A szellemi söpredék alapvetése

H_A Címkék: baloldal uszítás EU Európa Magyar Hírlap Bayer Zsolt2013.04.07. 19:43

„Szellemi söpredék”, „nyomorult alak”, „ez a senki”, „hányja ki magából”, „Európa legocsmányabb lapja”, „Eörsi Mátyás egy kellemetlen fekély az emberiség testén”, „gazemberek”, „szellemi nyomorékok”, „idiotizmus”. Ezen címszavak és az általuk sejtetett gondolatok ilyetén kiragadása a kontextusból mit sem változtatnak azon a képen, amelyet megszokott, hétvégi unatkozása leküzdéseképpen Bayer Zsolt ezúttal/már megint az ellenséges hazai és európai baloldalról fest a Magyar Hírlap nemzetien patrióta hasábjain.

Orbán Viktor pénteki és Navracsics Tibor vasárnapi közszolgálati megnyilatkozása közé szervesen ékelődik a szabad szájú megmondóember szombati írása, amely egyébként nem érdemelne szót, ha trivialitásban-trágárságban nem sikerült volna felülmúlnia eddigi leghírhedtebb cigányozós alakítását, és ha nem rímelne aggasztóan azokra a gondolatokra, amelyeket az említett fideszes politikusok a Kossuth Rádióban a tőlük elvárt visszafogottsággal feszegettek. Minden, amit ők nem mondhattak el, és az a stílus, amelyben nem mondhatták el, tökéletesen kiegészült Bayer féktelenségével, amely és aki természetesen a kormányoldal integrált kommunikációs stratégiájának megkerülhetetlen eleme.

bayer.jpgAlapvetés: van ez az ötven nyugat-európai szellemi söpredék, amely nyílt levélben uszít a magyar kormány ellen, akik lázadást szítanak, ámbár hazugság minden szavuk. Van az a nyomorult olasz újságíró, aki a La Repubblica szennylapban szintén Magyarországot bírálja (500 ezer magyar „emigrált” Orbán elől, „több, mint 1956 után”), és akinek elvbarátai az emberiség testén fekélyként létező Eörsi Mátyáshoz hasonló, ördöggel cimboráló baloldali gazemberek. Nos, ezeknek az elődei menekültek ki Nyugatra, és mocskolták hazánkat, e „vörös emigráció” (Jászi Oszkár, Kun Béla rulez) adott fegyvert a kisantant, nagyantant kezébe, hogy lefoglalják az országot, minden miattuk van, még jó, hogy folyt egy bethleni konszolidáció, ez a mi reménységünk ma is.  És az, hogy „Európa államainak többsége normálisan gondolkodik, és normálisan érez. Európa társadalmainak többségében nem ez az elfogadott értékrend”. Mármint a baloldalé. Csak nem tudunk egymásról, magányosak vagyunk, és erre még rátesznek az idióta EU bürokraták is egy lapáttal. Persze ahogy közelednek a választások, ez mind rosszabb lesz, és már megint utcára kell vonulni, hogy elakadjon a hangotok, gazemberek,  édes istenem, és ajjajjj.

Jól mondod, Zsolti: „a „fényességes” és lelkét veszejtett Nyugaton is hallhatók emberi hangok. Egyre többen veszik maguknak a fáradságot, hogy az undorító hazugságkórus közepette megkíséreljék megírni a valóságot”. Mint ahogy tette ez a szerencsétlen senkiházi olasz újságíró is, akire ráhúztad a vizeslepedőt. Szeretném hinni, hogy elkeseredett vagdalkozásod és hisztérikus hörgésed annak a jele, hogy fogy a levegő körülöttetek. Egyébként miért lennél ennyire dühös, szellemileg ennyire izgatott? Akinek igaza van, rendszerint nem szokott üvöltözni, a higgadtság azonban távol áll tőled. Neked is mondom, ezek az arcpirítóan idióta EU-bürokraták, élükön Viviane Reding igazságügyi biztossal – aki nálad is kiütötte a biztosítékot, nemcsak pártfogódnál, Navracsics Tibornál - az Európában most is többségi jobboldal képviselője. Akármennyire is a szemére akarod vetni, egyébként jogos aggodalmát a magyar igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatban, szerintem a Tobin-üggyel kapcsolatos álláspontja pontosan azt tükrözi, hogy a Fidesz igencsak kellemetlen fekély immár az Európai Néppárt testén. Válogatott stílusvirágokba csomagolva mocskolhatod az európai baloldalt ameddig jólesik, de ahogy én látom, a jobboldal sem kér már belőletek.

És persze, hogy egyetértünk: Európának nem a melegek házasodási joga a sorskérdés, de mondjuk nem olyan nagy baj, ha veled ellentétben nem feszítik keresztre őket és mindenki mást sem, akinek valamiért nem jön be pofája, vagy a bőre színe. Szerintem is fontosabb kérdés a klímaváltozás elleni kormányzati fellépés, vagy a túlzottdeficit-eljárás sorsa, mint Bayer Zsoltságod uszításra uszítással válaszoló, csontighatolvelőtrág jellegű gyűlölködése, de sajnos ez sem megkerülhetető. Mondhatnám én is, hogy nem kell veled foglalkozni, de a pártlappá degradált MH fórumát szemlélve, rengeteg ember megélhetési nyomorúsága esik áldozatául veszélyes tollforgatásodnak. Ezért beszélni kell rólad.

