Borban az orbáni igazság: ha alkoholt iszunk, nem beszélünk

H_A Címkék: alkohol Orbán Viktor EU Juncker2014.06.28. 12:12

Orbán Viktor erőfeszítései ellenére 26:2 arányban Jean-Claude Junckert jelölték az EB élére a tegnapi brüsszeli csúcson. Amellett, hogy tudomásul vettem: ez által Magyarország luxemburgi  gyarmattá vált, én személy szerint nem várok semmiféle magyarázkodást a miniszterelnök úrtól azzal kapcsolatban, hogy a nyilvánvaló európai presztízsveszteség és elszigetelődés hogyan értelmezhető mégis a házi pálinkafőzés és a rezsicsökkentés diadalaként.

Mivel hétvége van és ilyen elnéző vagyok, a felelősségre vonás helyett arról szeretnék írni, hogy sajnos nem kerülte el a figyelmemet az, amit kérdésre válaszolva az ún. "lesz*pós" ügyre reagált. Emlékeztetőül: a lengyel állami olajvállalat elnöke lengyel politikusok jelenlétében egy kiszivárgott hangfelvétel szerint azt mondta, 

„Orbán úgy leszopta Putyint, hogy azóta felcsapott farokkal jár. Az oroszok 10 milliárdot adnak az atomerőműre, és épül a Déli Áramlat annak ellenére, hogy az EU ellene van” 

Arra a kérdésre tehát, hogy szóba került-e azóta ez az ügy, Orbán így nyilatkozott: 

"Erre az ügyre egy egyszerű szabály vonatkozik: ha alkoholt iszunk, akkor nem beszélünk; ha beszélünk, akkor nem iszunk alkoholt, mert ha a kettő együtt történik, akkor annak katasztrofális következményei lehetnek."

orbanwein.jpg

Bár én magam nem szeretem a kiszivárgotthoz hasonló útszéli trivialitást, sem a piacon, sem a legmagasabb kormányzati szinteken, elégtétellel tölt el, hogy Orbán sommás életbölcsessége - bármennyire is a nép szája íze szerint való - sajnos sem magyarázattal nem tud szolgálni, sem cáfolni nem tudja a lengyel kijelentés igazságtartalmát.  Nem is vártuk tőle.

Cserében viszont tény, hogy a saját személyével kapcsolatos kritikákkal az arrogáns fellépésen kívül Orbán nem nagyon tud mit kezdeni. Saját népmesei olvasmányai alapján bármennyire is hiszi azt, amiről beszél, szerintem az van, hogy a részeg ember mindig igazat mond. Komolyra fordítva: itt nem az a kínos, hogy szó szerint megtörtént-e a lengyel cégvezető által leleplezett aktus, tökmindegy, hogy részegen beszélt róla, vagy éppen józanul. A probléma, amely elől népmesei hősünk népmesébe illő bölcsességgel kitért az az, hogy külföldön ez a kép él róla.

Ebben a nem éppen szalonképes kijelentésben benne foglaltatik az a brutális nagy ellentmondás, amely az ivás közben/után soha nem beszélő magyar vezér itthoni és európai megítélése között húzódik. A paraszti hagyományokból táplálkozó, azokhoz mindig visszatérő nemzeti kokárdás szabadságharcos áll szemben a demokratikus jogokat lábbal tipró, Európában a második legismeretlenebb politikussal, azzal a pitiáner maffiózóval, aki szemrebbenés nélkül behódol a nagyoknak és erőseknek. Ez itt a szomorú.

Úgyhogy jobb is, ha nem magyarázkodik. Az ön dakota közmondásaival lassan ki lehet tapétázni az egész országot, miniszterelnök úr! És ha már semmiképpen nincs ínyére érdemben szembe nézni azokkal a bírálatokkal, amelyek önt úton útfélen érik, van itt egy rendíthetetlen latin életbölcsesség, amelyet mi magyarok nagy előszeretettel szoktunk hangoztatni. Hogy tudniillik: in vino veritas, vagyis borban az igazság.

Arról ne is beszéljünk, hogy a történelem legsötétebb alakjai meggyőződéses absztinensek voltak. Hadd ne mondjak neveket. Vannak azok a katasztrofális következményekkel járó bölcsességek, amelyek egyeseknek ugyanolyan jól mennek józanon, mint másoknak részegen.

fotó: www.pesterlloyd.net

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr866435859

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.06.28. 13:21:49

Orbánnak ebben igaza volt. A lengyelek primitív szövege hisztérikus félrebeszélés, s valóban csak a részegség lehet rá mentség.

