A felcsúti Mága Zoltán

H_A Címkék: újévi koncert Orbán Viktor Felcsút Mága Zoltán Felcsúti Akadémia2013.12.19. 11:42

Valószínűleg ahogy eddig soha, jövőre sem fogok részt venni Mága Zoltán január 1-jén sorra kerülő, immár hagyományos újévi koncertjén. Igaz, hogy 2014 első napján valószínűleg nem azért nem osztozom majd abban a hatalmas élményben, amelyet a művész úr produkciója nyújthatna, mert nem vagyok felcsúti, hanem mert egyébként sem vagyok rajongója. Ennek ellenére módfelett örülök annak, hogy Felcsút a világ közepe, és hogy következésképpen 50 darab felcsúti polgár ingyen részesülhet a Mága Zoltán show gyönyörűségében. A művész úr felajánlásából, természetesen. Akinek nagylelkűsége viszont egyáltalán nem szívet simogatóan támasztja alá az Orbán Viktor miniszterelnököt övező személyi kultusz gyomorforgató evidenciáját.

A Felcsút község önkormányzatának oldalán olvasható lakossági felhívás a maga nemében gyöngyszem és kordokumentum: a politika erőterében térdre boruló művész szánalmas performanszának megtestesítője. Értem persze, hogyne érteném, hogy a prímás mindig annak húzza, aki fizet, de mint annyi más esetben, most is felmerül bennem a kérdés: mi szükség van erre, művész úr?

Nem vitatom, hogy önnek szíve-joga behódolni bármilyen, tetszőlegesen kiválasztott politikai szélfúvásnak, nem gondolom, hogy bárki megmondhatná önnek, hogy jótékonykodása a szélrózsa mely irányába mutasson. Nem hiszem, hogy 50 szerencsés felcsútinak ne járhatna ingyenes belépési lehetőség az ön kimagasló virtuozitását reflektorfénybe állító előadásra, bár a sorok között azért érdekelne, hogy Bükkmogyorósd, Dédestapolcsány vagy Hejőpapi derék magyarjait például miért nem volt akkora kihívás megdobálni egy-egy ingyen jeggyel? Valószínűleg azért. Mert ezeken a településeken nincs Puskás Akadémia, amely előtt a tök ingyenes buszjárat megállhatna, nincsen kisvasút a magyar miniszterelnök óhajából, és nem bitorolják a Fidesz kormány megbízható seggnyalói a települést.

Vidnyánszky Attila arcpirító közéleti megnyilatkozásai óta mondom, hogy gyomorforgató, ahogyan a tehetséges ember - számomra teljesen érthetetlen és felfoghatatlan okokból - művészetét alárendeli, de legalábbis összefüggésbe hozza a politika elvárásaival. Ha Mága valóban segíteni akart volna azokon, akiknek esetleg nincsen anyagi fedezetük arra, hogy megvegyék az egyáltalán nem olcsó koncert jegyet, jutalmazhatta volna kevésbé tendenciózusan és talpnyaló módon az állítólagos rászorulókat. Körülnézhetett volna példának okáért a sajátjai között, és máris hitelesebb lett volna a kimagasló művészi és emberi szándék. 

Nem az én szégyenem, hogy az elismert (roma) művész belépett a Horthy Miklós által alapított Vitézi Rendbe, de óriási szégyen rá nézve, hogy ezáltal nyíltan politikai hitvallást tett, és állást foglalt. Mindazonáltal örülök annak, hogy ötven szerencsés felcsúti magyar ott lehet január 1-jén az újévi koncerten, de nem tudok azonosulni azzal, hogy Mága Zoltán sikeres előadóként, nagylelkűséget mímelve a politikai rászorult szerepében tetszeleg. Ahogy eddig sem, úgy ezután sem leszek ott a következő évtizedben az újév első napján sorra kerülő Mága-show-n, de attól még fenntartom: a nemzet hegedűsének egyedüli kötelessége az, hogy a művészetet szolgálja, nem pedig az, hogy pártkatonaként nevetségessé tegye magát. Felcsúton innen és túl.

