A német tankok fenyegetése és ByeAlex 12 pontja

H_A Címkék: diplomácia Orbán Viktor Magyarország EU Németország Focus Angela Merkel Spiegel2013.05.20. 16:39

Természetesen lehet puszta kézzel is táplálkozni az Európai Unió asztalánál úgy, hogy két fogás között  gumicsizmás lábunkat felrakjuk az asztalra, de nem vagyok biztos benne, hogy olyan sokszor meghívnak majd ebédelni. Mint ahogy nyugodtan szájba lehet vágni az asztalszomszédunkat is, ha az étkezők egy részének felháborodását csillapítandó, igyekszik elmagyarázni, hogy nem elefánt ez itt mellette, és nem is a porcelánboltban vagyunk. Ő így szokta, nem kell rögtön a kidobólegények gondjaira bízni.

Mindenki tudja immár, hogy a gumicsizmás magyar úriember pártfogója Angela Merkel német kancellár volt, aki az asztal túloldalán ülő Peer Steinbrück szocdem wannabe kancellár ama felvetésére válaszolt, hogy a cizellált modorú, Orbán Viktor névre hallgató urat nem ártana elvezetni az asztaltól. Merkel azt találta mondani, nem kell rögtön a könnyűlovasságot beizzítani, nyugi van! Reakció: a sértődött illembajnok hazamegy és hadat üzen éppen annak, aki tulajdonképpen a bunkó primitívsége okozta indulatokat elsimítani próbálta. „A németek egyszer már bejöttek (Magyarországra), nem lovassággal, hanem tankokkal. Nem volt jó ötlet, akkor sem működött.” Világos ott annál a szekuláris, keresztényellenes, családellenes asztalnál?

napi.hu.jpgViktor és Angela: amikor a német tankoktól (még) nem kellett megvédeni Magyarországot

Azt nem tudom, hogy a kancellárasszony arcára mely lélektani folyamatok mely végtermékei ültek ki a neki címzett kijelentés nyomán, az tény viszont, hogy a német Spiegel Online vagy a Focus Online  annyira nem díjazta ezt a modortalan beszólást. Függetlenül attól, hogy a náci módszerek vádjának gondolata sajnos korántsem alaptalan, ám egyetértve azzal is, hogy ki nem szarja le a német belpolitikai üzengetéseket, számomra a dolog ennyit tesz: diplomáciai értelemben Orbán Viktor a funkcionális analfabetizmus Mont Blanc-jának csúcsára ért.

Már nem csupán annak nincs tudatában amit két szabadságharcos kardsuhogtatás között mond, hanem képtelen értelmezni azt is, amit olvas. Annyi fáradságot sem vett, hogy megértse Merkel kijelentésének körülményeit, ellenben attól nem riadt vissza, hogy a kancellár Magyarországra vonatkozó politikáját az ország hitleri megszállásával állítsa párhuzamba. Mérlegelés, gondolkodás nélkül. Aki a „nem kell rögtön fegyverhez nyúlni, ahogy meghalljuk az Orbán Viktor nevet”, egyébként nem túl bonyolult mondatszerkezetet úgy értelmezi, hogy a másik már a kést a torkához szorította, annak érdemes lenne fontolóra venni önmagát. Az a jó benne, hogy senki nem fog semmit fontolóra venni. A legkevésbé azt, hogy az agyament szabadságharc hevében már mindenre és mindenkire lövünk, aki él és mozog, nem csak akkor ha  vélt vagy valós ellenségről van szó, de - a fenti ábra szerint - a szövetségesek sem képeznek kivételt ez alól. Szerencsétlen időzítésű és mellélőtt hasonlaton alapuló üzenet, diplomáciai szarvashiba, az önkontroll elvesztésének ideáltipikus példája.

Semmiképpen nem fenyegetőzésképpen mondom, de ha ez a primitív utcai harc így megy tovább, a legtürelmesebb pártfogónak is elborul az agya. Guido Westerwelle német külügyminiszter is viszonylag szépen fogalmazott, egyelőre csak "sajnálatos kisiklásnak" nevezte az utolérhetetlen orbáni bölcsesség ilyetén megnyilatkozását. Azonban ez az európai értékektől fényévekre eső, folyamatos, gumicsizmás, pacalpörköltet kézzel evő szabadságharc oda fog vezetni, hogy nem könnyűlovasággal, hanem tank hadosztályokkal pakolnak ki arra a turulba zárt szemétdombra.

Fene tudja, hogy ezt a salleren jóval túlmutató suttyó beszólást éppen a túlzottdeficit-eljárás alóli kikerülés sikertelenségének biztos tudatában ejtette el Orbán, hogy aztán lehessen vinnyogni? Vagy egyszerűen csak a Jobbikkal közös hatalomra kerülés előkészítő terepén vagyunk, ahol a szélsőséges alakulat kussolásának hátterében a „vállalható” együttkormányzás forgatókönyve íródik? Vagy mindkettő esetleg? Akárhogy is van, fontos, hogy minél többeket haragítsunk magunkra, mert akkor van ki ellen megvédeni Birkaországot. Rezsicsökkentéssel, munkahelyekkel, nyugdíjakkal, nemzeti trafikokkal, és hátrányos helyzetű csoportokkal együtt.

Zárójel: Látszólag persze semmi köze a témához, ám mégis cinikus fintora az életnek, hogy ByeAlexkénk maximális pontszámot kapott ezektől a seggarc náci németektől az Euróvíziós geopolitikai dalversenyen. Úgy értem, csak és kizárólag tőlük. Remélem, Orbán alkalomhoz illően akkor is összeráncolt szemöldökkel rázta a jobbik öklét feléjük, és a könnyűlovasság bevetését fontolgatta. A másikkal meg a pacalpörköltben könyékig. 

Update: Semmi kétségem nem volt afelől, hogy mint annyi minden mást eddig, ezt a szerencsétlen beszólást is ki fog lehetni magyarázni.

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr335308329

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fehérfarkas 2013.05.22. 13:36:19

@dr. mesterseges szinezek:
Ez jó film :)
Biztos nem a mai magyar valóságról szól csak szimbolikus formában? Vagy csak én képzelem ezt bele? :)

Lencsés István 2013.05.22. 13:38:03

@dr. mesterseges szinezek: 1 . Én direkt teszek oda , okom van rá . 2 . Nem nagyon érdekel a rólam kialakított véleményed , ami hazugság . Nem vagyok " .... Pista .... " , pláne nem a tiéd , te mocskos buzi .

fehérfarkas 2013.05.22. 13:47:27

@Balt: " Na most álljon meg a (lovas)menet! Honnan indul a sértegetés? Csak pislogni kellene, esetleg sűrűn entschuldigungozni?"

Talán szöveget kellene tudni értelmezni. Nem Merkel hibája, hogy sem Orbán, sem a hívei a fideszdroidok nem tudnak szöveget értelmezni.

koborvadász 2013.05.22. 13:51:19

@Fejesrob: Azért ez az USA-ra nézve égő igazán.

Nácik, fasiszták a németek? Hm?! Meg mi is??

Nem kívánom, hogy olyan előforduljon mint ami a II. Világháborúban történt.
De ne nekem kelljen vezekelni!!!

Az is a pénzről szólt. Amerikai zsidóság felszámoltatta Adolffal az európai konkurenciát.

Azóta is a fegyverlobbi és piac a legnagyobb a világon. Nem véletlenül megy a harc a nyersanyagokért.
Mondvacsinált akciók után.

Itt és most is egymást üti a piros csapat a narancs csapat a független csapat.

Egybehangzóan kellene kikiáltani, hogy O. V. alkalmatlan a ráruházott pozícióval járó feladatok megoldására.

Aktuális vezetőink mindig is az önös érdeküket tekintve nyaltak az éppen aktuális agresszoroknak. Sosem az országot nézve!

Tatár, Török, Német, Orosz stb.

fehérfarkas 2013.05.22. 13:52:18

@Balt: "Ez miből derül ki?"

Szövegértelmezés. Az, hogy valaki a jogi egyetemet sem befejezve lett politikus majd miniszterelnök még nem ok arra, hogy ne tudjon szöveget értelmezni.
És a fideszdroidság sem ok rá, hogy ti sem tudtok.

