Baja: szoros volt ez, mint a 8-1

H_A Címkék: önkritika ellenzék választási csalás időközi választás Fidesz Baja Mesterházy Attila Zsigó Róbert2013.10.14. 19:51

Ha már úgyis egy háromnegyed ország a bajai újratervezett időközi választásról és annak kimeneteléről beszél, miközben két agyrázkódás között Orbán Viktorék a parlamentben dübörögtetik és védelmezik a rezsicsökkentést - korábbi, magamnak tett ígéretemet megtagadva - mégis leírom mit gondolok leharcolt, nyúzott demokráciánk eme csúfos mozzanatáról. Nem, nincsenek tanulságok, bár tény, hogy minden, ami Baján néhány hét leforgása alatt történt, a 8-1-es hollandiai vereség gyalázatát és szánalmasságát simán jobbról előzi. Kár, hogy a 8-1-el ellentétben néhány nap múlva már a felejthető apróságok poros dobozában fog elfeküdni.

A nem létező tanulságok sorában elsőként azt említeném, hogy tök felesleges és valóságtól elrugaszkodott politikai húzás volt egy - lássuk be - tulajdonképpen jelentéktelen időközi választást egy életre-halálra menő harc kérdéseként beállítani. Igen, elsősorban az ellenzékre gondolok. Annál is inkább, mert ha mondjuk pont nem úgy sül el a dolog, ahogy a papírforma szerint óhatatlanul elsült, akkor sem lehetett volna messziremutató következtetéseket levonni a jelenlegi, és a jövőre várható erőviszonyokra vonatkozóan. Így viszont hatványozottan magyarázkodni kell, ez pedig nem csupán nevetséges, és végtelenül kínos, de további választói bizalmat romboló hatása lehet. Őszintén nem tudom, ki hitte el, hogy a Fideszt saját térfelén - a fekete autók, ingyen mobiltelefonok, tűzifa- és gulyáshegyek árnyékában - meg lehet verni.

A nem létező tanulságok sorában másodikként azt emelném ki, hogy úgy tűnik: a (baloldali) médianyilvánosság többet ártott, mint használt az újabb nekifutásban. A Teket Melinda mögé felsorakozó erők egyáltalán nem számoltak azzal, hogy ez a csalási mizéria a lusta fideszeseken kívül senki mást nem mozgósít érdemben. Sőt. Bármennyire borzasztóan hangzik, de a bíróság által is megerősített választási csalás kizárólag azoknak érte el az ingerküszöbét, akik szavazatukkal legitimálták azt. Így lett a különbség akkora amekorra lett. A Fidesz kétszer annyi szavazatot söpört be, mint néhány héttel korábban.

A harmadik és legfontosabb nem létező tanulság, hogy a kormányon lévők visszafordíthatatlan "elzsigósodásával" párhuzamosan, és annak analógiájára az ellenzék képtelen volt önmérsékletet, önkritikát gyakorolni és őszintén szembenézni az eredménnyel. Zsigó Róbert gyomorforgató "bukott baloldalazós" győzelmi bejelentését visszataszítóan ellensúlyozta Mesterházy Attila magyarázkodó, saját magát megnyugtatni kívánó eszmefuttatása arról, hogy szoros eredmény született, és hogy ha a tét éles, az emberek melléjük állnak.

Hát nem. Az eredmény egyáltalán nem volt szoros, (alig valamivel szorosabb, mint a 8-1) és hogy nem volt szoros, az pont ugyanannyira nem a Fidesz érdeme, mint amennyire igenis a baloldal felelőssége. Ez az egy dolog az, amiről egyetlen mondatot nem olvastam. Pedig kellett volna ahhoz, hogy Baja után bármit komolyan lehessen venni, amit az ellenzék mond, tesz, vagy amire ezután vállalkozik. Ha ez így megy tovább, nem lesz tovább, uraim. Ugyanis nagyon úgy fest, a pártelnök hangján keresztül az MSZP még mindig küzd annak felismerésével, hogy populizmusban, arroganciában teljesen értelmetlen felvennie a versenyt a Fidesszel. Márpedig akinek életében legalább egy választási kampányhoz köze volt, annak tudnia kellene, hogy nem lehet szimpátiát kiérdemelni, bizalmi tőkét kovácsolni olyan kijelentésekből, amelyek nincsenek köszönőviszonyban az emberek mindennapos tapasztalataival. (Nem az igazsággal. Az empíriával.)

Ha Baján a Fidesz jelöltje 138 szavazatot kapott, az ellenzéké pedig 69-et, akkor az nem szoros eredmény, akkor az azt jelzi, nem álltak Mesterházyék mellé az emberek. Gulyás, tűzifa ide vagy oda, az emberek baromira nem érezték azt a kurva nagy tétet. Azért, amire az elején utaltam: mert egy jelentéktelen választásból akkor sem lesz élet-halál harc kérdést generálni, ha az ellenzék egész nehéztüzérsége kivonul. Amit végképp nem akar tükörbe nézve belátni és beismerni a demokratikus ellenzék, az az, hogy hiába csalt volna a Fidesz, ha többen elmentek volna szavazni, ha jobban megy a mozgósítás, ha nem minden energia arra megy el, hogy az ellenfélhez mérjük magunkat, és megpróbálunk a démonizálás, vagdalkozás tekintetében túltenni rajta.

Nem lehet ezt csinálni, és egyáltalán nem is érdemes. A választási csalásra nem lehet a végtelenségig hivatkozni. Főleg amikor ennyire nyilvánvalóan "szoros" az eredmény. Egy olyan országban, ahol papíron két és fél millió ember aláírja a rezsicsökkentést támogató ívet, meglehetős naivitás a választási csalás megfoghatatlan jogi kategóriájára építeni egy kampányt. Pedig Baján ez történt. Az ellenzék belesétált a Fidesz csapdájába és elhitte, hogy ha a rengeteg demokráciaromboló intézkedés nem zökkentette ki apátiájából a népet, akkor majd Baján, a cigánysoron felháborodnak egy megehetetlen-megihatatlan törvénytelenségen. Hát nem háborodtak fel.

