Ki a (nem) magyar?

H_A Címkék: magyar nemzet magyarság határon túli magyarok Fidesz Bajnai Gordon Erdély Erdélyi Magyar Ifjak2013.06.30. 11:18

Olvasom, hogy Sorbán Attila Örs, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) egyesület elnöke "Turista vagyok, nem magyar" feliratú pólót ajándékozott Bajnai Gordonnak Kolozsváron. A volt magyar miniszterelnök értelmiségiekkel, vállalkozókkal, a romániai magyarok parlamenti képviseletét ellátó politikai szervezet (RMDSZ) elnökével folytatott megbeszélést, és mint mondta, tájékozódni, ismerkedni ment Erdélybe.

Az erdélyi vendégszeretet világhírének szellemében fogant szívélyes fogadtatás alapvetése: az erdélyi magyarok nem felejtették el, hogy az a kormány, amelynek Bajnai Gordon előbb minisztere, később miniszterelnöke volt, hogyan viszonyult a határon túli magyarokhoz (2004. december 5. traumája) illetve, hogy „Bajnai Gordon miniszterelnöksége alatt egyszer sem látogatott el Erdélybe, csak most, a választások előtt egy évvel, szavazatokért kuncsorogni jött ide".

Mondanám, hogy egy egyszerű udvariatlan gesztus ez, amelyhez hasonlóhoz egyébként Mesterházy Attilának is volt szerencséje már Kolozsváron, amikor az MSZP jelenlegi vezetése nevében elnézést kért a tíz évvel ezelőtti népszavazás miatt. Mondanám, hogy a Jobbik-féle szélsőséges ideológiára nyíltan kacsintgató erdélyi szervezet újabb, felejthető akciójáról van szó. Mondhatnám, ha a magyar kormánypárt nem sietett volna rögtön igazságot tenni az ügyben. Ha a Fidesz nem ragaszkodott volna ahhoz, hogy megmagyarázza, miként értelmezzük Sorbán egyéni villanását. A Fidesz szerint ugyanis  a különleges ajándék azt bizonyítja, hogy "a külhoni magyaroknak mélységesen igazuk van."

Mert a Fidesz szerint bárkinek joga van bárkiről magyarsági bizonyítványt kiállítani, vagy azt megvonni. Mert szerintük  néhány túlcsorduló, nemzetinek titulált indulat által vezérelt fiatal tiszteletlen gesztusa az egész külhoni magyarság meggyőződésének egyetlen, és hiteles megtestesítője. Mert amikor Bajnai Gordon látogat Erdélybe, akkor olcsó kampánycél vezérli, amikor Orbán-Kövér-Semjén-Németh & Co. teszi tiszteletét akár egy választási kampány kellős közepén, akkor a drága jó erdélyiek lelkiállapota felőli őszinte és ártatlan érdeklődés a mozgatórugó.

bajnai-ajc3a1ndc3a9k.jpgKi a (nem) magyar?

Elegem van abból, hogy mindig van valaki, aki jogot formál arra, hogy kinyilatkoztassa, milyenek az erdélyi magyarok. Vagy az anyaországiak. Vagy a kárpátaljaiak. Hogy mit akarnak, mit nem akarnak, miben hisznek, mit gondolnak, mi fáj nekik, és mitől mennek a falnak. Elegem van ebből a politikai távvezérlésű nemzeti tudathasadásból.  Az állandó méricskélésből, a másik ember identitásának fáradhatatlan megkérdőjelezéséből. Hogy ki a jó magyar, ki a rossz magyar, egyáltalán ki a magyar, és ki nem az.

Nem volna haszontalan, ha azok, akik egy nemzetrészre hivatkozva, sérelmekről, traumákról, sebekről, a felejteni nem tudásról, vagy mások könyörtelen kategorizálásáról elmélkednek, csak és kizárólag a saját nevükben beszélnének. Hívják őket Fidesznek, EMI-nek, vagy bárminek. Az erdélyi magyarok, akárcsak az anyaországi magyarok, nem egy homogén massza, amely folyamatosan összeráncolt homlokkal és ökölbe szorított kézzel hömpölyög a másik ember kirekesztésén és megbélyegzésén pöffeszkedő, fényes nemzeti magyar jövő felé.

És végérvényesen elegem van abból, hogy közel egy évtized távlatából még mindig a 2004-es népszavazás eredménye miatt kesergünk, ahelyett, hogy a jelenben élve értelmet, célt és építő stratégiát keresnénk saját jövőnk számára. Szánalmasnak találom, hogy ezt a döntést sem akkor, sem azóta nem tudjuk elfogadni, feldolgozni és túllépni rajta is képtelenek vagyunk. És leginkább abból van elegem, hogy semmi másra nem használjuk az egészet azóta is, mint arra, hogy egymástól elvitassuk a magyarságot, hogy a betemetés helyett egyre mélyebbre ássuk azt a lövészárkot, amely egymástól elválaszt. Egy sehova nem vezető, romboló, parttalan (ál)vita nevében, amely a nemzettest kettészakadtságának állít szobrot, az állandóan felmelegített Trianon-szindrómára emlékeztető, siránkozó nemzetieskesdés formájában.

Nos, nem értek egyet ezzel a hősi akcióval, de leszögezném: politikai-ideológiai szimpátiámtól függetlenül nem is formálok jogot arra, hogy bárkinek az identitásán keresgéljem és megtaláljam a törésvonalakat.  Az én felfogásom szerint Bajnai Gordon pont annyira magyar, mint Szanyi Tibor, Gyurcsány Ferenc, Mesterházy Attila, Vona Gábor, Orbán Viktor, vagy Sorbán Attila Örs. Nem jobban és nem kevésbé. A köztük lévő különbségeket semmiképpen nem magyarságuk meglétében vagy hiányában, esetleg annak intenzitásában kell keresni. Magyar az, aki magyarnak vallja magát és gyermekeit is magyarnak neveli. Ilyen egyszerű. Ezt pedig semmiféle hazug és ostoba politikai ideológia nem írhatja felül.

Annál is inkább, mert nem hiszem, hogy bármelyikünknek hivatalos engedélye lenne magyarságvizsgálat elvégzésére, és a cáfolhatatlan diagnózis kiállítására. És arra, hogy ellentmondást nem tűrően eldöntse, ki itt a magyar.

U.I. Halvány reményt táplálok az iránt, hogy akiket mélyen megbotránkoztat ez a fajta hozzállás a nagy nemzeti összetartozás ügyéhez, legfeljebb elveim helyénvalóságát kérdőjelezik meg, de semmiképpen a magyarságomat.

fotó: www.internetfigyelo.wordpress.com

· 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr195384256

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hacsaknem: Ki a (nem) magyar? 2013.07.02. 09:50:32

Ezt a bejegyzést ajánlottuk az Utóiskola blogajánlójában....

Trackback: Ki a (nem) magyar? 2013.06.30. 17:37:27

A Fidesz szerint néhány túlcsorduló, nemzetinek titulált indulat által vezérelt fiatal tiszteletlen gesztusa az egész külhoni magyarság meggyőződése.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hátsó szándék 2013.07.01. 08:24:29

Nem is ertem, hogy veszi a batorsagot barki is, hogy megmondja valaki masrol, hogy magyar-e sem. Es hogy a kormanypart szovivoje hivatalosan meg is erositi ezt a Karpatia-polos, alpari, izzadtsagszagu megnyilvanulast.