Apropó: igaz ugyan, hogy ezek a baloldali gazemberek mindenfélét kitalálnak, de neked nem szóltak, hogy még Matolcsy is beismerte, hogy 500 ezer magyar dolgozik külföldön? Én sem értem, hogy egy ilyen csodálatos országból, amelyet ilyen nagyszerű államférfiak ilyen hatalmas hozzáértéssel irányítanak, mi a fenéért mennek külföldre, úgy értem, a barbár nyugatra dolgozni az emberek, de látod, ilyen ez a világ. Úgyhogy kár volt ezen annyira eldobni az agyad, hogy egy ilyen minősíthetetlen hangvételű propagandaanyag megírására ragadtasd magad.

Ami semmi másra nem jó, mint hogy újabb példát statuál arra vonatkozóan, amire a valódi fekély kapcsán utaltam, és amit a konzervatív nyugatiak (gondolom ők is a szellemi söpredék táborát gazdagítják) kifejtettek  veletek kapcsolatban: Budapesten és vidéken is "fojtottan izzik az örökös sértettség", amely járhatóvá teszi a "nemzeti begubózódás" útját. A dicsőséges múlt felé fordulás és a "bőszen védekező" jellegű, kereszténységre támaszkodás nem tudja leplezni, hogy ezt a mentalitást valójában "a kudarcérzet és a bizonytalanság" alakítja, és a látszólag erős önérzet még mindig gyenge és sértett.

Hát ezért kell neked artikulálatlanul üvölteni, Bayer Zsolt. Páriaságod kiválasztottságként való értelmezésének szellemében, valamint az általad előszeretettel kultivált uszítás dallamára szervezd nyugodtan a következő menetelést.

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr205206035

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zobod 2013.04.08. 12:59:50

@Nero Bianco: hallottál arról, amiről a poszt szól?

@komplikato: lehet, van aki szerint minden párt sz@r és megérett a kukázásra. Ez egy téma, nem is biztos hogy nincsen benne igazság. Amiről viszont most a poszt szól, az Bayer reakciója arra, hogy külföldi balliberális médiában, külföldi balliberális közéleti szereplők, Eörsi kolompolására a legitim magyar kormány elleni lázadásról bégetnek. Erről kellene Reding asszonynak állást foglalnia, hogy meddig terjed a médiaszabadság? Legitim külföldi kormányok elleni felhívás lázadásra az EU értékeivel összeegyeztethető?

himpellér 2013.04.08. 13:00:28

Lám, a büdös bolsik zokon veszik, ha valaki visszaszól nekik,ha nem ők vezetnek egy országot, ha nem ők mondhatják meg, hogy hogyan legyen.Elég volt a szadeszos észlényekből. Ha itt nem tetszik, "el lehet innen menni".

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.04.08. 13:03:45

Pedig hallgatnál Bajerra. Ha szellemi söpredékről van szó, akkor nála jobban senki sem képviseli. Talán csak Szaniszló.

percenként százhuszat verő gumibot 2013.04.08. 13:04:16

Eörsi Mátyás meg a többi fröcsögő libi megérdemel egy Bayerzsótit, de többet is akár. Jogosan reklamálni azon lehet, hogy csak egy van belőle

_most_ 2013.04.08. 13:05:14

@$$$=$$$: bármilyen furcsa ez neked, de vannak olyan emberek, akik nem aszerint ítélik meg a kormányt, hogy milyen oldali, hanem az eredményeik alapján. Ezen felvilágosult emberek, a rossz kormányt egyaránt kritizálják, legyen szó akár Gyurcsány kormányzásáról, vagy Orbánéról.

Sütemény1975 2013.04.08. 13:05:14

Zsolti mar megint igazat irt, es ez persze sokakat zavar.

Nero Bianco 2013.04.08. 13:05:26

@zobod:
"hallottál arról, amiről a poszt szól?"

Mérhetetlen módon hidegen hagy mind bayer, mind pedig a kormány hisztérikus reagálása minden egyes bírálatra.
Uncsi, kiszámítható, ostoba és semmitmondó.
Ugyanazokat az ostoba peneleket használják, csak bayer káromkodik, navra méltatlankodik, orbán meg erősködik.

_most_ 2013.04.08. 13:08:25

@Sütemény1975: a posztoló megírta az igazat Bayer Zsoltról, ez persze sokakat zavar.

2013.04.08. 13:12:04

@Blogger Géza: Több az, mint 500 ezer.
Ezt a számot Matolcsy mondta ki. Vagy tévedett?
Meghazudtolnád?
Londonban (csak Londonban) az év első két hónapjában cirka 800 útlevél megújítási kérelem lett beadva.

2013.04.08. 13:13:42

@himpellér: Kevesen maradtok. Ha mindenki elmegy, az a 2 millió elvész a környező szláv tengerben. Egy év, és bevonul a román.