De az is lehet, hogy csak arról van szó, hogy Orbán összekeverte a 2 szöveget: amit külföldre kell mondani, és amit belföldre a híveinek. Ezt meg is értem, hiszen a kettős beszédei miatt akkora teher van a vállán, hogy mindig tudnia kell, hogy éppen kivel beszél, és éppen mit kell hazudnia neki, hogy néha összekeveri a szövegeket. A hibáját Orbán soha nem ismeri be. Ezért most a fideszdroidoknak megint a védhetetlent kell védeniük.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2013.05.22. 13:54:45

Érdekes, hogy a magyarokat le lehet rasszistázni, antiszemitázni, nácizni, kommunistázni, bármit. De ha valaki megemlíti ezt a történelmi tényt, mert amúgy a németek tényleg jöttek tankokkal, az már skandallum!!!!

csavari 2013.05.22. 14:00:02

autognomia

Hülyébb vagy mint aminek látszol! Ha valamitől retteg az orsós likud vitya az pontosan a Jobbik hatalomra kerülése mert a tagság ki fogja kényszeríteni belőlük az összes lakhely, tolvaj, gyilkos valódi felelősségre vonása! Teljes vagyonelkobzás és remélem akasztófa lesz az eredmény! Te és a fajtád is sorra kerül!

Jenyei 2013.05.22. 14:03:06

@Fejesrob: mai mi van a naptáradban, hányat kell zsidóznod?

Fejesrob 2013.05.22. 14:04:27

@fehérfarkas: Szerintem te túldimenzionálod.

Van egy feltörekvő magyar tőke, (most ne elemezzük, hogy, miként alakult ki), akik támogatják a fideszt és a fidesz is őket.

Ezek találkoznak össze a nemzetközi, benne a német magyarországi érdekcsoportokkal és elég nagy a szikrázás. A külföldiek meg voltak elégedve pozicióikkal és nagyon nem tetszik nekik, hogy a magyar csoport viharosan szorítja ki őket mindenhonnan, bankszektor, termőföldek, belkereskedelem, szolgáltatások, ahol bármennyi haszon is lehet.

Az mindenkinek amúgy magánügye ki mellé áll, én pld. a magyar mellé.

Orbán nácizása, diktatúrázása, az alkotmányozás körüli problémázások azt mutatják, hogy az EU képviselők jórésze ezen külföldi csoportok kezében van. Nyilván a magyar ellenzéket is támogatják.

Orbánt pedig kár ezért fikázni, ő csak azt valósítja meg, ami a lengyeleknél, osztrákoknál, szlovéneknél teljesen természetes. Elég nyilvánvaló, hogy dugig tömve a magyar mézes bödön tartalmát szívogató külföldi cégekkel akkor sem lesz gazdasági mozgástere, ha az EU és az USA folyamatosan dicsérnék. (Lsd. Gyurcsány, Bajnai, akiknek teljesen szabad kezet adtak abban, hogyan számolják fel az I. Orbán kormányt, sőt abban is, hogyan bánjanak ellenzékükkel).

Fejesrob 2013.05.22. 14:05:35

@Jenyei: Mi van kismajom, zsidózást láttál? Jelentsd te faszfej, ahogy egész életedben szoktad.

Balt 2013.05.22. 14:06:05

@fehérfarkas: Azért az elég vicces, hogy demokráciaféltés címén még az unióból is kizárnának minket (zusammen, Mo.-t, ugye, de a "németekre" nem illik általánosítani a "könnyűlovasságot") azok, akik a görög, olasz stb. választói akaratot megkerülve nyúltak bele a legmagasabb szinten a politikai döntésekbe, választott vezetők sorsáról döntve. Hát egyet kell értenem lassan a németek többségével: ez nem az az EU, ami vágyaink netovábbja.

ujszo.com/online/velemeny-es-hatter/2013/05/02/erosodo-nemet-euroellenesseg

fehérfarkas 2013.05.22. 14:06:56

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik): "Érdekes, hogy a magyarokat le lehet rasszistázni, antiszemitázni, nácizni, "

Ahol országgyűlési politikusok Horthy szobrot avattnak ott sajnos jogosan az ilyen vád.

"kommunistázni"

Ha Orbán politikáját és a fideszes képviselők, miniszterek és államtitkárok pártállami múltját nézzük, akkor sajnos ez a vád is jogos.
(bár inkább ő szokott másokat lekomcsizni, de valójában a Fidesz van teli volt komcsikkal, és a Fidesz folytat komcsi politikát)

"De ha valaki megemlíti ezt a történelmi tényt, mert amúgy a németek tényleg jöttek tankokkal, az már skandallum!!!!"

Nem a történelmi ténnyel van a gond. Sőt, most az érettségik idején töri érettségin azoknak akik 2 vh-s tételt húztak ezt meg is kell említeniük. Csakhogy Orbán miniszterelnökként ezt 2013-ban a mostani német kancellárnak üzente, és a mostani németeknek. Ráadásul még a szöveget sem értelmezte rendesen. A riporter kérdése szakmailag hibás volt, de miniszterelnökként egy ilyen válasz hatalmas hiba volt.
Abból a szempontból viszont jó, hogy végre az Orbánban a globalizmus ellen küzdő szabadságharcos valódi arcát is elkezdik meglátni a német átlagemberek, hogy Orbán nem szabadságharcos hős, hanem csak egy bunkó tapló tizedrangú focista, aki még a jogi szakvizsgái közül sem tudta mindet letenni.

hümhüm 2013.05.22. 14:08:20

A poszternek:
Mesterem, mellébeszélsz.
Azt állítod, hogy "Merkel azt találta mondani, nem kell rögtön a könnyűlovasságot beizzítani, nyugi van! "
Sajnos, nem ezt mondta.
Olvasd el az MTI hírszövegét (el kell fogadnunk, hogy nincs félrefordítva):
"Mindent meg kell tenni azért, hogy Magyarország a helyes útra térjen, de az Európai Unióból való kizárást nem érdemes kilátásba helyezni, mert ha az megtörténik, akkor az unió közössége nem tud befolyást gyakorolni a magyarországi folyamatokra - mondta Angela Merkel német kancellár csütörtökön Berlinben. A WDR közszolgálati műsorszolgáltató társaság Európa Fórum című rendezvényén Angela Merkel hangsúlyozta: "nem kell rögtön a lovasságot küldeni".
Ha valaki pontosan ért magyarul, annak bizony ez a szöveg nagyon negatív: nagymellényű, lesajnáló és egyben fenyegető is amellett, hogy nyíltan kijelenti, hogy:
1. Magyarország rossz úton jár (nem részletezi, hogy miben, hanem csak úgy, általánosan)
2. A Magyarország belügyeibe történő beavatkozást evidenciának veszi ("mindent meg kell tenni").
3. Az EU nem tűri, hogy Magyarország egyéni társadalmi berendezkedést valósítson meg ("az únió közössége nem tud befolyást gyakorolni")
4. Végső soron drasztikus módszerektől sem riadnak vissza a céljaik érdekében ("nem kell RÖGTÖN a lovasságot küldeni")
Akinak füle van, hallja meg, aki tud magyarul, értse meg.
Orbán visszaszólását meg vegye az magára, aki illetve érzi magát. Amúgy nem nácizott...

Balt 2013.05.22. 14:12:22

@fehérfarkas: B+, mit lehet ezen félreértelmezni?

"Nem kell mindig azonnal a lovasságot küldeni, ha szabad így fogalmaznom."

Kikacsintás Steinbrück korabeli botrányos elszólására, de ettől még tény: az újságíró (és Steinbrück) komolyan felvetette Mo. kizárását.

"Ha kétség merül fel, hogy ott esetleg antiszemita vagy más tendenciák térhódítása folyik, akkor ezekről nyíltan kell beszélni, mi egymás között ehhez szoktunk hozzá. Úgy vélem, mindent meg kell tennünk, hogy magyar barátainkat a helyes útra tereljük."

Valszeg rossz fordítás ("tendenciák térhódítása folyik"), de ettől még időzzünk el itt egy kicsit: közröhej, hogy a WJC árnyékában - és Lauder bocsánatkérése (valamint Feldmájer leváltása...) után - ez komolyan felmerülhet érvként.

Balt 2013.05.22. 14:14:24

@fehérfarkas: Na, menj a faszba, elég volt a pökhendi besserwisser hülyeségeidből!

fehérfarkas 2013.05.22. 14:15:47

@Fejesrob: "Ezek találkoznak össze a nemzetközi, benne a német magyarországi érdekcsoportokkal és elég nagy a szikrázás. A külföldiek meg voltak elégedve pozicióikkal és nagyon nem tetszik nekik, hogy a magyar csoport viharosan szorítja ki őket mindenhonnan, bankszektor, termőföldek, belkereskedelem, szolgáltatások, ahol bármennyi haszon is lehet.
Az mindenkinek amúgy magánügye ki mellé áll, én pld. a magyar mellé. "

A cégeiket különböző offshore országokba bejegyzett oligarchiát ne azonosítsuk már a magyar vállalkozásokkal.
A magyar mikrovállalkozások közül 35 ezret éppen mostanában lehetetlenít el a kormány. Sok már magyar kis- és közepes vállalkozás az elmúlt 3 évben jelentett csődöt az elhibázott gazdaságpolitika következtében beszűkült piac, a hitelezés leállása, megdrágult euró, a drasztikusan megemelkedett adóteher miatt. Ő magyar vállalkozások voltak (ráadásul magyarországi címre bejelentve, és ide adózva), és a Fidesz unortodox gazdaságpolitikája miatt mentek csődbe.