Úgyhogy a megkopni sehogy sem akaró mantrákon innen és túl, úgy tűnik, nem fogjuk megtudni, hogy ki mit tanult, ha egyáltalán tanult valamit ebből a tét nélküli, több hetes mocskolódásból. Azonban ha az ellenzéknek nem lesz igénye arra, hogy önkritikát gyakorolva, valósan felmérje saját súlyát, és továbbra is mindenáron versenyezni kíván a Fidesszel a demagóg riogatásban, akkor csak egyre növekszik azoknak száma, akik nem kívánnak részt venni ebben a belterjes politikai adok-kapokban. Addig marad a gulyás, és a tűzifa. Meg "Azmebereknemkérnekabukottbaloldalból" Zsigó Róbert. Szép remények.

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr135567979

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

panelburzsuj 2013.10.14. 22:17:45

"Egy olyan országban, ahol papíron két és fél millió ember aláírja a rezsicsökkentést támogató ívet" - ott a rezsicsökkentést az Országgyűlés is megvédi 311 igen szavazattal, 16 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett.

Sok tűzifa meg lesz itt mozgósítva tavaszig.

Flynn Rider 2013.10.15. 08:47:27

Az igazság az, hogy nincs itt akkora "kormányváltó hangulat", mint amilyet az ellenzék mond, ha úgy lenne semmilyen technika nem védené meg Orbánt. A "zemberek" alapvetően apatikusak, élni szeretnének, tesznek a politikára, politikusokra, de ha sokat macerálják óket, akkor már dacból is inkább a Fideszre szavaznak, mint a Bajnai-Gyurcsány-Mesterházy trióra, mert azokat még Viktornál is rosszabbnak érzik. És ezért nem a népre kellene az ellenzéknek haragudnia, hanem inkább elgondolkodnia, hogy mi lenne az a hiteles üzenet, amit megértene mindenki?

Bretschneider detektív 2013.10.15. 14:45:00

A posztnak egy csomó rossz következtetése van. Hogy csak egyet említsek: ha csaknem kétszeres részvétel mellett szinte ugyanannyi a differencia a két jelölt között, akkor az bizony a vesztesnek hatalmas növekedés. És nem a győztesnek, direkt nem mondok pártokat, mert baromira nem érdekel, csak nem szeretem, ha hülyeségeket olvasok.

Egy szlovák határ menti kistelepülésen is volt aznap (polgármester!)választás, arról meg semmit sem tudunk.

turulpina 2013.10.15. 14:46:20

Nem volt felesleges a bajai móka, mert már most sikerült előzetest kapni, mi várható a fideSStől:

- választási csalás;
- arcátlan hazudozás;
- esztelen pénzköltés;
- megfigyelés és megfélemlítés (autós követés, kamerázás).

Feleslegesnek tűnhet, mert pont a legszarabb körzetben kellett (volna) fordítani, ahol csupa megvehető ótvar ember él, akiket szépen meg is vettek, így nem volt fordítás.

Kicsivel józanabb körzetekben viszont (talán) felnyílhatott az emberek szeme (a jövőre nézve), hogy bizony el kell menni, és bárkire leszavazni, aki nem fideSSes, hogy meg legyen a kellő szavazat a hasonló korrupt körzetek kompenzálására.

Komeszka 2013.10.15. 14:46:37

@Flynn Rider: Már a poszt címe is csúsztat, de erősen. Igen, ez a szavazókör nem hozott szoros eredményt (volt mostanra is elég tűzifa és sok kiszolgáltatott ember ebben a szavazókörben), de az önkormányzati körzet egészét tekintve, az összes többi igen, olyannyira, hogy ezt az egy szavazókört leszámítva Teket Melinda nyert volna.
Tehát a poszt állításával ellentétben nem igaz, hogy Mesterházy tévedett, vagy hazudott volna, amikor szoros választási eredményről beszélt.
2010-hez képest, ráadásul egy alapvetően jobboldali karakterisztikájú önkormányzati szavazókörzetben, hatalmas változások látszanak, amit egyébként, az idei többi időközi választások eredményei is visszaigazolnak. Javaslom megnézni, hogy mennyi szavazatot és hány százalékot ért el a baloldal ebben az önkormányzati választókörzetben Baján 2010-ben és most. Ugyanígy érdemes összehasonlítani a többi időközi választás eredményét a 2010-es megfelelőjével (www.valasztas.hu-n). Ezekből kirajzolódik, hogy a baloldali ellenzék a jobbos karakterisztikájú körzetekben is erősödött jelentősen, a balos körzetekben pedig veri a kormánypártokat.
Észre kell venni, hogy az "ellenzékinek" álcázott (a vörös színek hangsúlyozása a megjelenésben) narancsblogok azon dolgoznak, hogy defetizmust hintsenek szét az ellenzéki szavazók között, passziválják őket. Érdemes megnézni az álcázott narancsblog-ok konklúzióit: "akármilyen rossz is a kormány mégiscsak jobb, mint a baloldali ellenzék (akik bármit csinálnak az hiteltelen,rossz, agresszív, töketlen, amúgy sem nyerhet stb.) ezért nem is érdemes elmenni "azokra" szavazni, inkább maradjon minden úgy, ahogy most van. Nem szabad bedőlni ennek, igenis el kell menni szavazni! Az index meg sz@rjon sünt, amiért címlapra teszi az ilyen blogokat.

turulpina 2013.10.15. 14:49:27

@turulpina: mi több, a jóféle 32-es körzetet leszámítva, verhető a fidesz.

