Orbánnak húsz évébe került. Nekünk mennyibe fog kerülni?

H_A Címkék: Orbán Viktor Nagy Imre 1956-os forradalom szabadságkoncert2014.06.16. 20:16

Lássuk be, nem mindennapi esemény, hogy ingyenes, úgy értem ingyenes koncertet ad az Omega és a Scorpions egyazon esemény keretén belül Budapesten. Bár bevallom, engem a német-portugál világbajnoki mérkőzés sokkal inkább lázba hoz bármikor, mint a Gyöngyhajú lány felejthetetlen rigmusai, vagy a Wind of change örökzöld dallama. Úgyhogy e sorok írásakor nem azért nem vagyok a Hősök terén, mert kormányzati rendezvényről van szó, és meggyőződésből nem járok kormányzati rendezvényekre. Még csak azért sincs hiányérzetem, hogy - miközben a közszolgálati média jóvoltából, a rendezvény beharangozójából teljesen világossá vált, hogy június 16. ma, 2014-ben Orbán Viktor miniszterelnökről szól elsősorban, és csak másodsorban Nagy Imréékről - maga az ünnepelt is inkább Portugáliában aggodalmaskodik az Európai Néppárt jövőjével kapcsolatban, semhogy farmerban és összekócolt hajjal csápolna a rockzene dallamára. Ha már így alakult. Viszont.

Miután ma azt olvastam, hogy az ötvenhatos mártírok több hozzátartozója tiltakozik az 1956-os mártírok emléknapján a Hősök terén megrendezendő Omega- és Scorpions-koncert ellen, én is továbbgondolásra tartom érdemesnek ezt a napot. A helyzetet súlyosbítja, hogy párhuzamosan a fentiekkel szembejött velem "A szívek forradalma volt" címet viselő, Orbán Viktorral készült interjú, amely a Bild német lap hétfői számában jelent meg Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének 25. évfordulója alkalmából készült.  És amelyben a túl sokadik mandátumát betöltő magyar miniszterelnök nem többet, nem kevesebbet állít, mint hogy neki személyesen, egyedül neki, húsz évébe telt, míg legyőzte/legyőzték a kommunistákat.

Ez a gátlástalan egyes szám első személy, ez a mintegy öntudatlan, mindenféle alázatot nélkülöző pofátlan szerénytelenség, ez a messianisztikus felhangú vallomás az, ami miatt - megengedve azt is, hogy az elmúlást egyébként persze lehet zenés-táncos, alkoholba fojtott mulatsággal is ünnepelni, - nekem is visszás érzéseim támadnak azzal kapcsolatban, hogy az egykori gyászszertartás helyszínén ma Orbán Viktort ünnepeljük egy úgynevezett szabadságkoncerttel.

Megértem Nagy Imréék, Maléter Pálék, és '56-os "névtelen" hőseink hozzátartozóinak megütközését azon, hogy szeretteik kíméletlen legyilkolásának, a hazáért hozott áldozatuk és vértanúhaláluk emléknapján szeretett kormányuk örömünnepet ül. Nekem mégsem elsősorban azzal van bajom, hogy kicsit olyan ez, mint mondjuk Rammstein-koncerttel emlékezni a Holokausztra - ízléstelen, gusztustalan, de mit tegyünk? - hanem azzal, hogy a szervezők egyenesen azt sugallják: egyáltalán nem Nagy Imre és társai kivégzésére emlékezünk ezen a napon, hanem a korábban magát liberálisnak nevező, fiatal és demokrata Orbán '89-es beszédére.

Pedig ma már tudjuk, hogy a demokrácia ifjú szülőatyja, a Nagy Imre koporsójánál szónokló ifjú titán, e törékeny demokrácia lassan, de biztosan cselekvő gyilkosává öregedett. Aki távollétében is kisajátítja a szovjet megszállók elleni 1956-os forradalom jelképes alakjának/alakjainak járó kegyeletet és elismerést. Ma már tudjuk, hogy Orbán Viktor nem elsősorban rendszert akart váltani (bár 1989-ben ezt sokkal többen hajlamosak voltak neki elhinni) nem a pártállamot akarta lebontani, hanem a hatalmat akarta megszerezni. Ha lehet ezt mondani - és miért ne lehetne? - valószínűleg ez került neki húsz évébe.

Az a kérdés, hogy nekünk hány évünkbe fog kerülni kiheverni Orbán húsz éves kemény igyekezetének következményeit. "1989 "a fordulat, a szabadság, a forradalom éve volt", amelyben az emberek megértették, hogy félelem nélkül beszélhetnek és cselekedhetnek". Ez így igaz, miniszterelnök úr. Volt. Ma viszont cinikus realitás, hogy 1989. június 16.-án, a magyar demokrácia vadhajnalán gyászoltunk. Most, a demokrácia alkonyán önfeledten ünneplünk. 