Esetleg lehetne interpellalni OV-t, hogy kerem, miniszterelnok ur, most akkor itt oszinten mindenki elott nyilvanitsa ki, hogy Bajnai on szerint magyar-e vagy sem.

Ha ez a harom suttyo ott a kepen magyar, akkor koszonom, en inkabb turistaskodom.

2llkedő 2013.07.01. 08:25:54

@Conchobar: "Valahogy meg kellene érteni: nem minősítgetnék táblákkal az erdélyiek a magyarországi baloldali és liberális politikusokat, ha azok nem mennének oda szavazatokért kuncsorogni."

Ja? Hogy szavazatkuncsorgásra CSAK A FIDESZ jogosult?
Arra nem gondoltál még, hogy sokan vannak, akik nem a fideszt támogatják?

Netuddki. 2013.07.01. 08:25:56

A blog hozzászólásait elnézve, lelki szemeim előtt megjelenik az orbán ahogy ő is ezt a fórumot olvassa, miközben elégedetten dörzsöli a kezét.
Ha már póló, javaslom a következő választásokra a következő feliratot:
"Nem vagyok hülye, nem szavazok a megosztó hazaárulóra!"
Csak így, név nélkül. Ki nem tudja kiről van szó?

Conchobar 2013.07.01. 08:26:08

@félázsiai 2llkedő: "És ki tudja, hogy mik az érdekeik? A magyar kormány fogja eldönteni? Piktor fogja megmondani a kint élőknek is, hogy nekik mi a jó? És ha rosszul gondolja? Akkor a kintiek mit fognak tenni?" - Nyilván ő maguknak, az erdélyieknek kell tudniuk, hogy mi az ő érdekük, és hogy ki képviseli az ő érdekeiket megfelelően. Ugyanez igaz miránk, magyarországiakra is. És ha Piktor kell a többségnek, akkor legyen a Piktor.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.01. 08:27:01

@nu pagagyí:

Tegyük hozzá: a népszavazás idején Gyurcsány xenofób-nacionalista kampányát el kell ítélni. Az úgy kettős mércs, hogy elítéljük a kirekesztést az egyik oldalon, de a másikon nem.

Gyurcsánynál többet senki nem tett az utóbbi 15 évben a xenofóbia terjesztéséért.

2llkedő 2013.07.01. 08:30:37

@Conchobar: "Az erdélyiek a Fidesz nélkül is jól látják/láthatják, hogy a magyarországi baloldal és liberálisok a trianoni békét örökre szólónak tartják,"

Piktor a határokon belül felért a csúcsra.

"Kicsi nekem ez a ház, kirúgom az oldalát"

2llkedő 2013.07.01. 08:32:29

@Conchobar:
Volt egy másik kérdésem is.

Conchobar 2013.07.01. 08:32:53

@ericghar: "Ha egy erdelyben elo magyar nemzetisegu roman allapolgarnak belefer" - Te magad ugye nem akarsz beleszólni a külföldön, a trianoni határokon túl élő magyarok dolgába, nem akarsz beleszólni a szomszéd államok és a magyar kisebbségek közti vitákba? Ugye, nem akarod, hogy ők megtartsák, meg tudják tartani a magyarságukat? És, ugye, te Magyarországról szólsz bele ékezetnélküli klaviatúrával a magyarságot érintő polémiákba

2llkedő 2013.07.01. 08:33:42

@Conchobar: "Nyilván ő maguknak, az erdélyieknek kell tudniuk, hogy mi az ő érdekük"

És mi lesz akkor, ha majd Piktor fogja tudni, hogy mik az ő érdekeik?

Vicca Verza (törölt) 2013.07.01. 08:37:18

A három kispetőfinek üzenném, hogy borotválkozzanak meg, öltözzenek fel rendesen, és talán akkor tudnak majd csajozni is. Ez sokszor jó megoldás ha hülyeségekkel van teli az ifjú magyar feje.

Balt 2013.07.01. 08:38:19

Függetlenül attól, hogy tetszik-e vagy sem a Jobbikos színezetű htm ifjúság, azt elmondhatjuk, hogy teljességgel igazuk van. Bajnai bármit mond is manapság, nem tett semmit az 1 éves miniszterelnöksége alatt a 2004-es kérdés rendezéséért, erre még csak halvány szándékot, gesztust se mutatott.

Conchobar 2013.07.01. 08:39:00

@félázsiai 2llkedő: Nem tudom, hogy melyik másik kérdésre gondolsz. Ami meg a Piktor-kérdést illeti: tudomásul kellene venni, hogy vannak olyan kérdések, amelyek túlmutatnak azon, hogy ki lesz 2014-ben, vagy 2018-ban a kormányfő. Ha másképp nem lenne érthető: 2070-ben már biztosan lesz Piktor kérdés, de még akkor is lesz erdélyi magyarság

Conchobar 2013.07.01. 08:40:00

@Conchobar: jav: Ha másképp nem lenne érthető: 2070-ben már biztosan nem lesz Piktor kérdés, de még akkor is lesz erdélyi magyarság

BKV reszelő 2013.07.01. 08:40:44

@félázsiai 2llkedő: Nos én megmondom neked. Zsigeri gyűlölet van benne, mégpedig az "Aki nincs velünk, az ellenünk." alapján. Csak ez így túl direkt lenne, ezért a magyarságát vonják kétségbe egy magyar állampolgárnak román állampolgárok. Vicces, hogy sok magyar állampolgár szerint ez helyes. Ki is az idegenszívű?

Netuddki. 2013.07.01. 08:44:38

@Conchobar: "Te magad ugye nem akarsz beleszólni a külföldön, a trianoni határokon túl élő magyarok dolgába"

Ki a tököm vagy te, hogy el akarod dönteni ki mibe szólhat bele?

"Conchobar 0 bejegyzést írt és 379 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban. 2013.01.09. óta tag."