dimitrij 2013.10.15. 14:55:43

a kedves szerző megpróbálja bebizonyítani a feketéről, hogy nem fehér, de elrontja... kb. így lehet összefoglalni a posztot.

itt konkrétan az történt, hogy komoly médiafelületet biztosítottak egy olyan eseménynek, ami morális értelemben nem ingoványos ember számára felveti a sorozatos választási csalás gyanúját. mit lehetett látni, hallani? tüzifaosztás, telefonosztás, törvénytelen kampánytechnikák, hangosbemondózás, plakátkampány, illegális megfigyelés stb., gyönyörű ízelítője annak, hogy mire kell 2014-ben számítani.

stratégiai értelemben a következő történt:
- szavaztók utaztatása miatt a bíróság új választást írt ki,
- a médiacirkusz felhívta a figyelmet arra, hogy milyen eszközöke vet be a kormánypárt a hatalom megörzése érdekében,
- kb. a teljes média tudósított, felvételeket, interjúkat készített a helyszínen, rögzítve azt, amit épeszű ember már korábban is tudott, vagyis, hogy a fidesz csalt.

a fidesznek ez fontos győzelem, a gond az, hogy ez a győzelem elég sokba került, mind anyagi, mind politikai szempontból. egyrészt muníciót ad az ellenzéknek, másrészt élőben lehetett végignézni az aggályos momentumait a fidesz szavazatvásárló, szavazószállító stb. gárdájának.

és pont ez a lényege az egész hercehurcának, nem az, hogy az ostoba objektumőr lett 10 hónapra önkori képviselő.

dimitrij 2013.10.15. 14:59:07

a kedves szerző megpróbálja bebizonyítani a feketéről, hogy nem fehér, de elrontja... kb. így lehet összefoglalni a posztot.

itt konkrétan az történt, hogy komoly médiafelületet biztosítottak egy olyan eseménynek, ami morális értelemben nem ingoványos ember számára felveti a sorozatos választási csalás gyanúját. mit lehetett látni, hallani? tüzifaosztás, telefonosztás, törvénytelen kampánytechnikák, hangosbemondózás, plakátkampány, illegális megfigyelés stb., gyönyörű ízelítője annak, hogy mire kell 2014-ben számítani.

stratégiai értelemben a következő történt:
- szavaztók utaztatása miatt a bíróság új választást írt ki,
- a médiacirkusz felhívta a figyelmet arra, hogy milyen eszközöke vet be a kormánypárt a hatalom megörzése érdekében,
- kb. a teljes média tudósított, felvételeket, interjúkat készített a helyszínen, rögzítve azt, amit épeszű ember már korábban is tudott, vagyis, hogy a fidesz csalt.

a fidesznek ez fontos győzelem, a gond az, hogy ez a győzelem elég sokba került, mind anyagi, mind politikai szempontból. egyrészt muníciót ad az ellenzéknek, másrészt élőben lehetett végignézni az aggályos momentumait a fidesz szavazatvásárló, szavazószállító stb. gárdájának.

és pont ez a lényege az egész hercehurcának, nem az, hogy az ostoba objektumőr lett 10 hónapra önkori képviselő.

Tüntess az orbáni diktatúra és simli ellen! 2013.10.15. 15:03:07

Most kérdezze meg a magyar népet a gonosz törpe - akár levélben is- akarunk e milliárdokért új stadionokat?
Fontos kérdés, O. Viktor kérdezd meg a népet, vagy legyen róla népszavazás.

Birkamenet riadóóóó! Jönnek ma az andorraiak, meg kell védeni a csapatunkat.

Jöjjenek a szellentő honvédők is, a kőrözött Hernádi további bújtatásához!

Flynn Rider 2013.10.15. 15:07:32

Na, pont erről beszéltem: mindenki hibás a vereségért (Fidesz, ótvar emberek, cigányok, Index stb. stb), önmagunkon kívül! Ez a biztos út a totális vereségbe áprilisban...
Hol vannak a balos körzetek, amelyekben az ellenzék veri a Fideszt? Állítólag tele van velük az ország.
Nem kellett volna azokban is időközi választásokat tartani (pl. az addigi ellenzéki képviselő önként lemond a mandátumról), hogy azt követően látványosan be lehessen seperni a győzelmet? Miért nem csinálta ezt az ellenzék pl. 3 kisebb helyen, amelyek önmagukban semmit nem érnek, de egyszerre vagy egymás után már lenne súlya a győzelmeknek?
Vagy lehet, hogy mégsincsennek ilyen tuti balos körzetek???

dimitrij 2013.10.15. 15:08:06

@Flynn Rider:

"Az igazság az, hogy nincs itt akkora "kormányváltó hangulat", mint amilyet az ellenzék mond, ha úgy lenne semmilyen technika nem védené meg Orbánt"

ez már a racionalizálás szakasza. :)

5 körzetben volt választás, ebből egy helyen volt csalás. 4 körzetet hozott az ellenzék, ráadásul úgy, hogy az lmp és a jobbik külön jelöltet indított, nem szignifikáns a különbség, csak 7 szavazat.

volt azonban egy körzet, ahol némi anomália volt észlelhető, ami miatt új választást kellett tartani, ez volt a 32-es körzet. kegyed nem a másik négy körzet eredményeinek figyelembe vételével von le következtetést, hanem az elcsalt körzet alapján. ezzel mintegy magát csapja be... :)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.15. 15:08:40

"tök felesleges és valóságtól elrugaszkodott politikai húzás volt egy - lássuk be - tulajdonképpen jelentéktelen időközi választást egy életre-halálra menő harc kérdéseként beállítani"

Ezt már az első forduló előtt elmondtam. Az ellenzék öngólja volt ez. Ilyet egyszerűen nem csinálhat profi politikus.

