Bayer Zsolt: töklámpás a nemzeti budi tetején

H_A Címkék: kultúra történelem színház magyarság levél gyűlölködés Bayer Zsolt Alföldi Róbert István a király Szörényi Levente2013.08.25. 12:44

Borítékolható volt, hogy a rengeteg pro és kontra értelmezés, kritika, bírálat, dícséret, megvető fröcsögés, értékelés után előbb-utóbb Bayer Zsolt is magára ölti a sértett önérzetű drámatörténész és színházkritikus köpönyegét, és előbb-utóbbi beletörli a lábát azokba, akiknek az István, a király idei színreviteléhez közük van. Szörényi Leventének címzett (nyílt) levele egy újabb tipikus, pátosszal teljes nyavalygás, amelyben önjelölt igazságosztóként siratja István deheroizálásának szentségtörését, és áhítatosan forgatja a szemét azon, hogy Bródy-Szörényi művének kortárs értelmezése nem a klasszikus magyar, szívünknek oly kedves sikertörténetként mintázta meg az államalapítás ma is oly aktuális üzeneteket hordozó vajúdását.

Bayer hitből, jóérzésből, erkölcsösségből oktatja Szörényiéket és  „öngyűlölő” történelemszemléletük fölött sajnálkozik. Teszi ezt úgy, hogy közben Horthy lelkére hivatkozik (!!!), és általánosítóan buta szentenciákkal (a budi tetejére kitett töklámpás) sújtja mindazokat, akik a magyar múltat nem egy verőfényes, madárcsicsergős, májusi kirándulásként értelmezik, ahol a hegytetőre felérve, büszkén tekintünk a távolba, és kéjelegve megmártózunk dicsőséges magyarságunkban. Talán azért is, mert maguk köré tekintve, nyomát sem találják ennek az ideális valóságnak.

Mondanám, hogy az indulatok igazságtalanná teszik az embert, de ez a felmentő körülmény Bayer Zsolt esetében már rég nem állja meg a helyét. Sokszorosan visszaeső ő abban a tekintetben, hogy miként kell a sajátjától/sajátjuktól eltérő véleményeket, szimbólumokat, hangsúlyokat árulásként, erkölcsi pusztításként/pusztulásként beállítani, és - bármiről lenne szó - levezetni belőlük a másik oldal keresztrefeszítésének kategorikus imperatívuszát. A focihoz, politikához, színházhoz értők országában Bayer (is) olyasmit kér számon Szörényin, ami a 30 évvel ezelőtti Istvánban is benne volt. István deheroizálásának evidenciája a szövegből ugyanúgy következett harminc éve, mint ahogy következik ma is, és ahogy következik bármilyen drámai szövegből, amely emberi dilemmákat feszeget. „Mondd, mennyit ér az ember, ha bűntelen, de gyenge? „Törvényedre sújt le kardom, ha ölnöm kell, hogy védjelek” – mi ez, ha nem azoknak az emberi gyengeségeknek a tökéletes leképezése, amelyek a darab szövegét elejétől a végéig végigkísérik és amelyek két emberi  igazság (érdek, önzés, gyengeség) konfrontációjának egyáltalán nem felhőtlenül szívmelengető képét tárják elénk. Ebben az értelemben István egészen pontosan annyira deheroizált, mint mondjuk Hamlet, úgyhogy akkor Shakespeare-nek is a k*rva anyja?

Ez így, ebben a formában  szánalmas, Bayer úr! Nincs észérv, csak ellenség, nincs szakma csak ideológia, a „mi” és a „ti” közötti árkok elmélyítésének érzelmileg manipulált perverz gyönyörűsége. Nem, Bayer Zsolt! "Nálunk, magyaroknál" egyáltalán nem nemzeti sport Szent István gyűlölete, sem Szegeden, sem Csíksomlyón. És "mi, magyarok" sem Istvánt, sem Koppányt nem tartjuk akarattalan pöcsnek, miként a pártbérenc tollforgatóknak kötelező azt belelátni, belemagyarázni abba az Istvánba, amely ezúttal nem a jó oldalon született. A haza hivatásos uszítójának lenni nem dícsőség, ezért ha valami fölött érdemes sajnálkozni, akkor az éppen az, hogy hídépítés helyett Bayer is újabb hidakat éget fel. Mert veszi a bátorságot, hogy jobban tudja, mire gondoltak Szörényiék-Bródyék amikor megírták a művet, minek milyen jelentést tulajdonítottak akkor, régen, a történelem hajnalán. Sokan másokhoz hasonlóan Bayer Zsolt sem azt rója fel Szörényinek – amit ő maga egyébként fel is rótt az Alföldi-rendezésnek – hogy mondjuk a színészi kvalitások oltárán feláldozta az énekesi képességeket, hogy a hangszerelés felhígitásával párhuzamosan a kisszínpadon kiválóan érvényesülő művészi alakítás nagyszínpadon üresjáratokat eredményezett, hogy Feke Pál karakterén nem jött át esetleg az általunk elképzelt, „igazi” István. Nem, mindez nem érdekli Bayer Zsoltot.

És ettől kezdve ő maga válik a lepukkant Trabantból kiszálló szánalmas figurák egyikévé, aki „nyálfolyató idiótaként lengeti a kis piros-fehér-zöld zászlóját a semmiben”. A budi tetejére kirakott töklámpássá. A magyar kultúra kizárólagos és önjelölt örzőjévé, az egyetlen igazság birtokosává, amely kicsinyes igazságnak viszont semmi köze sem István, sem Koppány igazságához, sem ahhoz a sokszínű országhoz, amelyet államalapítónk megálmodott.

István sokszínű országába nem fér bele a különböző nézőpontok árulásként való minősítése. Ezért annyira nyomasztó, és reménytelen ez az egész itt körülöttünk. Mert semmi nincs belőle abból a magyar dicsőségből, amely jogosan nem kapott helyet Alföldi rendezésében. Bayer Zsolt „mérgezett nyálú”, sértődött sajnálkozása, az 1983-ban vállra emelt, mára szégyenkezés tárgyává tett Szörényinek címzett levele, éppen Alföldi záróképét legitimálja. Azt az állandó gyűlölködés miatt sötétségbe borult országot, amelyben a párbeszédre való hajlandóság teljes hiányában rácsok mögött éljük meg nem csupán mindennapjainkat, de egyre inkább megtépázott magyarságunkat is.

