Miközben a kormányváltásra készülő baloldali csapatmozgásokra fókuszál egy fél, vagy tán egy egész ország, sokak figyelmét elkerülheti, hogy Orbán Viktor kicselezését, annak majdani sikerét vagy kudarcát egyáltalán nem elég a politika ideológiai baloldalának történéseivel magyarázni, vagy abból levezetni. Olvasom, hogy mióta az Országgyűlésben a Jobbik elveszíteni látszik nemzeti radikalizmusát, a parlamenten kívüli, tőle jobbra, és még annál is jobbra elhelyezkedő, csalódott, ám vegytisztán radikális szervezetek palettáján új szereplő ütötte fel a fejét: görög mintára, Lenhardt Balázs levitézlett, kiebrudalt jobbikos képviselő közreműködésével, akár párttá is alakulhat a Magyar Hajnal.
Nos. Azok számára, akiket esetleg letargiába döntött, hogy a demokratikus ellenzéki baloldal - összefogási szándéka megpecsételéseként - rájött, hogy képtelen a teljes körű együttműködésre, ez egy látszólag csodálatos hír lehet. Még akkor is, ha úgy tűnik, hogy a jobb-szélsőjobb osztódással szaporodása/erőtlenedése (?) pillanatnyilag sokkal kevésbé érdekes, mint az, hogy a 106 egyéni választókerületet hogyan osztották fel a Bajnai-Mesterházy baltengely mentén, és mitől érzik úgy a felek, hogy kicselezték Orbán Viktort.
Nem tenném tűzbe a kezem azért, hogy Csokonai a semmiből nagyra nőtt Arany Hajnal görög radikális jobboldali párt félig lenyúlt neve mögött csatasorban álló magyar szélsőséget álmodta meg A magyar! Hajnal hasad című versében, de tény, hogy a 2014-es országgyűlési választások utáni lehetséges kormányzási algoritmus szempontjából ez egy sokkal fontosabb mozzanat, mint ránézésre tűnik.
Kiindulási pont: Orbán Viktor szándékosan elmúlasztotta kiosztani a Jobbiknak beígért két ordas nagy pofont, amitől a fiúknak haza kellett volna szaladniuk. Ellenkezőleg. A Fidesznek meglehetősen széles mozgástér kínálkozott volna erre, ám nagyon bölcsen nem az adminisztratív ellehetetlenítés útját választotta a Jobbik súlytalanításának, radikalizmusa elhomályosításának céljából. Ellenkezőleg. Az Európai Unió minket gyarmati sorba dönteni kívánó igazságtalanságának közös nevezőjére hivatkozva, az elmúlt években a Fidesz gyakran összehajolt-súgott-kacsintott a Jobbikkal. Amely szélsőjobb alakulat fokozatosan belesétált a kétharmados, tudatosan, előre felállított csapdába. Így történt például, hogy a Jobbik kiváltságát képező buzizó retorikát fideszes udvari bolondok vállalták fel, vagy KDNP-s nemzetiek ráncolták Vonáék helyett a homlokukat, hogy a magyar nemzet kulturális szabadságharca részeként definiált, a kereskedelmi médiumok megregulázásának jobbikos javaslatát a Fidesz emelte törvényerőre, hogy a Jobbik – kifizetődőnek vélt - mélységes hallgatása mellett a Horthy és Nyirő kultuszt kormányzati szintre emelte a propaganda, hogy vitatott (nem csupán történelmi) személyiségek gondolatrendszerének tudományos igényű, le nem tisztázott értékelése hiányában, a futószalagot megszégyenítő tempóban neveztek el köztereket, állítottak szobrokat. Csak néhány példa arra, hogy a Jobbik témáit, tipikus retorikáját hogyan nyúlta le okosan, előre megfontoltan a Fidesz-KDNP, amely fokozatos szélsőjobbra tolódásának köszönhetően Vonáék nemzeti radikalizmusa valóban megkopni látszik.
Orbánék maguk alá gyűrték a megfáradt Jobbikot, amely belesimult abba a tájba, ahol már nem elég magyarabbnak tűnni az igazi magyarnál, az EU-t szidni, gyarmatozni, kommunistázni, székelyzászlózni, zsidót listázni, Trianont siratni, hadat üzenni, vonulni, és rovásírásos-szűzmáriázós- fehérlófiás-turulmadaras rigmusokkal kitapétázni kis-nagy Magyarországot. Ez mára mind-mind a Fidesz kiváltsága lett. Ellentmondásosnak tűnhet ennek fényében, de nem az: a Fidesz és a Jobbik megbontahatatlan eszmei testvériségének talaján szökken szárba a Magyar Hajnal nevével fémjelzett utcai radikalizmus. A baloldal állandó bomlasztására irányuló malőrök a jobboldalon is meghozták a maguk gyümölcsét Orbán számára.
Ha Lenhardték valóban párttá alakulnak, azzal a „vállalhatatlan” Jobbik vállalható partnerré avanzsál a Fidesz számára, a nyíltszíni egymásba kapaszkodás ma még létező elvi akadályai pedig elhárulnak. Vona Gábor pártja már nem a legszélsőségesebb politikai erőnek fog számítani a palettán, amellyel - Európa szeme láttára, a demokrácia látszatának megőrzése szempontjából - ciki lenne összeborulni, koalícióra-kormányra lépni. A Magyar Hajnal párttá alakulásának tétje ebben az értelemben csak részben az, hogy jobbról előzze a Jobbikot. Miközben persze mentesíteni fogja a Jobbikot a folytonos szélsőséges, nem ritkán nagyon fárasztó megnyilvánulásoktól, illetve a Fidesz kormány kényszeredett bírálatától, elsősorban megkönnyíteni és legitimálni fogja igen valószínű együttkormányzásukat.
Erről pedig azért fontos beszélnünk, mert reálisan szemlélve azt gondolom, hogy a 2014-es országgyűlési választásokon sem a demokratikus ellenzék csonka(?) szövetsége, sem a Fidesz-KDNP nem szerez abszolút többséget a Parlamentben. Más szavakkal: bár a 2014-es választást megnyerni valószínűleg nem tudja, a Fidesz-KDNP mindenképpen szerezni fog annyi mandátumot, hogy a Jobbikkal együtt meglegyen a kényelmes többsége. Orbán Viktor hatalommániáját, a Fidesz szélsőjobb felé oda-odakacsintó fent vázolt magatartását, - és megkockáztatom - a Fidesz-szavazók bizonyos részének bevallatlan/nyílt Jobbik-szimpátiáját tekintve, ilyen módon nettó elősegítője lehet a Fidesz-Jobbik összeborulásnak.
Ez az egész sajnos nem arra utal, hogy itt bárki bármivel ki tudná cselezni Orbán Viktort.
