Határon Túli Magyarok Pártja: gittegylet vagy pragmatikus politikai befektetés?

H_A Címkék: választások külhoni magyarok Fidesz Gulyás Gergely Határon Túli Magyarok Pártja HTMP Egri Péter2013.03.27. 11:24

Igaz, hogy nem figyeltünk oda eléggé, mert igaz, hogy távolról sem alaptalanul azzal voltunk elfoglalva, elcsalhatók-e a választások a határon túlról: bár az ötlet egyáltalán nem tegnapi, megalakult, illetve bejegyezték a Határon Túli Magyarok Pártját (HTMP) Magyarországon. Érdekes módon sem az anyaországi sajtó, sem a politikai pártok nem kaptak egyelőre fegyverükhöz a hír hallatán, mondhatnám: érdeklődésük alsó határát is alig súrolja a téma. Még az is lehet, hogy egyáltalán nem véletlenül.

Nem egészen így volt ez tavaly nyáron, amikor a Romániai Magyar Demokrata Szövetség – meghálálni akarva a Fidesz jószándékú, felelős beavatkozását az önkormányzati választásokba – felvetette a magyarországi pártalapítás ötletét. Akkoriban a Political Capitals gyorselemzésében úgy értékelte, keresztülhúzhatja a Fidesz számításait, ha az RMDSZ  valóban egy Magyarországon bejegyzett, a külhoni magyarok érdekeit képviselő pártszövetség alapításába fogna, az új formáció ugyanis jó eséllyel pályázna az ötszázalékos küszöb átlépésére.

Én ezzel ellentétben nem szeretnék messziremutató megállapításokba bocsátkozni, a potenciális határon túli szavazatok, illetve a megszerezhető mandátumok nagyságrendjét és számát sem kívánom boncolgatni. Egyelőre fényévekre, de legalábbis egy bő és kiszámíthatatlan választási kampányévre állunk ettől. Amit pillanatnyilag tudni lehet, hogy nem az RMDSZ áll a projekt hátterében, és bár nem sokan vették véresen komolyan az ötletet, úgy tűnik valaki vagy valakik felismerték az ebben rejlő lehetőségeket.

Szóval ne osszunk, ne szorozzunk, ne modelezzünk többismeretlenes egyenletrendszert a dolog kapcsán, nézzük inkább, hogy ebben a pillanatban mi az, amiről érdemes beszélni. Ahogy elnéztem a frissen bejegyzett alakulat eddigi egyetlen akcióját – március 15-e alkalmából szervezett megemlékezés a Batthyány szobornál - megjelenítő fotót-videót, a résztvevők számát és lelkesedését, illetve a HTMP fejlesztés alatt álló, ám meglehetősen kezdetleges honlapját, bevallom, a szánakozástól a felháborodásig igencsak vegyes érzések kerülgetnek. Egyedüli értelmes kérdésnek azt látom, hogy ki áll a dolog mögött, kinek volt érdeke bejegyeztetni ezt a pártot? Hogy Egri Péter HTMP-elnök neve mond-e valakinek valamit, azt  nem tudom, nekem egyáltalán semmit. Azt gondolom, hogy ha valóban tartalommal akarják megtölteni a történetet, és nem csupán elejét venni holmi határon túli kezdeményezésnek, akkor nem ártana néhány komolyan vehető személyiség, partner és nem utolsó sorban egy életképes program.

130315.jpgA HTMP első és eddig egyetlen megmozdulása: Március 15-i koszorúzás gróf Batthyány Lajos szobránál

Nos, amellett, hogy a no face-no name-no number jelző jut eszembe erről a pártalapításos dologról, konkrétan az elnök személyéről, és ha melléolvasom a tisztelettel jelentjük, megalakultunk típusú közleményükben foglaltakat, miszerint az új politikai erő felkéri a határon túli magyar szervezeteket, pártokat, hogy fogalmazzák meg az általuk képviselt magyarság Magyarországgal kapcsolatos törekvéseit, érdekeit, céljait, vegyenek részt a a HTMP konkrét programjának megfogalmazásában, akkor úgy érzem, olyan nagyon nem érdemes eldobni az agyunkat a gyönyörűségtől.