_most_ 2014.06.28. 17:14:29

egy dakota közmondás szerint a részeg ember mindig igazat mond, Orbán meg sose, így érthető, hogy Orbán miért tartja magát ahhoz a szabályhoz, hogy ha alkoholt iszik, akkor nem beszél.

Frau Janka 2014.06.28. 17:18:12

azért érdekes, h itt is orbánnak kell szégyellnie magát és nem a lengyeleknek

Pipas 2014.06.28. 17:33:30

@_most_: "egy dakota közmondás szerint a részeg ember mindig igazat mond, Orbán meg sose, így érthető, hogy Orbán miért tartja magát ahhoz a szabályhoz, hogy ha alkoholt iszik, akkor nem beszél."

Anyádat is kitekernéd ha kijönne belőle, hogy azokat kell útálni akit te útálsz, ugye?

dr Smittpálelnökúr 2014.06.28. 17:36:55

@Frau Janka: miért is kéne szegyellnie magát a lengyeleknek?
Mert maguk között ez a véleményük a szeretett vezetődről, a felcsúti bugris bunkóról?

dr Smittpálelnökúr 2014.06.28. 17:41:14

@maxval, a gondolkodó birca: miért lenne hisztérikus a lengyel beszélgetés, és miért lenne felrebeszeles? Orbán leszopta putyint. És tény. Ez bántja azokat, akik orbánt szopják?

Bánt, hogy a szövetséges országban is ismerik ezt a hazaárulot?

Frau Janka 2014.06.28. 17:42:27

@dr Smittpálelnökúr: 2014.06.28. 17:36:55

nem, maguk között mindenki azt mond, amit akar. csak őt itt lebuktak: olyan szavakat használtak a beszélgetésükbe amivel a saját népüket (választóikat) nézik le + irigyek ovira. ultragagyik

dr Smittpálelnökúr 2014.06.28. 17:42:40

@maxval, a gondolkodó birca: ja, és a legfontosabb : miért is kéne mentség a lengyeleknek????

dr Smittpálelnökúr 2014.06.28. 17:44:55

@Frau Janka: irigyek?
Mire?
Az ember, aki soha nem hazudik, azt sem tudja, mi az a szopás, ugye? Nem hogy ilyeneket kimondjon a szentséges szajaval?

Mekkora hülye vagy!?

JT_Biopower 2014.06.28. 17:45:55

viktornak teljesen igaza van!
ráhelka esküvőjén is túl sokat ivott, aztán mégis beszélt. most meg égre-földre keresteti az ellopott telefonokat a kompromittáló felvételkkel.

dr Smittpálelnökúr 2014.06.28. 17:46:17

@Frau Janka: és ők a hibásak, hogy lehallgattak őket, jól értem?

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.06.28. 17:46:38

@dr Smittpálelnökúr:

Orbán keleti nyitása maximálisan helyes politika. A lemgyelek képtelenek objektívan gondolkodni hisztlrikus és beteges oroszutákatuk miatt.

tisztapista 2014.06.28. 18:08:06

A kedves posztoló szerint Orbánnak reagálnia kellett volna a dologra? Aztán mégis hogyan? Lemenve kutyába magyarázni, hogy a magukról megfeledkezett ordenáré lengyel részegeknek nincs igazuk, mert szó sem volt orális szexről…

Az ilyennel nem lehet mit kezdeni, Orbán helyesen járt el.

Hefe 2014.06.28. 18:14:29

@maxval, a gondolkodó birca:
birca sporttars, nagyon raszorult a fejed a kis focista branere, mint az ove a Putyinera.
Eppen ezert biztosan nem vetted eszre, hogy ez nem egy hivatalos nyilatkozat volt, hanem titokban lehallgatott es nyilvanossagra hozott kotetlen beszelgetes.
Nyilvan te sem gondolod komolyan hogy a felcsuti suttyo fentebb stilben beszelne a csicskaival, nem azt tanulta a focipalyakon...