Írhattam volna csak annyit, hogy bármilyen mű bármilyen feldolgozásának egyetlen hiteles kritikája a szerző(k)é, és senki másé. Vagy hogy előfordul néha, hogy a kiemelkedő teljesítményt nyújtó közéleti szereplőnek járó Szabadság Díj illetéktelen kezekbe kerül. De úgy vélem, föltétlenül hozzá kell tenni: aki történelmünk meggyalázását úgy hányja a szerző(k) szemére, hogy közben Horthy lelkére-szentélyére-örökségére nézve tekinti azt vérlázítónak, az föltétlenül megérdemli a nemzeti budi tetejére kirakott töklámpás díjat.

· 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr185476232

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hogyne lenne véleménye? Leküldték a pártközpontból! 2013.08.26. 09:11:26

Vidnyánszky Attila ügyesen hozza a primitív, moslékzabáló, hatalomhoz törleszkedő zsírparaszt archetípusát. Pontosan azt a karaktert, amit Sur, Solt és Bese bocskaiba bújtatott alakjával figuráz ki az Alföldi-féle István, a király feldolgozás. A tehets...

Trackback: Kampányharcok, nagygyűlések, seggnyalók, exit poll, szlogenek, múltba révedés, jelenkori dráma 2013.08.26. 09:10:27

Hogyvoltoztam az István, a király Alföldi-féle feldolgozását. A sztori akár ma is játszódhatna. Reformokra készül a kormánypárt. A pártelnök neve Géza, helyettese az européer szemléletű Vajk. Csatlakozna a nemzet a Keresztény Európai Unióhoz. Központj...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rátóti Mutyikos 2013.08.26. 09:27:06

megint egy senki pofazik bele a muveszetbe kolumbia-alsorol.

nósumifan 2013.08.26. 09:29:46

@csavari: hüje fasz vagy. Ez a te szinted, ezért reagálok így.
Remélem, érted.
De a bayer rabbi elvtárshoz gratulálok.
Ezt "megvettem..."
Üdv!

nósumifan 2013.08.26. 09:35:06

hvg.hu/kultura/20130825_Roger_Waters_magyarul_uzent_Kurvara_nem_s

Már várom bayerzsóti reakcióját:
tetves köcsög libsi komcsi zsidó roger waters.
És küldd vissza neki az összes Pink Floyd lemezedet!

fvipera 2013.08.26. 09:36:32

@nósumifan: nehéz kenyere van bayerzsótinak, stefkának, bencsiknek, kerényinek. tehetségtelen senkiháziak, akik pénzért bárkit kiszolgálnak. egyszerűen nem tehetik meg, hogy meghúzzák a határt. minden szart le kell nyelniük.

fvipera 2013.08.26. 09:38:27

@MACISAJT: hallhatatlan vagy halhatatlan?

CSENDES 2013.08.26. 09:39:53

@fvipera: Ezek szerint a kinti előadás sem volt jól hangosítva???

nósumifan 2013.08.26. 09:40:10

@fvipera: ...és ott van még a "fekete"-leves...
:-)))

IdomitottFoka 2013.08.26. 09:40:47

Alföldi rendezte? -> Bayer véleménye borítékolható, ki csodálkozott ezen?

gigacherry 2013.08.26. 09:41:46

@MACISAJT: Nem mindegy, hogy hallhatatlan, vagy HALHATATLAN. (Ha már arról van szó, milyen nagy magyarok vagyunk :-))

nósumifan 2013.08.26. 09:41:52

@Misi56: no meg a "SZERZŐ" szón...

nósumifan 2013.08.26. 09:44:18

hvg.hu/nagyitas/20130826_Roger_Waters_beszolt_a_kormanynak_foto

Érdekes: a bécsi előadáson nem hallottunk ilyen "belső" kommentről...

jobbdemokrata · www.jobbdemokrata.blog.hu 2013.08.26. 09:49:30

Bayer Zsolt hülye...De mekkora hülye már az, aki kritizálja a kritizálót...Neki ez a véleménye és kész...Unom már, hogy véleménynácik rohangálnak mindenhol... :(

Amúgy: eddig 50 percet láttam az Alföldi-féle István, a királyból...Eddig nem tetszik (a deheroizálás egy igen enyhe kifejezés). És igen, ezért lehet ekézni a Szörényi-Bródy párost is...Na, und?

Szeretem pár rendezését (Shopping and fucking etc.), illetve szeretem a filmjét is (Nyugalom). Jó színésznek is tartom. DE: nem zseni a srác, és szerintem most kicsit mellényúlt. Túltolta a bicót. Ennél még a Dörner is kifinomultabbnak hat, ami az ellenzéki oldalnak gáz... :D

Conchobar 2013.08.26. 09:51:18

"István sokszínű országába nem fér bele a különböző nézőpontok árulásként való minősítése" - István sokszínű országa az vicc akar lenni? István a pluralizmus megtestesítője? (István előtt még sokszínűnek lehetne tekinteni az országot, a Róma felé orientálódó Géza mellett, ott volt a pogány Koppány, az Abák, aztán ott volt a keleti kereszténység felé orientálódó, bolgár-szövetséges Ajtony és Gyula)

Sexual Harassment Panda 2013.08.26. 10:10:45

Bayer Zsoltnak sürgősen orvosi segítségre van szüksége!
Az elsőlépés, hogy elismeri hogy beteg, és segítségre szorul!

♔bаtyu♔ 2013.08.26. 10:13:03

A libsik így képzelik, megkapták, fizettek érte, teljesen rendben van, aki ezzel nincs megelégedve, az jövőre nem megy el. Ez is egy szín a szivárványban, még ha nem is a legszebb. Még azt sem lehet mondani, hogy a szerző nem járult hozzá, hogy darabját sajátos libsi ízlés szerint dolgozzák át.

Véleménye viszont bárkinek lehet még akkor is, ha ez szokásosan zavarja a liberálisokat, akik szerint nem lehet más vélemény mint az övék és akik ezért meglehetős közutálatnak örvendenek.

Bayert azért baszogatni mert különbejáratú véleménye van, a liberalizmus arculköpése, na nem mintha ez érzékenységet sértene, nálunk és a nyugaton is a morálisan megbukott komcsi rendszer hívei lettek a "liberálisok". (Érdemes a nyugati libsiket megvakarni, 30 éve ezekhez képest Kun Béla egy jóságos próféta volt).

