6-7 éve? Például. Aztán, hogy miért az 1-2 milliót kereső 3 gyerekes családokat kell kitömni pénzzel?

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.22. 19:05:59

@nál:

Nem véletlenül van ilyen jogintézmény, bár manapság a liberók egyre inkább csak homokosokat akarnak házasítani.

nál 2014.08.22. 19:11:28

@maxval a bircaman:
Kit érdekelnek a homokosok? Ne házasodjanak, oké.
Én a heteró házasságról kérdezlek, mert érdekel, hogy te a saját életedben hol látod helyénvalónak azt, hogy a házasság a társadalomra tartozzon.
Tényleg nem kötekedni akarok (ez alkalommal :)), a véleményed és látásmódod érdekel.

dr. mesterséges színezék 2014.08.22. 19:23:37

@maxval a bircaman: "Nem véletlenül van ilyen jogintézmény"

Ne handabandázz! Gondolj a fél liter tejedre, amelynek megvásárlásához a jegybankon és törvényén, a pétékán, a gétén kívül még legalább a tisztiorvosi szolgálatnak van köze. Tkp. kisebbségben vagy azzal, hogy tejet akarsz éppen inni. Nem a magánügyed, hiszen van körülötte sok jogi intézmény. Ugye?

dr. mesterséges színezék 2014.08.22. 19:25:39

@maxval a bircaman: "Társadalmi érdek a szaporodás. "

Egy országban, ahol feketén-fehéren leírják, hogy tkp. nem is nagy baj, hogy elhúz innen félmillió állampolgár, legalábbis giccses ilyen okosakat mondani.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.22. 19:28:21

@dr. mesterseges szinezek:

Az elmenés pozitívum, ez tény. Ha nem mennének el, akkor is lakosságcsökkenés lenne.

Vombatus Ursinus 2014.08.22. 20:01:02

@maxval a bircaman: A szaporodásnak nem feltétele a házasság. Tudod, hogy hány gyerek nő fel csonka családban, vagy elvált szülők gyerekeként?

lutria 2014.08.22. 21:15:28

Még jó hogy nem a házassági anyakönyvi kivonat hátoldalára van nyomtatva hogy jó esetben vagy 60 évig ne lehessen tőle megszabadulni,haláleset esetén pedig áttennék a halotti bizonyítványra hogy a túlélő házastársnak akkor is legyen mit olvasgatni.

béla a görög (törölt) 2014.08.22. 22:25:59

@maxval a bircaman:
Látod ebben igazat adok neked. Társadalmi érdek is a demográfia.
Éppen ezért a 'kedves' kormányunk azzal tenné a legtöbbet ha csöndbe maradna és hagyná nyugton az embereket - mert a félreértések elkerülése végett az emberek szarnak a demográfiára, maguk miatt nemzenek utódot és akarják őket felnevelni.
Továbbá, megemlíteném azt az 'apróságot' hogy jelenleg a legmagasabb a kivándorlás amire 'kedves' kormányunk nagyívben szarik mert abban a hamis illúzióban él, hogy ez neki nyereséges lesz (átutalások, kiadások, munkaerőfelesleg, visszajönnek, stb.)
Nos ez marhaság.

Nem tudsz egyszerre 2 lovat megülni.

"Nem véletlenül van ilyen jogintézmény, bár manapság a liberók egyre inkább csak homokosokat akarnak házasítani."

Hazudsz!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.08.22. 22:36:53

én miért nem kaptam ebből a vicclapból 2011ben?!

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.23. 08:45:04

@béla a görög:

A kivándorlással semmi gond. Az utóbbi évek egyik pozitív fejleménye ez.

Sharky77 2014.08.24. 09:46:32

A demográfia társadalmi kérdés, nade azért nehogy má' Balogh úr ott álljon az ágyunk mellett, és illesztgesse a pöcsömet a megfelelő lukba!

M_R 2014.08.24. 09:47:47

@maxval a bircaman: ... és így a végén már csak ti birkák maradtok és bégettek egymásnak. Remek lesz.