lyia (törölt) 2013.07.01. 08:46:02

Kétféle érzékenységet is figyelembe kell vennie annak, aki el akar igazodni ebben a "nemzeti" katyvaszban. Az egyik a határon túl élő magyaroké, akik - akár már kisgyerekkortól - kénytelenek azzal szembesülni, hogy a hazájuk (mármint az életvitelük központja szerinti) lakosságának - többségében - más az anyanyelve, mint az övék. Nekik nyilván ki fog alakulni valamiféle viszonyulásuk ahhoz az országhoz, ahol viszont ez az anyanyelv a hivatalos. Szerintem akkor tennénk velük a legjobbat, ha olyan Magyarországot "csinálnánk", amelyik hatékonyan tudja őket segíteni abban, hogy ott boldoguljanak, ahol akarnak. Ha tehát a szülőföldjükön szeretnének élni, akkor hagyjuk őket békén, emberi jogaik védelmében pedig - szükség esetén - álljunk melléjük úgy, ahogyan az az EU-n belül szokás: barátilag közelítsünk hazájuk politikusaihoz, és arra törekedjünk, hogy a szomszédos országokban élő magyarokban ne ellenséget lássanak. Aki pedig nem akar román vagy szlovák, stb. állampolgár lenni, azt segítsük hozzá, hogy áttelepülhessen ide. Ezzel együtt figyelemmel kell lenni azokra is, akiknek az adójából pl. az Orbán-kormány (a saját politikai céljainak az elérése érdekében) jótékonykodik. Az ilyen "nemmagyarozó" szarcsimbókokról meg az a véleményem, hogy ehhez nem kell ész, gyalázkodni a leghülyébb ember is tud. Persze, azt is számításba kell venni, hogy Orbanisztánban mindig is kifizetődő volt a gyalázkodás, a gyűlölködés, emlékezzünk csak a Loppert Dániel nevű faszkalapra, aki egész komoly karriert futott be, mert nagy nyilvánosság előtt lehazaárulózta Medgyessy Pétert. Ha ennyi elég a sikerhez, miért is próbálna valaki normális maradni?

2llkedő 2013.07.01. 08:49:08

@Conchobar: ""ha Neked a gyereked házasságot köt, és külön költöznek, akkor neked van-e jogod bele szólni az ő életükbe, és ugyan ez viszont is, hogy ha már elköltöztek, akkor nekik van-e joguk bele szólni a te életedbe?""

Tökönrúgott Feleségek 2013.07.01. 08:52:03

A hócipőm tele van azzal, hogy mindig "ők" mondják meg, ki a magyar. Ha nem értesz velük egyet, rögtön idegenszívű vagy. Pedig a Fidesz otromba politikája az igazán magyarellenes.

Conchobar 2013.07.01. 08:59:18

@félázsiai 2llkedő: "ha Neked a gyereked házasságot köt, és külön költöznek, akkor neked van-e jogod bele szólni az ő életükbe, és ugyan ez viszont is, hogy ha már elköltöztek, akkor nekik van-e joguk bele szólni a te életedbe?" - A székelyek és az erdélyi magyarok tehát különköltöztek, mert önállósodni, függetlenedni akartak Magyarországtól, ugye? Bárki, bármit ránkkényszeríthet, akár még egy igazságtalan területi felosztást is, mi azt tudomásul vesszük, ugye? Netán, a szolgai elfogadásban még tovább is léphetnénk, mondjunk le Szolnokról, Szegedről és Békéscsabáról Románia, Pécsről Szerbia, Miskolcról meg Szlovákia javára?

R.T. Flakfizer 2013.07.01. 09:02:16

az az érdekes, hogy annak idején, a népszavazáskor, teli voltam kételyekkel - nem a határon túliakkal kapcsolatban. egyértelmű volt, h ez az egész kettősállampolgárságos téma belpolitikai ügy - ma sem hiszem, hogy pl kövért érdekelné a kintiek sorsa. a terület már egy más tészta. szóvak ennek ellenére nem tudtam nem elmenni és arra szavazni, h ők is kapják meg a magyar állampolgárságot. jól tettem. de mi van azzal a sok százezerrel, akik tosztak megemelni akkor a seggük, ma meg a kétharmad mögül acsarkodnak? he? régóta böki a csőröm, mert sokan hiányoztak anno. oszt meg most hírdetik, ki magyar, ki nem. a belem fordul ki!

Conchobar 2013.07.01. 09:04:19

@kovi1970: "Ki a tököm vagy te, hogy el akarod dönteni ki mibe szólhat bele?" - Fiatal! Ha értelmeset nem tudsz mondani, akkor förmedj rám egy irreleváns kommenttel

mokkaczuka 2013.07.01. 09:08:27

Tetves kis magyarul beszélő, komplexusos, mocskos román nácik. Nem szeretnék belőlük Pesten egyet se látni.

2llkedő 2013.07.01. 09:12:57

@Conchobar: "A székelyek és az erdélyi magyarok tehát különköltöztek, mert önállósodni, függetlenedni akartak Magyarországtól, ugye?"

A kérdésem után korábban odaírtam, hogy ne gyere ezzel. Nem ők döntöttek, de a románokkal, szlovákokkal, stb. kell házasságban élniük, ha tetszik, ha nem. És az anyaországnak is az az érdeke, hogy ők kint tudjanak boldogulni, vagy rohanjuk le őket, és szerezzük vissza amit elvettek tőlünk.

2llkedő 2013.07.01. 09:13:51

@Conchobar: "Bárki, bármit ránkkényszeríthet, akár még egy igazságtalan területi felosztást is, mi azt tudomásul vesszük, ugye?"

És mit tudsz csinálni?

Conchobar 2013.07.01. 09:17:45

@Tökönrúgott Feleségek: "Pedig a Fidesz otromba politikája az igazán magyarellenes" - Túl kéne már lépni ezen az istenverte Fideszen. A határon túl élő magyarság dolga az nemzeti ügy, és egyetlen magára valamit is adó nemzet sem mondhat le a határain túl élő nemzetrészekről. Sem a kínaiak Tajvanról, sem a németek, sem az oroszok, sem a koreaiak (kivétel az újvilág, az sajátos történelmük miatt Amerika és Ausztrália). A mi sajátos helyzetünkben a kettős állampolgárság és választójog intézménye az, ami a nemzetegyesítés illúzióját meg tudja adni

2013.07.01. 09:20:03

@Conchobar: 1.a telefonon nincs ekezet. Most eppen Szegeden vagyok.
2. Ha Magyarorszagon a nemet, vagy finn modra eros onkormanyzatisag lenne, sajat - regionkent eltero - adokulcsokkal es szocialis juttatasokkal, es az orszagos dontesek inkabb politikaiak lennenek, mig a gazdasagi dontesek regioszinten szuletnenek, akkor nem erdekelne annyira, hogy ki kerul a parlamentbe, es ki szavazhat rajuk. DE amig mindenrol a kormany dont addig ne szavazzanak kulhoniak. Ne az o szavazatuk - alacsony magyarorszagi reszvetel mellett - dontson arrol, hogy mennyi legyen a keresetem.
3. Azt bizton allithatom neked, ha Londonban dolgoznek tutiszaz nem mennek szavazni a nagykovetsegre. Ez alapvetoen elvi kerdes, aminek alapvetoen gazdasagi kovetkezmenyei vannak - a magas ujraelosztas es a magas kozterhek miatt. Ezt nem biztos, hogy onnan Erdelybol is latod. Magyarorszagon - a hetkoznapi emberek szamara - a valasztasok eredmenye elsosorban nem politikai, hanem gazdasagi ertelemben letkerdes.

a 17 éves Parker Schnabel 2013.07.01. 09:21:31

@Balt:

Bajnai ügyvezető miniszterelnök volt, nem lelkipásztor vagy szárazdajka.

Ha 2004-es rendezésre vágysz, akkor az a rend kell, hogy
ne legyenek kettősállampolgárok.

Mert az ország nem akarta.

Az az egymillió, aki akarta, az költözzön Erdélybe vissza, és alapítson másik országot magának.
Úgyis fogyik arrafele a magyar.

