És végképp nem gondolom, hogy Traian Băsescu román államfő mai durva kirohanása Budapest és a magyar politikusok ellen szintén azért van, mert a román-magyar viszonyok hagyományosan olyan békések és harmonikusak lennének, hogy egy laza trianonozást bármikor röhögve le lehet nyomni a szomszédos ország mindenkori államvezetésének torkán anélkül, hogy az odamondás elérné annak ingerküszöbét.

 "Nem fogunk lemondani arról a célunkról, hogy egyszer minden magyar egy hazában éljen. Ha a magyar érdek csak konfliktus vállalásával képviselhető, akkor a konfliktust is vállalni kell.”

Ezt nyilatkozta Vona Gábor Borzonton, majd a kijelentése által generált, egyáltalán nem uborkaszezonra valló, meglehetősen tág terett kapott „hisztérikus” láncreakció előtti értetlenül állás szellemében nyílt levelet címzett a román politikusokhoz, amelyben szelíden magyarázza a bizonyítványát. Hogy tiszta a lelkiismerete, hogy botrányt kreáltak jószándékú, konstruktív vitára tett javaslataiból.  Álszent, szánalmas, és legfőképpen álságos magyarázkodás. Legalább annyira szánalmas, mint a Fidesz kormány magyarázkodása a román külügynek: a Jobbik ellenzéki párt, amely nem vesz részt a magyar kormányzat munkájában, és nem is osztozik annak felelősségében.  A Fidesz nem először kacsint össze azzal a Jobbikkal, amellyel a nemzeti húrok pengetése tekintetében gyakran közös nevezőre hozható: a román partnerrel való stratégiai megállapodás iránti elköteleződésére hivatkozva tesz mégis úgy, mintha semmi köze nem lenne az elhangzottakhoz. Flottul elmegy amellett, hogy a revízió revíziót jelent, ennek a határokon átívelő nemzetegyesítéshez semmi köze, így aligha értelmezhető és félreértelmezhető az elszólás.

Arra lennék kíváncsi: annak felelősségében vajon ki osztozik, ami azután következik, hogy Vona Gábor, Orbán Viktor és a hozzájuk hasonló felelős nemzetpolitikusok autóba ülnek, és maguk mögött hagyva magukra hagyják a külhoni magyarokat?

Azt gondolom, hogy a magyarellenesség tekintetében soha nem volt túl nehéz egymás mellé állítani azokat, akik egyébként ideológiájuk-színezetük vonatkozásában a román politikai porondon igencsak különböző csapatokban játszanak. A kétharmados román kormány, annak ellenzéke az államelnökkel az élen most közös erővel ráncolja a homlokát azon, hogy Vona Gábor Magyarország revíziós törekvéséről beszél, amelyet akár erőszak árán is elérendő célnak tekint. Aki minden magyar egy hazában éléséről álmodozik egy idegen ország területén, szavazatszerzésen túl milyen felelősségben osztozik? És egyáltalán mit tud egy ilyen politikus az erdélyi magyarság jogi törekvéseiről, amelyeknek önjelölt támogatójaként üzenget a román politikumnak?

Már-már tragikus, hogy a Vona által kiváltott, lényegében Orbán ellen irányuló dühében (az egykori kebelbarátság tekintetében váratlan fordulat állt be) a román államfőnek mégiscsak igaza van abban, hogy Budapest politikája nehézséget okoz a térség azon országainak, amelyekben magyar kisebbség él. Igaz, hogy elsősorban a magyar kisebbségnek okoz borzasztó nehézségeket. Mert ezt a kisebbséget, és annak legitim képviselőit hozza olyan helyzetbe, hogy a maguk során, nem először magyarázkodniuk, elhatárolódniuk kelljen. Azoktól az egyáltalán nem kívánatos anyaországi jóakaróktól, akiknek felelőtlen nyilatkozatai egyik napról a másikra lerombolhatják mindazt, amit nem kevés nehézség árán, hosszú évek alatt a kisebbségi jogok kivívása terén sikerült elérniük. Igaz, nem fapados uszítással és trianonozással, hanem a románokkal egy asztalhoz ülve, keserves, meggyőző munkával.

Nem tudom, mikor lesz elég ebből a kardcsörtetésből, ebből a gátlástalan, eszement vadmagyarkodásból, nem tudom hol van a vége, és mikor lesz egyáltalán vége ennek az erdélyi magyarok feje fölött átkiabáló külhoni jobb- és szélsőjobboldali kampánynak. Akik az olcsó szavazatszerzésen jóval túlmutató, sokba kerülő lózungokkal most tömött sorokba sikerült összefogniuk a román politikai elitet/közvéleményt, egy dolgot jól jegyezzenek meg! Kizárólag azoknak könnyítették meg a majdani döntést, azoknak tettek szívességet, akik olyan fejlesztési régiókon alapuló közigazgatási felosztás elfogadásán munkálkodnak Romániában,  amelynek köszönhetően magyarok mindenütt kisebbségbe kerülnek. Ott is, ahol most kényelmes többségben vannak. Kiszorulnak a regionális döntéshozatalból úgy, hogy a székelyföldi magyarság aránya még a 30 százalékot sem fogja elérni az úgynevezett központi régióban, ahova szánják. Băsescut ilyen irányú üzenete egyértelmű: közigazgatási átszervezés nem valósulhat meg etnikai alapon. „Akik így gondolják, összetévesztenek bennünket a sztálinistákkal: csak Sztálin hozott hétre magyar autonóm régiót.”

Nos, ha ez volt a cél, uraim, akkor teljesítve. Az, amit eddig többszörös kisebbségben az erdélyi magyaroknak sikerült megakadályozni – a  revízióval, de még az autonómiával ellentétben is – igencsak kézzelfogható közelségbe került. Nem tudom, érzik-e a súlyát, vagy majd az uborkaszezonra fogják?

Az erdélyi magyarokat valószínűleg a legkevésbé sem érdekli, hogy Vona Gábort kitiltják Romániából vagy sem, hogy jövőre lesz Tusványos Orbán Viktor hagyományos főszereplésével, vagy sem, hogy a teljes magyarországi politikai elit zavartalanul lófrálhat ezután Hargita és Kovászna megyében, vagy sem. Viszont minden bizonnyal padlóra küldi őket, amikor egyetlen tollvonással szabdalják szét a fejük fölött történelmi régióikat, amikor megkérdezésük nélkül döntenek azokról a határokról, amelyek között élniük kell. Két Tusványos vagy EMI tábor előtt és után egyaránt. Vajon ennek bekövetkezése esetén ki fog osztozni a felelősségben? Esetleg azok, akik ma szimbolikusan tankokra invitálják őket?

U.I. Az a helyzet, hogyt csatakiáltásra általában csatakiáltás a válasz. Az elsők egyike már el is hangzott: „Ha pedig eljön majd a távolban üvöltő ágyú ideje is,/Egyként mozdulnak majd meg a románok ezrei is”.