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr856306904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.17. 15:11:02

"Minél többet vitatkoztam a zsidókkal, annál inkább megismertem beszéd- és harcmodorukat. Mindenekelőtt az ellenfél butaságával számoltak, és ha azután minden kötél szakadt, maguk tettették a butaságot. Ha mindez nem használt, akkor egyszerűen nem értettek meg semmit, vagy pedig pillanatok alatt egy másik témára ugrottak át. Magától értetődő dolgokat tárgyaltak, amelyek helyeslését azonban rögtön más jelentős dolgokra vonatkoztatták, hogy azután ismét visszavonuljanak, és ne tudjanak semmi bizonyosat.

Bárhol fogott is meg az ember egy ilyen "apostolt", nyálkás lett a keze, s részletekben siklott ki ujjai közül, hogy azután a következő pillanatban ismét egyesüljön. Ha netalán az ember valakit olyan megsemmisítő módon gázolt le, hogy már csak a környezetre való tekintettel is kénytelen volt helyeselni, és így arra gondolt, hogy legalább egy lépést tett előre, akkor annál nagyobb volt csalódása a következő napon. A zsidó egyszerűen nem vette tudomásul az előző napon történteket, és mintha mi sem történt volna, tovább mesélte régi, lehetetlen álláspontját, s még felháborodottan csodálkozott azon, hogy kérdőre vonták.

Nem emlékezett már semmire, legfeljebb az előző napon tett állításainak helyességére."

Adolf Hitler - Harcom

www.radioislam.org/historia/hitler/mkampf/hun/02.htm

s 2014.06.17. 15:12:04

@Tiszteltetem Brüsszelet: Tábornok Úrnak majdnem 4 évig kellene üzemszerűen működnie, viszont ha bármi megbaszódik a világgazdaságban (erről ő persze csak annyiban tehet, hogy nem számol a lehetőséggel, mint az egyszeri devizahiteles), akkor leverik a veséjét. Aztán akasztják. A hülyeség gyenge kifogás lesz, a rögtön ítélő bíróság nem is nagyon fogja figyelembe venni, mint enyhítő körülményt. Csak esetleg mint súlyosbítót.

huttinger 2014.06.17. 15:12:46

@Istóczy úr:

Most már Álmos is fejedelem?

Meg Magyarországot megalapították.

Sűrű problémáid lehetnek.....

Balt 2014.06.17. 15:13:22

@Trackers: Persze, ez pongyola kifejezés így - mint látszik -, én pl nem is használom. A vázolt tevékenységre van megfelelő magyar szó, bár itt talán a jogi szaknyelv is bejátszik: ha a hazaáruló nem lenne megfelelően, maradhatunk a nemzetárulónál.

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.06.17. 15:13:51

@huttinger: A 83% nem csúcs, mer vót az 85 is.

75,3 se vót januárban.

A jövőben operáljál forrásokkal is.

Egyébként 2 dolog érdekes ÁTVÉTELKOR-ÁTADÁSKOR

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.06.17. 15:14:54

@s: Érdekes módon Gyula óta egy bolsi ME sem húzta ki a 4 évet se.

Édes hogy Orbán miatt aggódsz.

huttinger 2014.06.17. 15:16:47

@Tiszteltetem Brüsszelet:

"""Egyébként 2 dolog érdekes ÁTVÉTELKOR-ÁTADÁSKOR"""

hihihi

Orbán adta magának és tolt rajta egy szépet.

www.akk.hu/object.c693e119-153c-49bc-bc3d-71f805d83db1.ivy

Ha ettől a linktől te jobban érzed magad ám legyen. :-)))

tomwar 2014.06.17. 15:17:12

@Istóczy úr: Fogalmad sincs a tortenelemrol. A magyarrol meg plane nem.
De latom, ez nem zavar a legkevesbe sem.

Balt 2014.06.17. 15:17:46

@Darth_Vader: "Az újságíró klubnak csúfolt valamit végre abba hagyták"

??? Ez komoly? Pedig igazi kaberé volt, de valahogy most 2014 tavaszán megfeledkeztem róluk, ha kell egy kis kikapcsolódás. Erre most tessék! Drágabolgárúr elment szexterapeutának?

s 2014.06.17. 15:17:54

@vadi3: "Semmiképp sem gondolnám, hogy az apák bűneiért a fiuknak kellene vezekelni."
O.K., nagy fehér varázsló. De ebből az is következne, hogy az apák érdemei után nem kellene a fiuknak előnyhöz jutnia. Hogyan értelmezhető ez orbán papa kommunista párttitkár múltja és a kisgeci orbán fattyú mostani hatalma vonatkozásában. Ez lenne a kérdés.

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.06.17. 15:17:55

@huttinger: A nominális adósság a kutyát nem érdekli.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.17. 15:18:23

@huttinger:

Baszd meg mert szerinted mi volt?

Mi a fasznak okoskodsz, ha a legalapvetőbb tényekkel sem vagy tisztában, sőt még utánanézni is képtelen vagy?

Olvass, ha tudsz, antimagyar!

Hóman Bálint munkái:

Etelköz.