R.T. Flakfizer 2013.08.26. 10:24:00

ez a deheroizálás, ez jó! :D
szerintem GRR Martin közelebb jár az igazsághoz, mint a hősi mítoszt történelmi tényként kezelni akarók. István valószínűleg nem volt szívbajos, ha kellett, hát meghaltak páran, de végigvitte az akaratát. ez akkoriban azért nem volt kirívó. ennyi.
Bayer meg egy utolsó fasz és egyetértek a bloggerrel, ha szó nélkül marad, még azt hiszi, rendben van. (így is persze, de így nem ellenvélemény nélküli)

Roan 2013.08.26. 10:36:55

@♔bаtyu♔: És a Bayer baszogatóját baszogatni lehet? Az minek az arculköpése?

♔bаtyu♔ 2013.08.26. 10:37:35

@Roan: Az a libsik figyelmeztetése, hogy nem OK amit csinálnak.

OminózusZsé 2013.08.26. 10:39:36

@Conchobar: igen. A sokszinusege. Olvasd el az intelmeket!

vittore 2013.08.26. 10:41:01

Van egy sanda gyanúm, hogy ha a Bródyék most írták volna az eredeti művet akkor azt fikáznák az "okosok". A mostani rendezésről nem tudok nyilatkozni, nem is az a lényeg, de várható volt, hogy akármit is visznek szinpadra, fröcsögés és liberálzsidókommunistázás lesz a vége.

Függetlenbaloldali (törölt) 2013.08.26. 10:43:02

"A magyar kultúra kizárólagos és önjelölt örzőjévé, az egyetlen igazság birtokosává, amely kicsinyes igazságnak viszont semmi köze sem István, sem Koppány igazságához, sem ahhoz a sokszínű országhoz, amelyet államalapítónk megálmodott."
És mi a helyzet a Dörner féle Új Színházzal? Vagy a Nemzetivel? Ott miért nem magyarázod el a "magyar kultúra kizárólagos és önjelölt örzőinek", hogy ez kell a sokszínűséghez, fejezzék be a kultúrkampfot?

Tessék:
hacsaknem.blog.hu/2013/03/18/kar_onert_vidnyanszky_ur

vagy itt van ez:
hacsaknem.blog.hu/2013/01/31/ugye_ertunk_a_szobol

Tetszik a sokszínű világ, egészen addig, amíg a neked tetsző szinek töltik ki. Ami ezen túl van, azt azonnal leváltani, eltávolítani, elhallgattatni...

gigacherry 2013.08.26. 10:48:01

Ennek a cikknek, és az ezt megelőző Bayer-írásnak a hatására elkezdtem gondolkozni azon, hogy mi mentett meg minket magyarokat attól, hogy végleg lesüllyedjünk, megtörjünk, hogy mitől lettünk mi a "legvidámabb barakk": A humortól, az öniróniától. Attól, hogy saját magunkon, a saját nyomorunkon is tudtunk nevetni és ezt nem vehette el tőlünk senki. Nem véletlenül voltak Hofi Gézának teltházas előadásai. Ő volt az igazán bátor ember, nem a fideszes fiúk. Később ő mondta azt Kövér Lászlóról, hogy ömlik a szájából a szar...
A nyolcvanas években, amikor az István született, még megvolt bennünk az önirónia, még nem akarták a magukat igaz magyarnak nevezők feketének vagy fehérnek láttatni a dolgokat, a múltunkkal, a múltunk hőseivel kapcsolatos kétségek és dilemmák még nem számítottak magyargyalázásnak, önutálatnak. Nyitottabb, színesebb volt a világunk. Kár, hogy félig-meddig bezárkóztunk.
Én úgy látom, hogy ha egy ember, vagy nemzet felismeri a saját hibáit is, az segít abban, hogy felelősségteljesebben és ezáltal sikeresebben élhesse életét. Néha úgy érzem, mintha gyerekekkel vitatkoznánk ezen. Olyanokkal, akik örökre gyerekek akarnak maradni. Kár, hogy most ők vannak olyan helyzetben, hogy megszabhassák, miről szóljon a közélet, a kultúra. Ha van ez alól egy-két kivétel (pl Alföldi rendezései - melyek egyébként nekem sem feltétlenül a kedvenceim, de mindenképpen helyük van a palettán) - az ellen rögtön kikelnek és a szokásos "idegenszívű, önutáló stb" jelzőkkel illetik. EZ már kezd unalmas és fárasztó lenni.

komissarlajos 2013.08.26. 10:55:01

Szívesen látnám bayerzsoltot Koppány helyében. Tudjátok: amikor négy-felé van szakítva.

panelburzsuj 2013.08.26. 10:59:26

@komissarlajos:

Persze, meg a négy legmagasabb vár fokára kitűzni, mi?

Hát nincs semmi stílusérzéked?

Töklámpások alá, dadani mélységekbe: nem hozzá illőbb hely? ... :)

Avatar 2013.08.26. 11:00:52

Nekem ilyen névvel, hogy "Bayer" ne játssza a "én_hú_de_magyar_vagyok_ti_meg_mocskos_zsidók"-at. Ja, értem már, a bajorokat nem elég jó színben tünteti fel a darab, biztos az fáj neki igazából. Rákenik szegény ártatlan Vecellinre a "transzvesztita köcsög" Laborc meggyilkolását is, ezzel még homofóbia gyanújába is akarják sodorni ezek fondorlatos biboldók.
:)

csavari 2013.08.26. 11:00:55

@nósumifan:

Bunkókám jellemző a fajtádra, ami tetszik nektek is az polkorrekt, ami nem az már fasizmus!

csavari 2013.08.26. 11:03:04

@gigacherry:

Hülye gyerek annyira volt bátor a hofi, hogy az összes előadását előtte tesztelte a központi bizottság apparátusa!

Conchobar 2013.08.26. 11:04:15

@OminózusZsé: "Olvasd el az intelmeket!" - Minek? István megszüntette a vallási és világnézeti sokszínűséget. Az intelmekben sincs benne ennek az ellenkezője (…"Mert az egy nyelvű és egy szokású királyság gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsd és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak." büdös szó sincs benne más vallással, világnézettel szembeni toleranciáról)

Jenyei 2013.08.26. 11:05:16

@Wagem: Tudom, azt szeretnéd, ha antiszemita féregnek tartana valaki. Pedig csak egy egy közönséges, agyhalott barom vagy, akit jóérzésű ember bottal se piszkálna.

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2013.08.26. 11:08:08

@fvipera: én azt hiszem, hogy bayer élvezi is a dolgot :)

Pamuk 2013.08.26. 11:12:35

bayer egy gerinctelen mocskos állat. Az újságírók legalja. Egymaga ötvözi a cinizmust, és a felsőbbrendűséget. Nem érdemes vele foglalkozni.

komissarlajos 2013.08.26. 11:13:38

@panelburzsuj: Mondasz valamit! A Nemzeti Klozetbe vele, ahol az van kiírva: cgt.: ov.