Kivlov 2013.10.15. 15:09:42

@Flynn Rider:
erről van szó.
lehet, hogy orbánt nem szereti a nép.
de még mindig inkább ő, mint a 3 vörös muskétás. :D

graycivil 2013.10.15. 15:09:58

A FIDESZ pont annyival "mozgósított" több szavazót "fekete kocsival és tűzifával", mint az ellenzék. (Bocs, talán 1-gyel többet).

Az azonban bőven lejött ebből, hogy a FIDESZ lop, csal és hazudik.

dimitrij 2013.10.15. 15:11:25

@Flynn Rider:

"Nem kellett volna azokban is időközi választásokat tartani (pl. az addigi ellenzéki képviselő önként lemond a mandátumról), hogy azt követően látványosan be lehessen seperni a győzelmet? Miért nem csinálta ezt az ellenzék pl. 3 kisebb helyen, amelyek önmagukban semmit nem érnek, de egyszerre vagy egymás után már lenne súlya a győzelmeknek?"

ennyire nem lehetsz ostoba. :) milliókat elherdálni ilyen ostobaságokra, mégis minek?

sokat elárulnak kegyedről az ilyen gondolatok... :)

dimitrij 2013.10.15. 15:15:20

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

"Ezt már az első forduló előtt elmondtam. Az ellenzék öngólja volt ez. Ilyet egyszerűen nem csinálhat profi politikus."

túrót.

az egész célja nem a körzet behúzása volt 10 hónapra, elsődlegesen, hanem a közbeszéd tematizálása... ilyen értelemben siker a történet, komoly médiafelületet kapott az esemény, a nép egyszerű gyermeke is látja, hogy egyrészt milyen módon történik a csalás, kiket vesznek meg kilóra, másrészt hellyel-közzel sikerült rásütni a fideszre és a lungo dromra a csalás bélyegét.

szépen lyukra lett futtatva Kubatov és csapata. :)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.15. 15:25:52

@dimitrij:

Hát, nem éppen. Az történt, hogy az ellenzék győzelmi hangulatban élt, majd csúfosan vesztett. Ez az ellenzéknek gond.

A cigányok mindig is könnyen bevethető választási tömeg voltak. S ebben is a Fidesz nyert. Az ellenzék évek óta képtelen erős cigány szervezetet létrehozni, a Fidesz meg ezt évek óta sikeresen csinálja, ez a Lungo Drom. Ma az országban a cigány kisebbségi önkormányzatok 70 %-a lungodromos, magyarul fideszes! Gondold végig, hogy csak ez a tény mennyire fontos ismerve a cigányok családi-rokonsági viszonyait: szól a "helyi főnök", hogy a Fideszre kell szavazni, s mindenki szót fogad neki.

Kivlov 2013.10.15. 15:26:35

@dimitrij:
lyukra lett a maszop. :D
sokkal visszatetszőbb az a hiszti, amit leművelnek. hogy nem tudják elviselni a vereséget. :D

nnnnnnnn 2013.10.15. 15:29:53

szegény ballibáknak ezt a kudarcot is nehéz feldolgozni úgy látom. mi lesz így veletek jövőre mikor megint fossá lesztek verve a választáson...

dimitrij 2013.10.15. 15:30:45

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

"Hát, nem éppen. Az történt, hogy az ellenzék győzelmi hangulatban élt, majd csúfosan vesztett. Ez az ellenzéknek gond."

nyomós érv volt, köszönöm, hogy megosztottad velünk. :)

"Gondold végig, hogy csak ez a tény mennyire fontos ismerve a cigányok családi-rokonsági viszonyait: szól a "helyi főnök", hogy a Fideszre kell szavazni, s mindenki szót fogad neki"

tehát a legnagyobb magyarországi kisebbség sorsa nem számít, csak a szavazatmaximalizálás. jól értettem, ugye? és ezzel kegyed egyetért, hasznosnak tartja ezt a politikai hozzáállást?

pont annyira vagy te is okos, mint Kubatovék. :)

dimitrij 2013.10.15. 15:31:22

@Kivlov: újabb nyomós érv... mondcsak, engem, vagy magadat győzködöd? :PPP

dimitrij 2013.10.15. 15:32:18

@$$$=$$$: tényleg egy jövőben talán bekövetkező esemény vélelmezett eredményévl érvelsz, agyalap? :)

kulcsar2011 2013.10.15. 15:32:35

"jelentéktelen időközi választást egy életre-halálra menő harc kérdéseként beállítani. Igen, elsősorban az ellenzékre gondolok."

Ki is járatta a hangosbeszélőt? Ki fizette a fiatal megfigyelőket, kamerázókat, flottakocsikat? Ki utaztatta a lakosságot? Ki intézte a tűzifákat, mobilokat? Ne csak az ellenzékre gondolj. Az ellenzékre ebben az esetben egyáltalán nem kell gondolni.

Az egészet lehet szemellenzősen nézni, kampánycsend megsértését figyelmen kívül hagyni (szavazók utaztatása), és akkor tényleg fölénnyel nyert ebben a körzetben a fidesz. Hajrá csalók, hajrá öreg, nemdemokraták!

nnnnnnnn 2013.10.15. 15:33:52

@dimitrij: egy jövőben szinte biztosan bekövetkező eseménnyel. mert hogy jövőre szarrá lesz verve megint a baloldal az tuti.

I-Work 2013.10.15. 15:35:54

Nettó baromság a post, féligazságok pufogtatása.
A FIDESZ csalással, rengeteg anyagi és emberi erőforrást áldozva volt képes nyerni "hazai pályáján", relatív nem meggyőző különbséggel.
A megismételt választáson NEM nőtt a fidesz előnye, a hajcihő ellenére nem volt több tartaléka, mint a nem is kampányoló ellenzéknek.
Talán az lett volna szerencsétlen, ha Teket Melinda győzelme okán, téves következtetésekre jut az ellenzék.
A demagógiát és a csalást azonban nem lehet egy lázcsillapítóval megszüntetni, ahogyan az sem megoldás, hogy megfertőzünk másokat.

