Demokráciában nem fenyegetőzünk kötéllel. Golyóval igen?

H_A Címkék: anarchia tiltakozás Paks Békemenet Bencsik András Sándor-palota Együtt-PM2014.02.10. 11:34

Bármit is gondolunk az Együtt-PM aktivistáinak Sándor-palota erkélyén végrehajtott, a paksi bővítés ellen szervezett performanszáról (a magam részéről helytelenítem ezt a fajta - pragmatikus szempontból erőtlen, a megfogalmazott célt esetlegessé és komolytalanná tévő - rendszerellenes tiltakozást) azt semmiképpen nem gondolhatjuk, hogy a társadalom kisebb vagy nagyobb részének álláspontját megjelenítő akció kapcsán elhangozhat a következő kérdés: Miért nem lőtték le a Sándor-palota párkányára mászó aktivistákat? Nem, helyesbítek. Nem ezt kérdezte. Csupán utalt rá, hogy máshol bizonyára lelőtték volna már őket. Mert az volna a helyénvaló.

Nem mellékes tény, hogy a költői kérdés szerzője, a nemzet egyik legnagyobb kortárs jövendőmondója, a magyar demokrácia felkent őrzője, a Demokrata főszerkesztője, nem utolsó sorban a Békemenet szilárd alappillére vetemedett arra, hogy a vasárnapi ebéd előtt, után, közben a közösségi hálón adjon hangot elképesztő aggodalmainak és felháborodásának. Amely felháborodással kapcsolatban tisztázzuk: szíve-joga. Egészen pontosan annyira, mint amennyire az általa jelentéktelennek nevezett politikai szervezet aktivistáinak megnyilvánulása. Csakhogy.

Ha az elsővel kapcsolatban jóérzésű, és egyáltalán nem feltétlenül a fennálló politikai hatalomba belesimuló magyar embernek fenntartásai vannak, akkor Bencsik anarchista riogatása egyenesen vérlázító. Különösen annak fényében, hogy az általa is végletekig kiszolgált rendszert a tenyerén hordozó, a magyar demokráciáért hasonlóképpen aggódó, egyáltalán nem objektivitásáról elhíresült (köz)média Mesterházy Attilának, az MSZP elnökének rossz hírét kelteni hivatott köteles históriája nyomán a megbotránkozás sötét árnya vetült a nemzeti oldalra. Konkrétan arra a nemzeti oldalra, amelynek Bencsik András nélkülözhetetlen darabja, és amely oldalról néhány napig a megrökönyödés súlyos sirámai és ítéletei lengték be a közbeszédet. Miszerint: demokráciában nem fenyegetőzünk kötéllel, mocskos választási harcba kezdett az ellenzék, ha valaki kötelet ajánl politikai ellenfeleinek, akkor azt egy miniszterelnök-jelöltnek kötelessége visszautasítani, és így tovább.

Most tegyük zárójelbe, hogy a köz pénzéből fenntartott, oknyomozás terén rendületlenül nagyot alakító média által kreált, hamis sztoriról van szó a kötél esetében, amelyen mindenki hangosan összevonta a szemöldökét, de ha csak a fele is igaz: kíváncsi lennék, hogy a nemzeti fanyalgók szerint mi a különbség a kötél és a golyó általi halál között? Ha a demokrácia nem bírja meg a kötelet, a golyót megbírja, uraim? Aki a kötéltől félti a magyar demokráciát, az hogyan asszisztálhat csendben ahhoz, hogy egy közszereplő, akárki, bárki, lepuffantaná a tőle különböző véleményen lévőket? Hol vannak a tiltakozó hangok, az összeráncolt homlokok, az ökölbe szorult kezek?

Túl azon, hogy Bencsik érvelése akár vicces is lehetne, ha nem volna tragikus, túl a szerepéből egy pillanatra kiesett lojális katona megmosolyogtatóan elkeserítő gondolatvezetésén - már nem tudni, hogy akkor most a keleti nyitás szellemében, hogy lett egyből Washington, London, Párizs, Berlin, azaz a hanyatló nyugat a követendő példa - túl azon, hogy végképp nem tudom eldönteni, hogy most végül is erős vagy gyenge az Orbán-Fidesz-féle magyar állam, és demokrácia, de végképp túl azon a félelmetes logikán, hogy ha netán gyenge, az azért van, mert néhány, a sötét oldalt képviselő fiatalt nem puffantottak le minden bevezető nélkül az államfő hivatalának erkélyéről, ez az ember egyáltalán nem mellesleg több százezres birkamenetet sorakoztat fel bármikor a fennálló rendszer védelmében.

Mondanám, hogy na és akkor mi van, de nem tudom ezt mondani. Mert még egyszer: a Békemenet egyik vezéralakja, aki nem mellékállásban a keresztényi szeretet nevében Magyarországot az anarchiától félti, két Kijevre kacsintás közepette azt nehezményezi, hogy - miként Janukovics nem lövetett (vagy de?) az EU-hoz való csatlakozás mellett tüntető ukránokba - a Sándor-palota őrsége nem nyírta ki a magyar kormány Moszkva fele kacsintását elítélő Együtt-PM aktivistáit.

Nos, egy ilyen ember soha nem volt, soha nem lesz, és soha nem lehet a társadalmi rend védelmezője. Ez az ember, és az a rendszer, amely most kussol eme gyalázatos kirohanásával kapcsolatban, valójában egy dologban érdekelt: az általános hisztéria fenntartása révén négy évnyi kormányzás valamennyi kudarcának elkenésében. Amely rendszer, ha a kötelet nem is, de a golyót simán megbírja. Szomorú.

· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr865807367

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Miért akarnak a jobboldaliak állandóan lövöldözni? 2014.02.11. 09:11:41

...egy tisztességes helyen az ember ilyenkor lecsatolja a fegyvert, és lelövi, mint egy kutyát...  Schmidt Mária Kende Péterről, A Viktor című könyv szerzőjéről 2002-ben.  ...isteni szerencse, hogy ott nem halt meg egy-két rendőr, m...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kim Jong Un 2014.02.10. 22:43:01

@Gyűrött Papír: a ti azok az emberek, akik mindig megdobbenesuknek adnak hangot, hogy a fidesz barmit megcsinalhat, es megsem erdekli az embereket.
Ennek a boszme az oka.