Etelköz a vándorló népek utolsó állomása. A magyarok katonai helyzete Etelközön. A fejedelemválasztás, Árpád külpolitikája: szövetség Arnulf császárral, Duna-vidéki hadjáratok. Magyarország régi lakói; a szlávok kultúrája. Magyarország története a IX. században: a tiszai bolgár uralom, a Frankbirodalom pannóniai tartománya és a szláv hűbéres fejedelemségek, Szvatopluk Moráviája. Árpád és Leó császár szövetsége; a 895. évi bolgáriai hadjárat. Az etelközi besenyő támadás és a magyarok átkelése a Kárpátokon.

vmek.oszk.hu/07100/07139/html/0002/0001/0005-181.html

huttinger 2014.06.17. 15:18:47

@Tiszteltetem Brüsszelet:

Majd azért alkalom adtán emlékezzünk meg arról is, hogy Orbánék 10 milliárd USD tartalékkal adták át az országot és a szoclibektől 2010.-ben 45 milliárd USD-s tartalékkal kapták meg.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.17. 15:19:31

@tomwar:

Ott van, olvasgass egy kis Hóman Bálintot. Ő sem értett hozzá, ugye? Ti jobban tudjátok, fejedelem volt-e Álmos vagy Árpád, ugye?

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.06.17. 15:19:34

@s: 'orbán papa kommunista párttitkár múltja'

Erről már az áprilisi választás óta ígérted a vidiót..:)

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.06.17. 15:20:49

@huttinger: Ja arra a tartalékra kamatot fizetünk.

Ezt a bolsik TARTALÉKNAK hívják, nem csoda hogy mindig csődöt hoznak.

turista a saját országában 2014.06.17. 15:21:11

@Istóczy úr: "Le kell számolni velük, nem szabad sem a megjavulásukban, sem a kihalásukban bízni."

Veletek kell leszámolni egy életre. Ami késik, nem múlik.

turista a saját országában 2014.06.17. 15:24:32

@Tiszteltetem Brüsszelet: "Ennek különösen most van realitása, amikor 3. kormányzati ciklusában, Európa legerősebb kormányát elnököli a Tábornok Úr."

Ó, a Tábornok Úúúr, hogy szopnád le, te faszszopó majom.

huttinger 2014.06.17. 15:25:08

@Tiszteltetem Brüsszelet:

Ja, fogadok, hogy a GDP arányosra célzol.

Nos az egy arányszám.Ha az arányszámot kiadó tételek közül az egyik növekszik 10% a másik csak 3%-kal akkor mennyivel is növekszik a GDP arányos államadósság?

tomwar 2014.06.17. 15:26:39

@Istóczy úr: Ja, ha Homann irja, akkor igaz. Igaz, kb. eltelt azota eltelt majd 70 ev....

Sot, nem volt mindjart papa is!?

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.17. 15:27:05

@turista a saját országában:

2006-ban, bár mindent megpróbáltatok, "csak" addig jutottatok, hogy kilőttétek több ember szemét, másoknak a csontjait eltörtétek, és elloptátok egy elfogott hazafi telefonját.

Ez azért még messze van a leszámolástól.

Ugyanakkor alkalmas arra, különösen összeadva az 1945-1990 közötti időszakkal és a 133 nappal, hogy titeket beárazzon, és hogy örökre emlékeztessen minket arra, mi vár ránk, ha a legkisebb esélyt is megkapjátok, hogy a hatalomba jussatok így vagy úgy.

huttinger 2014.06.17. 15:27:23

@Tiszteltetem Brüsszelet:

Most meg épp abból a tartalékból osztogat Matolcsy ingyen hitelt.

turista a saját országában 2014.06.17. 15:27:26

@Istóczy úr: "895-ben megalakult Magyarország."

Akkor honfoglalás volt. Az államalapítás 1000 körül történt, István megkoronázásával, te darutollas majom.

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.06.17. 15:29:12

@huttinger: 'Ja, fogadok, hogy a GDP arányosra célzol.'

Mivelhogy eddig is erről beszéltünk, csak beszoptad. 'Az államadósság így a GDP 83 százaléka lehet, január elsején pedig csak 75,3 százalék volt.'

Szerencsére a hitelezők www.portfolio.hu/gazdasag/akk/rajong_magyarorszagert_a_templeton_guruja.200145.html

és az EU www.portfolio.hu/gazdasag/meghatralt_brusszel_a_magyar_kormannyal_szemben.200210.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox

Már megtanulták a tiszteletet. Ki a faszt érdekel ezek után a 10% kommunista?

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.06.17. 15:30:20

@huttinger: Az az egyik Matolcsy nagy húzásai közül.

Nemigen találni eredményesebb pénzügyminisztert az elmúlt25 évben.

tomwar 2014.06.17. 15:31:27

@Tiszteltetem Brüsszelet: Nem lehet tabornok. Pocakos. És akkor utalna magat...es azt nem lehet: O nem gyulolhet egy magyart. Magat se....pocakkal....de akkor miert mondta?....jaj....ez a csunya hang...tedd meg...tedd meg.... "ez nem Geronimo".
Talan csak skizofrenia.

huttinger 2014.06.17. 15:32:10

@Tiszteltetem Brüsszelet:

Akkor nézzük. A nominális államadósság növekedett január óta 2588,0 milliárd forinttal ami 10%-os növekedést jelent a GDP becslések szerint 3%-kal bővült akkor mennyivel is növekedett a GDP arányos államadósság?