Továbbmegyek. Egri Péter a maszol.ro romániai magyar hírportál megkeresésére kifejtette: „Ami a pártalapítást illeti, azt mi azért tettük meg, hogy lehetőséget biztosítsunk a határon túl élő magyaroknak, hogy e párt működtetésébe bekapcsolódjanak, döntően befolyásolhassák a programját és tevékenységét, és maguk közül választhassanak olyan személyeket, akik az ő érdekeiket képviselik a magyar parlamentben”. Ez gyönyörű. Kár, hogy a határon túli magyarok saját, határon túli érdekképviseleti szervezeteik működtetésébe is exponenciálisan csökkenő lelkesedéssel kapcsolódnak be már hosszú évek óta (arról ne is beszéljek, hogy a szavazók mennyire bírnak döntő befolyással a pártprogramok kidolgozásában, a tömegdemokrácia meg amúgy is arról híres, hogy cizellált ideológiai alapvetések ismeretében hoz döntést a mezei állampolgár) miért lenne ez másként egy földrajzilag is távolabbi, elérhetetlenebb, absztraktabb konstrukcióval kapcsolatban?

Nem szeretném előítéleteim által vezérelve már most leírni ezt az egészet, de nekem úgy tűnik, a politikai értelemben vett pragmatizmus köszönőviszonyban nincs ezzel a brand new párttal. Egyelőre ez a gittegylet-látszat legalábbis. A programot majd ezután fogják kidolgozni, a partnereket majd ezután fogják felkeresni, így szinte adja magát, hogy az általános és semmitmondó célok mellett nyomuk sincs a megvalósítási hogyanoknak.

Ezért az egyedüli dolog, ami pillanatnyilag foglalkoztat: figyelembe véve, hogy mely magyarországi politikai párt az, amely szereti az osztódással szaporodó határon túli magyar alakulatokat, olyannyira, hogy ő maga bábáskodott fölöttük és távvezérelte őket, vajon ezúttal is a Fidesz áll a projekt mögött, vagy sem? Szerintem ez az egyetlen eldöntendő kérdőmondat. Azt a felvetést nem tudom komolyan venni, hogy jóérzésű, felelős, magyarságukban feddhetetlen, csóréseggű civilek lelkesedése dobta össze ezt a pártocskát a magyrországi választások előtt egy bő évvel. Hiszen  bármilyen pártalapításhoz pénz kell, meg infrastruktúra, némi humánerőforrás sem árt, ha szakértelem is párosul a dologhoz, még jobb. Aki a pártalapítás gyönyörűségéért, és a pálya széléről történő bekiabálások sehova nem vezető értelmetlensége miatt fog bele, az vagy nincs agyánál, vagy egyáltalán nincs agyánál.

Első ránézésre magától értetődőnek tűnik, hogy nincs ebben a pillanatban olyan magyarországi párt (színtől, ideológiától, vagy programtól teljesen függetlenül), amelynek érdeke volna, hogy új, érdemi, azaz esélyes szereplő jelenjen meg a parlamenti választási küzdelem porondján. Ez abban az esetben igaz, ha a magyarországi pártok megkerülhetetlen súlyú szavazóbázisként tekintenek a magyar állampolgárságú külhoniakra. De vajon így van-e ez?  

Biztosan a véletlen műve lehet, hogy ez a semmiből lett pártbejegyzés hozzávetőlegesen egybeesett a külhoniak titkosítása körüli mizériával, azonban Potápi Árpád indítványának visszavonása egy kicsit elgondolkodtatott. Ugyanis Gulyás Gergely hangján a Fidesz mintha azt akarná kommunikálni: abszurd ez a felháborodás, egyáltalán nem fognak a külhoniak tömegesen szavazni, vagyis semmit nem fognak eldönteni. „Becslésem szerint 2014-re 500 ezer lesz az új állampolgárok száma, de ennél jóval kevesebben, 150 ezren fognak regisztrálni és szavazni” – magyarázta a fideszes politikus, miért nem használhatók a „visszaélések” kiszűrésére a statisztikák. A parlamenti vitában ugyanis az ellenzéki felszólalók arra utaltak, ha nem nyilvánosak az adatok, akkor ellenőrizhetetlen, hogy valóban annyian szavaztak, ahányan ténylegesen kaptak is állampolgárságot. Gulyás viszont a két szám összevetésével – amit a határon túl a magyarok körében tapasztalható alacsony választási kedvre alapozott – arra utalt, jóval kevesebben fognak regisztrálni, mint ahány új állampolgár van most, illetve lesz majd 2014-ben. – írja a hvg.hu.