..i.. (törölt) 2013.04.08. 13:22:59

MANYUP

magyar állampógársághoz, magyar nyelvvizsga is dukál a hátáron innen és túli románkoknak
majd orbán apátok kivirítja. futja rá az MNB tartalékból

a magukat jobbosnak definiálók valójában kommunisták, szélsőjobbos retorikával, miként orbán és oligarcha csürhéje is az,
itt megtekinthető miként vetkőznek ki önmagukból

www.noltv.hu/video/4878.html

épp a 2014-es választási csaláson ügyködnek,
akinek meg nemteccik majd kap a pofájába sósavat és futballhuligánt osztjónapot

nol.hu/lap/allaspont/20130316-a_kubatov-garda

nepszava.com/2013/03/velemeny/bartus-laszlo-szoke-feri.html

addig is dalra fel,
www.blikk.hu/blikk_aktualis/orban-viktor-videon-enekel-pajzan-notat-2114339

és a sunkareceptet bele lehet szőni a tákolmány legújabb verzsönébe

www.hir24.hu/belfold/2013/03/31/orban-viktor-elarulta-a-tokeletes-sonka-titkat/

Netuddki. 2013.04.08. 13:27:25

Nem baj, hadd hörögjön csak. Minél alacsonyabb a korlát annál nagyobb szégyent hoz az orbánékra. Annál többen ébrednek rá kik is "ezek" valójában.
Okos ember meghallgatja a másik oldal kritikáját is, és elgondolkodik rajta. "Ezek" nem okosak. De erre már az értelmesebbje a magyaroknak eddig is rájött...

zobod 2013.04.08. 13:27:40

@Nero Bianco: még ha nem is érdekel, azt tudatosítsad magadban, hogy ez most nem a szokásos balliberális mocskolódás és hazudozás volt. Ez most lázadásra, erőszakra való uszítás. Európa persze csendben van, mert ez biztos európai érték.

Nero Bianco 2013.04.08. 13:33:04

@zobod:
"Ez most lázadásra, erőszakra való uszítás"

2006 óta annyiszor hallottam már lázadásra meg erőszakra való uszítást, hogy immunis lettem.
Nem érdekel.

Netuddki. 2013.04.08. 13:33:04

@zobod: Mér'? Fostok? Van miért?

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.04.08. 13:33:48

@zobod:
Engem is érdekelne, hogy miféle lázadásról,puccsról vagy mifenéről van szó már megint. Oszd már meg légy szíves.

komplikato 2013.04.08. 13:38:11

@$$$=$$$: Én ugyan se nem szavaztam se nem tapsikoltam, az agyatlan párt hívők szokása ... ellenben tiltakoztam akkor is és most is a nyilvánvaló hazugságok és törvénytelenségek okán.

komplikato 2013.04.08. 13:39:44

@zobod: Amikor a cleavlandi magyarok szövetsége osztotta az észt a 2002-es választások előtt, közben és után, akkor hol voltál felháborodva? Vagy az nem számít, esetleg meg sem történt?

Mindfield 2013.04.08. 13:46:29

Tényleg, Zsocának volt már dolga a rendőrséggel? Asszonyverés, nemi erőszak? Illene hozzá, ugye a társaságában megszokott dolog. Meg lehet, hogy ő sem színmagyar származású, mint Pista haverja.

notib 2013.04.08. 14:00:40

Autognomia: Bayer semmivel sem különb, jobb, vagy rosszabb, mint mondjuk Szanyi Tibor...

ha eszembe jut a tavalyi EP "meghallgatás" amely kis hazánkról szólt, hát elég sok EP képviselő tűnt elég idiótának, felkészületlennek...

csúsztatni,meg Te is tudsz, hiszen az 500000 magyar nem 2,5 év alatt ment ki, ez már vagy 15 éve folyik, és ha jól emlékszem volt egy bizonyos Gyurcsány Ferenc nevű miniszterelnök, aki ki is mondta, hogy " Nem tetszik a rendszer ? El lehet innen menni ! "

De vagy az emlékezeted, vagy az eszed rövidebb a kelleténél,méltó vagy Te is Zsótihoz, legfeljebb kevésbé vagy trágár...

zobod 2013.04.08. 14:02:50

@kovi1970: nem fosás, hanem felháborodás. Az un. balliberális politikai formációk az alacsony hazai legitimitásukból adódó belpolitikai tehetetlenségükön, és hazai befolyásuk hiányán külföldi segítséggel akarnak javítani. Mintha az önmagában érték lenne, hogy ők is beleszólhassanak abba, hogy itt hogy alakuljanak a dolgok. Ami számít az a szavazat, a támogatás, ha az ő céljaik és elgondolásaik nem kellenek elegendő számú szavazónak, akkor ne keressék a módját, hogy lehet külső segítséggel mégiscsak ránkeröltetni. Ez kell legyen a kiindulási alap. Ha ezt elfogadják végre, akkor a közélet is kiegyensúlyozottabb, csöndesebb, hisztitől és cirkusztól mentes lesz. Ennyi a történet, minden más csak ebből következik.

notib 2013.04.08. 14:10:18

Manyup: nagy marhája vagy az Istennek, az erdélyi magyarok Romániában hazátlan senkik, Magyarországon
mocskos románok...

a választási csalásról meg annyit, hogy volt olyan kék cédulás választási csalás - a baloldal vívmánya - amely nélkül Magyarországon, a szovjet megszállás ellenére sem került volna soha hatalomra a kommunista párt...

de ez talán túl régen volt, azért még a kevés eszeddel is talán emlékezhetsz rá, hogy 2002-ben az SZDSZ milyen érdekes módon került be a sokkal esélyesebb Jobbik helyett a Parlamentbe, akkor hol a fenében kóvályogtál, akkor miért nem tűnt fel semmi, talán azért, mert az is a baloldalhoz volt köthető ???

blah 2013.04.08. 14:11:17

@Nem tudom a nevem: na látod, hogy igazam van? rám nem is tudnál szavazni, van jobb dolgom is.

Fejesrob 2013.04.08. 14:15:56

Jellemző a libsikre. Ők szórják a mocskot, ha valaki visszadobja rájuk, cenzúra.