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.17. 15:33:02

@tomwar:

Baszd meg, az, hogy Árpád fejedelem volt, olyan szinten közismert és cáfolhatatlan történelmi tény, mint hogy István király volt, vagy hogy az 1956-os forradalom 1956-ban volt.

Hóman amellett, hogy jeles hazafi is volt, annak az időszaknak a szakértője volt, azért őt idéztem.

De tőlem fel is fordulhatsz tudatlanul, te szánalmas, ostoba barom!

Hibát követtem el, hogy bementem a bolsi energiavámpírok csövébe, és nekiálltam bizonygatni a nyilvánvalót.

Legközelebb magam is jobban hallgatok a szakértőkre.

"Minél többet vitatkoztam a zsidókkal, annál inkább megismertem beszéd- és harcmodorukat. Mindenekelőtt az ellenfél butaságával számoltak, és ha azután minden kötél szakadt, maguk tettették a butaságot. Ha mindez nem használt, akkor egyszerűen nem értettek meg semmit, vagy pedig pillanatok alatt egy másik témára ugrottak át. Magától értetődő dolgokat tárgyaltak, amelyek helyeslését azonban rögtön más jelentős dolgokra vonatkoztatták, hogy azután ismét visszavonuljanak, és ne tudjanak semmi bizonyosat.

Bárhol fogott is meg az ember egy ilyen "apostolt", nyálkás lett a keze, s részletekben siklott ki ujjai közül, hogy azután a következő pillanatban ismét egyesüljön. Ha netalán az ember valakit olyan megsemmisítő módon gázolt le, hogy már csak a környezetre való tekintettel is kénytelen volt helyeselni, és így arra gondolt, hogy legalább egy lépést tett előre, akkor annál nagyobb volt csalódása a következő napon. A zsidó egyszerűen nem vette tudomásul az előző napon történteket, és mintha mi sem történt volna, tovább mesélte régi, lehetetlen álláspontját, s még felháborodottan csodálkozott azon, hogy kérdőre vonták.

Nem emlékezett már semmire, legfeljebb az előző napon tett állításainak helyességére."

Adolf Hitler - Harcom

www.radioislam.org/historia/hitler/mkampf/hun/02.htm

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.06.17. 15:34:40

@huttinger: Mit nézzünk? Linkelj forrást. A GDP arányos adósságra, a matekodat tartsd meg.

turista a saját országában 2014.06.17. 15:35:13

@Istóczy úr: A kacagányos, kádárista, orbánista fajtáddal kell leszámolni, te bikacsökös neohorthysta, bolsevista agycsökevény. Ami késik, nem múlik. Addig feszítitek a húrt; addig raboltok, fosztogattok az árvalányhajas nemzeti máz mögé bújva, míg egyszer csak az elszakad. Onnantól már csak az emberek jóérzésére lesz bízva, mi lesz veletek. Golyó vagy bitó, nekem mindegy lesz, bár a jogállam híveként jómagam a szigorított fegyházzal is be fogom érni.

huttinger 2014.06.17. 15:36:08

@Tiszteltetem Brüsszelet:

Tehát ha tartalékért kamatot fizetünk és abból még kamat nélkül osztogat Matolcsy az nagyhúzás?

Tényleg nagy pénzügyminiszter. Egyetlen jóslata sem jött be eddig. Viszont alaposat rúgott Magyarország fenekébe még 2000.-ben mikor kitalálta az államilag támogatott lakáshitelezést megtoldva azzal, hogy törvényileg könnyítették a hitelfelvevők körét(fűfavirág vehetett fel hitelt), hogy ezzel növelje a belsőfogyasztáson keresztül az akkor csökkenő GDP-t.
És ezt még megtetézte az első Széchenyi tervvel.

s 2014.06.17. 15:36:51

@Istóczy úr: Ez a hitler gyerek csúnyán végezte, nem? Amennyire jól tudom, mérget vett be, aztán fejbe lőtte magát és arra kérte a bunkerben maradókat, hogy vigyék ki a tetemét és tegyék egy földbe ásott gödörbe. Azt később teleengedtek benzinnel és elégették. Tehát nyilván nem tartozott a XX. század nagy gondolkodói közé, mert akkor nem csak ez az egy kibaszott könyv maradt volna utána, és nem ilyen dicstelenül fejezte volna be földi pályafutását.
Persze a te dolgod, hogy kiktől tanulsz.

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.06.17. 15:38:31

@huttinger: Ne fárassz. 2010 ÁTVÉTEL - MOST GDP arányosan, a havi adataid a kutzyát nem érdeklik, meg a nominális se. Lexikont se linkelj.

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.06.17. 15:40:39

@huttinger: A gazdaság Matolcsy miatt van kiváló állapotban.

Mondja a Templeton guruja: www.portfolio.hu/gazdasag/akk/rajong_magyarorszagert_a_templeton_guruja.200145.html

aki nem független demokrata szakértő. Ez az a Templeton akitől a válság idején hiába kunyeráltak pénzt a szakértők.

s 2014.06.17. 15:42:00

@Tiszteltetem Brüsszelet: Az mszp-ben volt váltás. Ha valaki elbaszott valamit, már ment is. A fideszben erre lehetőség sincs. Ha orbán elbasz valamit, akkor is marad. Senki nem fog a helyére állni. Tehát elbasz megint valamit, és így tovább. Egészen addig, ameddig el nem bassza véglegesen a kalapács nyelét. Akkor megy a levesbe fideszestől, mindenestől.