Nagyon nem szeretem amikor egy oligarchiát azonosítanak a magyar vállalkozásokkal.
Ráadásul ez az oligarchia pont a becsületes magyar vállalkozások elöl veszi el a teret (törvényi lobbizások és támogatások lenyúlása révén).

Balt 2013.05.22. 14:19:17

@Fejesrob: Jó meglátás. Hol voltak 2006-ban ezek a nagy demokráciaféltők, amikor dél-amerikai diktatúrákat megszégyenítő módon működött a "demokrácia" Mo.-n?! Na mindegy is, itt még egyszer ezek a "demokraták" választói akaratból nem kerülnek kormányra, ez elég valószínűnek látszik. Meglehet, tényleg külföldi "könnyűlovasság" kell(ene) rehabilitálni őket...

Balt 2013.05.22. 14:21:25

@fehérfarkas: "Ha Orbán politikáját és a fideszes képviselők, miniszterek és államtitkárok pártállami múltját nézzük, akkor sajnos ez a vád is jogos."

Szorítkozzunk a tényekre:
1989. október 7-én alakult jogelődje, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) XIV., egyben a Magyar Szocialista Párt I. kongresszusán, ahol többek között döntöttek a párt nevében addig szereplő „Munkás” szó elhagyásáról is.
Alapítva: 1989. október 9.
Elődpárt: MSZMP
(wiki)

_most_ 2013.05.22. 14:24:39

@Fejesrob: mi van, feltörekvő magyar tőke, jézusom téged jól megetettek ezzel a nemzeti maszlaggal, egyszerűen fidesz rablás folyik, persze így nem hangzik olyan jól.

Balt 2013.05.22. 14:27:40

@hümhüm: Jó meglátás. Meglehet, Merkel szándéka (a belpolitikai vonatkozásain túl) Orbán és Mo. "védelme", de ezek finoman fogalmazva "nem politikus" mondatok. Illetve dehogynem: jól illusztrálják a görög, olasz, portugál választók FÖLÖTTI (uniós) német hatalomgyakorlást...

milyen szép a Vértes, ó 2013.05.22. 14:29:06

@_most_:

De, számára kifejezetten jól hangzik ;-)

Balt 2013.05.22. 14:31:29

Remélhetőleg magukra ismernek egyesek:
index.hu/belfold/2013/05/22/tamas_gaspar_miklos

A vége nem tartozik szorosan a jellemrajzhoz, de azért külön is hozom: :))

Az interjúban kifejti: az emberek is érzik, hogy nincs valós alternatíva, így aztán az unalomfaktor a legerősebb a mai politikában. Szerinte Bajnai Gordon legalább annyira unalmas mint François Hollande, de ez nem túl nagy probléma, mert Bajnai vélhetően nem nyeri meg a választást.

Cinkes 2013.05.22. 14:32:16

@Balt: ha valaki kiállna azzal a választási programmal, hogy meggumibotozza a fideszeseket én esküszöm rájuk szavaznék. Szerintem még választást is nyernének.

_most_ 2013.05.22. 14:33:44

@Balt: nem kell a nyafogás, akinek nem tetszik az unió, ki lehet lépni, érdekes amikor a görögök, olaszok, portugálok szépen profitáltak az uniós tagságból, akkor nem panaszkodtak.

fehérfarkas 2013.05.22. 14:45:49

@Balt: "Hát egyet kell értenem lassan a németek többségével: ez nem az az EU, ami vágyaink netovábbja."

Azért azt ne felejtsd el, hogy a németek az EU egyik finanszírozói. Ők finanszíroznak többek között minket is, és nem mi őket.
Ők rendelkeznek fejlettebb technológiával ahová a vállalkozóink mennek megtanulni/elhozni és nem pedig fordítva.
Ők Európa legnagyobb felvevőpiaca és köztük a miénk is, és nem pedig mi az övék.
Nekik vannak működő K+F+I központjaik és Living Labjaik, és nem pedig nekünk.
Nekik van jól működő hi-tech iparuk, és nem pedig nekünk. Ők rendelkeznek a világ 4. legfejlettebb hi-tech iparával és nem mi.
Ők a világ 2. legnagyobb exportőre és nem pedig mi.

Ja, és a legnagyobb politikai támogatóink is ők az EU-ban. És a legnagyobb súlyuk is nekik van az EU-ban (a franciák mellett).

Talán érthető, ha az átlag német úgy érzi, hogy nem akarja tovább finanszírozni az olyan EU éretlen, korrupt, pénzelnyelő és lenyúló országokat, mint Görögország, Portugália, Bulgária, Magyarország.

Adj gázt! 2013.05.22. 14:48:05

A bőrkabátos Steinbrück elvtárs, kancellárjelölt lovassággal fenyegetőzése már el is lett feledve, a történet már az a "mértékadó", minden felet meghallgató, tárgyilagos nyugati sajtóban, hogy Orbán említette először a lovasságot. Vagy legalábbis Merkel, de ő is úgy, mint a jóságos Lenin a lövetést, és a Patás ezt teljesen félreértette.

Szánalmas szarházi geci banda az egész.

EU NEM

Adj gázt! 2013.05.22. 14:49:40

@fehérfarkas:

A nagy finanszírozásnak az lett a vége, hogy a "kedvezményezettek" a tönk szélére jutottak, miközben Németország sosem látott hatalmat és pénzt harácsolt össze magának.

Köszönjük, nem kérjük a "segítséget".

Nem tartozunk nekik semmivel, ők tartoznak nekünk a világháborús megszállásért.

Vállalják át a zsidók által rajtunk követelt mindent, és nem ismerjük egymást.

Na?? 2013.05.22. 14:50:23

"ezt a szerencsétlen beszólást is ki fog lehetni magyarázni"

Te hol tanultál magyarul?
Kérd vissza a pénzt, nagyon szarul sikerült a tanfolyam. Iratkozz be egy olyanra, ahol megtanítanak.
És ha lehet, addig ne írj, amíg meg nem tanultad legalább alapfokon a nyelvet. Most még láthatóan messze vagy ettől.

(És az most teljesen független attól, hogy igazad van-e a cikkben tárgyalt témában, vagy nincs.)

Na?? 2013.05.22. 14:52:05

@fehérfarkas:
Úgy érted, fejlettebb technikával?
El kéne már felejteni ezt a technológiázást. És megtanulni magyarul.

Adj gázt! 2013.05.22. 14:53:06

@fehérfarkas:

Ki nem szarja le, hányadik helyen állnak a friss tabellán? Ha a hátrébb lévő folyamatosan pucsítana, akkor 112. éve a Budapesti Torna Club lenne ma is a focibajnok kihívó hiányában. De Németország is Portugália keleti területe lenne.

Nem zsibbadt még el a derekad a folyamatos pucsításban?

tiItsál ki te gyökér 2013.05.22. 14:53:54

@Adj gázt!: De a Mercedes és Audi beruuázás az ugye kell? Helyettük lenne az Ikarusz, amit olyan sikersztorira vitt a Széles, a magyar nagytőkés.

Adj gázt! 2013.05.22. 14:55:28

Remélem, az antinémetizmust még nem bünteti a törvény, például ha felemlegeti valaki a '44-es megszállást, mint ahogy a zsidóknak a két véres-vörös diktatúrát.

Adj gázt! 2013.05.22. 14:57:00

Ma is aktuális:

Petőfi Sándor - Mit nem beszél az a német...

Mit nem beszél az a német,
Az istennyila ütné meg!
Azt követeli a svábság:
Fizessük az adósságát.

Ha csináltad, fizesd is ki,
Ha a nyelved öltöd is ki,
Ha meggebedsz is beléje,
Ebugatta himpellére!...

Ha pediglen nem fizetünk,
Aszondja, hogy jaj minekünk,
Háborút küld a magyarra,
Országunkat elfoglalja.