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr975697969

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sunika 2013.12.19. 15:09:01

Mága Zoltán többet jótékonykodik mint a "magadfajták" összesen.És képzeld el te kampósorrú,hogy én nem kedvellek benneteket,de a kremzler zenéteket érdekesnek, jónak tartom.Ha Fegya zenekara megjelenik a képernyőn, nem kapcsolom el.(kimondottan jó volt,amikor Illényi Katica hegedűlt a zenekarban)

nandras01 2013.12.19. 15:55:40

@sunika:
a "kremzler" zene valóban érdekes, de a "klezmer" sokkal jobb :)

fidesz 6 tagkönyv 2013.12.19. 20:20:42

Roma vitéz lovag,ebből is látszik itt minden elérhető.Hova süllyed az ország???

dr kíváncsivagyok 2013.12.19. 20:26:13

Jó ebédhez szól a nóta ,Mutyi Viktor és népi zenekara játszik...

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.12.19. 20:33:48

Valóban felháíborító..

Igazán nagy művészek, és sztárok csakis és kizárólag a baloldal mellett tehetnek politkai hitvallást..

Elmebeteg ballib faszok vagytok..

Ha Bajnainak nyalt volna be, már ő lenne a példaképetek, mint Sass Józsi, Alföldi Roberta, vagy a Padödös lányok, esetleg Gálvölgyi művész úr.

Hányinger ahogy okádtok, miközben kéjelegve fürdőztök saját sztárjaitok hányinger előadásaitól.

Kandabula 2013.12.19. 20:34:14

Csípjetek meg, úgy sem hiszem. Ez a virtuális, vagy másképpen: áttétes seggnyalás, ez valami kolosszális! Ez már bizony a rák.

Kandabula 2013.12.19. 20:39:19

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: írtál már verset, ódát, operát Orbánhoz, ha nem mire vársz? Azt hiszed elég, ha ide írogatsz? Tűnjél ki már valami komolyabbal!

Mr.paksimogyoró 2013.12.19. 20:43:03

@sunika: Na, téged is régen dugtak meg, te antiszemita rakás sz@r.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.12.19. 20:46:18

@Kandabula:

Nem vagyok én se eléggé buzi, se szájbavizelt kurva, hogy a magadfajta sutyerák kellőképpen értékelhetne, drága !..

Neked a Krasznai Tünde vagy az Alföldi Roberta való.

Bélabácsi 2013.12.19. 20:53:37

Sunika,

te a ma estémet sikerrel bearanyoztad....

KREMZLER ?????

Mondom ezt úgy, hogy tisztelem a művészetet, Mága Zoltánét ugyanúgy, mint a KLEZMER zene jeles művelőiét....

Mr.paksimogyoró 2013.12.19. 21:02:37

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Bírom a magadfajta látens buzikat, akinek valószínűleg zsidókommunistacigány volt az öreganyja, és azért lett belőled egy görcs, akinek semmi öröme az életben, csak az, hogy itt fröcsöghet :)

Vérmókus,Maghrebi Spirituszos Rezsóvégfelhasználó 2013.12.19. 21:06:15

Ki mondta, hogy nem tezsvíreinek ajánlotta fel azt az ötvenet?

Rátóti Mutyikos 2013.12.19. 21:06:28

ez egy sima megfelelesi kenyszer.
rakosi eraban is par muvesz feltette a szaros kis eletet, "muveszetet" es benyalt csontig a komcsiknak.
maga vitez is most benyalt magyarorszag legnagyobb komcsijanak egy jopontert. (amit kesobb bevalthat erre-arra.)

Vérmókus,Maghrebi Spirituszos Rezsóvégfelhasználó 2013.12.19. 21:07:16

@sunika: ha már belevartyogsz a nagyok dolgába legalább fingod lenne miről is nyilatkoztatsz... setétke... KLEZMER, csak, hogy tanulj valamit...

Ukránya 2013.12.19. 21:16:23

"Ne cigányozz szőke geci..."