30 ev...ne viccelj. A legtobb ember 30 napra nem lat elore. Az viszont fix, hogyha a boszmeek visszajonnek, akkor vilagvege van.

kúrórudi 2014.02.10. 22:57:36

@Kim Jong Un:

találó a neved... komcsi vezérednek és a hozzád hasonló agyhalott tapsikolóknak köszönhetően sajnos ebbe az iráyba haladunk...

mondjuk az ilyen rendszerekben a seggnyaló csicskákat irtják ki először így te hamar megdöglesz csak szólok...

Peterpapo 2014.02.10. 23:17:14

@Kim Jong Un:

Ha ezek maradnak, akkor is az lesz. Orbánt jobban rühellem, mint Mesterházit. Orbán takarodjon! Ez a lényeg.

Peterpapo 2014.02.10. 23:18:13

@Frőczy Sanyi:

A nem feküdte meg. Bencsiknek és Bayernak mindig is csak a szar ömlött a szájukból.

Sírköves Slomó 2014.02.10. 23:18:22

@Magyarország jobban teljesít: Szerintem a poszter hazudik. Nem véletlenül nem idézte Bencsiket.

Te idéznéd Bencsiket? Vagy tegyem meg még 1x?

Sírköves Slomó 2014.02.10. 23:21:31

Ja figyuztok melyik fogadóirodákban lehet a választásokra fogadni?

Peterpapo 2014.02.10. 23:23:35

@Sírköves Slomó:

Például mondott már olyat, hogy a jelenlegi kormány jó. Ekkora baromságot már régen hallottam.

Sírköves Slomó 2014.02.10. 23:32:04

@Peterpapo: Hát még ha a 2/3tól hallod 7 hét múlva, az milyen durva lesz.

Selmeczi Gabriella megdöbbent 2014.02.10. 23:44:30

@Sírköves Slomó:

"Hát még ha a 2/3tól hallod..."

Istenem... még mindig az van, hogy van 2/3-nyi hülye? Te jó ég... na mindegy, akkor éljek ÉN, mert van jövőm !:)))

De ne ijesztgessetek, mert befosok és szaros lesz a keksz:)

hackbard.celine 2014.02.10. 23:44:55

@FILTOL: Bencsik hazudik. Ez tény.
www.origo.hu/nagyvilag/20081029-elfogtak-a-feher-haz-keritesen-atmaszo-ferfit.html
Nem lőtték le, egyszerűen elfogták. Ennyi.
"Egy 23 éves baltimore-i fiatalember be akart mászni a Fehér Ház kerítésén. A Kevin Peterson nevű férfit azonnal lefogta a titkosszolgálat. Fegyvere nem volt, de éppen akkor támadt kedve átmászni a kerítésen, amikor George Bush elnök fekete limuzinja begördült a Fehér Ház elé."
Bencsik a baloldali anarchisták lázadását vizionálja, még céldátumot is térsít hozzá, csak azt felejti el ez az istenbarma, hogy jelenleg Magyarországon még nincsenek szélsőbalos anarchista csoportok. De ha kellően sokat dolgozik rajta az elvtársaival, akár össze is jöhet.
A szélsőjobbal is addig riogattak, amíg végül a polmarketing a MIÉPtől kiindulva kitermelte az igényt és a végül az erre fogékonyak számára ki is elégítette az Aranyhajnalocskásokkal, akik még egy görög nácit sem voltak képesek importálni a gyűlésükre.

Gribbin János 2014.02.10. 23:50:34

Bencsik az egyik legutolsó véresszájú kommunista. Mit lehet tőle mást várni?

Holle anyó 2014.02.10. 23:56:53

És ciántablettával lehet?

Holle anyó 2014.02.10. 23:57:58

@Gribbin János: Kommunista? Nem volt neki valami Mein Kampf forgalmazós ügye?

dedalon74 2014.02.10. 23:59:39

@hackbard.celine: Értelmezni meg majd megtanulsz:
" be akart mászni a Fehér Ház kerítésén" ha ez a retardált bejut a Fehér Ház teraszára, golyót kap a fejébe.
Ezek a csicskák meg akik felmásztak az erkélyre, kapnak most 10 évet terrorcselekményért. Meg is érdemlik.

Sírköves Slomó 2014.02.11. 00:03:32

@dedalon74: Ugyan, nem kapnak semmit. Nem is kell.

hackbard.celine 2014.02.11. 00:06:56

@Holle anyó: Bencsik az átkosban a Párt központi napilapjának Pártélet rovatában éltette az örök szovjet-magyar barátságot és merengett a csúnya-rossz hanyatló Nyugat szükségszerű bukásán. Bencsik ma a Párt központi lapjának főszerkesztőjeként élteti az örök orosz-magyr barátságot és mereng a csúnya-rossz hanyatló Nyugat szükségszerű bukásáról.
Számára semmi sem változott, sőt: célba ért. Százezres békemenetes tömegeket mozgat a propagandával, ezért miniszterelnöki hála övezi vitézi országmentő tevékenységét.
Gyönyörű ívű karrier.