Frau Janka 2014.06.28. 18:33:12

@dr Smittpálelnökúr: szerinted kussolnak most a lengyel politikusok vagy nem? nem emlékszem a lehallgatási botrány óta, h olyan vehemensen osztanák az észt, mint előtte (pl ukrán konfliktus)

Buday András · http://polgarda.blog.hu 2014.06.28. 18:33:13

Mennyi higgadt demokrata, öröm olvasni :D Nem baj, lehet most négy évig megint orbánozni, tuti bejön legközelebb!

sorstalan gáz 2014.06.28. 18:41:52

Íme a libsi demokráciaértelmezés: fürkészd ki mit akarnak rádoktrojálni az erősebbek , csatlakozz minél gyorsabban a formálódó többséghez, és zajosan ünnepeld ezt a demokrácia győzelmeként

sorstalan gáz 2014.06.28. 18:44:48

@sorstalan gáz:
Akik pedig nem tanulták ki a módját ennek, azokank a sorsa "a nyilvánvaló európai presztízsveszteség és elszigetelődés"

sorstalan gáz 2014.06.28. 18:46:10

@sorstalan gáz:

Éjjen a ejrópai demóóókrácija!
Éjjen a Párt!

Darth_Vader 2014.06.28. 19:04:26

Fitymaszűkületes hülye gyerek posztja ez, akit az anyja nevelt fel, mert az apja úgy rühelte őket, hogy lelépett.
Így lett a személyiségzavaros, önbizalom hiányos dávidka glogger....

Larry Silverstein 2014.06.28. 20:33:00

Szanyi viszont benyomva is jobban beszél mint a legtöbb cucista vezír.

Pedró27 2014.06.28. 20:40:42

@sorstalan gáz: Valahogy így. Ha gáz az, hogy valaki kisebbségben marad egy szavazáson, akkor az Együtt-PM szégyellje magát a 7 százalékáért. Ők tehetnek a kudarcukról, miért nem csatlakoztak a rezsicsökkentéshez?

Gyorgy Nagy 2014.06.28. 21:15:35

Kicsi Viktor az EU-n nem meghatározó tényező.

béla a görög (törölt) 2014.06.28. 21:39:45

És mondja ezt egy alkoholista szociopata skizofrén (OVI).

Amúgy OVI semmilyen kritikával nem tud mit kezdeni.
A problémakezelése az kimerül az alkotmány- és törvénymódosításokban és a szózatokban amit magához intéz. Ezt Magyarországon még lehet, de máshol nem veszik komolyan és kultúrember idehaza sem veszi komolyan.
NEM politikus!
Láttátok már valaha is kiegyezni úgy hogy valamiről lemondott??? NEM. Innentől kezdve nincs miről beszélni.
Egy alkoholista szociopata skizofrén.
Eként kell kezelni

trolololol · http://basszas.blog.hu/ 2014.06.28. 22:35:12

Azé hihetetlen, hogy egy részeg trágár szövegre nem reagálni = "nem bírni a kritikát" :)

zila5 2014.06.28. 23:00:31

Hát istenem, nem érkezett meg az üzenet.
Brüsszel nem Lengyelországban van.

Pan Modry 2014.06.28. 23:47:41

@maxval, a gondolkodó birca:
A lengyel gazdasag sokkal jobb allapotban van mint a magyar, ugyhogy nekik van igazuk :)))

A magyarok meg szarul teljesitenek, na!!!

Tusk sokkal sikeresebb mint orban, ezert ok ugy alazhatjak orbant ahogy jolesik nekik!

huong 2014.06.29. 02:01:32

Szerintem nem minden papsajt, kedves blogiro. Jogosan is lehet ,sot kell is kritizalni Orbant, az altalad targyalt sztori azonban eppen annak a peldaja, hogy a ficko nagyon lelemenyesen valaszolt az ujsagiro kerdesere. Merthogy ez csak egy jatek, parola volt egy affektalo szalonban, mint mondjuk egy 19. szazadi francia regenyben.
Innen nezve viszont te magad nem a jozanul biralok koze tartozol, hanem a zsigerbol gyulolok koze, amire azt dakotaznam, hogy esetedbe szar van a palacsintaban.

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.06.29. 07:15:51

@Pan Modry:

Tehát az abszolút monarchia jobb a demokratikus rendnél. Biztos így van, hiszen Bruneiben magasabb az életszínvonal, mint Németországban.

no_successful2 2014.06.29. 09:17:03

Nekem az a véleményem, hogy egy magyar politikusnak nem az a dolga, hogy magas legyen külföldön a cukiság faktora, hanem az, hogy tolja a magyarság szekerét. Még azon az áron is esetleg, hogy a lengyel állami olajvállalat elnökének ez nem tetszik.

ursus artos 2014.06.29. 09:19:12

@béla a görög: a fasorban sem voltál, hülyegyerek, amikor Orbán már benne volt a politikában, vastagon...

no_successful2 2014.06.29. 09:21:00

@béla a görög:
"Láttátok már valaha is kiegyezni úgy hogy valamiről lemondott???"