JT_Biopower 2013.12.19. 21:26:38

Gondolom a pógármejszternek meg a csalándjának sem fussa majd a belépőre, ezért ők kapnak majd ingyé. El is fogy velük hamar. ;)

Aureliano Buendía 2013.12.19. 21:32:14

Az objektivitás kedvéért várom várom egy hasonló elemzést a Heti Tetvesben fellépő „művészekről” is. Csak, hogy meglegyen az egyensúly:)

Mitzimackó 2013.12.19. 21:47:44

@uraaam: legjobb tudomásom szerint ez a díszcigány már a valódi művészetéből elég gazdag lett, nem szorul rá a csuti zsebnéróékra, és SEMMIRE. a helyzet ennél sokkal rosszabb: ez a seggnyaló be akar kerülni a magyar elitbe, akármilyen is az, mint győzike az operabálra. és ezért felad mindent, amit eddig saját erőből elért. nos, ezért szánalmas!

Aureliano Buendía 2013.12.19. 21:52:56

@Mitzimackó: őszintén szólva engem ő is hidegen vagy, meg a másik oldal kanonizált művészeire is szarok nagy ívben. Gyakorlatilag mindegyik eladta magát, és az általa korábban „termelt értéket”, így hiteltelenné váltak számomra.

Az Alma együttest többre tartom, mint ezeket együttesen.

Aureliano Buendía 2013.12.19. 21:54:05

@Mitzimackó: @uraaam: amiért hozzászóltam, az az egyensúly fenntartásáról szólt, de bármelyik blogon elvárni ezt hiábavalóság.

vlgymir 2013.12.19. 22:00:28

Vessetek meg érte, de nem értem a posztot. Elolvastam a hovatkozott gyöngyszemet, és azt látom, hogy Felcsúton Mága zoltán koncert lesz, aminek 50 jegyének bevételéről a művész lemondott a lakosság javára. Ilyen történhetne például Alcsútdobozon is, de most nem ott történik. Nem érte, hogy minek ettől valakinek leülnie a gép elé és telepötyögni a képernyőt.
Azt sem egészen értem, hogy ebből miért kell etnikai villongást csinálni. Illetve azt értem. Mivel ma még nem volt olyan cikk, amire kampósorrozni lehetett volna. Aha.
Az a határozott véleményem, hogy amióta van hatalom, meg pénz, azóta vannak olyanok, akik jól benyalnak azért, hogy legalább egy kicsi szelete legalább a pénznek jusson nekik is. Nem szép dolog, de miért kell ettől felháborodni? A világgyetem legnagyobb művészei is mind pénzből éltek eddig is, és ezután is. Zoli bácsi meg azt támogat, akit akar. Vagy már azt sem lehet?

Dr.Démonmac1 2013.12.19. 22:08:17

@sunika: Állami pénzből könnyű jótékonykodni.

micsoda? 2013.12.19. 22:09:58

Mit lehessen tenni? A művésznek szive joga kifejezni hódolatát. Biztosan volt már ilyen a történelembe. Csak ez a felajánlása ne lenne:-)

Dr.Démonmac1 2013.12.19. 22:12:24

Volt nekije másik felajálnása is, horthy szoborra, aztán futott még vitézként is ez a hiú majom.
(akkor törtem szét a cd-it otthon, szánom bánom volt kettő)

2013.12.19. 22:29:27

@uraaam: baszkikám, hallgasd csak az Alma együttest, az való neked.

Aureliano Buendía 2013.12.19. 22:31:13

@Spamet nem küldünk rá: látom, nem szövegértés volt a jeled az oviban, jól megfogtad a lényeget. Leülhetsz.

egyjózsi 2013.12.19. 22:35:24

Mága ügyes! Jövőre, a Fidesz-győzelem után az újévi koncertet is "államosítják"! Szeretne akkor is a fellépők között lenni... Amúgy a "primitívek" is idekeveredtek megvédeni a "vezírt"! De ki támadta? A jelenség döbbenetes...

KopaszMercis 2013.12.19. 22:47:20

@sunika:
Ide figyelj cigányfattyú, ki a geci az a Mága Zoltán? Hány lemezt adott el? Hányan mennek el a koncertjére hegyeshalmon túl…

Hagyjuk ezt, hogy a kommunista rendszer kegyeltjeit zenésznek nevezzük.. balkán bohócnak is kevés, nem hogy zenésznek.

halaloszto 2013.12.19. 22:52:52

@vlgymir: olvasd el jobban. a koncert nem felcsuton lesz. a muvesz felajanlott 50 ingyenjegyet a vezer szulofaluja lakosainak. ezt a szulofalu onkormanyzata megtoldotta egy ingyen kulonbusszal.