Zakk (törölt) 2014.02.11. 00:08:11

@hackbard.celine: faszkalap, figyelj. A Sándor palota, mint elnöki rezidencia és mint műemlék is védett. Aki oda csak úgy fölmászik már bűncselekményt követ el, a nemzeti jelkép eltulajdonítása, kimondottan annak a zászlónak az eltulajdonítása szintén bűncselekmény. Az őröknek azonnal cselekedni kellett volna, határozottan, erőszakot alkalmazva. Tehát ne hasonlítsd össze a tv székház " ostromát " a köztársasági elnök hivatalával, más súlycsoport a kettő. ha Gyurcsány, vagy valamelyik más köcsög baloldali a köztársasági elnök vagy ha Áder, vagy Vona, akkor is ugyan úgy kell eljárni ha valami agyatlan fölmászik arra az épületre. Határozottan, erőszakkal, és komoly büntetéssel. Van amivel nem lehet szórakozni. Egyébként egyetlen egy ok van amiért nem baszták meg azt a két köcsögöt, az hogy az illetékes elvtárs szolgálatban, félt hogy milyen politikai következmények lettek volna ha megfogják azt a két faszt..és bizony nagy hiba, bárki kormányoz épp, mert az ilyen cselekedeteket ott, azonnal csírájában kell elfojtani, akár éles lövedékkel ha másképp nem megy.

hackbard.celine 2014.02.11. 00:12:09

@dedalon74: Aham, biztos izgalmas, amit a fejedben mondanak a hangok, bár szerintem kezelhető.
Akkor most lécci linkeld be gugli térképen, hogy szerinted honnan indul a birtokhatár az Áder-palota esetében!
Semmilyen terrorcselekmény nem volt, a magyar és EU zászlót lengették. Ez ám a hazafiatlan cselekedet!
Tudsz esetleg sebesültekről? Vagy netán anyagi kárról?
Megannyi kérdés...

dedalon74 2014.02.11. 00:12:09

Terrorcselekmény

314. § (1) Aki abból a célból, hogy állami szervet, más államot vagy nemzetközi szervezetet arra kényszerítsen, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, a lakosságot megfélemlítse, más állam alkotmányos, társadalmi vagy gazdasági rendjét megváltoztassa vagy megzavarja, illetve nemzetközi szervezet működését megzavarja, a (4) bekezdésben meghatározott személy elleni erőszakos, közveszélyt okozó vagy fegyverrel kapcsolatos bűncselekményt követ el, bűntett miatt tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.

Selmeczi Gabriella megdöbbent 2014.02.11. 00:18:11

@Zakk:

"azonnal csírájában kell elfojtani, akár éles lövedékkel ha másképp nem megy"

Ezt mondta Biszku Béla is.

Ezt mondják most a Fideszesek is.

hackbard.celine 2014.02.11. 00:20:19

@Zakk: Semmi sokkoló, semmi vízágyú? Még csak egy laza gumilövedék se? Egyből élessel kell lőni?
Valami nagyon félrecsúszott a kis militarista, foteldiktátor életedben, szerintem fordulj szakemberhez!

hackbard.celine 2014.02.11. 00:31:04

@dedalon74: mondok jobbat pajti:
Alaptörvény C) cikk
(1) A magyar állam működése a hatalom megosztásának elvén alapszik.
(2) Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetve kizárólagos birtoklására.

A fidesz jelenlegi országlása a saját alaptörvényének C) cikk (1) és (2) bekezdését is sérti, mert a hatalmi ágak megosztását (muhaha: ügyészség Polt, bíróság Handó, rendőrség Pintér, OGY: gombsor) felülírták, a tevékenységük az (az illetve utáni rész) a hatalom kizárólagos birtoklásra irányul.

De azért csak tapsikolj tovább, nertárs.

Hannibal ante portas 2014.02.11. 00:44:21

@szabodenesnk: Ember, ez nem egy erkély, hanem a Köztársasági Elnök hivatala. Apró kis különbség.

Hannibal ante portas 2014.02.11. 00:46:18

A kedélyek megnyugtatására ide másolok egy idézetet, érdemes eltűnődni rajta, ki is csinálja itt a cirkuszt:

"Vagyis háború van – csak nem a hagyományos értelemben vett fegyverekkel vívják.
Persze nem csodálkozunk, hiszen a 2010-es választások másnapján megtörtént a hadüzenet. A táncos lábú vezér katasztrofális bukása első napján meghirdette a „programot”. Ugye nem felejtették el? Gyurcsány akkor azt mondta, a Fidesz–KDNP-kormányzás alatt az ellenzék küldetése elérni, hogy Orbán a Parlamentbe lépve „mindennap elátkozza a percet”, amikor kormányzásra adta a fejét." - See more at: www.magyarhirlap.hu/almodozas-helyett#sthash.y7Hj8jVo.dpuf

hackbard.celine 2014.02.11. 00:55:08

@Hannibal ante portas: Az Országgyűlésnek is van egy hivatala. A Parlament épülete. Kicsit komolyabb és fontosabb.
Az megvan, amikor Orbánék bontották ott a kordont és hatoltak be a védett területre? Lőni kellett volna?
És az megvan, amikor Orbánék emeltek tüntetésmentes kordont, állandó fotókiállítássá nyilvánítva a korábbi "műveleti területet"?

Hannibal ante portas 2014.02.11. 01:02:47

@hackbard.celine: alapvető tévedésben vagy, azazhogy kevered Gizikét a gőzekével: a kordon nem a parlament területén állt, hanem a Kossuth téren, és jogtalanul nyilvánították műveleti területnek, azaz nem a parlament kerítésén belülre mentek. Ha behatoltak volna a lezárt parlamentbe, az más lett volna. De nem ez történt. Mellesleg mint képviselőknek oda is joguk lett volna belépni.

hackbard.celine 2014.02.11. 01:24:46

@Hannibal ante portas: Gizike: amikor 2011-ben képviselők láncolták magukat a Parlamenthez, akkor a fidesz-karhatalom előállította őket a rendőrségen. Joguk volt ott ücsörögni.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.11. 02:04:19

@tobeor: szerinted akkor kérdezném h mit mondtam?

MACISAJT 2014.02.11. 05:01:51

"Demokráciában nem fenyegetőzünk kötéllel. Golyóval igen?"

Emlékezzünk.

"Nem málészájjal bámulni, ahogy néhány száz feltüzelt félállatka trombózist okoz a közlekedésben. Tessék ilyenkor lövetni "

Ki is írta ezt? És mikor?
Tóta W. Árpád,(akkoriban Index, ma a HVG) hírportál Pulitzer-emlékdíjas újságírója a 2003 május 4-i Kendermag-demonstráció után.

Megint szegényebbek lettünk egy sortűzzel – kezdte a Kendermag Egyesület demonstrációjával kapcsolatos publicisztikáját Tóta W. Árpád, az Index internetes lap jegyzetírója, úgynevezett Pulitzer-emlékdíjas újságíró.