Úgyhogy fogjad a kis motyódat és húzzál haza a hegyek közé.

Conchobar 2013.07.01. 09:24:30

@félázsiai 2llkedő: A mondás azt tartja, hogy gyáva népnek nincs hazája. Egy nép meg úgy tud gyáva lenni, hogy ha a nép egy része gyáva, meghunyászkodó, szervilis egyedekből áll, akik számára a hősei (Árpád vezértől II.Rákóczi Ferenc kurucain, Kossuthékon át az '56-os felkelőkig) nem példaképet jelentenek, hanem csak unalmas és fárasztó eseteket a történelemkönyvben

a 17 éves Parker Schnabel 2013.07.01. 09:25:31

@félázsiai 2llkedő:

Erdély mindig is egy külön ország volt.

Erdélyi fejedelemség.

Kurvára nem tudom, hogy miért kell egy más ország lakóinak
helyettünk választani országgyűlést.

Gyarmat leszünk... erdélyi gyarmat.

Már ők mondják meg, ki lehet itt miniszterelnök, és ki nem magyar.

kifordított nagyanyó 2013.07.01. 09:28:24

Baszod,pedig ezerszer inkább bajnai,mint a csúti paraszt!
Ha már a jobbik nem lehet.

Conchobar 2013.07.01. 09:30:42

@félázsiai 2llkedő: " kérdésem után korábban odaírtam, hogy ne gyere ezzel. Nem ők döntöttek, de a románokkal, szlovákokkal, stb. kell házasságban élniük, ha tetszik, ha nem" - Nem ők döntöttek? És az úgy neked rendben van? Ami meg a hasonlatodat illeti ("ha Neked a gyereked házasságot köt, és külön költöznek, akkor neked van-e jogod bele szólni az ő életükbe, és ugyan ez viszont is, hogy ha már elköltöztek, akkor nekik van-e joguk bele szólni a te életedbe?") nem akarod visszavonni, ha már magad is látod, hogy nagyon nem ideillő

a 17 éves Parker Schnabel 2013.07.01. 09:30:49

@R.T. Flakfizer:

Ha a 3 millió fidesztolvaj kiköltözne Erdélybe a tesóihoz,
akkor szépen megalapíthatnák újból az Erdélyi fejedelemséget,
vagy vajdaságot, vagy királyságot, amit akarnak,

és nem lenne többé román megye egy se.

Menjenek Isten hírével.

Oldják meg, ha akarják.

Ne rajtunk uraskodjon a sok fekafejű Orbán-Sorbán.

Conchobar 2013.07.01. 09:35:27

@ez a Kígyó éve: "Erdély mindig is egy külön ország volt" - Ha az 1541-1699 közti időszakot tenkintjük mindignek, akkor igaz. Egyébként, a tisztánlátás végett: most Erdély nem külön ország, hanem Románia része, annyira része, hogy még olyasféle közjogi különállása sincs, mint Erdélynek volt a középkori Magyarországon

Netuddki. 2013.07.01. 09:36:58

@Conchobar: A 384 hozzászólásával engem fiataloz egy orbánfarturkász? Muhaha!

Conchobar 2013.07.01. 09:43:45

@ericghar: "Ha Magyarorszagon a nemet, vagy finn modra eros onkormanyzatisag lenne...mig a gazdasagi dontesek regioszinten szuletnenek, akkor nem erdekelne annyira, hogy ki kerul a parlamentbe, es ki szavazhat rajuk" - ...esetleg még a magyarországi szavazók jó részétől is el kellene venni a szavazatijogot, hogy a kívánt jelölt (és mögötte az elképzelt gazdasági fellendülés) lehessen a kormányfő, nemde? Egyébként, az nem lehetséges, hogy Magyarországon társadalmi problémák is vannak (amelyeket nem tudna megoldani egy mégoly sikeres gazdasági intézkedéssorozat sem)?

Conchobar 2013.07.01. 09:46:10

@kovi1970: "A 384 hozzászólásával engem fiataloz egy orbánfarturkász? Muhaha!" - Gyerekem! Miből jött ki neked az, hogy én Fidesz-barát lennék?

Conchobar 2013.07.01. 09:49:41

@kovi1970: Gyerekem! Egybites! Neked az az orbánfarturkász, aki azt írja, hogy "Túl kéne már lépni ezen az istenverte Fideszen", meghogy "Ha másképp nem lenne érthető: 2070-ben már biztosan lesz Piktor kérdés, de még akkor is lesz erdélyi magyarság"

2013.07.01. 09:51:19

@Conchobar: "ami a nemzetegyesites illuziojat meg tudja adni"
Pontosan ez az amirol eddig beszeltem neked/nektek. Ami neked egy lelekemelo momentum, ami nehany percre eddig nem tapasztalt elegedettseggel tolt el, es meg az esti sorozes alatt is kitart, az nekem kenyer es a tej ararol szol.

napról napra 2013.07.01. 09:53:44

Amkor a hírt először olvastam, az jutott eszembe, hogy ha egyszer kifognám a mesebeli aranyhalat és lehetne három kívánságom, akkor az első kettőt az erdélyi magyarság érdekében kívánnám.
Az első kérésem az lenne, hogy legyen a miniszterelnökük Orbán Viktor, ne csak lélekben, hanem ténylegesen is és Kövér legyen a házelnökük.
A második pedig az, hogy legyen az ottani főtanácsadójuk a Simicska-Nyerges-Habony trió.
Szerintem szép ajándék lenne.

a 17 éves Parker Schnabel 2013.07.01. 09:55:05

@Conchobar:

A mindiget tekintem mindignek.

Vedd elő szépen az oskolás Történelmi Atlaszaidat, és nézegessed, mert nem hagymapucoláshoz kaptátok.

Conchobar 2013.07.01. 10:02:30

@ericghar: "Ami neked egy lelekemelo momentum, ami nehany percre eddig nem tapasztalt elegedettseggel tolt el, es meg az esti sorozes alatt is kitart, az nekem kenyer es a tej ararol szol" - Először is, ha neked a "ami a nemzetegyesites illuziojat meg tudja adni" megfogalmazásból az jön ki, hogy engem elégedettséggel tölt el, akkor... Ami meg a tej és kenyér árát illeti, nos, tudod vannak még ezenkívül más dolgok is az életben (pl.közösség, család, nemzet, magyarság), ilyen dolog a naivitás is, várni a csodát az esetleges kormányváltástól egy gazdasági recesszióban lévő Európában, egy Németországtól gazdaságilag függő országban

2013.07.01. 10:09:41

@Conchobar: egy magyar szavazo szamara a valasztasokon hozott dontese alapvetoen hatarozza meg a tovabbi eletet (adorendszer, nyugdij etc.) Egy erdelyi magyarnak ugyanez egy felflekkes hir az Uj Magyar Szo online kiadasanak KULFOLD rovataban. A belfoldi reszben ugyanis a roman belpolitikai hirek vannak. Kapisgalod mar?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.07.01. 10:12:55

Nevetséges, hogy a Fidesz mindenhol összeugrasztja a külhoni magyarokat, Erdélyben, Szlovákiában, Horvátországban, mert csak az a jó magyar, aki az ő haverjuk pártjára szavaz.
Nevetséges, hogy az MSZP-SZDSZ eddig nem is gondolt a külhoni magyarokra, a választójog megadása után meg hirtelen mindenkivel jópofizni akarnak.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.07.01. 10:13:53

@ericghar: Azt ugye kapisgálod, hogy a külhoni magyarok főleg magyarországi tévékből tájékozódnak, magyarországi honlapokat olvasgat és a helyi média csak másodlagos a számukra?