Vajk

doominogame · http://www.doominogame.com 2013.12.19. 23:21:18

Hát ez a felcsút egy csoda. Ott teremnek csoda mini Szterelnökök, kisvasút, nemzetmentés, stb. Már egyszer levetkőztük a személyi kultuszt, annak minden bajával együtt. Most meg visszatér.
Csak a fidesz-szoponcoknak mondom, hogy viki is ugyanúgy eszik-szarik-b.szik, mint tenmagad. Ő is egy ember CSAK! Semmi több. Hogy most ő a főgeci, az csak egy dolog, de ő ezzel nem lett több, magasabb, erősebb. Csak Ő hiszi. Meg a fidesz-szoponcok.

adrfst 2013.12.19. 23:25:40

Ez három dohánybolt koncessziót ér. Jövőre száz ingyenjegyért egy italbolt koncesszió jár majd.

vlgymir 2013.12.19. 23:33:33

@halaloszto: Igaz. De még mindíg nem értem, mi ebben olyan nagyon, hogy ettől órákat kellene vele tölteni. A falunak van pénze, erre költi. Zoli bácsi meg szeretne 50 falubélinek is játszani. Na és? Persze az is jogos kérdés, hogy miért nem mondjuk kiskunlacházai lakosoknak játszik ingyen... Meg minek kell a koncertre menet a busznak a Puskás akadémiánál is megállni? Ott mi lesz?

halaloszto 2013.12.19. 23:44:43

@vlgymir: Nincs benne tobb, ennyi. Egy falu kivetelezett csak azert, mert a vezer ott szuletett. Sot, nem csak kozpontilag kivetelezett, hanem pl egy muvesz ugy erzi hogy neki sajat maganak is kiveteleznie kell vele.

Ilyenkor kicsit orulok, hogy nem unalmas konyvekbol kell megtanulnom milyen volt a rakosi rendszer, hanem atelhetem elsokezbol.

Vajk

J.W. Booth 2013.12.20. 02:19:14

Mosolyogtató ez a művészurazás... Mága Zoltán egy sikeres és ügyes self made man, aki a szakmájában elért a csúcsra. Az idevezető útnak természetesen része, hogy megfelelő helyeken jobban ki kell ereszteni az ízlelőbimbókat.

Művészileg azért sokan vannak az ő színvonalán ebben az országban, csak a száztagú cigányzenekarban kb. 100-an. Viszont ő tényleg jól csinálja a körítést, a marketinget, pont, mint Update Norbi a saját területén, vele van kb. egy szinten.

Ezt a felcsúti ügyet talán csak az magyarázhatja, hogy magasabb, talán politikusi babérokra vágyik, így ez egy szükséges és logikus lépésnek nevezhető.
Magyarországon már a kádári rendszerben sem volt olyan elvárás a hatalom és a vezető részéről, hogy ennyire benyaljon és megalázkodjon bárki, aki pozícióba akar valaki kerülni, mint manapság. Hiába vagy tehetséges, vagy van egy jó ötleted, a pártállam csak akkor támogat, ha befekszel a vezér lába elé. Viszont a tudás és a tehetség maximálisan pótolható szaftos nyelvcsapásokkal, és a gerincoszlop csak hátrányt jelent.

Ezért nem értek egyet azokkal, akik a mai rendszert az „átkos elmúltnyolcév”-hez hasonlítják. Ebből a szempontból nem lehet párhuzamot vonni a jelenlegi tekintélyuralmi rendszer és a fenti időszak között.

A „Művész Úr” meg hadd csinálja, biztosan megvan a maga célja. Amíg van közönsége – és az mindig lesz, amíg igény van Dáridóra, Nóta Tv-re, Fásy-mulatóra stb. - addig azon is kell dolgoznia, hogy mindenkinél jól feküdjön.

rug82 2013.12.20. 03:36:50

"Művész úr?" Na ne már... Egy kikupálódott cigány, akinek kb. annyi affinitása van a zenéhez, mint Zalatnaynak a szűzi élethez - annál több viszont a seggnyaláshoz. Amit csinál, az nem más, mint a "Hákezicsókolom, vegye má meg eszt a szíp kis áránygyűrűt, óccsón ádom!" továbbfejlesztése.

