„...a buzikat ne melegeknek hívjuk, hanem mondjuk azt, hogy buzi vagy köcsög. Én azt egy devianciának gondolom, egy degeneráltságnak. Azt gondolom, hogy ezt a degeneráltságot gyógyítani kell. Nem Budapest Pride-ot kell szervezni, hanem a pszichiátrián kellene őket kezelni. Én azt mondom, hogy ez egy betegség. Nyilvánvaló, hogy egyébként sajnálom őket, azokat, akik ilyen szinten lelkileg sérültek és degeneráltak, hogy az azonos nemükhöz vonzódnak.
Mi lesz, ha mondjuk az ön gyerekéről derül ki egyszer, hogy a saját neméhez vonzódik?
Nem fordulhat elő. Én '88-ban voltam katona Zalaegerszegen, ahol több ezer ember volt, és ez fel sem merült. (...) Régen, amíg nem gerjesztették mesterségesen, felforgatással, nemzetközi ügynökhálózatokkal ezt. (...)Van egy felforgató szabadkőműves nemzetközi ügynökhálózat, és annak az aktivistái minden devianciát, minden olyan dolgot, ami egy nemzetet kártékonyan rombol, aláz, aláás, bénít, megoszt, egy aktivitással pártolják és pénzelik. Ilyen például a buzifelvonulás. A társadalomnak nincs rá igénye – de mégis, miért kell akkor a fővárosokba? Egyetértek az orosz gyakorlattal, ugye Putyin elnök úrral, hogy a konzervatív eszmerendszer fényében azt mondja, hogy Isten szemében ez egy halálos bűn. Ugyanúgy kellene Magyarországon ezt visszafogni, mérsékelni, és segíteni nekik, hogy kigyógyuljanak belőle, ha igénylik." (Interjúrészlet: Orosz Mihály Zoltán, Érpatak független szélsőjobbos szittyamagyar polgármestere)
***
– Mi az a Pride? – kérdezte Tarlós István a riportertől. Miután elmagyarázták neki az egész lány-lány, fiú-fiú dolgot, a főpolgármester annyit mondott: „Én a másik oldalon állok”.
– Nem kaptam meghívót – válaszolt Orbán Viktor.
Mert ha valaki politikusként, közéleti személyiségként „a másik oldalon áll”, akkor magától értetődik, hogy félrefordítja a fejét vagy lesüti a szemét és hazudik, amikor „az egyik oldalról” van szó? Mert bár Orbán Viktort és Tarlós Istvánt is meghívták a Budapest Pride szervezői a szombati melegfelvonulásra, nekik ciki ez az egész. Olyannyira, hogy képesek letagadni, hogy meghívták őket, vagy úgy tenni, mintha életükben nem hallottak volna erről a dologról. Mert miközben a „hanyatló Nyugaton” nem ritkán még a konzervatív pártok képviselői is részt vesznek az ilyen típusú rendezvényeken - ugyanis nekik nem ciki kiállni a melegek egyenjogúsága mellett - mifelénk az egész kormányzat cinkosan asszisztál ahhoz, amit nyugodtan nevezhetünk Érpatak-szindrómának.
Amelynek része, hogy például Orosz Mihály Zoltán névre hallgató, polgármesterré választott egyének a bazári majmot is megszégyenítő nemzeti bohócruhába öltözve 8-10 éves gyerekeket okítanak magyarságra és hagyománytiszteletre. Lehetőleg sűrű buzizás és mocskolódás kíséretében. Majd a fent idézett olcsó, szemforgató, buta és primitív stílusban, nemzeti értékekre hivatkozva dugják homokba a fejüket (aki ’88-ban katona volt Zalaegerszegen, annak semmi esetre sem lehet meleg a gyermeke) és minősítik degenerált elmebetegeknek, pszichiátriai kezelésre szorulóknak a tőlük különböző (jelen esetben szexuális irányultságú/identitású) embertársaikat. És büntetlenül megtehetik, a szemük sem rebben. Mert minden bizonnyal, aki olyan mint „mi” (azaz nem beteg, lelkileg nem sérült és nem is degenerált) és következésképpen közénk tartozhat, az esetleg nemzeti érzelmű rúdtáncos, vagy asszonyverő, vakkomondoron áteső polgármester lehet. Mert ez a keresztényi, polgári, erkölcsös, jobboldali és nemzeti és magyar.