Conchobar 2013.07.01. 10:14:50

@ez a Kígyó éve: "Vedd elő szépen az oskolás Történelmi Atlaszaidat, és nézegessed, mert nem hagymapucoláshoz kaptátok" - A szép színes atlaszod nézegetése mellett próbálj meg gondolkodni: pl.Békés vármegye nem külön ország volt még akkor sem, ha más színűre volt festve az atlaszban, és egy külön személy (ispán/főispán) volt a vezetője. Akárhogyis, irreleváns a különállását felemlegetni, merthogy jelenleg semmiféle különállása nincs Románián belül

a 17 éves Parker Schnabel 2013.07.01. 10:17:35

@Távmunka blog:

MSZP-SZDSZ nem gondolt a külhoni magyarokra ?

Akkor postázzátok vissza az összes támogatást, amit az MSZP_SZDSZ 12 évi kormányzása alatt kaptatok a magyar költségvetésből,

és máris nem hazudsz pofátlan kódis módjára.

Conchobar 2013.07.01. 10:19:24

@ericghar: És te kapisgálod már azt, hogy az erdélyi magyar életét is befolyásolja a mindenkori magyarországi kormány magatartása, hozzáállása és intézkedései? És azt is kapisgálod már, hogy az ember számára nemcsak az a fontos, hogy mit és mennyit eszik

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.07.01. 10:19:50

@R.T. Flakfizer: 2004-es népszavazás igenek aránya: 51,57%
2010-ben Fideszre szavazók aránya: 52,73%

A népszavazásokon mindig kisebb a részvétel, komolyan kell küzdeni az érvényességért.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.07.01. 10:21:11

@ez a Kígyó éve: Milyen támogatást adtak az MSZP-SZDSZ kormányok, amit nem Antallék vagy Orbánék fogadtak el?

a 17 éves Parker Schnabel 2013.07.01. 10:21:17

@Conchobar:

Már javasoltam, hogy az orbán népe költözzön oda, hogy többségi magyar államot tudjon Erdély alapítani.

3 millióan vannak.

Ha nekik adjátok az összes trafikot, földet, szinházat, patikát, gyárat és kastélyt,

akkor tuti hogy odaköltöznek, mert tőlünk is csak ezt akarják.

Máris lenne önálló magyar Erdélyetek.

nu pagagyí 2013.07.01. 10:21:47

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Mégis mit kellett volna csinálnia Gyurcsánynak? Asszisztálni a köztársasági eszme szétkúrásához? Az állampolgárság nem vicc, jogokat és kötelezettségeket jelent. Ezt sikerült leértékelnünk egy színes cetlire. Az, hogy ki magyar és ki nem az másik kérdés, nem állampolgárságot jelent. Mindenki magyar, aki magyarnak vallja magát, elfér benne Zazrivecz, Tordeánu, Für Lajos, Gyurcsány, Deutsch, Schmitt, Bajnai, Simicska és Puch és mindenki, akinek a magyar kultúra, az ország jelent valamit. A vita természetes, de aki gyűlöletet szít a magyarok közt, vagy kisajátítja magának a jogot, hogy megítélje ki magyar és ki nem, az saját magyarságát is kétségbe vonja, kirekeszti magát a kultúránk teljességéből. Egy szekta tagja lesz, amelyik saját szektáját is egyre kisebbre darabolná.

a 17 éves Parker Schnabel 2013.07.01. 10:22:51

@Távmunka blog:

Pénzt.

Sokat.

Az adófizetők pénzét.

Azokét, akiket sértegettek onnan a pénzcsap kimenő végéről.

Rwindx 2013.07.01. 10:26:03

@ez a Kígyó éve:
Az a baj hogy nem csak hogy leszarod, de fel sem fogod. Összehordtál minden szart jogszabályokról, amik tételesen meg lettek cáfolva.

Aztán elmentél a scifi felé, ukránokról románokról szerbekről maffiáról irogatsz, anélkül hogy bármivel bármit is alátámasztanál. Ostoba vagy és így jártál, nyilván a hülyeségedben senki nem ingathat meg. A legszebb amikor a hülyeség szorgalommal párosul, ékes példája vagy neki.

nu pagagyí 2013.07.01. 10:27:13

@Távmunka blog: Ugyanannyit adtak, ha nem többet. Az a különbség, hogy nem politikai alapon támogatták az ottani szervezeteket, intézményeket. Nem használták a mi pénzünket személyes politikai előnyökre.

Az Orbán-kormány csak saját fajtáját támogatja, olyan politikai szervezeteket, amelyeknek nulla a politikai súlya az ottani magyarok közt. Exportálta megosztó politikáját és hazug, sunyi hazugságait.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.01. 10:28:17

@nu pagagyí:

Mit kellett volna csinálnia? Nem használni demagóg, xenofób érveket a népszavazási kampányban.

Ugye nem azt akarod mondani, hogy vagy Orbán vagy xeonfóbia, s más út nincs?

nu pagagyí 2013.07.01. 10:35:06

@Conchobar: Pont az Orbán-kormány szüntette meg az önkormányzatiságot. A polgármesterek kijáró-emberek lettek. Intézmények, bevétel híján csak a kormányzati akarat helytartói. Nagyon fontos szabadságjogtól fosztották meg az embereket, attól, hogy érdemben beleszólhassanak az őket érintő helyi döntésekbe. Az önkormányzatok jogfosztása csak egy a sok közül, megszűntek az intézményi autonómiák is (iskola, kulturális intézmények, egyetem). Az államot gyakorlatilag megszállta a kormánypárt. Egy agyoncentralizált, tekintélyelvű, élhetetlen trágyadomb lett a hazánk.

Conchobar 2013.07.01. 10:35:14

@ez a Kígyó éve: "Máris lenne önálló magyar Erdélyetek" - Egybites! Te szemmelláthatóan annyira hülye vagy, hogy számodra pusztán csak két dolog van, fideszes, vagy nemfideszes. Az életed csak választási kampányból áll, és annyira hülye vagy, hogy másokról is ugyanezt feltételezed

a 17 éves Parker Schnabel 2013.07.01. 10:36:18

@Rwindx:

Egy szót se szóltam jogszabályokról, te ferde lélek.

Belinkeltem a hatályos törvényt a jogtárból.