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2013.08.26. 11:20:21

Zsoci egy bértollnok, aki azt írja, amit várnak tőle.

Szörényi egy ideje kisodródott a kommersz jobboldali áramlatból, és ellene beszél a turulfantáziás szefós tömegnek, de a homo- és zsidófóboknak is. Liberális figura, aki kedveli a hazafiasság gondolatát.

Ez nem nagyon tetszik a mainstream, vagy attól jobbra tanyázó jobboldalnak, mert ennek a pozíciónak vannak követői itthon, akik nem akarnak gyűlölködni, leszarják Horthy fejét, és Klebersberg nevétől sem élveznek a paplan alá, csupán a "mindent szabad" liberalizmussal nem értenek egyet, és kedvelik a hagyományokat. Nekik Szörényi világa nagyon is elfogadható, de ez már nem a Fidesz világa, ami nagyon is elment egy eszetlen, népbutító, jobbik-jellegű jobboldaliságba. Ezért uszították rá Bayert.

Bayer azt kiabálja, hogy Abcúg Szörényi! :)

Egy kis buzizás benne, hogy hasson az egyszerű mindenfób néplélekre, meg persze a megszentségtelenítés mámorító gondolata, mert a hülyejobbos IMÁDJA, ha valaminek a szakralitására lehet hivatkozni, ennél nagyobb érv csak a magyar föld.

Nem csak a darabbéli, hanem a valódi István is 4 darabba vágatott egy embert a hatalom megszerzéséért, és ki tudja, hányat öletett meg. Vajon az ő szentségképének nagyon árt, ha diktátornak ábrázolják?

BTW, ha Vidnyánszky neve lett volna kiírva a plakátra, bézsé élvezkedve elemezné, hogy hát bizony, ezt a nyakas népet csak fegyverrel lehetett az európai útra fordítank, fájt, de muszáj volt :)

gigacherry 2013.08.26. 11:22:49

"Hülye gyerek annyira volt bátor a hofi, hogy az összes előadását előtte tesztelte a központi bizottság apparátusa!"

Hát épp ez az. Még így is bele mert írni rengeteg rendszerkritikus poént és paródiát és benne is hagyták őket. Nyugodtan lehülyézhetsz, ha neked ilyen a stílusod, de azon azért elgondolkodhatnál, hogy akiket itt osztogatsz, biztosan kis ficsúrok-e, vagy talán lehetnek esetleg negyvenéves nők is (mint pl én)? :-)

Conchobar 2013.08.26. 11:28:54

@Parmezanidész: "Szörényi egy ideje kisodródott a kommersz jobboldali áramlatból" - Talán más is megtette volna Szörényi helyében, mert gondolom nemcsak erkölcsi elismerés üti a markát műve újbóli műsorra tűzésével

nyünyüge 2013.08.26. 11:31:11

@Parmezanidész:

pontosabban szerintem Bayer azért támadja Szörényit (és nem elsősorban közvetlenül Alföldit vagy az ún. ballib oldalt, mert a Szörényivel nagyjából egyetértő, a kormány nak a kultúra területén az ÜGY nevében végzett eszetlen rombolását nem helyeslő részét akarja meggyőzni arról, hogy bizony oka és értelme van a keménységnek. Mert az ördög meg az idegen ellen minden eszköz legitim.

panelburzsuj 2013.08.26. 11:33:07

@gigacherry:

Pár napja még csak a '83-as ősbemutató emlékei, meg a - (főként a gyerekeim által...) - agyonnyúzott lemez hangjai jelentették nekem az Istvánakirályt - azóta tömködöm a hézagokat, megnéztem a 20.szülinapos Csíksomlyó-videót, meg a 30. Szegedi Szabadtérist.

Meg elolvastam teméntelen agymenést, amit a "téma" csalogatott ki a magyar - hogyismondjam - önkéntes közírói társadalomból ...

Az "ívet" teljesen egyértelműnek látom: az "eredeti", tőrülmetszett Bródy-Szörényisen "óvakodva pimaszkodó" darabból húsz év alatt sikerült egy patetikusan bárgyú önképzőköri mesejátékot faragni. Ahol minden a "helyén van", ahol a hívők áhítatát nem zavarják meg olyan furcsaságok, mint a csinos, jólápolt, virgonc negyvenes anyuka mellett örök másnapos szőrzettel görnyedező és szemmeregető, végletekig lepukkant "kisfiú".

Ebből a "kivénhedt kamaszok mítoszából" kilépve csinált Alföldi megint egy "odamondogatós", de már minden bájt és illúziót elvesztett, gonoszul felnőtt darabot.

Aligha van még egy olyan "sztorink", ami ennyire hűen leképezné a rútul elcseszett "elmútharmincévünket".

Szörényi-Bródy becsületére váljon, hogy ezt a megzápulást - egymás mellett állva! - bevallották/bevállalták.

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2013.08.26. 11:34:24

@Conchobar: emiatt nem hibáztatom, nyilván kap pénzt is, de az István jó darab, szerintem megérdemli. mondjuk ez a mostani rendezés inkább érdekes, vagy elgondolkodtató, de nem jó :)

Conchobar 2013.08.26. 11:36:42

@Parmezanidész: "Nem csak a darabbéli, hanem a valódi István is 4 darabba vágatott egy embert a hatalom megszerzéséért" - Büntetésképpen, és nem a hatalom megszerzéséért. Más királyok se bántak kesztyűs kézzel akkoriban az ellenük lázadókkal. Istvánt a történelem és nem a mai politika szemüvegén át (diktatúra, nácik, ENSZ békefenntartók stb.) kellene szemlélni

Conchobar 2013.08.26. 11:39:22

@Parmezanidész: "emiatt nem hibáztatom, nyilván kap pénzt is, de az István jó darab" - Ha valaki bukik a fülbemászó dalokra és a történelemhamisításra (pl.Koppány a szabadságról dalolászik!),az jó darabnak fogja tartani

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2013.08.26. 11:40:10

@nyünyüge: valami ilyesmit gondolok én is.

bzs cikkében kimondatlanul is ott van a szemrehányás, hogy Szörényi összeállt Alföldivel, és ez az, amit nem tudnak megbocsájtani.

nem Szörényi az első jobboldali figura, aki a gyűlölködés hiányában, a sokszínű ízlése miatt esett ki a csodakörből.

ott volt a kulturális államtitkár, az L. Simon László, aki összetett figura volt, mert Fideszhű emberként szintén nem volt hajlandó Alföldi ellen menni csak azért, mert sokan irtóznak tőle, persze az igazi vagy vélt szabadossága miatt. Le is váltották, mert a művészeti vagy milyen akadémiánál is volt saját véleménye :)

cellular 2013.08.26. 11:45:06

@jobbdemokrata: Te meg a kritizáló kritizálóját kritizálod. Mert ez a blogbejegyzés is egy vélemény. Amit szerinted nem lehet, tehát a hozzászólásodnak ezen részének nincs értelme, illetve akkor magadat is ekézed.

