A Fideszben a nők is verekednek?

H_A Címkék: kampány aktivista Fidesz DK Menczer Erzsébet2014.03.23. 11:19

Alig pár  napja, az Országgyűlés fideszes elnöke, Kövér László azt nyilatkozta, hogy a választási kampányt egyfajta hadműveletnek tartja, ahol a parancsnoki hídon Orbán Viktor áll, ő maga „beosztott” csupán. Nem tudom, az urak milyen szerepet szántak ebben az élet-halál harcban Menczer Erzsébet képviselő asszonynak, de bárhogyan is legyen, olybá tűnik, a hölgy kezébe vette a dolgok irányítását, komolyan vette a számára kiszabott feladatokat, és a hírek szerint a csata hevében megütötte a Demokratikus Koalíció egyik aktivistáját.

Úgy néz ki, hogy a gyengébbik nem iránti mérhetetlen toleranciáról és tiszteletről elhíresült kormánypárt női tagjai sem vetik vetik meg az embertársaikkal szembeni agresszivitást, és ez némiképpen megmagyarázza, hogy miként lehet az elemi brutalitást bármikor ráfogni a szegény vak komondorra. Félreértés ne essék, én próbálok hinni Menczer ártatlanságában, még azt is el tudom fogadni, hogy a balhé úgy kezdődött, ahogyan a Fidesz késedelem nélkül kiadott közlemény állítja. Hogy tudniillik a DK aktivistája visszaütött.

Nyilván könnyebb dolgom lenne az ártatlanság vélelmének tiszteletben tartását illetően, ha nem ismerném Erzsébetünk nem régen napvilágra került viselt dolgait: például, hogy amikor fia élettársának utalt ki lakást az óbuda-békásmegyeri önkormányzat, a nevezett elfelejtette megemlíteni a rokoni szálakat, amelyek a leendő haszonélvezőhöz kötik. Lehet, hogy csúnya dolog egy szociálisan érzékeny jó anyát hivatali visszaéléssel és csalással megvádolni, ennek ellenére, vagy éppen ezért engedtessék meg, hogy eme önbíráskodó gesztusát visszataszítónak tartsam.

Nem zárójel: majd a bíróság eldönti, igaz-e, hogy a fiatal DK-s aktivista egy plakátot szeretett volna kiragasztani, amikor Menczer Erzsébetnek eszébe jutott, hogy egy hadműveletről van szó, ahol nem babra megy a játék, és ahol simán belefér az ellenfél fizikai bántalmazása. (Amúgy nem is értem minek az a sok ellenzéki plakát, szerencsétlen kormánypártnak lassan nem jut egy talpalatnyi felület az önreklámozásra.)

Addig is lényeg a lényeg: egy választási kampányba nagyon sok minden belefér, a Fidesz soha nem rejtette véka alá, hogy a szó szoros értelmében harcnak tekinti ezt a választók kegyeiért folyó versengést. Van úgy, hogy ha az ember sokáig feszegeti a pofonos ládát, előbb-utóbb kinyílik, de jó hír, hogy csak egy pofon csattant el. Vagy egy ártatlan koki. És mióta tudjuk, hogy a sallerosztogatás a kormányzati stratégia része, annak is örülhetünk, hogy nem került elő a fanyelű konyhakés.

Ha netán kiderül, hogy az asszonyság valóban megütlegelte a hatalmára törő politikai ellenfél emberét, Menczer Erzsébet megalapítja, tovább gazdagítja(?) a Fidesz bunyószakosztályának agresszivitásra bármikor kapható női tagozatát, amely egyben négyzetre emeli és legitimálja a férfi vonal vak komondorok sorsát megnehezítő ténykedéseit. Végre megerősítést nyer: nem csak férfiak verhetnek nőket, fordítva is teljesen rendben van.

Már csak az a kérdés, mi jön ezután. Aki kritizál, plakátot ragaszt, kényelmetlen kérdést tesz fel, nem tapsol önfeledten, azt lelövik?

· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr215874842

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Kósa-interjú tanulságai 2014.03.23. 16:21:53

Érdekes interjút adott Kósa Lajos Fidesz-alelnök, leköszönő debreceni polgármester a Népszabadságnak. Kiderül belőle például, hogy a Gyurcsány-Bajnai-kormány - Kósa szerint legalábbis egyértelműen - tudatosan kötötte meg a Fidesz-kormány kezét az utols...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JohnHenry 2014.03.23. 16:09:19

"tapsolj kopasz, elvisz az ávó!"

errefelé fogunk haladni - visszafelé az időben - egyre gyorsabban, ha a fidesz marad a nyakunkon április 6. után.

Buday András · http://polgarda.blog.hu 2014.03.23. 16:37:34

A DK-sok fellépéseit, rendszeres provokációit figyelve nem csodálom, ha kapott a végén egyet valamelyik rohadék. Bár remélem, nem igaz. Nem kellenek az ilyen ügyek - mindamellett ennél sokkal csúnyábbakat is megérdemeltek volna.

♔batyu♔ 2014.03.23. 16:40:07

Flashmob. Gondolom a DK-s provokálta rendesen.

Amúgy lehet ezt a sztorit valahol nem elfogult tollból is olvasni?

eßemfaßom meg áll 2014.03.23. 16:40:39

"Ha netán kiderül, hogy az asszon...."

És ha kiderül, hogy mégsem, akkor természetesen írsz egy posztot "A DK-sok hazudnak reggel délben meg este" címmel

dr kíváncsivagyok 2014.03.23. 16:41:08

A "képviselo asszony " csak átesett egy vak palánkon és véletlenul odacsapott a kiskezével...
A ludnya...

eßemfaßom meg áll 2014.03.23. 16:41:30

Egyébként az esetet dokumentáló kamerás felvételt leforgatták már?

dr kíváncsivagyok 2014.03.23. 16:43:06

"A DK-sok fellépéseit, rendszeres provokációit figyelve nem csodálom, ha kapott a végén egyet valamelyik rohadék.2

...és ez természetesen elegendo védekezés a Handó -féle bíróságokon...

dr kíváncsivagyok 2014.03.23. 16:44:59

@eßemfaßom meg áll:
"Egyébként az esetet dokumentáló kamerás felvételt leforgatták már? "

Most vágják...azt a részt ki belole , amikor fegyverrel fenyegették KÉPVISELO ASSZONYT A GYALÁZATOS CSELEKEDETRE...

dr kíváncsivagyok 2014.03.23. 16:47:20

@♔batyu♔:
"Amúgy lehet ezt a sztorit valahol nem elfogult tollból is olvasni? "

Hogy lehet elfogulatlanul leírni , hogy egy ribanc megut valakit ?
Hacsaknem úgy , hogy : úgy megijedt , hogy reflexbol utott...

♔batyu♔ 2014.03.23. 16:51:38

@dr kíváncsivagyok: Nem véleményt kértem, hanem linket.

Karipapa01 2014.03.23. 17:06:30

@♔batyu♔: Keress magadnak, elég nagy az internet. Ne másokat ugráltass.

illaim 2014.03.23. 17:11:59

@Buday András: A lakás kiutalás megszavazása meg természetesen szerinted rendben van. Csak szólok, hogy Hunvaldot valami hasonló vád miatt bíróság elé citálta az ügyészség. Tehát a te értékrended szerint aki ilyenért szót emel azt pofán kell verni. A Poltnak szóltál már hogy jelentkezzen nálad egy pofonért? LOL

Buday András · http://polgarda.blog.hu 2014.03.23. 17:14:42

@illaim: Nem igazán érdekel, ettől én nem lettem kevesebb.

Nem rokon ráadásul, csak néhány balos majom óbégat, mert jobbat már nem találtak.

Bele lehet itt kötni bármibe, de az a nagy büdös helyzet, hogy a választók túlnyomó többsége egyszerűen fideszes, és kész. Az ellenzék meg miután felmérte, hogy növekedni már nincs hova, így egymást próbálják beletiporni a pöcegödörbe.