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.06.17. 15:43:49

@huttinger: Ezek se demokraták:

'A magyar gazdaság számai jobban festenek

Magyarországon idén 2,3, jövőre 2,1 százalékos GDP-növekedést, idén 1, jövőre 2,8 százalékos inflációt vár a bizottság a tavalyi 1,1 százalékos gazdasági bővülés illetve 1,7 százalékos pénzromlás után. A bruttó államadósság a 2013-as 79,2 százalék után idén a GDP 80,3 százalékra nőhet, majd innen jövőre 79,5 százalékra mérséklődhet, míg az áht-hiány idén a GDP 2,9, jövőre 2,8 százalékára rúghat a tavalyi 2,2 százalékos deficit után. A munkanélküliség idén 9 százalék lehet, majd jövőre 8,9 százalékra mérséklődhet. A folyó fizetési mérleget illetően a bizottsági előrejelzés szerint idén 3, jövőre 2,7 százalékos GDP-arányos szufficit lehet a 2013-as 3,1 százalékos többlet után.'

www.bkik.hu/hir/8375-Ez-var-Magyarorszagra-itt-van-Brusszel-friss-elorejelzese

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.06.17. 15:45:04

@s: Komoly váltás volt, Gyurcsány, Bajnai a lista első 3 helyén.

Most majd lesz váltás. MSZP=kuka

s 2014.06.17. 15:47:16

@Tiszteltetem Brüsszelet: Nem ígértem semmit. A Pitagorasz-tételről sem hozok videót, bazdmeg. Ha elhiszed akkor elhiszed, ha nem akkor nem. Te dolgod.

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.06.17. 15:48:18

@s: Orbán is volt már náci, cigány, kommunista. Ennyire komoly az is amit idehánytál a apjáról.

s 2014.06.17. 15:49:25

@turista a saját országában: Szerintem megvoltak egymásnak, csak a kerényi buzilobbija óta erről gáz beszélni. Pedig biztos jó volt nekik, a kis buzdancsoknak.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.17. 15:51:20

@s:

Sok nagy gondolkodó, jeles államférfi végezte hasonlóan. Főleg akik a magadfajták karmai közé kerültek.

Hóman Bálint, az Árpád-kor jeles történész kutatója például a börtönötökben gyakorlatilag elfogyott, és úgy halt meg.

Jól mondta Orbán 25 éve: nem szabad beérnünk a semmire sem kötelező ígéreteitekkel. Azt kell elérni, hogy többé ha akartok, se tudjatok erőszakot alkalmazni.

ParaZita2 2014.06.17. 15:51:39

Azt hallottam OV-tól (2014, jún. 13 péntek reggel):

"...a dolgoknak van egy rendje, hát senki nem szeret adót fizetni...."

Az ő fejében ez a rend: az emberek befizetik az adót, a rezsim ellopja annak a jelentős részét, azután természetesen senki nem szeret adót fizetni.

Ezzel a renddel nem lehet azonosulni, csak ha az ember tolvaj, kártékony, élősködő (PARAZITA!)

Csak nekem tűnik ez iszonyú magas labdának? Valaki üsse már le.

Hallottam valaki mástól (nekm ehhez nem volt "szerencsém"):
"Tudja, én a nyolcvanas években nem a diktatúra ellen harcoltam. Hanem azok ellen harcoltam, akik csinálták a diktatúrát. Ezek az Önök párttársai voltak!"

Saját szavaival árulja el magát, teljes értékrendjét és vezérelvét OV.

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.06.17. 15:52:04

Újabb vitézi tett a Tábornok Úrtól!

'A Kúria minapi döntése közepesen rosszul érintheti a bankokat, ennél rosszabb is lehetne a helyzetük - mondta Felcsuti Péter, a Raiffeisen Bank korábbi vezérigazgatója, a Magyar Bankszövetség egykori elnöke az ATV kamerái előtt. Szerinte nagyságrendileg 100-300 milliárd forintot kell visszafizetniük, amennyivel több kamatot számoltak fel az ügyfeleknek. Emiatt 10-15 százalékkal csökkenhetnek a devizahitelesek törlesztőrészletei.'

www.portfolio.hu/vallalatok/penzugy/felcsuti_10-15_szazalekkal_csokkennek_a_devizahiteles_torlesztok.200230.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox

és

www.portfolio.hu/gazdasag/meghatralt_brusszel_a_magyar_kormannyal_szemben.200210.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox

Ezt teszi a tekintély.

zassz 2014.06.17. 15:53:31

Kedves poster, ezt írtad:
"Nekem mégsem elsősorban azzal van bajom, hogy kicsit olyan ez, mint mondjuk Rammstein-koncerttel emlékezni a Holokausztra - ízléstelen, gusztustalan, de mit tegyünk?"