„Le kellene már számolni azzal a hülyeséggel, hogy demokráciákban a rendőrnek muszáj tehetetlennek lenni. (…) Nem málészájjal bámulni, ahogy néhány száz feltüzelt félállatka trombózist okoz a közlekedésben, vagy éppen lokálisan megszünteti a demokráciát. Tessék ilyenkor lövetni, ahogy normális országokban szokás.”

„Nem lehet elégszer elmondani: a demokrácia, a teljes, válogatás nélküli választójog túlhaladott berendezkedés.”

braue 2014.02.11. 05:55:46

És igaza van. Nem abban, hogy le kéne lőni (nem is mondta), de vannak országok (mindjárt ott az USA), ahol szó nélkül lelőtték volna, ha felmászik a Fehér-házra, vagy akrcsak megpróbálja. De lehet Izraelben is úgy jártak volna.

nu pagagyí 2014.02.11. 06:00:15

Úgy látom a kockakő hajigáló fasisztáknak tele lett a gatyája néhány ember békés demonstrációjától.

Berzengő 2014.02.11. 06:30:57

@ A hadsereggel, Fideszeseket harcra buzdító Bencsik pofázik erőszakról?

A Betiltott Gárda alapítója aki LŐGYAKORLATRA VINNE A JOBBOLDALIAKAT pofázik?

__________

www.demokrata.hu/heti-hir/nyilt-level-hadseregtabornokhoz

Nyílt levél a hadseregtábornokhoz. Vezénylő Tábornok Úr!

Tábornok Úr! A jelek szerint a tisztikar némely tagja alkalmatlannak bizonyult a feladatára. Rendet kéne tenni a nagy, mindent eldöntő ütközet előtt, nehogy a csata hevében ijedtükben saját seregük ellen forduljanak. Ugyanis a látszat ellenére jól állunk. Sokan vagyunk. Elegen is. Többet már nem szabad hibázni.

__________

hirszerzo.hu/hirek/2007/8/24/43128_bencsik_andras_a_magyar_gardarol_elvisszuk_

Bencsik András a Magyar Gárdáról: "Elvisszük a srácokat lőterekre, kispuskával lehasal, lő ötöt, ennyi"

A Magyar Gárda alapítója szerint békén hagyják a kisebbségeket
Hírszerző / 2007-08-24

_______

midnight coder 2014.02.11. 06:33:39

@nu pagagyí: Szerinted az békés demonstráció lenne, ha bemennék a lakásodba tüntetni ? Mert a kis zöldnácik ezt tették. És igen, ezért bizony a demokrácia dicső fellegváraiban (USA, Izrael) simán lelőtték volna őket.

Ahogy a TV székház előtt tüntetőket is. Akiket utána valószínűleg az MSZP saját halottainak tekint, elvégre legvalószínűbb hogy ők küldték őket - akkor és ott a szereplésük a világon senki másnak nem volt érdeke. De nekik nagyon nagy segítséget nyújtottak abban, hogy másnap a CNN-ben a fasiszták elleni harc kapott szerepet a TV-ben ahelyett hogy hogyan ünneplik ma az 50. évfordulót azok akik anno leverték a forradalmat, és 40 éven át tiltották még a megemlítését is.

Berzengő 2014.02.11. 06:36:39

@MACISAJT: Hol volt Bencsik az aggódásával amikor Vona egyenesen azt az utasítást adta hogy az emberek TANULJANAK meg LŐNI!
Vagy amikor arról beszéltek POLGÁRHÁBORÚ lesz de a Jobbik várjon, hogy a jó oldalon álljon akkor?

Ja, Bencsik AKKOR éppen VONA SEGGÉBEN VOLT, Gárdát alapítani!

___________
www.origo.hu/itthon/20070824-a-magyar-garda-ajanlja-tagjainka-a-logyakorlatokat.html

A "nemzeti önvédelem kereteinek" megteremtésére létrehozott Magyar Gárda többek között arra is lehetőséget ad majd, hogy a gárdisták megismerjék a lőfegyverek kezelését - jelentette be nemrég a gárdát alapító Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke, Vona Gábor. Hozzátette, a tagok magánszemélyként lőnek majd, hiszen "a jogi akadályok miatt" ezt a gárdán belül nem tehetnék meg.

www.origo.hu/itthon/20120419-maganvelemeny-a-gyongyospatai-polgarhaboru-a-jobbik-szerint.html

Juhász Oszkár, Gyöngyöspata jobbikos polgármestere állítólag nem is hallott arról az atv.hu-n megjelent hangfelvételről, amelyen a lap szerint többek között egy polgárháború esélyéről beszélget kampányfőnökével és feltehetőleg a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület két aktivistájával.

Az atv.hu csütörtöki közlése szerint a hangfelvétel egy 2011 májusában történt megbeszélést rögzít, amelyen a közelgő időközi önkormányzati választással kapcsolatos teendőket vitatták meg. A beszélgetés résztvevői a felvétel szerint szólnak egy polgárháború várható bekövetkeztéről és arról, hogy annak akkor kell megtörténnie, amikor az az ő nyereségükkel végződhet.

_______________________
______________________

Sárga Pecsenyekacsa 2014.02.11. 06:38:28

@Magyarország jobban teljesít: Ja, ez a pocaklakó pl. pihentetve volt szerintem, mert lassan háromnegyed éve már, hogy utoljára láttam. Vidéki se sürgölődött az utóbbi hónapokban, most reaktiválódott.

Berzengő 2014.02.11. 06:38:45

@midnight coder: " simán lelőtték volna őket.Ahogy a TV székház előtt tüntetőket is."

Igen a FIDESZben is ezt hangoztatták....

___________

Éles lőszerrel LÖVETETT VOLNA a tüntetőkre a FIDESZES Nyitray András

www.youtube.com/watch?v=nauxXFj5kWE

___________

braue 2014.02.11. 06:40:57

@nu pagagyí: Ez egy idióta szöveg, bolsikám. (Nyilván a magatok megnyugtatására.)Kétezer embert nem tudtok összehozni egy baller tüntetésre. Ki lenne, aki a sok járókeretes nyuggertől beszarna? Mégha a többségünk munkásőr, vagy leszármazottja is?

braue 2014.02.11. 06:43:04

@Berzengő: Nem csak hangsúlyozzák és nem csak a fideszben, Ez a tény.