A magyar történelem hemzseg a kiegyező politikusoktól. Az eredmény ismert.

ursus artos 2014.06.29. 09:21:13

@Gyorgy Nagy: "Kicsi Viktor az EU-n nem meghatározó tényező. "
Te sem.

Netuddki. 2014.06.29. 09:36:03

@Buday András: "Mennyi higgadt demokrata, öröm olvasni :D Nem baj, lehet most négy évig megint orbánozni, tuti bejön legközelebb!"

Báncsák a gazdit? Vaúúúúúú!

Netuddki. 2014.06.29. 09:38:32

@huong: Hát te fidesz troll kijafszomvagy? Ritkán szólsz hozzá, de akkor is hülyeségeket.

"huong 0 bejegyzést írt és 85 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban. 2009.08.02. óta tag."

trolololol · http://basszas.blog.hu/ 2014.06.29. 09:49:10

@kovi1970: igen igen, sokkal fontosabb azt ézni, hogy ki írja, mintsem azt, hogy mit ír.

en.wikipedia.org/wiki/Ad_hominem

dr doktorka 2014.06.29. 11:05:12

orbán Európa beteg embere. Az egész világ erről beszél, az egész Európai Néppárt erről beszél maguk között. A magyar fidióta NER idióták ezt rendre tagadták.

Aztán most a képükbe kapták a bizonyítékot.

Szopás fideszbirkák, szopás. A tények megint seggbe rúgtak titeket.

dr doktorka 2014.06.29. 11:08:47

@maxval, a gondolkodó birca:

Orbán keleti nyitás politikájával importáltunk téged is Bulgáriából. A keleti niytás tehát a magyar szellemi színvonal meredek lepusztulását hozta.

jolaca 2014.06.29. 11:30:45

Ezzel a dakotizmusával a magyar Főbeszélő-FőPálinkakóstoló akarata ellenére össze is foglalja, hogy mi a mai magyar kormányzási stílus rákfenéje... Feltehetően a kedvelt hungarikum az oka, hogy értelmes, átgondolt politikai megnyilatkozások helyett dől a kocsmahangulatú populista hőbörgés a Nagyhatalmúból.

jolaca 2014.06.29. 11:50:17

@tisztapista: Tény, hogy ezzel OV nem tudott mit kezdeni...
Mennyivel tisztább ügy lett volna, ha ez határainkon belül zajlik: garantáltan mésszel hitették volna be még a poénkodók találka(hűlt)helyét is, nemcsak az érintett személyeket. De hát egyelőre nagy hiányossága az EU-nak, hogy ezirányú intézkedéseit nem a TEK bonyolítja, bp.-i utasításra.

nandras01 2014.06.29. 12:16:10

az tény, hogy egy ilyen leszopós véleményre igen nehéz reagálni, mivel vagy hasonló stílusban szólal meg az érintett -de akkor neki még az a mentsége sincs, hogy az alkohol beszél belőle, vagy valami orbitális közhelyet mond- mint jelen esetben.
mindkét variációban a vesztes oldalon találja magát, bár még mindig az utóbbi a szerencsésebb.
szvsz a jelen esetben orbán reagálása a lehetőségekhez képest egészen elfogadható.
a gond nem is ezzel van, hanem az egész ügy mögöttes tartalmával, nevezetesen, hogy feketén- fehéren kiderült, hogy mi a vélemény orbánról. eddig is sejthettük, hogy orbán csak hazai használatra világszínvonalú politikus, de ilyen durván és kíméletlenül még nem találkozhattunk/találkozhatott a róla alkotott véleménnyel.
kínos lehet neki, de nem igazán tudom sajnálni. ő feszegette a pofonosládát, és most meg van lepődve, hogy sikerült kinyitni.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.06.30. 21:59:57

@no_successful2: Az meg teljesen mindegy, hogy merre tolja a szekeret, igaz?

BelAmi 2014.08.03. 18:39:59

@maxval, a gondolkodó birca: A lengyelek nem alaptalanul utálják az oroszokat!

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.08.03. 21:33:15

@BelAmi:

Persze. De ha pl. zsidókat utálnának, akkor fel lennél háborodva, ügye?
süti beállítások módosítása