Flynn Rider 2013.10.15. 15:36:29

@dimitrij: az ellenzék nem tudta, hogy mind az öt körzetben választás van? 2002 óta tudjuk, hogy működik a rendszer (láncszavazás, utaztatás, stb) a bal és a jobboldalon is. Korábban az MSZP tudta megvenni a romák szavazatait, most a Fidesz.

Flynn Rider 2013.10.15. 15:39:10

@dimitrij: háát, pont most csinálta ezt az ellenzék, csak éppen amatőr módon :(

dimitrij 2013.10.15. 15:39:46

@$$$=$$$:

"egy jövőben szinte biztosan bekövetkező eseménnyel. mert hogy jövőre szarrá lesz verve megint a baloldal az tuti."

újabb nyomós érv volt.

Kivlov 2013.10.15. 15:40:17

@dimitrij:
nem győzködök senkit.
csak megjegyezm a tényt: az, ahogy a "demokratikus ellenzék" marakodik a koncon, a nem létező pozíciókon, az a bizonytalan szavazók számára sokkal neccesebb, visszataszítóbb mindenféle kormányoldali nagyotmondásnál, lódításnál és egyébnél. :D

zengjen a dalunk fajtárs 2013.10.15. 15:40:22

" egy háromnegyed ország a bajai újratervezett időközi választásról és annak kimeneteléről beszél, "

Ugyan már, leszarja a legtöbb ember, még Baján is felejtős. Kár a felhajtásért

turulpina 2013.10.15. 15:42:24

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

nincs itt semmi öngól, azt a fidesz rúgott, remélhetőleg jó nagyot

_minden_áron_ (gondolom a törpe nagyvezér presztízskérdést csinált belőle) meg akartak nyerni egy szart sem számító (van enélkül is kényelmes többségük Baján) időközit, és ezért a győzelemért kénytelenek voltak kimutatni a foguk fehérjét:

- bíróság által is kimondott választási csalás;
- tömérdek pénz elpazarlása (plakátolás, a 4 acsar-furgon állandó járatása, tömérdek aktivista autóval-kamerával stb.) - egész egyszerűen gazdasági érdek nem indokolja ennyi pénz elkúrását, mert enélkül is kedvükre uralkodhatnak Baján.

dimitrij 2013.10.15. 15:42:37

@Flynn Rider:

"az ellenzék nem tudta, hogy mind az öt körzetben választás van?"

négyet meg is nyert, csalás nélkül. a fidesz egyet csalással... szerinted ebből azt a következtetés kell levonni, hogy az ellenzéknek nincs esélye. de akkor miért kellett csalni? :)

"Korábban az MSZP tudta megvenni a romák szavazatait, most a Fidesz. "

az előbb még azt írtad, hogy a maszop nem tudott ilyet csinálmi... saját magaddal vagy ellentmondásban. :)

turulpina 2013.10.15. 15:43:32

@Kivlov: így van, még mindig inkább menjen rá az egész ország, mint egy reality check a sok hazaáruló fideszdroidnak.

barli 2013.10.15. 15:45:11

a zellenzék márpedig hülye, mert ahelyett, hogy új szavazókat szerezne az apolitikus rétegből, csak a saját fanokat hergeli, amitől ezek azt gondolják, hogy egyre többen vannak, pedig nem is. Vegyék már észre, hogy aki ki akart borulni a zorbánra, az már rég kiborult, felesleges ez a csalózás meg nácizás meg diktatúrázás (még akkor is, ha esetleg -legalább részben- igazuk is van)!

Flynn Rider 2013.10.15. 15:45:51

@dimitrij: 2002-ben és 2006-ban nagyon is tudott

Kivlov 2013.10.15. 15:47:55

@turulpina:
az már ráment '02 és '10 között.
azért volt kvázi államcsőd. mert kormányzás helyett csak orbánnal tudtak foglalkozni akkor is.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.15. 15:48:27

@dimitrij:

A szavazáson az számít, hogy ki tud jobban mobilizálni. Ez a lényeg. Nem az, hogy ki hogyan mobioizált, hanem az, hogy ki tudta jobban megcsinálni. Mint a fociban. Nem az mondják, hogy "de bezzeg a magyarok milyen szépen készültek a meccsre, milyen sokat gyakoroltak és minden nap 5-kor keltek!", hanem azt mondják "a hollandok 8:1 arányban nyertek".

A kisebbségi önkormányzatok meg eleve egy hasontalan és értelmetlen intézmény.

turulpina 2013.10.15. 15:48:54

@Flynn Rider: de az ellenzék most már tudja, hogy még a biztosabb körzeteket is jelentősen kell hozni, hogy a fixen elcsalt roma körzeteket kompenzálni lehessen.

Nem lehet lazsálni, mindenhol mozgósítani kell.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.15. 15:49:52

@turulpina:

Hol itt a Fidesz öngólja? A Fidesz megmutatta: az ellenzék nem kormányképes. Ez mióta öngól?

turulpina 2013.10.15. 15:52:27

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Hol mutatta meg?

Persze ha az agymosott hazaáruló fideSSdroid agyakban a kormányképesség mércéje a bíróság által is kimondott választási csalás, akkor megmutatta, faszparaszt.

A hozzád hasonló rongyok miatt tart itt az ország, nektek van igényetek az orbán féle csaló mini fűrerekre.

Flynn Rider 2013.10.15. 15:52:29

@turulpina: ok, értem, csak a mozgósítás profi voltát nem látom sehol, ez pedig nem sok jót igér

turulpina 2013.10.15. 15:55:10

@Flynn Rider:

ha profi alatt azt értjük, hogy minél több furgon megafonjából dőljön a minél arcátlanabb uszító hazugság, akkor valóban nem.