Berzengő 2014.02.11. 06:43:14

@Hannibal ante portas: Ki is kezdte?

_____________

Index 2006. április 10. 00:24

Orbán Viktor biztosította hallgatóságát, hogy nem hátrál meg. Orbánnak is próbatétel, de nem lehet a meghátrálás embere, "fent vagy lent, én mindig maradok". Ez nem jutalom, hanem hűség kérdése. Meg kell tenni a hazáért mindent, ami tőlük telik.

"Innen üzenjük minden változást akaró polgárnak: mi HARCOLNI fogunk, a következő két hétben is HARCOLNI fogunk. Nem magunkért HARCOLUNK, Magyarországért HARCOLUNK, a jövőnkért HARCOLUNK, és mindent megteszünk a győzelemért."

"HARCOLJANI fogok, HARCOLJATOK TI IS" - zárta beszédét Orbán.

__________

MNemzet : 2005. december 3.

„ÉN érzem a puskapor szagát, érzem, hogy mi van a levegőben, és higgyétek el, nagy dolgok vannak készülőben. A tavaszi szelek nagy változásokat fognak hozni, érdemes mindenkinek mozgósítani az álmait".
Előzmény: Törölt nick (0)

Berzengő 2014.02.11. 06:45:32

@nu pagagyí: "Úgy látom a kockakő hajigáló fasisztáknak tele lett a gatyája néhány ember békés demonstrációjától. "

Ugye ugye...minden szava igazabb mint valaha

_____________

A hatalom a végzete felé masírozik
index.hu/belfold/orbvik070315/

A kormány napról napra hordja össze a gyúanyagot, és közben a tűzzel játszik. A hatalom a végzete felé masírozik.

Nem lehet büntetlenül tönkretenni a nemzetgazdaságot, a nép szerinte önmagát ítéli el, ha felmenti bűnös vezetőit. Ígérete szerint teljes körű elégtételt nyújt majd mindenkinek a magyar állam.

Előbb KIFOSZTIOTTAK a nemzetet, most az egészségét teszik tönkre, iskoláit dúlják fel, adósságait a még meg sem születettek vállára rakják, mondta a Fidesz elnöke, aki szerint a mai új arisztokrácia teljesítmény és felelősség nélkül élvez kiváltságokat. Ezért akarják a fejünkbe verni, hogy vesztesek vagyunk, vesztesei a rendszerváltásnak, az EU-nak, a reformoknak és az előttünk álló éveknek.

_________________

2llkedő 2014.02.11. 06:45:44

@MACISAJT: Ezzel a másra mutogatással mit akarsz igazolni? A saját hüjeségedet? Azt, hogy teljes következetesség hiányában szenvedsz?
Ha akkor felháborodtál azon, amit Tóta írt, akkor most miért nem vagy felháborodva? Vagy ha most helyes, akkor igazolod a korábbinak a helyességét?

Annyi szépséghibája van a dolognak, hogy Tóta egy csőcselékkel, egy hordával szemben (akik törtek, zúztak, gyújtogattak) írta azt, amit írt, most pedig Bencsik egy gyakorlatilag jelentéktelen eseményen alkalmazta volna a lövetést.

2llkedő 2014.02.11. 06:51:37

@Fulek: "csőcselék az nálatok van.."

Hol?

Fulek 2014.02.11. 06:52:19

@félázsiai 2llkedő: akik a népre lövettek akkor,,,

2llkedő 2014.02.11. 06:54:30

@Fulek: És ezzel te is mit akarsz igazolni? Tudjuk, hogy Feri hazudott reggel, délben, meg este, de ez nem menti fel Piktorkádat.

2llkedő 2014.02.11. 06:55:34

@Fulek: A csőcselékre, azokra, akik a demokratikus rend ellen lázadtak, törtek, zúztak, gyújtogattak.

Berzengő 2014.02.11. 07:01:56

@dedalon74: Angliában UGYANEZ volt, egyenesen a Királynő ablakába (!!!) mászott fel egy hasonló tiltakozó.

NEM IS EGYSZER es nem lőtték le őket egyik esetben sem, hanem ott nézték őket a rendőrök

___________

www.fathers-4-justice.org/wp-content/gallery/home/new-batman-at-buckingham-palace.jpg

www.dailymail.co.uk/news/article-317725/Batman-protester-climbs-palace-balcony.html

________
ez meg párhónapja

www.nbcnews.com/video/nightly-news/52950205#52950205

Berzengő 2014.02.11. 07:03:04

@félázsiai 2llkedő: "nnyi szépséghibája van a dolognak, hogy Tóta egy csőcselékkel, egy hordával szemben (akik törtek, zúztak, gyújtogattak) "

Ahogy a FIDESZES Nyitra is lövetett volna beléjük !!!
Maci akkor kussolt

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.02.11. 07:21:41

@dedalon74:

Na ja !

A ballibeknek 2006 október 23-a, a vereség napja.

Ez az a nap, ami miatt az ÁVH-sokból munkásőrökből, és ügynökökből álló MSZP nevű formációjuk soha töbet nem nyer választást !

Mert ekkor verettek meg GYucrsány és az MSZP parancsára, beazonosíthatatlan karhatalmistákkal több tízezer ellenzékit.

Ekkor aláztak börtönökben meztelenre vetkőztetve embereket.

Ekkor tüntették ki azt a kapitányt, aki levetette a rendőrökről az azonosítót.

Ekkor ütöttek ájulásig rendőrök parlamenti képviselőt "Mocskos Fideszes" felkiáltásokkal.

Erre a napra örökre emlékezni fogunk, és elmondjuk mi történt gyermekeinknek, unokáinknak.

Elmondjuk, hogy
SOHA TÖBBET MSZP DIKTATÚRÁT !

2llkedő 2014.02.11. 07:48:30

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Mikó vót MSZP diktatúra? És mitől vót diktatúra? Agyatlanka!