Miközben ők rohangálnak Brüsszelbe, hogy korlátozzák a szólásszabadságot. Az Index is néha tele van liberális mocsokkal, ki korlátozza? Elfér, sőt még jó is, mert minősíti a libsiket. Nem véletlen annyira népszerűtlenek.

blah 2013.04.08. 14:20:35

@Fejesrob: na, a magyar konzervek meg hülyék és a fél világ utálja őket. Képesek egy gyerekműsorral is leállni vitatkozni. Akkor most mi legyen?

bierkamp 2013.04.08. 14:24:50

2014 ben úgyis elcsalják a választást a FIDESZ Gazember Banditák.
Utána lesz a nagy balhé..erőszakosan vagy erőszak menetes..de meglesz."LÁZ-ADÓ" hehe
A VÁLASZTÁS EREDMÉNYE ILLEGITIMNEK LESZ NYiLVÁNÍTVA...és ki lesz Zárva a csaló PÁRT minden további politikai tevékenységből!!!!
Utána új választás, és megkezdődik (NEM ELSZÁMOLÁS) , HANEM LESZÁMOLÁS.
Már megvan a lista amit a NEMZETI SZAROK A MAGYARORSZÁG ELLEN TETTEK! a három -4 év alatt.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.04.08. 14:25:45

@notib:
Nem jól emlékszel.
"Lehet Szlovákiával példálózni. És el lehet dönteni, hogy szlovák viszonyokat szeretnénk-e. Szlovák nyugdíjakkal. Persze, nem kell fizetni az osztalék után adót, nem kell! Nem kell fizetni annyi tb-t! Nem kell! De lényegében magyar árszínvonal mellett fele annyi a nyugdíj, mint nálunk. Ez a programja a munkáltatóknak? Én is tudok keményen kérdezni! Ez? Hogyan fogjuk kifizetni a nyugdíjakat? Hogyan? El lehet menni Magyarországról! Itt lehet bennünket hagyni, kérem szépen! Tessék! Lehet menni!"
Sajnos, a beszéd folytatását nem őrzi a net, de ez sem arról szólt, hogy ha nem tetszik, akkor menj, hanem azzal, hogy ha elmész, akkor bajban vagyunk.

2002-ben esélyes lett volna a Jobbik? Hmm, érdekesen változik a történelem...

bierkamp 2013.04.08. 14:25:53

2014 ben úgyis elcsalják a választást a FIDESZ Gazember Banditák.
Utána lesz a nagy balhé..erőszakosan vagy erőszak menetes..de meglesz."LÁZ-ADÓ" hehe
A VÁLASZTÁS EREDMÉNYE ILLEGITIMNEK LESZ NYiLVÁNÍTVA...és ki lesz Zárva a csaló PÁRT minden további politikai tevékenységből!!!!
Utána új választás, és megkezdődik (NEM ELSZÁMOLÁS) , HANEM LESZÁMOLÁS.
Már megvan a lista amit a NEMZETI SZAROK A MAGYARORSZÁG ELLEN TETTEK! a három -4 év alatt.

bierkamp 2013.04.08. 14:26:31

2014 ben úgyis elcsalják a választást a FIDESZ Gazember Banditák.
Utána lesz a nagy balhé..erőszakosan vagy erőszak menetes..de meglesz."LÁZ-ADÓ" hehe
A VÁLASZTÁS EREDMÉNYE ILLEGITIMNEK LESZ NYiLVÁNÍTVA...és ki lesz Zárva a csaló PÁRT minden további politikai tevékenységből!!!!
Utána új választás, és megkezdődik (NEM ELSZÁMOLÁS) , HANEM LESZÁMOLÁS.
Már megvan a lista amit a NEMZETI SZAROK A MAGYARORSZÁG ELLEN TETTEK! a három -4 év alatt.

_most_ 2013.04.08. 14:29:04

@Fejesrob: ha ez a véleményed az indexről, akkor egyszerűen nem értem miért olvasod éjjel-nappal, azon kívül, hogy lejáratod magadat és a fideszt a kommentjeiddel nem sok értelmét látom, de biztos valami kacifántos jobboldali "logika" lehet mögötte :D

ügyfélszolgálatos 2013.04.08. 14:42:54

Bayernek is hiányzik egy jó kúrás.

csak egy néző 2013.04.08. 15:00:49

Nem ér több figyelmet ez a baromarcú Báyer hazafi, csak amennyit a főnöke mondott a fajtájáról. Nyikhaj, senkiházi, jöttment firkász.

Hertelendi 2013.04.08. 15:00:58

@zobod: Minden hozzászólásodban megemlíted, hogy legitim a kormány. Összekevered a dolgokat: legitim módon lett megválasztva, de mára már elvesztette legitimitását. Pontosan a hazudozások, a lenyúlások, a pávatáncok, a tündérmesék, a matolcsiék és orbánék miatt.
Európa államaiban valódi demokrácia van. Ellentétben Magyarországgal. Ha a külföld valamin rajtakapja a fideszt és orbánt, azt ti rögtön Magyarország elleni támadásnak állítjátok be, holott csak a rablóbandát kritizálják. Tudom szar érzés a német kritikákat olvasni, pláne ha gyerekeknek magyarázzák, pedig érdemes lenne odafigyelni.

fog- és Bulawayo magiszter 2013.04.08. 15:34:16

@Hertelendi: ezzel az a baj, hogy ha megfigyeled, kik (és hányan) állapították meg a kormány legitimitásának elvesztését, magadat is beleértve, akkor csak a demokrácia legbőszebb ellenségei fogják lelkesen megtapsolni a bejelentésedet.