Foglalod a kurvanyádat,
De nem ám a mi hazánkat!...
Hadat nekünk ők izennek,
Kik egy nyúlra heten mennek.

Lassan, német, húzd meg magad,
Könnyen emberedre akadsz;
Ha el nem férsz a bőrödbe',
Majd kihúzunk mi belőle!

Itt voltatok csókolózni,
Mostan jöttök hadakozni?
Jól van hát, jól van, jőjetek,
Majd elválik, ki bánja meg.

Azt a jó tanácsot adom,
Jőjetek nagy falábakon,
Hogy hosszúkat léphessetek,
Mert megkergetünk bennetek.

Fegyverre nem is méltatunk,
Mint a kutyát, kibotozunk,
Úgy kiverünk, jobban se' kell,
Még a pipánk sem alszik el!

Pest, 1848. május

Na?? 2013.05.22. 14:57:33

Mondjuk ami azt illeti, én személy szerint nem bánnám, ha jönnének a németek tankokkal, és Németországhoz csatolnák Magyarországot.
Remélem, egyben kivégzenék a teljes politikai vezetésünket is, minisztériumi osztályvezető-helyettes és települési-kerületi polgármester szinttől felfelé mindet, teljes családi vagyonelkobzással.

Végre legalább rend lenne ebben a kurva országban. Nagyjából Mátyás (a Hunyadi) óta először.

Adj gázt! 2013.05.22. 14:59:27

@tapolcai evolúciós zsákutca:

Nem mintha a Mercedes 1 eurocentnél többre árazná a Steinbrück-ügyet, de ha mégis, akkor elhúzhatnak a picsába felőlem, csak el ne felejtsék a 40 milliárd forintos segílykét visszafizetni.

fehérfarkas 2013.05.22. 15:01:54

@hümhüm: "Ha valaki pontosan ért magyarul, annak bizony ez a szöveg nagyon negatív: nagymellényű, lesajnáló és egyben fenyegető is amellett, hogy nyíltan kijelenti, hogy:
1. Magyarország rossz úton jár (nem részletezi, hogy miben, hanem csak úgy, általánosan)
2. A Magyarország belügyeibe történő beavatkozást evidenciának veszi ("mindent meg kell tenni").
3. Az EU nem tűri, hogy Magyarország egyéni társadalmi berendezkedést valósítson meg ("az únió közössége nem tud befolyást gyakorolni")
4. Végső soron drasztikus módszerektől sem riadnak vissza a céljaik érdekében ("nem kell RÖGTÖN a lovasságot küldeni")
Akinak füle van, hallja meg, aki tud magyarul, értse meg.
Orbán visszaszólását meg vegye az magára, aki illetve érzi magát. Amúgy nem nácizott..."

Amikor beléptünk az EU-ba, akkor elfogadtuk, hogy a játékszabályokat betartjuk.
A szocik sem mindig tartották be a játékszabályokat, de legalább tudtak viselkedni.
Orbán ezzel szemben nyíltan az EU ellen uszít, és az EU-t meg most már Németországot teszi meg bűnbaknak a kudarcainkért.
És miért vannak kudarcaink? A kormányaink rossz politikája miatt. A szocik is sok mindent rosszul csináltak, de Orbán unortodox, szabadságharcos politikája még azt is tönkre tette amit a szocik legalább jól csináltak, ami a szocik alatt legalább működött.

A németek csak kimondták azt ami nyilvánvaló:
- Orbán nem tartja be az EU játékszabályait, hanem szembe megy velük
- és levonták azt a következtetést, hogy akkor meg minek vagyunk bent az EU-ban? Ja, a pénzük miatt, mert arra szükségünk van.
- És erre nagyon helyesen azt válaszolják a németek, hogy kell a pénzük, akkor tartsuk tiszteletben a játékszabályokat. Ha meg nem akarjuk a szabályokat betartani, akkor a pénzük se kelljen nekünk.
-És pont Merkel az, aki bent akar tartani minket az EU-ban, mert naivul hisz abban, hogy rájövünk arra, hogy a szabályok betartása a mi érdekünk is.
Szabályokat betartó országok: Svédország, Finnország, Dánia, Hollandia, Belgium, Ausztria, Észtország, Németország, Anglia.
Szabályokat be nem tartóak: Görögország, Portugália, Spanyolország, Bulgária, Románia, Magyarország.

Nem kötelező a játékszabályokat betartani, ahogyan a pénzüket sem kötelező elfogadni. De akkor legyünk őszinték és ezt nyíltan mondjuk ki! És lépjünk ki az EU-ból. Az EU-n kívül is van élet (copyright by Orbán Viktor).
Ja, hogy a Középnek sem lehet majd 500 milliárd forintnyi állami megrendelést adni, mert nem lesz rá pénz? Hát, minden döntésnek van következménye.
ezért inkább Orbán mégsem akar kilépni az Eu-ból, mert a pénzükre szüksége van, de közben a játékszabályokat (amiket a csatlakozási szerződésben aláírtunk!!!) nem akarja betartani.
A németeknek ebből meg kezd elegük lenni - nagyon helyesen.

Egyébként pedig az AB jogainak erősítése, az átláthatóság, a kisebbségek jogainak erősítése, a szólásszabadság védelme, a jogbiztonság erősítése, a magántulajdon védelme, a mikróvállalkozások védelme, a piacgazdaság védelme az oligarchiákkal szemben, a tőke és a profit védelme, a korrupció csökkentése nemcsak az EU, hanem a mi érdekünk is.
De tudom, 10% rezsicsökkentésért sokan az összes jogukról lemondanak, és az sem zavarja őket, ha ennél a 10% rezsicsökkentésnél sokkal többet vesz el tőlük a kormány.

Adj gázt! 2013.05.22. 15:04:13

Az ügy egyébként olyan, mintha Mesterházy elvtárs megfenyegetné a szlovákokat, hogy rájuk küldi a tankokat, ha nem emelik meg a cigányok segílyét, és erre visszaszólna Fico, hogy lófasz a seggünkbe.

Kb. annyian védenék Magyarországon Mesterházy elvtársat Ficóval szemben, mint ahányan voltak a legutóbbi "felszabadítási" ünnepségen.

Adj gázt! 2013.05.22. 15:04:54

@fehérfarkas:

Nem kell a "pénzük". Eldugulhatnak.

Adj gázt! 2013.05.22. 15:08:34

És az anyjuk az eltartott, nem a dolgozó magyar emberek.

Adj gázt! 2013.05.22. 15:16:33

Üzletben nincs barátság, és ha egy másik ország - Horvátországot és Lengyelországot leszámítva - a barátságunkra hivatkozik egy üzleti tárgyaláson, akkor bizony rosszban sántikál. Kb. mint amikor csöcsös nőkkel akarnak eladni valami szart tízszeres áron, és ha húzod a szád, akkor lebuziznak. Ennél nem sokkal kifinomultabb az EU-s diplomácia, ami nem meglepő, ha például az EP elnöke is egy hasonló bukott cipőfelsőrész-készítő, mint amilyenek a "nép""bírók" meg a párttitkárok, néha miniszterek is voltak nálunk az MSZP 3/3-a idején.

Adj gázt! 2013.05.22. 15:25:45

@fehérfarkas:

A szólásszabadsággal kapcsolatban egyetlen intézkedésről tudok, azt a kommunisták, zsidók és az EU nyomására vezettük be, ti. hogy tilos megkérdőjelezni a kommunista-zsidó történelemkönyvek 2. világháborúról szóló egyes fejezeteit szabadságvesztés fenyegetése alatt.

Kibaszott unalmas már a folyamatos csúsztatás, hazudozás és EU-agitprop. Ha így folytatják, lyukas rendszámtáblákkal közlekedő autók fogják elárasztani az utakat.

fehérfarkas 2013.05.22. 15:32:04

@Adj gázt!: "Ki nem szarja le, hányadik helyen állnak a friss tabellán? Ha a hátrébb lévő folyamatosan pucsítana, akkor 112. éve a Budapesti Torna Club lenne ma is a focibajnok kihívó hiányában. De Németország is Portugália keleti területe lenne.
Nem zsibbadt még el a derekad a folyamatos pucsításban?"

Európa legnagyobb, és a világ 5 legnagyobb és legerősebb gazdaságának egyikét lex@arni nemcsak politikai hiba, hanem egyenesen bűn. Ráadásul nemcsak a világ egyik legerősebb gazdasága, hanem a kevés szövetségesünk egyike, akikbe már megint belerúgott Orbán. Pontosan ezen viselkedése miatt Orbán Viktor az ország vezetésére méltatlan és alkalmatlan.

fehérfarkas 2013.05.22. 15:33:44

@tapolcai evolúciós zsákutca: "De a Mercedes és Audi beruuázás az ugye kell? Helyettük lenne az Ikarusz, amit olyan sikersztorira vitt a Széles, a magyar nagytőkés."