Kivlov 2013.10.15. 16:02:40

@turulpina:
mit szedsz? kértél dopemnatől valami ütős cuccot? :D

turulpina 2013.10.15. 16:04:14

@Kivlov: nagyon jó ez a hazaáruló humor (not), de egy übermagyar turbójobbos először is tudjon helyesen írni.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.15. 16:07:28

@turulpina:

A bíróság kimondta a mostani ismételt fordulóról, hogy csalás? Nem.

S miért gondolod abból, hogy képes vagyok egy helyzetet pártatlanul elemezni, hogy Fidesz-szavazó vagyok?

A te fekete-fehér látásmódod sokkal károsabb az ellenzéknek, mint az amit én írtam. A te gondolkodásmódod ugyanis nem vesz tudomást a tényekről, míg az enyém lehetőséget ad a helyzet értékelése utáni változtatásra.

turulpina 2013.10.15. 16:08:18

Sokat elárul a magyar 'jobboldal' (haha, ótvar hazaáruló komcsik gyülekezete) általános szellemi-erkölcsi állapotáról, hogy egy vérrel-verejtékkel elcsalt választást sikerként élnek meg.

Stockholm-szindróma deluxe, droid-pajtik.

Flynn Rider 2013.10.15. 16:09:54

@turulpina: Ne legyünk már álnaivak, ilyet azért mindkét oldal szeret bevetni, lásd Bogád Zoltán(Együtt-PM) esete az SMS-sel: "minden technikát ki kell próbálni", de azt hiszem az Orbán-szobor döntögetése se tekinthető sikeres, vagy "profi" technikának.

Kivlov 2013.10.15. 16:10:35

@turulpina: :D
szádnak enni adjál. :D

turulpina 2013.10.15. 16:14:44

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

izébizé, ez itt még rémlik?

"A Fidesz megmutatta: az ellenzék nem kormányképes."

Aki ilyet állít (és főleg: a bajai választás kapcsán), az minden, csak nem pártatlan.

Merthogy a fenti konklúzió ugyanúgy nem olvasható ki a bajai eseményekből, mint bármilyen előrejelzés a novemberi időjárásról, vagy a 2020-as szudáni érettségi eredményekről.

Innentől a fenti konklúzió nem egyéb mint wishful thinking, vagyis egyfajta értékítéletet hordoz, és innentől a hazudott pártatlanság megdől.

Hát így.

..

Mindeközben a fideSS 3 évbe bizonyítja egyhuzamban éppen, hogy nem kormányképes - csak lopnak, csalnak, államosítanak, majd megint lopnak, megint csalnak.
Olyannyira, hogy egy németjuhász, de még egy vödör szar is kormányképesebb náluk.

dimitrij 2013.10.15. 16:17:40

@Kivlov:

"csak megjegyezm a tényt: az, ahogy a "demokratikus ellenzék" marakodik a koncon, a nem létező pozíciókon, az a bizonytalan szavazók számára sokkal neccesebb, visszataszítóbb mindenféle kormányoldali nagyotmondásnál, lódításnál és egyébnél"

ez nem tény, hanem vélemény.

ráadásul olyan választói csoport nevében formálsz véleményt, aminek nem vagy tagja. pont emiatt támad az a benyomásom, hogy magadat győzködöd. :)

dimitrij 2013.10.15. 16:18:27

@Flynn Rider: saját magaddal vagy ellentmondásban. :PPP

ben2 2013.10.15. 16:18:37

@dimitrij:

A bíróság a csalás tényét állapította meg, nem azt, hogy ki kinek a javára követte el. A megismételt választáson pedig ismét a Fidesz nyert, ha az ellenzék szerint ismét csalással, lehetne megint bíróságra menni, de nem mennek, mert csak a fröcsögés megy, a bizonyítás már nem annyira.
Jól látható, hogy milyen forgatókönyv szerint halad a baloldal: már belenyugodtak, hogy a 2014-es választást elbukják, így az energiáikat nem a kampányra, hanem a választásokat következő rágalomhadjáratra koncentrálják.
Borítékolható, hogy megpróbálják elvitatni a következő kormány legitimációját, amit aztán jól lehet futtatni a nyugati sajtóban. Innentől aztán a nyugati ballibek ignorálhatják a magyar választási eredményeket és lehet ugyanúgy diktatúrázni, mint azelőtt.

_most_ 2013.10.15. 16:19:45

azért az elég szépen kiderült, hogy az etnikai körzet nélkül veszített volna a fidesz Baján, ami jól mutatja kik szavaznak a fideszre :D

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.15. 16:19:55

@turulpina:

Ezek tények. Hogyan lehet valaki kormányképes, ha nem tud a parlamentben többséget szerezni? Ezt igazolják a közvéleménykutatások is. S az időközi választások. Ezen tények.

A Fidesz kormányképes, nem bukott meg, s szinte biztos, hogy jövőre egyedül meglesz az abszolút többsége.

A te módszered, hogy mindenki dugja a fejét a homokba és álmodjon szépeket, sehová sem vezet.