felcsutisuttyo 2013.12.20. 05:11:31

Roma lovag, a roma suttyónak....: "elbazseválom a nótádat törpe"...KORRUPTNAK LENNI JAJ DE JÓ, HALI HALI HÓ:)

felcsutisuttyo 2013.12.20. 05:12:12

Roma lovag...töröld le a szád, mert szaros:)))

Berzengő 2013.12.20. 06:24:14

@ "Nem hiszem, hogy 50 szerencsés felcsútinak ne járhatna ingyenes belépési lehetőség az ön kimagasló virtuozitását reflektorfénybe állító előadásra, bár a sorok között azért érdekelne, hogy Bükkmogyorósd, Dédestapolcsány vagy Hejőpapi derék magyarjait például miért nem volt akkora kihívás megdobálni egy-egy ingyen jeggyel? Valószínűleg azért. Mert ..."

Mert azok SZEGÉNYEK és a mai rendszerben, mint Lázár óta tudjuk, akinek nincs semmije az annyit is ér!

www.nyugat.hu/tartalom/cikk/47224_felcsut_a_leggazdagabb_telepules

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.12.20. 07:14:15

@Berzengő:

Én eddig egy Mága Zoltán koncerten se voltam, és semmit nem vetem meg tőle.

De ami a ballib szemét sutyerákoknak nem tetszik az csak jó lehet.
Az igazán tetű MSZP csicska csak a nyíltan usztó ballib művészeket hallgatja, nekik nyalja a seggét, mindenki mást lehord.

Bretschneider detektív 2013.12.20. 07:15:54

Azért felcsútinak ajánlotta fel az 50 ingyenjegyet, mert a felcsúti épp ugyanabból az okból, amiből felajánlották (opportunizmus, félelem) el is fogja fogadni.

Elnézést kérek a felcsúti lakosoktól, asszem egy újabb magyar szóval szegényedett nyelvünk a "polgár", a "nemzet", a "magyar", az "emberek" és a "megmenteni" kifejezések után. Bár kaptunk cserébe néhány új szót. "rezsicsökkentés", "elmúltnyolcév" "budaigyula".

Bretschneider detektív 2013.12.20. 07:17:30

@sunika: Többet jótékonykodik? Mosdókesztyűk az árvízkárosultaknak? Kaját küldeni az árvízi védekezésben oda, ahol tudja, hogy ott a tévé (ott csőstül volt kaja, s nem engedték máshová átvinni). Személyes élmény, mielőtt belekötnél.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.12.20. 08:29:38

Had lépjen fel ott ahol akar, nem?!

Ettől nem lesz ügyesebb hárfás, vagy nem fogja kevésbé erősen püfölni a dobokat.

hidegchaco 2013.12.20. 08:38:29

"számomra teljesen érthetetlen és felfoghatatlan okokból - művészetét alárendeli, de legalábbis összefüggésbe hozza a politika elvárásaival."

Pedig a válasz nagyon egyszerű: pénz. Pontosabban: Mága Z. a művészetét nem a politikának, hanem a pénznek (vagy a hatalomnak, ha úgy tetszik) rendeli alá, anno a Tasnádi honlapján látható fényképalbumban is szerepelt, amint nevezettnek húzta az erődítmény erkélyén.

balfék 2013.12.20. 08:42:16

Csoóri is rojtosra szopta Rákosi faszát, mégis megél a nagy antikommunizmusából.

polly graph 2013.12.20. 08:49:58

Ez van. Ha nem úgy muzsikál (és táncol) egy prímás ahogy fütyülnek neki, akkor neki is elhúzzák a nótáját! Akarom mondani: Neki akkor fel is (cs)út, le is (cs)út)!
És ezt teljesen hálózatfüggetlenként mondom.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2013.12.20. 08:58:15

@vlgymir:
"Vessetek meg érte, de nem értem a posztot. Elolvastam a hovatkozott gyöngyszemet, és azt látom, hogy Felcsúton Mága zoltán koncert lesz"

Hát, rosszul látod :)
Nem Felcúton lesz a koncert, hanem Budapesten, és a derék felcsútiakat ingyen viszik fel, sőt ötven darab felcsútinak még a jegyét sem kell kifizetnie, mert az a "Művéc Urr" állja.