A Videotont se felejtsük ki, hiszen az is Széles sikersztorija, amit szellemi apportként kapott meg.

fehérfarkas 2013.05.22. 15:36:15

@Na??: "Mondjuk ami azt illeti, én személy szerint nem bánnám, ha jönnének a németek tankokkal, és Németországhoz csatolnák Magyarországot.
Remélem, egyben kivégzenék a teljes politikai vezetésünket is, minisztériumi osztályvezető-helyettes és települési-kerületi polgármester szinttől felfelé mindet, teljes családi vagyonelkobzással.
Végre legalább rend lenne ebben a kurva országban. Nagyjából Mátyás (a Hunyadi) óta először."

Támogatom az 5letet :)
Ne gyűjtsünk erre népszavazást?
De mi van akkor, ha a németek meg nem akarnak minket megszállni? Mi van akkor, ha nem kellünk a németeknek?
Akkor itt maradunk ezzel a politikai elitünkkel egybezárva?

fehérfarkas 2013.05.22. 15:42:47

@Adj gázt!: "Nem kell a "pénzük". Eldugulhatnak."

Akkor légyszi ne utazz azokon az utakon és vasútvonalakon, amiket EU-s pénzből újítottunk fel. Ne vásárolj olyan magyar cégtől terméket, amelyik bármilyen TÁMOP vagy egyéb állami támogatást kapott, hiszen azon pályázati forrásokban is ott van az EU-tól kapott pénz.
Ne tanulj, és a gyerekedet se küld olyan iskolába, amelyen egy osztályteremnél nagyobb felújítás történt, ráadásul pályázati pénzből, mert nagy a valószínűsége, hogy abban szintén EU-s pénzek is voltak.
Ne menj olyan kórházba, amelyen pályázati pénzből történt felújítás, mert abban szintén EU-s pénzek is voltak.
Ne menj olyan városba, amelyik az elmúlt években utakat és tereket meg játszótereket újított fel, hiszen egy resze annak is EU-s pénz volt.

Hiszen te mondtad, hogy nem kell neked az EU pénze. Akkor tényleg ne kelljen! És ne is használd azokat, amikben EU-s pénzek vannak! Legyél elvhű és következetes!

Balt 2013.05.22. 16:08:02

@Cinkes: Csak tessék, lehet próbálkozni. Egyelőre marad tehát a DK számodra, a többiek, Bajnai, Mesterházy bocsánatot kért 2006-ért.

Balt 2013.05.22. 16:10:56

@_most_: "nem kell a nyafogás, akinek nem tetszik az unió, ki lehet lépni"

Miképpen? Példa?
Egyébként:
hetek.hu/kulfold/201305/europa_szkeptikus

(Sry, véletlenül a Hetekben találtam meg elsőre a cikket, bár nem itt olvastam anno.)

Globetrotter2014 2013.05.22. 16:17:06

@Fejesrob: miért lenne a németeknél? Szép föderális decentralizált ország erős gazdasággal. Jobban működik mnt sok centralizált európai állam...

Adj gázt! 2013.05.22. 16:17:45

@fehérfarkas:

Nem Orbán rúgott a németekbe, hanem a németek (elsősorban Steinbrück elvtárs, másodsorban Merkel) rúgott belénk. Megint. Nem is hallottad, mi történt pontosan?

Adj gázt! 2013.05.22. 16:18:58

@fehérfarkas:

Már miért ne utaznék az utakon, nettó befizetője vagyok úgy a magyar költségvetésnek, mint az EU-snak. Ha már erre a szintre akarsz lemenni, akkor a német munkanélküli ne utazzon a Deutsche Bahnon.

Te eltartottnak érzed magad, "kisember"?

Globetrotter2014 2013.05.22. 16:19:18

@Balt: az olasz helyzet mindig olaszos :)
Hollandot a következuő választásre kell felhozni, addig inkább hozza rendbe az országát.
Obamának egyelőre még nem lőttek, és ha túléli, ő kihtöltött két turnust aminél többet nem is lehet. Aztán majd egyenlő seélyekkel méredzskedik meg az új demokrata kihívó egy republikánussal.

Ott majd elválik...

Adj gázt! 2013.05.22. 16:20:31

@ZF2:

Bizony, a németek tudják, hogy élhető országhoz, fenntartható fejlődéshez decentralizáció szükséges. Maguknak így is csinálják. De Ejrópának nem, Ejrópának Berlinből akarják megmondani a tutit. Mert leszarják, hogy Ejrópa többi része mennyire élhető, és mennyire fenntartható, miért is foglalkoznának vele.

Adj gázt! 2013.05.22. 16:22:17

Emlékszem egyébként, 10 éve még a szubszidiaritás volt a legnagyobb ejrópai érték. Ma már aki nem akar Európai Egyesült Államokat, közös gazdaságpolitikát, közös mindent, az középkori, versenyellenes, csődpárti, talán fasiszta is.

Balt 2013.05.22. 16:24:06

@fehérfarkas: "Az EU-n kívül is van élet (copyright by Orbán Viktor)."

A pontosság kedvéért:
"Nem történik tragédia, ha nem valósul meg 2003-ban a csatlakozás. Most sem vagyunk az Unió tagjai, s mint látjuk, van élet az EU-n kívül is. De nem erre készülünk. Azért sürgetjük az integrációt, mert az újabb lökést adna a gazdasági fejlődésnek."(Világgazdaság, 1999. december 17.)

Balt 2013.05.22. 16:25:34

@Balt: Ez igazi "köteles-beszéd" kiforgató (gyurcsányista) módszer, bővebben lásd Debreczeni könyvében tollba mondva.

Adj gázt! 2013.05.22. 16:27:32

@Balt:

Ez az "Európán kívül is van élet" ez akkora szentségtörés volt a balsiknak, hogy egészen belerokkantak. Pedig a balsik harsogták a leghangosabban a '90-es évektől, hogy virágozzék száz virág, és hogy mindig van választás, meg hogy fúj kizárólagosság.

Teljesen korrektül mondta Orbán, amit mondott.

Jobb lenne a világ a balsik nélkül.

Persze nem úgy, ahogy a bőrkabátos Steinbrück elvtárs és szellemi elődei képzelték.

Balt 2013.05.22. 16:28:15

@Adj gázt!: :)) Ceau volt suszter a tanult(?) szakmája szerint, ha jól rémlik.

Adj gázt! 2013.05.22. 16:28:32

@Balt:

Amikor a Szili Kati félig oldalra hajtott fejjel, sírós szemmel?

Globetrotter2014 2013.05.22. 16:29:24

@Adj gázt!: fingod nmincs arról hogy miként működik az EU, fröcsögsz tudás nélkül. Szerinted jogilag mekkora beleszólása van Németországnak az EU ügyeibe? Még blokkolni sem tudna, nem hogy helyette dönteni.

Minden máshoz meg kell győznie egy releváns többséget. A Tanács (vagy egyneesen a tagállamok) nélkül nincs intézkedés. És a Tanácsban Németország szava a legkevésbé sem döntő. A Tagállamok jól felfogott érdekből követik a német (vagy más leginkább bizottsági) álláspontot.

És mi főleg azért vagyunk most xarban mert úgy viselkedünk mint egy meghülyült díva.

Adj gázt! 2013.05.22. 16:30:56

@Balt:

Neki legalább volt valami szakmaféléje, de Schulz elvtársnak az sincs, kétszer bukott, aztán kibaszták a suliból, és alkesz lett. Innen már egyenes út röpítette a bolsikhoz és az EP élére.

Adj gázt! 2013.05.22. 16:32:41

@ZF2:

Az EU annak az intézménye, hogy hogyan nyomjon le pár százezer ember ötszáz milliót.

Ha ilyen fasza nagy a demokrácia, akkor miért nem lehet népszavazással dönteni a kilépésről? Ez nem lenne Igazi Európai Érték?

Adj gázt! 2013.05.22. 16:34:28

@ZF2:

Ez a "Tanács", főleg ahogy írod, egyébként meglehetősen emlékeztet a bolsevista terminológiára. Amúgy melyik tanácsról beszélsz?

Globetrotter2014 2013.05.22. 16:38:10

@Adj gázt!: gonodlom azlért mert a poltiksuaok is rájöttek hogy ha továbbra is az EU kárára próbálnak népszerűsget hajkurászni valahol be kell iktatni egy védelmi vonalat.