Pedig bárki véleményének a véleményezőjét véleményezőt lehet véleményezni véleményem szerint. De lehet ezzel nem egyetrteni is, mert az is egy vélemény.

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2013.08.26. 11:45:06

@Conchobar: jó, érted Szent Ferenc vallotta minden élőlény élethez való jogát és az élők közösségét, talán még a virágokét is

Szent Pál térített, ahogy csak tudott, többször majdnem agyonverték, a végén meg kivégezték, de ő nem ártott senkinek

Salkaházy Sára zsidókat mentett, és akkor sem hagyta őket magukra a nyilasokkal, amikor a Dunapartra vitték őket kivégezni. Őt is megölték ott, egy szerzetesnőt...

Na, az ő társaságukban furcsán mutat István a felnégyeltetéssel meg a hatalmi kivégeztetésekkel. még akkor is, ha király volt :) Az ő "szentségén" nehéz nem találni csorbát.

A darab meg egy musical, nem történelemóra. A Kádár-Nagy Imre eset parafrázisa volt, annak se tökéletes, de vannak egyéb olvasatai is, mindenképpen szórakoztató és gondolatébresztő. Milyen legyen a művészet? :)

Netuddki. 2013.08.26. 11:46:41

Ostoba, mutyizó, tolvaj fideszes tetvek ezek. Legyen szó a bajor/tömjén zsótikákról vagy az itteni bérkommancsokkról. Kár rájuk a szót és a betűt vesztegetni...

OminózusZsé 2013.08.26. 11:48:19

@Conchobar: es hanyat is irunk ekkor? Europaban eloszor 1568-ban, a tordai orszaggyules kialtotta ki a vallasszabadsagot.. Fel evezreddel kesobb...

CSENDES 2013.08.26. 11:53:14

@panelburzsuj: Ugye nem úgy gondolod, hogy Szörényi és Bródy zápult meg?

panelburzsuj 2013.08.26. 11:56:08

@CSENDES:

Nem a személyük.

A rátóti csikótojásuk - amin azért ők is kitartóan kotlottak ...

Conchobar 2013.08.26. 11:57:04

@OminózusZsé: Mit akartál mondani? Egyet akartál érteni, hogy István országa (dacára a német, itáliai és vallon vendégek, jövevények ellenére) nem volt a sokszínűség és tolerancia országa

OminózusZsé 2013.08.26. 12:00:56

@Conchobar: nem akarod erteni az akkori tortenelmihelyzetet, vagy csak azt, nem akarod erteni, amit en mondok?:)

gigacherry 2013.08.26. 12:03:50

@panelburzsuj: Hozzáteszem: Nekem az eredeti szereposztással nagyon tetszett az István. Volt is szerencsém annak idején (19 évesen) látni élőben az Illés koncerten. Majdnem minden szereplő az eredeti volt akkor még.
Nem éreztem úgy, hogy a rockzenészek, énekesek ne tudnának megfelelő színészi alakítást nyújtani. Amikor Vikidál kiállt a színpadra és elkezdte énekelni: "Nincs visszaút..." - nem tudom, volt-e olyan a nézők között, aki úgy érezte, nem egy igazi Koppányt láthatunk (vagyis olyat, aki megfelel a Koppányról alkotott elképzeléseinknek).
Alföldi mostani verziójából csak részleteket láttam. Nekem kicsit sok a változtatás. Úgy érzem, túl sokszor lövi el ugyanazokat a poénokat (mai jelmezek és díszletek), túl sokszor használja ugyanazt a szereplőgárdát, függetlenül attól, hogy mi illene az adott műhöz. Ettől függetlenül szívesen végignézném ezt a verziót is.

Conchobar 2013.08.26. 12:09:57

@OminózusZsé: Fiatal barátom! Te csak ne akard nekem megmagyarázni az akkori történelmi helyzetet, mikor te még a kettőnk közti polémiát se látod át. Hoztad ide az intelmeket, mikor bizonyítják, hogy az intelmekben nincs igazi sokszínűség, akkor belátás, egyetértés helyett nekiállsz össze-vissza beszélni. Akkor védjed Istvánt, ha támadják. Ha akkor akarod védeni foggal-körömmel, mikor nem is támadják (csak te valami oknál fogva azt hiszed), akkor hülyének fogsz tűnni. Érted már, fiatal

Conchobar 2013.08.26. 12:15:25

@Parmezanidész: "A darab meg egy musical, nem történelemóra" - Nem. Musicalnak álcázott történelemhamisítás, ugyanis népszerűsége és a fülbemászó dalai hatása sokak ezt fogják tekinteni egykor volt valóságnak (és nem a rég elfeledett leckét a történelem óráról)

OminózusZsé 2013.08.26. 12:16:56

@Conchobar: szemelyeskedni felesleges, halvany dunsztod sincs arrol, mennyire vagyok fiatal:) Vedi Istvant a tokom. Azt sem gondolom, hogy ez az eloadas, vagy ez a poszt ezt tenne. Ne keverjuk mar a tortenelmet egy eloadassal...biztos vagyok abban, hogy nem ertjuk egymast, igy ezt felesleges is folytatni.

Conchobar 2013.08.26. 12:20:49

@Parmezanidész: "Salkaházy Sára zsidókat mentett, és akkor sem hagyta őket magukra a nyilasokkal, amikor a Dunapartra vitték őket kivégezni. Őt is megölték ott, egy szerzetesnőt..." - Én a magam részéről nem látom ennyire fontos és kiemelkedő eseménynek a magyar történelem szempontjából a zsidók deportálását. Igaz, én nem is vagyok zsidó (származású)

Conchobar 2013.08.26. 12:22:27

@OminózusZsé: "szemelyeskedni felesleges, halvany dunsztod sincs arrol, mennyire vagyok fiatal" - Pedig beleírod ám az életkorodat a kommentjeidbe, ha tudsz róla, ha nem

panelburzsuj 2013.08.26. 12:22:41

@gigacherry:

Koltay is "korhű" farmerbe bújtatta a "tömegeket"... :) (Koltay nevét egyébként is érdemes az "alkotók" közé sorolni: ezzel a darabbal alapozta meg a későbbi "udvari ceremóniamesteri" karrierjét...)