Ha ezt vesszük alapul, (márpedig a Fidesz ezt veszi) ennek a 150 ezer határon túli magyarnak azonban, akinek – az anyaországiakkal ellentétben - csak egy szavazata van, vagyis kizárólag (párt)listára voksolhat, egyéni képviselőjelöltekre nem, igen nagy valószínűség szerint valóban semmiféle beleszólása nem lehet a választások kimenetelének eldöntésébe. Még akkor sem, ha egységesen egy irányba adják le szavazatukat. Márpedig nem érdemes ezeket a külhoniakat egy dobozba tenni, egyáltalán nem gondolom, hogy kizárólag a Fidesznek lesznek annyira hálásak az állampolgárságért, hogy hálájukat voksokban fogják kifejezni. Ezért aztán én egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy a kormánypárt tépi a haját a HTMP hírének hallatán. Miért?

Rövid kitérő: Mert Orbán Viktor csak látszólag egy idióta. Vezetésének stílusát a hatalom megszerzésének, és megtartásának évezredes, egyben fölöttébb pragmatikus alapelvei határozzák meg. (Divide et impera!, Panem et circenses!) Fogadjuk el bizonyítás nélkül, mert lehet szépíteni és árnyalni, de tök fölösleges: felmorzsolta a Kisgazda Pártot, a Demokrata Fórumot, közrejátszott az SZDSZ megosztásában-megszűnésében, bekebelezte, csicskásává, Sancho Panza-jává tette a KDNP-t. Bizonyos intézkedéseivel a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció, MSZP-ből való kiválás utáni létrejöttéhez is asszisztált, az LMP-t már nem is említem. Ja, anno megcsinált két cigánypártot is, amelyikből az egyik az ő csatlósa lett, és vezetője megszólalni sem mer a Főnök beleegyezése nélkül, a másik pedig simán eltűnt a ködben. És végül elérkeztünk a lényeghez: a külhoni magyarok esetében is véghezvitte a megosztást, mind Romániában, mind Szlovákiában többpártrendszert csinált a magyarok között. Nyilvánvaló, hogy nem ő közvetlenül, de azzal, hogy az egyiket favorizálja, pontosan a megosztottságot, és befolyásuk gyengítését érte el. Mint ahogy hazai pályán is közvetett befolyással érte el, hogy az ellenzéki térfél felaprozódását sínre tegye.

Visszatérve: Bármennyire is magától értetődőnek tűnik, hogy nincs ebben a pillanatban olyan magyarországi párt (színtől, ideológiától, vagy programtól teljesen függetlenül), amelynek érdeke volna, hogy új, érdemi, azaz esélyes szereplő jelenjen meg a parlamenti választási küzdelem porondján Magyarországon, bejegyezték a Határon Túli Magyarok Pártját, amely elvileg a külhoni magyarok érdekképviseletét kívánja ellátni, és jelölteket is állít majd a 2014-es magyarországi választásokon.

Akár bebizonyosodik a fenti eszmefuttatás, akár az a felvetés marad talpon, hogy mókából, csínytevésből hozták létre a nagy semmiből, vagy egy harmadik, negyedik, n-edik megfontolásra derül fény, noha egyelőre a fejünket sem érdemes fölemelni a hírre, kétségem nincs afelől, hogy még sokan, sokat fogunk beszélni erről a négy betűről (HTMP) az elkövetkezendő egy évben. 

A bejegyzés trackback címe:

https://hacsaknem.blog.hu/api/trackback/id/tr515175207

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Donoter 2013.03.27. 17:37:13

Mondjátok már meg nekem Magyarországon elég hat ember plusz egy szobor valamint két koszorú – amelyeket nem ők tettek oda de legalábbis nem akkor mikor a kép készült mert mint látható a hó már el volt olvadva kivéve az árnyékos helyeket – pártalapításhoz. Mert program nuku, van egy hatfős vezetőség ha van, körülbelül pont akkora tagsággal, ideológiai alap - ja igaz ez már nem divat – célkitűzés, szervezeti szabályzat, egyáltalán mit akarnak és kik ők? Első nekifutásra etnobiznisznek véltem, de ez még az sem, se nem etno se nem biznisz.
süti beállítások módosítása