Hertelendi 2013.04.08. 15:43:56

@fog- és Bulawayo magiszter: Egy kormány addig legitim, amíg az ország és a NÉP jobbításáért tevékenykedik. Abban a pillanatban, amikor a saját zsebeit tömögeti, máris elvesztette legitimitását.

willdataa 2013.04.08. 15:45:23

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

Azok szerintem is szellemi söpredékek, akik fel vannak háborodva azon ha valaki Magyarországon akar felmérést készíttetni, de egy szavuk sincs ahhoz hogy Izrael faji alapon listázza az állampolgárait.

img2.indafoto.hu/1/1/163195_737719dd206d51cd97927fb8a9af613d/17942299_657b14ced4e08da1ea367f3fdbd420c0_l.jpg

Meg azok is szellemi söpredékek, akiknek egy szavuk sincs ahhoz, ha a civil lakosság ellen ENSZ által tiltott foszforbombákat bevetett tömeggyilkos izraeli rezsim nagykövete életmenetel Budapesten.

uprootedpalestinian.files.wordpress.com/2009/04/fosforgroot.jpg
firstlightforum.files.wordpress.com/2009/01/phosphorus-bomb-victim12.jpg

index.hu/kulfold/2009/04/23/izrael-gaza
2009. április 23., csütörtök 14:15
A WHO saját becslései szerint ráadásul 431 palesztin gyerek is életét vesztette.

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=601972
2012. november 22., 15:02
A halálos áldozatok közül legalább 91-en civilek voltak, köztük 28 gyermek és 13 nő.

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

zobod 2013.04.08. 15:45:58

@Hertelendi: továbbra is megvan az egyértelmű, és el nem vitatható legitimitása, ezt minden felmérés alátámasztja. Minden közvéleménykutató listáján a toronymagasan legtámogatottabb párt, azoknál is, akik inkább a baloldal holdudvarába tartoznak.

_most_ 2013.04.08. 15:46:39

@fog- és Bulawayo magiszter: igaz, Fehéroroszország, ami köztudottan a demokrácia fellegvára, megdicsérte az Orbán rezsimet :D

csak egy néző 2013.04.08. 15:53:59

@willdataa:
Az ellen ugye neked sincsen szavad, hogy a palesztinok, iskolák és kórházak udvarára telepítik a rakétakilövő állásaikat?

fog- és Bulawayo magiszter 2013.04.08. 15:57:41

@Hertelendi: ezt ki tanítja demokratikusan? És ki állapítja meg? Te?

fog- és Bulawayo magiszter 2013.04.08. 15:58:31

@_most_: Putyin meg Fletóval burrogott csókváltások kíséretében.

willdataa 2013.04.08. 16:00:00

@csak egy néző:

1.) A foszforbomba az nem katonai célpontok ellen alkalmas eszköz hanem kizárólag civil lakosság elleni tömegpusztításra.

2.) Olyan palesztinokkal akik valakit meggyilkoltak, én nem életmenetelek együtt.

csak egy néző 2013.04.08. 16:06:09

@willdataa:
Nem védendő az izraelieket, de kíváncsi lennék, ha ott laknál a palesztin rakéták hatósugarában, hogy akkor is így vélekednél? Azért megjegyzem halkan, hogy az izraeli-palesztin háborút nem mi fogjuk innen megoldani. Ez a blog pusztán erről a köcsög Báyer Zsóti bunkóságárol szólt.

Sam the Ace 2013.04.08. 16:13:37

Bayer Zsolt az csak olyan, mint Kövér megszorozva hárommal. Az ember azt hinné, hogy van egy szint ami alá már nem mehet egy publiciszta, de aztán mégis. Most két dolog lehetséges: Ha komolyan gondolja amit írkál, akkor azzal elismeri, hogy egy birka, akinek sem önálló gondolatai sem minimális empátiája nincsen. A másik lehetőség, hogy sz*rik mindenre és csak egy bértollnok. Meg kapja érte a fizut meg a kitüntetést közpénzből aztán csak fossa ki ezt a hányást magából. Ja meg néha meg kell szervezni ezt a szégyenmenetet és meg is van a pénz. Jobbára elég kiindulni onnan, hogy minden ami őt és őket jellemzi kitünő szitokszóvá válik a másik oldal megvádolásához. Közben meg ne tessék a fontosabb dolgokkal foglalkozni. Addig azt elintézik csendben a munkaadói. Ő meg addig vetít a birkahadseregnek..

szvsz 2013.04.08. 16:15:18

Ocsmány féreg ez Bayer, de tényleg. Náczijobber létére ennyit szépíteni a 'baloldali' söpredék képén... Pföjjj!

MACISAJT 2013.04.08. 16:21:24

"Apropó: igaz ugyan, hogy ezek a baloldali gazemberek mindenfélét kitalálnak, de neked nem szóltak, hogy még Matolcsy is beismerte, hogy 500 ezer magyar dolgozik külföldön? "

Csak úgy kérdem(bár illúzióim nincsenek a szerzővel kapcsolatban), szóval hogy ebből hogyan lehetett az következtetni/állítani mint amit az a nyomorult olasz újságíró, aki a La Repubblica szennylapban írt: (500 ezer magyar „emigrált” Orbán elől, „több, mint 1956 után”) ?????