Az "eredeti" szereposztás pedig kifejezetten parádés volt: még a "mellékszerepekre" (pl. a három trióra (meráni urak, magyari urak, koppányi feleségek)) is akkor kifejezetten felkapott színész-énekeseket szerveztek be.

(Kortörténeti adalék: akadtak azért szép számmal ám akkoriban (olyan csövesfélék...), akik megütközve hápogtak, hogy a "betiltott" Nagyferó, "megtűrt" Vikidál és DeákBill hogyan züllik "musicaltrubadúr"-rá... :)

OminózusZsé 2013.08.26. 12:29:33

@Conchobar:ha felmillio honfitarsunk meggyilkolasa smafu.. Sok baj van, en befejeztem.

Peterpapo 2013.08.26. 12:34:10

@♔bаtyu♔:

Nem azzal van a baj, hogy más a véleménye. Ráadásul én sem voltam elájulva az új feldolgozástól, tehát olyan nagyon nincs is más véleménye. A baj azzal van, ahogy azt előadja. Gyomorforgató, bicskanyitogató, undorító, gusztustalan. Mindig, mindenben. Még abban is, amiben elvileg igaza is lehetne. Te nem értelmezed, amit olvasol?

Tizenötmillió Magyarok 2013.08.26. 12:35:58

Bayernek igaza van. Lehet hogy Bródy, Szörényi 30 eve meg normalis volt, akiknek erdemes volt adni a szavara, de mostanra szellemileg leepult agyalagyultak lettek. Ez abbol is latszik, hogy normalis ember nem allna szoba egy Alfodivel.

Kék az ég 2013.08.26. 12:40:32

@ Nincs észérv, csak ellenség, nincs szakma csak ideológia, a „mi” és a „ti” közötti árkok elmélyítésének érzelmileg manipulált perverz gyönyörűsége.

Mi ebben az uj?

Bayer mar évtizedek óta azt az elvet vallja, hogy az orszag megosztása az jó és azt fenn kell tartani! (Sajtoklub 2002.04.23 Péntek)

Ugyanis csak ezzel (az uszítással) tudja Orbán a szektás hitet fenntartani, ugyanis semmi máshoz nem ért (kormányozni ugye annyira kontárok, hogy meg a szikla szilárd állandó takolmányukat is 5x módisítják)

Papageno68 2013.08.26. 12:41:51

"Budira kitett töklámpás." Mondja most Szörényi Leventéről (gondolom Alföldi Róbert és Bródy János mindig is az volt) egy a bíróság által is elismerten "zsidózó" publicista(?)! Nem emlékszem, hogy a legvéresebb szájú baloldali, vagy liberális szerző ennek csak a közelébe merészkedett valaha, ha meg is próbálta volna, Mester Ákos, Németh Péter stb., pároslábbal vágta volna ki a szerkesztőségből.
Legmeghittebb joga BZs-nek, hogy mit gondol az előadásról, írja is meg, de ezért a hangnemért egy falusi kocsmában is két év kitiltás jár.

Conchobar 2013.08.26. 12:42:08

@OminózusZsé: "ha felmillio honfitarsunk meggyilkolasa smafu.. Sok baj van, en befejeztem" - Nem smafu. Legyilkolták őket, és ez az összes hozzájárulásuk a magyar történelem alakulásához. Annyira, hogy ez a sarokköve a XX.sz-i történelmünk közreadásának, és szinte ez a legfontosabb momentuma

gigacherry 2013.08.26. 12:42:37

@panelburzsuj: Na igen, mindenki a helyén volt Victor Mátétól Sebestyén Mártáig, Berek Katitól Balázs Péterig. Vikidál, Bill és Feró musical-szerepe pedig abszolút vállalható volt szerintem. Nem volt idegen a személyiségüktől (Billnek még a mankója is illett a táltos-szerephez).

Kék az ég 2013.08.26. 12:46:35

@doggfather: Dehogy távolodott el!

Nagyon is azt teszi amire barátja Orbánnak szüksége van!

Ha kell buzizik, de ha az kell épp a melegség állítólagos megemlítése miatt háborodik fel (Szájernek irt Habeus Corpus levél).

Ha kell elítéli a Jobbikot, Gárdát de ha az kell azon sajnálkozik nem öltek meg elég zsidót a Horthys szabadcsapatok az erdőben.

Ha kell veri a mellet Erdély mellett, de ha az kell akkor 3 fiát is arra neveli hogy Nyugatra emigráljanak örökre (és mindezt épp ott, a Székelynél mondta, noha oda menni élni büdös neki)

ottomoll 2013.08.26. 12:51:32

@Conchobar: A korszakban szerinted hol nem szüntették meg a "vallási és világnézeti sokszínűséget"? Többnyire mindenütt az erőszakos térítés volt a jellemző Európában.Teljesen értelmetlen valakit a saját korából kiragadva jelenlegi elvárások alapján megítélni.

Kék az ég 2013.08.26. 12:53:19

@Papageno68: Ez a legkevesebb.

Mocsadék rohadékozott ő már református lelkészt is a fórumokon... Igazi Yosarien néven.

Tehát csak következetes.

Az más kérdés, hogy a fene nagy macsónak valahogy állandóan a buzik jutnak az eszébe...ki érti ezt a vonzódását a témához, az ilyen jelzőkhöz???

panelburzsuj 2013.08.26. 12:55:09

@gigacherry:

Nem az ő személyiségüktől volt idegen a "feladat", hanem a "fekete bárányok"-koncerteken "edzett" móbil-móbil, ricse-ricse közönségüktől! ... ;)

(Aki benne volt, majd leigazol (vagy cáfol...) - az még csak "árulás" volt, hogy Vikidál beállt az "állami" Dinamitba - az viszont már "közröhej", hogy ezután pont ő karikázik a görbe lábain a "szabadságért"...)

Kék az ég 2013.08.26. 12:55:53

@Papageno68: " de ezért a hangnemért egy falusi kocsmában is két év kitiltás jár. "

Ugyan már!

Mocsadék rohadékozott ő mar református lelkészeket is a fórumokon igazi Yosarienkent.

szóval csak következetes.