Hagyományosan minden tagállami poltikus igyekszik magának vindikálni minden vívmányt és az EU-ra kenni mindent. Aztán csodálkoznak ha ez visszaüt egy egy esetleges közvéleménykutatásban vagy népszavazáson (lásd európai alkotmány).

Aztán próbálják feltartani azt a xargalacsint amit maguk gurítottak össze (most Cameron próbálkozik ezzel).

Minden épeszű poltikus tudja hogyha egy ország kilép az EUból annak az országnak vége lesz. Kevés olyan idióta van aki ezt nem akarja belátni. Más kérdés hogy az saját érdeke nem kívnja hogy ezt hangoztassa.

Globetrotter2014 2013.05.22. 16:41:53

@Adj gázt!: bakker olvass utána. hu.wikipedia.org/wiki/Az_Eur%C3%B3pai_Uni%C3%B3_Tan%C3%A1csa

Igen annyira kommancs hogy a németeknek (NSZK, ha a kicsit modernebb államtan kimaradt) is van ilyen. hu.wikipedia.org/wiki/Bundesrat

Adj gázt! 2013.05.22. 16:57:23

@ZF2:

És a demokráciával, a népfenség elvével, a többségi döntéssel mi lesz?

Ezentúl ha "rosszul" szavazna az EP, akkor a bukott cipőfelsőrész-készítő Schulz fogja magát, és Ejrópa érdekére hivatkozva felülírja a többségi döntést ott is?

Nem érzed, mennyire kilóg a lóláb?

Lassan a demokrácia azt jelenti Ejrópában, hogy a kisebbség dönt.

Adj gázt! 2013.05.22. 16:59:30

@ZF2:

Szerintem te az EU-tól kapod közvetlenül a fizetésed. Normális ember olyat nem ír le magától egy blogon, hogy Tanács, meg hogy Tagállamok. Valahol rádragadt.

Globetrotter2014 2013.05.22. 17:05:01

@Adj gázt!: te tényleg nem ismered hogy miként működnek a dolgok. Az EP nem tud szavazni a Tanács nélkül, amiben a tagállamok kormánytagjai ülnek. Ún társjogalkotók. Mint a Bundestag és a Bundesrat a németeknél.

Megjegyzem Schulz egy kompromisszummal elnök most (azaz felesben egy "jobbos" és egy "balos" elnök van), attól az EP még jobbra fog szavazni mert konzervatív többsége van. És ha az EP ellenünk döt az igencsak intő jel....

Nem értem mi a gond a demokráciával.

Globetrotter2014 2013.05.22. 17:08:30

@Adj gázt!: Mondjuk jogi egyetem? Ez így szakszerű. Baxki, ez alapvető ismeret, bnektek ilyet nem tanítottak? Nálunk azt is tudni keleltt hogy ki mekkora szavazattal bírt. És még sehol sem voltunk akkoriban tagok...

Mondjuk szánalmas olasni hogy a sima egysejtű jobbikos képviselők azzal hencegnek hogy egy alibi fősikolát nem tudtak elvégezni de árja vér csörgedezik az ereikben.

Ennyire xar lenne manapság az oktatás?

Adj gázt! 2013.05.22. 17:09:07

@ZF2:

A demokráciával nincs különösebb gond, annál inkább van a hiányával.

Te például odáig mentél "demokrata" módra, hogy a választóknak legyen kuss a neve a kilépés ügyében, mert úgyis szarul döntenének. Ez neked a demokrácia?

Adj gázt! 2013.05.22. 17:12:02

@ZF2:

Lehet, hogy szakszerű, de pont annyira vicces, mint amikor kijelölt gyalogátkelőhelyről beszél az óvodás az anyukájának.

Ugyebár létérdeked az EU megmaradása, mert a munkád ettől függ? Ez magyarázza, hogy Tagállamoknak írod a tagállamokat. Jól gondolom? Nem szégyen az, csak jó tudni, honnan fúj a szél.

A nyerőgépek mellett is teljesen legitim érvelni vagy lobbizni, csak nem kéne úgy tenni, mintha az ún. "kisemberek" érdekében szólalna fel a lobbista.

Globetrotter2014 2013.05.22. 17:13:13

@Adj gázt!: kormányra lehet szavazni a jobbikot, ez is demokrácia része.

A legtöbb demokrátikus jogállamban nincs is olyan hogy népszavazás, max népi kezdeményezés.
www.kormany.hu/hu/mo/a-valasztasi-rendszer/nepszavazas-nepi-kezdemenyezes

Adj gázt! 2013.05.22. 17:16:17

@ZF2:

Ezt miért nem akkor írtad, amikor a belépésről kellett szavazni? Akkor az volt a demokrácia csúcsa, hogy így döntünk a jövőnkről, meg úgy, mi, zemberek, együtt. Azóta megváltozott a doktrína? Miért?

Globetrotter2014 2013.05.22. 17:17:18

@Adj gázt!: vicces lenne hogy hány ember munkája függ az "EUtól", legyen az mezőgazdasági dolgozó vagy összeszerelő a Mercedes gyárban. vagy nyírja ezek friuzráját.

Más kérdés hogy ezt természetresnek venni és hőbörögni valami hiányán egyszerűbb.

Globetrotter2014 2013.05.22. 17:19:37

@Adj gázt!: nem "kellett" népszavazást kiírni. Ez egy személyes döntése volt az akkori kormánynak arra hogy a saját pozicióját megerősítse. A végén gyorsan visszakoztak is és nem ügydöntő népszavazást írtak ki.

Ők itt húzták meg a határt a saját érdekeik és a túl nagy kockázat között.

Az ellenzék meg volt olyan hülye hogy besétált oda ahova poltikai ellenfeleik tudni akarták, és azóta sem mászott ki abból a gödörből.

Adj gázt! 2013.05.22. 17:22:30

@ZF2:

Mi köze a fodrásznak az EU-hoz, Bolíviában, Szingapúrban és Svejcban nincsenek fodrászok? Látom, terelsz, te frankón az EU-tól kapod az egzisztenciád, EU-s joggal foglalkozol, oda lenne mindened, ha kilépnénk a gecibe.

Adj gázt! 2013.05.22. 17:23:25

@ZF2:

Mondd ki világosan, az EU ellenzőinek érdeke magasról le van fosva, mert neked személyesen rossz lenne a kilépés.

Globetrotter2014 2013.05.22. 17:24:40

@Adj gázt!: nem baxki ha egy rendszerből kivesznek pár milliáérdot akkor TE konrltan ugyanúgy fogsz szívni. Mert az a pénz amit te kapsz attól akinek a haját leníírod az valahonnan jön. És ha ezek a multik, és uniós pénzen llő vállakozások nem lennének, akkor az egtész rendszernek nem lenne annyi pénze.

Ezt miért nehéz felfogni? Feltétlen EU-s fizetéshez tudod csak kötni?

Adj gázt! 2013.05.22. 17:28:27

@ZF2:

EU előtt is megéltem valahogy, mint ahogy pármillió másik magyar is.

Baszod, nincs olyan dolog, ami mindenkinek jó, miért kell úgy csinálni, mintha pont az aktuális unió lenne az? Kurvára visszatetsző ez a nyomulós agitprop, remélem, nem az én pénzemből csinálod.

Globetrotter2014 2013.05.22. 17:34:01

@Adj gázt!: szemályes meggyőződésem hogy objektíven, mindenkinek xarabb lenne. Jópár EU-szektpikus ismerősöm van és ők általában valami hülye idiológia alapján vagy egyszerűen kurucos ostobaságból vallják ezt. Kb "Mindegy ha bedőlne az ország, mi akkor is megmutattuk". Na itt kezdődnek a bajok kilépés, államcsőd ezek viccesnek tűnő absztrakt fogalmakká satnyulnak, miközben az ország evidens érdekeit teljesen szem elől tévesztjük.

Lehet azon vitatkozni hogy az Euró bevezetése most vagy később jó-e az országnak. Érdemes lenne azon vitatkozni hogy a következő EU-s költségvetést mire használjuk fel (szerintem lassan aktuális lehet és még sehol sem olvastam ilyesmiről).

Komolyan figyelik kint is a hazánkban meghozott alapvető struktúrális rendszerátalakításokat (azt sok fórum mutatja), amelyeket egyrészt nem lehet korrigálni ha már nincs 2/3 másrészt most lehet látni hogy egy instabilabb valami lesz, mint az eddig bevált (stabil kormányalakítást elősegítő, szélsőségeket kiiktató) választási rendszer.

ehylett van itt orbánozás és gyurcsányozás, hülyítenek minket olyan marhaságokkal mint ez a nonszensz trafikszabályozás, ami kb légyfing jelentőségű. Az ország valódi problémái mellett.