Kivlov 2013.10.15. 16:21:53

@dimitrij:
magamat minek győzködnél? látom, hogy mi történik és értelmezem, ennyi.
Amúgy meg cáfold meg a fentieket! Fél éve huzakodnak, udavrolnak egymásnak, anyázzák egymást, kurcsit beveszik-nemveszik, stb. Ez semmi más mint marakodás a koncon. Ha nem az lenne, szinte mindent félretéve rég megállapodtak volna és tényleg közös jelöltekkel, közösen állnának ki kihívóként. De az nem megy nekik.

dimitrij 2013.10.15. 16:23:30

@Flynn Rider: nem látod, mert magadat győzted meg, sikerrel. :)

négy körzetben nem a fidesz nyert. ahol nyert, ott csalt. ez az elcsalt körzet elég volt ahhoz, hogy kompenzálja a másik négy, nem megnyert körzet eredményét. hogynyertek? utaztatással, hangosbemondózással, hazugságokkal, 0-24 órás követéssel, megfélemlítéssek, telefon és tüzifa osztogatásával.

próbáld levetni a politikai preferenciát és értékeld úgy a helyzetet.

nnnnnnnn 2013.10.15. 16:24:29

@ben2: "Borítékolható, hogy megpróbálják elvitatni a következő kormány legitimációját, amit aztán jól lehet futtatni a nyugati sajtóban. Innentől aztán a nyugati ballibek ignorálhatják a magyar választási eredményeket és lehet ugyanúgy diktatúrázni, mint azelőtt. "

utóbbit egyrészt mindenki le fogja szarni, másrészt ha esetleg tüntetnek, akkor jó balliberális módszerrel esetleg végig is lehetne verni rajtuk azonosító nélkül lovasrohammal meg gumilövedékkel lőni őket, ahogy ők tették, és még ekkor se lehetne egy szavuk se, mert csak végre kvittek lennénk, hehe.

dimitrij 2013.10.15. 16:33:40

@ben2:

"A bíróság a csalás tényét állapította meg, nem azt, hogy ki kinek a javára követte el."

azt ugyanis majd egy büntetőeljárásban kell megállapítani. egyébként formális logika kell csak hozzá, semmi egyéb () ki, mit csinált, hol volt eltérés a többi körzethez képest?). az nem negligálja a tényt, hogy a bíróság csak a feladatát látta el és nem lépte túl a hatáskörét.

"Jól látható, hogy milyen forgatókönyv szerint halad a baloldal: már belenyugodtak, hogy a 2014-es választást elbukják, így az energiáikat nem a kampányra, hanem a választásokat következő rágalomhadjáratra koncentrálják."

elég távolra tetszett kerülni a valóságtól. :) legfeljebb abba nyugodtak bele, hogy 10 hónapra nem az ellenzéki jelölt lesz a képviselőtestület tagja, de nem is ez volt a cél, de erről már írtam. rágalomhadjáratot nem látok, csak tényeket, amik pont az előzetes állításokat támasztják alá: csak csalással volt képes nyerni a fidesz.

"Borítékolható, hogy megpróbálják elvitatni a következő kormány legitimációját, amit aztán jól lehet futtatni a nyugati sajtóban. Innentől aztán a nyugati ballibek ignorálhatják a magyar választási eredményeket és lehet ugyanúgy diktatúrázni, mint azelőtt."

aham, tehát szerinted ebben a kérdésben kegyed szerint érv az, hogy mi fog majd szerinted történni jövőre? :) komoly szellemi teljesítmény visszaböfögni a fideszes véleményformálók paneljeit...

barli 2013.10.15. 16:39:54

@dimitrij: három körzetben nyert a teket és kettöben a fidesz..
Ha nem számoljnánk a "csaló" körzetet, a Melinda 7 azaz hét szavazattal nyert volna. Huhúú de tönkreverte a fideszt :)

_most_ 2013.10.15. 16:40:18

@ben2: gondolom az ellenzék csalt Baján, azért kellett megismételni a választást, ezek szerint ha valamelyik párt veszít a választáson, megéri csalni, mert akkor kap még egy esélyt, rendkívül logikusnak tűnik :D

dimitrij 2013.10.15. 16:41:13

@Kivlov:

azért győzködöd magad, mert van egy komoly ellenmondás az eléd tárt valóság, meg aközött, amit érzékelsz, ez ún. kognitív disszonanciát eredményez, amit valahogy kezelni kell. az általad preferált módszer a jelek szerint a racionalizálás, próbálod úgy magyarázni a dolgokat, hogy azok illeszkedjenek a politikai preferenciákhoz. csakhogy az ilyen racionalizálás tele van ellentmondásokkal... :) okosabb dolog lenne észrevenni, hogy a pártpreferncia és az okosság között antagonisztikus ellentét van.

ez a marakodás dolog megint egy buta kormánypárti panel, arra jó, hogy a bizonytalanokat otthon tartsa. a kormányzati médiafölény igyekszik elhitetni a rendelkezésre álló eszközökkel, hogy nem lesz összefogás, az nem működőképes, egyébként is marakodnak, meg a tagjai maguk a patásördögök. te kajálod, mert segít a fenti disszonancia feloldásában... segítenek becsapni magadat. ha ettől boldog vagy, akkor élj így, pont leszarom.

és hogy ne legyen félreértés: nem a maszop nevű csürhe érdekében írom ezt, mert pont annyira vágyok arra, hogy azok legyenek újra komrányon, mint amennyire a mostaniakat akarom hatalomban látni. jó lenne egy olyan alternatíva, aki a programjával győzi meg a támogatóit, nem tüzifával, telefonnal, vagy buta populizmussal.

dimitrij 2013.10.15. 16:42:22

@barli:

"Huhúú de tönkreverte a fideszt :) "

tönkre nem, de ki is nyert (volna)?

graycivil 2013.10.15. 16:47:39

Nagyon fontos szempont, hogy most még akármilyen eredmény esetén a FIDESZ marad hatalmon, politikai váltásra SEMMILYEN LEHETŐSÉG 2014 tavaszáig nincs. Ám a FIDESZ addig még "retorziózhat". Magyarán, aki félt, az otthon maradt, vagy a FIDESZ-re szavazott. Az biztos, hogy félelemből és érdekből senki sem szavazott az ellenzékre.

2014 tavaszán, ha egy lehetséges kormányváltással esély van arra, hogy nem lesz retorzió, és az érdekek is áttolódhatnak a másik oldalra, akkor a FIDESZ-nek már nem lesz tartaléka, de az ellenzéknek igen. Vagyis a most még "feleslegesen nem állok ki céltáblának" (lásd: kirúgott közmunkás)attitűdű szavazók eséllyel elmennek szavazni...Már csak azért is, hogy tovább ne kelljen félniük.