Csató 2014.02.11. 08:16:51

Bencsik annyit mondott, hogy a Fehér Háznál agyonlőtték volna a tüntetőket.
A Fehér Ház az USA-ban van.
Bencsik 2 hete még a "toleráns" ruszkiknak nyalt, most talált valamit ami tetszik neki az USA-ban :)))
Én meg javaslom továbbá a szovjet pszichiátria vívmányait, ráfér....

Kelletteznekem? 2014.02.11. 08:17:49

@Berzengő:
Persze, de Batmant nem lehet lelőni úgyse, felesleges is lett volna próbálkozni! azért ez nem ugyanaz :)

Peterpapo 2014.02.11. 08:30:36

@FILTOL:

Az internetet azonban nem sikerült megvédeni. Ha az ilyen emberek, mint te is, ilyeneket irkálnának Kínában, azonnal börtönbe csuknák őket. Hol van a rendőrség? Miért nem képesek megvédeni az embereket?

zollerbá 2014.02.11. 08:30:47

Bencsiknek meg kéne kérdeznie a "Bajusz" nevű ügynököt, hogy hogyan jutott el a munkásőrségtől és a Népszabitól a "Békemenetig", miközben igaz rá a klasszikus P Mobil szám szövege:
"Maradsz aki voltál,
leszel aki vagy!"

Berzengő 2014.02.11. 08:51:32

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: "Ekkor tüntették ki azt a kapitányt, aki levetette a rendőrökről az azonosítót."

Itt az újabb IQ bajnok szekta tag!
_______

1, Gergenyi kitüntetését a FIDESZ es KDNP is MEGSZAVAZTA!

www.nol.hu/belfold/a_fidesz_is_megszavazta_gergenyi_peter_kitunteteset
______

2, Gergenyi az említett ügy után PINTÉR Sándor ÜZLETTÁRSA lett!

hvg.hu/itthon/20070516_gergenyi_pinter_valenta
______

3, Mai napig semmi baja Gergenyinek, el vígan az élszámoltatással a jövőnek tartozunk rezsim alatt is. Ahogy Gyurcsány is, egyenesen Orbán évenkénti polgári piknik helyen a focipalaya mellett.

mno.hu/belfold/orban_az_elszamoltatassal_a_jovonek_tartozunk-163164

nnnnnnnn 2014.02.11. 09:27:59

de jó lesz nézni hogy buktok megint egy szép nagyot áprilisban maszopnyikcsicskák

liebend 2014.02.11. 09:36:10

Én nem mondom, hogy lőjék le őket, szerencsére nem történt tragédia. De mi a f.szt képzelnek és várnak, hogy felmásznak csak úgy egy védett épületre?! Adjanak hálát az égnek, hogy nem szedték le őket, akár durvább eszközökkel. Tőlünk nyugatabbra, demokratikusabbnak tartott országokban sem szaroztak volna a biztonságiak, csak nálunk. És akkor még annak a kurva anyját, aki erre felhívja a figyelmet, hogy jó lenne vigyázni? Csak forradalomkor csinál ilyet az ember, arra meg úgy látszik a 100 paksi tüntetőből, hogy nincs igény. és tudja az ember, hogy veszélyes üzem. Ezek meg balfaszok.

Don Quixote de la Ferko 2014.02.11. 09:44:41

Ez egy ilyen világ. Hulladék fideszesek bármit zagyválhatnak.

Azért ha már lelövetésnél tartunk, nem elfelejteni Kuszaszemű Mariska "lecsatolom az oldalfegyverem, és lelövöm mint egy veszett kutyát" c. performanszát.
Milyen meglepő, ő is a hulladék fidesz genetikailag selejtes droidja.

braue 2014.02.11. 09:47:58

@Don Quixote de la Ferko: Nem lőnék le a zsidók Izraelben, vagy a jenkik Washingtonban, ha felmászna egy ilyen épületre? Ha hazudtok, akkor is lelőnék. El se jutna odáig, már előbb lelőnék. Kérdezés nélkül.

Mária 2014.02.11. 09:57:37

@braue:

Nyilatkozta is valamelyik hülyegyerek, hogy csodálkoztak, hogy fel tudtak mászni.

Ebből is az látszik, hogy a balhét keresték, és provokálni akarták az őrséget.

pocaklakó minimanó 2014.02.11. 10:10:47

Hát hol van ilyenkor a Gergényi, amikor ilyen nagy szükség van rá? Viperát és szemkilövetést a randalírozó csürhének... vagy ilyesmi. :)

zobod 2014.02.11. 10:13:51

@braue: le nem lőnék, ilyen magamutogató bohócokat nem ölnek meg civilizált országokban. De a taser befigyelne, utána meg büntetőper. Ezekre is ráférne.

csak egy néző 2014.02.11. 10:17:50

Palotaőr??
Koronaőr??
Parlamenti Kövér testőrség??
Ennyit a 100 milliókért fenntartott bohóchadseregekről.
Szinte látom, ahogy a Sándor palota őrszolgálati helyiségében a monitor előtt ülő őrszemélyzet tagját, amint látja a képernyőn, hogy hozzák a létrát és nekitámasztják az erkélynek és kezdenek felmászni.
-Te Jóska, nézd már bameg, ezek meg mi a lóf..szt akarnak ott a homlokzati erkélyen? Szólj már a Bélának, hogy menjen má ki hozzájuk, oszt' kérdezze má meg őket, vagy segítsen nekik, nehogy leessenek.Én meg addig hívom a rendőröket, mert itt valami fennforgás készül.Ja és az őrségváltás indulhat, mert idő van. (behubesza)

Don Quixote de la Ferko 2014.02.11. 10:51:49

@braue:

Igen, lelőnék. Megnyugodtál?
Kétlem, hiszen a genetikai hulladék fideSS droidok csak akkor hőbörögnek a lelövés ellen, ha fideSS hívő a célpont, ha normális emberre kell lőni, akkor az nekik nem okoz nagy problémát. Amikor a "békés", autókat gyújtogató, üzleteket romboló fideSS-es tomboló tömegbe lőnek bele gumilövedékkel, az már főbenjáró bűn.
Így már érted, hogyan csináltál hülyét magadból a buta hasonlatokkal?