U.I.Csak jelzem, a La Repubblica nevü ballib szennylapban jelent meg göncz árpád 1992-es sgélykérésre is:" Europa, aiúta!"( Ejrópa, seggíccs!):D
Akkor éppen az Antall kormány "fasizmusa" ellen...

willdataa 2013.04.08. 16:32:28

@csak egy néző:

Ugyanígy vélekednék, ártatlanokat pusztítókkal akkor sem életmenetelnék együtt.

pocaklakó minimanó 2013.04.08. 16:34:36

@Hertelendi:

"...de mára már elvesztette legitimitását."

Mert te most jól megmondtad.

A vélemény pedig olyan, mint a fenéken a lyuk: mindenkinek van egy.

Legalább.

pocaklakó minimanó 2013.04.08. 16:36:11

@Hertelendi:

"Egy kormány addig legitim, amíg az ország és a NÉP jobbításáért tevékenykedik. Abban a pillanatban, amikor a saját zsebeit tömögeti, máris elvesztette legitimitását."

Egy igazi bartuslackóba ojtott debreczenijózsi veszett el benned. :)

csak egy néző 2013.04.08. 16:36:17

@willdataa:
Hát akkor ne menetelj, senki sem kért rá.

pocaklakó minimanó 2013.04.08. 16:37:21

@Sam the Ace:

"Az ember azt hinné, hogy van egy szint ami alá már nem mehet egy publiciszta, de aztán mégis."

Te is olvasol akkor Népszavát és 168 órát? Megértem az elkeseredésed. :)

willdataa 2013.04.08. 16:40:52

@csak egy néző:

Én nem menetelek viszont 21-én a zsidók és csatlósaik együtt fognak életmenetelni a tömeggyilkos Izrael nagykövetével és nem lesz egy szavuk sem ellene, tehát őket nem zavarja a tömeggyilkosok képviselőjének jelenléte ahogy engem zavar.

Sam the Ace 2013.04.08. 16:41:34

@pocaklakó minimanó: Nem olvasom egyiket sem.. Viszont neked már simára sikálhatta az agyad a köztévé meg a Magyar Nemzet, ha nem ezekre gondoltál először.

pocaklakó minimanó 2013.04.08. 16:45:33

@Sam the Ace:

"Viszont neked már simára sikálhatta az agyad a köztévé meg a Magyar Nemzet..."

Majd ha lesz tévém és vásárolni fogok újságokat is, eszembe fognak jutni az amúgy tartalmatlan szavaid.

Addig? Felejtős. :)

csak egy néző 2013.04.08. 16:46:40

@willdataa:
Te kis finnyás. A meggyilkolt 400000 magyar zsidó az nem zavart?

Sam the Ace 2013.04.08. 16:48:13

@MACISAJT: Kitünő a tisztánlátásod és a stílusod. Én a helyedben küldenék egy önéletrajzot az mno.hu-ra. Hátha kifogytak a seggnyaló, a lényegi dolgok helyett csak ugyanazt az agyatlan ballibező mantrát fújó firkászokból.

rókafogta 2013.04.08. 16:50:00

@zobod: Lassan már a fél országot kivégzik hazaárulásért, mint 56 előtt, aztán majd amikor elfogynak az "ellenségek "akkor maguk között találnak és egymást akasztják.Mint a "régi szép időkben" a kommunisták. A történelem ismétli önmagát.

sárkányfő 2013.04.08. 16:51:13

Ez az a Bayer, akinek közpénzből fizették a perköltségét?

Sam the Ace 2013.04.08. 16:51:32

@pocaklakó minimanó: Értem. Én meg addig megtanulom tőled, hogy miként kell tartalommal megtölteni a céltalan trollkodást. Nem mintha eddig az utóbbin kívül sikerült volna neked ez, de kiváncsian várom merre fogsz fejlődni.

pocaklakó minimanó 2013.04.08. 16:51:35

@rókafogta:

"Lassan már a fél országot kivégzik hazaárulásért, mint 56 előtt, aztán majd amikor elfogynak az "ellenségek "akkor maguk között találnak és egymást akasztják.Mint a "régi szép időkben" a kommunisták. A történelem ismétli önmagát."

Tyű! Ez tetszik. Brosúrafrissítés volt a szociálisan érzékeny közeg pártközpontjában? :)

pocaklakó minimanó 2013.04.08. 16:53:11

@Sam the Ace:

"Én meg addig megtanulom tőled, hogy miként kell tartalommal megtölteni..."

Nem fog menni neked ez. Túl bonyolult. Most szólok.

Előbb a tartalmat kell megszerezned, az pedig - munkásságodat elnézve - kemény évek kitartó munkája után válhat csak valósággá.

Sorry, bro'. :)

willdataa 2013.04.08. 16:53:11

@csak egy néző:

Én olyanokkal nem életmenetelek együtt akik megöltek 400000 személyt.

Sam the Ace 2013.04.08. 16:53:31

@csak egy néző: Nem, nekik a kivégzett magyarok nem olyan nagy jelentőségűek, hogy arról meg kelljen emlékezni. A Palesztín kérdés ennél sokkal fontosabb. :)

csak egy néző 2013.04.08. 16:56:54

@willdataa:
OK. Ne menetelj. Várd meg amig ez a köcsög Bayer megszervezi a birkamenetet.