Ettől a félelemtől fél Orbán.

turulpina 2013.10.15. 16:49:24

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Hát ez megint nem jött össze... :)

"Ezek tények. Hogyan lehet valaki kormányképes, ha nem tud a parlamentben többséget szerezni? Ezt igazolják a közvéleménykutatások is. S az időközi választások. Ezen tények."

1. Egy gyors kérdés: 1998-ban a fideSS kormányképes volt? Csak mert mondjuk többsége az nem volt.
2. Az időközi választások szintén nem adnak megdönthetetlen bizonyítékot erre, mert nyert már ilyet az ellenzék is, nem is egyet. Akkor mégis kormányképes?
3. A kormányképességnek szerintem nem az definíciója, hogy "bíróság által kimondott választási csalással elnyerünk egy körzetet az összesből, de ott aztán überfasza arányban, így a többi vesztett körzetet is kompenzáljuk". Vagy ez a kormányképesség szerinted? Akkor inkább ne is legyen kormányképes az ellenzék. :)

"A Fidesz kormányképes, nem bukott meg, s szinte biztos, hogy jövőre egyedül meglesz az abszolút többsége."

Tehát a kormányképesség definíciója továbbra is az akár csalással paraszthajszállal megnyert időközi? WTF?

Ez a gondolkodni igyekvés, ez nem megy...

Maradj inkább sima orbánimádó birka, aki pártatlannak hazudja magát, mert úgy elviselhetőbb a tükörbenézés.

Flynn Rider 2013.10.15. 16:53:53

Szóval Hófehérke harcolt a Gonosz Királynővel?
Nem hinném, hogy így lenne...
De aki csak két színt lát, azzal nem lehet mit kezdeni, szíve joga. A radikálisoknak sok sikert a választásokon.
De azért ne lepődjön meg, ha kiderül, hogy az életben sok-sok árnyalat is van, és nem mindenki gondolkodik ugyanúgy, ahogy ő.
Azt azért megkérdezném a radikális fanoktól, hogy a rezsicsökkentés 2.0 hatását mivel fogják majd kompenzálni a népszerűségi mutatókban? Mert hogy lesz, az teljesen biztos.

turulpina 2013.10.15. 16:58:23

@Flynn Rider: "Azt azért megkérdezném a radikális fanoktól, hogy a rezsicsökkentés 2.0 hatását mivel fogják majd kompenzálni a népszerűségi mutatókban? Mert hogy lesz, az teljesen biztos."

Azt is megkérdezném, drága droid pajti, hogy a rezsicsökkentés káros hatásait ki fogja megfizetni?
Azt vágod, droidka, hogy már az 1.0 esetében is a távhőszolgáltatókat kompenzálni kellett, mert a luxusprofitjuk úgy meg lett vágva, hogy mínuszba fordultak?

Nem baj, minden faszparaszt rezsicsökkentés-hívőnek kívánom, hogy emlékezzen még az általa boldogan fogadott rezsicsökkentésre, amikor az orbánék által (a rezsicsökkentéssel) államosításra rávett közműcégeket a 'nemzeti tőke' veszi át és üzemelteti majd, és az összes rezsicsökkentést utólag behajtják, minden paraszt droidon.

Addig meg szépen fizessétek Ti is a rezsicsökkentett banki költségeket.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.15. 17:00:05

@turulpina:

Össze-vissza beszélsz. Agyatlan ellenzéki vagy, akinek mindenki fideszes, aki nem hisz az antiorbánista vallásban kétkedés nélkül.

turulpina 2013.10.15. 17:03:22

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Na mi van, birkusz, kifogyott a szusz a kormányképességből?

Bebuktad a faszságodat, és most jön a vagdalkozás?

Egyébként aki szerint baján az ellenzék azt bizonyította, hogy nem kormányképes, az bizony egy baszott hülye birka.

Flynn Rider 2013.10.15. 17:09:55

@turulpina: én azt kérdeztem, hogy mit fog tenni az ellenzék, hogy ne vándoroljon újabb többszázezer szavazó a Fideszhez vissza, mint az elmúlt egy évben?
Talán valami koncepciót kellene végre felmutatni, hogy mit fogunk tenni, ha nyerünk. Ez a határozott jövőkép hiányzik, és ezt érezni is lehet. Nem értem, miért kell felháborodni azon, hogy vannak szavazópolgárok, akik kiábrándultak a Fideszből, de nem lettek automatikusan radikális ellenzéki fanok?
A modortalanság nem old meg semmit.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.15. 17:15:37

@turulpina:

Pedig ezek a tények. Óriási öngól volt az egészet valamiféle országos erőpróbának beállítani, majd veszíteni. Ha szerinted ez jó volt, akkor te dolgozol a Fidesznek...

Én nem tudok bukni, mert nincs pártom, s nem indulok a választásokon.

zengjen a dalunk fajtárs 2013.10.15. 17:34:56

@graycivil:
Júj de rettegünk mindnyájan! Már nem is merünk a szavazólapra odanézni, csak behúzzuk az ikszet vaktában és irány Kanada

teknős 2013.10.22. 11:17:00

@turulpina: Akkor súgok neked valamit. Minden mozgósított emberetek, mozgósít kettő másikat a jobboldalon.

Mert mi utáljuk azt, amit a fidesz csinál most kormányon. De azt nem fogjuk engedni, hogy ezek mégegyszer visszajöjjetek!

panelburzsuj 2013.10.22. 11:55:32

@teknős:
Fasza.

Kiállsz egy olyan bagázsért, amelyet magad is utálsz.

Akkor mitől fognak "megjavulni"? Ha a "hívek" ahhoz elég "bátrak", hogy hatalomban tartsák őket - de ahhoz nem, hogy a hülyeségeiket kordában tartsák?
süti beállítások módosítása