És te meg azt írtad, nem szólsz többé hozzám, úgyhogy ne csinálj szart a szádból.

a 17 éves Parker Schnabel 2013.07.01. 10:39:26

@Conchobar:

Hát akkor éldegéljél nyugodtan, és ne nekem irogassál, félázsiai.

béla a görög (törölt) 2013.07.01. 10:40:11

Hát ha nem jönnek rá az erdélyiek, hogy ők is csak eszközök a Fidesz számára akkor nem sok eszük van.
Aztán lesz csodálkozás ha elküldöm őket a francba a szavazatjog miatt. Én sem megyek át okoskodni hozzájuk nekik se kéne nálunk.
kb. 20 éve voltam erdélybe... megtanultam, hogy 3 lépés távolság legyen köztünk. Elvannak a maguk belterjességében, különösebben nem érdekli őket a magyarország. Nincs ezzel semmi baj, nem kell hogy érdekelje őket, csak akkor ne is akarjanak beleszólni a dolgokba... Ennyi. (a felvidéki, délvidéki magyar nyitottabb volt)
Sorbán Attila Örs - kis pöcsnek megvolt az 5 perc hírnév - örüljön.

nu pagagyí 2013.07.01. 10:41:47

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: A xenofób idegengyűlölőt jelent. Ez a Fideszre inkább érvényes. A népszavazáson Gyurcsány érve az volt, hogy az állampolgársággal olyan jogok is járnak, amely egy normális országban csak a helyben lakókat, az adó- és járulékfizetőket illeti meg. Természetesen ő sem vonta kétségbe, hogy az erdélyi magyarok magyarok lennének, ez csak a mocsoksajtó ferdítése, melyről Stefka nyilvános önleleplezéséből is értesülhetünk. A jobboldali újságírás lényege a valóság helyett egy virtuális világ teremtése, hírek közlése helyett annak csinálása, tényekkel való érvelés helyett személyek ocsmány lejáratása. Jobban igyekezhetnél a gondolkodással, nem kell minden hazugségnak felülni!

Conchobar 2013.07.01. 10:43:03

@nu pagagyí: Ne agitálj engem, lesz@rom én az Orbán-kormányt. Egyébként meg, mivel az önkormányzatok is fideszesekből álltak, ráadásul nyakra-főre adósodtak, nem láthatod te olyan súlyos, ellehetetlenítő dolognak azt, hogy szanálta őket az állam

Conchobar 2013.07.01. 10:44:23

@ez a Kígyó éve: Gyerekem! Ha nem írsz, nem válaszolok

Conchobar 2013.07.01. 10:48:57

@béla a görög: "Hát ha nem jönnek rá az erdélyiek, hogy ők is csak eszközök a Fidesz számára akkor nem sok eszük van" - Azok kinek a kezében eszközök, akik azért lépnek fel határontúli nemzettársaikkal, nemzettársaik érdekeivel szemben, mert azt az intézkedést történetesen épp a Fidesz hozta

nu pagagyí 2013.07.01. 10:50:15

Az a problémám, hogy ez a blog is csak erősíti ennek a háromfős tüntetésnek a hatását. A szokásos koreográfia szerint történik ez is. Lefizetnek néhány embert, hogy a megrendelt szlogenekkel ácsorogjanak valahol, majd a jobboldali sajtó, beleértve a közmédiát, jól felpumpálja. Szimpla provokáció az egész, szerintem azt sem tudják ki ellen tüntetnek. Normális országban az értékén kezelnék a dolgot, néhány kulturálatlan ember éretlen vicce nem lenne hír.

Kék az ég 2013.07.01. 10:50:54

@béla a görög: Miert ne akarnenek?

Ugyanolyanok mint a Vajdaságiak! Amíg anyagilag és egyébként jobban ment nekik JUGO-ban mint itthon a szocializmusban addig letojtak az anyaországot. Amint baj lett hirtelen felfedeztek, jaj de magyarok.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.01. 10:51:47

@nu pagagyí:

Gyurcsány kampányának lényege: jönnek a jöttment cigányok és mindezt felzabálnak. Ezt akarod mentegetni?

Pedig lehetett normálisan is érvelne a NEM mellett, erre jó példa volt az SZDSZ kampánya.

Szóval nem nekem kellene többet gondolkodnom, hanem neked. Kedvenc pártodnak mindent megbocsátasz, az ellenfélenk meg semmit - fideszes-bolsevik lélek vagy, vedd észre, az mindegy, hogy nem vagy fideszes, de ugyanazt a mentalitást sugárzod.

2llkedő 2013.07.01. 10:53:40

@Conchobar: "Nem ők döntöttek? És az úgy neked rendben van? "

És mit tudsz csinálni?

nu pagagyí 2013.07.01. 10:53:42

@Conchobar: De, annak látom. És sajnálom, hogy e miatt nem tüntetnek az emberek. Nem tüntetnek azért, hogy az iskoláikban ők is beleszólhassanak abba, ki legyen az igazgató és mit tanítsanak a gyerekeiknek. Azt sem értem, hogy nem érdekli az embereket, mire költik a pénzüket. Ezt a birkamentalitást egyáltalán nem értem. Biztosan különbözünk.

Kék az ég 2013.07.01. 10:58:31

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Mar mint a Fidesz és Orbán magyar ellenes? Igen!

Saját maga vallja be!

Persze az ilyen Sorban Attila féle szekta tagok emlékezete az ugye híresen lukas

Ha Orbán gyalázza, árulja el őket, vagy egyenesen kampányol a magyargyűlölőknek (Basescu) az kóser neki.

__________________________________________
2004. december 9.
Magyar Nemzet (!!!!) - Tar Zsuzsanna

"...A FIDESZ NEM RAGASZKODIK a kettős állampolgársághoz, inkább ahhoz, amit a határon túli magyarok kérnek, és megadható, de nem rontja a magyarországi magyarok élethelyzetét.

ORBÁN példaként hozta fel, hogy tudomása szerint a jómódú, hagyományosan MSZP-SZDSZ szavazók nagy fölénnyel szavaztak IGENnel a kettős állampolgárság ügyében, míg A FIDESZES, ám szegényebb KÖRZETEK NEMMEL VOKSOLTAK..."
______________________________________________

Kék az ég 2013.07.01. 11:02:29

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: azt ne mondd már hogy a jobboldaliak mint Gyurcsányra hallgattak és azért szavaztak nemmel (Orbán mondja!) vagy letojtak és el sem mentek (ezt meg Bayer mondta Tusnádfürdőn!)

___________________________________________
Bayer Zsolt volt az ERGO sátor vendége.Zsidó Ferenc, a Polgári Élet erdélyi lap főszerkesztője beszélgetett az író-publicistával.

2006.Julius
gondola.hu

Nincs mit írnom, nincs kinek írnom – jelentette ki a beszélgetés elején. Rossz lelkiállapotával indokolta, hogy április óta nem publikált egyetlen sort sem a Magyar Nemzet hasábjain. A választások óta minden budapestit utál. Hiába tudja, hogy csak az emberek fele „hibás”, arcról ezt nem lehet megállapítani.

Értetlenségének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy HOL IS VAN az a szavazóréteg, AKI JOBBOLDALI, ám nem ment el a december 5-i népszavazásra. Hiába veregetik a hátát, szeretik és kívánnak neki kitartást, buzdítják további munkára mégis keserű a szájíze.