Adj gázt! 2013.05.22. 17:40:26

@ZF2:

Eddig bevált választási rendszer - ezt például mire alapozod? Hogy antimagyarista, szemkilövető, hazug kommunisták is nyerhettek, ha elég cigányt megvettek fél kiló lejárt szavatosságú száraztésztáért, és kellőképpen el tudták hallgattatni az ellenvéleményeket?

Az államcsődös téma is érdekes kérdés a mai időkben, amikor a fél EU a csőd szélén áll. Egyáltalán nem hihető bemondásra, hogy az EU az egyetlen(!) garancia az államcsőd elkerülésére. Jó példa vagyunk rá mi is, amíg "európai" kormányunk volt, mi is az államcsőd szélére jutottunk alig 4 év tagság leforgása alatt.

Adj gázt! 2013.05.22. 17:48:37

@ZF2:

Ja, az ország valódi problémái. Oktatás, demográfia, foglalkoztatottság, egészségügy. Ezekkel lófaszt nem csinált az "európai" kormány, vagy ha mégis, akkor is böszmeséget. Mert hogy hú mennyi konfliktus.

Most itt vagyunk, a kormány egymás után alakítja át a nagy ellátórendszereket. Jönnek is a konfliktusok csőstül. Rendőrnyuggerektől a hospinvestes pénzszivattyúig. És most harsogják a bolsik, hogy bezzeg az ő idejükben mennyire simán, "európai módon" mentek a dolgok.

Elmehetnek a picsába az EU-val együtt.

Globetrotter2014 2013.05.22. 17:49:49

@Adj gázt!: itt nem arról van szó hogy melyik nyert (érdekes múdon a Fidesz kétszer is ynert rajta a 2/3ot pedig pont ennek köszönheti), hanem arról hogy kiküszöböli a legrosszabb magyar hibát, a rövidlátó osotba széthúzást, és elősegíti a kormányképes többség létrejöttét. Mi nem olyan föderális állam vagyunk amely túlélne éveket kormány nélkül...

Az Eu nem áll államcsőd szélén. Csődesélye akkor van ha nem tudja magát fedezni és áthidaló EU vagy IMF hitel kell.

És mi mindekettőből kaptunk, emlékeim szerint. Amellett hogy akad egy két Eu tag állam amelyik szintén gondban van, de ez nem EU léptékű probléma.

Amúgy lehet egyoldalúsággal vádolni ezeket a szerveket, de szerintem azért ez valahol szegénységi bizonítvány egy kormánynak hogy kint módszeresen a rövidebbet húzza.

Globetrotter2014 2013.05.22. 17:54:49

@Adj gázt!: sokat nem csinákhat az "európai kormány" mert ez tagállami hatáskör. Ahogy Merkelék sem írhatják elő hogy melyik landban melyik heyleírást alkalmazzák. Az egyikben lesz "ß" a másikban meg dupla "s".

Nem tudom milyen átalakításról beszélsz én struktúrálisan nem látok sok mindent, a belső leszámolások nem minősülnek annak. A magánnyugdíj pl hosszú távon egy jó rednszer lett volna. Csak ki kelett volna bekkelni, és pl itt az EU (ami gondolom a Bizottságot jelenti) alapvető hibát követett el (ezt el kellett volna számolni a hiányba).

Nyilván simábban mentek korábban a dolgok mert sajnos pénzt/tratalékokat éltek föl. De attól még az érdemi reformok váratnak magukra.

Adj gázt! 2013.05.22. 17:58:21

@ZF2:

Miben húzta a rövidebbet a kormány kint? Hogy ledorongolta valamelyik magyaros nevű ostoba spiegeles zsidó firkász?

3 éve harsogják a bolsik EU-s megafonba, hogy itten majd jól kivonul mindenki, az összes bank meg autógyár, bedűl a bankrendszer, meg a forint is, és jajj meg jájj. Lófasz sem lett az üres fenyegetőzésből, csak hülyét csinált magából a Kohn Banditól Bokroson át Redingig az összes "európai" megmondóember.

3 éve a görögökkel jártunk egy cipőben, miután mindkét ország az ejrópai normáknak megfelelően intézte (el) az ország ügyeit alig pár év leforgása alatt. Azóta ők maradtak az "európai" úton, mi meg letértünk róla, ott azóta is forrong mindenki, és lefelezték a teljesítményüket, nálunk meg kisebb-nagyobb zökkenőkkel működik az ország legfeljebb minimális visszaesés mellett.

Én nem szavaztam a Fideszre, és bár most már sokkal inkább hajlok rá, de most is komoly fenntartásaim vannak, de nagyon nem véletlen, hogy lényegében meg tudták őrizni a támogatottságukat, miközben a rezsicsökkentésen kívül semmi nettó népszerű dolgot nem tettek.

Kurvára szarul mérik fel a helyzetet a bolsi elvtársaid. Egész pontosan bíztak a falra festett ördög hatásában, csak nem jött be. Biztos sok pénzt is elbuktak a bukásra tett fogadásaikon, nem csoda, hogy zabosak. Most ott állnak az ördögös graffiti alatt nulla hitellel, nevetségesen, lefröcskölve, toporzékolva.

Adj gázt! 2013.05.22. 17:59:34

@ZF2:

"Európai" kormány alatt a Böszman és bandájának kormányait értettem. Ők hivatkoznak mindig Európára, ők sajátították ki maguknak itthon ezt az addig kellemes csengésű szót, és húzták le a maguk szintjére, nemde?

Globetrotter2014 2013.05.22. 18:12:16

@Adj gázt!: kevered az EU-t és a külföldöt. Az EU egy jogi és intézményi keretrendszer, az uniós jogszebályok ()amineki meghozatalában Magyarország tevékenyen részt vesz közvetlenm hatállyal alkalmazandók, Magyarország érdemben lasasn már csak uniós pénzből tud fejleszteni, és ez elég komoly érv amellett hogy érdemes jóüban lenni velük.

emllett jön az hogy a magyar cégek jelentős részébe uniós (leginkább német) vállalatok tettek pénzt és tudást. És ezek jó rsze addig marad amíg mi EU tagok maradunk. Mert azért is jöttek be. Mi voltunk midnig is az egyik legnyitottab legliberálsiabb (a szó nem poltikai értelmében) ország, és ennek meg is volt az előnye.

Rövidebbet hőzta nagyon csúnyn ott hogy nem sikerült SEMMI kedvezményt kialkudni/elérni a Bizottság felé. Már rég kint lennénk a túlzott deficit eljárásból egy nem ilyen "kurucos" hozzállásssal.

A görögök röhejes dolgokat megtehettek, egyszerűen azért mert sosem kérdőjelezték meg Európát. Mi is a görög utat jártuk de teljesen máshol (mi a szakadéktól ezért lényegsen távolabb visszafordultunk 2010ben, ők már akkor is a szélén álltak onnan gyakoraltilag lezuhantak, az uniós védóhálóba).

Elég röhejes ha engem bolsinak nézel, nem tudom lehet hogy te jól érzed magad a tarkopasz fradis haverjaiddal amikor nem létező árja véretekekel próbáljátok kikomenzálni a kisebbségi komplexusotokat hogy semmit sem érteek el az életben, és közben ezt lehet másra fogni (helyettesíts be tezszőleges kisebbséget). Na jól esik vaktában és alaptalanul személyeskedni? :)

Globetrotter2014 2013.05.22. 18:18:46

@Adj gázt!: akkor nem kellen hagyni hogy ezt kisajátítsák Európát. Volt 8 év bulizásra, a csapat felének brüsszelben/ washingtonban Genfben kellett volna fejleszteni magát és a pártja kapcsolatait.

Orbánnak úgy kellett volna mennie Brüsszelbe hogy párttársa Barroso tárt karokkal fogadja (ami elsőre kár igaz is lehetet volna), és baráti intézkedésekkel segíti elő egy 2/3os kormány reformjait.

Nem ez történt és ezért elsődlegesen nem Európát lehet okolni.

Lentebb leírtam hogy miylen alapvető hibákat követtek el szövetésgesek benzésvel, igazából ez a poszt is arról szólt.

Ne a járdát szidjuk ha legrottunk a 10edikről és megütöttük magunkat...