Papageno68 2013.08.26. 12:59:50

@Kék az ég: Emlékszem, még Igazi Yosi-re, akkortájt is tízpontos gyakorlatai voltak, de legalább az MN-ben, meg péntek este az ATV egy kicsit visszafogottabb volt, mint a Polidilin (a hagsúly a kicsin van).

Conchobar 2013.08.26. 13:01:41

@ottomoll: Örülök egyetértünk. Annak már kevésbé, hogy képtelen voltál felismerni: magam is ugyanezt írtam, csak más szavakkal. Azt meg önmagadra is vonatkoztathatod, amit a 2013.08.26. 12:09:57 keltezésű kommentemben írtam ('Akkor védjed Istvánt, ha támadják. Ha akkor akarod védeni foggal-körömmel, mikor nem is támadják , csak te valami oknál fogva azt hiszed, akkor hülyének fogsz tűnni')

nandras01 2013.08.26. 13:02:47

@Wagem:
"Erdélyben tegnap volt az István a Király több tíz ezer résztvevővel,hatalmas sikerrel.Zsidóköcsögök nélkül."

lefordítom:
tehát megint sikerült egy nyálas, porcukorba mártogatott mézbonbont, egy orbitális giccshalmazt sikeríteni műélvezet címén.
ahhoz külön gratulálok, hogy egy jóízűt zsidóztál is.
egészségedre.

Conchobar 2013.08.26. 13:12:03

@nandras01: "tehát megint sikerült egy nyálas, porcukorba mártogatott mézbonbont, egy orbitális giccshalmazt sikeríteni műélvezet címén" - Ha meg ezt fordítjuk le: művészet az, ha történelmi nagyjainkat minden történelmi ismeretet sutba dobva, pusztán csak a képzeletünk alapján népét legyilkoló gonosztevőnek próbáljuk beállítani. Ha viszont a történelmi nagyjainkat történelmi nagyságként próbáljuk bemutatni, az viszont 'nyálas, porcukorba mártogatott mézbonbon, orbitális giccshalmaz'

Peterpapo 2013.08.26. 13:14:13

@Tizenötmillió Magyarok:

Lehet Orbán 20 évvel ezelőtt még normális volt, de mostanra csak egy szellemileg leépült agyalágyult barom, akire bűn szavazni.

panelburzsuj 2013.08.26. 13:29:25

@Conchobar:

Sajnálhatod, baszki, hogy nem korábban születtél.

Elélveztél volna egy-egy "jobban sikerült" április negyediki nyálömlésen...

panelburzsuj 2013.08.26. 13:33:56

@Conchobar:

Neked a "szocialista realizmus", a birodalmi seregszemlék meg a jehovista Őrtorony-illusztrációk a művészet...

Falvédő forever!

regress 2013.08.26. 13:55:50

bajjerzsóóóóóóóóóóóóóóóóóóótinak nem a buditetejére kirakott töklámpás díj jár, hanem a budiban lévő szar. mert ő is egy nagy darab szar

panelburzsuj 2013.08.26. 14:03:09

@regress:

Ő egy virtigli konzervatív - ő ilyen ódon kerti tintartóba mártogatva alkot...

Laci A Lakli 2013.08.26. 14:40:00

Egy troll beszolas kovetkezik ne valaszoljatok! Csak merengjenek az emberek 1 percet rajta.
Miert erzem en ugy, ha egy szindarabban Alfoldi felkuldene egy szamarat azt valamelyik szinesz lesz...pna, akkor is az Alfoldit kritizalok lennenek a hulye konzervativok, akik nem ertik a muveszetet?

betütészta 2013.08.26. 15:01:32

A háborús bűnös Horthyról utcát, teret neveznek el, Szálasi sírjánál díszőrséget állnak a Hungaristák, a Fradi szurkolók egy része tömeggyilkost ünnepel.
A hozzászólók egy része pedig ezt élteti, dicsőíti - zsidózik, komcsizik.
Pedig csak egy színházi előadásról van szó!
Ez ma Magyarország!
Szegénység, balkán, mélysötétség a fejekben…

Brukk 2013.08.26. 15:05:31

Az a baj, hogy erről sem lehet indulatok nélkül véleményt/kritikát alkotni. Valakiknek Alföldi akkor is zseniális, ha belesülne az Anyám tyúkjába, mások meg már akkor sikítófrászut kapnak, ha meghallják a nevét.
Nem tetszett a darab. Elsősorban azért nem, mert szar volt a zene, és sok helyen elcsúszott egymástól az ének meg a zene. Tompos Kátya, meg Udvaros Dorottya jó volt, a többiek - nekem - gyengék.
Még így is nagyot ütött volna, ha a mai rockerek - Kalapács Józsi, Lukács, Rudán Joe stb. - benne lettek volna.
És nem foglalkozom a rendezéssel.

H_A 2013.08.26. 15:25:21

@Kara kán: Kössssz. Dilemmáztam, beleszaladtam, mea culpa.

gigacherry 2013.08.26. 15:40:54

@panelburzsuj: Vikidál :-)) (Most olvastam, hogy Szörényi azt mondta róla, 30 évvel később már csak a régi hangjára tátogva lépett fel :-))

jozsefka1 2013.08.26. 15:42:06

Csak már x csilliószor elmondtam, a székelyek nem magyarok és nem is akarnak azok lenni, csak ha ilyen látens homokos, született biboldók (mszmp/fidesz apparátcsikok) találják ezt ki, mint a bayerzsóti. hmmm bauer/beauer/bea:uer ... fincsi (gyengébbek kedvéért bájern mün(c)hen (c-t nem ejtjük), esetleg bayer leverkusen (de akkor nagy a baj, mert zsidó gyógyszergyár...) ha valaki nem tudná kiejteni.
Ja, szerintem az alföldi féle feldolgozás nem volt helyén való, nekem nem tetszett.
Bekaphatjátok.
Főleg a zsóti, szívesen összefutnék vele egy rövid, de aktív vitára. (remélem elég magyaros és lovagias, hogy értékelje a kihívásomat)
Szívesen venném, ha valami magyarosabbra változtatná a nevét, pl: BAZDMÖG (állítolag az augsburgi v merseburgi csatában ezzel rohamoztak a MAGYAROK), mert az én nemzetiségemet járatja le, már sokadszor.