Nem hátbaveregetni kell, hanem 2004 decemberében EL KELLETT VOLNA MENNI SZAVAZNI és akkor ma minden erdélyi magyarnak kettős állampolgársága lenne.

Menjenek nyugati egyetemre a fiatalok?

„Ha tíz évvel fiatalabb lennék és egyetlen gyerekem lenne, akkor én úgy elmennék Magyarországról, mintha itt sem lettem volna.”

Hozzátette, három fiát mostantól úgy neveli, hogy tizennyolc éves korukban nyugati egyetemre menjenek tanulni, „és ha van egy kis eszük, soha többet nem jönnek vissza.”

_________________________________________________

Conchobar 2013.07.01. 11:03:40

@félázsiai 2llkedő: Mit tudok csinálni a nemzetegyesítésért? Aközött, hogy gyáván elfogadom a helyzetet, sőt szolga módon védem a diktátumot, valamint aközött, hogy fegyveres harcot robbantok ki (mint tették nemrég a szlovének, szerbek, horvátok és albánok) még számtalan egyéb lehetőség van. Ennek egyike a kettős állampolgárság, továbbá a választójog megadása, a szlovakizáció akadályozása (nyelvtörvény esetében), a tömbmagyarság számára az autonómia támogatása

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.07.01. 11:10:10

@nu pagagyí: Erdélyben például az MSZP-barát vezetésű RMDSZ kapta a pénzeket, szóval tényleg nem volt politikai színezetű a pénzosztás :)

Kék az ég 2013.07.01. 11:10:12

@béla a görög: Ráadásul képmutató, hazug is!

___________________________________________________

Magunkról: Az EMI az erdélyi magyarság nemzeti öntudatra ébredése, szülőföldjén való maradása, megerősödése és önrendelkezési jogának kivívása érdekében végzi tevékenységét.

Kik a vezetőink: Országos elnök:Sorbán Attila Örs

Kik vagyunk: az EMI civil szervezet, FÜGGETLEN MINDEN politikai párttól és szervezõdéstõl
____________________________________________

DE AZÉRT A JOBBIKKAL TÜNTET ITTHON és nem ERDÉLYBEN:

index.hu/video/?s=tag:sorb%C3%A1n_attila_%C3%B6rs

________________________________________________

Conchobar 2013.07.01. 11:15:03

@nu pagagyí: "Nem tüntetnek azért, hogy az iskoláikban ők is beleszólhassanak abba, ki legyen az igazgató és mit tanítsanak a gyerekeiknek" - Ezért tartod őket birkának? Vagy azért, mert ők nem ellenségnek látják a Fideszt, hanem egy pártnak (az jó, ha a szülők nem akarnak minden lében kanalak lenni, ha nem akarnak mindenáron mindenbe beleszólni, ráhagyják az igazgató és a tanítandó dolgok kiválasztását a hozzáértőkre, a pedagógus szakemberekre. A szülőknek legfeljebb vétójogot kell adni)

Kék az ég 2013.07.01. 11:16:45

@Conchobar: a szlovakizáció akadályozása (nyelvtörvény esetében),a tömbmagyarság számára az autonómia támogatása

Ezert aztán Orbán vígan pálinkázik FICO-val és szoba se hozza a dolgot, noha mar vontak meg felvidéki magyartól EU ellátást is!

www.parameter.sk/rovat/kulfold/2012/10/02/fico-es-orban-mint-jo-szomszedok-talalkoztak

Ezért azt Orbán nagyban kampányolt az autonómiát örökre elutasító BASESCU-nak.

mandiner.hu/cikk/20100724_orban_basescu_talalkozo_tusnadon

Az ilyen SORBÁN Attila Örsök persze ilyenkor lapulnak, Orbán ellen nem tüntetnek, nem "tiltják ki" Erdélyből a Fideszt.

Ahhoz gerinc kellene, meg ugye nomen est omen.

Kék az ég 2013.07.01. 11:22:32

@Távmunka blog: MIUTÁN Orbán személyesen elhajtotta a búsba az RMDSZ-t 2000 Október 19-én a 80ezer aláírásukkal a KÁP ügyben.

Persze a SORBÁN-nok az ilyenre nem emlékeznek, az más.

Orbánnak lehet KÁP ellenesnek lenni, az más. Ő kedves Csabai-királyfijuk ő elarulhatja őket többször is, mert az más.

_______________________________________
Erdélyi Magyarság lapja
2003 Október-December

"Az RMDSZ már 2000 szeptemberében és októberében összegyűjtött több mint 80 ezer aláírást az ún. külhoni állampolgárság, tehát a kettős állampolgárság bizonyos formájának a támogatására.

Ezt 2000. október 16-án jeleztük az akkori magyar miniszterelnöknek, Orbán Viktornak.

Október 19-én volt is a miniszterelnök úrral egy megbeszélésem, amelyen hivatalosan is közvetítettem neki ezt az igényt. Azt a választ kaptuk, hogy elvi kifogás ugyan ezzel kapcsolatosan nincsen, de NEM látják lehetségesnek, NEM látják időszerűnek ezt a megoldást. "
__________________________________________________

Kék az ég 2013.07.01. 11:28:09

@ez a Kígyó éve: Erdélyben élni a fideszesek?

Ugyan már csak a szájuk jár! A nagy Erdélyért síró Bayer Zsolt is arra neveli a kölykeit hogy NYUGATRA emigráljanak!

Nem Erdélybe, óh azt már nem, az már büdös és/vagy derogál neki, nem NYUGATRA!

______________________________________

www.fidesz.hu/index.php?CikkID=60448

három fiát mostantól úgy neveli, hogy tizennyolc éves korukban nyugati egyetemre menjenek tanulni, „és ha van egy kis eszük, soha többet nem jönnek vissza.”
______________________________________________

Conchobar 2013.07.01. 11:39:04

@Kék az ég: Komolyan gondolod, hogy mindenre adu az, hogy 'mocskosfideszorbántakaroggy'? Még a magyarság sorskérdéseire is? Az egész életünknek egy végeláthatatlan választási kampányból kell állnia? Ha Orbánék tesznek valamit, akkor azt automatikusan opponálni kell? Észre kellene venni: Orbán az törpe, vagy ha nem is az, akkor is vannak tőle sokkal nagyobb és fontosabb dolgok. Például a nemzet egyesítése, a trianoni (párizsi) békediktátum igazságtalanságainak korrigálása

2llkedő 2013.07.01. 12:11:08

@Conchobar: "nem akarod visszavonni, ha már magad is látod, hogy nagyon nem ideillő"

Miért is?

2llkedő 2013.07.01. 12:14:14

@Conchobar: "a tömbmagyarság számára az autonómia támogatása"

Ki nem támogatja? De ha autonómok, akkor sincs joguk beleszólni a másik ország életébe.

Ismét a korábbi kérdés. Van-e jogod bele szólni a gyereked életébe, ha önálló életet kezd élni, ha önálló lakásba költözik, saját maga keresi a pénzét, stb. És van-e a gyerekednek joga akkor bele szólni a te életedbe?

2llkedő 2013.07.01. 12:21:52

@Conchobar: "Például a nemzet egyesítése"

Éppen Piktor az, aki szétszakítja a nemzetet.