Mondom:
Csak EGYETLEGY! fasiszta megnyilvánulását tedd már ide a Rammstein-nak.
DE ne abból indulj ki, hogy hogyan néznek ki, meg milyen kemény zenéz játszanak. Idézz be ide egy fasiszta sorukat. Ha meg nem megy csak a "linksz cvó -dráj fír", de a szöveg többi része homály, akkor példálózz inkább más bandával.
Így nem vagy hiteles.

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.06.17. 15:54:12

@ParaZita2: 2010 előtt szerettél adót fizetni? Amerikában szeretnek adót fizetni?

haggyálmár

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.17. 15:58:30

@zassz:

Mindegy, volt-e "fasiszta" szövegük, mert akár lehetett is volna.

Akár még hollót is tagadhattak volna.

3 év múlva már közismerten antiszemita, hollótagadó együttesként fognak hivatkozni a Rammsteinra, hallgatóira pedig nácikként.

s 2014.06.17. 15:59:09

@Tiszteltetem Brüsszelet: "Ez az a Templeton akitől a válság idején hiába kunyeráltak pénzt a szakértők."

Valamint az a Templeton, aki egy újabb válság esetén egy kibaszott centet sem fog ide befektetni, továbbá két kézzel kúrja ki az Univerzumba azt a magyar állampapírt, amit addig megvásárolt. Szerintem ekkor lesz, hogy orbán kér egy pohár narancslevet, amibe beleönti a ciános üvegcse tartalmát. Legalább is jobban tenné. Mert ha rátalálnak, akkor elevenen nyúzzák meg.

s 2014.06.17. 16:00:47

@Tiszteltetem Brüsszelet: Akasztott ember nem volt eddig. Még lehet . . .

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.06.17. 16:02:44

Vajon mennyi időbe fog telni vikiék után újra felépíteni ezt az országot?

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.17. 16:03:41

@s:

Amikor a szakértőitek az elkúróval, a libatolvajjal és a ciánkapszulással az élen csődbe vitték az országot, akkor ti, mint az ávós akadémia kitüntetettjei, megnyúztátok őket?

s 2014.06.17. 16:04:46

@Istóczy úr: Okés, de a többiek azért nagyobb életművet hoztak létre egy elbaszott könyvnél, nem? Tudom, hogy sok gondolkodó halt erőszakos halált, hosszú a sor Szókratésztől Szerb Antalig. Csak az az egy könyv, meg a korlátozott gondolkodás nagyon zavar.

tomwar 2014.06.17. 16:05:59

@Istóczy úr: Hol vitattam Arpad fejedelmi voltat? Csupan arra a mindenki altal elfogadott tenyt irtam le neked, hogy Magyarorszagot nem Arpad alapitotta 895-ben. Honfoglalas, stb.....megvan!?

Kereszteny magyar allamisagrol I.Istvan kiraly ota beszelunk, az azota eltelt idot hasonlitottam az altalad kiszamolt 63 evvel.

Hitlert ne idezd nekem, jobban ismerem az irasait, mint te.

csabakirályfi 2014.06.17. 16:07:47

@Istóczy úr: Hát, csak csókolni tudlak. Mert ugyebár ez a Nagy Imre csak forgatta a köpönyegét, deámazonban Orbán Viktor gerincesen ragaszkodott húsz éven át az ideáihoz. Oszt' jutott el az ifjú kommenistától az ifjú demokratán át a virtigli keresztényig.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.17. 16:09:00

Megdöbbentő, hogy még egy hónapja sincs, hogy utoljára és újra egyedül több szavazatot kapott a Fidesz, mint az összes többi párt együttvéve, és a véreskezű és -szájú bolsevisták valamiféle néphatalom nevében elevenen megnyúzással fenyegetik a győztes párt vezetőjét, a törvényes magyar miniszterelnököt.

Jolka40 2014.06.17. 16:09:52

Hogy mit várnak, az egy dolog. Hogy mi lesz, az egy másik. Már ötödik éve várják, hogy M.O. gazdasági helyzete javuljon. Osztán javul?

tomwar 2014.06.17. 16:12:14

@Istóczy úr: Magyarorszag nem volt csodhelyzetben a 21.szazadban. Elozoben parszor igen...pedig se libas, se boszme....csak a csaszar, a kiraly, meg a tengeresz...

ZX 2014.06.17. 16:12:16

@Istóczy úr: A 44% mióta több mint az 56%?

s 2014.06.17. 16:12:17

@Istóczy úr: Mi nem, de azért ti közel álltatok hozzá. Nem is állítom, hogy minden alap nélkül. Nos, nagyjából ilyesmire kell orbánnak is számítani, ha a világgazdaság kerekei közé ismét homokszem kerül. Mert amikor a pénzt viszik, akkor nem nagyon nézi senki, hogy ezt most az mszp talicskázza -e el, vagy a csuti lótolvaj vinné.

csabakirályfi 2014.06.17. 16:12:55

@Istóczy úr: Újfent csókoltatlak. Az a szegény Hóman Bálint pont akkora nyilas volt, mint ide Lacháza. De szegénykém elfogyott a börtönben. De sajnálom. Szálasit meg felkötötték, pedig mekkora hazafi volt, öt is sajnálom.