Bár kívülről nézve valószínűleg jót fogunk szórakozni rajtatok :)

illiberal 2014.08.24. 12:28:01

Miert pont Anglia? Oda mar nem fognak beengedni mindenkit... de menj, ha neked ez a vagyad, bar kivancsi vagyok, ha ott hazassagot fogsz kotni, akkor vajon Byron-idezeteket nem-e fognak hozzadbaszni? :) egyebkent meg ha nem tetszik, hogy 5 milliot erre koltenek az adodbol, akkor en azt irom, nekem meg igen, koltsek erre. :) a baloldali gondolkodok meg jol tudjak, hogy az a fajta individualizmus, ami benned tetten erheto, a hatalmi celjaikra nem lesz felhasznalhato, tehat a szempontjukbol pont nem olyan tabor kialakitasa a cel, ami a hozzad hasonloknak valaha is meg fog felelni. Igy mondom vala, a posztjaiddal csak az altalad utalt rezsim fenntartasat fogod elosegiteni, kulonosen, ha a baloldali allameszme ellen irogatsz (mert ugye az Orban-rezsime eroteljes ilyen jelleget kezd olteni) :)

kalandfereg 2014.08.24. 12:50:36

Én leginkább annak örülnék, ha nem következnének embert próbáló idők.
Csak sajnos Orbán, és az ésszerű, érdekektől vezérelt együttműködés helyett paranoiás módon ellenséget kereső attitüdje nagyjából garancia rá, hogy itt előbb utóbb gáz lesz.
Nagyon remélem, hogy erre egyre többen jönnek erre rá, és elzavarják.
Azt is nagyon remélem, hogy a baloldalon meg valami csoda révén előkerül valaki, aki hiteles, jó csapatot tud építeni maga köré, és alternatívát jelent Viktorral szemben. Mert ez itt a fő gond. Az a barom Orbán megpróbálhatja magának bemagyarázni, hogy őt ennyien szeretik, de valójában a baloldal featured figuráit utálják ennyien.

jog-ász 2014.08.24. 14:01:46

majd mellétesszük a válóperes akták anyagait is, szép olvasmány lesz.
inkább azon kéne elgondolkodni hogy miért extrém magas nálunk europai viszonylatban a válások száma..ha jól olvastam a házasságok 67%a válással végződik, németorszában 43% és ezt is magasnak tartják..ott.

Kucsera Dolfika Tünde 2014.08.24. 23:52:57

@jog-ász: Hát igen ezen el kéne gondolkozni...Sajna az emberek úgy cserélik a társaikat mint az árucikkeket,ha megunta majd jön a másik.Nem képesek megküzdeni egy kapcsolatért ,s nem utolsó sorban mindenki azt hiszi hogy mindenhez joga van ,és mindentudóak,pedig nem mindenki ért a politikához,de simán beleszól mert joga van megmondani hogy a másik hogy csinálja,és ez így van minden-téren.Senki vagy nagyon kevesen tudják hogy hol a helyük, és mi a rendeltetésük.Az anyák elfelejtenek anyák lenni,az apák szintén, a gyerek megmondja mi a tuti a szülőknek, tanároknak...stb Még sorolhatnám..Akkor kérdem én kivel is van a hiba? Az emberekkel,semmi sem jó senkinek,csak a negatívum mindenhol, már nem azért de a háborúban és utána is éltek az emberek és nőttek fel gyermekek..Addig míg no kommunikáció az emberek között és mindenki letojja a másikat az legyen a szomszéd,kolléga,vagy bárki más addig ne is várjunk semmit...

diszkriminans (törölt) 2014.08.25. 09:25:57

@metal:
Nemrég volt az esküvőnk és kaptunk ilyen lapot. Őszintén szólva, inkább röhögtünk a kormánypropagandán, de azért valahol szomorú is ez, hiszen nálunk ugyan tervben van a gyerekvállalás, de nem gondolom, hogy a házasságnak feltétlenül erről kell szólnia, gondolj csak abba, hogy lehetnek eleve meddő párok is, ők mit szólhatnak egy ilyen propaganda szöveghez? Meg egyébként is a mi döntésünk, ha egy házaspár nem akar gyereket, akkor nem lesz gyerek, a győzködéssel a politika nem megy semmire. Az sem szimpatikus, hogy mindent átitatnak kormánypropagandával ezek az újkommunisták, és itt nem a rá költött összegről van szó, szerintem értelmes ember érti, te is érted, miért is probléma, csak a pártkötődésed vakít némileg, ha a másik maffia csinálná, te is felfognád.

diszkriminans (törölt) 2014.08.25. 09:30:59

@maxval a bircaman:
De ettől még normális politikai vezetés nem próbálja érzékeltetni, hogy neki szülik a gyerekeket, mert a gyerekvállalás bizony a családok szemszögéből magánügy. Most épp egy konzervatív értékrend elleni támadást védesz, annak ellenére, hogy magadat konzervatívnak vallod.