braue 2014.02.11. 10:58:33

@zobod: Pedig megölnék. Tűzparancs van.

braue 2014.02.11. 11:02:03

@Mária: Nem érzik, hogy ezzel néhány kisgyereknél szerezhetnek jópontot, a választóknál meg sok rosszat. Az ő bajuk. Én például az LMP-re akartam szavazni (volt rá hetven százalék esély), de amit a parlamentben műveltek a legutóbb, az arra indítatott, hogy rájuk sem. De egy brancs ez, ha le is váltak az LMP-ről, ez az ilyen óvodás megnyilvánulások után nyilvánvaló.

csak egy néző 2014.02.11. 11:05:11

@braue:
Mielőtt baromságokat írkálsz, nem ártana tájékozódni.
Egy 23 éves baltimore-i fiatalember be akart mászni a Fehér Ház kerítésén. A Kevin Peterson nevű férfit azonnal lefogta a titkosszolgálat.
Elfogták és nem lelőtték. Kapisi?

braue 2014.02.11. 11:05:12

@Don Quixote de la Ferko: Te vagy ideges. Ze használsz olyan szavakat emberekre, amelyeket ép ember nyugodt körülmények közt, nem használ. Nem vagy te fideszes? Mert ennyire magatok ellen dolgozni még a bolsiknál se szokás. Ezzel szimpatikusabbak senkinek nem lesztek.

Szóval, ha a Fidesznek hajtasz jól csinálod. Ha a boliknak.....

braue 2014.02.11. 11:06:50

@csak egy néző: Ha felmászott volna, okoska! Arról volt szó. Ha a bulvársajtóból tájákozódsz, legalább ne szólj rá másra ki nem olyan primitív mint te!

csak egy néző 2014.02.11. 11:12:54

@braue:
Te igen tájékozott nem primitív kiskancsó. Csatold már légyszives a bizonyítottan lelőttek listáját, akiket agyonlőttek a Fehér Háznál.

csak egy néző 2014.02.11. 11:28:12

@braue:
Itt már nem csak felmászott volna és mégsem lőtték agyon.
"Átugrott a Fehér Ház kerítésén és futva indult az amerikai elnök rezidenciája felé szerdán egy férfi, azt kiabálva, hogy a terrorizmus áldozata és az elnök segítségére van szüksége.
A férfi mindössze néhány métert tett meg az északi parkon keresztül, mielőtt egy őrkutya elkapta és az elnök biztonságára felügyelő titkosügynökök körülvették. A farmert, bézs zakót és napszemüveget viselő betolakodót letartóztatták, megbilincselték és kihallgatásra elszállították."

Don Quixote de la Ferko 2014.02.11. 11:30:23

@braue:

Teljes nyugalomban küldöm el a gyökér fideszeseket oda, ahová valók.
Ha a szóhasználat nem tetszik, az a te bajod.
Ne agyalj azon, kinek hajtok, csak feleslegesen veszed el az erőforrásokat a létfenntartó rendszeredtől, veszélyes lehet.

braue 2014.02.11. 11:48:57

@csak egy néző: Miért kellene nekem számodra bármit is bizonyítani, miért kellene nekem dolgozni azért, hogy te ne halj meg hülyén? El vagy te tévedve primitív „barátom”, de nagyon. Olvasgass továbbra is bulvárlapokat. Azok mindig az igazat írják!

braue 2014.02.11. 11:50:42

@Don Quixote de la Ferko: Okos vagy,. Nagyon okos. Épp mint a bolsi átlag.

"A szavazótábor egyik legmarkánsabb különbsége az iskolai végzettségben mutatkozik: a
szocialista szavazók fele legfeljebb nyolc osztályt végzett: ez jóval magasabb arány, mint amit
bármelyik másik párt táborában látunk."

www.republikon.hu

csak egy néző 2014.02.11. 12:26:19

@braue:
Azért primitív komám, mert így csak vádaskodsz, hazudozol.

csak egy néző 2014.02.11. 14:06:27

@pocaklakó minimanó:
Sikerült előásnod egy közel 40 éves cikket?? Bravó.

pocaklakó minimanó 2014.02.11. 14:43:30

@csak egy néző:

Egy példa is példa.

Itt egy 2013-as haláleset: www.afr.com/p/world/white_house_intruder_killed_by_police_wM6HXIQ3HiGC9AfuKJHYBL

Mennyi lesz elég neked, hogy mea culpázz?

pocaklakó minimanó 2014.02.11. 14:44:26

@csak egy néző:

Clinton elnökséges alatti eset - szerencsére haláleset nélkül: prop1.org/park/pave/950525d.htm

babbaba 2014.02.11. 14:44:40

@braue: A legszebb, mikor olyanok, akiknek fogalmuk nincs egy államfőkre vigyázó ember kötelmeiről, és lehetőségeiről, okoskodnak, mert a bulvár ezt meg ezt írta. Nem is kötik az orrára senkinek, ha kilőnek valakit. Persze megpróbálják elfogni, ha nem jutott közel, de akkor se sokat szórakoznak. Ha meg közel jutott, a védendőhöz, mondjuk az erkélyére, akkor halál. Nincs alternatíva, mert akár lehet nála robbanóanyag is. Annyi idióta öngyilkos merénylő van.

Aki meg okoskodik a nyolc általánosával, hát tegye! Magáról állít ki bizonyítványt!

pocaklakó minimanó 2014.02.11. 14:46:28

@csak egy néző:

Bravó, bravó!