Sam the Ace 2013.04.08. 16:59:15

@pocaklakó minimanó: Azért mert neked ez soha nem jött össze még ne beszélj le róla másokat. Tudom, hogy neked ez bonyolult, de tényleg ne add fel. Hátha egyszer lesz mondanivalód is.

pocaklakó minimanó 2013.04.08. 17:02:32

@Sam the Ace:

"Azért mert neked ez soha nem jött össze még ne beszélj le róla másokat."

Pont azért beszélek le róla másokat - főleg olyanokat, akiken már induláskor érződik a kudarc égett szaga -, mert tudom, milyen nehéz, hogy összejöjjön.

Merj kicsi lenni! :)

Hertelendi 2013.04.08. 17:03:47

@zobod: "továbbra is megvan az egyértelmű, és el nem vitatható legitimitása, ezt minden felmérés alátámasztja."
Churchil után szabadon...: én csak annak a statisztikának hiszek, amit én hamisítottam meg:)))

pocaklakó minimanó 2013.04.08. 17:06:23

@Hertelendi:

"én csak annak a statisztikának hiszek, amit én hamisítottam meg"

De te még statisztikával sem tudsz operálni, hanem egyszerűen a hasadra csapsz (felhörren a pacal-sör menü) és közlöd, hogy: "Egy kormány addig legitim, amíg az ország és a NÉP jobbításáért tevékenykedik."

Külön pontot érdemel a nép szó nagybetűzése. :)

DezInf 2013.04.08. 18:06:02

@willdataa:

Tudod mi a különbség a foszforbomba és a foszforos világító gránát között?
Gyanítom gőzöd sincs róla :))))

Ennyi erővel írhattad volna,hogy napalm bombákat vetettek be Gázában.

Az sem igaz,de sokkal jobban hangzana....

decens 2013.04.08. 18:15:43

Hajrá Bayer Zsolt! A buzik meg libsik őrjöngjenek!

Vilmos Sándor 2013.04.08. 18:26:02

A bayer-ürü/lék/-nek igaza van. Mindenki magából és orbánuszból!

Én is itt vagyok 2013.04.08. 18:56:25

Zsoltikának kicsi a pöcse. Ezt valahogy kompenzálnia kell, mert különben a veréb sem szarja le, annyira nulla

zobod 2013.04.08. 18:57:41

@rókafogta: Istenem, mi az hogy kivégeztek, kit végeztek ki? Ki az a közigazgatási vezető/kulturális vezető/gazdasági vezető, aki nem a holdudvarból pártvonalon került állami, vagy államközeli káderposztra a szocik idején, és a Fidesz elmozdította? A ballib a maga gerjesztette félelem miatt paranoiás, nem azért, mert arra bármi valós oka lenne.

micsoda? 2013.04.08. 19:22:26

Mint a régi szép időkben:-)
Akkor piszkos imperialisták voltak, ma meg "nyugat-európai szellemi söpredék, amely nyílt levélben uszít a magyar kormány ellen".

Egyáltalán nincs mit csodálkozni, hogy a hétvégi választásokon a Fidesz- KDNP fölényén. Hiszen a Kossuth rádióban állandóan megy az agymosás. Az egyszerű emberek azt hallgatják a legtöbbet, mert bárhol hallgatható, és még áram sem szükséges. /ami sok helyen már nincs is/

hazug fidesznyik (törölt) 2013.04.08. 19:43:44

@Jenyei: "tégy úgy, mintha nem értenéd, belefér"

Jó, akkor próbáld ki! Szarjál egy irtó büdöset anyád szülinapi buliján. Fogja díjazni?

hazug fidesznyik (törölt) 2013.04.08. 19:49:57

@willdataa: Egyetlen dolgot mondj, amiben jobb vagy, mint a zsidók. Ugye, nem tudsz, mint ahogy a többi hozzád hasonló nyomorék sem (faszcibáló nyilas meg orbánista). Na erről ennyit.

profilo 2013.04.08. 20:06:40

@komplikato:

"Piaci alapon kéne megélnie, el kéne adnia a szlovák rendszámos autóját is ... az is lehet éhen halna."

Érdekes felvetés...
Lehet,hogy úgy járna minta a Gerendás?

profilo 2013.04.08. 20:09:02

@micsoda?:

Fizikából,elektronikából egyes!
Leülhetsz fiam....

J.László 2013.04.08. 20:09:26

@csak egy néző:
600 ezer. Holokauszt-tagadó! Feljelentselek?

orgoványi erdőjáró 2013.04.08. 20:23:11

Zsoltnak megint igaza van, még ha kicsit erőteljesen is fogalmaz. Meg is indult a ballibbantak ajvékolása! Nem baj, 2014-ben még az 5%-ot sem éritek majd el együttes erővel.
Már gyurcsány apátok is megmondta: el lehet innen húzni! :-)

hazug fidesznyik (törölt) 2013.04.08. 20:33:29

@orgoványi erdőjáró: "Már gyurcsány apátok is megmondta: el lehet innen húzni!"

Hülye vagy. Azt a szlovák rendszámos adócsalóknak mondta, úgy alapjáraton a nemzeti adócsalóknak. Buzi.

regress 2013.04.08. 20:53:51

@orgoványi erdőjáró: én is igazat írok. anyád kicsit ajvékolt mikor hátulról ledőftem, de nagyon jól szopott

micsoda? 2013.04.08. 20:56:32

@profilo: Szöveg értelmezés újfent 1. Osztály ismétlés:-)

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2013.04.08. 20:59:52

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közleménye szerint, azért szünetel holnap az ügyfélfogadás, mert informatikai karbantartás lesz: azaz eleget téve Magyarország uniós kötelezettségeinek, a járási rendszerre állnak át.