csabakirályfi 2014.06.17. 16:17:22

Tisztelt szerzö, csak egy kérdést: minek olvasni olyan nyilatkozatokat, hallgatni olyan beszédeket, amikről tudható, a szavatssági idejük max. 5 perc?

s 2014.06.17. 16:26:45

@Istóczy úr: Kurva sokan nem szavaztak senkire - köztük én sem. 40%. Ezt ne számold orbán hívei közé, de ne számold a gyurcsótány hívei közé sem. Mi vagyunk a SZÁMONKÉRŐK. Jövünk, aztán benyújtjuk a számlát. Egyik kezünkben lesz a hosszú lista, amin az szerepel, hogy a közpénzből mennyit sikerült a haverok zsebébe átjátszani. A másik kezünkben egy hosszú kés lesz. Meg fogjuk adni a tiszteletet, amit Don Ciccio is megkapott.

www.youtube.com/watch?v=X-3HIe8qOLU

J.László 2014.06.17. 16:28:06

Nagy Imre lányának szerény véleményem szerint nincs oka tiltakozni, miután a forradalom leverésében részt vett Horn Gyulával együtt koszorúzott kilencven-akárhányban a 301-es parcellában.

J.László 2014.06.17. 16:41:11

@Istóczy úr:
Hitlernek egy-két dologban azért igaza volt.

ZX 2014.06.17. 16:42:36

@J.László: Azzal a Hornnal, akiről OV is úgy nyilatkozott, hogy nagyon tiszteli. :P

J.László 2014.06.17. 16:45:21

@ZX:
Úriember nem mond rosszat halott emberről.

s 2014.06.17. 16:46:57

@ZX:

Munkás-paraszt Hatalomért emlékérem (1957)
Nemzetközi Károly-díj (Aachen, 1990)
A német Stresemann Társaság aranyérme (1990)
A német újraegyesítés elősegítéséért 1991-ben Solingen városa az Éles Penge-díjat, 1992-ben Bonn városa a német szabadkőművesek humanitárius nagydíját adományozta számára.
Arany Európa-díj (1994)
1995-ben Kassel városában a Prizma polgári díjat vehette át a német egység megteremtése érdekében vállalt szolgálataiért
2004-ben a XIII. kerület díszpolgára
2005-ben a bajorországi Memmingenben Szabadság-díjjal tüntették ki a német újraegyesítésben játszott szerepéért
Nagy Arany Érdemrend a Szalaggal az Osztrák Köztársaság Szolgálatáért (2005)
Egy németországi kisvárosban, Wertheim am Main-ban utcát neveztek el róla. [5]
1999-ben az origo, az RTL Klub, a Népszava és a Színes RTV "2000 magyar" címmel rendezett közönségszavazásán a kortárs magyarok között a második legnépszerűbb helyet szerezte meg.

orbán már ennek az ötödével is boldog lenne. A kis cigány suttyó lótolvaj.

J.László 2014.06.17. 16:48:09

Imádom, amikor cigányoznak a liberálfasiszták:)

s 2014.06.17. 16:48:09

@J.László: Akkor még élt, ha jól tudom.

s 2014.06.17. 16:48:57

@J.László: Kurvaanyádoznak is, csak akkor a bloggazda kikúrással fenyegeti őket.

J.László 2014.06.17. 16:51:07

@s:
Hogy a német kormány kit tüntet ki, az teljesen érdektelen. Náluk szervilisebb bagázs nem sok van a Föld hátán.

ZX 2014.06.17. 16:54:37

@J.László: Orbán mióta úriember?

2014.06.17. 16:59:48

@J.László: Egy dolgoban bizonyosan: hogy először kell elharapni a ciánkapszulát és utána meghúzni a ravaszt. Kár, hogy erre olyan későn jött rá, és kér, hogy sztalinjóska nevű kollégája nem követte előremutató példáját.

ZX 2014.06.17. 17:00:18

@J.László: Így ahogy mondod, nyalják a Zorbán seggét.

s 2014.06.17. 17:09:23

@J.László: Láthatnám orbán bármilyen kitüntetését?

zassz 2014.06.17. 17:10:16

@Istóczy úr: De nem volt. Így tehát a példa igen rossz, mert felületes "ismeretség", avagy a látszatból(?) "megítélve" mondott egy véleményt a cikkíró. Legyen az bármiről, bármilyen vélemény, ha nem megalapozott akkor nem helytálló. Részemről csak ennyi.

J.László 2014.06.17. 17:13:47

@s:
Felmész a wikire, ami az egyetlen infó-forrásotok és megnézed. Német kitüntetése is van. Mit szólsz?

states1 2014.06.17. 17:14:59

A választók először hülyére röhögik magukat ettől a demokráciagyilkos dumától, amit már több, mint 4 éve nyomiznak baloldalék, majd újra és újra elmennek szavazni a demokráciagyilkosra. A demokrácia már csak ilyen, ezt már Churchill is megmondta, csak a baloldalon nem hallottak még róla. Vagy Churchillről.