"In December 1994 ALONE (!!!), the White House saw FIVE INCIDENTS. Four of them involved breaches (or would-be breaches) of the mansion's grounds, ranging from fence jumping to a homeless man waving a knife on a sidewalk outside the White House. (That man was shot by police and later died of his injuries.) Then, on Dec. 17, an unidentified person fired at least four bullets at the White House." (cbsnews.com)

braue 2014.02.11. 14:46:44

@csak egy néző: Engem nem érdekel, hogy a magadfajta proli mit is hisz. Én tudom, hogy hülyeslget beszélsz.

braue 2014.02.11. 14:49:31

@babbaba: Én megszoktam. Már régen nem kívánok semmit bizonyítani nekik. Akkor eltűnnak, mintha nem is mondtak volna újra semmit ostobságot.

braue 2014.02.11. 14:50:12

@pocaklakó minimanó: Most nem jön erre egy darabig.:))

babbaba 2014.02.11. 15:00:12

@braue: Jellemzően ez a következmény, ha bizonyítasz. Mivel itt megtették, szegény gondolom, holnapig eltűnik, mintha nem is olvasta volna. De holnap újra szakért, mintha mi se történt volna. Lehet, hogy valóban tenni kell a fajtájára.

csak egy néző 2014.02.11. 16:05:43

@braue: @babbaba: @pocaklakó minimanó:
Gratulálok neketek nagyarcú "értelmiségiek". Nem is tudom, hogy lehet ekkora arcal közlekedni, fejenagy fidióták.
Siekerült bebizonyítani, hogy a mocskos ámerikaiak biza meggyílkolják a behatolókat. Vár titeteket Bencsik elvtárs a birkamenetben.
Valóban érdemes összehasonlítani a Fehér Házat a Sándor-palotával és ezzel a három LMP-gyerekkel. De jelentkezhettek tis is palotaőrnek, hátha neketek több eszetek lenne, mint azoknak a bohócoknak.
Palotaőr??
Koronaőr??
Parlamenti Kövér testőrség??
Ennyit a 100 milliókért fenntartott bohóchadseregekről.
Szinte látom, ahogy a Sándor palota őrszolgálati helyiségében a monitor előtt ülő őrszemélyzet tagját, amint látja a képernyőn, hogy hozzák a létrát és nekitámasztják az erkélynek és kezdenek felmászni.
-Te Jóska, nézd már bameg, ezek meg mi a lóf..szt akarnak ott a homlokzati erkélyen? Szólj már a Bélának, hogy menjen má ki hozzájuk, oszt' kérdezze má meg őket, vagy segítsen nekik, nehogy leessenek.Én meg addig hívom a rendőröket, mert itt valami fennforgás készül.Ja és az őrségváltás indulhat, mert idő van. (behubesza)

pocaklakó minimanó 2014.02.12. 10:15:49

@csak egy néző:

"Siekerült bebizonyítani, hogy..."

Azt sikerült bebizonyítani, hogy nagy arccal kamuztál, majd a cáfolatokra válaszul nem tetted szerény-üzemmódba a nagy arcodat, hanem "a legjobb védekezés a támadás" elvét követve továbbra is arcoskodsz.

Ballibfalvi proletariátus, én így szeretlek. :)

pocaklakó minimanó 2014.02.12. 11:09:40

@csak egy néző:

"Csatold már légyszives a bizonyítottan lelőttek listáját, akiket agyonlőttek a Fehér Háznál."

Ez volt a kérésed az olvtárshoz. Gondolom, azért kérted, mert nem hitted, hogy volt ilyen.

Kaptál tőlem egy példát erre. Elkezdtél nyöszörögni, hogy milyen régi a hír, pedig az időpontja nem számít, mert te a meglétét vontad kétségbe.

Aztán kaptál még párat időben közelebbi időpontokról. És te ahelyett, hogy elismerted volna, hogy TÉNYLEG VOLTAK ILYEN ESETEK (ezt vontad kétségbe), ismét máson kezdtél nyöszörögni.

Felétek nem ismerik a tévedés beismerését? Arrafelé a diófához kötve szocializálódnak a jónépek?

csak egy néző 2014.02.12. 11:24:38

@pocaklakó minimanó:
Mea culpa igen, belátom, hogy tévedtem igen művelt értelmiségi kommentelő társaim. Igaz, hogy nem voltam a diófához kötve. Nagyon köszönöm, hogy felvilágosítottatok
általatok prolinak, ballibsinek, komcsinak becézett tudatlan polgárt.

pocaklakó minimanó 2014.02.12. 12:54:05

@csak egy néző:

Nagyon szívesen! A jelzőkön meg nem illik morciznod, hiszen aki fidiótázik, az ne legyen túlzottan kényes, ugyebár. :)

csak egy néző 2014.02.12. 12:59:54

@pocaklakó minimanó:
Nem morcizok nagy és művelt tanítómesterem, csak egyszer én is szeretném látni, amikor te és a hozzád hasonló társaid is képesek lennének belátni, hogy ők sem tévedhetetlenek. De azt hiszem erre annyi az esélyem, mint mókusnak az erdőtűzben.

pocaklakó minimanó 2014.02.12. 14:13:47

@csak egy néző:

"...képesek lennének belátni, hogy ők sem tévedhetetlenek."

Persze, hogy nem. De a különbség az, hogy óvatosan csak akkor bocsátkozik az ember vitába, ha sejti, hogy neki igaza van, vagy sejti, hogy ő jobban tudja. Sok kellemetlen pillanatot meg lehet ezzel spórolni. :)

csak egy néző 2014.02.12. 14:28:23

@pocaklakó minimanó:
Igazad van tanítómesterem. Azt is belátom, hogy bármelyik blogon, csak a hozzád hasonló kormánypártiaknak (elég finoman fogalmaztam meg??) lehet igaza, még megkérdőjelezni sem merném. Csak, hogy
Papcsák után szabadon egy "új nóvumot" is említsek, volt valamelyik blogon egy kormánypárti (finom voltam?) hozzászóló, aki azt írta, hogy most az ország 1/2 része fideszes és senki másnak sincs esélye sem. Ezt el kellett ismernem neki és miután megírtam neki, hogy az az 1/2 lesz még biza 1/3, 1/4, sőt 1/5 is, megnyugtatott, hogy bizony így lesz, és ugyan akkor még nem jött meg bölcs tanácsod, nem bocsátkoztam vele vitába. Ugye jól tettem?

pocaklakó minimanó 2014.02.12. 14:32:06

@csak egy néző:

"Ugye jól tettem?"

Te tudod. Szerintem zseb-Nostradamus vagy, de talán ez mindegy. :)
süti beállítások módosítása