2llkedő 2013.07.01. 12:43:51

@Conchobar: "Aközött, hogy gyáván elfogadom a helyzetet, sőt szolga módon védem a diktátumot"

Széllel szembe lehet pisálni, csak nem érdemes, mert huggyos lesz a nadrágod, ha túl erős a szél, akkor még a képedbe is jut. Ha viszont a szél csendesedik, akkor már megfordulhatsz, és nem leszel olyan.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.01. 13:22:51

@Kék az ég:

"ORBÁN példaként hozta fel, hogy tudomása szerint a jómódú, hagyományosan MSZP-SZDSZ szavazók nagy fölénnyel szavaztak IGENnel a kettős állampolgárság ügyében, míg A FIDESZES, ám szegényebb KÖRZETEK NEMMEL VOKSOLTAK..."

Ez nagyon valószínűnek tűnik.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.01. 13:25:33

@Kék az ég:

Hogy jön ez ide?

A legtöbben el sem mentek szavazni.

S a NEM szavazók körében maximum 10 % lehetett az SZDSZ.-re hallgató, elvi alapon NEM-mel szavazó. A többi azért szavazott NEM-mel:
- mert kapjon Orbán egy pofont,
- mert ne jöjjön ide a büdös jöttment román cigány népség.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.07.01. 13:38:34

@Kék az ég: Pár hónappal a magyar igazolvány bevezetése előtt gyűjtöttek aláírásokat a kettős állampolgárságért? Csodás időzítés!

Balt 2013.07.01. 15:46:40

@ez a Kígyó éve: "Bajnai ügyvezető miniszterelnök volt, nem lelkipásztor vagy szárazdajka."

Ja. Ügyvezető. :)) Érdekes (eufemisztikus) meghatározása annak, hogy a kutya nem szavazott rá, csak a megzsarolt maszoposok meg az eltartott ujjú fodorista szdsz.

"Ha 2004-es rendezésre vágysz, akkor az a rend kell, hogy
ne legyenek kettősállampolgárok."

Erre legfeljebb te vágysz, meg a maroknyi kisebbség, leginkább a DK köreiből. (Gyk.: a kettős áp.-sági törvényz a 201-es alakuló parlament első döntéseként, kvázi egyhangúlag, Gyurcsány, Molnár Csaba és Szanyi ellenszavazatával + néhány tartózkodással: a PM környékéről - hogy tudjuk hová tenni Bajnaiékat.)

"Mert az ország nem akarta."

Hazudsz. a "nem"-esek még a xenofób kampány hatására is kisebbségben voltak.

"Az az egymillió, aki akarta, az költözzön Erdélybe vissza, és alapítson másik országot magának.
Úgyis fogyik arrafele a magyar."

Egyelőre nagyon úgy fest, nektek kell csomagolni...

lacylla 2013.07.01. 16:58:49

Milyen aranyos ez az elegáncs utólagos moderálás!
Csak nem bántottam meg valaki érdekeit? Leszólt a Nagy Testvér?

Hawks 2013.07.01. 18:08:11

@dagiiron: aki vesz 1 liter tejet annak is kell fizetnie világrekord 27%-os áfát, akinek van 1 Forintja a bankban az is fizetheti az újabb egészségügyi hozzájárulást, persze csak a kamatadó és egyéb adók után... az a hahás gyerek 20x inkább megérdemli hogy szavazhasson mint egy 90 lve más országban élő valaki.

Hawks 2013.07.01. 18:12:08

@dagiiron: aki vesz egy liter tejet a boltban, az is fizeti a világrekord 27%-os áfát, akinek 1 Ft-ja van a bankban az is fizetheti az egészségügyi hozzájárulást, persze csak a kamatadó és egyéb szarok után... az a hahás gyerek 20x-annyira megérdemli, hogy szavazhasson mint egy 90 éve másik országhoz tartozó akárki. Ha akar valamit, költözzön ide, ennyi, kurva egyszerű.

Hawks 2013.07.01. 18:43:51

@BenFranklin: nem volt kötelező belépni a szocialista munkáspártba, ha csak nem a gátlástalan nyomulás és előrejutás volt a cél. Sajnos az igazság az, hogy "a komcsi" nem egy baloldali fogalom ahogy hiszik sokan, "a komcsi" egy embertípus: akinek nem számít semmilyen ideológia, csak a személyes törtetés, aki mindig a hatalom közelében akar lenni, aki lefelé rúg, felfelé nyal, és aki azt az elvet vallja, hogy "aki nincs velünk, az ellenünk van". Ebbe a leírásba beleférnek a felsorolt úriemberek mind, egész durva köpönyegforgatóként (pl. őskeresztény Harrach Péter).

p.s. Pozsgay nem tagja a Fidesznek, de meg tudod magyarázni miért vehetett részt "a nem komcsi" Alaptörvény kidolgozásában? Vagy hogy miért lengeti a székely zászlót a budafoki polgármesterrel kb 2 hónapja? Én nem szavaznék olyan pártra ahol ilyen kifordulós emberek lézengenek.

Dagiiron 2013.07.01. 21:11:11

@Hawks: Ok, akkor az angol főnököm is szavazhat, mert bár nem magyar állampolgár, viszont itt él, s több adót fizet mint az átlag magyar. vagy ő nem? S az az arab faszi, aki egy hétre kibérli a Széchényi téren a felső luxus lakosztályt, mert több adót fizet itt egy hét alatt, mint a legtöbb itt háborgó, aki itt az adófizetéshez ragaszkodik.

Hawks 2013.07.01. 23:41:19

@Dagiiron: jól mondod. Mivel ők is konkrétan itt vannak, annak az államnak a területén amelynek irányítóit megválasztják, még nekik is több joguk van arra hogy válasszanak mint másnak aki nem itt van. Ha szar embert választanak, akkor annak maguk számára is következménye van, ha bárki külföldről csinálja ezt, nincs. Az erdélyi közvetve eldöntheti, hogy nálam legyen-e olyan ember miniszterelnök aki 27%-os áfát vezet be, trafikot oszt haverjainak, magánnyugdíjt államosít. Én nem dönthetek közvetve se arról mi legyen Erdélyben, Ausztráliában és Hawaii-on. Akkor most nem vagyunk egyenrangú állampolgárok vagy mi? A saját hazámban kevesebbet érek mint egy külföldi?

Kapjanak útlevelet, leszarom, de ne szavazzanak, mert ami neki hóbort, az nekem az életem.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.07.02. 00:04:37

@Dagiiron: A parlamenti valasztasokon nem szavazhat, de a polgarmester illetve EU-s kepviselo valasztason igen.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.07.02. 00:09:09

@Hawks: "1 Ft-ja van a bankban az is fizetheti az egészségügyi hozzájárulást, " Ehhez szerintem lesz meg az EU-nak par szava, ugyanis ok kizarjak a kettos adoztatast, marpedig ha valaki mashol, EGT-ben fizet egeszsegugyi hozzajarulast, akkor a magyar kormany vagy nem vonhat, vagy vissza kell nekik fizetni.
süti beállítások módosítása