zorki 2013.08.26. 16:15:20

Sok minden baj fel lett itt sorolva Bayer írásával kapcsolatban. Az valóban nem baj, hogy bírálja, a hogyan annál inkább, de az is csak kis baj, hogy nyálcsorgatóknak nevez valakiket. Nagy tahóság ugyan, de lllésék már rég megadták erre a választ:
"Vannak, akik végigmérnek,
"Szép kis alak", így beszélnek.
A fejükre is állhatnának,
Érdekelni nem tudnának ők."
Az igazi baj, hogy Bayer megfoszt(ana)a szabad gondolkozás lehetőségétől. Elmondja, hogy mit is kellene gondolnia a szerzőnek arról a darabról, amit szerzett! Nyahh, ez a nem mindegy.
Az indok: "Akkor is kár volt, mert műved, művetek túlnőtt rajtatok, és önmagában szakrálissá vált."
Az megtörtént/het, hogy egy műről kiderül az alkotók és nézők is mást gondolnak róla.
De, hogy az alkotónak ehhez való jogát - azt gondolja alkotásáról amit ő akar, és úgy adja elő- kifogásolja, megvonja, megkérdőjelezze valaki az már egy másik világrend, nyahh az a kommunizmus(hogy neki tetszik vagy nem tetszik az előadás, az egy tök más kérdés).
Bayer rosszul tudja: "A deheroizálás ugyanis a kommunisták sportja volt."
Javaslom Bayer Zsoltnak, hogy kicsit többször gondoljon az Újszövetségben írtakra.

aegithalos 2013.08.26. 16:44:09

@gigacherry: Ez sep volt. Meg az eredeti okfejtes is. :)

nyünyüge 2013.08.26. 17:17:40

Az Alföldi rendezés körüli cirkusz annak az inverze nagyban, ami a Quimby "Most múlik pontosan" c. számával kapcsolatban lezajlott.
Ott egy több éves Quimby számnak a Csík zenekar általi előadását a nemzeti himnusz magasságába emelték és magyar néplélek legszebb megnyilatkozásának nevezték sokan. Az eredeti, Kis Tibor féle előadását meg mindezen érzések megcsúfolásának.

nincs1itt 2013.08.26. 17:23:41

NA szépségeim, ezért tart ott Hátsó Hátasztán, ahol... Nincs is fontosabb, mint egy "zs" kategóriás "rockopera", meg egy félművelt "újságíró" cica-harcánál...
Esetleg, netalán, ha arra is felfigyelne valaki, hogy a sikeres nemzetek, országok mitől azok...
Csók, a vadnyugatról!

panelburzsuj 2013.08.26. 17:44:21

@nincs_itt:

Ott nincs töklámpás a budin?!

Uncsi egy hely lehet...

Mizantrop 2013.08.26. 18:00:19

@Conchobar: "Legyilkolták őket, és ez az összes hozzájárulásuk a magyar történelem alakulásához." Micsoda férges lélekből szivároghat ki egy ennyire cinikus mondat.

panelburzsuj 2013.08.26. 18:33:36

@Mizantrop:

Ugyanmá, férges...

Minden banda nagyon frankó, megmondja az éleset,
velünk szalad Feri meg a Norbi, ha jönnek a skinheadek;
Egyenlőség összetartás, a gatyánkban foshalom,
elbújunk a csatornákba, földalatti mozgalom

www.youtube.com/watch?v=_j2vPstMSvY

Ez a csocsóbár ugyanonnan indult, mint a Feri meg a Norbi, csak a váltónál egyszerűen a másik, a skinhedes vágányra futott. Így aztán még sokkal sűrűbben kénytelen kiereszteni a csocsóhangját, hogy a mindennapi KovácsJózsikaságát valahogy el tudja viselni.

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2013.08.26. 20:06:18

@Conchobar: sajnos nem figyelsz. hogy lehet egymás mellé tenni egy erőszakos eszközöket alkalmazó keresztény király és egy üldözötteket segítő, halállal végződő sorsukban önszántából osztozó szerzetesnőt? miféle szentség az, amit megkap üldöző és üldözött is?

egyébként ha emberek szenvedésében nem érzed magad megérintettnek, akkor nyugodtan vállalj lelki közösséget azokkal a szerbekkel, akik végignézték (vagy végigvitték) a bácskai vérengzéseket. dróttal kötözték egymáshoz a magyar parasztokat, és tizesével lőtték őket gödrökbe. kábé annyi bűnük volt, mint a zsidóknak.

aki bárki kínzásával és elhurcolásával egyetért, annak a lelke mocskolódott be, és nem lehet tisztességes ember.

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2013.08.26. 20:08:22

@Conchobar: ja, BTW, ha nem tudsz különbséget tenni a művészet és a tudomány között, akkor neked tényleg csak az iskolai tankönyvek valók.

egyébként a Képes Krónikát és a Gesta Hungarorumot is sokan történelemként kezelik, holott a nagy része uralkodóknak írt mese, művészet.

Quentin vagyok Montargis-ból ! 2013.08.26. 22:18:18

Van valami diszkrét bája annak ahogy a ballibek, meg a romantikus "sámánhitű" mini Árpád vezérek egymásra találnak, amikor Szent Istvánt kell szidni.
A korabeli pogány törzsek mind hasonló módon tértek át a kereszténységre. Miért éppen mi lettünk volna kivételek?

Quentin vagyok Montargis-ból ! 2013.08.26. 22:26:41

@Parmezanidész: Akkor Szent István korát ítéld el összességében, de akár az egész középkort is elítélheted. Nagy Károly- akit a franciák legnagyobb történelmi alakjaik között tartanak számon (Charles le magne)- bestiális módszerekkel térítette keresztény hitre a szászokat, az angol királyok rémtetteit pedig mindenki ismeri.

Morrózió 2013.08.28. 00:56:44

Érdekes egyébként, ha az emberiség által elért kézzelfogható vívmányokat tekintve végignézünk azon a fejlődésen amit a tudományok terén értünk el (és most egy picit feledkezzünk el arról, hogy mit értünk el a fegyverkezési versenyben), nem nézzük le, nem nevetjük ki azokat a kiemelkedő elméket, akiknek köszönjhetjük ezt a fejlődést, még akkor sem, ha ezzel az életükért fizettek ügyetlenségből, naivitásból vagy más okokból.
Ha elfogadjuk, hogy az emberiség elkölcsileg is (bár látszólag jóval lassabban) fejlődik, nem nevezném igazságosnak mai erkölcsi mércével méregetni azokat a tetteket, amiket elődeink vittek végre évszázadokkal ezelőtt.
Nem kell és nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy mint mentünk keresztül, mit vittünk véghez - legyen az dicsőséges vagy gyalázatos -, de kell hogy legyen bennünk valami, ami arra késztet, hogy legyünk jobbak, mint elődeink.
süti beállítások módosítása