A felhívás:
"Felcsút Községi Önkormányzat Mága Zoltán koncertre ingyenes buszjáratot szervez 2014. január 1-re 19:00 órára Budapestre.

A Művész Úr 50 db jegyet ajánlott fel a lakosság részére. Az autóbusz 16:15-kor indul az önkormányzattól és a Puskás Akadémiánál is megáll."

Ugye a stillusról meg a hejeirrásról ne is beszéjjünk.

pocaklakó minimanó 2013.12.20. 09:13:03

"Vidnyánszky Attila arcpirító közéleti megnyilatkozásai óta mondom..."

No, pont erről van szó, pedig hányszor igyekezted sunyi módon elhitetni azt, hogy neked aztán mindegy, melyik oldal sameszai pampognak - neked az mindegyik oldalról visszataszító.

Most pedig jössz és bemondod az őszintét, miszerint neked csak akkor számítanak a sameszok dörgölőzései, ha azok mások sameszai.

Akkor minek kellett körbehazudnod a netes ájert, he? :)

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2013.12.20. 09:59:03

@sunika: Tegnap az RTL híradóban volt egy riport, hogy nem annyira a Mágafélék jótékonykodnak, hanem a szegénye emberek s azok akik már oltak olyan helyzetben, hogy mások segítségére szorultak. Az, hogy Mága mennyit jótékonykodik az az ő dolga. De nem igazán kellene azért Felcsútot támogatni, mert ott a Bonsai Duce családi birtoka és a neki épített stadionja.

vlgymir 2013.12.20. 10:44:24

@Hoppácska: Igen, tudom, már egyszer beláttam, hogy tévedtem. ENnek ellenére szerintem itt egy sima szponzorálási ügyről van szó, ami törtnetesen a művész és Felcsút között zajlik.
Gondolom Zoli bácsi aggódni kezdett, hogy nem lesz elég hallgatója január 1-jén, ezért kezdett akcióba. Namost, hogy kinek, és hogyan nyal be, sőt, hogy milyen mélyre, az szerintem kizárólagosan a saját magánügye.
De, hogy miért áll meg a busz a Puskás akadémiánál, az nekem egy rejtély. És ha megáll ott mi lesz? Gondolom erre valamelyik felcsúti kedvezményezettnek kelene választ adnia.

herut 2013.12.20. 10:57:16

@sunika: Fél-Ázsia-i vagy-e ? Kampósorrú?Legfeljebb a kétséges erkölcsű felmenőági nőrokonod.Kérlek szépen.Aki elvegyülne álarc nélkül a mohácsi bulin.Na,ha pár könyvet elolvastál,majd folytathatod,de nem velem.

Netuddki. 2013.12.20. 11:07:32

Oda törleszkedik ahova akar. A nagy kérdés, hogy cserébe kap-e valami közpénzt? Addig amíg nem kap nem érdekel...

Conchobar 2013.12.20. 11:40:54

Érthető az itt kommentelők felzúdulása, őnekik fizetniük kell majd a koncertjegyért, míg az 50 érdemtelen felcsútinak meg nem. Vélhetően akkor is fel voltak háborodva, mikor Mága A Dohány utcai zsinagógában igyenkoncertezett ("Egy nemes cél érdekében játszottunk, hiszen a teljes bevételt Az Élet Menete Alapítványnak és a zsinagóga fenntartására ajánlottuk fel" izrael-kulturaja.blogspot.hu/2011/04/maga-zoltan-a-klasszikus-ciganyzene.html), vagy amikor vérei számára megalapította az 'Aranyhegedű Alapítvány'-t, vagy amikor épp "Rendszeresen fellép a Magyar Televízió Aranyág című műsorában, támogatja az Aranyág Alapítványt, és számos mesterhegedűje kelt már el aukción. A bevételt mindig jótékony célra ajánlotta fel" (zene.hu/maga_zoltan). Lehet olyan művész valaki, hogy a neve minden elképzelhető jótékonykodásnál szerepel, a kommentelők mindebből csak Felcsútot (Orbán Viktort) és a vitézi kandidálást hajlandók meglátni

hidegchaco 2013.12.20. 12:05:58

@Conchobar: Szerintem tévedsz, illetve akkor van/lenne igazad, ha minden magyar településről meghívott 50 embert, aki ingyé' nézheti/hallgathatja meg a produkcióját. Az Élet menete, vagy az Aranyág esetében egyértelmű a cél: pénzgyűjtés valamilyen adott, konkrét célra. Jelen esetben nem igazán erről van szó, ez a mostani ... khm... "behízelgő gesztus" jóval egyértelműbb annál, mint amit az említett másik kettő esetében esetlegesen feltételezhet bárki (mert feltételezhet, hiszen a tuggyukkik irányítják a pénzvilágot, és nyilván díjaznak egy ilyen akciót, vagy a tv-s szereplés is reklám, így megtérül, stb stb).