ZX 2014.06.17. 17:18:41

@states1: Az ugye megvan, hogy a kommunizmus alatt is szavazhattak, csak épp értelme nem volt!?

s 2014.06.17. 17:27:30

@J.László: "Német kitüntetése is van. Mit szólsz?"
J.László 2014.06.17. 17:13:47

"Hogy a német kormány kit tüntet ki, az teljesen érdektelen. Náluk szervilisebb bagázs nem sok van a Föld hátán."
J.László 2014.06.17. 16:51:07

Mit is mondhatnék?

Igazán a japánok leptek meg, nem is annyira a te faszságod.
Japán díszdoktori cím a szabadság és a demokrácia iránti elkötelezettségért

Ez odabasz.

s 2014.06.17. 17:28:20

@J.László: "Német kitüntetése is van. Mit szólsz?"
J.László 2014.06.17. 17:13:47

"Hogy a német kormány kit tüntet ki, az teljesen érdektelen. Náluk szervilisebb bagázs nem sok van a Föld hátán."
J.László 2014.06.17. 16:51:07

Mit is mondhatnék?

Igazán a japánok leptek meg, nem is annyira a te faszságod.
Japán díszdoktori cím a szabadság és a demokrácia iránti elkötelezettségért

Ez odabasz.

s 2014.06.17. 17:29:14

@J.László: 2x ment, hogy megértsed.

s 2014.06.17. 17:29:44

@J.László: Ismétlés a tudás anyja.

J.László 2014.06.17. 17:29:51

@s:
Figyelj már. Ma már a Nobel díj sem ér egy rakás szart se. Tökmindegy, ki milyen plecsnit kap valami sóhivataltól.

Az utolsó komolyan vehető kitüntetések Európában a Vaskereszt és a Lovagkereszt voltak.

s 2014.06.17. 17:35:23

@J.László: "Figyelj már. Ma már a Nobel díj sem ér egy rakás szart se."

Neked hány van ezekből a szarokból?

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.17. 17:57:27

@s:

Kitüntetésre csak ti játsszátok a focit, ti is csak azóta, hogy kiheréltétek magatokat. Mindenki más gólra játssza.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.17. 18:00:04

A kedvencem az Index által futtatott dögunalmas bluesgitáros, aki állítólag kapott valami kitüntetést Amerikában. (Azóta már ő is itthon van, valamelyik szennykanális "tehetségkutatójának" a zsürijében.)

Helló! A zenét koncertekre, lemezeladásokra, rajongókra játsszák!

s 2014.06.17. 18:03:58

@Istóczy úr: Ki az a "magatok". Az impotens mostohaapád? Nem szeretem, ha a beleegyezésem nélkül azonosítasz bárkivel. Mert akkor szerintem egy húgyagyú értelmi fogyatékos nyáladzó faszparaszt vagy, az egész kretén családoddal együtt.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.17. 18:05:23

@s:

Pedig nem vagy egyedül ezzel a penetráns bűzt árasztó stílussal.

Amikor többesszámban szólok hozzátok, akkor rád is gondolok, és a hozzád hasonlóan büdösszájú elv-/fajtársaidra is.

2014.06.17. 18:43:51

@s: Hagyd őket a fenébe, nem látod, hogy?

látjátok feleim szümtükkel 2014.06.17. 21:56:03

@s: "Hogyan értelmezhető ez orbán papa kommunista párttitkár múltja és a kisgeci orbán fattyú mostani hatalma vonatkozásában. Ez lenne a kérdés."

Itt egy válasz:

irokez.blog.hu/2014/04/02/gyermekeinkert

Balt 2014.06.18. 08:35:15

@s: "Egy németországi kisvárosban, Wertheim am Main-ban utcát neveztek el róla. [5]"

:))) Ez a non plus ultra: egy törpe iparváros máig beépítetlen külterületének szervizútján:
maps.google.hu/maps?q=Gyula-Horn-Stra%C3%9Fe,+97877+Wertheim,+Stuttgart,+Baden-W%C3%BCrttemberg,+N%C3%A9metorsz%C3%A1g&hl=hu&ie=UTF8&gbv=2&geocode=FXc39wIdkc2QAA&hnear=Gyula-Horn-Stra%C3%9Fe,+97877+Wertheim,+N%C3%A9metorsz%C3%A1g&t=h&z=16

Piha, a hálás németek, persze! :))) Igaz, én is ebben reménykedtem Pálfy G.-ék és Sugár Andrásék eltűnése után, bár a maszopra sosem szavaztam.

s 2014.06.18. 10:29:45

@Istóczy úr: Basszad szájba a tripperes buzi kurva rohadt anyádat.

Istóczy Győző · http://kuruc.info 2014.06.18. 17:14:12

@Balt:

Na igen.

Szerintem eredetileg egy hamis kínai karórát akartak adni Horn Pufinak, csak sokallták érte a fél dollárt, a szervizutcának meg amúgy sem tudtak kitalálni semmi jó nevet, a Horn meg ráadásul németül dudát jelent, pont illik oda.

Nem mintha attól ember lenne, ha egy berlini körutat neveztek volna el, de jól jelelmzi a szolgalelkű, hajlott hátú és egyben végtelenül ostoba "s" "elvtársat", hogy egyáltalán hivatkozik rá, miközben hallgat arról, hogy Hornnak vér tapad a kezéhez.
süti beállítások módosítása