Hát sok sikert, én szurkolok ;)))

turulfarhát 2014.03.23. 17:40:18

@Buday András: balos majom? ne nagyon majmozz ebben az országban, mert elmarad a napidíjad...www.youtube.com/watch?v=6opcusQwGk0

Buday András · http://polgarda.blog.hu 2014.03.23. 17:42:27

@turulfarhát: Mondja az, aki már nevében is a nemzeti jelképeinket gyalázza.

Amocsok 2014.03.23. 18:03:13

@Buday András: "Az ellenzék meg miután felmérte, hogy növekedni már nincs hova, így egymást próbálják beletiporni a pöcegödörbe."
:)
Ja! Meg a letartóztatott ellenzéki honanya, akiről az ügyészség meg a rendőrség sem tudott. Meg még mi lesz itt két hétig? Hat év múlva meg kimondja majd a bíróság, hogy ne tessék itt nézelődni, nem történt itt semmi.
De téged ezek a dolgok nem érdekelnek, mert neked egyik sem rokonod. Elég neked a te hited.

Kim lr Szen 2014.03.23. 18:11:18

@Buday András: "nem csodálom, ha kapott a végén egyet valamelyik rohadék"
- ennyit rólad.

Kim lr Szen 2014.03.23. 18:12:21

@Buday András: És te minek ugatsz, te narancs majom?

Buday András · http://polgarda.blog.hu 2014.03.23. 18:14:21

@Amocsok: Igen, meg a csodálatos választási győzelem két hét múlva.

Kedvenc söreimből már betáraztam, és kedves szerető feleségem társaságában fogom figyelemmel kísérni a neten és a tévében, ahogy az MSZP-SZDSZ és csatolt részei ismét elvéreznek.

Amocsok 2014.03.23. 18:31:00

@Buday András: Pontosan ezt gondoltam rólad. Köszönöm a megerősítést.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.03.23. 18:51:18

Közismert MSZP seggnyaló bloggerünk legnagyobb szerencsétlenségére, az MSZP eligazításról van felvételünk is :

index.hu/belfold/mszp0407/
Háborút indít az MSZP

" "Ne legyünk szemérmesek abban, hogyan jutassuk el az üzeneteket a polgárokhoz. Ezen a meccsen fair play díjat nem osztanak. Nem érdekelnek az etikai és a választási kódexek, ....
Mindegy, hogy egy körzetben milyen a szokásjog a pártok és az önkormányzat között, a végén majd megbeszéljük, hogy mennyi a bírság."

A DK-sok már Ron Werber régi tanítványai, ahogy a poszter is.
Nem kétséges, hogy a GYurcsanyista tetveknek semmi nem számít, csak a főnökük tisztességtelen harca.

ügyfélszolgálatos 2014.03.23. 18:59:34

@Buday András: Bocsi de a turul csak a kretének jelképe az országban, biztos hogy nem nemzeti.

Kim lr Szen 2014.03.23. 19:01:14

@Buday András: Én is ezt várom, te fidesz köcsög! Örömmel fogom nézni hogy az egyik korrupt mocskos banda végleg eltűnik, a másik aljas geci bandára meg rá fog borulni a a saját szara.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.03.23. 19:04:03

@ügyfélszolgálatos:
hu.wikipedia.org/wiki/Emese_%28%C3%81lmos_anyja%29

Emese a magyar mitológia szerint az Árpád-házi uralkodócsalád ősanyja. A név eredeti jelentése: anyácska. A szó a magyar nyelv legősibb, uráli rétegéből származik. Az álmában megjelenő turul (törökül toghrul) madár, az Árpád nemzetség totem-madara volt.

MSZP Afrika Korps 2014.03.23. 19:05:48

Ha mondjuk összefutnék Gyurcsányival, én se nagyon tudnám megállni hogy addig verjem amíg mozog.

Ezt hozzák ki belőlem a DK-sok, pedig békés ember vagyok.

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.03.23. 19:08:12

@ügyfélszolgálatos:
Lécci kommentelj még sok ilyet! Már csak két hét, kell a szavazat, bármilyen jól állunk.