Azonban óhatatlanul eszünkbe jut a „hosszú byte-ok éjszakája”, mikor is az 1998-ban Apeh elnöknek kinevezett Simliska Lajos (korábbi Fidesz-pénztárnok) egy napra hazaküldött mindenkit az adóhivatalból. Csak pár bennfentes, valamin egy külsős cég munkatársai maradtak machinálni az Apeh számítógépein. Állítólag ennek köszönhetően menekült meg sok Fidesz-közeli cég az adótartozásától.

A későbbi vizsgálatok „meglepő” módon azt derítette ki, hogy nem lehetett nyom nélkül beavatkozni az Apeh informatikai rendszerébe, és nem lehetett nyom nélkül adatokat módosítani, illetve eltüntetni sem a hálózatból. Azonban azt, hogy pontosan mi történt az Apeh-nél aznap, azóta sem tudja biztosan senki, csak Simliska.

A keddi okmányiroda-bezárással kapcsolatban szintén csak találgatni tudunk, mi is történik valójában. Lehet, hogy tényleg szakmailag indokolt leállásról van szó, de az Orbán-rezsim eddigi húzásait figyelve, nem lepődnénk meg azon sem, ha újabb „hosszú-byte-ok éjszakájára” készülődne.
ÚJABB FIDESZ SIMLI, SUNYISÁG, CSALÁS, de már nem sokáig!

profilo 2013.04.08. 21:02:55

@micsoda?:

"Hiszen a Kossuth rádióban állandóan megy az agymosás. Az egyszerű emberek azt hallgatják a legtöbbet,mert bárhol hallgatható, és még áram sem szükséges."

Édes egy fiam,kérlek értelmezd saját mondataid.Mihez nem szükséges áram?
Ne akard,hogy megbuktassalak!

:)

csak egy néző 2013.04.08. 21:03:08

@J.László:
Miért is akarsz feljelenteni?

pocaklakó minimanó 2013.04.08. 21:39:47

@micsoda?:

"Hiszen a Kossuth rádióban állandóan megy az agymosás. Az egyszerű emberek azt hallgatják a legtöbbet, mert bárhol hallgatható, és még áram sem szükséges."

???

Fullánkos Algol 2013.04.08. 22:33:20

Nem kell majd sajnálni amikor a bayer a cinkosaival együtt karanténba vagy rezervátumba lesz zárva a civilizált világ részéről, el kell különülni a fajtájától minden összefüggésben.

micsoda? 2013.04.09. 05:47:14

@profilo: Lehet, hogy csak nekem van olyan rádióm amely elemmel is működik. Például, kint vagyok a kertben, bekapcsolom, /van akinek hihetetlen/, és vezetékes áram nélkül is tudom hallgatni. Sőt a mobilom után sem húzom a vezetéket:-)

rókafogta 2013.04.09. 09:15:08

@zobod: Nem vagyok egyik ballibnek se szimpatizánsa se tagja de a tényeket látom aki nem ajkarja észrevenni lelke rajta-legyen az ö véleménye de éltem a Rákosi korszak végén-van tapasztalat:Szabad a vélemény(még).Egyáltalán nem biztos, hogy különböző helyeken mindig aktuális pártkatonáknak kell ülni,egyébként az elmúlt 8 évbn Fidesz pártkatonák töltöttek be helyeket -tehát? Azt viszont állítom,hogy aki odafigyel tartozzon bárhová nem tud azonosúlni mindennel amit a Fidesz művel, vagy igen?

rókafogta 2013.04.09. 09:16:06

Azt még elfelejtettem főleg ha Bayerre gondolok!

pocaklakó minimanó 2013.04.09. 21:16:27

@Fullánkos Algol:

"...karanténba vagy rezervátumba lesz zárva a civilizált világ részéről, el kell különülni a fajtájától..."

Szerintem nyugodtan jelentkezhetsz őrnek oda. A képességeid megvannak hozzá. :)

Fullánkos Algol 2013.04.10. 02:57:15

ó, trollhadsereg buzgó téglája, oh te puhatestű üres-nyálkás akaszkodó, szerintem van jobb dolgom is meg fontosabb is

pocaklakó minimanó 2013.04.10. 10:24:00

@Fullánkos Algol:

"szerintem van jobb dolgom is meg fontosabb is"

Persze. Például a magyar nyelv elsajátítása olyan szinten, hogy ne röhögtesd ki magad az írni és olvasni tudók körében. Mert amíg a Sarki Kannásbor Klubban menőzhetsz, addig ne feledkezz meg róla, hogy a számodra otthonos közeg még nem a világ és a fogatlan, kádári nosztalgiába süppedt prolik fecsegése még nem a közélet. :)

Fullánkos Algol 2013.04.10. 15:51:55

fognak téged furcsa meglepetések érni halálod után, addig is továbbra is csak add a padlógázt irány a fal, öröm nézni. én meg a bor, na ez különösen érdekes. további jó bélférgeskedést, további szép álmokat

orgoványi erdőjáró 2013.04.10. 18:44:52

@hazug fidesznyik: már megint hazudsz, dehát nomen est omen. Gyurcsány apád nem a szlovák rendszámos adócsalóknak, hanem a vele szembenálló tisztességes embereknek mondta. Pöcs.

orgoványi erdőjáró 2013.04.10. 18:45:33

@regress: anyámról legfeljebb csak álmodozhat, te koprofág nekrofil buzi.
süti beállítások módosítása