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.12.20. 13:00:11

Ha jól tudom, Mága rövid tündöklés után kilépett a Vitézi Rendből. (Vesd össze: Bocsánat- mondta a sün, és lemászott a siká'keféről.)
Majd aposztrofálja ezt a lépését is tévedésként egyszer.

Conchobar 2013.12.20. 13:36:01

@Enemy No 1: "Szerintem tévedsz, illetve akkor van/lenne igazad, ha minden magyar településről meghívott 50 embert" - Látom, mindenképp igazolni szeretnéd a kommentemet ('a neve minden elképzelhető jótékonykodásnál szerepel, ám a kommentelők mindebből csak Felcsútot (Orbán Viktort) és a vitézi kandidálást hajlandók meglátni'). Egyébként, valóban érdekes lenne tudni ama 50 ingyenjegy történetét, magyarázatát (mert eddig mindössze csak a kommentelők és a blogíró rögeszméit ismerhettük meg)

pocaklakó minimanó 2013.12.20. 13:50:21

Szerintem Mága Zoltán a következő koncertjére simán benyalhatna Gordonnak is és meghívhatna Szegedről/Bajáról 50 embert ingyé' és akkor láthatnánk, hogy az alcsútit savazó, kőkeményen demokratikus arcok elkezdenék a libást is savazni.

BIZTOS ÍGY LENNE. TUTI, HOGY ÚGY EKÉZNÉK GORDONT IS, HOGY ÖRÖM LENNE LÁTNI.

Vagy sem. :)

Szerintetek? Savaznák-ekéznék Gordont?
a) Igen.
b) Nem.

A helyes megfejtők között a "Koncert a köztársaságért" megmaradt Padödő- és Gerendás Péter-koncertjegyeit sorsoljuk ki. :)

J.W. Booth 2013.12.20. 14:31:21

@pocaklakó minimanó: Tévedsz, pajtás.

Az elmúlt 50 évben nem volt olyan rendszer vagy vezetés, amelyik annyira igényelte/elvárta volna, hogy benyaljanak neki, mint a mostani.
És ezt tudják az érintettek is.

És ettől olyan okádnivaló a mostani rezsim.

Pechére Viktornak, rossz időben és rossz helyen született. Itt ez a szemét EU, amelyik kontrollál, amennyire tud.
Bezzeg, ha kb 30-40 évvel ezelőtt kerül hatalomra valahol latin-Amerikában vagy Közép-Afrikában, akkor ki tudott volna teljesedni.

Itt csak 10 millió magyart szopat orrba-szájba (mínusz a néhány tucat csókos), ugyanakkor többszáz-millió európai röhög rajta-rajtunk.

Elbaszott országban élünk.

csak egy néző 2013.12.20. 15:10:25

Nem értem, hogy miért baj az, hogy végre el tud jutni a művész úr koncertjére Mészáros gáz Lőrinc a családjával és az Orbán szülők is az újdonsült sógorékkal?

hidegchaco 2013.12.20. 20:51:33

@Conchobar: "a neve minden elképzelhető jótékonykodásnál szerepel" - ez barokkos túlzásnak tűnik, figyelemmel arra, hogy Te eddig összesen 2 ilyen akciót neveztél meg, és ha jól értem, nem pénzt ad, hanem ingyen fellép. (Ez természetesen szintén minősülhet jelentős támogatásnak, de azért jóval kevésbé konkrét dolog, mintha valaki az adózott jövedelme egy részéről mond le.)
Az Aranyág Alapítvány a honlapja "jelentős támogatóink" rovatában pl. nem szerepel a neve:
www.aranyag.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=90&Itemid=143