Adj gázt! 2013.05.22. 19:26:01

@ZF2:

"Magyarország érdemben lasasn már csak uniós pénzből tud fejleszteni, és ez elég komoly érv amellett hogy "

... kilépjünk a picsába, mert amíg nem voltunk EU-rabok, addig valóban tudtunk fejleszteni, mégpedig azt, amit mi akartunk, és nem azt, amire megkapta néhány haveri cég az utalványra váltott készpénz-befizetéseit az összes magyar adófizetőnek.

"emllett jön az hogy a magyar cégek jelentős részébe uniós (leginkább német) vállalatok tettek pénzt és tudást"

A pénzüket, tudásukat befektették, és amíg hasznot hoz nekik, addig maradnak, amikor már nem, akkor pedig mennek. Ezért nem tartozunk semmilyen hálával, szívességgel, semmivel, mint ahogy ők sem tartoznak köszönettel azért, ha megvesszük a termékeiket (most nem a garantált profitos monopóliumokra gondolok, hanem ha Siemens telefont veszünk Samsung helyett, mert az jobb vétel). Üzletben nincs barátság.

"Rövidebbet hőzta nagyon csúnyn ott hogy nem sikerült SEMMI kedvezményt kialkudni/elérni a Bizottság felé."

Faszomat a kommunizmusba, nekem ne adjon senki semmilyen kedvezményt jóindulatból, ami kell, azt megveszem, ami nem kell, azt nem veszem meg, és amit megveszek, attól veszem, akitől a legjobb ajánlatot kapom, ha kedvezménnyel együtt jön így ki, ha anélkül. A járdát megépíteni kell, nem kiharcolni a bizottságnál meg a párttitkárságon. Kapitalista vagyok, és nagyon kivan a faszom ezekkel a szívességnek tűnő átkúrásokkal.

"Már rég kint lennénk a túlzott deficit eljárásból egy nem ilyen "kurucos" hozzállásssal."

Ha ezen múlik, akkor lépjünk ki a francba. Mint írtam, kapitalista vagyok, ha teljesítettem a szerződés rám eső részét, akkor teljesítse a másik fél is. És azt is leszarom, hogy a vevőm bolsi vagy nem bolsi, ha rendesen fizet, és a nem fizet, akkor is leszarom, miféle. Üzletben nincs barátság, mint írtam.

"Mi is a görög utat jártuk de teljesen máshol (mi a szakadéktól ezért lényegsen távolabb visszafordultunk 2010ben"

Bizony, 2010-ben, a kormányváltáskor, a "szabadságharc" meghirdetésekor. Ezt írtam én is.

"uniós védóháló"

Az a "védőháló" is üzlet, hagyjuk a süket dumát. Családtagok segítenek egymásnak, idegenek nem.

"Orbánnak úgy kellett volna mennie Brüsszelbe hogy párttársa Barroso tárt karokkal fogadja"

Barroso egy redves kommunista sarlatán, aki a csőd szélére sodorta az addig egész jól működő EU-t.

"baráti intézkedések"

Üzletben nincs barátság, írtam már? Nem kellenek új "barátok" a szovjetek helyett.

Adj gázt! 2013.05.22. 19:44:09

@ZF2:

Ja bocsánat, a görögökkel kb. azonos helyzetben voltunk 2010-ben, csak nálunk nem volt akkora balhé, mivel "európai" kormányunk volt addig, ami el tudta simítani addig a bajt az IMF-től felvett gigantikus devizahitellel.

Ezért is durrant akkorát Kósa zseniális "görögsalátás" dumája, amitől hirtelen összefosta magát a Nagy Nyugat, hogy esetleg elbukják az itteni befektetéseiket, ezért azonnal jött gazsulálni az összes majom, és írásba adták, hogy nálunk minden fasza, és ez a hazugságuk vagy egy évig ki is tartott, még csak nem is nekünk kellett hazudoznunk. És ezalatt az idő alatt meg tudta alapozni a kormány azokat az intézkedéseket, amik szükségesek voltak a csőd elkerülésére, és "Ajrópa" nem csinálhatott semmit, mert a Kósa-beszéd után elkötelezték magukat, ha botrányt csapnak, akkor nemcsak mi borultunk volna, hanem ők is.

Kockázatos, nagyon merész húzás volt ez, és fényesen bevált. Ez volt az igazi kurucság. Bokros meg kiröhögtette magát az 1 órán belül bedőlő forinttal, de nemcsak ő, hanem a többi kopaszodó, pocakosodó könyvelő is, akikben sosem volt semmi csibészség. Az orruknál fogva vezettük ezeket a senkiket, és az ország járt jól vele. A pénzükből is elég sokat elbuktak, ezért pipák azóta is, nem a kurucos dumák miatt, vagy hogy Bayer miket ír az orkokról.

Globetrotter2014 2013.05.22. 19:49:09

@Adj gázt!: komolyan mondom hogy ennyire hülye csak nemzetünk fia lehet.

Qzt ugye vágod hiogy itt a MI bujkásuinkról van szó, Gonjdolod hogy Németország, Merkel vagy az Audi / Mercedes stb nek bármi baja lett volna abból ha mi bedőlünk?

Gondlolod hogy nem mi jártunk volna ezzel igazán rosszul?

Ez már minden ökörségen túlmegy...

Adj gázt! 2013.05.22. 20:14:35

@ZF2:

Mi nagyon rosszul járnánk, ők kicsit. De mivel ők kicsit sem akarnak rosszul járni, ezért aztán nyelnek nagyokat. Annyira azért nekik sem rossz, mert amit buknak a monopóliumaikon, azt behozzák a gyáraikon. Csak máshol mindenen nyernek, ezért nem olyan lelkesen "segítenek" nekünk, mint a görögöknek, akik attól koldulnak már a sok "segítségtől".

Mit hittél, van siker kockázat nélkül?

Adj gázt! 2013.05.22. 20:23:37

@ZF2:

Akkor azért csettintettem egyet, amikor a német bankok rohantak Brüsszelbe Magyarország mellett lobbizni egy büntetés belengetésekor, mert azt mondta Orbán, hogy felkészültünk a büntetésre, és már ötleteink is vannak, hogy miből fogjuk kifizetni.

Orbánnak a térdéig sem ér a legtöbb brüsszeli majom, gondoljunk akármit a politikájáról.

A szintén kitűnő Nigel Farage remekül jellemezte a brüsszelitákat a red popóról is ismert EP-s szóváltáskor: indavideo.hu/video/How_red_is_his_popo

Itt is kitűnően kijött a kontraszt az ostoba bolsevikok és a normálisak között minden téren.

A legtöbb brüsszelita egy nagy red popó Barrosóval az élen, kár szépíteni.

Adj gázt! 2013.05.22. 20:40:53

Nagy szívfájdalom lehet a bolsiknak, hogy miután Orbán veretlenül megnyerte az NB1-et, a bolsi várakozásokkal ellentétben nemhogy nem mosta fel vele a padlót még júliusban az első pótselejtezőn a Slovan "Bratislava", mint a bélyeget, hanem ott van a BL főtábláján, és 5 meccs után továbbjutásra áll a csoportjában a Bayern München, a PSG és a Rosenborg előtt, és még a bíró sem tudta eddig elvenni a meccseit.

Jenyei 2013.05.22. 21:10:03

@Fejesrob: ja, csinálnál mártírt magadból, hogy a bíróságon az árpádsávos haverjaid karlendítéssel éltessenek... ugyan már. Bottal se piszkálnálak.

Globetrotter2014 2013.05.23. 07:47:13

@Adj gázt!: nem látom értelmét az érdemi vitának, kb annyiar relisztikus az üzeltről alkotott képzeted, mint amikor a kommunizmus a sziciláis piacgazdaságot úgy jellemezték hogy "osztályharc".

Adj gázt! 2013.05.23. 14:36:17

@ZF2:

Az én elképzeléseim és a tieid között az az alapvető különbség, hogy a tieidet kipróbáltuk, és csődbe vitték az országot. Az enyémek egy részét most valósítjuk meg éppen, és legalábbis a görögök sorsát eddig elkerültük, és az EU-s fasz sem feszíti már úgy a seggünket.

Globetrotter2014 2013.05.23. 16:52:41

@Adj gázt!: nem működött? Csődbe vitt? Te valami párhuzamos valóságban élsz?

Kék az ég 2013.05.28. 06:50:41

@szonár: Nem vagyunk? 100 éve rágódunk Trianon, mert ugye nem a mi bűnünk ELKEZDENI a 1VH-t, elveszteni, majd újra 2VH-t veszteni.

Olyan apróság, hogy mar 1848-ban román többség volt az elvett területeken mit számait..."de mi nem rágódunk rajta" ugye?
süti beállítások módosítása