Miközben Érpatak polgármestere ugyanezzel az energiabedobással beszélhetett volna a bármilyen természetű másság elfogadásának természetes és pozitív voltáról, a szolidaritás, a saját és mások jogaiért való aktív kiállás fontosságáról is azoknak a gyermekeknek. Ahelyett, hogy zsinóros mentében, honfoglaló gúnyában parádézva megállapította volna, hogy az ő előadása közben beszélgető 8-10 éves gyermek nem tiszteli a hagyományt, akkor pedig menjen a liberálisokhoz, meg a melegekhez. (Micsoda gondolati ív, micsoda logikai bravúr!) Elvégezhette volna ezt a nevelésnek alig nevezhető mutatványt anélkül is, hogy a sorok mögött azon kellene rettegnie, hogy ezáltal szükségképpen homoszexuálisokká, azaz elmebeteg köcsögökké válnak ezek a gyermekek. Nem hiszem, hogy a csörgősipka leesett volna szittyamagyar fejéről.
De nem. Ez az ember komolyan gondolja, és vérmagyarsága természetes velejárójának/feltételének tartja ezt a fajta előítéletes megbélyegző, sértő és kirekesztő gyűlölködést. Amelynek sajátja, hogy a legperverzebb, legföldhözragadtabb, ily módon mesterségesen hízlalt félelmeinkre apellál: hogy nehogymá’ minket itt elnyomjanak ezek a „köcsögök”, minket, akik „normálisak” vagyunk, és szeretjük a hazánkat. Mert mi a hazánkat csak akkor szerethetjük igazán, ha a köcsögözünk, és másokat megbélyegzünk. Ez a velünk élő Érpatak-szindróma.
Orosz, Orbán, Tarlós elvtársak cinkos-elhatárolódó-elutasító-megrökönyödő-álszent összekacsintása ellenére, sok más európai nagyvároshoz hasonlóan, szombaton Budapesten is sor kerül a Pride-ra. Akkor is, ha nem lehet elégszer meghívni a miniszterelnököt ahhoz, hogy egyéb fontos teendőire hivatkozva távol maradjon a rendezvénytől, és csendben asszisztáljon a köcsögözés elfogadott társadalmi normává válásához.
És ahol éppen ezért nagyon fontos az a kezdeményezés, amelyhez a a Prezi, az espell és a Google felhívására több mint száz közösség és cég csatlakozott már. Akik szégyenkező, felelős politikusainkkal ellentétben nem fordítják el a fejüket, hanem szervezett formában vesznek részt a Budapest Pride-on azon a napon, amikor a világ számos pontján a sokszínűséget ünneplik. Mert szerintük az a normális, hogy aki ide született, az ennek az országnak a másokkal egyenjogú tagja. Tekintet nélkül életkorra, nemre, nemi identitásra, szexuális orientációra, nemzeti, etnikai hovatartozásra vagy származásra, politikai meggyőződésre. És ezt senkinek nincsen joga megkérdőjelezni. Egyetlen csörgősipkás bazári majomnak sem.
Létfontosságú, üdítő és tiszteletreméltó törekvés ez ebben a tévhiteken alapuló, folyamatos (ál)rettegéssel, és a buzizás fojtogató bűzével átitatott, magába fordult jelenünkben, ahol a normalitás mércéjét őrző kulcs sokszor illetéktelen kezekbe kerül. Fontos lépés lehet ez a velünk élő Érpatak-szindróma leküzdésében. Abban, hogy egy olyan világot teremtsünk magunk köré, ahol - miként a kerekesszékes, esetleg siket vagy világtalan embertársainkat nem nevezzük szerencsétlen nyomoroncoknak - úgy a tőlünk különböző szexuális orientációjú/identitású embereket sem köcsögözzük ész nélkül. Egy olyan világot, amelyben nem attól leszünk normálisak, és jobb, igazabb magyarok, hogy a tőlünk különböző embereket elrettentő példaként listázzuk és mutogatjuk, hanem megértjük: a másik ember másságától mi egyáltalán nem leszünk kevesebbek.