és ahogy bátorkodtam jelezni, szerintem az alapítványt támogató tv-műsorban való fellépés azért igencsak dupla-fenekű dolog. Mindezzel szemben áll egy olyan "gesztus", ami igencsak bűzlik, szerintem ez az, ami a kommentelők döntő részét zavarja - engem feltétlenül. Azt nem értem, mitől lenne ez igazolása a Te kommentednek, de ugye épp mostanában tanuljuk, hogy minden csak kommunikáció kérdése, kellő hittel a tyúkról is be tudjuk bizonyítani, hogy az versenyzongora.

okésoké 2013.12.20. 22:38:06

Basszátok meg az anyátokat ahányan vagytok! Szánalmas féltékeny suttyók vagytok ahányan vagytok! Nem hogy inkább a saját életetekkel foglalkoznátok, bár az biztos olyan szar, hogy jobban megéri ide járni mást pocskondiázni!

csak egy néző 2013.12.20. 22:52:03

@okésoké:
okésoké 0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
2013.12.20. óta tag.
Öcsém a te életed is elég szar lehet, hogy idejöttél mást pocskondiázni, és csak ezért a kulturált kommented miatt regisztráltál.

banyak75 2013.12.21. 07:16:24

Gratulálok a sok tájékozatlan okos hozzászólónak, annyit is ér mindenki, mint a bejegyzése.
1. Mága Zoltán már akkor koncertezett Felcsúton, amikor még balos volt a polgármester, az előző kormány idején, már akkor is 'nyalni' akart, okostojások?
2. Minden jótékonysági koncertjén felajánlott jegyeket, pont Felcsúton ne tette volna?
3. Minden Felcsúti ezután dögöljön meg, mert oda született?
4. Egy napig rángatták bele a vitézi rendbe, aminek sok illusztris tagja is van. Netán vádoljuk meg rögtön háborús bűnökkel is?
5. Az dobja rà az első követ, aki legalább annyit adakozott, mint Ő.
6. Akármilyen szarokat írkálto ezeken

banyak75 2013.12.21. 07:20:44

6. Akármilyen ostobaságokat írkáltok ezeken a szenny oldalakon, attól még minden koncertje teltházas lesz, mint az összes újévi.
7. Arról lehet írni, aki elért valamit, ti mit értetek el?

12. Hát ennyit

banyak75 2013.12.21. 07:21:29

6. Akármilyen ostobaságokat írkáltok ezeken a szenny oldalakon, attól még minden koncertje teltházas lesz, mint az összes újévi.
7. Arról lehet írni, aki elért valamit, ti mit értetek el?

12. Hát ennyit

Kiállá 2013.12.21. 20:12:33

Büdös geci mond most nektek szép meséket gyerekek!

hideg123 2013.12.23. 13:27:14

@banyak75: "annyit is ér mindenki, mint a bejegyzése."
Teljesen igazad van, neked sem lehet túl magas az árfolyamod, bár az igen valószínű, hogy Kiállá"-nál azért még magasabb.

pocaklakó minimanó 2014.01.10. 15:36:13

@agresszív kismalac: "Jól látom, hogy te nem vagy túl okos?" Nem tisztem megítélni egy vak komon... kommentelő látását.

pocaklakó minimanó 2014.01.10. 15:37:39

@J.W. Booth: "Az elmúlt 50 évben nem volt olyan rendszer vagy vezetés, amelyik annyira igényelte/elvárta volna, hogy benyaljanak neki, mint a mostani." Ó, dehogyisnem. A szimpátia-aláírásgyűjtések nemes hagyománya a "demokratikus (bruhaha!) ellenzék" reszortja. Veled vagyunk X. Y.! :)

pocaklakó minimanó 2014.01.10. 15:38:59

@J.W. Booth: "Elbaszott országban élünk." Jaj, szegénykém! A bőrönd bekészítve? Vagy csak azért nem toltad el a bringát ojrópába, mert nem smakkol, hogy csak al-mosogató pozícióig vinnéd?

Gérard Duchemin 2014.01.27. 14:20:06

@sunika: Nem az a fő probléma, hogy a klezmer-t kremlzler-nek vagy mi a fenének írtad, hanem az hogy rasszista vagy.
süti beállítások módosítása