a gondolkodni próbáló maxval birca · http://maxval.co.nr 2014.08.25. 09:50:24

@diszkriminans:

A gyereket a szülő nem szüli senkinek, se az államnak, se magának, ez az igazi konzervatív hozzáállás.

metal · http://electric.blog.hu 2014.08.25. 10:43:57

@diszkriminans: Engem nem vakít semmilyen pártkötődés. Simán meg lehetne győzni, hogy ne a fideszre szavazzak (a mostani 4 év teljesítménye alapján nehéz se lett volna), de ehhez kell egy másik akit képesnek tartok arra, hogy vezesse az országot. Na a baloldal a választások előtt, és azóta meg főleg bebizonyította, hogy erre jelenleg alkalmatlan (még a szemétdomb királyán se tudnak megegyezni).
És nem továbbra sem értem, hogy ez miért probléma. Ha minden tökéletes lenne, és tényleg nem lennének nagy bajok az országban, még érteném. De a mai helyzetben rohadtul nem értem, hogy miért ezen rugózik szinte mindenki.

diszkriminans (törölt) 2014.08.25. 11:47:30

@a gondolkodni próbáló maxval birca:
Ez így van. Az említett propaganda anyag viszont nem ezt sugallja.

diszkriminans (törölt) 2014.08.25. 11:51:40

@metal:
Még egyszer mondom, ennek nem anyagi szempontból van jelentősége, hanem elvi szempontból. Volt már rá történelmi példa, hová vezet, ha az élet minden területén nyomatja a hatalom a propagandát.

A baloldal valóban alkalmatlan, azonban te azt a pártot választottad, amelyik még náluk is rosszabb, mert szar kormányzás mellett a piacgazdaság még tud működni, de amikor a szintén szar kormány a piacgazdaság leépítésén dolgozik, ott nagyobb a baj.

a gondolkodni próbáló maxval birca · http://maxval.co.nr 2014.08.25. 11:53:47

@diszkriminans:

A szándék jó volt, a megvalósítás kevésbé, ez tény. Eleve minek kell Wasst, a magyar Coelhót ebbe belekeverni. Ha én kaptam volna ilyet, visszaküldeném csak Wass miatt.

diszkriminans (törölt) 2014.08.25. 12:10:10

@a gondolkodni próbáló maxval birca:
A szándék sem volt jó, mert a szándék maga a propaganda volt. Nem gondolod, hogy valakit egy propaganda anyag fog majd rávenni a gyermekvállalásra, ez a propaganda valójában arról szól, hogy a kormány megmutassa, hogy mennyire elkötelezett a gyerekvállalás támogatásában (pedig dehogy...). Az már részletkérdés, hogy kitől idéznek, mit vártál volna mondjuk tőlük, mint Wass Albertet?

Mi kaptunk, mint írtam, és elteszem, mert mikor már nem lesznek ezek hatalmon, jó korrajz lesz a máról.

a gondolkodni próbáló maxval birca · http://maxval.co.nr 2014.08.25. 13:20:52

@diszkriminans:

Elismerem a Fidesz jó intézkedését, elismerem, hogy jobbak a ballibeknél, de a valószínűleg a történelem sok bűnöket fogja majd felsorolni.

Ezek egyike egy ostoba, szar, tehetségtelen ponyvaíró kvázi nemzeti hőssé emelése lesz.

A jobbikos műveletlen majmok tevékenységének eredménye ez. Amióta ők lettek a "nemzeti" erő, ez van. Amikor még a MIÉP volt, ez nem fordulhatott elő. Lehet sok rosszat mondani Csurkáról, de az irodalomhoz értett és volt ízlése. S Csurka kedvence Szabó Dezső volt, aki kb. 20-szorosan van Wass felett. A Fidesz meg legitimálta a Wass-őrületet.

diszkriminans (törölt) 2014.08.25. 13:37:22

@a gondolkodni próbáló maxval birca:
Az irodalom megítélése szubjektív, én pont ezt nem rovom fel a szélsőjobbnak és a Fidesznek, nyilván elsősorban politikai okokból dicsőítik Wass Albertet, de messze nem ő az egyetlen, akit politikai okok miatt dicsőítettek, viszont veszélyes dolog fikázni a könyveit, hiszen akkor valahol én magam is beleesek ugyanabba a csapdába, mint ők, mert attól mondjuk, hogy én rossznak tartom, másnak politikai tartalomtól függetlenül is lehet jó.

Csurka maga is kiváló író volt, persze, hogy értett az irodalomhoz.
süti beállítások módosítása