_most_ 2014.03.23. 19:18:34

ilyen a tipikus fideszes mentalitás, képtelenek a kulturált viselkedésre, ha problémájuk van erővel próbálják megoldani, mert ahhoz túl buták, hogy érveljenek, és ez eléggé frusztrálja őket.

béla a görög (törölt) 2014.03.23. 19:48:48

Én kinézem ezekből. Templomba hülyítik őket, nagycsaládban élnek, a gyerekek költségeit mással fizettetnék meg, van egy alkoholista férjük aki időnként pofánvágja őket, biztos ami biztos - és akkor jön egy vidám liberális vagy szoci, köszön és megkérdezi hogy van.
Persze, hogy nem bírja a feszültséget és összeomlik.
Emút8év+Gyúrcsánahibás :D

eßemfaßom meg áll 2014.03.23. 20:15:25

Úgy látom a demokrata nickek ma is hozzák a szintjüket :)

Kim lr Szen 2014.03.24. 07:25:28

@MSZP Afrika Korps: Futnál velem össze! :-)) Én csak egyet ütnék önvédelemből, de attól te tolószékben lennél életed végéig.

TrollSlayer 2014.03.24. 12:49:27

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: meg náci szimbólum, irredenta totem és máig használatos állami-katonai jelkép - csak az adott szövegkörnyezet dönti el h a beszélő melyikre is gondolt...
Csakhogy teljes legyen a sztori

nandras01 2014.03.24. 18:48:47

@Buday András:
"Mondja az, aki már nevében is a nemzeti jelképeinket gyalázza."

miféle nemzeti jelképet gyaláz @turulfarhát:, te anyaszomorító?
azért, mert néhány agyilag zokni, nagy hazaffyas feldemhedésében egy sosemvolt őslegenda költő által kitalált rémmadarát elkezdi ajnározni, még nem lesz attól az nemzeti jelkép.

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.03.24. 18:56:21

@nandras01:
hu.wikipedia.org/wiki/Turul_(mad%C3%A1r)

Itt olvashatsz a Turul kultúrtörténetéről. Andrissal ellentétben én megkérnélek, hogy igenis gyalázzátok még, mert nemsokára választások, ott pedig minden potenciális szavazatra szükségünk van annak érdekében, hogy a ti magyargyűlölő fajtátok soha többé ne kormányozhassa ezt a csodálatos kis országot.

nandras01 2014.03.24. 19:03:48

@Kuruc ezredes:
olvasgattam. mese, amit(akit) meseírók találtak ki, semmivel sem több, mint akármely nép eredetmeséje és aki nemzeti jelképként kezdi aposztrofálni, azt csak sajnálni tudom.

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.03.24. 20:12:55

@nandras01:
Márpedig sajnos az, tehát... Mindegy, csináld csak, mondom, hogy kellenek a szavazatok. :)

nandras01 2014.03.24. 20:34:23

@Kuruc ezredes:
elmesélnéd, hogy mióta nemzeti jelkép a turul?
mert a törvényeink szerint nem az.
persze itt lehet hivatkozni a hagyományra, de akkor ezzel az erővel a karikás ostor, a hortobágyi ménes, a vereckei hágó, valamint a pörkölt is lehetne nemzeti jelkép.
hogy a hátrafelé nyilazásról és a nyereg alatt puhított húsról ne is beszéljek :)

Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.03.25. 17:32:29

@nandras01:
A törvény szerint tényleg nem, de mint a magyar kultúra része, meg igen.
Nyugodtan fikázzátok csak, viszont utána nem kéne csodálkozni a végeredményen. Nevezetesen, hogy nem kaptok majd túl sok szavazatot, azt is csak a hasonszőrű magyargyűlölőktől, de ők nincsenek annyira sokan. Utána lehet tovább ajvékolni majd újabb négy évig. Sokáig nemzeti kormányt szeretnék még hatalomban látni, úgyhogy ne pihenjetek egy pillanatra se!
süti beállítások módosítása